A fenti kép a szombathelyi Szent Márton-templomban található
Szent Márton a Római Birodalom területén, Pannóniában született 316 táján, ma úgy tűnik a Szombathely mellett a valamikori Szentmárton falu környékén. (A szombathelyi Szent Márton-templom bejegyzésemben ezzel részletesen foglalkozom.)
Szülei pogányok voltak. Apja a római légió tisztjeként szolgált. A források tanúsága szerint édesapja és édesanyja valószínűleg szláv eredetű volt, bár egyes történetírók kelta származásukat is lehetségesnek tartják. Márton apja szolgálata jutalmául Itáliában földbirtokot kapott, így a család oda költözött át. Gyermekkorát Márton Ticinum (ma: Pavia) városában töltötte. Alig 12 éves, amikor azzal a gondolattal foglalkozik, hogy keresztény lesz és remeteként éli le életét. Szülei akarata ellenére, azok beleegyezése nélkül kérte felvételét a keresztények közé. A püspök kézrátétele a 12 éves Mártont hittanulóvá avatta. 15 éves korában apja akaratára belépett a hadseregbe. Fiatal kora miatt egy gyakorló lovascsapathoz került. 19 éves korában lett ténylegesen katona. Szolgálatának éveiben magatartása példamutató volt, méltó egy hittanulóhoz. Egy este nélkülöző koldussal találkozott. Mivel már zsoldját szétosztotta, nem maradt mása csak a köpenye. Ezt kardjával kettévágta, egyik felét a koldusnak adta. Megdöbbenve látta, hogy maga Jézus Krisztus néz vissza rá. (Más leírás szerint álmában jelent meg Jézus a koldusnak adott köpenydarabban.)
A pozsonyi Szent Márton (koronázó)-templomban Georg Raphael Donner (Esslingen, 1693. május 24.–Bécs, 1741. február 15.) osztrák barokk szobrász magyar huszáruniformisban ábrázolja Mártont.
339-ben, 22 éves korában keresztelkedett meg, szolgálati helyén, Amiensben. A kereszténnyé lett fiatal katona parancsnoka kérésére még két évig szolgált a légió kötelékében. 341-ben "barbárok" támadtak Galliára. Az uralkodó személyesen biztatta katonáit, megajándékozta őket. Márton nem akarta elfogadni az ajándékot: eddig a császárt szolgálta, mostantól Istent akarja szolgálni. Az uralkodó gyávasággal vádolta meg, válaszul Márton másnap fegyverek nélkül akart a csatába indulni. Az ütközetre végül nem került sor, a frank uralkodó békét kért a császártól. Ez nagyon meglepte az embereket, csodának vélték. Ezután 341-ben kilépett a seregből.
355-ben visszatért Pannóniába, és téríteni kezdett. A 4. században megerősödött az eretnek ariánus mozgalom. Mártont elűzték Savariából. Ismét Itáliába távozott, Milánóba ment, azonban az ariánusok innen is elűzték. 360-ban megszűnt a veszély, és visszatért Galliába. Itt a falvak lakóinak a térítésével foglalkozott. 361-ben megalapította az első galliai szerzetes kolostort. Poitiers-ben (Ligugé kolostor). 371-ben vagy 372-ben a nép és a papság a loire-vidéki Tours püspökévé választotta.
A legenda úgy tartja, Szent Márton alázatból ki akart térni püspökké választása elől, a ludak óljába rejtőzött, azok gágogásukkal elárulták, amiért később büntetésül valamennyit levágatta. Ebből sok népi szokás alakult ki, például: ilyenkor vágták le a tömött libákat, úgy tartották: "aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik”. (A népi hiedelmekkel, szokásokkal egy külön bejegyzésben foglalkozom részletesebben.)
Püspökként is szigorú szerzetesi életet élt. Fontos hittérítő munkát végzett, sorra látogatta a vidék egyházközösségeit, gyalog, szamárháton vagy dereglyén. Életét csodák, gyógyulások kísérték. Nem a kedves marmoutieri kolostorában érte a halál, hanem vidéki munkája során Candesben, ahová az egyházközségben jelentkező viták elsimítására utazott. Visszatérése előtt gyengének érezte magát, tudta, hogy el kell hagynia szerzetestársait. Több napig magas lázzal feküdt hamuból készített fekhelyén. Nem engedte, hogy szalmából vessenek ágyat számára. Szép imával búcsúzott el az őt körülállóktól. Halála óráján így imádkozott Istenhez: „Uram, ha népednek még szüksége van rám, nem vonakodom a munkától”. Az Úr azonban magához hívta 397. november 8-án, vasárnap. Halálhíre futótűzként terjedt el, Gallia-szerte hatalmas részvétet váltva ki. Néhány nap alatt nagy tömeg gyűlt össze Candesban. Holttestét több város is magának követelte. Poitiers és Tours egyaránt azon volt, hogy náluk helyezzék nyugalomra a püspököt. A holttestet szigorúan őrizték, de a toursiak az őröket kijátszották, és az ablakon kiemelték Márton földi maradványait. A Loire folyón csónakban vitték székvárosába, Toursba. A város előtti keresztény temetőben temették el november 11-én. Temetésére közel 2000 szerzetes érkezett, és hatalmas tömeg vett búcsút püspökétől. Sírja fölé tanítványa, Brictius kápolnát emeltetett.
Márton tisztelete halála után gyorsan terjedt; már életében legendák keringtek jóságáról. A tours-i zsinat 461-ben ünnepet rendelt el Márton tiszteletére. Sírja felett 476-ban bazilikát építettek, amelyet máig is rengetegen látogatnak. A bazilika 997-ben leégett, a 11. században építették újjá. Holttestét ereklyeként tisztelik, 1454-ben arany ereklyetartót készítettek számára. 1526-ban a hugenották kifosztották a templomot, az ereklyék megsemmisültek, csak néhány csontot sikerült megmenteni. A francia forradalom idejében ismét kifosztották a templomot, de az ereklyéknek nem esett bántódásuk; később, 1795-ben új ereklyetartóba helyezték őket. A bazilikát hamarosan lerombolták, és az ereklyéket ideiglenesen egy székesegyházban helyezték el. A sír felett 1863-ban emlékművet emeltek, az új bazilikát 1886–1902-ig építették, a sír a bazilika kriptájába került. Ereklyéi a Saint-Gatien katedrális-ban, a tours-i Szent Márton-bazilikában és a kisebb koponyacsont a szombathelyi székesegyházban találhatók.
Magyarország védőszentje (Szűz Mária mellett); tiszteletére már 1000 előtt kezdték emelni a mai Pannonhalmán – a valamikori Szent Márton hegyén – a szentmártoni apátságot (mai nevén: pannonhalmi apátságot). Magyarországon a szabolcsi zsinaton (1093) ünnepét nyilvánossá tették.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése