Kelet-Kárpátalja nevezetességeiből - Mezőhát

Mezőhát (ukránul Лазещина [Lazescsina]) falu Kárpátalja Rahói járásban.

Fekvése

Rahótól északkeletre, a Kárpát-medence utolsó települése az egykori határ, a Tatár-hágó előtt, ma összeér Kőrösmezővel.

Nevének eredete

A Lazescsina helységnév ruszin víznévi eredetű, a falu az azonos nevű patak mellett települt a 18. században. A víznév alapja a láz főnév, amihez a ruszin -scsina képző kapcsolódik. Más feltevés szerint a helység a közeli Tatár-hágóra vezető, a falun keresztül haladó útról vagy ösvényről (перелаз) kapta a nevét. A magyar Mezőhát névmagyarosítás eredménye, 1904-ben keletkezett hivatalos úton.

Történetéből

• 895-1920 – Magyarország része
• 1919 – Román mgszállás
• 1920-1939 – Csehszlovákia része
• 1939-1944 – Magyarország része
• 1944-1945 – Csehszlovákia része és szovjet megszállás
• 1945-1991 – Szovjetunió része (Ukrán SZSZK)
• 1991-től – Ukrajna része

Nevét 1785-1786-ban Lasiscsi néven említették. Későbbi névváltozatai: 1789-ben Inferior Lazescsina, Inferior Lazestsina, Superior Lazescsina, Superior Lazestsina, 1808-ban Lozuscsena, Lozusscena, 1828-ban Lazestyina, 1838-ban Lazestyina, 1882-ben Lázes, 1892-ben és 1898-ban Lazescsina, 1907-ben és 1913-ban Mezőhát, 1925-ben Lazeščina, 1930-ban Lazeština, 1944-ben Mezőhát, Лазещина, 1983-ban Лазещина.

Lakóinak száma a 2001-es népszámlálás idején 4171 fő volt.

Nevezetességei

Urunk színeváltozása fatemplom: a falu Kőrösmező felőli végénél, már Kőrösmező közigazgatási területén van a 18. század végi hucul stílusú fatemplom, a Plitovatij.

Egy XVIII. századi, a kőrösmezői fatemplomhoz némiképp hasonló szakrális építmény áll. De annak ellenére, hogy a két épület azonos kereszt alaprajzú, templom és templom között alapvető különbségek vannak. Az épület elülső homlokzata rendkívül szépen kivitelezett. Az egész épületet uralja a központi kupola sátor.

A templom a mai ivano-frankovszki területen fekvő Jablunica községben épült, és 1871-ben hozták át Mezőhátra.

A templomépületen található orosz felirat szerint ezt a házat Isten dicsőségére 1871-ben Plasztunyak Mihály és felesége, Telecsuk Mária állíttatta fel. Építője Jurko Leklyuk, 1872.

A fából épült, ötös tagolású, egyszintes templom a hucul népi építészeti iskola jellegzetes darabja. Sarkain a fenyő rönköket a jobb illeszkedés érdekében bevágták. A falak  mindenütt zsindellyel fedettek.

Kereszt alaprajzú, melyet két, egymást átszelő, csaknem egyenlő oldalú téglalap alkot. A nyugat-keleti irányú része alig hosszabb az észak-délinél. Az épületet minden oldalról kéthajlású fedélszék zárja, a homlokzati részt egy kis sátorkupolával koronázza. A párkány rész felett a hajót nyolcszögletű sátortető tető fed. Az épületnek három ajtója, bejárata van. Belülről a főhajót egyébként szintén sátortető zárja, míg a mellékhajókat síkmennyezet. A korlátok és a galéria rész gazdag cizellált díszítésekben.

A belső teret díszítő fafaragások 1782–1785 között készültek. A régi ikonosztáz helyére 1932-ben állították fel a ma is látható újat.

A templom épületétől délkeletre áll a kétszintes (nyolc- és négyszögletes alapú) harangtorony. Építőanyaga: fenyő. Az első szint körül kis szoknyatető fut körül, míg a második szintet sátortető borítja.

1963-ban a templomot bezárták, és átalakították múzeummá. A templomot és a haranglábat 1971-ben állították helyre. 1990 óta a templomban ismét rendszeresen tartanak alkalmakat. A templom és a torony figyelemre méltó alkotásai a klasszikus hucul építészetnek, de 1995-ben a két épületet sajnos bádoggal fedték le.

Temető:

Mezőhát az utolsó település a Kárpát-medencében a Tatár-hágóhoz vezető úton. A közel ötezer fős falu területén 1944-45-ben, kutatásaink szerint 54 honvédet temettek el. 1944. szeptember 14. és szeptember 26. között 44 katonánkat hantolták el a helyi hegyivadász laktanyától és az itt települt 10. számú tábori kórháztól (m.kir. 10. gyaloghadosztály tábori kórház) néhány száz méterre lévő g.k. temetőben. A harcok ekkor még a hágó másik oldalán folytak, Tatarow, Worochta és Jablonica községek környékén. A 44-ben fegyvertől elesettek sorát a kaposvári 6. gyalogezred egyik katonája zárta, akit a már említett tábori kórházból mellhártya gyulladással küldtek hátra a 101. eü. oszloppal, de a Tatár-hágót ekkor már elfoglaló oroszok aknavető gránátja 1944. szeptember 26-án este 7-kor bevágott az egészségügyisek közé és megölte a tabi illetőségű honvédet. Testét sebtiben a mezőháti páncélház mellett temették el. Az előrenyomuló szovjeteket másnap a kevelei és a Kőrösmező fölé emelkedő magaslatok védelmi támpontjai állították meg. A mezőháti g.k. temetőben hantolták még el 1945 februárjában és márciusában azt a 9 honvédet is, akik a Vörös Hadsereg kötelékében lévő 1. vasút- és hídépítő hadosztály II-III. zászlóaljaiban "szolgáltak", jobb híján bízva abban, hogy önkéntes jelentkezésükkel elkerülik a szovjet hadifogságot. Ők a szörnyű munkakörülmények, a hideg és az elégtelen élelmezés miatt bekövetkezett balesetekben, illetve betegségekben haltak meg. A közelmúltban bejártuk az egykori g.k. temető területét és a sírok egy részét megtaláltuk. Igen, csak egy részét… Mivel a háború után született nemzedékek és a betelepülők nem tudták, hogy milyen halmokról van szó, már beletemettek a katonai parcellába és kitett padjaikkal helyi szokás szerint jelezték, igényt tartanak a sírkert adott részére. Nem lesz könnyű megállítani a folyamatot…

 Egykori vázlat, amelyen a tábori lelkész megjelölte a görög katolikus temetőben található magyar katonai sírok helyét. A rajzon láthatóak a 13. hegyivadász zászlóalj 2. századának és a 10. számú tábori kórháznak helyet adó laktanya épületei is.

Római katolikus templom:

Pravoszláv templom:

Most épül (2016. szeptember)

Kirándulás

A települést dél-délkeleti irányban elhagyva néhány km-re található Kozmecsik turistatelep. Innen nehéz, fárasztó úton közelíthető meg a Csornahora-hegység csúcsai, egyben a Hóvár (Hoverla) (2061 m, Ukrajna legmagasabb pontja) is. Nagyon jó túra tehető a 2020 m magasságú Pietroszhoz, valamint a Kőhavashoz. 

A Hóvárhoz igyekvő turistákat a hegyi mentőszolgálatnál, az erdészháznál regisztrálják. Erre a területre – még derült napokon is – célszerű meleg öltözetet, esővédő felszerelést vinni (augusztusban volt már, hogy átláthatatlan köd, havaseső fogadta az idelátogatókat).

A Kárpáti Bioszféra Rezervátum engedélyét díjfizetés ellenében beszerezhetjük a látogatóközpontokban.

Tisza

(A képeket készítettem: 2015-ben)

Kelet-Kárpátalja nevezetességeiből - Fekete-Tisza forrása

• 895-1920 – Magyarország része
• 1919 – Román megszállás
• 1920–1939 – Csehszlovákia része
• 1939–1944 – Magyarország része
• 1944-1945 – Csehszlovákia része és szovjet megszállás
• 1945-1991 – Szovjetunió része (USZSZK)
• 1991-től – Ukrajna része

A Fekete- és a Fehér-Tisza forrásvidéke

A Fekete-Tisza forrása Kőrösmező központjától kb. 22,5 km-re nyugatra található a Máramarosi-havasokban a Fagyalos (Szvidovec)-hegységben, az Aklos-hágó (Okula pereval) közelében.  Gyerekek és felnőttek számára egyaránt garantáltan nagy élményt nyújt ez az utazás a vadregényes, úttalan utakon, az egyre szűkülő Fekete-Tisza medre mellett. A csak (bérelt) terepjáró autókkal megtehető táv után mintegy 600-700 métert kell gyalogolnunk folyamatos emelkedőn előbb egy tisztáson, majd erdei ösvényen. 

 Miután megtekintettük a forrás falát és hűsítettük szomjunkat kristálytiszta vizéből, további sétát tehetünk a forrás fölötti Aklos-havasra, 1265 méteres magasságra. A gyephavas keleti szélén találjuk a "Tisza Lajos facsoport" emléktábláját. (Tisza Lajos képviselő Szeged 1879. évi árvízi kormánybiztosa volt.) Személyesen járt itt, amikor az Országos Erdészeti Egyesület elnökeként részt vett az 1882. augusztus 23-i kőrösmezei közgyűlésen. Ekkor állították a Tisza Lajos emlékoszlopot. Köré facsoportot ültettek. 

              Útközben, a település és a Fekete-Tisza forrása között is találunk több látnivalót:

Félúton helyezkedett el az Apsonyi (Apsenyeci) víztározó, valamint az egykor pisztrángtelep (ma a Kijevi Egyetem kutatóháza található itt). 

Ez a program kb. 5 órát vesz igénybe. 
(A képeket 2016. szeptemberében készítettem.)

A muskátli szaporítása

Az Országhatártúra Klubház (Nagykőrös) ablakának dísze is a muskátli

A Tisza forrásvidéke

         

Fehér-Tisza

Gondolatban járjuk végig a 40 km-es utat, amit a forrásból előbukkanó cseppek a Fekete-Tiszával való egyesülésig megtesznek. Az erdőszint felső határáról lefelé ereszkedve utunk hegyi pásztorok kunyhói ( esztenák ) mellett vezet. Az Asztag oldalában lévő tisztásokról szép kilátás tárul elénk. Zöld fenyvesek, havasi legelők, rétek egyhangúságát megbontó esztenák és a távolban fenségesen kiemelkedő ezeréves határhegy a Csornahora. Ez az egész térség legmagasabb hegysége, amit délről az Iván pap-havas zár. Egy erődszerű, monumentális építményt a csillagvizsgáló és meteorológiai állomást láthatjuk, amit 1936-38 között a Lengyel Tudományos Akadémia építetett francia segítséggel. A második világháború kitörése után a berendezéseket leszerelték, ezt követően először Budapestre majd Bécsbe szállították, és csak a háború után kapta vissza a lengyel állam. Lengyelország felosztása után az épület szovjet kézre került. Magyarország hadba lépését követően, 1941-től a magyar honvédség légvédelmi és tüzérségi figyelőpontjául szolgált. Ma a romos állapotban lévő épület csupán a turisták számára nyújt menedéket. Az Asztag oldalában lefelé ereszkedve követjük a tisztavizű forráspatak irányát. Jobbról egy bővizű patak a Roscsolij duzzasztja fel a bátortalanul csörgedező Fehér-Tiszát, később balról a Kanuszjanka, majd a Holló-csúcs ( 1696 m ) felöl a hegy nevét viselő patak csatlakozik a Fehér-ághoz. Lejjebb a rohanó vízhez balról a Cserepik, jobb felöl Fluerás társul. A kidőlt fákkal, zuhogókkal tarkított patak völgyébe balról a Kis - és Nagy - Pereszlip, majd jobbról a Krivjanka növeli a Fehér - Tiszát.

Az elszállításra váró szálfák, és a hegyoldal fakitermelésre szolgáló csúszdái már az emberek jelenlétére utalnak. A magasból induló köveken és zuhogókon átbukó víz jobboldali mellékágánál, az Uhoroszkij-pataknál az egykori Hűvös (Sztohovec)-gát a faúsztatás céljára épült víztározójának maradványait találjuk. Az elhanyagolt táj láttán nehéz elképzelni, hogy a Fehér-Tisza völgyében az 1960-as években 32 km-en át vasútvonal vezetett. A folyóvölgyben található fővonalhoz keskeny nyomtávú szárnyvonalak csatlakoztak, amiknek érdekes kiegészítői voltak a hat helyen megépült siklóvasutak. Ezek a hangulatos erdei vasutak ma már sajnos nem léteznek.

A következő jobb oldali mellékág az Iván pap-havasának oldalában eredő Tarkás ( Balcul ) - patak. A patak völgyében haladva rátalálhatunk az egykori Balcatul vízfogó zuhogójára. Mellette találhatjuk a menedékházból átalakított mára már nagyon leromlott állapotban lévő munkásszállót, amely a favágók és hegyi pásztorok szálláshelye volt. Az előzőekben már említésre került vasútvonal egyik leágazása a Balcatul - völgyében lévő víztárolóig vitt, míg egy másik szárnyvonal a Vaszkul-patak völgyében épült gátig vezetett. A következő jobb oldali patak, a Lemszkij, a Kökörcsines ( Brebeneszkul )-hegy oldalából lejövő vizet szállítja a Fehér-Tiszába. Az ekkora már rohanó folyó mellett eljutunk az első településre, a Láposmezőhöz tartozó Hoverla faluba. A falu központjában, észak felöl a Hoverla patak hozza vizét. A Hoverla - völgyében épült az egyik legnagyobb víztároló ( 160.000 m3 ), romjai közelében ma a Kárpáti Bioszféra Rezervátum ellenőrző kapuja található. A patak mellett a rezervátum ős fenyveseiben erdei kövezett út vezet. A patak felső szakaszán az utat szép vízesés teszi még hangulatosabbá. Ezt követően megérkezünk a Hoverla-nyeregbe (1537), ahol menedékház és egy kis kápolna várja az túrázókat. Innen indul a Hóvárra vezető túraútvonal utolsó szakasza. Hoverla faluban a patak torkolatánál található a Fehértiszai Erdészeti Hivatal épülete. A továbbiakban már aszfaltúton tudunk tovább haladni az önkormányzat székhelyét adó Láposmezőre. Elhagyva a települést, Tiszabogdányhoz tartozó Bértelek (Brebolya) falucskába jutunk, ahol bal kéz felől a folyóhoz társul a Lesul-patak.

Rövid szakaszon három patakocskát is felvesz a Fehér-Tisza: balról a Sóskás-hegyről (1759 m) eredő, 8 km-es Sóskás (Scsaul)-patakot, majd jobbról a Rohonyeszka és Hermanyeszka összefolyásából kialakuló, 10 km hosszú Bogdány - patakot, és az újból balkéz felöl a Máramarosi Pop Ivánról (1937 m) kanyargó Borvíz (Kvasznij)-patakot. Valamennyi patak völgyében valaha erdei vasút üzemelt, a faúsztatást pedig vízfogók segítették. Következő állomásunk a nagy gazdasági és idegenforgalmi múlttal rendelkező Tiszabogdány. Nem is olyan rég még több falut egyesítve városi típusú település volt. Ma a falvak egy része különvált és Tiszabogdányt községgé "fokozták le". Tiszabogdány teljesen összenőtt Vidráspatak (Vidricska) községgel. A két falut a Farkas (Vovcsij) - patak vonala választja el egymástól mely a Fehér-Tiszával bal oldalról egyesül. A Sesul (1727 m) vízét a jobb oldali mellékág, a Pál (Pavlik) - patak juttatja a Fehér-Tiszába. A Fehértiszavölgyi vasút első szakasza Rahóról a Pál-patak völgyében vezetett és már 1928-ban üzembe helyezték. A patakvölgyben egykor vízduzzasztó is funkcionált. A Pál-patak torkolatával majdnem szemközt a falu nevét adó Vidrás (Vidricska)-patak siet a főágba.

A Fehér-Tisza völgyének utolsó települése a hegyi státusszal rendelkező Nyilas ( Rosztoki ). A folyó jobb oldalán még egy kis patak a Berendai hozza az Ösztövér (Stevjora, 1242 m ) vizét a Fehér-Tiszába. A falu és az út végén Tiszaközhöz, aFehér- és a Fekete-Tisza összefolyásához érkezünk.

Kigyűjtve idevonatkozó orosz irodalmakból.

A Fehér-Tisza a Máramarosi Havasok egyik csúcsa, az 1651 m-es Asztag csúcs közelében ered és Rahónál találkozik nagyobb testvérével a Fekete-Tiszával.

Tiszaborkút

Indulás a Tisza forrásához

Ki a Tisza vizét issza ...

A Fehér- és a Fekete-Tisza összefolyása Rahónál. Innen hívjuk Szőke-Tiszának

NOSZTALGIA - Kárpátalján felderítettük a valamikori magyar határt

Dr Pető László - egyetemista korom óta barátom - szervezésében néhányan 9 napos (szeptember 2-10.) kárpátaljai bejárótúrára el-mentünk a valamikori Történeti-Magyarország határát és a határ környéki településeket felderíteni a Nagy Bereznai, a Volóci és az Ökörmezői járásban. Ezek közül a legjobban a Vereckei-hágó megtekintését vártam.

2016-ban - az Országhatártúra mozgalom keretében - Kárpátalján a Rahói járást, a Tatár-hágó környékét derítettük fel. Akkor nagy élményem volt a Tisza forrásából inni.

Itt kezdődik a Szőke-Tisza: balról a Fehér-Tisza, jobbról a Fekete-Tisza összefolyásánál. Nagy élmény volt itt állni. Az idei bejárás is hasonló élményekkel kecsegtet bennünket.

A Vereckei-hágónál koszorúzok 2017-ben

Mikes Kelemen születésnapjára - Zágon, 1690. augusztus

Mikes Kelemen memoáríró, műfordító, a XVIII. századi magyar prózairodalom legnagyobb alakja 1707-ben lett II. Rákóczi Ferenc apródja, s attól kezdve élete elválaszthatatlan volt a fejedelemtől. Részt vett a szabadságharcban, Nagymajtény után Rákóczival együtt vállalta a száműzetést. Franciaországban megtanulta a nyelvet, majd a szultán hívására 1717-ben Törökországba mentek. Mint Rákóczi apródja, majd kamarása négy évtizeden át volt szemtanúja az emigráció életének. Erről adott képet Rodostóból írt "Törökországi levelek" című, fiktív személyhez címzett 207 levél, melyet francia irodalmi példára írt. E műve eredetiségénél, élménygazdagságánál fogva kimagaslik írásai, fordításai tömegéből. Kiválóan bemutatja a bujdosásban megőszülő egykori apród életének viszontagságait, honvágyát és a hazáról született gondolatait, a rodostói fejedelmi „udvar” mindennapjaiba is bepillantást nyújtanak. Rákóczi utolsó éveiről szóló ismereteink túlnyomó része a Törökországi levelekből származik, melyeket 1794-ben Kultsár István jelentetett meg először nyomtatásban. 
Miután a kuruc bujdosók sorra elhaltak mellőle, 1758-ban ő lett a magyar kolónia vezetője. 1761 október 2-án halt meg. Haza soha nem tudott jönni. Kérelmére Mária Terézia kemény szívvel ráírta: „Rodostóból nem vezet vissza út’”. 

2015. március 26-án megkoszorúzom Mikes Kelemen szobrát Berettyóújfaluban

2022-ben az Országhatártúra mozgalom keretében voltam Erdély távoli csücskében, Zágonban, Mikes Kelemen szülőfalujában, ahol megtekintettem Mikes Kelemen múzeumát.

Visszatért a Délvidék - Magyarkanizsa (OHT 66 útvonalon)

     Délen - a Bácska, Dél-Baranya/Drávaszög, Muraköz, Mura-vidék területének - 1941-es visszarendeződése után Magyarország határa teljesen a vizek mentén alakult ki: Dráva, Duna, Tisza. 

       Most egy délvidéki települést ismerhettek meg.

Magyarkanizsa (korábban Kanizsa, szerbül Кањижа / Kanjiža) kisváros és járás Szerbiában, a Vajdaság északkeleti részén, az Észak-bánsági körzetben.

Fekvése

A szerb-magyar határtól délre, a Tisza jobb partján terül el a Bácskában.

Nevének eredete

Írásos emlékek először 1093-ban említik Cnesa (ejtsd: knesa) néven. Még a következő formákban fordult elő: Kenesna, Neu Canisa, villa Canysa, Földvár, Ókanizsa, Magyarkanizsa, Stara Kanjiža. Kanizsa neve valószínűleg szláveredetű. A knez, knezsev szavakból vezethető le. Arról nincs adat, hogy elsődlegesen mire vonatkozhatott: vízfolyást, például patakot, birtokot, esetleg a knez, kenéz, vagyis az ispán székhelyét-e.

Története

Kedvező fekvésének köszönhetően, a vidéket már az őskorban is lakták. A mai városmag helyén korábban földvár állt. A népvándorlás korában, a Marostól délre, Kanizsánál volt az első rév a Tiszán. A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a Tiszaparton, a mai Halász-tér környékén már a bronzkorban létezett település. Az emberi lakhely kialakulását a Tisza közelsége és az átkelőhely illetve az utak kereszteződése tette indokolttá.

A rómaiak idejében, a népvándorlás korában egy őrhely állt ezen a magaslaton, azaz erődítmény (földvár), amely a Kanizsa-patak torkolatát őrizte. Anonymus, III. Béla névtelen jegyzője, azt írta krónikájában, hogy 896-ban Zuárd, Kadocsa és Bajta vezérek Kanizsánál keltek át a Tiszán, a folyón túli területek meghódítására. A középkori okiratos források szerint Kanizsa királyi birtok volt, 1093-ban pedig a Pannonhalmi Benedek-rendi Apátsághoz került a Miroth nevű halastóval egyetemben. Ekkor a mai Budzsák városrész helyén egy másik település is létezett Szatmár néven, amely a Száva-Szentdemeteri Apátság (a mai Szávaszentdemeter, Sremska Mitrovica) birtoka volt. A tatárjárás előtt az 1240. évi összeírás a településnek 27 háznépe, vagyis kb. 135 lakosa volt. Foglalkozásukra nézve lovas jobbágyok, halászok, szekeresek. A tatárjárás, majd a törökdúlás idején A település teljesen elpusztult, helyette a korabeli források is csak Feuldvárat, azaz Földvárat említik. Azentai csata idején Marsigli osztrák térképész tábornok is bejárta a környéket, és elkészítette Földvár térképét, amelynek másolata a Halász-téri emléktáblán is látható.

1686-ban a keresztény hadak (köztük magyarok és szerbek) ezen a napon egyesült erővel kiűzték a törökök megszállókat Szeged és Zenta térségéből. A török uralom felszámolásával Kanizsa is a határőrvidék része lett. Ennek feloszlatása után 1751-ben pedig a Tiszai Korona (Kamara)-kerülethez csatolták. Ebben az időben hagyta el nagyszámú szerb lakosság, és települt át Bánátba, és Oroszországba. Helyükbe a Kamara 1753-tól magyar lakosságot telepít át az északi megyékből. Jogállását az1773. évi rendeletek a szerbek jogaival teszik egyenlővé. A település ezután Bács-Bodrog vármegye szerves részévé válik.Mezővárosi és révjogot is nyert.

Az elkövetkező másfél évszázad meghatározó volt a város fejlődésében. Hatékonnyá vált a mezőgazdaság, benépesültek a kanizsai közigazgatás alá tartozó puszták: Adorján, a mai Oromhegyes, Völgyes, Orom és Tóthfalu környéke, először szórványtanyák, majd tanyacsoportok formájában. Ekkor már vásártartás és a heti piac is megillette Mária Terézia kiváltságlevele alapján. Erőteljes fejlődésnek indult az ipar, szakmák és céhek honosodtak meg. Ezt a fejlődést a magyar forradalom és szabadságharc évei akadályozták meg. A város 1849. folyamán kétszer is leégett, elpusztult, csak 110 ház maradt. A 20. század második felében aztán minden újjáépült. Kialakultak a kerületek a Körös utca tájéka, a Központ, a Tópart, a Tiszapart, az Újváros végül a Falu, a mai I. kerület a Körösön túl.

A város 19. századi történetében a nagygazdák, gazdag vállalkozók, kereskedők, iparosok játszották a vezető szerepet. Megalakult a Gazdakör, az Úrikaszinó, az Ipartestület. Beindultak az olvasókörök, szakszervezeti körök. Megépült a Vigadó, kialakult az Erzsébet liget, más néven Népkert. Gőzmalmok létesültek az "Első gőz- tégla- és cserépgyár" (Grünfeld Herman alapította 1903-ban) a fűrésztelep, és ily módon álláshoz jutott a mezőgazdasági munkaerőfelesleg. Már ekkor hírnevet szerzett a kanizsai építőipar. A kőművesek, az ácsok, a kubikosok Közép-Európában dolgoztak. A 20. század első évtizedeiben még nagyobb fejlődést hoztak. 1908-ban rendezett tanácsú várossá lesz. 1912-ben megépült az új városháza,

 a gyógyfürdő. Az új Szent Pál-templom a 17. században épült, a nagytemplom is ekkor bővült. Az 1700-as években emelt ortodox templom is akkor kapta mai formáját.

Az első világháború utáni trianoni békediktátummal (1920. június 4.) került a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. A néhai városi közlegelő területére a kormány délszláv lakosságot telepített, így alakult ki Velebit és a későbbi Vojvoda Zimonjić, de más településkezdemények is kialakulóban voltak. Nagy, dinamikus változásokat hozott a második világháború, hiszen a település visszatért Magyarországhoz, de a város gazdasági, népességi szerkezete lényegében változatlan maradt egészen az 1960-as évekig.

Etnikai összetétel

Nemzetiség	Szám	%
Magyarok	8825	86,51
Szerbek	865	8,48
Jugoszlávok	99	0,97
Cigányok	86	0,84
Montenegróiak	41	0,40
Horvátok	32	0,31
Bunyevácok	12	0,11
Albánok	7	0,06
Oroszok	4	0,03
Ruszinok	3	0,02
Románok	3	0,02
Macedónok	3	0,02
Ukránok	2	0,01
Szlovákok	2	0,01
Németek	2	0,01
Muzulmánok	2	0,01
Bosnyákok	1	0,00

Nevezetes emberek

Itt születtek

·                    1787. február 13-án Beszédes József (1787-1852) vízépítő mérnök, az MTA levelező tagja

·                    1898. június 27-én Harsányi Tibor zeneszerző, a Párizsi iskola (École de Paris) tagja

·                    1934. Dan Reisinger Izraelben élő grafikus, képzőművész, tervező.

·                    1940. július 5-én Tolnai Ottó Kossuth-díjas író, költő

·                    1958. május 21-én Bicskei Zoltán filmrendező, grafikus.

Elszármazott személyiségek

·                    Árok Ferenc sportújságíró, az ausztrál labdarúgó-válogatott volt edzője

·                    Miloš Dimitrijević (1824-1896), a Matica Srpska egykori elnöke

·                    Dobó Tihamér neves festő volt

·                    Kanizsai (Csuka) Ferenc író

·                    Koncz István költő

·                    Koncz István színművész, rendező

·                    Csikós Tibor festő- és grafikusművész, rajztanár.

·                    Nagy József mozgásművész, Orléansban a Jel Színházat vezette (visszatelepült Magyarkanizsára)

·                    Szeles Mónika teniszcsillag anyai ágon származik innen

·                    Lékó Péter sakkvilágbajnok-jelölt, apja tóthfalusi születésű

·                    Tobijaš Ninčić írói nevén Ozoray Árpád

·                    Baráth Ferenc grafikus

Testvérvárosai

^·                      Budaörs, Magyarország

^·                      Ferencváros (Budapest IX. kerülete), Magyarország

^·                      Kiskunhalas, Magyarország

^·                      Nagykanizsa, Magyarország

^·                      Királyhelmec, Felvidék, Szlovákia

^·                      Röszke, Magyarország

(Elsődleges forrás: Wikipedia)