2024. november 16., szombat

Tolerancia görbe tükörben













Erdélyi nevezetességek

Békás-szoros

Fogarasi-havasokban

Gyilkos-tó

Kalotaszegi viselet

 Kézdivásárhely

 Segesvár

Csíkszereda - Somlyó

Torockószentgyörgy

 Torockó

 Torockó - Székelykő


Madarasi-Hargita

A só történetéből

Az emberiség történetének látszólag mellékes körülménye a táplálkozás történelme, pedig ilyen is létezik, és nem mindegy az sem, hogy a táplálkozás történetében milyen szerep jutott kedvenc ételízesítőnknek: a sónak. A táplálkozás külön történelmében – azt mondják ma a tudósok – két igazán forradalmi újítás létezett. Egyik a tűzzel kapcsolatos: a sütés-főzés bevezetése a nyerskoszt ősi évezredei után, a másik a só felhasználása a táplálkozásban.
A csiszolt kőkorszak végén az ősember már használta a sót. Természetesen akkoriban halvány fogalma sem lehetett a szervezet sószükségletéről! Ez az állandó sószükséglet (ma már pontosan tudjuk) napi 7–8 gramm egy átlagos termetű ember számára. Nos egyszer csak ott a csiszolt kőkorszakban a táplálkozásmód megváltozása előidézte a szervezet sóegyensúlyának felbillenését. Ezt csak ösztönösen érezte meg az ember, mint az állatok. Az oka pedig az volt, hogy áttérvén a földművelésre, sokkal kevesebbet vadászott, kisebb arányban fordult elő a vadak húsa az étrendjében, másrészt viszont az edények felfedezésével főzni kezdett, s a fövés is csökkentette az élelmiszerek sótartalmát.
Sebaj, az ősember megkereste a sóhegyeket: minden sóskút, sóspatak, sómező és sóbarlang természtes sótartóul szolgált (ma is rengeteg tájnév őrzi ennek emlékét) – és hazacipelvén a fehér fűszert, elkezdett sózni. Ettől a pillanattól kezdve vált a só vagyontárggyá, viták és háborúk tárgyává, amolyan „fehér arannyá” a történelemben: vagyis vannak sóban szegény és sóban gazdag vidékek, a táplálkozás sószükséglete viszont mindenütt egyforma. Hát ennek kielégítésére fontos sókereskedelmet, sóbányászatot hozott létre az ember. Hazánkban is ősi és római kori sóbányák sokaságát tartjuk számon.
(Forrás: Lászlóffy Aladár: Régi rejtély – Új világ)

2024. november 15., péntek

Nem érdemes megöregedni! - a humor szemszögéből

1.  Egy idős házaspár vacsorázott egy baráti párnál. Vacsora után a feleségek a konyhába vonultak. A két férj az asztalnál beszélgetett.
Az egyik azt mondja a másiknak: - Tegnap egy nagyon jó étteremben vacsoráztunk. Nagyon ajánlom nektek is.
- Mi a neve az étteremnek?

Az első férj sokáig gondolkodik, végül megkérdezi: - Mi a neve annak a virágnak, amit szeretteidnek adsz ajándékba?  Tudod, az, ami piros és szúr.
- A rózsára gondolsz?
- Igen, ez az!
- kiált fel az ember. Ekkor a konyha felé fordul és kikiabál: - Rózsa, mi volt annak az étteremnek a neve, ahol tegnap este vacsoráztunk?
3.  Három idős ember sétál.
   Az első azt mondja:
    - Szeles, igaz-e?   Második azt mondja:
    - Nem, ma csütörtök van.   Harmadik válaszol:
- Én is, menjünk és igyunk meg egy sört.

4.  Egy ember meséli a szomszédjának:
    - Éppen most vettem egy új hallókészüléket. 4 ezer dolláromba került, de ez a legjobb.   Ezzel a hallásom tökéletes!   
    - Igazán? - mondja a szomszéd. - Milyen gyártmányú?
    - Fél kettő.

6. Három férfi beszélget az öregség gondjairól az idősek otthonában.
- A 60 éves kor a legrosszabb - mondja az egyik.
- Az ember egész nap úgy érzi, vizelnie kell. De legtöbbször csak áll a WC előtt, fütyül, csapot nyit, de hiába, nem jön semmi.
- Az semmi
- mondja a 70 éves.

- Ha elmúlt 70, nincs többé normális széklete. Az ember szedi a hashajtót, eszi a sok rostos ételt, aztán egész nap mégis hiába ül a WC-n, nem jön semmi.
- Valójában a 80 éves kor a legrosszabb - szólal meg a harmadik.
- Szintén vizelési problémái vannak? - kérdezi a 60 éves.
- Nem igazán. Minden reggel 6-kor pisilek. Úgy vizelek, mint egy versenyló, semmi gond vele.
- Akkor talán a székletével vannak problémái? -
kérdezi a 70 éves.

- Hát nem éppen. Minden reggel fél 7-kor bőséges székletem van.Magából kikelve mondja erre a 60 éves:
- Én ezt nem értem. Minden reggel 6-kor pisil és fél 7-kor széklete is van. Mi az isten baja van akkor magának 80 évesen?
- 10 óra előtt sosem ébredek fel.

Édesszájúak figyelem!














Megrajzolták a legősibb ősünket

            Egy nemzetközi kutatócsoport a világ legnagyobb adatbázisának a felhasználásával rekonstruálta a méhlepényesek közös ősét. Munkájuk során mind genetikai, mind fizikai tulajdonságokat figyelembe vettek. A feladat nem volt egyszerű, hiszen rendkívül változatos csoportról van szó, melyben a rágcsálóktól a bálnákon keresztül egészen az emberig terjed a spektrum.
            Több mint 5100 ma is élő méhlepényes emlőst ismerünk, amelyek elképesztő változatosságot mutatnak, jelentősen változó testméretekkel, mozgási képességgel vagy akár agymérettel. Ezt látva különösen érdekes megtudni, hogy mikor és hogyan kezdődött kifejlődni ez az evolúciós ág, és aztán hogyan vált ennyire változatossá.
            A kutatók kifejtik, hogy az eddig általánosan elfogadott elképzelésekkel szemben a méhlepényes emlősök mégsem fejlődtek ki a földtörténeti középidőben, és még nem alakultak ki a máig futó evolúciós vonalaik. Ez csak 65 millió évvel ezelőtt következett be, miután a kréta-végi tömeges kihalás eltüntette a színről a dinoszauruszokat és az összes létező fajnak körülbelül a 70 százalékát. Az első rágcsáló- és főemlősfajok tehát nem éltek együtt a dinoszauruszokkal, hanem egy kisméretű, szökellve ugráló rovarevő közös ősből alakultak ki, nem sokkal a dinoszauruszok kipusztulása után.
            A kutatók felhasználták a MorphoBank nevű adatbázist is, amely 86 méhlepényes emlős adatait tartalmazza (köztük 40 fosszilis fajét is). A MorphoBankban létrehozott adathalmaz több mint 4500 jellemvonást tartalmaz, olyan tulajdonságok részletezésével, mint például a szárny, fogak, bizonyos csontok megléte vagy hiánya, a szőrtakaró típusa és az agyban található struktúrák. Emellett felhasználtak több mint 12 000 képet, amelyek mindegyike nyilvánosan elérhető online formában. Ez az adathalmaz egy nagyságrenddel több adatot tartalmazott, mint azok, amelyeket korábban használtak az emlősök rokonsági viszonyainak a tisztázására.
            A méhlepényesek feltételezhető közös ősének az anatómiájához feltérképezték annak a három fajnak a tulajdonságait, amelyet a morfológiai/genetikai kombinált módszer a törzsfa bázisához helyezett, és ezeket a tulajdonságokat összehasonlították a méhlepényesek legközelebbi rokonainál megfigyelhető jellegekkel. Ez a módszer lehetővé tette annak meghatározását, hogy melyek azok a tulajdonságok, amelyek először csak a közös ősnél jelentek meg, és melyek azok, amelyek változatlanok maradtak hosszabb távon, már a távolabbi ősök óta.

            Egyéb érdekes eredmények is születtek a projekt során. Kiderült például, hogy az Afrotheriának nevezett méhlepényes ág (amelynek tagjai Afrikában élnek jelenleg, mint például az elefántok, vagy a földimalacok), nem is Afrikában alakultak ki, hanem az amerikai kontinenseken. Ebből aztán értelemszerűen adódik az egyik következő kutatási projekt témája: hogyan jutottak el végül az Afrotheriák mégis Afrikába? (Forrás: (origo) tudomány, 2013.)