A nagyböjt és a tradicionális húsvéti ételek

  A nagyböjt a Húsvétot megelőző 40 napos időszak (szintén negyven napig tart a Ramadan, a muzulmánok böjtje) hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig terjed. Hamvazószerda elnevezése egyházi szokásra utal, a múlt évi megszentelt barkát elégetik, hamuját a pap megszenteli, s keresztet rajzol vele a hívek homlokára, annak bizonyságára, hogy a halandók porból lettek, s porrá lesznek. A hamvazkodásnak egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak. Ezen a napon elsikálták a zsíros edényeket, mert zsírt a következő 40 napban nem ettek. Böjt idején tilos volt a bál, a mulatság, de a lakodalom is. Általános volt az a szokás is, hogy a lányok ilyentájt fekete vagy sötétebb, dísztelenebb, egyszerűbb ruhákat hordtak. A néphagyomány szerint ilyenkor húst vagy zsírt, zsíros ételt enni tilos. Csak kenyeret, zöldséget, gyümölcsöt, illetve ezekből készült meleg ételeket ehettek. A paraszti étkezésben az év egyéb szakában szokatlan módon vajjal, növényi olajjal főztek. Volt ahol napjában csak egyszer ettek, máshol a tojás és a tejes ételek fogyasztását is tiltották.

          A szigor az évszázadok alatt fokozatosan enyhült, a 19. századra az vált általánossá a keresztények körében, hogy a hívők a nagyböjt időszakában is csak a pénteki böjtnapot tartják, ilyenkor növényi táplálékot vagy halat vesznek magukhoz. Gyakran került az asztalra cibereleves. Ennek az ételnek az alapja a búza vagy rozskorpa, melyet cserépedényben forró vízzel felöntve néhány napig erjesztenek, majd liszttel, tejföllel behabarják, és főznek még bele kölest vagy hajdinát, hogy laktatóbb legyen. Aszalt gyümölcsökből is főztek tejfölös savanyított levest, néhol ezt is ciberének nevezték. Igen kedveltek voltak a böjti időszakban a hüvelyesek, a borsó, a bab és a lencse.

           A nagyböjt végeztével a templomban megszentelt ételek kerültek terítékre. Magyarországon tradicionális húsvéti eledel a főtt, füstölt sonka, kemény tojással és tormával. Sok helyütt az ünnepi ételhez nem kenyeret hanem kalácsot esznek. A kalács húsvétkor süteménynek is kedvelt, töltött mákos, diós változatban is készítik. Míg Görögországban a húsvét elképzelhetetlen báránysült nélkül, nálunk már csak ritkán kerül ez az étel az asztalra. A sonka a hagyományos paraszti életben a téli disznóvágáskor került a füstölőbe, és ezt a nagyböjt alatt természetesen nem lehetett elfogyasztani, csak a böjt elmúltával, húsvétkor.

Állatok és emberek alulnézetben

Húsvéti népszokások

Húsvét hollókőn 

            Ezen a napon a reggeli mosdóvízbe sok helyütt piros tojást tettek, ennek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Női munkákat tiltó nap volt, nem szabadott seperni, főzni és mosni sem. Az állatokat sem fogták be ezen a napon. A húsvéti szertartásokhoz kapcsolódik az ételszentelés szokása. A sonkát, bárányt, tojást, kalácsot a templomban megszenteltették, ezután mágikus erőt tulajdonítottak neki. A morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészségesek maradjanak. A sonka csontját a gyümölcsfára akasztották vagy a földekre vitték a jó termés reményében.

            Vasárnap hajnalán szokásban volt a Jézuskeresés. Ilyenkor sorban felkeresték a falubéli kereszteket. A Zöldágjárás szép szokása tipikus tavaszi, a természet megújhodását ünneplő énekes játék. A lányok kettes sorban állva, felemelt kezükből sátrat formálva, énekelve haladtak végig a falun (Bújj, bújj zöld ág...). Bizonyos vidékeken szokás a vasárnapi napfelkeltét valamely magaslaton nézni, hiszen a felkelő nap is a feltámadás szimbóluma.           
          Húsvét hétfő a magyar népéletben a locsolkodás napja. A szokásról már XVII. századi írásos emlékek is fennmaradtak. A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a szokásnak

            Erdély bizonyos vidékein a fiúk a kiszemelt lány (amelyik a legjobban tetszik nekik) kapujára nyírfaágat tűznek, másnap pedig csapatostul kérnek bebocsáttatást, és kíméletlenül megöntözik vödörből a választottjukat. A lányok a locsolóknak festett (piros vagy hímes) tojást adnak cserébe.

            A tojásfestésnek komoly hagyományai vannak Magyarországon. Természetesen az asszonyok, lányok dolga volt, vidéken a házaknál természetes anyagokkal festették a tojásokat, például hagyma héjával, zöld dió főzetével. A tojás írásának – azaz a cirkalmas minták készítésének – legegyszerűbb módja az, ha a mintát viasszal készítik el, majd a tojást festékbe mártják. Így a mintát a viasz miatt nem fogja be a festék. Vannak olyan tájegységek, ahol kezdetben csak a köszöntő mondás volt divatban, a locsolkodás szokását csak a 20. században vették át (bukovinai székelyek).

            Dunántúlon a locsolkodással egyenértékű szokás volt a vesszőzés. Sibának nevezték a vékony – általában fűzfavesszőből font – korbácsot, mellyel a legények megcsapkodták a lányokat. A vesszőre a lányok szalagot kötöttek és a fiúkat borral vendégelték meg.

Ha az állatoknak lenne eszük, olyan röhejesen viselkednének, mint az emberek

Csokoládés vaníliakocka

Hozzávalók

a tésztához:

8 tojás

10 evőkanál kristály cukor

10 evőkanál liszt

4 evőkanál cukrozatlan kakaópor

4 evőkanál hideg víz

1 csomag sütőpor

a krémhez:

2 tasak vaníliás pudingpor

6 dl tej

6 evőkanál cukor

3 tasak vaníliás cukor

4 dl habtejszín

4 tasak habfix

a tetejére:

2 dl habtejszín

5 dkg étcsokoládé

Elkészítése:

            A tojásokat kettéválasztjuk a fehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a lisztet, a sütőport, a kakaót és a vizet is, simára dolgozzuk. Ezt követően óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot és 30–35 perc alatt, 24X36 cm-es tepsiben,  180 fokon készre sütjük.

            A pudingot a megszokott módon elkészítjük, csak kevesebb tejet használunk. Közben felverjük a habot és belekeverjük a habfixet, majd a vaníliás cukrot. A kihűtött pudinggal jól összedolgozzuk.

            Mikor a piskóta megsült, hagyjuk kihűlni és megkenjük a krémmel. Közben felverjük a habot és elsimítjuk a tetején, majd rászórjuk a csokoládéreszeléket. Két órára hűtőbe rakjuk és szeletelhetjük. (Küldte: pelclass)

Nem mindegy

Húsvéti szimbólum: a bárány

            A bárány, mint a termékenyítőerő, a születés és újjászületés, általánosságban az újrakezdés szimbóluma már a kereszténység előtt több kultúrában megtalálható. A kos az ókori Egyiptomban jelent meg úgy, mint vallásuk egyik jelképe. Kosfejű emberalakként ábrázolták az újjászületés istenét. Hasonlóan fontos szerepet kapott a régi indiaiaknál és a görögöknél. Hallás lakóinál csakúgy áldozati állat volt, mint a zsidóságnál. Ez is magyarázza, hogy megjelent a kereszténység születésekor is a bárány, mint jelkép. A fehér bárányt az ártatlan jóság tulajdonságaival is felruházták. Jézus Krisztus a pászka ünnepére ment virágvasárnapkor Jeruzsálembe, amikor a zsidóság arra emlékezett, hogy megszabadult az egyiptomi fogságból. Ekkor bárányt ettek, mivel az egyiptomi tíz csapás idején egyéves, hibátlan bárány vérével az ajtókra festett kereszt mentette meg a zsidó családokat a Halál Angyalától.

            A kereszténység nevezi Jézus Isten bárányának, mint olyan áldozatnak, akit Isten elfogad. Ez is magyarázza, hogy a bárány a húsvéti jelzőt kapta. A húsvéti bárány mint jelkép éppen úgy kapcsolatba hozható azzal, hogy a bárányok tavasszal jönnek a világra, mint azzal a máig közismert vallási tétellel, miszerint Jézus Krisztus áldozati bárányként halt kereszthalált az emberiség megváltásáért. Ezért nevezik őt a mai napig Isten bárányának.

            A keresztény teológia az ószövetségi kinyilatkoztatás csúcsaként, Jézus Krisztus szenvedésének és megváltó tettének tipológiai előképeként értelmezi az Izajás könyvében olvasható, az Úr szolgájáról szóló negyedik éneket. Ebben a Szolga szenvedése engesztelő áldozat az emberek bűneiért: „Megkínozták, s ő alázattal elviselte, […] Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy mint a bárány elnémul […] bűneink miatt halállal sújtották”. A nyugati kereszténységben az Agnus Dei (Isten báránya) a legkorábbi Krisztus-szimbólum, amelynek bibliai megalapozását Keresztelő Szent Jánostól eredeztetik: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit”.

            A húsvéti bárány rituális szerepe Magyarországon az utóbbi időben jelentősen csökkent, de ábrázolásokon, képeslapokon még mindig sűrűn találkozni vele. Hazánkban a bárányhús fogyasztása egyre ritkább, bár a múlt század első felében juhtartó vidékeken még gyakori volt a húsvéti tejes (szopós) bárány fogyasztása, amelyet napjainkra szinte teljesen kiszorított a sonka. Mediterrán vidékeken főleg Görögországban és Olaszországban viszont az ünnepi asztal elmaradhatatlan része a sült bárány.

Megfogadható tanácsok