A 950 évig állt magyar-lengyel határról (4/4)

Lengyelország 1938-ban újabb területeket foglalt el a Történeti-Magyarországból

"Miért igazságtalan a trianoni (1920) és a párizsi (1947) békediktátum" címmel trilógiát írtam. Egy szeletét most megosztom a magyarság története után érdeklődőkkel. 

Az első világháború befejezése után az akkor létrehozott Csehszlovákiával kialakult területi vitában a lengyelek - az antant támogatásával - alulmaradtak.  Nem maradt más lehetőségük, mint várni a megfelelő történelmi pillanatra, amikor a Történeti-Magyarország, valamint a Történeti-Csehország északi terülteiből az általuk jogosnak vélt további részeket magukhoz csatolhatják. Ez be is következett 13 év múlva. Az 1938. szeptember 30-i müncheni egyezmény nem teljesítette Magyarország és Lengyelország Csehszlovákiával kapcsolatos területi kérelmét, bár ezt Mussolini, olasz miniszterelnök nagyon támogatta. Amíg Németország esetében a megítélt terület azonnali átadása mellett döntöttek a nyugati nagyhatalmak vezetői, a magyar és a lengyel kormányt arra szólították fel, hogy kezdjék meg a közvetlen tárgyalásokat Csehszlovákiával a vitás kérdések rendezése céljából. A lengyel kormány mélyen meg volt sértve, hogy őket, mint nagyhatalmat meg sem hívták a müncheni konferenciára, s nélküle döntöttek. A négyhatalmi határozatot nem vette figyelembe, kihasználva a zavaros helyzetet, már 1938. szeptember 30-án ultimátumszerűen követelte Prágától az I. világháború utáni vitás területek azonnali átadását. A csehszlovák kormány engedett az erőszaknak, és október 1-én válaszjegyzékben tudatta "kész azonnal megkezdeni a terület átadásának lebonyolítására vonatkozó megbeszéléseket". A lengyelek azonban tárgyalásokba nem voltak hajlandóak belemenni, a lengyel katonák másnap (október 2-án) átlépték lengyel–csehszlovák – a valamikori antant által kijelölt – határt, és elfoglalták az általuk eredetileg követelt területeket a Történeti-Magyarországból és a Történeti-Csehországból. Ezzel Lengyelország elérte az 1772 utáni időszak legnagyobb kiterjedését.

Nemsokára Magyarország is visszakapta a Felvidék déli, magyarok által lakott sávját, majd 1939-ben Kárpátalját is.

Varsás Miklós őrmester kezet fogott egy lengyel katonával az új magyar-lengyel határon 1939-ben. A háttérben a múltat jelentő - csehszlovák címeres - határoszlop látható.

Az "országgyarapítás" kezdete (1938. november 2.) és története

Emlékív 

          Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békediktátum a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, a magyar népesség egyharmadát. Csonka-Magyarországnak maradt az ezer éves terület 28,6%-a, lakosságának 36,5%-a. A magyar politika fő célja ezután a területi revízió lett, ennek érdekében a húszas évek végétől a békerendszerrel szintén elégedetlen győztes Olaszországgal és a harmincas évek közepétől a szintén vesztes Németországgal épített ki szoros kapcsolatokat.

          A Csehszlovákia szudétanémetek lakta területeit Németországnak ítélő, 1938. szeptember 29-én Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és a Német Birodalom által aláírt müncheni egyezmény függelékébe – Mussolini határozott, többszöri nyomására – bekerült, hogy a prágai kormánynak Magyarországgal és Lengyelországgal is rendeznie kell területi vitáit. 

Az egyezmény erre három hónapot adott, azzal a kikötéssel, hogy ha ezen idő alatt nem születik döntés, az érdekelt felek ügyüket a müncheni konferencia résztvevői elé vihetik.

          A magyar–csehszlovák tárgyalások 1938. október 8-án kezdődtek Komáromban, de öt nap múlva már meg is szakadtak, a csehszlovák kormány legfeljebb autonómiát adott volna a magyaroknak. A magyar kormány ezután kérte a döntőbíráskodást, ami alól London és Párizs kivonta magát, így 1938. november 2-án a bécsi Belvedere-kastélyban Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter hirdette ki az első bécsi döntést. Ez lényegében az etnikai revíziót valósította meg: Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részén 11 927 négyzetkilométernyi területet adott vissza, ahol a 869 299 lakos 86,5 százaléka volt magyar és csak 9,8 százaléka szlovák (az új határokon túl 67 ezer magyar maradt Szlovákiában).

          A visszaítélt területekre 1938. november 5–10. között vonult be a magyar honvédség, Horthy Miklós kormányzó Komáromba és Kassára látogatott el. Az utólagos kiigazításokkal a visszacsatolt terület 12 012 négyzetkilométerre nőtt, mindezt az 1938:XXXIV. törvény szentesítette.

          A területi revízió folytatódott: 1939 márciusában, amikor Csehszlovákia megszűnt létezni, Adolf Hitler beleegyezett, hogy Magyarország visszacsatolhassa Kárpátalját. (Eredetileg német megszállást tervezett későbbi keleti hadjárata kiindulóponjához.)  Az ekkor elfoglalt terület nagysága 12 171 négyzetkilométer volt, 496 ezer lakossal, ezek 12 százaléka volt magyar, a többi ruszin, nagyon kevés szlovák.

          Az 1940. augusztus 30-án megszületett második bécsi döntés révén (melyet a románok kértek a németektől, olaszoktól) Észak-Erdély és a Székelyföld került vissza Magyarországhoz, a 43 591 négyzetkilométernyi területen élő 2 185 546 ember 51,4 százaléka volt magyar.
          Az "országgyarapítás" utolsó állomása 1941 áprilisában a Délvidék visszacsatolása volt, amikor Horvátország kikiáltotta függetlenségét, Jugoszlávia darabjai hullott, az államiság megszűnt. A Délvidéken rekedt magyarokat meg kellett védeni a garázdálkodó bandáktól. Ekkor a Bácskával, a Baranyai háromszöggel és a Muravidékkel 11 475 négyzetkilométer került vissza Magyarországhoz 1,030 milliós lakossal.

          1941-re Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt 93,1 ezerrről 172,2 ezer négyzetkilométerre, a lakosság pedig több mint négymillió fővel gyarapodott, s a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része az új határok közé került. (Bár bőven maradt az akkor alakult Szlovákiában, a németek által megszállt Szerbia bánáti részében, valamint Romániában is.) Az elvett területek 52,9%-át sikerült restaurálni.

         Az 1947. február 10-i párizsi béke újra megváltoztatta a Kárpát-medence államszerkezetét. Nyugaton eltűnt Németország, keleten megjelent a Szovjetunió, újra összetákolták Csehszlovákiát és Jugoszláviát, visszaállították Magyarország 1938 előtti (lényegében trianoni) határait, semmisnek nyilvánították az első és a második bécsi döntést, sőt a Szigetközben még három magyar lakosságú falut is át kellett engedni Csehszlovákiának (Horvátjárfalu, Oroszvár, Dunacsúny).

          Ha ma a térképre nézünk, nem találjuk sem a Szovjetuniót, sem Csehszlovákiát, sem Jugoszláviát. Ez is bizonyítja Trianon igazságtalanságát.

Ma a Történeti-Magyarország területéből ez a tíz ország osztozik.

(Az emlékívet és a térképeket én terveztem, Nagy Zoltán, Pápáról kivitelezte.)

II. Rákóczi Ferenc és társainak újjátemetése - Kassa, 1906. okt. 29.

         A törökországi Rodostóban száműzetésben élő vezérlő fejedelem 1735. április 8-án (ez akkor Nagypéntekre esett) hunyt el Rodostóban 59 évesen. A holttestét mumifikálták, mind az agyvelejét, mind a belső szerveit eltávolították. A holttest belső szerveit a rodostói görög templomban, szívét a franciaországi Yerres városának temetőkertjében temették el. A testet Mikes Kelemen a szultán engedélyével Konstantinápolyba (ma: Isztambul) szállíttatta a nyár elején. Kívánságának megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették a Galata városrész Szent Benedek jezsuita templomban, szíve pedig a Párizshoz közeli Grosbois-ba került. II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc leverése után menedéket kapott a francia udvarban, amiért hálás volt, és soha nem felejtette el Grosbois-t, ahol lakott. Halála után bebalzsamozott szívét és vallásos munkáinak kéziratait ide hozták, a kamalduliak őrizetére bízva. A francia forradalom zűrzavaros napjaiban a bebalzsamozott szív azonban örökre eltűnt.

            A hamvak hazahozatalának gondolata már a reformkorban megjelent, politikai okokból azonban az 1870-es évekig nem kerülhetett szóba komolyan, és még ezután is évtizedek teltek el, mire a gondolat megvalósult. A hazahozatalról látványos parlamenti jelenetben egyezett meg 1904. március 10-én Tisza István miniszterelnök és Thaly Kálmán, az ellenzéki Függetlenségi Párt alelnöke. Az Országgyűlés 1906. október 23-án törölte el a Rákóczit és társait megbélyegző 1715. évi 49. tc. 2. és 3. §-ait, az uralkodó, I. Ferenc József Magyarország megkoronázott apostoli királya pedig már másnap szentesítette a döntést. Őt és társait a Szent István Bazilikában, Thökölyt pedig a Deák téri evangélikus templomban ravatalozták fel Budapesten 1906. október 28-án.

      A fejedelem maradványait végül 1906. október 29-én helyezték örök nyugalomra Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyház északi hajója alá épített kriptába. A sírboltban szemben, a középső kőszarkofágban nyugszik, közös „sírban” édesanyjával, Zrínyi Ilonával és idősebb fiával, Józseffel. A bal oldali szarkofágban Sibrik Miklós ezereskapitány, udvarmester, a jobb oldaliban Esterházy Antal kuruc generális kapott nyughelyet. A szűk lejárati lépcső mellett elhelyezett kőszarkofág Bercsényi Miklós gróf, Rákóczi helyettese és második felesége, Csáky Krisztina grófnő maradványait rejti.
(Felhasználtam: Wikipeda, műemlék,hu
II. Rákóczi Ferenc és Kassa kapcsolatáról részletesen írok  a június 1-2-3-4. bejegyzésemben.
II. Rákóczi Ferenc kassai szobrát 2013. április 24-én koszorúztam meg.)

NOSZTALGIA - Előadásra hívtalak Benneteket - Budapest, 2021. szept. 29.

 

II. Rákóczi Ferenc és Kassa kapcsolata (4/4.) - A rodostói ház

Még egy nagyszerű Rákóczi-emlékhely található Kassán, a fejedelem rodostói háza. Ezt az eredeti épületből származó elemekből építették fel a cseh megszállás megszűnése után 1940–1943 között. (Az eredeti, Rodostóban található ház kivitelezésében a fejedelem sajátkezűleg is részt vett.) A II. világháborút követően a győztesek Kassát és környékét az ismételten összetákolt Csehszlovákiának adták . Az új tulajdonosok miatt az épület sokáig nem tölthette be eredeti célját, s csupán irodák és raktárak kaptak benne helyet. Csehszlovákia szétesése után - 1990–1992 között - végre felújították, és azóta látogatható a Rákóczi- vagy Rodostó-ház, benne a kiállítással. Az épület előtt 2006-ban, az újratemetés centenáriumán állították fel a fejedelem egész alakos bronzszobrát (Györfi Sándor alkotása).

(A képeket 2013. április 24-én készítettem )

(Támaszkodtam: Hidvégi Expeditions és Batár Zsolt Botond: II. Rákóczi Ferenc élete és szabadságharca - Panoráma, 2003.)

II. Rákóczi Ferenc és Kassa kapcsolata (4/3.) - Szent Erzsébet-székesegyház

II. Rákóczi Ferenc a Szent Erzsébet-székesegyházban (a kép 1860-ban ábrázolja) részt vett - többek között - 1706. október 14-én a Pethes András ansariai címzetes püspök és egri nagyprépost által celebrált hálaadó szentmisén, 1707 karácsonyán pedig az éjféli és a délelőtti nagymisét is itt hallgatta meg.

          1906-ban a fejedelem hamvait a kassai székesegyház Szent István-kápolnája alatt, az egykori altemplomban kialakított sírboltban helyezték végső nyugalomra édesanyjával, Zrínyi Ilonával együtt. Ugyanitt temették el az idősebb fejedelemfit, Rákóczi Józsefet, gróf Bercsényi Miklós főgenerálist második nejével, gróf Csáky Krisztinával, valamint gróf Esterházy Antal tábornagyot és Rákóczi rodostói udvarmesterét, Sibrik Miklóst. (Ferenc József császár-király az országgyűléshez küldött leiratában Rákóczi hazatérését az uralkodó és a nép megbékülésének nevezte. Érdekesség: az országgyűlés törvényben marasztalta el Ferenc Józsefet, mert nem vett részt a gyászszertartáson.)

          Az északi kaputól balra avatták fel - 1938. július 24-én - Wick Béla kanonok szövegével a fekete márvány emléktáblát. A bronz betűs latin szöveg magyarul: "Ennek az ősi székesegyháznak a sírboltjában nyugosznak az Úrban II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek, édesanyjánk Zrínyi Ilonának, fiának Józsefnek és három hűséges társának csontjai, akiket kegyetlen balsors által reájuk mért két évszázados hontalanság után, a hálás utókor a hosszú száműzetés földjéről kegyeletteljesen visszahozott, és 1906. október 29-én a legfényesebb temetési pompával, szent áhítattal és méltó módon ebben a megszentelt sírboltban helyezett el csendes nyugalomra. Állj meg vándor, és tiszteld a nagy hősök nagy tetteit és dicső emlékét! Ezt az emlékművet a város tanácsa és lakosága emeltette az Úr 1938-ik esztendejében." Rákóczi domborművét Löffler Béla szobrászművész alkotta.
          (Támaszkodtam: Hidvégi Expeditions interneten található anyagára és Kassa útikalauz - Panoráma 1986, valamint Batár Zsolt Botond: II. Rákóczi Ferenc élete és szabadságharca - Panoráma, 2003.) (Folytatom)

II. Rákóczi Ferenc és Kassa kapcsolata (4/2.) - templomok

Kassa régi templomai közül valamennyi szorosan kapcsolódik II. Rákóczi Ferenc személyéhez, családjához vagy híveihez.

A Szent Erzsébet-dómot a 3. részben mutatom be részletesen.

Az 1671 és 1681 között II. Rákóczi György özvegye, Báthory Zsófia fejedelemasszony által építtetett jezsuita (1811-től premontrei) templomban helyezték végső nyugalomra 1677. augusztus 18-án hatalmas pompával I. Rákóczi Ferencet, majd 1681. március 19-én magát Báthory Zsófiát (†1680. június 14.), a „nagyságos fejedelem” édesapját és nagyanyját. Maga Rákóczi – bár a templomot saját reprezentációjához nem vette igénybe – többször is ellátogatott a jezsuitákhoz, 1707. december 28-án délután például a jezsuiták által színre vitt Mátyás király-drámát tekintette meg kíséretével együtt, 1708. március 8–10-én pedig a jezsuiták templomában tartatott gyászmiséket távoli nénikéje, Rákóczi Erzsébet grófnő lelki üdvéért.

 

Rákóczi a ferenceseknél is gyakran vendégeskedett, s ebben a templomban volt a gróf Barkóczy család sírboltja is, itt helyezték végső nyugalomra 1709. augusztus 12-én id. gróf Barkóczy Ferenc tábornagyot (†1709. július 28.), a kuruc tábornoki kar legidősebb tagját. (Síremlékének ma már nincs nyoma.)

Rákóczi az orsolya rendi apácákat is támogatta, 1707. január 22-én ellátogatott kolostorukba, és hosszasan tárgyalt a zárda főnöknőjével. A fejedelem utóbb két házat vásárolt a városban, melyek felhasználásával az orsolyiták 1709-ben egy kolostort kezdtek építeni. Az apácák leánynevelő tevékenységére is van kuruc kori adatunk: Rákóczi az ő gondjaikra bízta a Dunántúlon elesett Ibrányi László ezereskapitány árva leánykáját.

A domonkosok templomát sem kerülte el a vezérlő fejedelem, például 1708. március 7-én náluk hallgatott misét.

(Támaszkodtam: Hidvégi Expeditions és Batár Zsolt Botond: II. Rákóczi Ferenc élete és szabadságharca - Panoráma, 2003.) (Folytatom)

II. Rákóczi Ferenc és Kassa kapcsolata (4/1.)

Kassa, a felvidéki egykori szabad királyi város Abaúj vármegyében, ma kerületi és járási székhely Szlovákiában. A kora újkorban a 13 felső-magyarországi vármegye központja, a Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok által uralt országrész egyik legjelentősebb városa (például lőpormalma is volt)1704. október 20–21-én nyitotta meg kapuit Forgách Simon kuruc tábornagy előtt, és csak a szatmári békével egyidejűleg, 1711. április 26-án hódolt meg a császáriaknak. A fejedelem azt a Radics Andrást nevezte ki a város parancsnokává, aki 1685 és 1688 között Munkács főkapitánya volt Zrínyi Ilona oldalán. 1706 őszén ő és

 Esze Tamás ezerekapitány védte a várost Rabutin császári tábornagy ostromával szemben. A szabadságharc alatt Rákóczi a sikeres védelmet követően, 1706. október 14-én járt először a városban. Ott elismerését fejezte ki a helyőrségnek, a hajdúezredeknek és a városi polgároknak. Esze Tamást aranyéremmel tüntette ki: az egyik oldalán a fejedelem arcképe, a másikon Herkules, amint a sárkány nyakára hág.

Rákóczi 1706-ban öt katonai kerületre osztotta az országot, ami mind hadkiegészítés, mind élelmezés és egyéb ellátás szempontjából szükséges és célszerű intézkedés volt. Élére egy-egy főkapitány állt, tábornagyi rangban. A kassai vagy felsőmagyarországi főkapitányságra gróf Forgách Simont, majd Bertóthy Ferencet nevezte ki.

Ezt követően egyre gyakrabban időzött Kassán, itt töltötte 1706 és 1707 karácsonyát, valamint 1708 húsvétját is. Szállása a királyi főkapitányok házában volt, amelyet akkor Esterházy Antal kuruc tábornagy birtokolt, jelenleg pedig a Műszaki Múzeum épülete.

1707. december 12–24. között Kassán ülésezett a szenátus és a vármegyék követeinek ülése (Liptó és Borsod kivételével minden vármegye megjelent), hogy megvitassa a vármegyék és a szabad királyi városok követeivel az ónodi országgyűlésen elhatározott adókivetés részleteit. Rákóczi külön megvizsgáltatta az ő birtokaira kivetett adót, és mivel alacsonynak találta, aránytalanul felemelte. Példája ösztönzően hatott a vármegyékre, városokra.

(Támaszkodtam: Hidvégi Expeditions és Batár Zsolt Botond: II. Rákóczi Ferenc élete és szabadságharca - Panoráma, 2003.) (Folytatom)

VISSZAEMLÉKEZÉS - A Felvidékről Kitelepített Magyarok Emléknapja rendezvényeiről (2015. április 12.)

A Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból elüldözött, Magyarországra telepített több mint százezer magyar emberre emlékezett a Rákóczi Szövetség 2015. április 12-én, a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján.

A Rákóczi Szövetség az emléknap alkalmából Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták részére irodalmi- és történelmi pályázatot hirdetett, valamint a Parlamentben emlékműsorral, míg a Magyarság Házában (a Budai Várban) gálaműsorral emlékezett meg.

A parlamenti emlékműsor keretében közéleti személyek beszédei, felvidéki művészek, középiskolások alkotta kórus és néptáncosok műsora mellett dokumentumfilmmel, történelmi előadással emlékeztek a szülőföldjükről elűzöttekre.

            A Magyarság Háza és a Rákóczi Szövetség immár harmadik alkalommal közösen megrendezett  gálaműsoráról:

          Gondolatok a felvidéki magyarok kitelepítéséről című előadásában Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója saját kutatásaiból is idézve nagyszerűen foglalta össze a történteket A nagyszámú hallgatóság közül sokan fájdalmasan emlékezhettek a történelmi igazságtalanságra, a szlovák hatóságok embertelenségére. 

          Felvidéki történetek címmel részletek hangzottak el Szomolai Tibor „Felvidéki saga” c. regényéből, Dizseri András mély átéléssel előadott tolmácsolásában

          A felvidéki Kor-Zár együttes koncertje is igazi csemege volt. József Attila megzenésített versei mellett felvidéki költők megzenésített verseit hallhattuk. A versek kiválasztása lehetővé tette, hogy.a lágy dallamoktól a kemény, ütemes zenéig mindent bemutathatott a kiváló zenekar. Időnként egy-egy szólóval a zenészek nagyszerű egyéni hangszertudásukat is megcsillantották.

Lengyelország Kárpátok-menti határa az utolsó száz évben (5/2) - Újabb területekkel növekedett a Történeti-Magyarország területéből 1938-ban

2. Lengyelország újabb területekkel növekedett a Történeti-Magyarország területéből (1938)

1938. szeptember 21. Lengyelország jegyzékben követelte Csehszlovákiától az 1920-ban Csehszlovákiának juttatott tescheni terület („Olzán túli terület”) átengedését.

1938. szeptember 23. Szovjet figyelmeztetés érkezett Lengyelországnak: amennyiben megsérti Csehszlovákia határait, a Szovjetunió felmondja az 1932-es megnemtámadási szerződést.

1938. szeptember 29–30. Müncheni konferencia. Az olasz közvetítésű négyhatalmi (Hitler német birodalmi kancellár, Mussolini olasz kormányfő, Chamberlain angol miniszterelnök, Daladier francia miniszterelnök) szerződés a németek által lakott területeket – népszavazás nélkül – Németországnak ítélte. Ekkor Csehországtól Németországhoz került 29,1 km² és 3408,0 ezer lakos, melynek 79,3%-a német volt.

            A müncheni egyezmény 2. számú függeléke kimondta: „A négy hatalom kormányfői kijelentik, hogy a csehszlovákiai lengyel és magyar kisebbségek kérdése, amennyiben azt a következő három hónapon belül az érdekelt kormányok közötti megegyezés útján nem rendezik, a négy hatalom itt jelenlévő kormányfői újabb összejövetelének tárgya lesz.”

1938. október 1. Lengyelország azonban nem várt tárgyalásokra, ultimátumot intézett Prágához, amelyben Teschen és más területek átadását követelte október elsején déli 1 óráig. Prága másnap meghajolt a lengyel követelések előtt.

1938. október 2–3.  Lengyelország bekebelezte (okkupálta) a Tescheni-Sziléziából (Olsa) Olza-területet Oderberg/Bohuminnal (0,9 ezer km2, 231,8 ezer fő), a tescheni pályaudvart. A Történeti-Magyarország területén Árvában (szlovákul: Oravában) elfoglalta az 1924-ben területcsere folytán önként átadott Ladóka (Hladovka) és Aszúliget (Szuhahora) településeket, valamint még az 1924-ben területcsere folytán megkapott Alsólipmica mellett két apró területet is Lengyelországhoz csatolt. Ezeken felül okkupálta a Szepesben (szlovákul: Spišben) a már 1920–24-ben is követelt javorinai körzetet, valamint a szintén 1921–23-ben is követelt, de akkor az antant által meg nem adott Sziklaszoros- és a Jablankai (Jablunkovsky priesmyk)-hágót ellenőrző Sziklaszoros (szlovákul: Skalité)–Csaca (szlovákul: Čadca) sávot, melyben a Galícia és Szilézia közötti vasúti összeköttetés másodlagos biztosítását szolgáló vasúti pálya található (a kettő: 0,2 ezer km²).

(Érdekesség: A lengyel katonaság előzetes egyeztetés nélkül Oderbergbe (Bohumin) is be akart vonult. Ez fontos vasúti csomópont lévén (a kassai vasútvonal fejállomása), nagy katonai jelentőséggel bírt, és a németek szintén birtokba akarták venni. Hitler azonban akkor még nem látta elérkezettnek az időt a Lengyelországgal való konfrontálódásra, és az ott lévő csapatait visszaparancsolta, a lengyelek pedig nagy ünnepség közepette bevonultak.)

            Lengyelország 0,8%-kal részesedett 1938-ban a felosztott Csehszlovákiából; kb. 1000 km², 250 ezer lakossal.

Lengyelország Kárpátok-menti határa az utolsó száz évben (5/1) - A Történeti-Magyarországból is kapott területet

           Elméletem szerint a trianoni békediktátum igazságosságát és létjogosultságát legjobban az kérdőjelezi meg, hogy az itt élők feje felett eldöntött határok egyáltalán nem bizonyultak tartósnak. A Kárpát-medencében a nagyméretű és szinte folyamatos államhatár-változás és a határok két oldalán új és új országok felbukkanása, eltűnése ilyen rövid történelmi időszak alatt a világon is egyedülálló.

           Az 1920-as párizs-környéki békék utáni száz évben Magyarország kivételével az összes többi ország mohósága határtalan volt, minél nagyobb területet akartak bekebelezni a másik országtól. Üde kivételként egyedül Magyarország nem akart senki történeti területéből elvenni, és a magáéból is csak a magyar többségű területeket akarta visszaszerezni.

         A fentebb leírt gondolatot részletesen kifejtem a most készülő „Miért igazságtalan a trianoni (1920) és a párizsi (1947) békediktátumok?” c. három kötetes könyvemben. Ebből nyújtok most egy kis ízelítőt az egészhez képest egy kicsi határszakaszon – Lengyelország szemszögéből nézve. Képzeljék el, mennyi lesz a Történeti-Magyarország, a visszakapott területek és Csonka-Magyarország határainak feldolgozásával. És mindez a trianoni békediktátumnak köszönhetően. És mennyi kínt, keservet, csalódást, bánatot okozott ez a sok határváltozás a Kárpát-medencében lakóknak.

1. Lengyelország visszakerült a térképre, a Történeti-Magyarországból is kapott területet (1920-24)

            1918. április 8. A Monarchia szétdarabolására irányuló programokat, a túlzó területi követeléseket az antant nagyhatalmai hosszú időn át elutasították. Ezt összefogással akarták ellensúlyozni az „Elnyomott Népek Kongresszusá”-val Rómában. Az olasz, „jugoszláv”, lengyel, román, „csehszlovák”, angol, francia küldöttel elfogadták a „Nyilatkozat Ausztria–Magyarország ügyében a nemzetek szabadságáért”. Ebben kimondták, nem akarnak tovább a Birodalom keretében élni, az Osztrák–Magyar Monarchiát fel kell darabolni, és független államokat kívánnak alapítani.

1920. június 4. A versailles-i kastélykert Nagy-Trianon palotájában aláírt békediktátum kimondta Magyarország függetlenségét, de területét felosztotta.

A trianoni békediktátumban ez is szerepel:

75. cikk: „Magyarország már most kijelenti, hogy elismeri és elfogadja Ausztria, Bulgária, Görögország, Lengyelország, Románia, a Szerb–Horvát–Szlovén Állam és a Cseh-Szlovák Állam határait úgy, amint ezeket a határokat a Szövetséges és Társult Főhatalmak megállapítják.”

          A ceremóniát Alexandre Millerand francia miniszterelnök vezényelte le. Aláíró országok: Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Japán, Belgium, Kína, Kuba, Görögország, Nicaragua, Panama, Lengyelország, Portugália, Románia, Szerb–Horvát–Szlovén Állam, Sziám, Cseh-Szlovákország.

            Lengyelország is aláírta a Nagy-Trianoni Palotában a Magyarországra kényszerített békét, mivel a győztesek eddig az időpontig nem véglegesítették a lengyel-csehszlovák határt. Lengyelország követelése nagyjából az etnikai határt követte jelentős német lakossággal az 1412–1772 közötti fennhatóságra hivatkozva. A csehszlovák fél az egész megyét egyben ajánlotta népszavazásra, mivel a déli részen jelentős számú szlovák etnikum élt, így abban reménykedtek, hogy minden az övék lesz.

            De mivel az antant nem teljesítette a lengyelek követelését a Történeti-Magyarország általuk elképzelt területe egy részének a bekebelezésére, a trianoni rendelkezéseket már nem ratifikálták (azaz nem erősítette meg a lengyel Parlament).  

            Így két állam teljes egészében nem ismerte el a trianoni rendelkezéseket: a Szovjetunió és Lengyelország. Az USA sem írt alá a Nagy-Trianon palotában, de Magyarországgal 1921. augusztus 29-én külön békét kötött Budapesten, amelyben nem szerepelt Magyarország új határa. Tehát Csonka-Magyarország határait Lengyelország, a Szovjetunió és az USA nem ismerte el.

A Történeti-Magyarország területéből a végleges elcsatolások kialakulása (1925) után 6 ország kapott: Román Királyság 31,7%-ot, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 19,4%-ot, Cseh-Szlovákország 18,9%-ot, Ausztria 3 965 km²-t, 1,22%; Lengyelország 0,6 ezer km²-t, 0,18%; Fiume Szabad Város (melyet 1923. szeptember 16-án Olaszország annektált) 21 km²-t, 0,000065%.

1920. július 11. A spai konferencia elvetette a népszavazást a Cseh-Szlovákország és Lengyelország területi vitájában. A nagyhatalmi döntés előzetesen megosztotta a valamikori Osztrák Császársághoz tartozott tescheni területet, valamint a Magyar Királysághoz tartozott Árva és Szepes megyéket Lengyelország és Cseh-Szlovákország között.

1920. július 28. A nagykövetek tanácsa végleges döntésével megosztotta Árva és Szepes vármegyéket Cseh-Szlovákország és Lengyelország között. Lengyelország Árva megyében a 389 km²-es északkeleti jablonkai háromszöget kapta (16 ezer lakos) a vasútvonal érintése nélkül, Szepesből egy 195 km²-es északnyugati háromszöget (8,7 ezer lakos). Ettől keletre néhány apróbb ponton hajtottak végre határmódosítást.

Lengyelország azonban igényelte ezután is – többek között – a Javorinai sávot, melyet csehszlovák részről felajánlottak népszavazásra, de 1923. december 6-án ezt visszavonták..

1923. december 6. A Hágai Nemzetközi Bíróság elutasította a trianoni békediktátumban Csehszlovákiához csatolt javorinai sávra vonatkozó lengyel területi követelést.

1924. Az addig Lengyelországhoz tarozó Ladóka (lengyelül: Glodówka, szlovákul: Hladovka) és Aszúliget (lengyelül: Sucha Góra, szlovákul: Suchá Hora) települések átkerültek Csehszlovákiához, cserébe megkapták Alsólipnicát és környékét (lengyelül: Lipnica Wielka).

            Érdekesség: A Történeti-Magyarország településeinek fenti csereberélésével alakult ki az önálló Lengyelország I. világháború utáni határa.

            Az I. világháborúval Lengyelország nyert a legtöbbet Már az, hogy visszakerült a térképre, az nyeresége volt. De egyből hatalmas ország is lett. Területeket kapott Ausztriától (Nyugat- és Kelet-Galícia), Magyarországtól (Árva megye egy része, a Szepesség egy darabja), Csehországtól (Teschen egy része, Olsa menti terület), Oroszországtól (Ukrajna és Belorusszia egy része, Polesia, Volhinia), Litvániától (Vilna és környéke), Németországtól (Nyugat-Poroszország, Poznan, Felső-Szilézia). Lengyelország 31 915,8 lakosából 68,9% lengyel. A 31,1% kisebbségből orosz, ukrán, rutén, belorusz 17,5%-ot, zsidó 8,6 %-ot, német 2,3%-ot tett ki.

Ipolyság visszatért - 1938. október 11.

         Az Ipolyság visszatért – 1938. október 11. a korabeli magyar sajtóban. (Minden településen hasonlóképpen zajlott a magyar katonák fogadtatása, ez kiváló példa.)

         

         Húsz év után bekövetkezett a történelmi pillanat, amely visszahozta hozzánk Hont vármegye székhelyét, a színmagyar lakosságú Ipolyságot. A cseh határhoz közel fekvő Nagyoroszi, Drégelypalánk, Ipolyhont községek lakossága már a kora reggeli órákban megindult Ipolyság felé, hogy együtt örüljön a város lakosságával felszabadulása ünnepén. Délelőtt 11 órakor érkezett meg a magyar sajtó társasgépkocsija a határra. A határnál a váci kerékpároszászlóalj várakozott deli 12 óráig, a formai átadás pillanatáig. Az egybegyűlt határszéli magyarok mámoros lelkesedéssel ünnepelték a magyar katonákat és elkeseredésük, húszéves sanyargattatásuk fájdalma a cseh címert viselő határsorompó felé fordult. A határsorompó pillanatok alatt kizuhant beton-ágyából és az útszéli árokba fordult, a rajta levő cseh állami címer pozdorjává zúzódott.

          Lassan elérkezett déli 12 óra. Vitéz Szombathy Pál alezredes, a váci "Damjanich János" 1. honvéd kerékpáros zászlóalj parancsnoka, segédtisztje, Bitay István százados kíséretében odalépett a cseh részen szolgalatot teljesítő századoshoz, aki ekkor átadta a határvonalat, majd gépkocsiba ülve elrobogott. A kerékpáros-zászlóalj nyomban megindult az Ipolyság felé vezető országúton, ahol végeláthatatlan tömegekben éljenzett, lelkesedett a környékbeli falvak és Ipolyság felszabadított népe. Az újságírók gépkocsijáról a nemzetszínű kokárdák ezreit szórtak a lelkesedés örömében síró férfiak és nők közé, akik boldogan tűzték ki a kokárdákat. Szüntelen éljenzés, Vissza, vissza, mindent vissza! Pozsonyt vissza, Kassát vissza" kiáltások és szakadatlan ünneplés között érkezett a kerékpáros-zászlóalj Ipolyság főterére, amelyet a cseh uralom alatt Masaryk térnek hívtak. Itt tolongott, éljenzett, lelkesedett az egész város lakossága. Minden házon magyar zászló lengett, magyar színek voltak az ablakokon és virág mindenfelé. A város bejáratánál hatalmas diadalkapu fogadta a bevonuló csapatokat, amelyeket az ipolysági nők zöld fenyőgallyakkal borítottak, piros és fehér élő virágokkal halmoztak el. A kerékpáros zászlóalj kemény magyar katonái és kerékpárjai alig látszottak a sok virágcsokortól s az utat is virágszőnyeg borította.

          Ipolyság főtere felejthetetlen színes képet nyújtott. Magyar ruhás asszonyok, leányok, a tanulóifjúság határtalan lelkesedése és örömujjongása egyre fokozódott, amint a csapatok egymásután megérkezve kemény, dübörgő lépésekkel elhelyezkedtek a város főterén. A lelkesedés és ünneplés az extázisig fokozódott akkor, amikor fél 2-kor megérkezett vitéz Paduschitzky Alfréd ezredes, a budapesti "Mária Terézia" 1. honvéd gyalogezred parancsnoka, hogy átvegye a várost. Néhány perc múlva vitéz nagybaconi Nagy Vilmos altábornagy, a budapesti vegyesdandár parancsnoka érkezett meg. A bevonuló gyalogezred csapatai élén a budapesti honvédzenekar haladt Figedy Sándor karnagy vezetésével, s az egyik tüzes katonanóta a másikat követte. Amikor a csapatok elhelyezkedtek, a zenekarban felhangzott a magyar Hiszekegy, majd utána a Himnusz, amelyet a több, mint 15.000 főnyi tömeg sírva, zokogva énekelte, elfeledve húsz esztendő minden keserűségét. Amikor a Himnusz utolsó akkordjai elhangzottak, újból leírhatatlan lelkes tombolásban tört ki az ujjongó tömeg. Éljen a hadsereg! Éljen Horthy Miklós! Éljen Kánya Kálmán! Duce, Duce, Duce! Éljen Hitler! Majd. ütemesen: vissza, vissza, mindent vissza, Pozsonyt vissza, Kassát vissza kiáltotta a tömeg. Padusitzky ezredes lováról szállva, tisztjei kíséretében felment a városháza zászlódíszben álló erkélyére és fogadta vitéz Szombathy alezredes jelentését.

           Ezután dr. Salkovszky Jenő volt cseh tartománygyűlési képviselő mondott beszédet és az ezredes felé fordulva a következőket mondotta: – Vitéz ezredes úr! Dicső magyar katonák! Szeretett magyar testvéreim!  Örömtől kicsorduló szívvel, meleg szeretettel köszöntöm a felsőmagyarországi Magyar Nemzeti Tanács és a felsőmagyarországi magyar pártok nevében a közénk bevonuló dicső magyar katonaságot. A mi városunknak jutott az a szerencse, hogy első azok között, ameIy felszabadult az idegen járom alól. Túlárad a szívünk az örömtől, mert beteljesedve látjuk húszesztendős vágyunkat és reménységünket. Húsz esztendővel ezelőtt a csehek átvették a Kollonich-jelszót és azt az elvet vallották, hogy a magyar nemzetet először szegénnyé, azután csehszlovákká kell tenni. Megindult az elnemzetietlenítő munka, megindult az adóprés, vagyondézsma. Minden jogot az idegenek kaptak. Elszegényedett a magyar iparos, kihullott a szerszám a magyar munkás kezéből. Megindult a lélekvásárlás és megindult ígéretekkel és fenyegetésekkel az elnemzetlenitő munka. Meghamisították a történelmet a magyar iskolákban és olyan nemzedéket akartak nevelni, amely nyelvében még magyar, de érzésében csehszlovák. És mi, az árva magyar nép, álltuk a rohamot, dacos elszántsággal, szívós akarattal ős kitartással. A magyarságnak mindig szenvedés volt a sorsa. Annyi emlékünk van a magyarság vérzivataros századaiból. És ha összejöttünk egymással, jól esett hallani egymás szájából a biztatást, hogyha kibírtuk a török és kibírtuk a tatár megszállást, a cseh megszállást is kibírjuk. A bizalom és a remény mindig élt a szívünkben. Bíztunk a magyarok Istenében. Bíztunk a magyar nép igazságában és feltámadásában. Ebben az ünnepélyes órában elfogódottá válunk, hatalmába kerít az elérzékenyedés, olyanok vagyunk, mint a gyermek, aki hosszú távollét után haza tér. Szeretnénk magunkhoz ölelni minden magyart. Ez a húsz esztendő azonban legyen tanulság mindnyájunknak. A széthúzás, osztálygőg és a félrevetett munkásság között az osztályharc tette tönkre a régi Nagymagyarországot. Ennek meg kell szűnnie. Nem ismerek különbséget magyar és magyar között, csak abban a vonatkozásban, hogy ki dolgozik többet a hazának és hazáért. Ki kell építeni az osztályok feletti társadalmat, mert csak ez ad igazi jogot és kenyeret. Ezredes úr! Dicső honvédsereg! A 48-as honvédek, Bem apó és a vörös-sapkások utódai szeretettel köszöntöm az ipolyságiak nevében. Isten hozott mindnyájatokat. Isten éltesse a szép Nagymagyarországot!

          Ezután Zanoletti József, a város bírája beszélt. Nehezen jön ajkamra a szó – mondotta – a húsz év utáni viszontlátás öröme összeszorítja a torkomat. Hányszor álltunk a kétségbeesés szélén, hány álmatlan éjszakán gondoltunk arra, hogy hol fogunk megpihenni, hol fogunk meghalni, idegenben-e, vagy pedig magyar földön? Nagy hitünk nem volt hiábavaló. Az Isten visszavezetett oda ahonnan húsz esztendővel ezelőtt durva kézzel letéptek bennünket: áldott magyar hazánk meleg, puha kebelére. Az első felszabadított magyar város nevében igaz szívvel köszöntöm a magyar királyi honvédséget és oltalmába ajánlom ezt a várost. Az Isten éltessen valamennyiteket!

          Borovens István a felvidéki magyar munkáspárt nevében üdvözölte a honvédséget .Megígérte, hogy a nemzeti érzésű munkásság mindig azért fog dolgozni,hogy nagyobb és boldogabb legyen Magyarország! A marxista propaganda – mondotta többek között – húsz esztendeig nem tudta kiirtani belőlünk. hogy magyarok legyünk. Kérjük a honvédséget és mindenkit. aki a csonka hazából jött át, hogy fogadják szeretettel az itt élő nemzeti érzésű magyar munkásságot.

Hornyai: Ágnes a magyar ifjúság nevében beszélt. Hálásak vagyunk szüleinknek – mondotta – hogy a húsz évi elnyomatás alatt csak magyaroknak neveltek, utána Okolicsányi Annával együtt szép virágcsokrot nyújtott át az ezredesnek.

          Ezután Salkovszky Jenő a következőket mondotta: –Ebben az ünnepélyes pillanatban első gondolatunk Magyarország kormányzója, /hosszantartó, lelkes éljenzés/, nagybányai vitéz Horthy Miklós úr felé száll, aki atyai gondviseléssel, bölcs előrelátásával és dicső katonai tehetséggel megszerezte nekünk ezt a földet. Indítványozom, hogy az alábbi táviratokat küldjük el:

          Főméltóságú vitéz nagybányai Horthy Miklós úrnak. Budapest.

Ebben a magasztos pillanatban, amelyet igazán csak mi, két hosszú évtized elnyomottai tudunk átérezni, boldogságtól mámoros lélekkel üdvözöljük Magyarország kormányzóját és Isten áldását kérjük országépítő munkájához.

          Vitéz Imrédy Béla m. kir. miniszterelnök úrnak, Budapest.

Ipolyság város lakossága határtalan lelkesedéssel élvezi azt a történelmi pillanatot. amikor húsz esztendős szenvedés után visszakerült az anyaállamhoz, amelytől a kegyetlen trianoni békeparancs két évtizeddel ezelőtt elszakította. Ebből az alkalomból az ipolysági Magyar Nemzeti Tanács boldog örömmel üdvözli miniszterelnök urat.

          Kánya Kálmán m.kir. külügyminiszter úrnak, Komárom,

Ipolyság város lakossága a két évtizedes szörnyű nyomás alól felszabadult. Hálatelt szívvel üdvözöljük a külügyminiszter urat, hogy fáradhatatlan tevékenysége révén éppen városunk került abba a szerencsés helyzetbe, hogy a komáromi tárgyalások első eredményeként Szent István koronájának védőszárnyai alá visszakerült.

          Jaross Andor nemzetgyűlési képviselő úrnak, Komárom.

Ipolyság város Magyar Nemzeti Tanácsa ezekben a történelmi órákban, amikor "Az igazság győz" elve /legalább is városunkra vonatkoztatva/ érvényesült, hálás szívvel köszönti a felvidéki magyarság fáradhatatlan vezérét azért a nemzetmentő munkájáért, amelyet hosszú éveken át értünk is kifejtett.

          Ezután vitéz nagybaconi Nagy Vilmos altábornagy, a budapesti vegyesdandár parancsnoka válaszolt  az üdvözlésekre.

–Szeretettel üdvözlöm ebben a városban élő magyar testvéremet – mondotta. –Kérem,  fogadják ezeket a magyar harcosokat azzal a szeretettel, amilyen lelkesedéssel vonultak be ide erre a földre, amely ezer év óta mindig: a miénk volt. Azzal a fogadalommal és azzal a bizalommal folytatjuk itt a munkát, hogy nemsokára elérkezik az a pillanat, amikor ott állunk azon a földön is, amely ezer év óta minket megillet és miénk volt .

          Az altábornagy ezután arra kért mindenkit, hogy a közigazgatás folyamatának megindulásáig a legnagyobb szeretettel és bizalommal forduljanak panaszaikkal és bajaikkal a katonai hatósághoz.

Az altábornagy beszéde után újra felhangzott a Himnusz és az óriási tömeg sírva énekelte el a magyar nemzeti imádságot.

VISSZAEMLÉKEZÉS - "Interaktív" Trianon-könyvbemutató Debrecenben - 2020. október 1.

A koronavírus második rohamára kissé megedződtünk. Rájöttünk, hogy van élet koronavírus idején is. Igaz, hogy maszkban, de dolgozunk, sőt rendezvényekre járunk. A debreceni könyvtárban is folytatódott az az előadássorozat, amelyen neves előadók tartanak előadást aktuális témáról a megjelenteknek, akik lassanként törzstagokká válnak. A koronavírus előtt hetente egyszer voltak előadások, most viszont hetente kétszer, mivel pótolják az elmaradt előadásokat is. Így került sor Batár Zsolt Botond történész júniusra tervezett könyvbemutatójára is október 1-jén, amikor a könyvtár családiasan berendezett előadói részében a komoly eső ellenére sokan gyűltek össze. (A képen a gyülekezés pillanataiból; szürke szoknyában Magyarné Ember Mária.)

A megjelenteket és az előadót, a Debreceni Egyetem egykori diákját, Kántor Béla nyugdíjas könyvtárvezető köszöntötte, utalva Batár Zsolt Botond egy évvel ezelőtti könyvbemutatójára, amelyben Trianonig tekintette át az eseményeket. Mostani remekívű előadása arról szólt, hogy mi történt Trianontól, 1920. június 4-től 1941-ig.

Az előadó könyvbemutatója elején külön köszöntötte a nézők között helyet foglaló Magyarné Ember Marikát, évfolyamtársát, aki egy évvel ezelőtt hívta fel Kántor Bélának  a sorozat nagyszerű szervezőjének, vezetőjének a figyelmét a Trianoni-trilógia szerzőjére.

Batár Zsolt Botond Debrecent a hazafiság városának nevezte, amely történelme során mindig magyar nemzeti érdekeket képviselt. Trianon legnagyobb tragédiáját abban látja, hogy kilátástalanná vált az ezeréves Történeti-Magyarország visszaállítása. Csodának nevezte, hogy egyáltalán megmaradtunk, hiszen hat ország szakított le belőlünk, és közülük például Románia nagyobb területet kapott, mint amennyi az anyaországnak megmaradt. Horthy Miklós kormányzónak és Bethlen István miniszterelnöknek elévülhetetlen érdeme, hogy vezetésükkel a nemzet ki tudta várni a megfelelő történelmi pillanatot. Az előadó tíz pontban sorolta fel, hogy mit tettek megmaradásuk érdekében a kivárás idején a magyarok. Ezek közé tartozott például a magyar védelmi liga megalakítása, az ún. Irredenta szoborcsoport felállítása, az elcsatolt településekről, folyókról, hegyekről közterületek elnevezése (pl. Nagyvárad tér Budapesten), trianoni emlékművek állítása, rövid, találó imádság (Magyar Hiszekegy), jelmondatok (Nem! Nem! Soha!) mindennapi használata.

A politikai elit ügyes politikájának eredményeként 1938–41 között visszakaptuk Kárpátalját, Észak-Erdélyt és a Partiumot, valamint a Délvidéket. Ezek mind magyarlakta területek voltak. 1941-ben egyetlen független államként léteztünk a Harmadik Német Birodalom és a Szovjet Birodalom között.

Az előadó hosszasan időzött Németországgal való kapcsolatunkról. Leszögezte, hogy nekünk nem a német náci ideológia tetszett, hiszen például a germán felsőbbrendűség eszméjét a magyar ember soha sem fogadta el. A zsidósággal is jó volt a kapcsolatunk, hiszen abban, hogy Trianon után talpra tudott állni az ország, a zsidó polgárságnak komoly szerepe volt. Nekünk a német szövetséget kényszerből kellett elfogadnunk, mert nem volt más választásunk, mivel onnan jött segítség az igazságtalan trianoni diktátum megváltoztatására. De ezzel kiszolgáltatottakká is váltunk a németeknek.

1941-re hét ország tűnt el a térképről, és négy új született. Területet vesztett hat ország és nyert nyolc. A második világháború végén a párizsi békediktátum (1947) és az azóta eltelt 73 év azonban újra átrendezte, ill. folyamatosan átrendezi Európa térképét. Ma a Történeti-Magyarország területéből tíz ország részesedik.

Azt mondjuk, hogy nem is magyar az, akinek Trianon nem fáj. Ez a Partium/Erdély ill. a Kárpátalja közeli Debrecenben élőkre fokozottan érvényes, hiszen többüknek élnek barátai, rokonai a mai határokon túl, és a határon túli magyarok életkörülményeit is jobban ismerik a Magyarország távolabbi részén élőkénél. Ezért az előadásba is jobban bekapcsolódtak, kérdeztek, kommentáltak, közbeszóltak, szinte interaktívvá téve az előadást. Sokan voltak olyanok is, akik az előző könyvbemutatón is jelen voltak, és többen őriztek nem is egy, de több könyvet is az előadótól, amelyet már a könyvbemutató elején, és utána is sokan dedikáltattak a szerzővel, aki jól sikerült előadása végén a következő könyve bemutatására máris meghívást kapott.

Szigeti Márta