A különleges látnivaló nyaranta a Parlament előtt látogatható. Ajánlom mindenki figyelmébe!
A Lajta és bemutatása
Dósa István nyugállományú katonatiszt, saját megfogalmazása szerint amolyan "reneszánsz" ember-típus, szinte minden érdekli. Most éppen az I. világháborúról, illetve Trianonról gyűjt filatéliai anyagokat egy későbbi kiállításához, emiatt vittem magammal élményszerzés céljából.
Rendkívül szűkös volt a monitor, gyakran szinte ugyanolyan klausztrofóbia-érzésünk volt, mintha egy tengeralattjárón lennénk. A fedélközben (érthető okból) semmiféle kabinablak, egyéb fényáteresztő nyílás nem található, így éjjel-nappal mesterséges fényben (petróleumlámpákkal világítottak) kellett élni, tevékenykedni a hajó személyzetének. A szűkösség ellenére a kapitányi lakosztály gyakorlatilag majdnem akkora volt, mint a háborús létszámra feltöltött 50 fős legénység elhelyezési körlete. Szőnyegtől a fotelig minden luxuscikk - ami akkoriban egy hajón elképzelhető volt - az "Isten után az első" személy rendelkezésére állt.
Bár lényegesen szerényebb berendezéssel, de az első tisztnek is tágas, kényelmes szállása volt.
A beosztottak, a legénység számára úgy a kapitány, mint az első tiszt szinte csak fogalomként létezett. Bár az első tiszt hangját ismerték, hiszen tűzvezetéskor, vagy a hajó manővereinek elrendelésekor az ő hangja harsogott a mechanikus megafon tölcséréből, közvetlen, személyes kapcsolat nem volt vele sem. Számukra a legmagasabb rangú személy, akitől gyakran szó szerint az életük függött, a fedélzetmester volt. A képen az ő kabinja látható. Ez bizony, már igencsak szűkös, de azért fix ágyon aludhatott, mosdóállványa, kis asztalkája, boroskancsója is volt, a legénységhez képest nagy kényelmet biztosítottak számára is…
Így pihenhetett a legénység. Függőágyban fekve, kizárólag a lábbelit vehették le, még a sapka is a fejen maradt. Egyidőben a legénység harmada alhatott, másik harmaduk szolgálatban volt a gépháztól kezdve a lövegtoronyig, a harmadik harmad pedig úgynevezett készenlétet látott el, azaz, ha szükség volt a személyzet azonnali megerősítésére, akkor addig, amíg a pihenő váltás felvette a cipőjét, esetleg kidörzsölte az álmot a szeméből, a készenlétiek rohantak erősítésként.
A hajó egyik legfontosabb helyisége, a konyha. Egy hadihajón egy szakács szolgált, és egy ilyen parányi konyha állt rendelkezésre az 50 fős legénység, plusz a tiszti állomány ellátására. A csikótűzhelyen lévő edényekben főtt a tisztek étele, az üstben a legénységé. Az élelmezést nem vitték túlzásba. A reggeli minden nap egy szelet kenyérből és cikóriakávéból állt. (Ünnepnapokon a kávé helyett tea volt.) Ebédre valamilyen sűrű leves, a vacsora pedig krumpli, káposzta, vagy szárazbab főzelék, egy darabka főtt, füstölt hússal, vagy egy szelet sült szalonnával. Hetente egyszer azonban csak hideg élelem volt, ami zsíros kenyeret, vagy egy darabka szalonnát jelentett, hagymával. A csikótűzhely "fején" látható egy kicsinyke tűzhely, a korabeli "mikró". Ezen főtt, illetve itt tartották melegen a tiszt urak teáját (bab)kávéját, ezen sült a pirítós, a lángos, a palacsinta, a frissensült és minden ínyencség, amiről a közkatonák álmodni sem mertek…
A haditengerészet minden egysége (hajója) anyagilag önálló, ennek megfelelően az élelmezés területén önellátó volt. Az éléskamrában a füstölt és tartós élelmiszerek mellett boroshordókat is látni. Ugyanis a legénység tagjainak minden este járt fél liter bor, amit pihenőben, illetve készenlét közben fogyaszthattak el. Az éléskamra folyton nyitott ajtajával pontosan szemközt volt a fedélzetmester kabinja, szintén mindig nyitott ajtóval…
A legénységi "étkezde" csökkentett létszám esetén. Ha teljes volt a létszám, akkor a hajó oldalfala mellett felállított tízszemélyes asztaloknál ülve ettek, beszélgettek, dohányoztak vagy éppen levelet írtak a matrózok. Ha csökkentett volt a létszám, akkor elegendő volt egy négyszemélyes kisebb asztalt felállítani, így nem tűnt akkorának a zsúfoltság és a takarítás is egyszerűbb volt.
Az étkezéssel bevitt táplálék megemésztése után a salaknak valahol távoznia is kell. Ez a parancsnoki, valódi vízöblítéses WC. A csészébe bekötött nyomókútcsövön keresztül közvetlenül a folyóból felpumpált víz öblítette a WC-t.
A monitor navigációs berendezése. Ha az első tiszt éppen nem tartózkodott a lövegtorony tetején elhelyezett tűzvezető kabinban, akkor itt ellenőrizte a hajó menetirányának helyességét, illetve adta ki az irányváltoztatásra vonatkozó utasítást a kormányosnak.
A hajó orra. Ezen a képen látszik talán a legjobban a fedélzet kiképzésének minden irányban való lejtőssége. Érdekes, hogy a horgony úgy tűnik, mintha csak a fedélzetre lenne dobva, nincs sehol csörlő. Legalábbis látható helyen. Ugyanis a horgonykötél (lánc) csörlőjét a fedélközben helyezték el, hogy az ellenséges tűz elől védve legyenek a csörlővel dolgozó matrózok.
Még egyszer az ismertető tabló a Haditengerészet és a Dunaflottilla történetéről, a máig megmaradt monitorokról, a USS monitorról és a többi monitorról. Mielőtt nekilátnának a tablók tanulmányozásához, szeretném felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a "Lajta" az egyetlen, mai napig megmaradt folyami hadihajó, vagy más néven monitor.
A még bővebb információkért javasolom felkeresni a Wikipédia "SMS Leitha (1871)" című szócikkét, amelyből minden, a leírtakban nem kifejtett ismeretet elolvashatnak erről a különleges múzeumról.
(A hajó fentebbi bemutatását Dósa Istvánnak köszönhetjük. A képeket én készítettem 2016-ban.)
