A magyar-osztrák határ kialakítása 1922-1923-ban (OHT 83 útvonal)

1921. december 14.–16. Sopron és környékének lakossága népszavazáson Magyarország mellett döntött: a 37,5 ezer lakosú város 19 ezer választójogosultjának 91,1%-os (17 298 a 18 994-ből) részvétele mellett Magyarország mellett szavazott 12 327 (71,3%), Ausztria mellett 4620. A nyolc községben Ausztria mellett 3607, Magyarország mellett 3007 (45,5%) voksolt. (A nyolc község közül a többség Magyarországra szavazott a magyar Nagycenk mellett a német Fertőboz és a horvát Kópháza is.) Az összesített eredmény szerint a 26,9 ezer jogosult 87,7%-os részvétel és 0,5 ezer érvénytelen szavazattal Magyarországra szavazott 15 334 (65,1%), Ausztria mellett 8227 fő. A referendum értelmében a 257 km² és 55 ezer lakosú soproni kiszögellés egésze Magyarország része maradt. Az osztrákok nehezen nyugodtak bele, 1965-ig Sopront nevezték Burgenland tartomány fővárosának. Kismarton (Trianon után: Eisenstadt) csak a tartományi kormány székhelye címet viselte.

1922–1923 A soproni népszavazás után sor kerülhetett az új magyar–osztrák határ pontos kijelölésére. Az antantbizottság igyekezett a nemzetiségi viszonyokat, valamint a lakosság igényét figyelembe venni. Az északi területeken sok esetben az uradalmi birtokok határát követte az államhatár. A természetes határvonalat nem tekintették döntőnek, pl. a Pinka patakot hétszer keresztezi a határ. A 16. század zűrzavaros éveiben a török hódítók elől húzódott délről erre a területre horvát lakosság, akik attól tartva, hogy az osztrák szociáldemokrata kormány megszünteti a felekezeti iskoláikat 1921-ben kérvényezték a határkijelölő bizottságnál, hogy falvaik Magyarországnál maradhassanak. Így a horvát határ menti falvak nagy része Magyarországé maradt.

Suba János: Magyarország trianoni határainak kitűzése 13. o.: „A magyar biztos szakaszonként 1–1, tehát 3 javaslatot nyújtott be a bizottsághoz, amelyekben az Ausztriának ítélt 342 község közül 96 községet kért visszacsatolni, amelyek lakossága 79 823 fő, szemben az Ausztriának ítélt terület 344 260 fő összlakosságával. A bizottság a három javaslatot elfogadta. A Népszövetség Tanácsa az első javaslatot elvetette, a második és harmadik javaslaton pedig módosításokat hajtott végre. A magyar megbízott tudomásul vette, hiszen amikor a magyar kormány a döntést kérte eleve alávetette magát annak határozatának.

A magyar–osztrák határon 1923. január 10-én vették át azt a nyolc vasvármegyei községet (Kisnarda, Nagynarda, Alsócsatár, Felsőcsatár, Németkeresztes, Magyarkeresztes, Pornóapáti és Horvátlövő), amelyeket a Nemzetek Szövetsége Tanácsának 1922. szeptember 19-én hozott döntése alapján visszakerültek Magyarországhoz.

Alsócsatár: Vas vármegye Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben 212 horvát és német lakos.

Felsőcsatár: Vas vármegye Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben 587 horvát, német és magyar lakos. Felsőcsatárt 1933-ban egyesítették Alsócsatárral.

Horvátlövő: Vas vármegye Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben 397 túlnyomórészt horvát lakos.

Kisnarda: Vas vármegye Szombathelyi járásához tartozott. Lakossága 1910-ben 212 horvát lakos.

Nagynarda: Vas vármegye Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben 470 horvát lakos.

A két települést Narda néven 1950-ben egyesítették.

Magyarkeresztes: Vas vármegye Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben 289 német lakos.

Németkeresztes: Vas vármegye Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben 411 német lakos.

A két települést 1929-ben egyesítették. Ideiglenes neve Keresztes, majd Kettőskeresztes volt, mai nevét, Vaskeresztes, 1930-ban kapta.

Pornóapáti (azelőtt: Pornó): Vas vármegye Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben 696 többségében német lakossal, de jelentős magyar kisebbséggel.

Narda címere

Felsőcsatár címere

Vaskeresztes címere

Pornóapáti címere         Horvátlövő címere

1923. március 8-án illetve március 9-én kapta vissza Magyarország Rendek és Rőtfalva községek helyett Ólmod és Szentpéterfa községeket.

Ólmod: Sopron vármegye Csepregi járásához tartozott. 1910-ben 270 túlnyomóan horvát nemzetiségi lakos.

Szentpéterfa: Vas vármegye Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben 1481 fő volt, többségben horvát lakossal, jelentős magyar kisebbséggel. A község lakosságának nagy része Németh János tanító és Hirschl Ferenc községbíró vezetésével mindent elkövetett azért, hogy a falu visszakerüljön Magyarországhoz. A kitartó küzdelem meghozta eredményét. Ennek elismeréseként Vas Vármegye Törvényhatósági Bizottságától a község megkapta a Communitas Fidelissima – a Leghűségesebb Község címet.

Ólmod címere                           Szentpéterfa címere

A határmegállapító bizottságnak azt a javaslatát, hogy a Moson megyei szakaszon Pomogy községet Magyarországhoz csatolják vissza, hogy így elkerüljék a Rába árterületének kettészakítását, a Tanács elvetette.

Amit sikerült visszaszerezni Moson vármegyében:

Albertkázmérpuszta: Féltoronyhoz tartozó nagy pusztaság, Moson vármegye Nezsideri járásához tartozott. A királyi birtok a 18. században nászajándékként Mária Krisztina és férje, a birtok névadója, Albert Kázmér herceg tulajdonába került. Albert Kázmér az 1800-as évek elején mintagazdaságot alakított ki itt. Telepeseket hozatott ide, saját költségen házakat építtetett nekik, s a házhoz fél hold földet adományozott. 1851-ben 46 házban 290 katolikus lakott. Az 1800-as évek végén az ország egyik legszebb majorjának tartották Frigyes főherceg birtokát. A főhercegi család birtokai a trianoni békediktátum után megcsappantak. A főherceg nem tette le az esküt az új osztrák alkotmányra, így ausztriai területeiről kénytelen volt lemondani. Miután Féltoron (Trianon után: Halbturn) is Ausztriához került, a család ekkor Magyaróvárra települt át. Az 1930-as adatok alapján Albertkázmérpuszta virágzó kistelepülés volt. Lakossága 420 fő, anyanyelvét tekintve az itt élők több mint fele magyar, 153 pedig német. A falu hanyatlása 1946-ban indult meg, kitelepítés során ugyanis másfélszáz sváb lakosának kellett búcsút mondania. 1949-ben még 50 lakója volt a településnek. A leépülés másik kiváltó oka az lett, hogy Albertkázmérpuszta közvetlen közelében futó műszaki zár elzárta a települést az eddig szorosan együtt élő Féltoronytól, s Ausztriától. A határ közelsége miatt a falu veszélyesnek bizonyult az államhatalom szempontjából, így 1966-ben újabb vasfüggönnyel vették körül – ezúttal Magyarország felől zárták le. Aki tehette, elköltözött, elhagyta otthonát. Az egykori több száz lakóból a rendszerváltásra csupán 27 maradt szülőfalujában. A műszaki zár 1989. augusztus 1-i felszámolása óta újra megnyílt a település. Azóta a szép számú – főleg a környékről elszármazott – osztrák befektető mellett magyarok is vásároltak itt földet, ingatlant, hiszen a település nyugalma, csendje ritka különlegesség.

Rohreföld: A mindenkori albertkázmérpusztai Habsburg tulajdonos egyik majorsága volt. Ma Jánossomorja város területének a része. Jellegét tekintve külterület, lakóegység és népesség nélkül.

Mekszikópuszta (Mexikópuszta): Három oldalról (kivéve a déli irányt) a magyar–osztrák államhatár keríti, ebben, mint „zsákban” fekszik. Közúton jelenleg csak a tőle délre fekvő Sarród községből megközelíthető. 1976 óta a település neve Fertőújlak, Sarród (Magyarország maradt)–Pomogy (Pamhagen, Ausztriához került) közti vasútvonalon egy rövid zsákvonal vezetett be Mekszikópusztára. Mivel az elágazás kezdő pontja a trianoni diktátumban Magyarországé maradt, úgy döntött a határmegállapító bizottság, hogy a terület is Magyarországhoz tartozzon mintegy „zsákként”.

A magyar–osztrák határmegállapító bizottság működése nyomán az államhatárt 1 km-ként főkövek, köztük határkövek jelölték, amelyeket folyamatosan számoztak. A határ felmérésének, technikai kivitelezést két részre osztották, a magyar szakaszon magyar műszaki személyzet dolgozott, műkövekkel jelölt, az osztrák részen az osztrák személyzet terméskövekkel jelölt.

A határmegállapítás folyamán visszakerült 21 563 kat. hold 800 öl és 5854 fő. A határmegállapítás címén még többletként 19 756 kat. hold és 5383 fő jött hozzá. A Soproni népszavazáskor 44 628 kat. hold és 50 020 fő került vissza Magyarországhoz. Összesen 64 383 kat. hold 55 403 fő volt a politikai határmegállapítás eredménye. 22 községnek a területét kettévágták.

Magyarország és Ausztria között egy teljesen új, 358 km hosszú államhatár keletkezett, amely ritkán támaszkodott természetes határvonalra. Az érzelmi sokkon kívül nagy gazdasági hátrányokkal is járt a térség számára a különböző kiviteli és behozatali tilalmak miatt (pl. 1913-ban még 130 000 marhát, borjút, lovat és sertést vittünk Ausztriába, 1926-ban már csak 4837 darabot.). A térség jelentősebb városai (Sopron, Moson, Szombathely, Szentgotthárd) Magyarországon maradtak, a hozzájuk tartozó vidék azonban Ausztriához került. Ez a többi területeken fordítva következett be, a felvidéki, kárpátaljai, partiumi, délvidéki határ menti színmagyar városokat elvették Magyarországtól. A magyarok vallási hovatartozásának sajátossága, hogy négy különböző felekezethez tartoztak. Legjobb példa a három szomszédos magyarlakta település: Őrisziget evangélikus, Alsóőr katolikus, Felsőőr többsége református.

A később Burgenlandnak elnevezett területen 1910-ben 291 800 fő élt. Nyelvek alapján: német 217 072 (74,4%), horvát 43 633 (15,0%), magyar 26 225 (9%), egyéb 4870 (1,6%). A megváltozott körülmények miatt az 1923-ban végzett osztrák népszámlálás szerint a 285 600 lakos 80%-a volt német anyanyelvű, 14%-a horvát és 5%-a magyar. Az 1934-es népszámlálás már csak 10 442 magyar anyanyelvű lakost regisztrált.

A békediktátum, a határkiigazítások, a népszavazás után 4010 km² került Ausztriához. (Ez 1918 előtt egy közepes nagyságú vármegyének felelt meg). A 327 településből két városi jogú volt: Kismarton és Ruszt. Moson vármegye 28 (8,6%), Sopron vármegye 104 (31,8), Vas vármegye 195 (59,6%) települést vesztett. A határvidéki járások településeinek 60%-a Ausztriához került. Az Őrvidék (Burgenland) természetföldrajzi értelemben soha sem volt önálló egység. Sopron elvesztése különösen érzékenyen érintette az osztrákokat. Az államelnök kijelentette, Sopron nélkül nincs is értelme Burgenlandnak. A Magyar Királyság e területeinek annyira eltérő volt a fejlődése, belső élete, hogy nem csatolták a nagy hagyományokkal rendelkező történeti osztrák tartományokhoz, hanem önálló tartománnyá alakították. E területről 1187 menekültet tartottak nyilván (1921: 499, 1922: 576, 1923: 112), többségük köztisztviselő.

(Batár Zsolt Botond: Trianon történelmi tévedése c. könyvéből.)

NOSZTALGIA - 2017. év élményeiből válogattam

A Mária Terézia-filmben sokat láttuk Szavolyai Jenő herceget idősebb korában. Egyik nagy győzelmét Zentánál (ma: Szerbia - Vajdaság) aratta. Egy keresztet és egy koszorút vittünk a csata zentai emlékművére. Április 23.

Gibraltárt mindenkinek ajánlom. A hatalmas szikla, a ragyogó tenger, a mozgalmas és érdekes kikötő és az Európában csak itt élő barátságos majmok. Május 18.

Az Országhatártúra mozgalom keretében kirándultunk a nyugati határrészre. A képen egy magánmúzeum kiváló anyagát tekintettük meg. Június 16.

A Vaskapu megtekintése madártávlatból és mindkét oldalán bejárni óriási élmény volt.  Július 2.

Ugyancsak nagy élmény volt Nándorfehérvár várának bejárása. Július 4.

Spalató (horvátul: Split) - gyönyörködöm Diocletianus palotájában. Augusztus 5.

Técsőn (Kárpátalja) megkoszorúztam Kossth Lajos szobrát. Szeptember 3.

Égermező határában (Kárpátalja) ittam a Rákóczi-forrásból. Szeptember 4.

Huszt (Kárpátalja) várdombját nehezen másztam meg, de megérte. Itt a Kölcsey-táblánál állok. Szeptember 6.

A magyar és a csehszlovák időkre a bürokrata figurájával emlékeztetik, ijesztgetik a ruszinokat Kárpátalján. A baj csak az, hogy ma Kárpátalján az átlaggyugdíj 20 ezer forint! Tudjuk, hogy Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon ennél sokkal több. Akkor hogy is van ez a félelem?

Az évi sétánkat a Bazilika előtti karácsonyi vásár bejárásával fejeztük.

Kelet-Kárpátalja nevezetességeiből - Tatár-hágó

A Rahótól északra fekvő Tatár (Jabloneci)–hágó (931 méter) a Vereckei-hágó után a második legfontosabb átkelési pont a Kárpátok északkeleti vonalán Belső-Ukrajna felé. 

• 895-1920 – Magyarország része
• 1919–Román megszállás
• 1920–1939 – Csehszlovákia része
• 1939–1944 – Magyarország része
• 1944–1945 – Szovjet megszállás
• 1945–1991 – Szovjetunió része (USZSZK)
• 1991-től – Ukrajna része

A honfoglaláskor a környék a magyarok fontos átvonulási helye volt. Az elkövetkező több mint ezer esztendőben nagy szerepet játszott a térség államainak kül- és belpolitikájában, különböző háborúkban. Magyar elnevezését is onnan kapta, hogy a belső-ázsiai és krími tatárok általában ezen az átjárón át támadtak.

A Tatár-hágó évszázadok óta könnyítette a menekülést Magyarországra kelet felől, nemegyszer igen népes csoportok számára is, amelyek rendszerint csak a puszta életüket tudták megmenteni a váratlan tatár támadások, betörések elől. 1241-ben Batu kán mongol-tatár hadseregének egyik ága itt hatolt be IV. Béla király Magyarországára. Az utolsó nagy tatárjárás a vidéken 1717-ben volt, ekkor a támadók itt átvonulva felprédálták Ugocsát, sok foglyot ejtettek.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében belső határnak számított Bukovina és Magyarország között.
A hágó egyik értéke stratégiai fontosságú fekvésében rejlett. Az első világégés éveiben az osztrák–magyar–német és az orosz hadsereg vívott itt egymással élethalálharcot.

Lengyelország német-szovjet-szlovák felosztása után (1939) a Magyar Királyság és a Szovjetunió határa a Tatár-hágónál is húzódott. Még képeslapot is kiadtak róla.

A második világháborúban, a Szovjetunió elleni hadba lépést követően (1941. június 27.), a Magyar Királyi Honvédség által elsőként bevetett Kárpát-csoport kötelékébe tartozó I. Megerősített Hegyidandár július 1-jén indította meg támadását Kőrösmezőről kiindulva, a Tatár-hágón át Jablonica irányába. 
A továbbiakban fontos utánpótlási vonalként funkcionált, majd a hadműveletek elhúzódásával, a front nyugatra húzódásával gyorsabb ütemben folytatódott az 1939-ben elkezdett Árpád-vonal nevű határvédelmi rendszer kiépítése, amely a folyóvölgyekben futó út- és vasútvonalakat zárta le. Műszakilag megerősített támpontok, fa-, föld- és betonerődök, a völgyekben út- és műszaki zárak alkották a védvonalat. Ezeket erődszázadok védelmezték, amelyek sikerrel verték vissza a szovjet egységek támadásait. Az Árpád-vonal fontosabb támaszpontjai voltak: a Tatár-hágó felől a Fekete-Tisza völgyében Kőrösmező, Tiszaborkút, Rahó; a Tarac folyó völgyében Királymező, majd erődítések a Tiszáig; a Toronyai-hágón át a Husztra vezető úton Ökörmező; a Vereckei-hágón át a Munkács felé vezető völgyben Volóc, az Uzsoki-hágó felől az Ung völgyében Fenyves-völgy. 
A szovjet csapatok csak 1944. szeptember 27-én foglalták el súlyos áldozatok árán, de nem frontális áttörés következtében. A magyar csapatok itt még rendületlenül védték állásaikat, mialatt a Vörös Hadsereg Románia átállása következtében már a magyar Alföldön Debrecent fenyegette, így a csapatok a bekerítés elkerülése végett parancsot kaptak a visszavonulásra.

Napjainkban a terület fontos tranzitállomás a szomszédos Ivano-Frankivszk megye felé. A hágóra fölérve rengeteg stand, kisebb kávézó és gépkocsikaraván fogad bennünket. A standokon a népi kézműipar remekeinek sokasága várakozik eladásra. Tekintve, hogy ez hegyvidék, ahol a juhtenyésztés dominál, nagy a kínálat gyapjútermékekből. A legnagyobb választék csergéből van, ami két-négy szélből összevarrt, vastag, hosszú szőrű gyapjútakaró. Széles a választék gyapjúmellényekből, gyapjúzokniból. Nagyon szép, kézzel készített bőrpapucsokat, cipőket lehet itt vásárolni, de rengeteg fából, ásványi anyagból készült használati és ajándéktárgy is kapható. Sok itt a német, szlovák, holland, orosz, lengyel és hazai turista, ami egyértelműen bizonyítja a hágó nemzetközi tranzitjellegét.

A hágót környező vidéken sokan építenek házat vagy nyaralót, ún. "dácsát." A sűrű fenyvesbe vezető egyik kis hegyi ösvényen eljutunk az egykori magyar állam történelmi határát bizonyító emlékekhez. Valaha itt húzódott a lengyel–magyar határ egyik szakasza, egy határkő még ma is látható. A másik emlék a tőle alig pár méternyire álló egykori osztrák–magyar határőrbódé. A második világháborút követően a szovjetek helyreállították és használták is, amint erre a téglákba belekarcolt nevekből, évszámokból következtetni lehet. Így maradt fenn ez az építmény, hogy magányos "őrszemként" jelezze az egykori magyar jelenlétet.

(Fő forrás: Fischer Zsolt)

Kis lépcsőn felmenve egy hosszúkás térre érünk. Itt is találunk sok érdekességeket:

 

(A képeket 2016-ban készítettem)