Az ütközés után röviddel Smith kapitánynak a tisztek azt jelentették pár percnyi vizsgálódás után, hogy sérülésnek semmi nyoma. Ez volt az utolsó jó hír, amit életében kapott a kapitány. Ő azonban nagyon aggódott, s azzal fordult Boxhall negyedik tiszthez, hogy menjen le, keresse meg az ácsot, mondja meg neki, lásson hozzá azonnal a rés kijavításához. A hajóács megérkezésekor alig tudta kinyögni, hogy rohamosan árad be a víz.
Néhány perccel később Andrews – a Titanic konstruktőre – a kapitánnyal kettesben indult szemleútra. A tények arra mutattak, hogy körülbelül 91 méter hosszú rés keletkezett. A szakértő rögtön látta, hogy mivel az öt első rekesz víz alá kerül, elérkezett a Titanic vége. Korábban, mint gondolták. Éjfél után öt perccel – vagyis huszonöt perccel a jégheggyel való ütközés után – Smith kapitány parancsot adott Wilde főtisztnek, szedesse le a ponyvát a mentőcsónakokról, Murdoch első tisztnek pedig, hogy sorakoztassa fel az utasokat. Pár perc elteltével utasította a rádiósokat, adjanak le segélykérő jelzést.
Ekkor a Titanicon senki sem tudta, tréfára fogja-e a dolgot, vagy komolyan vegye. Az utasok tréfálkoztak, beszélgettek, várakoztak, a matrózok kezdték szabaddá tenni a tizenhat mentőcsónakot. Volt még a fedélzeten négy összecsukható mentőcsónak is.
Mindent egybevetve a mentőcsónakokban összesen 1178 férőhely volt, a Titanic fedélzetén pedig ezen a vasárnapi éjszakán 2228 főnyi utas és a személyzet tartózkodott. Az utasok közül senki sem tudott erről a matematikailag megoldhatatlan dilemmáról, a személyzet tagjai közül is csak kevesen, de a legtöbben, ha tudták is, nem törődtek vele. „Az asszonyok és a gyerekek szálljanak be, aztán eresszék le a csónakot.” – Jött az utasítás Smith kapitánytól. Sokan nem akarták otthagyni az óriás hajó szépen kivilágított fedélzetét, hogy beszálljanak egy sötét, deszkákból ácsolt, evezős csónakba. Közben szólt a zene. Wallace Henry Hartley karmester összeszedte zenészeit, és mintegy megnyugtatásként zenélni kezdtek az első osztályú szalonban, ahol sok utas várakozott. Később kimentek a fedélzetre, hogy a főlépcső bejárata közelében muzsikáljanak. Ezen az éjszakán gyors ütemű, vidám melódiákat csaltak ki a hangszerükből. Bride második rádióstiszt tisztán emlékezett utólag, hogy amikor a fedélzet víz alá merült, a zenészek még mindig játszottak, éspedig az "Ősz" című episzkopális himnuszt. Az utolsó csónakot, a „D” jelzésűt 2.05-kor bocsátották le. Az utolsó fehér vészjelző rakéta 1.40-kor röppent fel. (Forrás: Wikipedia, Legendavadász) (Folytatom)
