2025. január 4., szombat

Disznóságok
















Pauker Károly emlékére - Magyarok mindenhol felbukkannak

            Pauker Károly (Karl Pauke, 1893 január, Lemberg (ma: Lviv, Ukrajna) – 1937 augusztus 14, Moszkva, NKVD tiszt, Sztálin testőrségének vezetője.
            Magyar zsidó családban született, az I. világháború előtt fodrászként dolgozott a budapesti Operaházban. Az osztrák-magyar hadseregből 1916-ban hadifogságba esett. A Szovjetunióban maradt, és belépett a kommunista pártba. A szovjet államvédelmi testület (NKVD) tagja lett. 1924-ben Sztálin testőrévé lépett elő, később a „Gazda” főtestőrré választotta. Aktívan részt vett a tisztogatásokban, Lenin belső munkatársainak Grigorij Zinovjev és Lev Kamenev koncepciós perének szervezésében, majd elítélésében is szerepet játszott.
            1937 áprilisában letartóztatták, mert túl sokat tudott, és túl jól élt, bebörtönözték és tárgyalás nélkül kivégezték. Később rehabilitálták. (Forrás alapja: Wikipedia)

            Kun Miklós írta: Az 1960-as években a szovjet fővárosban alkalmam adódott megismerkedni Anna Allilujevával, Sztálin feleségének, Nagyazsdának a nővérével. Az asszony sokkal idősebbnek látszott a koránál. Meglehetősen elhanyagolt volt a külseje. Eleinte szétszórtan, az asztmás betegek zihálásával válaszolt a legegyszerűbb kérdésekre is. Mihelyst azonban az elsüllyedt, régi világ krónikásává léphetett elő, szinte teljesen kicserélődött. Különösen nagy szeretettel mesélt a két világháború közti moszkvai zenei szalonokról, a béke szigeteiről, amelyeken neves előadóművészek zeneértő kormányhivatalnokokkal és pártmunkásokkal találkoztak. „Még az NKVD vezetői is megfordultak ezeken az estélyeken, így a férjem is, akinek hivatásos énekesek is dicsérték a hangját — mesélte büszkén. — Emlékszem, gyakran velünk tartott egy Olszkij nevű egykori munkatársa, aki magas rangú belügyesből vendéglátó-ipari szakember lett.” Úgy emlékezett, gyakran látogatta a moszkvai zeneszalonokat Mihail Tuhacsevszkij marsall (Sosztakovics jó barátja, a hegedűmuzsika szerelmese), Ivan Tovsztuha, a Sztálin-titkárság vezetője és Pauker Károly, a „Gazda” magyar főtestőre.
Tuhacsevszkij szovjet bélyegen

Szent Veronika emléknapjára ---------február 4.

          Veronika (moldvai csángó-magyar alakjában Viron) legendabeli asszonyalak, aki a középkori jámbor néphagyomány, majd nyomában a keresztúti ájtatosság hatodik állomása szerint kendőjét nyújtja a kereszthordozástól verejtékező Jézusnak: a kendőn rajtamaradt az Üdvözítő képmása.
            A kései legenda a vérfolyásos asszonnyal (Máté 9, 20), nyugaton néha Mártával, keleten pedig a Nikodémus apokrif evangéliumában feltűnő Kananeus Berenikével azonosítja, amelyből a verum ikon (= hiteles képmás) szóval való összecsengése következtében a Veronika név alakult ki. A legenda még azt is tudni véli, hegy a nagybeteg Tiberius római császár hall egy júdeai csodatevőről, Jézusról, és már csak tőle vár gyógyulást. Ezért követet küld Jeruzsálembe, aki azonban már csak akkor érkezik meg a szent városba, amikor Jézust keresztre feszítik. Megismerkedik Veronikával, aki egy kendőn Jézus képmását őrzi. Meg akarja vásárolni. Veronika nem válik meg tőle, de kész arra, hogy a császárt fölkeresse. Tiberius a kép láttára meggyógyul, erre a kincset drága foglalattal látja el.
            A legenda más változata szerint a Tiberiust meglátogató Veronika Péter és Pál római környezetébe került. Halálos ágyán a később Veronika kendője néven híressé vált képmást Péter utódára, Kelemen pápára hagyta.
 (Kép: Robert Campin - Szent Veronika; Szöveg: Jeles Napok)

            A Veronika a régebbi évszázadokban nagyon kedvelt név volt, már a 16. században szerepelt a magyar névadásban. Legnépszerűbb az 1980-as években volt, napjainkban a magyar nők közül mintegy 44 ezren viselik ezt a nevet.
            A németek a magyarral megegyező alakban: Veronika, az angolok, olaszok, románok Veronica, a franciák Véronique alakban viselik.

2025. január 3., péntek

Böllérrakottas

Szent Genovéva napjára - január 3. Párizs védőszentje

Szent Genovéva - Budapest, belvárosi Szent Mihály-templom
(Fotó: Legeza Dénes István). Találtam: Jeles Napok honlapon
            Szent Genovéva (franciául: Sainte Geneviève, latinul: Sancta Genovefa, Nanterre, kb. 419/422 – Párizs502/512Párizs védőszentje. Ünnepe: január 3.
            Személyes élettörténete ebben és másban a római birodalom szétesését meg a keresztény frank állam születését példázza.
            A Római Birodalom hanyatlása, a népvándorlás hullámai közepette született. Szülei, akik a birodalmi Galliában, a Párizs közelében fekvő Nanterre-ben éltek, római nevükről ismertek – apja Severus, anyja Gerontia –, lányuk azonban már frank nevet kapott. Állítólag a 6. századból származó, ismeretlen írójú életrajza szerint Genovéva hatéves kislányként találkozott az útban Anglia felé Nanterre-ben éjszakázó Szent Germanusszal és Szent Lupusszal, Germanus felismerte benne a jövendő szentet és kereszt vésettel díszített bronzérmet ajándékozott neki. Az életrajz szerint anyja megvakult, amikor megfenyítette a gyermeket, de visszanyerte a látást, amikor Genovéva vizet mert egy kútból, és megnedvesítette vele anyja szemeit.
            Szülei halála után Párizsban élt, keresztanyjánál. Sokat imádkozott, böjtölt, és egy ízben majdnem belehalt egy betegségbe. Amikor felgyógyult, arról számolt be, hogy egy angyal felvitte az égbe. Az életrajz szerint olvasni tudott az emberek szívében. Negyven éven át csak csütörtökön és vasárnap evett, kenyeret és zöldséget, ezért voltak, akik boszorkánynak tartották. Párizsi házában lánytanítványok vették körül.
            Történelmi érdemeiért avatták szentté. Két ízben is megmentette városát. 451 tavaszán Attila hun uralkodó seregeivel átkelt a Rajnán, elfoglalta Metzet és Párizs felé haladt tovább a Szajna völgyében. Párizsban pánik tört ki. Genovéva éjszakai imádságokra gyűjtötte össze a nőket, hogy lelket öntsön beléjük, de ezzel a nép gyűlöletét váltotta ki. A Szajna partjára vonszolták, hogy ott megkövezzék, de a haldokló Germanus fődiakónusa a segítségére sietett, és megmentette. Attila pedig teljesen logikátlanul Párizs helyett Orleans felé fordult.       Másodízben sem kisebb az érdeme, ugyanis a római-frank háborúskodás idején ő szerzett élelmet a bekerített és éhező Párizs lakosainak.
            80 éves korában halt meg. Párizs hegyén, a Mons Lutetiuson temették el a frank Chlodvig király és Chlotild királyné által emeltetett Apostolok templomában. Sírja zarándokhely lett. A templomot sorozatos átépítések után a forradalom idején lerombolták. A helyén ma a francia nemzet nagyjainak Pantheonja áll, Genovéva ereklyéit pedig a közeli Saint-Étienne-du-Mont-templomban őrzik.

2025. január 2., csütörtök

A nap humora

- Én kétszer is megfontolom, mielőtt este elmegyek hazulról.
- Ugyan miért?
- Először ok kell, hogy elhagyhassam a házat, másodszor pedig kifogást kell találnom, nehogy a feleségem velem tartson.

A róka, a gólya és a marha közös kirándulást szerveznek, és megbeszélik, hogy mindegyikük magával viszi a partnerét. A róka elviszi a tyúkját, a gólya a babáját, a marha pedig a feleségét.

Élő csirkét küld ifjú rokonának a farmer. Amikor a srác ki akarja bontani a ládát, a csirkék szanaszét szaladnak. A fiú a postára siet, és felad egy lapot a rokonnak: "Szétszaladtak a csirkék, hajkurásztam őket a szomszéd kertekben, de csak tizenegyet sikerült összefogdosnom."
Nemsokára megérkezik a válasz: "Ügyes fiú vagy, mert én csak hat csirkét küldtem."


Kovács betolja az autóját az autószerelő udvarába.
- Már megint nem indul – mondja a szerelőnek.
- Biztos megint a gyertyákkal van baj.
- Nem, most az nem lehet, mert este kivettem mind a négyet.





Narancslekvár



Bevezetik az eurót - 1999. január 1.

A világ gazdaságtörténetének egyik legnagyobb vállalkozásaként, bankjegyek és pénzérmék formájában is bevezették az új európai közös valutát, az eurót, s egyúttal a 12 európai ország  304 millió lakosa számára megszűntek a nemzeti fizetési eszközök (márka, lira, frank, schilling stb..). Az eurózóna tagállamai: Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália és Spanyolország.  Az euró megszületése, s létrehozása "Európa alapító atyáinak" alapgondolatából fakad: ők a II. világháború után a gazdasági integrációban látták az egyetlen lehetőséget arra, hogy a kontinens elkerülje az újabb háborúkat. A átálláshoz mintegy 15 milliárd bankjegyet és több mint 50 milliárd pénzérmét készítettek az eurózónában.
A pénzérmék készítése 1998 májusában kezdődött,  a papírpénzeké pedig 1999 júliusában. Ez utóbbiak egy része Nagy-Britanniában készült – miközben a britek nem is tagjai az eurózónának. A bankjegyek között hét különböző címletű van.  A legkisebb az 5 eurós, a legnagyobb értékű az 500 eurós. A bankjegyeken nincs semmiféle nemzeti megkülönböztető jelzés, azaz a zóna tagállamaiban mindenütt pontosan ugyanolyan papírpénzeket használnak.  Az euró-pénzérmék legkisebb értékű tagja az 1 centes, a legnagyobb a 2 eurós pénzérme. Mindegyiknek eltérő a mérete, a színe, s ezeknek – eltérően a bankjegyektől – egyik oldaluk nemzeti jellegű, amely országonként más és más ábrákat tartalmazhat. Ennek ellenére az összes euró-pénzérme a zóna összes országában használható.
2002-től kezdve megszűnt a belga, a luxemburgi, a francia frank, a német és a finn márka, a holland forint, az ír font, az olasz líra, az osztrák schilling, a portugál escudo, a spanyol peseta és a görög drachma. Ugyanakkor továbbra is forgalomban maradt az angol font, a dán és a svéd korona, mivel az Egyesült Királyság (Nagy-Britannia), Dánia és Svédország nem tagja az eurózónának. A pénzcsere nem érintett olyan jelentős pénzforgalommal rendelkező európai országokat, mint Svájc vagy Norvégia, azaz megmaradt a svájci frank és a norvég korona is.

Humor az Európai Unióról




Petőfi születésnapjára - 1823. január 1.

        Petőfi Sándor január 1-én született  Kiskőrösön. Előtte tisztelgek az egyik legkedveltebb versemmel. Petőfit szinte minden nyelvre lefordították, még eszperentére is. Ebből mutatok be egy példát.
            Petőfi: Falu végén kurta kocsma c. verse (1847. augusztus) életkép, egyes szám harmadik személy. A nép eszményített, ezzel politikai koncepciója (gazdasági és jogegyenlőség a jobbágyságban) jelenik meg (a kocsmában mulatozó legények nem hallgatnak az uraság parancsára, de a szegény lány egyszerű kérését teljesítik). Értékként jelenik meg az emberi együttérzés és az egyszerűség. Petőfinél a „népiesség” korszak az elején csak ösztönös, később tudatos. Pl. politikai szatíra: Pató Pál úr; mozgósító csatadalok. E műdalok jellemzője a zsáner, a páros rím, a hangsúlyos verselés. 19. sz. végéig élt ez a műfaj, de egyetlen jeles képviselője Petőfi. 
          Az újabb irodalomtörténeti kutatások alapján a "Kurta kocsma" valószínűleg a matolcsi oldalon, a Szamoson közlekedő komp mellett állt. Petőfi Sándor, Luby Zsigmond birtokos barátjaként járt Luby fülpösdaróci új kastélyában. Fülpösdarócra azonban csak a matolcsi révvel lehetett eljutni, és amíg a kompra vártak betérhettek a közeli kocsmába. Az élmény nyomán születhetett később a vers. (Dévényi Mariann honlapjáról.)
A kurtakocsma jelentése (Magyar Néprajzi Lexikon)

A kocsma a falu vagy a város belterületén lévő italkimérő hely. Kocsmát csak az tarthatott fenn, akinek kocsmajoga volt (kocsmálás). Egyéb elnevezése: korcsoma, korcsmaház, korcsomás ház. Voltak időszakos és állandó kocsmák. Időszakosak voltak a kántorkocsmák vagy fertálykocsmák, ahol Szent Mihály napjától karácsonyig, ill. újévig mértek bort. A bortermelő városok polgárainak saját házuknál fenntartott borkimérései (purger-kocsma) és a falvak vagy városok közös kocsmái, ahol fél, egy éven át árulták a borgazdák borait. Állandó kocsmák voltak a földesurat egész éven át megillető italmérési helyek pl. hidaknál, vámoknál és a városi vezetés által fenntartott bormérések. Tekintettel a bormérés nagy jövedelmezőségére az állandó kocsmák nagy részét mindenkor házi kezelésben tartották, ahol fizetett alkalmazott mérte a földesúr vagy a város borát. Az ilyen kocsmát csapnak, csapszéknek, csapháznak nevezték. A kevésbé jövedelmező vagy nehezebben ellenőrizhető kocsmákat bérlőknek adták ki. A kocsmabérlet összegét a várható forgalomnak megfelelőn állapították meg. A kocsmárosnak óvadékot kellett letennie, mivel gyakran nem tudtak elszámolni a bérlet leteltével. A kocsmák fő jellegzetessége a fogadókkal szemben, hogy eredetileg semmiféle ételt, még kenyeret sem volt szabad árusítani bennük. A kocsmák épületeiről, berendezéséről a korábbi századokból igen kevés adat maradt fenn. Az engedély nélkül működtetett kocsmákat, italmérő helyeket kurtakocsmának nevezték.
Képek:
Dagerrotípia, 1844
Orlai Petrich Soma festménye Petőfi Sándorról (1840-es évek)