Megszívlelendő gondolatok

Szilvás pite

Jellasics ideiglenes császári főparancsnok lett 1849. április 12-én

           Április 14-én éjjel megérkezett Bécsből az udvari futár Ferenc József április 12-i rendeletével, amelyben felmentette a fővezérség alól Windisch-Grätzet. Helyette a 67 éves Ludwig Welden táborszernagyot, korábban Bécs katonai és politikai kormányzóját nevezte ki, és utasította Windisch-Grätzet, hogy ennek megérkeztéig a fővezérséget Jellačićnak adja át. A tavaszi hadjárat első szakaszának sikerei után a magyar fél joggal sajnálhatta Windisch-Grätz leváltását. Görgei tehát indokoltan írta emlékirataiban a fővezérváltásról: "...az az osztrák hadseregre nézve gyászos fordulat, amely az 1848. decemberi helyzettől az 1849. áprilisi helyzethez vezetett, meggyőzött minket arról, hogy herceg Windisch-Grätz tábornagynál kedvezőbb ellenfél aligha kerülhet az ellenséges hadsereg élére, sőt még hozzá hasonlóan kedvező odakerülése sem valószínű".

          Egyelőre azonban úgy tűnt, hogy cs. kir. csapatok számára kedvezőtlen tendencia folytatódik. Jellačić helyettes fővezérsége révén a cs. kir. fősereg eddig csupán válságos helyzete rövidesen katasztrofálissá vált. Első intézkedése az volt, hogy lefújta az Esztergomba történő átcsoportosítást, s csapatait Pest előtt hagyta. Ezzel azt az esélyt is elherdálta, amit Windisch-Grätz terve nyújthatott.

Miért nyilatkozott ilyen lesújtóan Görgei Windisch-Grätzről?

            A december 2-ai uralkodóváltás után Ferenc József császár meghagyta főparancsnoki beosztásában Windisch-Grätzet, és megbízta a magyarországi „lázadás” leverésével. Windisch-Grätz támadása december 9-e és 23-a között következett be. A jelentős túlerőben lévő császári csapatok két hét alatt Buda közelébe jutottak, és január 5-én bevonultak a kiürített magyar fővárosba. A herceg-fővezér ezzel befejezettnek tekintette a hadjáratot, mert arra számított, hogy a visszavonuló honvéd egységek lassan feloszlanak. Nem ez történt. A magyar ellenállás a Tisza vonalán megszilárdult. Windisch-Grätz csak februárban indított újabb támadást, a késlekedés azonban döntőnek bizonyult: a magyar haderő addigra átjutott a főváros feladásakor fellépő súlyos válságon. A február 26-án és 27-én vívott kápolnai csata császári győzelemmel végződött, de a herceg ismét túlértékelte a győzelmet, és meg sem kísérelte átlépni a Tisza vonalát. Ezzel lehetőség nyílt a magyar ellentámadás, a tavaszi hadjárat előkészítésére, amely április elején indult. A magyar sikerekben jelentős szerepe volt Windisch-Grätz katonai tehetetlenségének is, ezért váltotta le Ferenc József a fővezérségről.

            Windisch-Grätz bukása után visszavonult a közügyektől, haláláig már csak az 1850-es évek közepén jutott kisebb diplomáciai szerephez.

A pénz nem boldogít?

Gazdag vagyok! Végül sikerült!

·         ezüst a hajamban

·         arany a fogaimban

·         kövek a vesémben

·         cukor a véremben

·         ólom a lábamban

·         platina a csípőprotézisemben

·         vas az artériáimban

és

·         kimeríthetetlen forrása vagyok a természetes gázoknak!

Sose gondoltam volna, hogy ilyen vagyont gyűjtök!

A Délvidék visszatért - 1941. április 11.

          1941. április 11-én kapcsolódott be Magyarország a Jugoszlávia elleni német támadásba, a honvédség négy nap alatt megszállta a trianoni békediktátum nyomán elvesztett Bácskát, a baranyai háromszöget, a Muraközt.

          A magyar külpolitikát a két világháború között az 1920. június 4-én aláírt, a történelmi Magyarország területének kétharmadát és a magyar népesség egyharmadát az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak juttató trianoni békediktátum revíziója határozta meg. Az ország vezetése ehhez a fasiszta Olaszországnál és a nemzetiszocialista Németországnál keresett támogatást. Az 1938. november 2-ai első bécsi döntés visszajuttatta a Felvidék csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, majd 1939 márciusában, Csehszlovákia megszűnése után a honvédség bevonult Kárpátaljára, az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés pedig Magyarországnak ítélte Észak-Erdélyt és a Székelyföldet.

          Mindennek azonban komoly ára volt: a Teleki Pál vezette, 1939 februárjában hivatalba lépett kormány a második világháború kitörése után hiába igyekezett a „fegyveres semlegesség" politikáját követni, külpolitikai szempontból egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe került, egyre szorosabban köteleződött el Németország mellett, újabb és újabb engedményekre kényszerült. Növelni kellett a Németországba irányuló szállításokat, elfogadták a második zsidótörvényt, amely már faji alapon határozta meg a zsidóságot és szűkítette életlehetőségeit, az ország csatlakozott a tengelyhatalmi szerződésekhez.

          Az egyensúlyt kereső Teleki Pál, feltehetően a német nyomás ellensúlyozására, rendezni akarta a viszonyt Jugoszláviával. Paradox módon ebben Adolf Hitler hallgatólagosan támogatta, mert úgy vélte, így biztosíthatja a Balkán stabilitását, ha háborút kezd Keleten. A mindössze három pontból álló jugoszláv-magyar örök barátsági szerződést 1940. december 12-én Belgrádban írták alá. A délszláv állam 1941. március 24-én csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, három nappal később azonban katonai puccs buktatta meg a németbarát kormányt. Mindez veszélyeztette Hitler terveit, aki a katonai beavatkozás mellett döntött.

          A Führer Horthy Miklós kormányzótól nemcsak átvonulási engedélyt kért a Wehrmacht számára – amit március 28-án meg is kapott -, hanem a hadműveletekben való magyar részvételt is, kilátásba helyezve a Délvidék visszacsatolását. Teleki feloldhatatlan dilemma elé került, hiszen a visszautasítással a revíziós eredményeket tette volna kockára, a hadba lépéssel viszont a semlegességet, mert Nagy-Britannia közölte: ezt háborús oknak tekintené. Horthy és Teleki az időhúzást választva a katonai részvétel kérdését minisztertanácsi döntéshez kötötte. A március 28-ai ülésen a feltételeket így határozták meg: ha Horvátország kikiáltja függetlenségét, ezzel Jugoszlávia mint államalakulat felbomlik; ha a Délvidéken az atrocitások miatt a magyarság helyzete tarthatatlanná válik; ha politikai vákuum keletkezik a térségben. A végső döntést április elsején a Legfelső Honvédelmi Tanács ülésén a kormányzó hozta meg, aki a hadba lépés mellett foglalt állást. Teleki a felelősség súlya elől április 3-án az öngyilkosságba menekült, Horthynak címzett búcsúlevelében azt írta: „Szószegők lettünk – gyávaságból... Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok."

          Teleki helyére Horthy Miklós a németbarát Bárdossy Lászlót nevezte ki a kormány élére, aki elrendelte a részleges mozgósítást. A németek április 6-án indították meg támadásukat Jugoszlávia ellen, másnap Nagy-Britannia megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Budapesttel, de a vezetés legnagyobb megkönnyebbülésére nem üzent hadat. Április 10-én Horvátország kikiáltotta függetlenségét (Független Horvát Királyság lett), a magyar csapatok csak ezt követően kapcsolódtak be a harcokba arra hivatkozva, hogy Jugoszlávia már felbomlott, így az örök barátsági szerződést nem sértették meg. A vezetés attól is tartott hogy – mivel a németek már Belgrád környékén jártak – a háború a magyar beavatkozás előtt véget ér, és meghiúsulnak a revíziós remények.

          A magyar királyi 3. honvéd hadsereg a trianoni határt átlépve, többszörös túlerőben indult meg a felbomlóban és visszavonulóban lévő jugoszláv haderő ellen, ellenállást lényegében csak a partizánok, a csetnik milícia és polgárőrség tanúsított. A magyar alakulatok négy nap alatt érték el a Duna vonalát, a sereg- és csapattestműveletek április 23-ra fejeződtek be, a honvédség embervesztesége 467 fő volt halottakban és sebesültekben.

          Ezzel a revíziós célkitűzések közül az utolsó is teljesült, a visszakerült 11 417 négyzetkilométernyi délvidéki terület 1 025 508 lakosának 36,6 százaléka volt magyar, a többi horvát, szerb, német, szlovák. Magyarország Trianonban megállapított területe 1941-re csaknem kétszeresére nőtt, a lakosság több mint négymillióval gyarapodott és a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része a határok közé került.

          A második világháborús vereség után az 1947. február 10-ei párizsi béke visszaállította Magyarország 1938 előtti határait, semmisnek mondta ki az első és a második bécsi döntést, sőt Csehszlovákia megkapott három Pozsony környéki falut is a Duna jobb partján.
MTI

http://szekelyfold.ma/hirek/75-eve-csatoltak-vissza-delvideket - nyomán, általam kiegészítve

JUGOSZLÁVIA FELOSZTÁSA:

LEVÉLZÁRÓK:

Kőrösi Csoma Sándor halála évfordulóján - 1842. április 11.

         Kőrösi Csoma Sándor, sz. Csoma Sándor (Csomakőrös, 1784. március 27. – Dardzsiling, 1842. április 11.), saját szavaival: Székely-Magyar Erdélyből ("Siculo-Hungarian of Transylvania"), nyelvtudós, könyvtáros, a tibetológia megalapítója, a tibeti-angol szótár megalkotója.

            1784. március 27-én szegény sorsú székely kisnemesi család hatodik gyermekeként megszületett Csoma Sándor. Édesapja Csoma András határőr katona, édesanyja Getse Krisztina. Április 4-én megkeresztelték. 1790-ben megkezdte tanulmányait az elemi iskolában. 1799-ben édesapjával felgyalogolt Nagyenyedre, és beiratkozott a Bethlen Kollégiumba, ahol „szolgadiákként” kezdte meg tanulmányait: kisebb munkákkal pénzt keresett, abból fizette tandíját. Már enyedi diákként érlelődött benne a gondolat, hogy fel kell keresnie ősei hazáját. 1807-ben befejezte gimnáziumi, 1815-ben befejezte főiskolai tanulmányait. Elindult Németföldre, Bécsben konzultált Ujfalvy Sándorral, majd egy – valószínűleg – heidelbergi tartózkodás után ment Göttingenbe. 1816–1818 között a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatója volt, Johann Gottfried Eichhorn tanítványaként orientalisztikával foglalkozott. Ekkor már 13 nyelven írt, olvasott. Tanulmányai után hazatért Erdélybe, és felvette a kapcsolatot a kolozsvári tudóskörrel, Döbrentei Gáborral, Gyarmathi Sámuellel, Kenderesi Mihállyal. 1819. november 24-én Csoma Sándor Nagyenyedről indult útjára. November 28-án a Vöröstoronyi-szorosnál lépte át szülőföldje határait. Így írt egyik levelében: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében

-----------------------------------------------

            1842-ben megkísérelte a Lhászába való eljutást. A Mahananda folyón vízi úton haladt, ahol a mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidéken gyalogosan kelt át, és maláriát kapott. Március 24-én megérkezett Dardzsilingbe. Április 4-én súlyos rohamok kínozták, egészségi állapota a láz következtében nagyon leromlott. Április 11-én, reggel 5 órakor földi élete véget ért. Másnap a dardzsilingi európai temetőben helyezték végső nyugalomra, a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga (KangchenDzö-nga) árnyékában.

(Kőrösi Csoma Sándor mai sírja)

            1845-ben sírja fölé az Ázsiai Társaság emelt emlékoszlopot. 1858-ban gróf Széchenyi István halála előtt lefestette Csoma síroszlopát, bekereteztette, és az alábbi feliratot vésette bele: „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.”

(Wikipedia alapján)

Balatonfüredi szobrát évente tízezrek nézik meg:

Kelkáposzta-főzelék

hozzávalók / 6 adag

• 500 g kelkáposzta
• 200 g burgonya
• 2 gerezd fokhagyma
• 3 evőkanál finomliszt
• 3 ek napraforgó olaj
• 1 kávéskanál őrőlt fűszerkömény
• só ízlés szerint

elkészítése

1. A kelkáposztát vékony csíkokra, a burgonyát  kisebb kockákra felvágjuk.
2. Egy edénybe beletesszük a káposztát és a burgonyát, és annyi forró vízzel öntjük fel, hogy épp ellepje.
3. Megsózzuk, beletesszük az őrölt köményt is, és feltesszük főni. 
4. Míg felforr, világos rántást készítünk az olajból és a lisztből, levesszük a tűzről, belenyomjuk a fokhagymát, és elkeverjük benne. Már nem tesszük vissza a tűzre.
5. Ha  megfőtt a burgonya is (ha apróra vágtuk, 3 perc alatt megfő!), felhígítjuk a rántást a káposzta levével, csomómentesre elkeverjük, és visszaöntjük az edénybe. 
6. Újból felforraljuk, esetleg utána ízesítjük még.

Horvátország kikiáltja függetlenségét - 1941. április 10.

            Egy igazi csemegével szolgálok most a történelmet kedvelő olvasóimnak. Az alábbiakról sem szoktak beszélni, írni. Mindig csak azt halljuk, hogy Magyarország azért lépett be a II. világháborúba, hogy területe megnagyobbodjon. Pedig mi csak a jogos ezer éves területünket kívántuk visszakapni. Ezzel szemben más népek szemrebbenés nélkül magukhoz csatoltak „soha nem volt övéké” területeket. Íme most egy példa.

Horvátország 1944-ben 115 133 km², lakóinak száma: 6 966 729 fő.

Horvátország 2012-ben 56 542 km², lakóinak száma: 4 290 000 fő.

            1941 március 25-én Magyarország, Szlovákia és Románia  után  Jugoszlávia  is csatlakozott a három hatalmi egyezményhez. 1941. március 27-én Belgrádban katonai puccsal megdöntötték Dragiša Cvetković kormányát. Ez után tíz nappal a német csapatok megkezdték a bevonulást Jugoszláviába, és újabb tíz nap elteltével a jugoszláv kormány kénytelen volt aláírni a feltétel nélküli kapitulációt. A király és a kormány Londonba menekült.

            Április 10-én Zágrábban az usztasa Slavko Kvaternik kikiáltotta a Független Horvát Államot, ám ez csak nevében lehetett független, hiszen területének északi részén német, déli részén olasz csapatok tartózkodtak, mivel jelentősebb belső erő nem állt az új horvát állam rendelkezésére.

            Április–május folyamán pedig a Németországgal szövetséges szomszédos államok (Olaszország, Magyarország, Bulgária) megszállták a szétmállott Jugoszlávia egyes részeit, hogy jogos (pl. Magyarország) vagy jogtalan igényeiket érvényesítsék. Horvátország pedig bekebelezte egész Bosznia–Hercegovinát, valamint némi szerb területet. Így a lakosságnak mintegy fele lett horvát nemzetiségű. Megközelítőleg 2 millió szerb, 800 ezer bosnyák, 150 ezer német és 40 ezer zsidó élt az usztasa államban.

            Az usztasák ideológiája zavaros volt, mozgalmuk célját a nagyhorvát állam megalakításában, és ezen a területen a származás és vér szerinti horvátok uralmának biztosításában jelölték meg. Felfogásuk szerint a horvátok nem szláv, hanem gót eredetűek, legfőbb ellenségeik pedig a jugoszlávizmus képviselői: a kommunisták, a szabadkőművesek és a zsidók.

            Az usztasa államot totalitárius államként lehet jellemezni, amelyben hiányzott a hatalmi ágak szétválasztása. Ante Pavelić (szül: 1889.) usztasa vezető teljhatalmat kapott, ő volt a hadsereg legfőbb parancsnoka, a miniszterek, a főispánok csak neki voltak felelősek, ő viszont, a vezérelvnek megfelelően, senkinek sem volt felelős. (A háború után Argentínába szökött. 1959 decemberében a jugoszláv titkosszolgálat merényletét követően halt meg.)

            Az állami-politikai szervek kialakítására a német minta alapján került sor. 1941 májusában a Gestapo mintájára megszervezték az állambiztonsági hivatalt, majd néhány hónappal később az SS-nek megfelelő szervezetet. 1941. április 17-én nép- és államvédelmi törvényt hoztak, melynek alapján halálra kell ítélni mindazokat, akik vétenek a horvát nép érdekeivel szemben. Tilos volt az államellenes propaganda. 1941 novemberében „az állam szempontjából veszélyes elemek számára” létrehozták az első koncentrációs- és munkatáborokat. 1941. április 30-án faji törvényeket hoztak, melyek alapján megkülönböztették az állampolgárok és az államhoz tartozók körét. Júliusban rendeletet adtak ki, hogy a zsidókat, szerbeket és a kommunista gyanús személyeket gyűjtőtáborokba kell küldeni, s hamarosan megkezdődött a megsemmisítésük is.

          A cigány lakosság egésze, a zsidók 90 százaléka a megsemmisítő-táborok áldozatává vált.

            Az usztasák etnikailag tiszta horvát államot akartak létrehozni. Felfogásuk szerint a bosnyákok a „horvát nemzet legtisztább” részei, de vissza kell vezetni őket a katolikus egyházba. A bosnyák vezetőknek magas hivatalokat ajánlottak, de nagy részük ezt elutasította. Pavelić a horvátországi szerbeket olyan horvátoknak tekintette, akik a görög-ortodox egyházhoz csatlakoztak az évszázadok során, s akiket ismét meg kell nyerni a horvát nemzeteszme számára. A horvát népi jelleg visszaállítása érdekében megalakították a horvát ortodox egyházat. Egyúttal betiltották a cirill betűs írás használatát, feloszlatták a szerb kulturális szervezeteket, megkezdték a horvát nyelv megtisztítását a szerb elemektől, számos ortodox templomot leromboltak.

            1941–45 között legalább 330 000 szerbet, 30 000 zsidót és a cigány lakosság egészét, 30 000 romát öltek meg.

            A horvát hadsereg a német-parancsnokságú XV. Kozák hadtest és egyéb Wehrmacht alakulatok segítségével tartotta a vonalait a Szerémségben, Szlavóniában és Boszniában a szovjet, bolgár és partizán támadásokkal szemben, 1944 végétől egészen 1945 májusáig.

          Bár a front érintetlen maradt 1945 márciusának a végére is, a lőszerhiány miatt azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Horvát Hadsereg végül vesztesként kerül ki a háborúból. Ezért úgy döntöttek, hogy visszavonulnak Ausztriába, annak érdekében, hogy ott az Észak-Olaszországból előrenyomuló brit erőknek megadhassák magukat. A horvát hadsereg, az 1945. május 8-ai németországi kapituláció után még egy hétig harcolt. (Érdekes, nem mi voltunk az utolsó csatlós??) Közben tárgyalásokat folytattak a brit erőkkel a megadásról, és az áthaladás biztosításáról az osztrák-szlovén határ osztrák oldalára. A brit hadsereg azonban a lefegyverezett katonákat és civileket átadta a partizánoknak, akik a maribori út mentén a nőket és a gyereklányokat a hozzátartozók szeme láttára megerőszakolták, majd mintegy 35 ezer horvátot megkínoztak és megöltek. (Ezt a „lovagias” angolok előre tudták!!!)

            Több érdekességet találtam erről a horvát államról. Ebből egy–két példa: legkedveltebb sportág a labdarúgás volt, mint napjainkban is. Nemzeti bajnokság is zajlott ezekben az években (háború volt!), Horvátországot felvették a FIFÁ-ba is 1941. július 17-én. A labdarúgó válogatott 15 hivatalos mérkőzést játszott ebben a „vérzivataros” időszakban. Több későbbi horvát sikersportág ekkor kezdett el kibontakozni, pl. a kézilabda, az asztalitenisz, az ökölvívás.

Minden Zsoltnak boldog névnapot kívánok

Jópofa képek