Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok minden barátomnak, ismerősömnek!

"Majomszeretettel"

Karácsonyi népszokások Európából

Lengyelországban is érdekes hagyományok vannak. A krakkóiak például a helyi építészeti elemek felhasználásával  hatalmas fa és kartonpapír betlehemeket építenek.

Csehország morva területén a karácsonyi kalácsot és az ünnepi süteményeket gyakran Ádám és Éva alakjában készítik, tekintve, hogy Ádám és Éva névnapja is. Így jelzik a karácsonyfa és a tudás fája közötti kapcsolatot.

Németországban a karácsonyi piramis régi hagyomány folytatója. Ez a karácsonyfa egy változata, amit formája és díszítése is mutat. Ha a gyertyák égnek, a hő hatására a csúcson lévő kerék forogni kezd, és megszólalnak a csengők.

Az északi államokban – Svédországban, Norvégiában, Dániában – szép és különleges karácsonyi szokás él. Az ablakokat virágzó jácinttal, tulipánnal, fából faragott, festett karácsonyi dísszel, fagyöngy-csokorral, virágkoszorúkkal, szalmából font függelékkel díszítik. Este, amikor a fényeket eloltják, a család minden tagja kezében egy égő gyertyával az ablakba áll, így kívánnak kellemes, boldog ünnepeket ismerőseiknek, szomszédaiknak.

Svédországban december 13-án, Luca napján veszi kezdetét a karácsonyi ünnep. Ezen a napon a lányok fehér ruhát vesznek fel, és reggel az ágyba viszik a szüleiknek a kávét és a süteményeket. Az iskolában ünnepséget tartanak: a gyerekek beöltöznek Lucának, csillagfiúnak vagy Télapó inasainak, karácsonyi dalokat énekelnek, azután pedig tanárok, szülök, gyerekek közösen kávéznak az osztályteremben. A karácsonyfát már napokkal korábban felállítják, mézeskaláccsal, szalmából készített díszekkel aggatják tele. A karácsonyi vacsora előtt szaunába mennek, másnap pedig templomba. Az ajándékokat a karácsonyi manó hozza a jó gyerekeknek, melyet a vacsora után bonthatnak ki a fa alatt. Az ünneplés január 13-án véget, mikor körbetáncolják, majd lebontják a fát. Néhány fogás nélkül nem karácsony a karácsony Svédországban: citrusgyümölcsökkel érlelt vöröslazac, marhahúsgombócok cukrozott ribizlivel, mézzel glaszírozott (fényezett) oldalborda, fahéjas vöröskáposzta, majonézes céklasaláta, hagymában es pálinkában érlelt hering, füstölt lazac. A legjellegzetesebb desszertek a csokoládégolyók, mézeskalácsok, és minden, amihez felhasználható a mandula és a mogyoró.

Stockholm főutcáján állítják fel a világ talán legszebb karácsonyfáját. A svédek “The Stenbeck Tree”-nek nevezik Jan Stenbeck után. A fát mindegy 500 égő díszíti. Elképesztő látványt nyújt a kikötőben állva!

(A svédek karácsonyáról a Magyar ONLINE-n olvastam.)

H. Barbócz Ildikó: Satu-karácsony

Adventben jártunk, amikor olvastam egy újságcikket Ózdról, az ott készített fotósorozatról, s ez egy kis időre visszarepített a múltba. Azért is érdekelt a téma, mert ebben a városban kezdtem a pályafutásomat. Az Ózdi Kohászati Üzemeket nem lehetett kikerülni, minden ember közvetve vagy közvetlenül kapcsolódott hozzá, nem kellett ahhoz a gyárban dolgozni három műszakban. A folyamatosan termelő üzemben óriás vaskohók tátották mindig éhesen a szájukat, betelhetetlenül és félelmetesen. A föl-fölcsapó, soha ki nem alvó tűznyelvek elviselhetetlen hőséget árasztottak magukból a munkásemberek, a kohászok, az olvasztók felé, akik ezt a meleget nem a családi tűzhely melegeként élték meg nap mint nap, hanem ez volt szó szerint a bőrükön érzett, perzselő iszonyat, néha az életüket is veszélyeztető, kiszipolyozó veszedelem. Mely ugyanakkor a munkát is adta nekik, a kínkeserveset, a piszkosat, mely mégis tisztes szegénységben pergetett életet nyújtott az egész család számára.

Ahogyan a bélapátfalvi cementgyártól szürreálisan szürke lett a táj évtizedekig, az ózdi kémények alatt vörös por szállt a frissen kiteregetett ruhákra, a gyerekek vörös porba rajzolták az el-elhomályosuló napot. Én csak ezeket a vigyázzállásban felsorakozott, füstöt okádó Gyár úti kéményeket ismertem közelebbről, az acélóriások közt futó, tekergő csőkígyókat. A tövében tanítottam, s a vörös por meg a fojtogató levegő megszokhatatlanul az ott töltött élet részévé vált. Mint ahogy az iskola falain kívül a gyermekek szüleivel, a munkásokkal való találkozás a „gyújtón”, a „faluban”, az utcán.

Ezeket az emlékeket tehát a már említett újságcikk hozta felszínre bennem, amely Benkő Imréről szólt, aki 25 éven át fényképezte fekete—fehérben az acélvárost, „fényképezte a munkásokat, a sokat megélt arcokat, a fojtogató, komor, olykor szürreális tereket, az acéllávától fényes üzemcsarnokokat, a műhelyfalakra ragasztott, naptárakból kimetszett álomnőket, a munkáskarácsonyt, ahol egy satuba fogott karácsonyfa körül ünnepeltek a brigádtagok”. A cikkből teljes erővel megragadott ez a többszörös szószerkezet: „satuba fogott karácsonyfa”. Rögtön meg is alkottam a magam összetett szóváltozatát: satu—karácsony, és napokig ízlelgettem, morzsolgattam ezt a kifejezést. Nem tudtam tőle elszakadni, sőt egyre határozottabban belém fészkelődött, már szinte láttam magam előtt ezt a fát, amely csupasz ágaival, díszítetlenül a pad fölé emelkedett. Távolról beszűrődő piros—sárga tűzkígyók világították, tekeregtek körbe—körbe rajta, a lángos csillag természetszerűen ragyogott a tetején. És mindaz ott csüngött a fán, amit ezek az emberek odaképzeltek maguknak az otthoni karácsonyfáról. Egyet nem láttak: az otthon gyertyát gyújtó kedveseik, gyermekeik szemét, de szívük érezte a pici szorítást, mely a távoli szeretetből sugárzott feléjük. A munkások így is megérezték talán az angyalok jelenlétét, hallhatták örömteli harsona-zenéjüket, s ők maguk is rázendíthettek tétova, dörmögő, csiszolatlan hangjukon: „Mennyből az angyal…”.

És a kohászati üzemek egy félreeső zugában könnyes öröm csillogott akkor a fáradt szemekben, a betlehemi fény egy pillanatra erősebben világított az acélöntő láváinál, az ünneplő munkások közös együttléte mindenkit felmelegített, s ehhez elég volt egy fenyőfa a satuba fogva a maga puritán, zöld egyszerűségében, mely mégis beteljesíthette szentestén a csodát.

 (Az írás a következő újságcikk felhasználásával készült:

Trencsényi Zoltán: Fekete—fehérben: feketén—fehéren

Népszabadság, 2013. december 10.)

Fotó: H. Barbócz Ildikó

Életfa, karácsonyfa 2. rész

                   A mai karácsonyfa elterjedését az nehezítette, hogy e nap környékén szerte Európában, így hazánkban is állítottak életfát, illetve termőágat. Ez a megújuló természet ősi, mágikus jelképe, mely a keresztény hagyományban bibliai elemekkel is gazdagon ötvöződött. Lehetséges, hogy a karácsonyi termőágat a középkori magyarság kincs néven emlegette – állítják egyes néprajzkutatók. A horvátok ugyanis kincsnek nevezik a hasonló rendeltetésű ágakat, és magyar eredetűnek tartják. Aranyozott mogyoróval díszítették, amelyet a szoba mennyezetére függesztettek, mintha az égből nőtt volna ki. Más értelmezésben a földre szálló, emberek közt szállást kereső kis Jézust jelképezte. A karácsonyfa elterjedése előtt a Dunántúlon is zöld ágakat, borókát, fagyöngyöt függesztettek a gerendára, legtöbbször koronájánál fogva.

            A Balaton környékén a lakodalmas asztalnak még a múlt században is állandó dísze volt az életfa. A bojtorján kóróját vagy a bürök ágát finoman betekerték tésztával és megsütötték. Ezután teleaggatták gyümölccsel, pereccel és minden finomsággal. Az asztalfőre állították, ahol a násznagy mellett egy megbízott legény is vigyázta.

            A fenyőfa ősi elemek összekapcsolása. A zöld ág az életet szimbolizálja, a régi hiedelem szerint véd az ártó szellemektől. A tudás fáját is jelenti, s így az Ádám–Éva-epizód kellékeként szerepel. Sok helyen ezért van rajta alma. A manapság ráaggatott papírlánc, angyalhaj halványan idézi a kígyót. A fény, a gyertyagyújtás a termékenységet jelképezi. Gyertyadíszről azonban először csak 1757-ben történik említés. A karácsonyi adakozás a karácsonyfa állításánál is újabb. Adományt régen a kántálók, betlehemezők, köszöntők kaptak, azok is ételfélét, legfeljebb egy kis pénzt. Eleinte általában a karácsonyfa és a rajta lévő nyalánkságok jelentették az ajándékot is, a ruhafélék, a játékok nagyon új keletűek.

(A Veszprém megyei Maratonban, 1998. dec. 17-én megjelent írásom.)

H. Barbócz Ildikó verseiből karácsonyra

TÉLI KÉPESLAP

mennyi fagyos

nyújtózó csipkeág

hófehér a világ

mennyi szitáló

szurkáló fenyőág

tejfehér a világ

mennyi végtelenség

csöndes szépség

mozdulatlan világ

SZERETETKAVICS

hidegen süt

a kavicsod

szürke testén

vékony karcolatok

ásó nem sebezte

kezed érintette

a víz angyala

tisztára mosta

tenyeremben itt

lapul ragyogva

élettelenül létezik

belőled is hordoz

egy parányit

rezgő körökkel

szeretetet rajzol

hogy karácsony ünnepe

néma legyen a jajtól

melegen süt

a kavicsod

opál testén

apró csillagok

Életfa, karácsonyfa 1. rész

            A karácsony ünnepe elválaszthatatlan a karácsonyfától. Állítása, feldíszítése annyira elterjedt a keresztény világban, hogy ősi eredetűnek hisszük. Ezt támasztja alá egy Moson megyei népmonda is: „Amikor Krisztus Urunk a Földön járt, a gonosz emberek elől bu1dosnia kellett. Üldözői elől menekülve egy sűrű lombú fa alatt húzta volna meg magát, ez azonban odaszólt neki: állj odább, mert ha nálam találnak, engem is elpusztítanak. Ezzel utasították el féltükben a többi fa is. Az Úrnak ellenségei már nyomában voltak, amikor egy fenyőfához ért. Alig volt lombja, ezért ága rejtették el Jézust, aki így meg is menekült. Az Úr most megáldotta a fenyőfát: soha ne hullasd el a leveledet. Akkor is virulj és zöldülj, amikor a többiek levéltelenül sorvadoznak. Te légy a legdélcegebb és legszívósabb 0inden társad közül, élj meg mindenütt! Légy az emberek öröme, és emlékezetemre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát!”

            Magyarországon az első karácsonyfát Brunswick Teréz állította 1824-ben. Lassan terjed el ez a szokás, hiszen még évekig csak néhány arisztokrata család ünnepelt így, például József nádorék, illetve a Podmaniczky család 1826 táján, Bezerédiék 1834-ben. Az első közösség részére állított fáról 1855-ből tudunk. Ekkor Jáki Ferenc osli plébános, a gróf Hunyady család egykori házipapja a falu iskolás gyermekei számára rendez karácsonyfa-ünnepélyt.

            Bár nem ősi hagyomány, de magyarországi megjelenése előtt több mint kétszáz éve létezett. Gondolata valahol Strassburg környékén születhetett meg, mert egy 1605-ből maradt feljegyzés szerint papírrózsával, almával, aranyfüsttel és cukorral volt díszítve. Kétségtelen tény, hogy evangélikus területen alakult ki először. Luther Márton még nem volt a Jézus születését, halálát és feltámadását bemutató misztérium-játékok ellensége, puritán utódainak azonban nem tetszett a naiv hang, a tréfás megjelenítés. Ezért minden eszközzel akadályozták, így ki is halt. A hagyományőrző nép azonban legalább a paradicsomi életfát átmentette lakásába.

(A Veszprém megyei Maratonban, 1998. dec. 17-én megjelent írásom.)

Andrássy út 2017 decemberében

Aki iszik, annak nem kell gondolkodnia!

Diós Sárika (karácsonyi sütemény)

Hozzávalók:

A tésztához: 15 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 5 ek tej, 15 dkg liszt, 1 csom sütőpor, 15 dkg darált dió, 4 db tojásfehérje

A mázhoz: 4 db tojássárgája, 25 dkg porcukor, 0,5 db citrom

Elkészítése:

1. A vajat a porcukorral habosra keverjük, közben két adagban hozzáöntjük a tejet is. Egy másik tálban a lisztet és a sütőport összekeverjük, majd 2-3 lépésben a vajas porcukorhoz adjuk. Végül jöhet több lépésben a darált dió is.

2. A tésztát legalább 3 percig kézimixerrel jól eldolgozzuk. Négy tojásfehérjét kemény habbá verünk, majd óvatosan hozzáadjuk a tésztához, ami ezáltal lazább és lágyabb lesz.

3. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral és beleöntjük a tésztát. 180 fokon 30-35 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük. Ha a tésztánk megsült, legalább 30 percig pihentetjük, hogy hűljön.

4. A mázhoz az L-es vagy XL-es tojássárgájából és a porcukorból mixer segítségével cukormázat készítünk. Ha kellően összedolgoztuk a tojást és a porcukrot, krémes állagot kapunk, amihez 6-8 csepp citromlevet adunk, amitől fényesebb lesz a mázunk.

5. A kihűlt tészta tetejére ráborítjuk a cukormázat, és egy szilikonlapát segítségével szépen eloszlatjuk rajta. Egy óra múlva, meleg vízbe mártott, de nem vizes késsel a tetején behúzzuk a beosztásokat, így amikor teljesen kihűl és megkeményedik a cukormáz, könnyebb lesz szeletelni.

(Forrás: Mindmegette, Baranyai Enikő)

A Szent Péter-székesegyház magyar kápolnája

             A Grotte Vechie-ben, az ókeresztény szarkofágok szentélyében, 1980. október 8-án II. János Pál pápa magyar kápolnát szentelt. A kápolnát a Boldogságos Szent Szűznek, a magyarok Nagyasszonyának és Magyarország patrónusának ajánlották, mert egykor Szent István, az első katolikus magyar király is Máriának ajánlotta országát és koronáját.

            A kápolna annak a zarándokháznak az örököse, amit Szent István emelt a 11. században – a Rómát felkereső magyar zarándokok számára. Ez 1776-ig állt, mígnem a Szent Péter bazilika sekrestyéjének bővítése miatt lebontották.

            A magyarok kápolnájának kialakításával Lékai érsek-prímás Gerő László építészt bízta meg a következő programmal:

- a kápolna jelezze Róma és a magyarság ezer éve fennálló kapcsolatát

- legyen a magyar katolikusok számára zarándokközpont

- mutassa meg, hogy Magyarország is bőven adott szenteket az egyetemes egyház számára

- tükrözze egyrészt a középkori Magyarország szerepét vagy jelentőségét más nemzetek életében szentjei által is, másrészt utaljon más országokból jött és nálunk tevékenykedő nagy egyéniségek termékenyítő hatására

- legyen a kápolna igényes, modern kivitelű.
      A kápolna ékessége Varga Imre szobrászati alkotása, a Magyarok Nagyasszonya és Szent István alakja. A kápolna hátfalán a négy mezőre osztott ovális, bronz dombormű Amerigo Tot (Tóth Imre) alkotása :

-A koronát 1000 körül küldő II. Szilveszter pápa.

-Az osztás felső jobb mezőjében, a nándorfehérvári győzelem emlékére a déli harangszót az egész keresztény világban elrendelő pápa, és a harangot meghúzó Kapisztrán (Capestrano) Szent János (1456). Kapisztrán Szent János ferencrendi szerzetes, Hunyadi János seregében, szóval, Isten igéjével bíztatott a harcra a pogány török ellen a döntő nándorfehérvári csatában, 1456-ban. 1690-ben szentté avatták.

-A harmadik mezőben a kápolnaadományozó VI. Pál pápa;

-A negyedik mezőben a kápolnát felszentelő II.  János Pál pápa látható.

A diadalívet Lékai László bíborosi címere díszíti.

             Magyar bélyegek a kápolnáról:

A Biblia

1803-as pozsonyi kiadás

A kereszténység könyve a Biblia. A szó az ógörög biblion többes száma, jelentése „könyvek”.  Ezt a nevet az Istentől származónak vallott iratgyűjteményükre alkalmazták. A Bibliát gyakran egyszerűen „Írásnak”, „Írásoknak” nevezik, továbbá „Isten Igéjének”, „Szentírásnak”, „Könyvek Könyvének” is hívják. A biblia latin fordítása a Vulgata, a görög pedig a Septuaginta. A Biblia Isten könyve az emberek számára.

            A Biblia két fő részből áll: Ószövetségből és Újszövetségből (más néven: Ótestamentum és Újtestamentum). Az Ószövetség a zsidó-keresztények és az Úr szövetsége, az Újszövetség pedig már a keresztények és az Úr szövetsége. Az Ószövetség 3 könyvből áll: ezek a Történeti, Tanító és Prófétai könyvek. A Jézus Krisztus (Messiás) életére vonatkozó adatokat halála után jegyezték le, s gyűjtötték össze az evangéliumokban (evangélium = örömhír), melyek közül négyet, Márk, Máté, Lukács és János evangéliumát az egyház később hitelesnek ismerte el, s bevett az Újszövetségbe.

Fordítások:

Károli Gáspár fordította le először a teljes Bibliát magyarra. 1590-ben kerül kiadásra.

Káldi György nevéhez fűződik a katolikus bibliafordítás (1626).

Ballagi Mór készítette el az első magyar nyelvű zsidó kiadást 1840-ben.

A Vizsolyi Biblia nyomtatása (1942. gipsz. 30x40 cm)