Bicikli minden mennyiségben

Okos tanácsok

Dürer születésének évfordulójára - 1471. május 21.

Albrecht Dürer (Nürnberg, 1471. május 21. – Nürnberg, 1528. április 6.) volt a reformáció Németországának egyik legnagyszerűbb művésze, festő, grafikus, könyvkiadó és művészetelméleti író egy személyben, a német reneszánsz legismertebb képviselője hazájában és külföldön egyaránt. Műveinek legjelentősebb részét oltárképei és más vallásos témájú festményei adják, s emellett számos rézkarcot, könyvillusztrációt, portrét és önarcképet készített.

Fametszetei, mint például az Apokalipszis-sorozat (1498), még őrzik a késő gótika formai megoldásait. A 15. században virágzó német rézmetsző művészet az ő működésével érte el csúcspontját. Több mint száz rézmetszetet készített, s ezeken a szürke árnyalataival szinte festői tónusokat hozott létre.

Ősei a Gyula melletti Ajtósról származtak, a falu nevét mint nemesi előnevet használták („ajtós” németül Türer). Id. Albrecht Dürer 1455. március 11-én, 28 évesen érkezett Nürnbergbe. 1467-ben házasságot kötött Barbara Holperrel, 18 gyermekük született, de csak 3 fiuk érte meg a felnőttkort. Ifj. Albrecht harmadik gyermekként 1471. május 21-én látta meg a napvilágot. Apjához és anyai nagyapjához hasonlóan ő is kitanulta az ötvösmesterséget, tanítómestere édesapja volt. Ebben szerzett jártassága egész életére kihatott.

Azon képei, melyeket gyermek- és fiatalkorában készített, páratlan rajztehetségről árulkodnak. Tudunk egy sajnos elveszett, három fejet ábrázoló tanulmányáról, amelyet kilenc éves korában készített. Tizenhárom évesen készítette a bécsi Albertinában látható önarcképét, mely páratlan megfigyelőképességéről tanúskodik.

Élete vége felé elméleti műveinek kiadásával foglalkozott. Ezek a művek új gondolataikkal nagy hatással voltak a kortársakra.

1528. április 6-án érte a halál. Felesége szüleinek kriptájában helyezték örök nyugalomra a nürnbergi Szent János-temetőben. Willibald Pirckheimer a halotti búcsúztatóban azt mondta, hogy a halál mindenét elvette, kivéve a dicsőséget, ami fennmarad, amíg csak a Föld létezik.

          Dürer sírtáblájának felirata, melyet barátja, Willibald Pirckheimer helyeztetett a sírra:

„Mindaz, ami Albrecht Dürerből halandó volt, e domb alatt van eltemetve.”

(Forrás: Wikipedia)

Kajahumor

Kényelem minden mennyiségben!

Szamuely Tibor Moszkvától kért segítséget az antant ellen - 1919. május

Szamuely középen, tőle jobbra Lenin

1919. május 20. Budapestről kivilágosodáskor elindult Szamuely Tibor (élt: 1890. december 27.–1919. augusztus 2.) hadügyi népbiztoshelyettes, közoktatási népbiztos, a lakásbizottság vezetője, a rokkantügyek intézője, a budapesti hadseregcsoport politikai megbízottja Szovjet-Oroszországba UCI felderítő repülőgéppel a – légvonalban 900 kilométeres, országúton 1200 kilométere lévő – Kijevhez közeli Zsmerinka repülőtérre.

Előrelátóan az indulásra kész géphez rendelte a repülőtéri munkástanács tagjait, rájuk parancsolt, hogy motozzák meg őt és Dobos István pilótát, a gépet pedig kutassák át alaposan, nincs-e rajta valami szokatlan, vagy meg nem engedhető érték. Miután semmi ilyent nem találtak, jegyzőkönyvbe vetette a motozás eredményét.

Hivatalosan még nem is hozták nyilvánosságra utazását, amikor Budapesten már széltében újságolták: „Szamuely megszökött, hatalmas mennyiségű kincset vitt magával aranyban, briliánsban, műtárgyakban."  A suttogók azt is tudni vélték, hogy: „Útjában állt a  kommunisták és a szociáldemokraták együttműködésének, ezért szökése engesztelő gesztus az antant felé."

               Szamuely fogadására kizárólag rangos magyar származású kommunisták érkeztek egyenesen a moszkvai Kremlből, Lenin környezetéből. Vezetőjük Erős Miklós, Feliksz Dzserzsinszkij közvetlen munkatársa, magas beosztású csekista volt.

Zsmerinkáról Kijevbe autózva az ukrán főváros híres sugárútjára, a Krescsatyikra, Nyikolaj Iljics Podvoljszkij, Ukrajna hadügyi népbiztosa hivatalába ment, ahol Szamuely részletes tájékoztatást adott, majd a minél gyorsabb és kényelmesebben utazás érdekében a meggyilkolt cár, II. Miklós különvonatán folytatta útját Moszkva felé.

Moszkva Kijevi pályaudvarára délelőtt érkezett meg a vonat, ahol már várta jó ismerőse, Lenin nagy befolyású mindenese, Bonca-Brujevics, a népbiztosok tanácsa titkárságának vezetője. Ezen a napon tartották a Vörös téren a fölfegyverzett moszkvai munkások szemléjét. Tízezrével vonultak el a rongyos ruházatú, hosszú puskákkal fölszerelt tömegek Lenin előtt, aki egy tehergépkocsi platójáról szónokolt a felsorakozókhoz.

Bonca-Brujevics a kormány autóján a pályaudvarról egyenesen Vlagyimir Iljics Leninhez, a Szovjetunió vezetőjéhez (élt: 1870. április 22.–1924. január 21.) vitte Szamuelyt. Amikor odaértek, Zalka Máté (élt: 1896. április 23.–1937. június 11.) leírása szerint: "A szemle már megkezdődött. Lenin végére ért felszólalásának. Szamuelyhez fordult, megölelte, majd az elcsendesült tömegnek ezeket mondta: – Az imént érkezett hozzánk, átrepülve a Kárpátokon, a Komintern egyik népbiztosa, Szamuely Tibor elvtárs!  Üdvözlő felkiáltások szakították meg Iljics szavait. Iljics nem vette le kezét a vendég válláról, s hol őt nézte, hol a nyüzsgő tömeget. Arcán mosoly ült, szeme boldogan csillogott.  Hirtelen, mintegy magától csend lett. Szamuely a teherautó szélére ment és beszélni kezdett…."

Mielőtt a Kremlben Szamuely Tibor a legapróbb részletekig tájékoztatta volna Lenint, Moszkva forgalmas pontjain megismétlődtek a szónoklatok a teherautó platójáról.

Kun Béla nyugtalan volt, hogy Szamuely radikálisabb felfogása jobban fog tetszeni Leninnek, mint az ő elképzelései, ezért állandóan bombázta táviratokkal Moszkvát. De neki Csicserin válaszai nem voltak elég megnyugtatóak, ezért magával Leninnel kívánt kapcsolatba lépni és erre talált is ürügyet. A következő szikratáviratot küldte Leninnek: "Tekintettel arra, hogy a párt jobboldali elemei a várható antant-támadás folytán kedvező lehetőségeket szimatolnak, nagyon jó lenne, ha ön nekem egy nyílt levélben kifejtené, hogy csak egy választás van: vagy proletár-, vagy burzsoá diktatúra, és hogy a siker titka nem abban rejlik, hogy a visszavonulás útját biztosítsuk, hanem inkább abban, hogy radikálisan szakítsunk a kapitalista rendszerrel."

 A távirat kézhezvétele után 1919. május 27-én megérkezett Lenin válasza: Üdvözlet a magyar munkásoknak címmel. Vladimir Iljics Lenin tisztába volt vele, hogy ezt a történelem megőrzi (részletek):

„Elvtársak!

Lelkesedéssel és örömmel töltenek el bennünket a hírek, amelyeket a Magyar Tanácsköztársaság politikusaitól kapunk. Alig több mint két hónapja áll fenn Magyarországon a tanácshatalom, de szervezettség tekintetében a magyar proletariátus, úgy látszik, már túltett rajtunk. Ez érthető, mert Magyarországon a lakosság általános kulturális színvonala magasabb, azonkívül az ipari munkások aránya az egész lakossághoz képest hasonlíthatatlanul nagyobb, végül a szovjet-rendszerre, a proletárdiktatúrára való átmenet is hasonlíthatatlanul könnyebb és békésebb volt Magyarországon.

.............................................
Ti még jobb példát adtatok a világnak, mint Szovjet-Oroszország, azzal, hogy az igazi proletárdiktatúra alapján egy csapásra egyesíteni tudtátok valamennyi szocialistát. Most az a hálás és igen nehéz feladat áll előttetek, hogy megálljátok a sarat az antant elleni súlyos háborúban. Legyetek szilárdak. És ha ingadozás üti fel a fejét a szocialisták között, akik tegnap csatlakoztak hozzátok, a proletárdiktatúrához, vagy a kispolgárság körében, nyomjátok el könyörtelenül ezeket az ingadozásokat.

Az a háború, amelyet ti viseltek, az egyetlen jogos, igazságos, igazán forradalmi háború, az elnyomottak háborúja az elnyomók ellen, a dolgozók háborúja a kizsákmányolók ellen, háború a szocializmus győzelméért. Az egész világon a munkásosztály minden becsületes tagja a ti pártotokon áll.

Minden hónap közelebb hozza a proletár világforradalmat.

Legyetek szilárdak!

A győzelem a tiétek lesz!

Lenin”

Visszafelé a repülőgép nagyerejű viharzónába került a Kárpátok keleti előterében. A kivételes képességű Dobos István azonban úrrá lett az átláthatatlan felhőtengeren. Budapestre megérkezve egyenesen a kormányzótanács ülésére ment Szamuely, ahol röviden beszámolt utazásáról és ismertette Lenin üzenetét, mely nem volt azonos a távirat szövegével. Utána a Szovjetházban késő délutántól hajnalig beszélt négyszemközt Kun Bélával, tartalmáról semmilyen dokumentum nem maradt fenn

Szamuely Moszkvából autógumit, ágyúlövedék készítéséhez szükséges glicerint és propagandafilmeket hozott. Ő maga arany karórát, arany kézelőgombokat kapott ajándékba Lenintől. Feleségének, Szilágyi Jolán grafikusművésznek csokoládét küldött Lenin, s olyan különleges minőségű teát, amelyet a cári család számára termeltek a Kaukázus déli völgyeiben (Dél-Oszétiában). Lenin a májusban a Lenin nevét felvett, bőrruhás Cserny-különítmény tagjainak 36 darab nagykabátgomb méretű ezüst korong jelvényt küldött ajándékba, közepén zománcozott vörös csillagos sarlóval és kalapáccsal, peremét körben két összehajló babérág díszítet.
A Szovjetunió katonai segítséget nem tudott nyújtani, mert élet-halál harcot folytatott a fehérek és a külföldi intervenciós csapatok ellen. Az erkölcsi támogatás pedig kevés volt a román, szerb, cseh, francia csapatok ellen, mivel a proletár világforradalom nem jött el. De a trianoni békediktátumot a Szovjetunió elítélte, és nem írta alá. Lenin summás véleménye:

„Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje… hallatlan béke, rabló béke…ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak.”