2019. november 8., péntek

Városok napja - november 8.

       A városok napjának nyilvánították november 8-át. Két verssel és a két költő szülővárosában (Szeged, Miskolc) található szobrával tisztelgek a városok előtt. Majd saját felvételeken mutatok be néhány különleges várost.
Juhász Gyula: Nagyvárosok magánya

Ismeritek a bérházak magányát,
Kongó szobák sötétes odvait?
Minden oly álmos, bágyatag, avitt,
Komor falon a járók árnya száll át.

Ismeritek a bús vasárnapot,
Mikor távol zenén álmodozva,
Sötét óráknak nincsen vége, hossza
S álmot szövünk, mint hálót sző a pók?

Ismeritek az őszi éjszakát?
A nagy udvar mélyén platánfa gyérül,
Álmodozva lustán fényrül, színrül, égrül.

S míg elfog a derű nosztalgiája,
Zokogni hallod halk eső dalát
S elalszol fáradt gyásszal, összefázva.


Szabó Lőrinc: Város (részlet)

Házak, paloták, esti fény.
Isten mezejéről jövök én.

Házak, paloták, palotasorok,
szépek, büszkék, hatalmasok.

Házak, paloták, kövek, kövek –
Hol hajtom le a fejemet?

Házak, paloták, éji fény.
Társtalan csavarog a jövevény.

Házak, paloták, palotasorok,
mint kő-hegyláncok, olyanok.

Kő-hegyláncokban kő-szivek –
Mit is vártam én tőletek?

Rotoruában (Új-Zéland) a város közepén is láthatók gejzírjelenségek:

Jajca város (Bosznia) közepén látható a Magyar Királyság egyik fontos végvára. Mátyás király személyesen foglalta vissza a töröktől:

Zágráb (Horvátország) főterén áll Jellasics bán szobra. Eredetileg kardjával Budapest felé suhintott. A harmadik Balkán-háború kitörésekor Belgrád felé fordították!

A Raguzai Köztársaság a középkorban kemény aranyakat fizetett a magyar királynak hűbéri elismerése jeleként. Ma Dubrovnik (Horvátország) a világ egyik legfelkapottabb turista-látványossága.

2019. november 5., kedd

H. Barbócz Ildikó: Őszi sorok a Balatonról

Este még frissen kopogott az eső a tetőtéri ablakon, októberi zivatar kerekedett a tó és Füred fölött, nyáron megszokott dörgéssel és villámlással. Reggelre szétoszlott a felhő, foltosan borította be az eget, a nap is készült előbukkanni, aranyló színekbe öltöztetve a fákat.
A délelőtt Gáborral a sétáé, a napozásé, mélyre szívott levegőkúrával. A Kiserdő szélén átsétálva egy ismertető tábláról megtudtuk, hogy az itt is jellemző tölgyfa az erdő misztikus erőinek legfőbb hordozója, s a természet energiáinak közvetítője az emberek felé a kelták szerint, így mindjárt másképp álltunk a dologhoz, legalábbis ami engem illet.
A délelőtt folyamán a hőmérséklet 2O °C köré emelkedett, az idő nagyon marasztaló a kintlétre. A panzió ablakain kinézve, a fák sárga színárnyalataiba ütközik a szem, a fenyő szinte behajol az ablakon. San Godenzo és Szováta óta szeretem az ilyen behajlásokat, amikor az ember szinte kezet foghat az ágakkal. A tetőtéri ablak magasából a Tihanyi-félsziget vonulatát követheti a szem, vékony csíkban a Balaton vize is fölsejlik.
          A hétvégi remek idő turisták százait csalta a partra, a korzóra, a kikötőbe, az éttermekbe.  Van, aki örül ennek a pezsgő életnek, én a néptelenséget többre becsülöm, az előző este is csak kettesben sétáltuk körbe a kikötőt. A készülődő vihar azonban fedél alá űzte az embereket.
          Meg kellene csípnem magam, hogy érezzem, fogjam föl: ismét itt sétálgatok Füreden! Hosszú időbe telik, ki tudja, miért, amíg felveszem a májusban letett fonalat. A szanatóriumban többször is megfordulunk, minden a megszokott, mi több: ismerős betegtársakkal futunk össze. Savanyúvizet merek a Kossuth-forrásból, iszom a kávét a Kedves cukrászdában, helyi buszra szállunk, a vörös templom környékén a függönyös boltban vásárolok anyagokat, aztán egy önkiszolgáló étteremben ebédelünk. És ott a Balaton! A lényegek lényege, az élet irányítója itt-tartózkodásunk idején. Ma különösen szelíd arcát mutatta, rezzenéstelenül szívta magába a szokatlan, rekordokat döntögető októberi meleget, amelytől a vize 12 C-ra hevült. Ez a színekben egyáltalán nem mutatkozott meg, az ónszürke és az ezüst vegyületei voltak jellemzőek, a fáradt rózsaszínnel kiegészülve. Mintha a tó is az elmúlásra, az őszre készülne, bágyadt atmoszférát árasztott magából, őz-szerű szelídséget. Ebben a halk finomságban mégis fürgén cikáztak az erősödő szélben a vitorlások, amelyek hirtelen, nagy számban, mintha a vízből bukkantak volna elő. A meghosszabbított menetrend szerint közlekedő hajók lendületesen indultak a kikötőből Siófok és Tihany felé, fedélzetükön szép számban összegyűlt utasokkal. Késő délutánba hajlóan jelent meg a pára a távolban a víz fölött, hosszú fehér csíkot képezve, mely az alkony felé közeledve egyre csak hízott. Másnap délelőtt ez a légnemű képződmény egészen sejtelmessé varázsolta az amúgy is varázslatos tavat, engem is megbabonázott ilyetén szépségével. A tejszínű páracsík, mely a víztükör és az égbolt közé ékelődött, teljes hosszában és magasságában eltakarta a somogyi partokat, így néhány percre látvány-ajándékot kaptunk: tenger csillogott előttünk, a végtelenség látszatát keltve.  Szememmel többször is megbizonyosodtam a látvány felől, pillanatokra részegítően hatott rám a kép, a szemem örült, a szívem tapsikolt, az agyam józanságra intett, mígnem szertefoszlott ez a hihetetlenül szép káprázat. Az egyre erősödő balatoni szél rövid idő múlva már a fákat is jól kivehetővé tette a túlparton. Nekem ez a jelenség új volt a tó életében, őszi pillanatkép, a lakosok számára bizonyára megszokott és nem is említésre méltó. Csak most kezdtem igazán sajnálni, hogy holnap elutazom, és már csak egy napig láthatom októberi arcát a tónak.
          Újra zuhog az áztató eső odakint, nyugtató, altató muzsika az estében. Festő szerepében is szeretem: a vízcseppek újjávarázsolják majd a poros, fakó színeket, s reggel élénk sárgák, égő vörösek, izzó rőt árnyalatok lebegnek majd a Kiserdő fái között és talpam alatt a sétányon Füreden.
          Elalvás előtt még mélyeket szippantok az ablakban az őszi eső kesernyés illatából.
(A képen H. Barbócz Ildikó mereng Balatonfüreden, a Tagore sétányon található Blaha Lujza padján. 2013 nyarán készítettem.)