A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csetneki Juhász Balázs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csetneki Juhász Balázs. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. szeptember 18., csütörtök

Csetneki Juhász Balázs: Haiku


Hol volt, hol nem volt,                       
Egyszer lehet megfogni,
Kettőszázhúsz volt.                                  
                   ---
Hajdúböszörményben   
Bolha ül bő szőrmében
Egy bősz örményben.            
           ---
Ha a vágyra vágy                        
Űzi, hajtja a véred,                             
Szerelem a béred.              
                   ---
Az alom álom,                              
Vagy az álom alom?                                    
A kutya sorsa.
             ---
Vár a csúcson a vár,
Blúzodon nem nyílik a zár,
Kár, nagyon kár.
                 ---
Szétázik a papír kád,
A hatalom fütyül rád,
Hiába mutogatod a papírkád.
                 --
Rám hiába vársz,
Rád hiába várok,
Elillant a szerelmi mámor.
                ---
A halál
Ha nem talál,
Kivár.
                ---
Bazárom, hála
Vége a napnak,
Bezárom, batárom.
                ---
Virágzó hársfák illatát,
Zümmögő méhek szárnyai
Repítik tovább.
               ---
Nádasok zúgása,
Vizek csobbanása,
Szúnyogok románca.
               ---
A csend ölel,
Elakad a szavam,
Zavarba ejt.
             ---
Szól a nap: dolgozz!
Szól a sors: ölelj magadhoz
 A tied vagyok.
               ---
Fák levele hull,                    
Sietve távozik a nyár,                            
Elpattant egy húr.                     
               ---
Virágok szirma hullik,
A szerelem múlik,
A fájdalom bújik.
               ---
Tartalom és forma,
Nagyon csíp a torma,
Tartalom: ez győzelmi tor ma.
              ---       
Lehetsz goromba,
Százhúsz éves koromban,
Hideg a leves.
              ---
Kerül az álom,
A telihold a párom,
Csókodat várom.
         ---
Az én barátom
Tótágast állt a nyáron,
Ez ám haiku.
        ---
A szép tükrödbe
Ha álmodozva bámulsz,
Vágyadat látod.
      ---
Kihűlt csillagok,
Elűzött a Szahara,
Vár rám Alaszka.
       ---
Az élet kútja:
Lent hol a hölgyek féltőn
Őrzik a völgyet.
     ---
A bús plébánost
Úgy hívják az emberek:
A plébánatos.


2025. április 15., kedd

Csetneki Juhász Balázs: Az utolsó látogató

             Az utolsó látogató

A kórterem elcsendesedett és  néma, kiürült,
A rokonok, barátok elmentek észrevétlenül,
Egy légy zümmögött csak, ablaküvegnek repült,
Kopogott, mint a kalapács ütött koporsó szögek,
Végül  zúgva kirepült a félig nyitott ablakon.

Ágy, mint mázsás súly, rámszakad, felfordul a kórterem,
Minden mozdulat gyötredelem, fájdalom és  csövek,
Csövek és infusió és semmi, semmi, se nővér,
Se orvos, sehol senki, mindenhol semmi, a semmi,

Lepergő lét, a gyötrő újraélés. Irgalom!
Menyi tévedés, rossz döntés, mennyi fájdalom,
Küzdelem, öröm és boldog percek és boldog napok,
Szeretet éhség, bűn és vétség, Istenhez könyörgés.

Évek rohannak, percek állnak, végül  egyedül,
Gyötrő, önző földrerántás a valóság, mely taglózva
Ölel, gyaláz, semmivé tesz, megaláz és halál,
Álmok és vágyak és  remények, jövőm lesz a múltam.

Egy pillanat, lebegés súlytalan és fájdalmatlan,
Jelentelen, időtlen, furcsa érzés, talán  a vég?
Lelkem  megbékélt a világgal, sorsom elfogadtam,
Már semmi se fáj,  nincs már harag, nincs rossz emlék,
Minden bánat súlytalan,  minden öröm határtalan,

Mozdulatlan áll az ágy végében egy ismeretlen,
Kegyelem! Fiam, jól kibeszélhettem  magam neked.
Kegyelem! Magányrettenet így maga alá mégse temetett,
Jöjj el máskor is! Nem tehetem uram, nem tehetem,
Én vagyok az  utolsó látogató, en vagyok a halál.

2025. április 9., szerda

Csetneki Juhász Balázs: Berentei bányászok között

     Berentei bányászok között
       
Elhagyott tárnák mélyében az úr a csend,
Ott, hol holt bányászok lelke kereng,
Néha felnyög a föld és reccsen a támfa,
Ne gondolja múltra, csak a mára!

A napkelte és naplemente itt nem terem,
Csalitos sincs, nem csillan csiganyál,
Madár se szól, és nem látszik a hold se,
Nem vet árnyékot a meleg nyár.

Hideg, zúzmarás teleken
Kályhához húzódik felnőtt és gyerek,
S az izzó szén melege lelkükben lobog,
Testükbe folyik, vérükben zubog.

Így lettem lelki örököse, így lettem teste,
Akit betakar talán az utolsó este,
Minden napos leszállás, utolsó imádság,
Félelemre feszítve.

Nincs menekvés!
A tárnák hívó szava, varázsa,
Mint szirének hangja szól.

Itt dolgozni kell,
 Mint mikor hajcsár vadul,
Nem lehet lógni, mellé beszélni,
Itt a szó a  tett , ha nem jó :halál terem.

A bányába ezerszer leszálltunk,
Ezerszer feljöttünk: ez a múltunk,
De ha ma leszállunk, nem tudjuk
Hogy lesz-e majd holnapunk,
 Ezért a szó, amit ma mondunk végleges!
Mit holmi férgek, holnapi nyavalyák
Nem rághatják meg.

Ha bányász szól, szava mély, mint tárnák mélye,
Szén a  lángoló szava, hozzád húzódó,
Melege ölel, érted porladó,
Olvadó acél, szívedbe sajgó.

Ha a bányász szól, szava mély, mint a tárnák mélye,
Fájdalmas, hallottakhoz könyörgő, ha téged ölel
Öleli a csendet, izzadtság és porszagú,
Lelke örvénye tömjén illatú.

Füstös kocsmák mélyén
Pálinka és sör, ott kemény a szó,
De végül, mégis mindig haza találó.

2025. március 19., szerda

Csetneki Juhász Balázs: Csönd


             Csönd

kibontották virág lobogóikat a fák
kezdődik valami féktelen rohanás
ez most már végleges a télnek vége lett
a kezdet kegyelme sodor a vég végzetébe
így lesz mindennek majd egyszer vége

kökörcsin szárán ébred az ármány
ellenem jött a szél is de hazavitt mégis
borongós éjjelen hozzám bújt a félelem
az életben mennyi mindenre vágytál
 remélem ha kell lesz majd egy ágytál

a lusta nyár után az ősz már sodorja
fonja kötelét ködhálóját teríti szét
nem moccan a nyúl se fészkébe lapul
a hó magányom téli templomára hull
mélyén a csönd a csöndre ráborul

2025. január 20., hétfő

Csetneki-Juhász Balázs: Sajóládi emlék

        A kocsma sem a régi már,
Nem lehet a falakon érezni
A nikotin szagát,
A füstöt sem lehet vágni rég,
A budoárból a szellő nem hozza már
A sörnek húggyal kevert illatát.
Már a kocsma sem az, amit volt.
Én maradtam olyannak, ahogy jöttem,
Az emberek közül csak  azokhoz kötődtem,
Kik hozzám jók maradtak,
De  magamból a többieknek
Mégis többet adtam.
Hát értük vagyok én a gyütt-ment                                 
A régi, mégis idevalósi.

2025. január 16., csütörtök

Csetneki-Juhász Balázs: Utolsó keringő

      

Sebzett szárnyú sas kering,
A messziségbe felrepülni nem tud már,
Elpusztul, ha földre száll.
Csak kering, csak kering tovább.
Lángoló, égő hegedű,
Az ég vonója megremeg,
Hullanak alá elparázsló dallamok,
Végül felsír a csend.
A Föld visszakapja ősi jussát,
A sas utolsó tánca véget ért.


2025. január 6., hétfő

Csetneki-Juhász Balázs: Örök szerelem

         
Messzi erdő lágy ölén ring a méla csend,
Az úton jössz felém, szemedben béke,
Homlokodon a végtelen,
Szívedben szerelem, szerelem.
Nyár van, fák levele meg se rezzen,
Valahol a távolban egy fakopács veri
A tam-tamot, múlik a nyár, múlik a szerelem,
Vissza fogni nem tudod, majd jönnek az őszi ködök,
Jönnek a tél hidegek, minden emléked elsorvad,
Szétmállik, mintha nem lett volna soha sem,
De te akkor is jössz felém az úton,
Homlokodon a végtelen,
Szívedben szerelem, szerelem.
Messzi erdő csalitosának titkot rejtő
Sűrűjében egy tavaszi reggelen
Boldog kismadár énekli
Szerelem, szerelem,
Örök szerelem.

2024. november 1., péntek

Csetneki Juhász Balázs: Emlékezés

Halottak ülnek körém csendesen,
Most hogy nézegetem a régi képeket,
Csak nézzük egymást szótlanul,
Ez a legbeszédesebb.
Néznek rám réveteg, szemükben az
Idő mikor meghaltak megrekedt.
A régi fénykép lassan elkopik,
De csak nézem, nézem a múlt emlékeit,
Csak én tudom miért van
 Egyiküknek béke az arcán,
Szemükben miért van derű, vagy félelem,
Másiknak tekintete miért komor, és milyen
Volt szőke dús haja, csókja, mosolya,
Milyen volt az illata – a képről nem
Tudhatod –  csak én tudom milyen volt
Az a fülledt nyári éjszaka.
Halottak ülnek körém csendesen,
És nézzük, csak nézzük a régi fényképeket.
A sárguló, homályos képeken
Az arcukat kémlelem, hová lett a fiúk
 Arcának férfias éle, szemük pimasz fénye,
Hová lett a szép asszonyok szép szava,
Hová lett a viccek zuhataga?
„Az igazságot csak én tudom”, és elmondta
S arcára ült a nagy megmondók fölényes diadala,
Az örök bölcsességet hogyan dúdolta
A nyári éjszaka, mikor minket betemetett
 A jókedv és elbágyasztott a bőséges vacsora,
A feledés, a feledés!
És majd kinek mondjuk el
Hogy milyen volt az ilyen réges rég?
Most halottak ülnek körém csendesen,
Ahogy lapozom a képes albumot,
S nézzük egymást
Szavak nélkül ez a legbeszédesebb . 
A képeken dalra fakadnak a tompuló színek,
A szemek mély homályában áriák zengenek,
S hallgatnak a rejtőzködő, magányos, fájó szívek,
Ha majd ha  a halottak szólnak hozzám,
Az lesz az én utolsó sóhajom,
És ez lesz az én utolsó órám.

2024. február 9., péntek

Csetneki Juhász Balázs: Egy magyar baka balladája

Ararát hegyén így halt meg egy szegény magyar legény,
nem félt, nem jajgatott, imádkozott a magára hagyott.
„Hideg van, fázom, köröttem mély, sötét vizek, mint a háború, könyörtelen.
Ararát hegyén várom, hogy Noé bárkája megjelenjen,
hoz reményt, hoz békét talán.”

Hiába várta szerelme, hiába várta, kis falujában, hiába várta,
csak a sas leste  s farkasok marakodtak, pofájukból csorgó nyállal,
 mikor lesz már vége?

Takarója lett a végtelen ég, csillagok ragyogtak fölötte,
mint halottak napján a múlt lelkekért égő mécsesek apró fényei.
Simogatta fű, virág, kopár sziklák huhogták vissza a tenger sóhaját.
Bagoly szemekkel bámult rá az éj.
A telihold rideg fényét vasalta homlokára, s mélyen húsába vájta karmait.

Szegény magyar baka! Soha nem megy már haza!
Várta, hogy jön Noé bárkája, várta, hiba várta,
várta reggel, hogy felkel a nap, hogy éltető melege testének ad vigaszt,
de csak hideg, vad szelek jöttek  s arcába törölték a porló, sós vizet.

Étlen és szomjan így teltek napjai az Ararát hegyén.
Álmodta szegény, álmodta szegény , hogy ott halt meg az Ararát hegyén.
Szegény magyar baka, nem megy már soha haza!
A Don-kanyarban fagyott, sebes lábába a tél vert kemény, jeges szöget,
lázas teste remegett, várt örök nyugalmat, már nem reménykedett.
Szegény magyar baka, soha nem tér már haza!
Kis faluja szent miséjén összesúgott sok leány,
emlegették, sóhajtottak, egy valaki sírt talán.

Szegény magyar baka, nem megy már biztosan haza!
A Don-kanyar hó ravatalán utolsó sóhaját lesték süvöltő szelek,
vitték haza az  üzenetet: nincs többé, vége, kínszenvedett!

S ha majd jön a tavasz foszló testét rabolják bogarak, vadak, madarak,
zümmögő legyek beléje rakják szerelmük édes terheit,
hogy fakadjon új élet a halott magyar baka sejtjein.
Atomjai a jövőnek üzennek: élet, élet, élet!
A halál hörög, nem győzött! Az élet megy tovább!

Szegény magyar baka, soha nem tért haza!
Emléke villan
a bogarak szemében, a tücsök zenében, a fű harmatjában,
a lenyugvó nap sugarában, a tavasz  bódító illatában,
a nyár melegében, az ősz ködében, a tél hidegében,
a vizek  zúgásában, a halak kórusában, a múló világban.

Szegény magyar baka, végleg ott maradt a Don-kanyarban,
soha nem jutott haza! Szegény magyar baka!
A neve falujában kőbe vésve a hősök között

Mindörökké, mindörökre!

2024. február 1., csütörtök

Csetneki Juhász Balázs: A holt Tisza partján

Holdapálykor, mikor sírnak a csillagok,
Igricek ősi dallamait susogják
Holt tiszai nádasok.
Csobban a víz, s a csend
Puha szárnyakon tovaszáll,
Feldübörögnek a mélyből
Szilaj, szittya ló paták,
Felnyerítenek borzolt sörényű,
Sötét hegyek.
A Kárpátok mélyén, egy kis faluban
Felsír egy újszülött.
Fáradt, hűvös szelek terelnek
Elbotorkáló ködfelleget,
A csönd ismét palástja alá rejti az eget,
De bennünk tovább menetelnek őseink
Győzedelmes és legyőzhetetlen,
Vert hada,
S csendes nyári éjszakákon
Felgyújtják emléküket a szálldogáló
Szentjánosbogarak.
Jeltelen sírjukat az idő humusszá rágta,
S ők – legyőzöttek és győzők –
Várják a feltámadásuk', mert az
Isten ujja jelt tett rájuk.
Csak az árulók, besúgók lelke
Kering
A gyötrelmek, megbocsátások, átkok
És sikolyok kráterében
Mindörökké, reménytelen'.
Holdapálykor, mikor sírnak a csillagok,
Igricek ősi dallamait susogják
Holt tiszai nádasok.
Csobban a víz s a csend
Puha szárnyakon tovaszáll.

2024. január 18., csütörtök

Csetneki-Juhász Balázs: Éneklő kaszás

Peng az acél, a múlás kaszáját élezi,
Fogy az acél, fogy a kő,
A kasza éle csak nő, csak nő
Óceánon, habzó tengeren túl,
Mint visszhang visszajajdul,
A mező gyászban áll!
Hullanak a szép fűszálak, hullanak,
Hullanak a szép mezei vad virágok,
Mert hullaniuk, mert halni kell!
Beléjük hasít halálfejes pengő kasza,                     
Sirató dal: fájdalmas
Győzelmi ének: mámoros,
Legyőzött és győző együtt álmodott álma,
Ez a jövőnk, így vagy úgy,
De rendet vágni kell!
Rendet, mert a mező, a világ elvadul,
Elszabadult lovak jönnek,
Gazdátlan csordák, dőzsölő gyomok,
Mindent eltakar a gaz, a nap is elfakul.
 
Tudósok jönnek, okosak,
Mindent megismernek, minden részletet,
Megnéznek a holdról, mikroszkóp
Mélyéből mindent feltárnak, amit lehet,
Letesznek örök bölcs szabályokat,
A jövő belőlük merít,
De az úr a kasza élén a fenőkő egyedül,                     

Jön a gép, csikorog, dohog,
Csorognak belőle olajmázos napok.

A mezőnek is hiányzik a kasza,
A kaszáló éneke, izzadtsága, lepergő szaga,
Hiányzik a csend, a táncoló, langyos szellő,
A dudorászó, békés bárányfelhő.

Gazdagabb lesz az új fű
És szebb lesz a mezei virág,
Mert viszi magával ősei kincseit
És az éneklő kaszást.
(2015)

2024. január 14., vasárnap

Csetneki-Juhász Balázs: A magány

Az önzés falát leromboltam,
Azt hittem szabad vagyok,
De rám omlott a magány fala,
E rom lesz, szemfödőm
Ravatalom, temetőm.
Miért történt ez én velem, hiszen
Uram meggyóntam minden bűnömet.
Öreg vagyok, erőm fogy,
A magány fala végez velem,
Eltemet, ellene tenni
Semmit sem tudok.
Ó Istenem!
Mégis megadtad énnekem,
Hogy az önzés falát
Ledönthettem.

2023. október 31., kedd

Csetneki Juhász Balázs: Ó perc, maradj énvelem!

A haldokló utolsó tekintetében félelem,
Szemében az örök emberi kárhozat:
Életünk egyszer végleg megszakad!
A haldokló utolsó fohásza:
Ó perc, maradj énvelem!
Míg velem maradsz addig élem életem,
Bár tudom, hogy a halál már
Vágtat felém sötét lován,
Kételyem nem lehet,
Végül így vagy úgy, de elragad,
Végül így vagy úgy, de végez velem,
Ó perc, maradj addig is énvelem.

2023. október 17., kedd

Csetneki Juhász Balázs: Irgalom


A fájdalom
Ha meg akar ölni
Lesz-e akkor irgalom?
Ha a magány rám szakad,
Lesz-e aki rám talál a rom alatt?
Ha elmegyek, lesz aki csak emleget,
Lesz aki visszasír, és lesz aki elfelejt.
De ha mégis maradok, lesz-e akkor irgalom?


2023. szeptember 22., péntek

Csetneki Juhász Balázs: Szabad vagyok


Szabad vagyok
Mint a madarak,
Táncot járok az ég alatt,
Látom fent, a felhők fölött
A repülőgépek csillogó, ezüst hasát,
És lenn a búzaföldek hullámzó arany haját.
Szabad vagyok, a csillagokkal rokon.
Mégis inkább lennék rab!
Szerelmed rabja,
Mely a földhöz tapaszt,
 Igája, forró, haza találó vágya,
S nem fájna az égi madarak tánca.
Most szabad vagyok s az ég alatt táncolok.


2023. július 2., vasárnap

Csetneki Juhász Balázs: A három Anon földjén

Szeretnék élni ott, hol a vér nem rohad,
Ahol a szív szeretteihez hű marad,
Ahol az ész szabad és teremtő,
Ahol van magyar szó és van magyar temető,
Ahol árulásra senki sem kapható,
Itt a magyar szó csak bátor embernek való.
S majd ha meghalok, szeretnék pihenni ott,
Ott hol a vér nem rohad, hol a szó magyar,
És ott hol a szív nemzetéhez hű marad,
Ahol az ember élete emberi élet,
Ha majd meghalok, szeretnék pihenni ott.

2023. április 23., vasárnap

Csetneki Juhász Balázs: Részeg éjszaka volt

     Részeg éjszaka volt

Ki volt Ő? Nem tudom már,
Tavasz volt Ő, de nem követte nyár.

Lengett az égen a hold, részeg éjszaka volt,
Kísértett a múlt, emlékek tűzcsóvája gyúlt,
Csodálatos a fénylő, a szikrázó égbolt,
Csattogtak, remegtek, villogtak, mennyi színes folt,
Egyedül a sötétben, tűzijáték az éjben,
Hosszú a múltam, mily rövid idő míg lehulltam,

A meleg szellő bandukolt némán utánam,
Megcsókoltalak volna, de rád nem találtam,
Olyan jó lett volna a derekad átfogni,
Andalogni és hagynyi a tested hozzám símulni,
Olyan jó lett volna most együtt így meghalni.
Lengett az égen a hold, részeg éjszaka volt.

Elfáradt a testem, megbotlottam, elestem,
Anyaföld mily kemény, hazajutni így balga remény,
Ott feküdtem a véremben ittasan hajnalig,
Hosszú volt és fülledt és csendes az éjszaka,
Nem keresett senki és senki sem várt haza.
Lengett az égen a hold, részeg éjszaka volt.

2023. április 17., hétfő

Csetneki Juhász Balázs: Fáj a szívem diófája


                 Fáj a szívem diófája

Fáj a szívem, szívem fája, gyökeret vert a halálba,
Lombja sötét, gyászos árnya, ellszállna, ha volna álma.
Repülne a messziségbe, vakon hullva, napba, fénybe,
Simogatná könnyes szárnyát, elsiratná hulló tollát.

Szellő, szellő, kicsi szellő, vén diófa ágán csüngő!
Kinek zúg fűrész, kinek sivít? Kinek kezdet, kinek vég!
Ágad, törzsed, árnyad veszve, vén diófa kiterítve.

Mi lesz véled árva szellő, égi diófa ágán csüngő?
Vágyak, évek, csendes éjek, ráterülő holdat néznek,
 Idő kése villan, villan,  sóhajod hull csak, hull csak.

Jő a hajnal véres nappal, szarvas inall késő jajjal,
Harmatos, hideg fű ravatala, égre réved ködagancsa,
Nyálas csigák csúsznak, búgnak útjain az úttalannak,
Ezüstösen, aranyosan tó vizébe napfény csobban.

2023. március 26., vasárnap

Csetneki-Juhász Balázs: A magány

Az önzés falát leromboltam,
Azt hittem szabad vagyok,
De rám omlott a magány fala,
E rom lesz, szemfödőm
Ravatalom, temetőm.
Miért történt ez én velem, hiszen
Uram meggyóntam minden bűnömet.
Öreg vagyok, erőm fogy,
A magány fala végez velem,
Eltemet, ellene tenni
Semmit sem tudok.
Ó Istenem!

2023. március 12., vasárnap

Csetneki Juhász Balázs: Álmot kerget a tavaszi szél


Álmot kerget a tavaszi szél

Álmot kerget a tavaszi szél,
Nem maradt már belőlem
Semmi jó, semmi szép,
Semmi említésre való,
Elfogyok, mint az olvadó hó.

Álmot kerget a tavaszi szél,
Szép nyár jön, szép napok,
Maradék  hóként olvadok.
Nem leszek már ott,
Nem leszek már ott.

Jönnek a simogató, langyos szelek,
Magához szorít,  megölel a kikelet,
Talán újrakél bennem az ébredés,
Emlékek, álmok, remények, álmodom
Talán még egyszer veled leszek.

A régi árnyas sétányon, mint hajdanán,
A régi fák alatt, kézen fogva szerelmesen,
Mit se számít, hogy múlik az élet,
Hogy időnk csak pereg, csak pereg,
Hogy  egyszer végleg lepereg.