Dr. Tóth Ágnes előadása és a Hernádi Band estje maradandó élményt adott Nagykőrösön

    Szülőváros

Szép az, amit szépnek látok, 

mosolygok, ha rátalálok.

Megváltozott annyi minden,

az utca zöldebb, a ház már nincs meg,

de őrzi még egy régi lábnyom, 

azt a lépést, azt az álmot… 

Felnőtt bennem, mégis látom

a gyermeket, ki fűben játszott,

azt, hogy jó volt, nem hibázott,

napfényben is néha fázott.

Madár rebben öreg fákon,

felnézek, már alig lát(sz)om…

Azt hiszem, itt éjszakázom.

Tóth Ágnes

Képes beszámoló

Batár Zsolt Botond, a Teleki Sámuel Kulturális Egyesület ügyvezető elnöke a rendezők nevében köszöntötte a jelen lévőket:

Dr. Tóth Ágnessel Batárné Szigeti Márta, a Nagykőrösi Arany János Társaság tiszteletbeli elnöke beszélgetett:

A zenekar élvezetes zenét nyújtott:

A diófától balra ülők:

A hátul ülők is élvezettel hallgatták a műsort:

Voltak akiknek a díszpáholyban jutott hely:

Batár Zsolt Botond megköszöni a pazar estet melyre Ceglédről, Kecskemétről, Szolnokról és Budapestről is érkeztek vendégek.

Képek: Vinczéné Fricska Erika

Fiúk, férfiak, férjek...

Tejfölös pite

Balatonfüred nevezetességeiből - Francois-Sulpice Beudant

    A Balatoni Panteont a szanatórium színházterme alatti fedett sétányon alakították ki. Azoknak a kiváló íróknak, költőknek, tudósoknak, kutatóknak állít emléket, akik Füredről írtak, vagy fontosat tettek a városért. Nagyon sokan vannak; közülük mutatom be Francois-Sulpice Beudan emléktábláját.

Beudant (Párizs, 1787. szeptember 5.-Párizs, 1850. december 9.) francia ásványtankutató és geológus, a párizsi egyetem tanára (1822-1839), a Francia Tudományos Akadémia tagja (1824), a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja (1833).
Hírnevét elsősorban ásványtani és geológiai munkái alapozták meg. 1818-ban beutazta Magyarországot és Erdélyt. Útjáról olyan alapvető munkát írt, amely több mint egy évszázadig meghatározó geológiai összefoglaló volt hazánkról. Miután visszatért Párizsba, kiadta négykötetes Voyage géologique en Hongrie pendant l'année 1818, Párizs 1822. Rövidített változata németül is megjelent két kötetben: Mineralogische und geognostische Reise durch Ungarn im Jahre 1818, Leipzig 1825.  

A Balatonfüreden felállított kerámia alkotója: Georgette Brivadis; 

avatásának időpontja: 1962. június 22.

Vasvári Pál születésnapjára - 1826. július 14.

Tragikus fiatal élete

Vasvári Pál (eredeti nevén Fejér Pál; Bűd, 1826. július 14. – Havasnagyfalu, 1849. július 5.) történész, filozófus, forradalmár, a "márciusi ifjak" egyik vezéralakja.

Édesapja, Fejér Pál görög katolikus pap volt. Vasvári tanulmányait a nagykárolyi piarista  gimnáziumban kezdte meg. 1843-ban beiratkozott a pesti egyetemre, ahol történelmet és természettant hallgatott, de idővel teljesen a történelemnek szentelte magát. Mint egyetemi hallgató, vezérszerepet vitt az ifjúság körében. 1847-ben, a Teleki Blanka által alapított nevelőintézetbe került tanárnak. Az 1848. márciusi események során Vasvári is ott volt a vezetők között. A 12 pont megalkotásában, majd a népgyűlés elé terjesztésében főszerepet vállalt. A március 16-án megalakult közcsendbizottmány tagja. Ott volt március 18-án a petíciót vivő küldöttségben is. Az április 11-én megérkező minisztereket ő üdvözölte, majd mint titkár nyert alkalmazást a pénzügyminiszter mellett.

Kossuth Lajos többször megbízta polgári futárként Jellasics inváziója alatt. 1849 elején Bihar, Szatmár és Szabolcs vármegyékben szabadcsapatot verbuvált, s annak vezére lett. Az Erdélyi Szigethegységben harcolt, mint őrnagy. Futyinell (románul: Fântânele) mellett a gyalui havason az Avram Iancu  vezette román csapatok megölték, halála pontos dátumát illetően mind a mai napig eltérőek a vélemények.

Daday János kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy Vasvárinak akkor tulajdonképpen nem kellett volna harcolnia és meghalnia. Akkorára már Kossuth és a felkelt mócok vezére, Janku Ábrahám megegyeztek, és békét kötöttek. Csupán a komunikáció hiánya, az általános zűrzavar, az alkalmi futárok megbízhatatlansága, vagy pusztán a véletlennek tudható be, hogy a megbékélés híre időben nem jutott el sem Vasvári 600 főre tehető csapatához, sem a Futyinell környéki móc felkelőkhöz.

Július 18-án Kossuth Nagyváradon személyesen találkozik Bem tábornokkal, a szabadságharc fenegyerekével, majd Kolozsvárra utazik Június 21-én innen küldi parancsát Keménynek, hogy nyomuljon a havasok közé, és egyben a Gyalun tartózkodó Szépszögi őrnagyot és Bánffyhunyadról Vasvári Pál őrnagyot a támogatására rendelte. Vasvári csapatával Bánffyhunyadról meg is érkezik Futyinell község környékére, és várja, hogy megérkezzenek a gyalui egységek. Hiábavaló várakozás után – élelmük is fogytán – visszaindulnak a sziklás, meredek hegyoldalon, a csúszós szurdokokban, a mindenfelé rejtőzködő ellenséges túlerő között. A tetejében még sűrű köd is borítja a környéket. Pivány Ignác főhadnagy jelentése szerint: „Székelyeim az ütközet alatt férfiasan viselték magukat. De fegyvereink mindinkább kezdték szolgálatukat megtagadni: tüzük mindinkább gyengébb és gyengébb lett, de ennek dacára csatárláncunk rendje meglehetősen hosszú időn át meg nem bomlott. Midőn tüzünk már úgyszólván elalvó félben volt, akkor nekibátorodtak a románok … Fejsze és lándzsa ellenében a puskatus nem elegendő védőszer, sorunk megbomlott…”. A szűk, hosszú katlanba szorult magyarokat válogatás nélkül, tömegesen irthatták a mócok, felülről még mázsás kövek is zuhogtak alá. „A rémület általánossá vált. Így jutottunk el a szoros-út mintegy közepéig.” Itt „egyik ágyúnk volt felállítva…” Az ágyú körül iszonyatos küzdelem keletkezett. „Vasvári és néhány tiszt őrülten védték.”

Vasvár haláláról több verzió terjedt el. Pivány beszámolója szerint Vasvári kezébe ragadta csapatának lobogóját, s az ellenség közé rohant. Más források szerint golyók terítették le, megint mások szerint fejszével verték szét a fejét, de Korkes Miklós, a román csapatok vezetője szerint Vasvárinak „egy fejszés elállotta útját, fejszével főbe ütötte, s levágta a fejét”

Csak Buzgó László százados a csapat romjaival vágta keresztül magát a gyűrűn, és vitte el a szomorú hírt.

 (Források: Wikipedia, Daday  János, Nagyvárad írása, Magyar Hírlap július 6-i cikke)

Horgászhumor

Visszatért a Délvidék - Magyarkanizsa (OHT 66 útvonalon)

     Délen - a Bácska, Dél-Baranya/Drávaszög, Muraköz, Mura-vidék területének - 1941-es visszarendeződése után Magyarország határa teljesen a vizek mentén alakult ki: Dráva, Duna, Tisza. 

       Most egy délvidéki települést ismerhettek meg.

Magyarkanizsa (korábban Kanizsa, szerbül Кањижа / Kanjiža) kisváros és járás Szerbiában, a Vajdaság északkeleti részén, az Észak-bánsági körzetben.

Fekvése

A szerb-magyar határtól délre, a Tisza jobb partján terül el a Bácskában.

Nevének eredete

Írásos emlékek először 1093-ban említik Cnesa (ejtsd: knesa) néven. Még a következő formákban fordult elő: Kenesna, Neu Canisa, villa Canysa, Földvár, Ókanizsa, Magyarkanizsa, Stara Kanjiža. Kanizsa neve valószínűleg szláveredetű. A knez, knezsev szavakból vezethető le. Arról nincs adat, hogy elsődlegesen mire vonatkozhatott: vízfolyást, például patakot, birtokot, esetleg a knez, kenéz, vagyis az ispán székhelyét-e.

Története

Kedvező fekvésének köszönhetően, a vidéket már az őskorban is lakták. A mai városmag helyén korábban földvár állt. A népvándorlás korában, a Marostól délre, Kanizsánál volt az első rév a Tiszán. A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a Tiszaparton, a mai Halász-tér környékén már a bronzkorban létezett település. Az emberi lakhely kialakulását a Tisza közelsége és az átkelőhely illetve az utak kereszteződése tette indokolttá.

A rómaiak idejében, a népvándorlás korában egy őrhely állt ezen a magaslaton, azaz erődítmény (földvár), amely a Kanizsa-patak torkolatát őrizte. Anonymus, III. Béla névtelen jegyzője, azt írta krónikájában, hogy 896-ban Zuárd, Kadocsa és Bajta vezérek Kanizsánál keltek át a Tiszán, a folyón túli területek meghódítására. A középkori okiratos források szerint Kanizsa királyi birtok volt, 1093-ban pedig a Pannonhalmi Benedek-rendi Apátsághoz került a Miroth nevű halastóval egyetemben. Ekkor a mai Budzsák városrész helyén egy másik település is létezett Szatmár néven, amely a Száva-Szentdemeteri Apátság (a mai Szávaszentdemeter, Sremska Mitrovica) birtoka volt. A tatárjárás előtt az 1240. évi összeírás a településnek 27 háznépe, vagyis kb. 135 lakosa volt. Foglalkozásukra nézve lovas jobbágyok, halászok, szekeresek. A tatárjárás, majd a törökdúlás idején A település teljesen elpusztult, helyette a korabeli források is csak Feuldvárat, azaz Földvárat említik. Azentai csata idején Marsigli osztrák térképész tábornok is bejárta a környéket, és elkészítette Földvár térképét, amelynek másolata a Halász-téri emléktáblán is látható.

1686-ban a keresztény hadak (köztük magyarok és szerbek) ezen a napon egyesült erővel kiűzték a törökök megszállókat Szeged és Zenta térségéből. A török uralom felszámolásával Kanizsa is a határőrvidék része lett. Ennek feloszlatása után 1751-ben pedig a Tiszai Korona (Kamara)-kerülethez csatolták. Ebben az időben hagyta el nagyszámú szerb lakosság, és települt át Bánátba, és Oroszországba. Helyükbe a Kamara 1753-tól magyar lakosságot telepít át az északi megyékből. Jogállását az1773. évi rendeletek a szerbek jogaival teszik egyenlővé. A település ezután Bács-Bodrog vármegye szerves részévé válik.Mezővárosi és révjogot is nyert.

Az elkövetkező másfél évszázad meghatározó volt a város fejlődésében. Hatékonnyá vált a mezőgazdaság, benépesültek a kanizsai közigazgatás alá tartozó puszták: Adorján, a mai Oromhegyes, Völgyes, Orom és Tóthfalu környéke, először szórványtanyák, majd tanyacsoportok formájában. Ekkor már vásártartás és a heti piac is megillette Mária Terézia kiváltságlevele alapján. Erőteljes fejlődésnek indult az ipar, szakmák és céhek honosodtak meg. Ezt a fejlődést a magyar forradalom és szabadságharc évei akadályozták meg. A város 1849. folyamán kétszer is leégett, elpusztult, csak 110 ház maradt. A 20. század második felében aztán minden újjáépült. Kialakultak a kerületek a Körös utca tájéka, a Központ, a Tópart, a Tiszapart, az Újváros végül a Falu, a mai I. kerület a Körösön túl.

A város 19. századi történetében a nagygazdák, gazdag vállalkozók, kereskedők, iparosok játszották a vezető szerepet. Megalakult a Gazdakör, az Úrikaszinó, az Ipartestület. Beindultak az olvasókörök, szakszervezeti körök. Megépült a Vigadó, kialakult az Erzsébet liget, más néven Népkert. Gőzmalmok létesültek az "Első gőz- tégla- és cserépgyár" (Grünfeld Herman alapította 1903-ban) a fűrésztelep, és ily módon álláshoz jutott a mezőgazdasági munkaerőfelesleg. Már ekkor hírnevet szerzett a kanizsai építőipar. A kőművesek, az ácsok, a kubikosok Közép-Európában dolgoztak. A 20. század első évtizedeiben még nagyobb fejlődést hoztak. 1908-ban rendezett tanácsú várossá lesz. 1912-ben megépült az új városháza,

 a gyógyfürdő. Az új Szent Pál-templom a 17. században épült, a nagytemplom is ekkor bővült. Az 1700-as években emelt ortodox templom is akkor kapta mai formáját.

Az első világháború utáni trianoni békediktátummal (1920. június 4.) került a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. A néhai városi közlegelő területére a kormány délszláv lakosságot telepített, így alakult ki Velebit és a későbbi Vojvoda Zimonjić, de más településkezdemények is kialakulóban voltak. Nagy, dinamikus változásokat hozott a második világháború, hiszen a település visszatért Magyarországhoz, de a város gazdasági, népességi szerkezete lényegében változatlan maradt egészen az 1960-as évekig.

Etnikai összetétel

Nemzetiség	Szám	%
Magyarok	8825	86,51
Szerbek	865	8,48
Jugoszlávok	99	0,97
Cigányok	86	0,84
Montenegróiak	41	0,40
Horvátok	32	0,31
Bunyevácok	12	0,11
Albánok	7	0,06
Oroszok	4	0,03
Ruszinok	3	0,02
Románok	3	0,02
Macedónok	3	0,02
Ukránok	2	0,01
Szlovákok	2	0,01
Németek	2	0,01
Muzulmánok	2	0,01
Bosnyákok	1	0,00

Nevezetes emberek

Itt születtek

·                    1787. február 13-án Beszédes József (1787-1852) vízépítő mérnök, az MTA levelező tagja

·                    1898. június 27-én Harsányi Tibor zeneszerző, a Párizsi iskola (École de Paris) tagja

·                    1934. Dan Reisinger Izraelben élő grafikus, képzőművész, tervező.

·                    1940. július 5-én Tolnai Ottó Kossuth-díjas író, költő

·                    1958. május 21-én Bicskei Zoltán filmrendező, grafikus.

Elszármazott személyiségek

·                    Árok Ferenc sportújságíró, az ausztrál labdarúgó-válogatott volt edzője

·                    Miloš Dimitrijević (1824-1896), a Matica Srpska egykori elnöke

·                    Dobó Tihamér neves festő volt

·                    Kanizsai (Csuka) Ferenc író

·                    Koncz István költő

·                    Koncz István színművész, rendező

·                    Csikós Tibor festő- és grafikusművész, rajztanár.

·                    Nagy József mozgásművész, Orléansban a Jel Színházat vezette (visszatelepült Magyarkanizsára)

·                    Szeles Mónika teniszcsillag anyai ágon származik innen

·                    Lékó Péter sakkvilágbajnok-jelölt, apja tóthfalusi születésű

·                    Tobijaš Ninčić írói nevén Ozoray Árpád

·                    Baráth Ferenc grafikus

Testvérvárosai

^·                      Budaörs, Magyarország

^·                      Ferencváros (Budapest IX. kerülete), Magyarország

^·                      Kiskunhalas, Magyarország

^·                      Nagykanizsa, Magyarország

^·                      Királyhelmec, Felvidék, Szlovákia

^·                      Röszke, Magyarország

(Elsődleges forrás: Wikipedia)