Lengyelország Kárpátok-menti határa az utolsó száz évben (5/1) - A Történeti-Magyarországból is kapott területet

           Elméletem szerint a trianoni békediktátum igazságosságát és létjogosultságát legjobban az kérdőjelezi meg, hogy az itt élők feje felett eldöntött határok egyáltalán nem bizonyultak tartósnak. A Kárpát-medencében a nagyméretű és szinte folyamatos államhatár-változás és a határok két oldalán új és új országok felbukkanása, eltűnése ilyen rövid történelmi időszak alatt a világon is egyedülálló.

           Az 1920-as párizs-környéki békék utáni száz évben Magyarország kivételével az összes többi ország mohósága határtalan volt, minél nagyobb területet akartak bekebelezni a másik országtól. Üde kivételként egyedül Magyarország nem akart senki történeti területéből elvenni, és a magáéból is csak a magyar többségű területeket akarta visszaszerezni.

         A fentebb leírt gondolatot részletesen kifejtem a most készülő „Miért igazságtalan a trianoni (1920) és a párizsi (1947) békediktátumok?” c. három kötetes könyvemben. Ebből nyújtok most egy kis ízelítőt az egészhez képest egy kicsi határszakaszon – Lengyelország szemszögéből nézve. Képzeljék el, mennyi lesz a Történeti-Magyarország, a visszakapott területek és Csonka-Magyarország határainak feldolgozásával. És mindez a trianoni békediktátumnak köszönhetően. És mennyi kínt, keservet, csalódást, bánatot okozott ez a sok határváltozás a Kárpát-medencében lakóknak.

1. Lengyelország visszakerült a térképre, a Történeti-Magyarországból is kapott területet (1920-24)

            1918. április 8. A Monarchia szétdarabolására irányuló programokat, a túlzó területi követeléseket az antant nagyhatalmai hosszú időn át elutasították. Ezt összefogással akarták ellensúlyozni az „Elnyomott Népek Kongresszusá”-val Rómában. Az olasz, „jugoszláv”, lengyel, román, „csehszlovák”, angol, francia küldöttel elfogadták a „Nyilatkozat Ausztria–Magyarország ügyében a nemzetek szabadságáért”. Ebben kimondták, nem akarnak tovább a Birodalom keretében élni, az Osztrák–Magyar Monarchiát fel kell darabolni, és független államokat kívánnak alapítani.

1920. június 4. A versailles-i kastélykert Nagy-Trianon palotájában aláírt békediktátum kimondta Magyarország függetlenségét, de területét felosztotta.

A trianoni békediktátumban ez is szerepel:

75. cikk: „Magyarország már most kijelenti, hogy elismeri és elfogadja Ausztria, Bulgária, Görögország, Lengyelország, Románia, a Szerb–Horvát–Szlovén Állam és a Cseh-Szlovák Állam határait úgy, amint ezeket a határokat a Szövetséges és Társult Főhatalmak megállapítják.”

          A ceremóniát Alexandre Millerand francia miniszterelnök vezényelte le. Aláíró országok: Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Japán, Belgium, Kína, Kuba, Görögország, Nicaragua, Panama, Lengyelország, Portugália, Románia, Szerb–Horvát–Szlovén Állam, Sziám, Cseh-Szlovákország.

            Lengyelország is aláírta a Nagy-Trianoni Palotában a Magyarországra kényszerített békét, mivel a győztesek eddig az időpontig nem véglegesítették a lengyel-csehszlovák határt. Lengyelország követelése nagyjából az etnikai határt követte jelentős német lakossággal az 1412–1772 közötti fennhatóságra hivatkozva. A csehszlovák fél az egész megyét egyben ajánlotta népszavazásra, mivel a déli részen jelentős számú szlovák etnikum élt, így abban reménykedtek, hogy minden az övék lesz.

            De mivel az antant nem teljesítette a lengyelek követelését a Történeti-Magyarország általuk elképzelt területe egy részének a bekebelezésére, a trianoni rendelkezéseket már nem ratifikálták (azaz nem erősítette meg a lengyel Parlament).  

            Így két állam teljes egészében nem ismerte el a trianoni rendelkezéseket: a Szovjetunió és Lengyelország. Az USA sem írt alá a Nagy-Trianon palotában, de Magyarországgal 1921. augusztus 29-én külön békét kötött Budapesten, amelyben nem szerepelt Magyarország új határa. Tehát Csonka-Magyarország határait Lengyelország, a Szovjetunió és az USA nem ismerte el.

A Történeti-Magyarország területéből a végleges elcsatolások kialakulása (1925) után 6 ország kapott: Román Királyság 31,7%-ot, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 19,4%-ot, Cseh-Szlovákország 18,9%-ot, Ausztria 3 965 km²-t, 1,22%; Lengyelország 0,6 ezer km²-t, 0,18%; Fiume Szabad Város (melyet 1923. szeptember 16-án Olaszország annektált) 21 km²-t, 0,000065%.

1920. július 11. A spai konferencia elvetette a népszavazást a Cseh-Szlovákország és Lengyelország területi vitájában. A nagyhatalmi döntés előzetesen megosztotta a valamikori Osztrák Császársághoz tartozott tescheni területet, valamint a Magyar Királysághoz tartozott Árva és Szepes megyéket Lengyelország és Cseh-Szlovákország között.

1920. július 28. A nagykövetek tanácsa végleges döntésével megosztotta Árva és Szepes vármegyéket Cseh-Szlovákország és Lengyelország között. Lengyelország Árva megyében a 389 km²-es északkeleti jablonkai háromszöget kapta (16 ezer lakos) a vasútvonal érintése nélkül, Szepesből egy 195 km²-es északnyugati háromszöget (8,7 ezer lakos). Ettől keletre néhány apróbb ponton hajtottak végre határmódosítást.

Lengyelország azonban igényelte ezután is – többek között – a Javorinai sávot, melyet csehszlovák részről felajánlottak népszavazásra, de 1923. december 6-án ezt visszavonták..

1923. december 6. A Hágai Nemzetközi Bíróság elutasította a trianoni békediktátumban Csehszlovákiához csatolt javorinai sávra vonatkozó lengyel területi követelést.

1924. Az addig Lengyelországhoz tarozó Ladóka (lengyelül: Glodówka, szlovákul: Hladovka) és Aszúliget (lengyelül: Sucha Góra, szlovákul: Suchá Hora) települések átkerültek Csehszlovákiához, cserébe megkapták Alsólipnicát és környékét (lengyelül: Lipnica Wielka).

            Érdekesség: A Történeti-Magyarország településeinek fenti csereberélésével alakult ki az önálló Lengyelország I. világháború utáni határa.

            Az I. világháborúval Lengyelország nyert a legtöbbet Már az, hogy visszakerült a térképre, az nyeresége volt. De egyből hatalmas ország is lett. Területeket kapott Ausztriától (Nyugat- és Kelet-Galícia), Magyarországtól (Árva megye egy része, a Szepesség egy darabja), Csehországtól (Teschen egy része, Olsa menti terület), Oroszországtól (Ukrajna és Belorusszia egy része, Polesia, Volhinia), Litvániától (Vilna és környéke), Németországtól (Nyugat-Poroszország, Poznan, Felső-Szilézia). Lengyelország 31 915,8 lakosából 68,9% lengyel. A 31,1% kisebbségből orosz, ukrán, rutén, belorusz 17,5%-ot, zsidó 8,6 %-ot, német 2,3%-ot tett ki.