A szilveszteri pálinka

Szalonnába csavart kolbászkák

(Találtam: Színes RTV 2013. 50. hét)

NOSZTALGIA - A veszprémi Csermák Zeneiskola karácsonyi koncertjéről

         Kezembe került a Veszprémi 7 Nap 1997. december 23-i száma. A koncert magas színvonalú, igazi karácsonyi csemegéje volt a nagyméretű egyetemi aulát zsúfolásig megtöltő érdeklődőknek. Mivel már Nagykőrösön élek, nem tudom az idén volt-e hasonló, és az hogy sikerült. De nekem jól esik emlékezni. Ajánlom olvasóim figyelmébe is a veszprémi újságba akkor írt beszámolómat.

H. Barbócz Ildikó: A karácsony öröme

A karácsony öröme

Meglepetten tapasztaltam magamon, hogy alig örültem az idei első hóesésnek, pedig Mikulás napján öltözött fehérbe a táj. Ez már a lélek fásultsága? Az elmúlt évek lenyomata? Nem szeretem, hogy némely boltok a halottak napjával egy időben elkezdik a karácsonyi dekorálást, a kirakatokban már ott díszlik az ezüst gömbökkel díszített fenyőfa. Gondolataim még a temetőkben, a halottak körül, krizantémokat rendezgetek, mécseseket gyújtok. Nem szeretem a rám zúduló reklámokat sem, amelyek szinte ellepnek, bárhová is meneküljön az ember. Néha úgy teszünk, mintha az ünnep lényege a vásárlás lenne, a nagy eszem-iszom. Vásárlás is kell természetesen, különben hogy kerülnének az asztalra a karácsonyi finomságok? Az a meglátásom, hogy ezeknél az embereknél hiányzik a ráhangolódás az ünnepekre, a másokra való rágondolás, az időt szánok neked a szeretet jegyében gondolata, az adventi várakozás öröme. 

A karácsonyt az ünnepek közül mégis a legjobban szeretem. A legmeghittebb ünnepünk.  A várakozás, a készülődés, az adventi időszak benne a jó. A szenteste hamar elszalad. Az idén adventben szívmintás anyagból szívecskéket varrtam vékony, piros akasztóval, s azoknak osztottam szét az angyaljárásomon, akik kedvesek nekem. Sokuknak magyalágat is csokorba kötöttem, skarlátpiros bogyói az idén gazdagon virítanak a bokron. A feketerigók még nem fedezték fel, de tél végén biztosan rászorulnak majd természetes madáretetőnkre.  

Ebben az évben is felcsendültek a kórusok énekei a líceum kápolnájában, a templomban, a Dobó téri színpadon. Együtt énekeltük: „Gyújts éjszakánkba fényt, hadd égjen a soha ki nem alvó tűz…” s többek közt Händel szép kórusművét is: „Áldás, béke, áldás, béke földön minden embernek!” Hatalmas a dalolás ereje, a közös éneklésé. Ez az ünnep kivételes kisugárzása, amely fényével bevilágítja a gazdag és a szegény emberek lelkét egyaránt.  Azét is, aki hisz, s azét is, aki nem. Akinek gyermekkorában mélyen elültették szívébe a karácsony misztikusságát, a jó gyerek meséjét, az angyalokat, a Jézuskát, az felnőttkorában is hallja az angyalszárnyak suhogását, elraktározza fülében a harangszót, s nem felejti el megnézni a betlehemet a templomban. Lakásában gyertyákat gyújt, füzéreket éget a párkányon, hadd nőjön a fényesség. Mert a gyermekkori karácsonyainkat egy életen át őrizzük magunkban, akár megszépítve is, hogy aztán a felnőttkorba érve továbbformáljuk, mind teljesebbé tegyük, s átadjuk szeretetre, fényre éhes unokáinknak.  Pilinszky János szavaival: „A karácsonyi bölcsőben a kisdedek ártatlanságával fekszik ez az ártatlan Isten, kinek szeretete soha többé nem hagyja nyugton szívünket.”  Nehéz szeretni. Teljes szívből és csak úgy lehetséges, ha odaadással és önzetlenül közelítünk a másik emberhez. Ha az ésszel föl nem fogható csodát is odatesszük az ajándék mellé. Van, hogy nem sikerül.  Ilyenkor csak az vigasztal, hogy mindenkor a jó szándék vezetett. Angyaljárásra azért szeretek indulni, hogy azt mondják nekem köszönetképpen: „Te egy lélekgyógyító ember vagy!  Írásod zene volt a lelkemnek!” Pilinszky szerint „a karácsonyi ünnep külsősége mit se ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül”.

A lakás feldíszítésén, a sütemények készítésének élményén túl várom unokáink betoppanását is, örvendezésüket a fenyőfa alatt, s várom ebben a megszürkült, párás hidegben az újbóli hóesést, hogy a szívemet kitárhassam a fehér muzsika felé, s a tájra boruló csöndes ragyogásban és a családi együttlétben újra megtalálhassam a karácsony örömét.          

(2012. december; fotó: H. Barbócz Ildikó)

A vércsoport szerinti étkezésről - - - (hátha igaz)

Az ABO-terv szerint, mely a különböző vércsoportok eltérő tápanyag-szükségletére épít, a vércsoportunknak kedvező ételek fogyasztásával elkerülhetjük a fertőzéseket és a daganatos megbetegedéseket, normalizálhatjuk testsúlyunkat, valamint lassíthatjuk az öregedési folyamatokat. Ebben az írásban tanácsokat olvashat, mely vércsoporthoz milyen étel fogyasztása ajánlott, illetve kerülendő.

Dr. Peter J. D'Adamo természetgyógyász orvos szerint a vércsoportunk nem csak a vérátömlesztésnél, szervátültetésnél fontos, hanem azt is meghatározza, hogy étrendünket milyen alapanyagokból állítsuk össze.

Az emberi faj fejlődését a létfenntartásért vívott harc jellemzi. A vándorlás során alkalmazkodni kellett a megváltozott körülményekhez. Ezek a változások egyrészt a tápcsatornát és az immunrendszert érintették, de kapcsolatba hozhatók a vércsoportok kialakulásával is.

A legősibb vércsoport a "0"-ás,  a vadászó-gyűjtögető életmód idején volt egyeduralkodó. A földművelésre, állattenyésztésre való áttérés hozta magával az "A" típus megjelenését. A "B" vércsoport a vándorló, nomád életforma során alakult ki. Az "AB" vércsoport a legújabb, a különböző fajták keveredése miatt jött létre.

Az élelmiszereket jótékony hatású, semleges és kerülendő csoportba soroljuk. Lássunk rá néhány példát:

0-ás vércsoportnál kerülendő élelmiszer: sertés, törpeharcsa, kaviár, túró, kefir, tej, kukoricaolaj, mák, lencse, búzakorpa, búzacsíra, fehérliszt, káposzta, karfiol, narancs, eper

Semleges hatású: csirke, pulyka, ponty, vaj, Fetasajt, szezámolaj, mandula, zöldbab, zöldborsó, árpa, tönköly-búza, rizs, sárgarépa, paradicsom, alma, cseresznye, málna

Jótékony hatású: marhahús, máj, makréla, csuka, olivaolaj, dió, karalábé, tök, brokkoli, füge, szilva

A-s vércsoportnál kerülendő élelmiszer: marha, sertés, lepényhal, vaj, tej, túró, ementáli sajt, kukoricaolaj, pisztácia, szárazbab, búzacsíra, búzakorpa, durumbúza, fehérliszt, káposzta, paradicsom, banán, narancs

Semleges hatású: csirke, pulyka, csuka, kefir, mozzarella, mandula, mák, zöldborsó, árpa, köles, rozskenyér, barnarizs, karfiol, kelbimbó, alma, körte

Jótékony hatású: ponty, tőkehal, szójasajt, olivaolaj, földimogyoró, zöldbab, lencse, hajdina, rizsliszt, brokkoli, sárgarépa, sárgabarack, szilva

B-s vércsoportnál kerülendő élelmiszer: csirke, sertés, angolna, kukoricaolaj, mogyoró, mák, lencse, tarkabab, árpa, rozs, sokmagos kenyér, durumliszt, paradicsom, tofu, retek, kókusz

Semleges hatású: marha, pulyka, ponty, vaj, tej, Edami sajt, lenmagolaj, mandula, dió, zöldbab, zöldborsó, gluténmentes kenyér, rizs, uborka, karalábé, spenót, alma, őszibarack

Jótékony hatású: bárány, nyúl, tőkehal, makréla, túró, kefir, fetasajt, olivaolaj, száraz fehérbab, köles, zabliszt, WASA kenyér, répa, brokkoli, banán, szilva

AB-s vércsoportnál kerülendő élelmiszer: marha, csirke, sertés, kagyló, homár, Camambert sajt, kukoricaolaj, mogyoró, mák, lóbab, hajdina, kukoricaliszt, retek,

 zöldpaprika, banán, narancs

Semleges hatású: máj, ponty, törpeharcsa, Edami sajt, lenmagolaj, mandula, zöldbab, zöldborsó, árpa, szójapehely, sokmagos kenyér, karalábé, káposzta, tök, alma, körte, őszibarack

Jótékony hatású: bárány, pulyka, tonhal, csirke, túró, kefir, kecskesajt, olivaolaj, gesztenye, dió, szárazbab, köles, tönkölybúza, tofu, rozskenyér, répa, cseresznye, szőlő, szilva. (Teljes szöveg: Egészségtükör/Csácsi Ibolya  dietetikus)

H. Barbócz Ildikó: Satu-karácsony

Adventben jártunk, amikor olvastam egy újságcikket Ózdról, az ott készített fotósorozatról, s ez egy kis időre visszarepített a múltba. Azért is érdekelt a téma, mert ebben a városban kezdtem a pályafutásomat. Az Ózdi Kohászati Üzemeket nem lehetett kikerülni, minden ember közvetve vagy közvetlenül kapcsolódott hozzá, nem kellett ahhoz a gyárban dolgozni három műszakban. A folyamatosan termelő üzemben óriás vaskohók tátották mindig éhesen a szájukat, betelhetetlenül és félelmetesen. A föl-fölcsapó, soha ki nem alvó tűznyelvek elviselhetetlen hőséget árasztottak magukból a munkásemberek, a kohászok, az olvasztók felé, akik ezt a meleget nem a családi tűzhely melegeként élték meg nap mint nap, hanem ez volt szó szerint a bőrükön érzett, perzselő iszonyat, néha az életüket is veszélyeztető, kiszipolyozó veszedelem. Mely ugyanakkor a munkát is adta nekik, a kínkeserveset, a piszkosat, mely mégis tisztes szegénységben pergetett életet nyújtott az egész család számára.

Ahogyan a bélapátfalvi cementgyártól szürreálisan szürke lett a táj évtizedekig, az ózdi kémények alatt vörös por szállt a frissen kiteregetett ruhákra, a gyerekek vörös porba rajzolták az el-elhomályosuló napot. Én csak ezeket a vigyázzállásban felsorakozott, füstöt okádó Gyár úti kéményeket ismertem közelebbről, az acélóriások közt futó, tekergő csőkígyókat. A tövében tanítottam, s a vörös por meg a fojtogató levegő megszokhatatlanul az ott töltött élet részévé vált. Mint ahogy az iskola falain kívül a gyermekek szüleivel, a munkásokkal való találkozás a „gyújtón”, a „faluban”, az utcán.

Ezeket az emlékeket tehát a már említett újságcikk hozta felszínre bennem, amely Benkő Imréről szólt, aki 25 éven át fényképezte fekete—fehérben az acélvárost, „fényképezte a munkásokat, a sokat megélt arcokat, a fojtogató, komor, olykor szürreális tereket, az acéllávától fényes üzemcsarnokokat, a műhelyfalakra ragasztott, naptárakból kimetszett álomnőket, a munkáskarácsonyt, ahol egy satuba fogott karácsonyfa körül ünnepeltek a brigádtagok”. A cikkből teljes erővel megragadott ez a többszörös szószerkezet: „satuba fogott karácsonyfa”. Rögtön meg is alkottam a magam összetett szóváltozatát: satu—karácsony, és napokig ízlelgettem, morzsolgattam ezt a kifejezést. Nem tudtam tőle elszakadni, sőt egyre határozottabban belém fészkelődött, már szinte láttam magam előtt ezt a fát, amely csupasz ágaival, díszítetlenül a pad fölé emelkedett. Távolról beszűrődő piros—sárga tűzkígyók világították, tekeregtek körbe—körbe rajta, a lángos csillag természetszerűen ragyogott a tetején. És mindaz ott csüngött a fán, amit ezek az emberek odaképzeltek maguknak az otthoni karácsonyfáról. Egyet nem láttak: az otthon gyertyát gyújtó kedveseik, gyermekeik szemét, de szívük érezte a pici szorítást, mely a távoli szeretetből sugárzott feléjük. A munkások így is megérezték talán az angyalok jelenlétét, hallhatták örömteli harsona-zenéjüket, s ők maguk is rázendíthettek tétova, dörmögő, csiszolatlan hangjukon: „Mennyből az angyal…”.

És a kohászati üzemek egy félreeső zugában könnyes öröm csillogott akkor a fáradt szemekben, a betlehemi fény egy pillanatra erősebben világított az acélöntő láváinál, az ünneplő munkások közös együttléte mindenkit felmelegített, s ehhez elég volt egy fenyőfa a satuba fogva a maga puritán, zöld egyszerűségében, mely mégis beteljesíthette szentestén a csodát.

 (Az írás a következő újságcikk felhasználásával készült:

Trencsényi Zoltán: Fekete—fehérben: feketén—fehéren

Népszabadság, 2013. december 10.)

Fotó: H. Barbócz Ildikó

H. Barbócz Ildikó verseiből karácsonyra

TÉLI KÉPESLAP

mennyi fagyos

nyújtózó csipkeág

hófehér a világ

mennyi szitáló

szurkáló fenyőág

tejfehér a világ

mennyi végtelenség

csöndes szépség

mozdulatlan világ

SZERETETKAVICS

hidegen süt

a kavicsod

szürke testén

vékony karcolatok

ásó nem sebezte

kezed érintette

a víz angyala

tisztára mosta

tenyeremben itt

lapul ragyogva

élettelenül létezik

belőled is hordoz

egy parányit

rezgő körökkel

szeretetet rajzol

hogy karácsony ünnepe

néma legyen a jajtól

melegen süt

a kavicsod

opál testén

apró csillagok

NOSZTALGIA - Séta a Bazilika előtti karácsonyi vásárban - 2014.

 

H. Barbócz Ildikó: Angyali ének

ANGYALI ÉNEK

 A november esti szél elszórtan énekhangokat hozott a fülembe. Azon gondolkodtam, miféle rendezvény lehet itt a közelben, de a rejtély hamar megoldódott. A főutca a főiskola előtti térbe torkollott, színteréül a jelenetnek.

 Egy hosszú, földig érő bundába öltözött nő énekelt, balján a padon egy kisfiú üldögélt. Szótlanul, a kötelességét teljesítve állta a kíváncsiskodó, fürkésző tekinteteket. A nő – vélhetően az édesanyja – csukott szemmel dalolt. Vak volt talán? Vagy az áhítat, a mélyről feltörő szenvedélyesség külső jegye volt csupán? A hangok elemi erővel rezegtették meg a környező épületeket, s visszhangozva felerősítették a hatást. A nő a járdán állva mintha színpadon énekelt volna, mintha csak magának, mert úgy tűnt, a külvilág megszűnt létezni körülötte. A szinte zsoltáros dallamok betöltötték a teret, már a fák ágai közé is befészkelték magukat, a csillagokat kezdték ostromolni, amikor belejajdult a járókelők szívébe is. Egy babakocsit toló anyuka dobott először a földön fekvő kis kosárba, majd az én pénzérmém csendült. Ezután a lelassított lépteimet szaporázni kezdtem, mert siettem valahová. Pillanatokkal később már megbántam, de ez az éteri tiszta hang, ez az emberi csengő-bongó hangzúgás sokáig elkísért.

Meggyőződésem, hogy ezen a téli estén egy földre szállt angyal énekelt, mert ilyen fájdalmasan, egekbe röptetően csak egy angyal tud énekelni. A nő koldult, mi, járókelők pedig egy meglepetésszerű ajándékban részesültünk ezen a november végi estén.

Néhány nap múlva az első gyertyát gyújtottuk az adventi koszorún.

(2007)

A kisebbségek napja Magyarországon - december 18. (1995 óta)

Nagy igazságtalanság, hogy a többi kisebbségről, mint pl. a svábokról nem születnek ilyen viccek.