2025. január 25., szombat

Pál napjára - január 25.

            Ezt a napot pálfordulónak is nevezik, arra a bibliai történetre utalva, mely szerint a Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és innentől Pál apostol néven emlegetik.
        A néphitben időjárás-, termés- és haláljóslás napja. A szép, derült idő sokfelé azt jelentette, hogy még hosszan tartó hidegre lehet számítani.
            legismertebb Pál-napi        Libával kapcsolatos termékenységvarázslásra is vannak példák: Szeged környékén a lúd fenekét piszkálják meg ezen a napon, hogy szaporán tojjon. A Pál-napi tojásból kelt libát Csépán veszekedősnek, marakodósnak tartják.
        A  regula a hajdani dögvészekre utal (pestis, kolera), így hangzik: –Ha Pál fordul köddel, az ember meghal döggel.
            Állatokra vonatkoztatva is ismert: – Ha Pál fordul köddel, jószág hullik döggel.

            moldvai csángó magyarok szerint: – Ha Pál fordul fénnyel, az ember meghal éhen.

            bukovinai magyarok szerint: – Ha tiszta idő van, akkor jó szénatermés lesz, ha szél fúj, akkor kevés lesz a széna.


            Az erdélyi gyimes-völgyi megállapítás szerint: „A régiek úgy tartották, hogy Pálfordulókor, milyen állatok a fődbe vannak, hogy ott telelnek, akkor akik fejvel befelé vannak. Akkor fordulnak kifelé, hogy jöjjenek a felszín felé”.


            A laskóiak összefoglalták a csíziók lényegét egy versben:

Pál fordulása, ha tiszta,
Bőven terem mező, puszta,
Ha szeles, jön hadakozás,
Ha ködös, embernek sírt ás,
Ha pedig esős vagy nedves,
Lesz a kenyér igen kedves.

            medvével való jóslás, amely ma általánosan Gyertyaszentelő napjával (febr. 2.) kapcsolatos, a határainkon belül és túl élő magyarságnál is gyakran Pál-naphoz kötődik. Pál napját a tél fordulójának tartják, és például a Bács megyei Topolyán (ma: Szerbia) ezen a napon jósolnak a medvével: ha kisüt a nap és előjön a medve, még negyven napig lesz hideg

           Kecelen így tartották: –Pálkor inkább a farkas (Gréczi Margit alkotása) ordítson be az ablakon, mint a nap süssön be”.

            Libával kapcsolatos termékenységvarázslásra is vannak példák: Szeged környékén a lúd fenekét piszkálják meg ezen a napon, hogy szaporán tojjon. A Pál-napi tojásból kelt libát Csépán veszekedősnek, marakodósnak tartják.

            Ismeretes e napon a haláljóslás az ún. pálpogácsával. Minden családtag számára pogácsát készítenek, melybe libatollat tűznek. A néphit szerint akinek a tolla megperzselődik sütés közben, arra betegség, akié megég, arra halál vár a következő esztendőben. A tollaspogácsa készítésének más alkalmai is vannak. A Dél- és Kelet-Dunántúlon és az Alföldön is sokfelé inkább Szilveszter napján sütik. A haláljósló tollaspogácsát az Alföldön Pál-napkor készítik, de Luca-napkor ugyancsak ismeretes lucapogácsa néven.

(Magyar Néprajz, 2005.01.26)

2025. január 24., péntek

Tócsniba bújtatott sertésszelet

Hozzávalók: 6 szép nagy szelet sertéslapocka (természetesen más húsból is elkészíthető), só, bors Hozzávalók a bundához: 4 közepes durvára reszelt burgonya (nyersen), 1 tojás, 3 evőkanál liszt, 1 kicsi kefír, 1 kisebb csokor petrezselyemzöld felaprítva, só, bors, 2 gerezd fokhagyma reszelve. Elkészítése: A hússzeleteket kiklopfoljuk, sózzuk és borsozzuk. A burgonyát nyersen lereszeljük és a többi hozzávalóval összekeverjük. A szeleteket lisztbe mártjuk, majd a krumplis masszába, utána forró olajban, lassú tűznél, fedő alatt kisütjük. Tálaláskor a szeleteket tejföllel megkenjük, és reszelt sajttal megszórjuk.
Kanyó Terézia készítette 2023. január 19-én Nagykőrösön. Vendégei között voltam én is. Nagyon finom volt.
Fotó: Vinczéné Fricska Erika (Nagykőrös)

Claudius császárrá választása napjára - i. e. 41. január 24.

Claudius ókori szobra (Vatikáni Múzeum)
Tiberius Claudius Caesar Augustus Germanicus római császár (uralkodott 41. január 24. – 54. október 13.), a Iulius–Claudius-dinasztia negyedik uralkodója trónra lépése után a principátus egyik legtehetségesebb vezetőjének bizonyult, aki törvényhozóként, hódítóként és mecénásként is maradandót alkotott a császárság hajnalán.
Megválasztásáról Josephus Flavius így ír: " Claudius…mivel a császár gyászos vége miatt az egész házban nagy volt az izgalom, elbújt az egyik szűk folyosón, mert féltette az életét; úgy gondolta, hogy most már maga a császári származás hozhatja rá a veszedelmet…Miközben tehát a népen erőt vett a rémület és a palotában csak úgy hemzsegtek a dühös katonák, és a polgárok aggodalmában és zavarában nyilván a testőrség is osztozott, tanácskozásra ültek össze az úgynevezett praetoriánusok, a hadsereg színe-java…Mindez fokozta Claudius aggodalmát, aki reszketett az életéért…Az esti szürkületben valami kiemelkedő helyen állt, amihez néhány lépcső vezetett fel, mikor egy Gratus nevű testőr odament hozzá, abban a hiszemben, hogy valami rossz szándékú ember áll ott. Claudius odaszólt, hogy jöjjön közelebb, de a katona nem ment oda. Mikor azután felé nyújtotta a kezét, a katona felismerte és bajtársainak, akik odasiettek, odakiáltott: Hiszen ez Germanicus (Claudius egyik neve atyja után), nosza, hát kiáltsuk ki császárnak! Mivel Claudius észrevette, hogy a katonák erőszakkal magukkal akarják vinni, s már-már Caius sorsától rettegett, könyörögni kezdett, hogy kíméljék meg az életét, és bizonykodott, hogy ő sohasem bántott meg senkit, és semmi tudomása nem volt mindarról, ami történt. Gratus azonban megragadta a jobb karját és rákiáltott: Ne beszélj ilyen ostobaságokat, hanem tekints föl, és gondolj arra, hogy az Istenek az emberiség üdvére megfosztották Caiust a császári méltóságtól és neked adták át erényeid jutalmául. Jöjj hát, és foglald el őseid trónját! És ezzel fölemelte Claudiust, aki félelmében és a hallottakon érzett örömében összeroskadt." Egy ilyen bohózatba illő jelenet közepette dőlt el, hogy a szenátus hiába akarta visszaállítani a köztársasági rendet, a testőrség másképp határozott. /Forrás: Kertész István: Híres és hírhedt római császárok, TKK Kiadó/

Betegsége és személyisége

Suetonius részletesen ír Claudius betegségéről. Térdei gyengék voltak, nem tudott egyenesen állni, feje mindig remegett. Dadogott és beszéde gyakran zavaros volt. Amikor izgatott lett, nyáladzott és a taknya is folyni kezdett. Apokolokyntosis című művében Seneca azt írja, hogy Claudius hangja egyetlen szárazföldi élőlényéhez sem volt fogható, és a kezei szintén elég gyengék voltak. Ennek ellenére nem volt torz, Suetonius szerint amikor nyugodt volt, akkor magasnak, jókötésűnek látszott. Amikor ideges lett, vagy nagy nyomás nehezedett rá, tünetei csak romlottak. A történészek egyetértenek abban, hogy trónra lépése után állapota sokat javult. Claudius azt állította, hogy életben maradása érdekében gyakran rájátszott betegségére.
A 20. század folyamán többféle diagnózis is született Claudius betegségéről. A második világháború előtt a legtöbben úgy gondolták, hogy gyermekbénulásban szenvedett. Robert Graves is ez alapján írta Claudiusról szóló regényeit. Sok tünetre azonban a gyermekbénulás nem ad választ. Mások a szélütést valószínűsítik.
Az ókori történetírók Claudiust bőkezűnek, nem túl intelligensnek tartották, gyenge tréfákat mondott, állandóan nevetett és a plebeiusokkal ebédelt. Vérszomjas, kegyetlen, könnyen dühbe jövő embernek írták le (az utóbbit Claudius is elismerte, többször nyilvánosan bocsánatot kért természete miatt). Gyakran túlzottan bízott a plebejusokban, feleségei és felszabadított rabszolgái könnyen befolyásolták. De azt is írták róla, hogy paranoid, közönyös, unalmas és könnyen összezavarható volt. Claudius fennmaradt művei egészen más képet festenek róla: egy intelligens, olvasott, lelkiismeretes adminisztrátorét, aki ügyelt a részletekre és igazságos volt.
Claudius igazi talány marad Suetonius és Tacitus tendenciózus történetírása miatt. Mióta a 20. században megtalálták az alexandriaiakhoz írott leveleit, rengeteg kísérlet irányult arra, hogy rehabilitálják és pontos képet kapjanak róla. Claudius értékelése a 20. század második felében jelentősen változott, de a korábban kialakult, és széleskörűen elterjedt hamis kép nehezen módosítható a köztudatban.
Claudius tizenhárom esztendeje a szenátussal való hadakozással telt el. Hosszú időn keresztül nem is jelenhetett meg másként a szenátusban, csak fegyveres kísérettel. Meg is kapta érte a magáét, az utókor úgy ismeri, mint születésétől fogva gyengeelméjű, nyomorék testű, határozatlan, tesze-tosza papucsférjet. Mindezt Senecának köszönheti, aki (természetesen csak Claudius halála után) írt egy röpke pamfletet „Az isteni Claudius tökkéváltozása” címmel, és az utókor tizenkilenc évszázadon át szinte semmi mást nem tudott róla. Pedig Claudius egyike volt a legjobb princepseknek. Amennyire még kihámozható, Claudius a provinciális arisztokrácia „felfejlesztésével” vívta ki a szenátorok nemtetszését. Emellett azonban kiváló adminisztrátor volt, nagy építtető és mellesleg jó történész – és mindegyik fent említett képessége okán külön-külön megkapta a beosztását Suetoniustól és Tacitustól, akik még a jó tulajdonságokat is képesek voltak úgy előadni, hogy az negatívummá váljon.
Nem kis súllyal esik latba mai megítélésében a szenátori rendhez tartozó Seneca száműzetése és ennek következtében Seneca gyűlölete az uralkodó ellen. Érthető módon Seneca nem hízelgő módon, sőt nem is objektív módon fogalmazott Claudiusszal kapcsolatban.

2025. január 23., csütörtök

Kelkáposzta-főzelék

hozzávalók / 6 adag

elkészítése

  1. A húst megmossuk és felkockázzuk. A hagymákat tisztítjuk, apróra vágjuk.
  2. Pörköltöt készítünk: a felmelegített olajba beletesszük a felkockázott vöröshagymát, sózzuk, és megfonnyasztjuk kicsit (a só azért fontos, mert hatására a hagyma így vizet enged, ezért nem fog megpirulni, hanem teljességgel szétfő az ételben, ezáltal is sűrítve azt). Pár perc kevergetés után hozzáadjuk a felaprózott fokhagymát, és azzal is átforgatjuk. Amikor megérezzük a fokhagyma illatát, beletesszük a fűszerpaprikát, és az egészet jól átforgatjuk. Most lehet beletenni a kockára vágott húst, amit sóval, borssal, őrölt köménnyel ízesítünk. Ráöntünk egy pohár vizet, felforraljuk, majd a lángot kis-közepesre mérsékelve majdnem puhára főzzük.
  3. Amíg a pörkölt készül, eltávolítjuk a káposzta sérült leveleit, és vékony csíkokra vágjuk. A burgonyát is megtisztítjuk, és kockára vágjuk.
  4. Amikor a hús már majdnem puha, hozzáadjuk a káposztát és a burgonyát, amit megsózunk még egy kicsit. Kevesebb vizet öntünk rá, mint amennyi zöldség van a lábasban. Felforraljuk, majd a lángot mérsékelve mindent puhára főzünk.
  5. Míg a zöldségek puhulnak, elkészítjük a habarást: a rizslisztet simára keverjük a kefirrel és a natúr joghurttal.
  6. Amikor minden puha a lábasban, a habarást az ételhez adjuk, és besűrítjük vele.

A sakkozás történetéből

Hogy mióta tipegnek a fekete-fehér kockás csatamezőn a sakkfigurák, ma már szinte lehetetlen kideríteni. Több legenda született a sakk feltalálásáról, ám a leges-legrégibb írásos kútfő csak 1400 évvel ezelőtt említi először azt, hogy sakkoznak az emberek valahol a világon. India északi vidékeit vagy Perzsia keleti tájait tekinthetjük a sakk őshazájának.
 Itt „csaturangának” nevezték a sakkjátékot, ami négyes játékot jelent: elefántok (ma futók) lovak (ma is lovak), szekerek (ma bástyák), és gyalogosok (fikák vagy parasztok) játékát. A szép, elefántcsontból faragott sakkfigurák ezt a négy csoportot ábrázolták, természetesen két színben. A táblának is 64 kockája volt, a különös csak az, hogy négyen is játszhatták.
A sakk először Ázsiában terjedt el. Perzsia, Kína, Korea, Japán sorra megismerte a sakkozás szenvedélyét. A sakk történetének két fontos szakaszát különböztethetjük meg: a perzsa szakaszt és utána az arab szakaszt. Az arabokhoz fűződik az első „sakkvilágbajnokság” emléke is. A mai Spanyolország déli része arab uralom alatt állt a XV. században, mikor Sevillában hat ország sakkozóinak részvételével megtartották a krónikákban is emlegetett nagy sakkversenyt.
 Ugyancsak az arabok révén ismerte meg Nyugat-Európa. I. u. 1000 körül már ismerték a sakkot Franciaországban is.
De a kereskedők ezzel egyidőben Oroszországba is elvitték, ahol a papság először „az ördög játékának” tekintette, és betiltotta. Még Rettegett Iván (IV. Iván Vasziljevics vagy Rettegett Iván, régiesen Rettenetes Ivánoroszul: Иван IV Грóзный [Ivan Groznij], 1530augusztus 25. – 1584március 18., moszkvai nagyfejedelem 1533-tól, az első orosz cár) 1547-től idejében is törvény tiltotta a sakkozást, de feljegyezték, hogy Iván cár maga is olyan szenvedélyes játékos volt, hogy a halál a sakktábla mellett érte.
Itália, Németország, Svájc, Csehország, Magyarország, a balti államok, Anglia fogadóiban néhány száz év elteltével már mindenki hódolt a sakkszenvedélynek. A szerzetestől a lovagig, a kereskedőtől a királyokig hírneves sakkozók nevét őrizte meg a fáma. Kezdtek könyveket írni és sakkrejtvényeket szerkeszteni s a sakk-király útja a népszerűség növekvő fényében így vezet napjainkig. (Lászlóffy Aladár: Régi rejtély – Új talány)
Humor



Erdélyi János halálának évfordulójára - 1868. január 23.

          Erdélyi János (Kiskapos, 1814. április 1.  Sárospatak, 1868. január 23.) ügyvéd, akadémiai tanár, az MTA rendes tagja, a Kisfaludy Társaság titkára, költő.




2025. január 22., szerda

A magyar kultúra napjára - január 22. Írók, költők idézetei












Amikor Nagyvárad volt a világ közepe

  Ha a Föld felszínének egy pontját szeretnénk pontosan megjelölni, szélességi és hosszúsági koordinátákat használunk. Természetesen ma már világszerte egységes rendszert alkalmazunk, amelyben a viszonyítási alapot a két kitüntetett vonal, a 0˚ szélességi és 0˚ hosszúsági kör jelenti. Előbbit a természet jelölte ki: az Egyenlítő körvonalának középpontja – elméletben legalábbis, hiszen bolygónk nem tökéletes gömb alakú – egyben a Föld középpontja is.
            Nem ilyen egyértelmű a helyzet a kelet–nyugati irányban sorakozó hosszúsági körökkel. Ezekből ugyanis végtelen számú egyforma tulajdonságokkal rendelkező jelölhető ki. Mégis szükség mutatkozott egy kitüntetett hosszúsági körre, amelyhez viszonyítani lehet. Mindenki tudja, hogy ez ma a greenwichi meridián, azaz délkör, de ez korántsem volt mindig egyértelmű.
            Már a térképészet feltalálói, az ókori görögök is kijelöltek kitüntetett szerepű kezdő délkört: az i. e. 4. század végén Dikaiarkhosz a Rodosz városán keresztülhaladó észak–déli vonalat, az i. sz. 2. században Ptolemaiosz feltehetően a mai Kanári-szigeteknél húzódó meridiánt választotta. Utóbbit az magyarázza, hogy a tudós az akkor ismert világ legnyugatibb pontját jelölte ki, így nem kellett (a még nem is ismert) negatív számokat használnia.
            A következő évszázadokban aztán kis túlzással annyi kezdő délkört határoztak meg, ahány kartográfus adta térképkészítésre a fejét; a különböző tudósok, később csillagvizsgáló intézetek általában saját helyük, esetleg az adott királyi udvar pozíciója, máskor valamilyen elmélet alapján határozták meg a 0˚ hosszúság pozícióját. Mivel észrevették, hogy a Föld mágneses pólusai nem esnek teljesen egybe a sarkokkal, egyes tudósok feltételezték: van olyan délkör, ahol ez a kitérés megszűnik, és úgy gondolták, ez lenne a kelet–nyugati „egyenlítő”, azaz a természet által kijelölt kezdő meridián.
            Mindenesetre Mátyás király idején, amikor az Itáliában tanult és az asztronómia tudománya iránt érdeklődő Vitéz János váradi püspök 1455-ben létrehozta az ország első csillagvizsgáló intézetét Nagyváradon, még messze nem volt konszenzus a kérdésben. Vitéz a kor egyik híres csillagászát, a bécsi Georg Pauerbachot hívta meg az intézet vezetésére, de ő maga helyett végül legtehetségesebb tanítványát, a Regimontanus néven publikáló Johannes Müllert küldte el. Az obszervatórium egyebek mellett a Hold és a csillagok helyzetére vonatkozó megfigyeléseit a Tabula Varadiensis című munkában gyűjtötték össze, amelynek adatait mások mellett Tycho Brache és Kepler is használta később a bolygók mozgási törvényeinek felfedezésekor.
            A földrajzi hosszúság meghatározására a váradi csillagvizsgálóban természetesen egy saját, éppenséggel a nagyváradi váron keresztülhaladó kezdő délkört jelöltek ki.
            A csillagászati megfigyeléseket nemcsak a tudományban, de a navigációban is használták, különösen a nyílt tengeren hajózó kapitányok, akiknek az égitestek állásán kívül semmilyen más viszonyítási pont nem állt a rendelkezésükre. Mivel ekkoriban a Tabula Varadiensis volt az egyik legpontosabb elérhető gyűjtemény, másolatait a nagy földrajzi felfedezéseket véghezvivő felfedezők egy része is magával vitte – például Kolumbusz Amerika felé tartó hajóján is volt egy példány belőle, amikor átszelte az Atlanti-óceánt, hogy a Hold helyzetének segítségével meghatározza a hosszúságot. Amerigo Vespucci megemlítette, hogyan tanult meg ezekből a táblázatokból hosszúságot számolni.
            Okkal mondhatjuk tehát, hogy a világtörténelem folyását is alapjaiban megváltoztató felfedezések korában (és a navigációs térképek többségén egészen a 17. század második feléig) bizonyos értelemben Nagyvárad számított a világ közepének. (A színmagyar lakosságú Nagyvárad a trianoni diktátum után az addig soha nem hallott Oradea nevet kapta a megszállóktól.) 
          A greenwichi meridián egyeduralmát egyébként csak 1884-ben fogadta el végleg a világ a Washingtonban megrendezett Nemzetközi Meridián Konferencián. A döntést hosszú alkudozás előzte meg, s a büszke franciák például csak 1911-ben tértek át a használatára. (Forrás: Index; BBC History - Litván Dániel; 2013. november 20.)

            Regiomontanus, sz. Johannes Müller, teljes nevén Johannes Müller von Königsberg, latinul Johannes Regiomontanus (Königsberg, 1436. június 6. Róma, 1476. július 6.) matematikus, csillagász, asztrológus. Nevének latinos változatát csak jóval halála után kezdték használni, első ízben Philipp Melanchthonemlítette így 1531-ben, Königsberg latin neve, Mons Regius után.
            Lipcsében és Bécsben tanult. A bécsi Peuerbach tanítványa és barátja. Csodagyerek volt, 12 éves korában már bolygópályákat számított, 15 éves korában pedig III. Frigyes császár őt kérte fel, hogy menyasszonyának készítse el horoszkópját. Regiomontanus folytatta Peuerbach munkáját, és végül elkészült Ptolemaiosz Almagesztjének latin fordítása. Itáliában ismerkedett meg a görög matematika és csillagászat klasszikus műveivel. A bécsi egyetem katedrájáról barátja, a nagy humanista, Vitéz János esztergomi érsek csábította át Nagyváradra, majd Esztergomba. Vitéz János halála után 1468-tól 71-ig Mátyás király udvarában élt a budai várban (a fenti képen a budai várban található emlékműve látható), ahol a Corvina könyvtár görög kéziratait rendezte, amelyeket Mátyás zsákmányolt a Török Birodalommal folytatott háborúja során. Itt írta Ephemerides című csillagászati művét,
            Meghívták az akkor újonnan megalapított Pozsonyi egyetemre is. Érdekesség, hogy hazánkban a legelterjedtebb asztrológiai könyv Regiomontanusé volt, amint annak címlapján a Károlyhegyi János név is tanúsítja. Ő készítette 1473-ban az első olyan táblázatot, amely bármely időpontra meghatározza a Nap és a Hold egymáshoz viszonyított helyzetét. Ennek a földrajzi hosszúság meghatározásában volt fontos szerepe, különösen az éjszakai hajózásnál. Csillagászati megfigyeléseit Nürnbergben végezte és ott egy nyomdát is alapított, amelynek célja az ókori és korabeli tudományos könyvek kiadása volt. Ránk maradt a kiadói tervezet, és több ténylegesen megjelent mű. 1475-ben IV. Sixtus pápa Rómába hívta, hogy közreműködjék a sürgőssé vált naptárreformban. Itt halt meg, mielőtt a munkát elvégezhette volna. Azt beszélték, hogy a trapezunti Georgiosz fiai mérgezték meg, amiért apjuk Almageszt-fordítását Regiomontanus élesen bírálta. Halálának hivatalos oka a pestis. Igen sok jel mutat arra, hogy csak korai halála akadályozta meg abban, hogy a döntő lépést megtegye: áttérjen a heliocentrikus rendszerre.

2025. január 21., kedd

Ágik köszöntése





Reggelire küldöm


Az ünneplésre küldöm:
Az

A hasznos fejes káposzta

            Olcsó, egész évben kapható, gazdag tápértékű és változatos formában elkészíthető - ennyi jó tulajdonsága ellenére méltánytalanul hanyagoljuk egyik legértékesebb zöldségfélénket, a fejes káposztát.
            Ez az egyik legrégebben ismert és termesztett zöldségféle, kutatások szerint már az i. e. II. évezredben ismerték és termesztették a Földközi-tenger partvidékén. Ma legelterjedtebb zöldségfélék közé tartozik, fejenként húsz kiló körüli az éves fogyasztásunk belőle. A fejes káposzta a keresztes virágúak családjába tartozik, rokona a kelkáposzta, a kelbimbó, a karfiol, a brokkoli, a karalábé, sőt a retek és a torma is.
            Nemcsak Kis-Ázsiában, hanem Távol-Keleten is fogyasztották a káposztát. A savanyú káposzta például kínai találmány: a korabeli számadások tanúsága szerint a Nagy Fal építésekor a munkások rendszeresen kaptak savanyú káposztát. A görögöknél a káposzta nemcsak kedvelt, hanem szent növény is volt: úgy gondolták, hogy a gyermekágyban fekvő anyákat megvédelmezi a gonosz szellemektől. Európa egyes részein más összefüggésbe hozták a káposztát a gyermekáldással: kisgyermekek számára a gólyamese francia változata például úgy hangzik, hogy az anyukák a babájukat káposztafejekben találják.
            A káposzta (összes "rokonával" együtt!) nagyon gazdag vitaminokban, különösen C-vitaminban (100 g káposztában 40 mg C-vitamin van), de K- és B1-, valamint E-vitaminban is. A zöld levelekben sok béta-karotin van, amely antioxidáns, a légúti daganatos megbetegedések ellen védő hatása van és segíti a látást is. Gazdag élelmi rostokban, az ásványi anyagok közül pedig a kalcium mennyisége kiemelkedő és a vasé is jelentős. A káposztában lévő, csípős ízű mustárolaj antibakteriális hatású, tulajdonképpen természetes antibiotikumnak tekinthető. Tiocianátot is tartalmaz, amely gyomorfekély esetében jótékony hatású. A káposzta sokoldalúságát bizonyítja, hogy hatásos a gyomor, a bélrendszer, a tüdő, a mell és a petefészek rosszindulatú daganatos betegségeinek megelőzésében, sőt egyes vélemények szerint bizonyos esetekben a már kialakult rákot is képes gyógyítani. A kalóriaszegény étrendre szorulóknak jó hír, hogy értékes összetevői mellett száz grammjában csupán 31, a savanyú káposztában pedig még ennél is kevesebb, mindössze 20 kalória van, miközben az ajánlott napi rostbevitel egytizedét fedezi ez a mennyiség.
            A káposzta igen változatos módon felhasználható, hiszen nemcsak friss saláta, hanem dinsztelve (párolva) köret, kolbásszal, apróhússal leves, rizzsel kombinálva egytálétel formájában is fogyasztható, de változatos főzelék, tésztaétel, sütemény, savanyúság is készíthető belőle. Táplálkozáskutatók akkor is ajánlják a káposzta étrendbe való beiktatását, amikor nem abból készül a főétel. A káposztafélék fogyasztásakor felszabaduló glukózinolát ugyanis képes semlegesíteni a húsok sütésekor keletkező káros, rákkeltő vegyületeket, így akár egy egyszerű káposztasaláta is egészségvédő hatású lehet. A savanyú káposzta különleges előnye, hogy az erjedés során olyan savtermelő, jótékony baktériumok szaporodnak el, amelyek kedvező hatással vannak a bélflórára, megakadályozva más, káros mikrobák megtelepedését. Ráadásul a savanyítás megőrzi a káposzta C-vitamin tartalmát is, így a hordós káposzta télen is olcsó vitaminforrás. Az pedig még értékesebbé teszi, hogy az igazi savanyú káposzta ízesítéséhez hagyományosan felhasznált fűszerek (mustármag, kapor, babérlevél, bors, köménymag, torma, stb.) maguk is egyben gyógynövények is, és légúti és emésztőszervi jótékony hatásuk hozzáadódik a káposzta értékeihez.
            A népi gyógyászat a káposztát nemcsak belsőleg ajánlja, hanem például a leveleit reumatikus fájdalmak ellen, borogatásra is. Sodrófával, vagy egy üvegpalackkal kicsit megtörve használták, hogy a gyógyító nedve jobban hathasson. (Forrás: HáziPatika)

Érdekességek a diktatúra jellemrajzához - Az ismeretlen Lenin - Halálának évfordulójára (január 21.)

            Vlagyimir Iljics Uljanov Lenin furcsa kettősségét kívánom bemutatni. Sok dokumentumot csak az utóbbi időben hoztak nyilvánosságra. A szocializmus időszakában az volt a propaganda, hogy a kommunizmus Lenin által alapított idealisztikus irányzat, amelyet azonban Sztálin eltorzított. Lenin valódi arcának bemutatása azonban az elrejtett iratok egyre nagyobb számú előkerülésével egyre nyilvánvalóbb lett. A történelmi tények egyre jobban azt mutatják, hogy Sztálin minden lényeges vonatkozásban Lenin művét folytatta, és joggal tekintette magát Lenin legkiválóbb tanítványának. A Szovjetunióban a hét évtizedik fennálló rezsim minden lehetséges technikai, pénzügyi és kényszerítő eszközzel támogatta, hogy Leninből afféle istenséget faragjanak. És ezt kényszerítették rá a szocialista országokra is, így Magyarországra is.

Távirat Zinovjevhez
1919. január 7.

Petrográd, Szmolnij. Zinovjevnek.

Lunacsarszkij elmondása szerint Afanaszjev, Kormilicin és a Gyetszkoje Szelo-i Cseka más tagjai részegeskedtek, nőket erőszakoltak meg és hasonló gaztetteket követtek el. Követelem, hogy a vétkeseket mind tartóztassák le, hogy egyet se engedjenek szabadon, s hogy az összes speciális nyomozó nevét küldjék el nekem, ha ugyanis egy ilyen ügyben a bűnösöket nem leplezik le, és nem lövik főbe, akkor hallatlan szégyenfolt esik a Pétervári Népbiztosok Tanácsa becsületén. Afanaszjevet letartóztatni.
A Szovnarkom elnöke, Lenin

            Richard Pipes alapján: Grigorij Jevszejevics Zinovjev (1883–1936): Már 1917 előtt belépett a bolsevik pártba. Lenin közeli munkatársa az emigrációban és a szovjet megteremtése után. Petrográd kommunista főnöke és a Kommunista Internacionálé első vezetője. Az 1920-as években tagja annak a „trojkának” (triumvirátusnak), amely Lenin betegsége idején és halála után irányította az országot. Később a „tisztogatások” áldozata lett, 1935-ben és 1936-ban is bíróság elé állították. Igazságtalanul megvádolták a Kirov-gyilkosságban való részvétellel, és főbe lőtték.
            Anatolij Vasziljev Lunacsarszkij (1875–1933): Az I. világháború előtt a szocializmus és a vallás kombinálásának lehetőségeivel kísérletezgetett. 1917-ben a leninista bolsevikokhoz csatlakozott, s 1929-ig művelődésügyi miniszterként tevékenykedett.
         Cseka: A titkosrendőrség neve 1917–22 között. (Csrezvicsajnaja Komisszija – Rendkívüli Bizottság).
         Szovnarkom: Népbiztosok tanácsa (Szovjet Narodnih Komisszarov); magyar megfelelője: minisztertanács
--------------
            1922 márciusában az ú.n. templomi edények, valamint az ortodox egyházak és kolostorok egyéb értéktárgyainak elkobzására hatalmas kampányt indítottak. A kampánynak két célja volt: egyrészt vagyontárgyakat kellett szerezni, amelyekre a kormánynak égető szüksége volt, mivel a hadikommunizmus alatt összeomlott az ország gazdasága; másrészt meg akarták törni az ortodox egyház hatalmát és a paraszti népességre gyakorolt befolyását.
            A sujai események jól példázza a többi hasonlót: a Moszkvától kb. háromszáz kilométerre északkeletre fekvő textilipari központ súlyos incidensek helyszíne volt március közepén. A jámbor hívők megpróbálták megvédeni a templomukat a kifosztásra odaküldött katonáktól. A katonák belelőttek a tömegbe, és a jelentések szerint sok embert megöltek. A Politbüro március 16-án, Lenin távollétében a további elkobzások elhalasztását szavazta meg, március 19-én Molotov ilyen értelmű utasítást küldött ki az összes tartományi párt bizottságnak. Ahogy Lenin értesült a történtekről, a döntést felülbíráló levelet írt, mivel nem tudott ott lenni a Politbüro március 20-i ülésén.. Ebből az is kiderül, hogy Lenin Oroszországában a politikai vádlottak sorsáról nem az igazságszolgáltatás megfelelő szervei döntöttek, hanem a kommunista párt. Vlagyimir Jeremenko orosz történész becslése szerint a Sujával kapcsolatos Lenin-levél után több mint nyolcezer embert „likvidáltak”.

A levélből részletek:
1922. március 19.
Szigorúan titkos!
Nem készülhet másolat semmiféle okból, hanem a Politbüro minden tagja (és Kalinin elvtárs is) erre a dokumentumra írják észrevételeiket.
Éppen most és csakis most, amikor az éhező régiókban az emberek emberhúst esznek, és az utak mentén százával, ha ugyan nem ezrével hevernek a hullák, most tudjuk végrehajtani (s ezért végre is kell hajtanunk!) az egyházi értéktárgyak elkobzását a legkíméletlenebb és könyörtelenebb lendülettel, nem riadva vissza semmilyen ellenállás letörésétől. Éppen most és csakis most áll úgy a helyzet, hogy a paraszti tömegek óriási többsége mellettünk lesz. Vagy mindenesetre nem lesz abban a helyzetben, hogy bármiféle döntő módon támogassa azt a maroknyi feketeszázas papságot és reakciós városi kispolgárt, aki képes és akar is próbálkozni a szovjet rendelettel való erőszakos szembeszegülés politikájával.
Egy bölcs szakíró a kormányzás művészetével kapcsolatban helyesen állapította meg, hogy ha valamilyen politikai cél elérése érdekében némi brutalitáshoz kell folyamodni, akkor azt a legerélyesebben és a lehető legrövidebb idő alatt kell végrehajtani, mert a tömegek nem tűrik el a brutalitás elhúzódó alkalmazását. ... Most teljesen biztosak vagyunk a reakciós papság feletti győzelemben. … Ilyenképpen arra a megmásíthatatlan következtetésre jutottam, hogy éppen ebben a pillanatban kell megütköznünk a klérussal a leghatározottabb és legkönyörtelenebb módon. És olyan brutalitással törnünk meg az ellenállását, hogy azt évtizedekig ne tudja elfelejteni.
A központi bizottság egy tagját ki kell küldeni Sujába, hogy tartóztassa le a helyi papság, a kispolgárság és a burzsoázia annyi képviselőt, amennyit csak lehet, de legalább több tucatot, annak gyanújával, hogy közvetlen vagy közvetett módon szerepet játszott a Központi Végrehajtó Bizottságnak az egyházi értéktárgyak elkobzását elrendelő határozatával való erőszakos szembeszegülésben. … A Politbüro adjon olyan értelmű, részletes és szintén szóbeli utasítást az igazságügyi szervek számára, hogy az éhezőknek nyújtott segítséget megakadályozó sujai lázadók elítélése a lehető leggyorsabban menjen végbe. S mindenképpen azzal végződjön, hogy kivégzőosztag elé állítsák, méghozzá nagy számban a legbefolyásosabb és legveszedelmesebb feketeszázasokat Sujában. És amennyiben lehetséges, nemcsak abban a városban, hanem Moszkvában és több más klerikális központban is.
… Jelöljék ki a legjobb – különösen megbízható – pártmunkásokat ezekhez az intézkedésekhez a leggazdagabb apátságokban, kolostorokban és templomokban.
Lenin
            Ezt egészíti ki a Politbüróhoz írt feljegyzése 1922. május 4-én: „A papoknál a legsúlyosabb büntetést kell alkalmazni”, vagyis, a kivégzést.
--------------
            Lenin terror-gyakorlatának egyik megdöbbentő adaléka még például az az 1919. december 25-én, A. V. Ejduk üzemanyag-ellátási tisztviselőnek írott feljegyzése, amelyben Lenin megparancsolja, hogy mindazokat a személyeket, akik a hagyományos orosz ünnepnapon, „mikuláskor” (Nyikolin gyeny, Szent Miklós ünnepnapja, december 6/19.) nem jelennek meg a munkahelyükön, adják át a Cseka osztagainak és végezzék ki őket. 
Forrás: Richard Pipes: Az ismeretlen Lenin (XX. Század Intézet, 2002.)
Fotó: Kun Miklós: Az ismeretlen Sztálin (Budapest, 2002.)

A humor szemszögéből:
Szovjet katonai kérdőív 1930-ból:
1.) Ki a példaképed?
..................... 2.) És miért pont Lenin?

            Valahol a nagy Szovjetunióban a huszas években: A tanító az állatok szemléltetéséhez az órán mutat a kisiskolásoknak egy plüss amúri tigrist.
– Na, Ivánka, mi ez itt az asztalon? –Kenguru.
–Nem, menj a helyedre! Mondd meg te, Grisenka! –Oroszlán.
–Nem, te is menj a helyedre! Mondd meg te Sztyopka! –Zebra.
–Nem, nem! Menj te is a helyedre! Ejnye gyerekek, pedig a legtöbbet róla hallottunk egész évben! Mond meg te, Szásenyka! –Csak nem személyesen Vlagyimir Iljics Lenin?

Joe, az amerikai turista újdonsült orosz ismerősével, Ivánnal beáll a Lenin Mauzóleum előtt kanyargó hosszú-hosszú sor végére. Nem sokkal később Iván észreveszi, hogy Joe már visszafelé jön.
- Te nem akarod megnézni Lenint?
- Én már láttam!!!
- Hogyhogy?
- Adtam 20 dollárt az őröknek, és soron kívül kihozták.