A Totalitárius Diktatúrák Áldozatainak Európai Emléknapja - augusztus 23.

Sztálin személyisége

Kluszisz plakátja: Marx, Engels, Lenin, Sztálin

         Magyar-lengyel-litván kezdeményezésre, az EU-országok igazságügyi miniszterei 2011. júniusi, luxemburgi tanácskozásukon elfogadták a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozataira emlékező határozatot, amely augusztus 23-át Emléknappá nyilvánította. 1939. augusztus 23-án a Német és a Szovjet Birodalom külügyminisztere (Moszkvában, Sztálin jelenlétében) szerződést írt alá (Molotov-Ribbentrop-paktum néven ismert), melynek titkos záradékában Európa keleti térségeinek érdekszférákra történő felosztásáról rendelkeztek.  

Sztálin személyisége kettős volt. Környezete egyszerre félte és csodálta. Erre néhány példa:

1935. II. 19-i leveléből első feleségének nővéréhez: „Szásának átadtam ötezer rubelt. Egyelőre elég lesz mindkettőtöknek. Több pénzem nincs, különben küldenék. Ez a cikkeimért meg a beszédeimért kapott honorárium. Szóval nem tudtam többet összeszedni. De mindez maradjon köztünk. Senki más ne szerezzen róla tudomást! Máskülönben a többi ismerős és rokon is üldözni kezd, és nem hagy majd békén. … Élj és boldogulj ezer évig! Add át üdvözletemet a barátoknak! A te Szoszód.”

Ahogy öregedett, egyre gyakrabban jutottak eszébe grúziai emlékei. Néhány hónappal a II. világháború kitörése után például repülőgépen a szovjet fővárosba hozatta suszter édesapja, Beszo egykori egyetlen segédje, a nyolcvanhoz közeli Data Gasztisvilit. Igazi grúz lakomát rendezett neki 1940. május 6-án, s elárulta, miért kérette magához: „Mondd, Data, a Goriból Atenibe vezető úton vajon még mindig ott fekszik a kanyarban, Hidisztavinál az a hatalmas kő?” –„Kutya legyen az istened! Micsoda emlékezőtehetséged van!” – válaszolta a vendég. Erre a Kreml ura felnevetett, és megsimogatta a bajszát: „És helyi grúz akcentussal helyretette Datát: „A te Krisztusod a kutya! Miért szidalmazod az én istenemet”? Ám a szemtanúk szerint az öreg Data sem hagyta magát: Azt hiszed, te nekem is Sztálin vagy?! Ugyanaz a kis kölyök maradtál nekem, akit a karomban hordtam. Az lesz a vége, hogy letépem a nadrágod. És úgy elverem a seggedet, hogy vörösebb lesz a zászlódnál!” Sztálin azonban mindezen csak nevetett.

            „Sztálin egyre fontosabbnak érezte az étkezést” – emlékezett vissza Mikojan. A generalisszimusz „egy nála sokkal nagyobb embernek is elegendő étel magához vételével pótolta” egyre fogyóban levő energiáit. „Legalább kétszer annyit evett, mint én – írta Mikojan. –Vett egy mélytányért, összekevert benne két levest, majd vidéki szokás szerint – amit én a saját falvamból ismertem – kenyérdarabokat szórt bele. Lefedte egy tányérral, végül az egészet megette. Ezután jött csak az előétel, majd a főfogás és a rengeteg hús”. Szerette a halat, különösen a heringet, „de kedvelte a vadhúst, a gyöngytyúkot, a kacsát és a csirkét is”, és a főtt fürjet sem vetette meg. Egy új ételt is kitalált, amelyet aragvinak nevezett el, és amelyet gyakran rendelt magának. Ez padlizsános birkahús volt paradicsommal, burgonyával és borssal. Gyanakvó természete miatt általában Hruscsovval – a legfalánkabb hatalmassággal – kóstoltatta meg a bárányhúst vagy a heringet, mielőtt fogyasztott volna belőle.

            Nyaranta a verandán tántorogtak a vendégei a részegségtől.

            Hajnali öt órakor Sztálin elengedte kimerült elvtársait, akik ekkorra már olyan részegek volta, hogy mozdulni sem bírtak.  Az őrök a bejárathoz rendelték az autókat, a sofőrök pedig „bevonszolták” a hatalmasságokat a kocsikba. Hazafelé Hruscsov és Bulganyin fellélegezve dőlt hátra: túlélték az estét. – Soha nem tudhatjuk – suttogta Bulganyin –, hogy haza vagy a börtönbe visznek.

Az őrök bezárták a dácsa ajtóit, és visszatértek őrházukba. Sztálin elfeküdt az egyik díványán, és olvasni kezdett. Végül az italtól és kimerültségtől álomba szenderült. Az őrök látták, ahogy kialszanak a fények, „sehol semmi mozgás”.

Élete végén a diktátor csak évente kétszer – május 1-jén és november 7-én – jelent meg a „pórnép” előtt a Vörös téri Lenin-mauzóleum mellvédjén.

Öregkorában Sztálin a dácsája kanapéján „vadászkutyaként” aludt egy-két órát, és Mozart 23. zongoraversenyének állandó újrahallgatásával nyugtatta magát.

Források:

Kun Miklós: Az ismeretlen Sztálin

Kun Miklós: Oroszország válaszúton

Simon Montefiore: Sztálin. A Vörös Cár udvara

Feloldásként magyar humor:

Hogy végződött a sztálini időkben az orosz népmese?
–Aki nem hiszi, annak utánajárunk!

      Az ötvenes években, mielőtt Józsi bácsit felvették volna a pártba, feladatot kapott, amiről a felvételi beszélgetésen be kellett számolnia. Józsi bácsi egy évig tanulmányozta a szovjet–magyar árukereskedelmet, mire eljött a felvétel ideje.

–Na, Józsi bátyám, hát mit vittek ki a Szovjetunióba?

–Több szerelvény búzát és rengeteg élőállatot!

–Helyes! És mit hoztak be?

Józsi bácsi kicsit gondolkodik: –Hát, a negyven tagú Grúz Állami Népi Együttest...

            A Szovjetunióban is bevezették a 2. műsort a televízióban. Iván Ivanovics bekapcsolja a tévét. Az 1. műsoron közvetítést adnak a párt Központi Bizottságának üléséről. Gyorsan átkapcsolja a kettesre. Ott egy rendőr lengeti a gumibotját és ezt ismételgeti: –Mi van elvtárs! Nem nézzük Sztálin elvtárs beszédét?!