A madarak repülésének kialakulására többféle elmélet létezik. A falakó elmélet szerint a madarak ősei a fákon éltek, ágról ágra ugrálva. Ehhez az életmódhoz előnyt jelentett a meghosszabbodott lábközépcsont és a hátrafelé irányuló hallux (nagylábujj) kifejlődése, ami a fákon való kapaszkodást segítette. A mellső és a hátsó végtagok más célra alkalmazkodtak; a mellsők mászásra, a hátsók pedig ugrásra. Ennek következtében a mellső lábak hosszúak maradtak, ahogyan a futó fejlődés eredményeként is. A „szárnyak” felülete növekedett a jobb siklóképesség elérése érdekében, az egyik fáról a másikra történt siklórepülés kialakulása után pedig a szárnyaik csapkodásával az állatok tovább növelték röpképességüket.
A hosszú lábú talajlakó theropodákhoz képest kevés bizonyíték létezik a famászó dinoszauruszokról. Tény azonban, hogy az erdei üledékek csak ritkán őrződnek meg, ami magyarázatot adhat a leletek hiányára. Egyes újabb kutatások aláaknázzák a „fáról le” elméletet azt állítva, hogy a legkorábbi madarak és közvetlen őseik nem tudtak fára mászni. A mai falakó madarak sokkal görbébb lábujj karmokkal rendelkeznek, mint a talajon élők; a mezozoikumi madarak és a közeli rokonságukba tartozó röpképtelen dinoszauruszok lábujj karmai pedig inkább a mai talajlakó madarakéra hasonlítanak. (Richpoi Hírek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése