Palacsintatorta

Hozzávalók:
palacsintához:

4 dl liszt

4 dl tej

4 db tojás (közepes)

1-2 ek porcukor

1 cs vaníliás cukor

2 tk sütőpor

csipet só

olaj a sütéshez

töltelékhez:

25 dkg mascarpone

3-4 ek mogyorókrém

2 ek porcukor

1 cs vaníliás cukor

2 dl habtejszín (vagy hulala)

10 dkg étcsokoládé

Elkészítése:

            Az egész tojásokat keverjük össze a cukorral, a vaníliás cukorral, a csipet sóval, és a tejjel. Ezután szitáljuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, majd kézi habverővel keverjük simára. (egy sűrűbb palacsintatésztát fogunk kapni)

            A palacsintasütőt kenjük ki egy kevés olajjal, majd tegyünk bele egy nagyobb merőkanállal a tésztából. Ezután a palacsinták mindkét oldalát, kisebb lángon süssük szép pirosra.

            A mascarponét keverjük alaposan össze a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a mogyorókrémmel. A habtejszínt (vagy hulalát) verjük fel kemény habbá.

            Helyezzük a tányérra egy palacsintát, majd ízlés szerint kenjük meg a mascarponés-mogyorókrémmel. Ezután helyezzünk rá a következő palacsintát, majd kenjük meg a felvert tejszínhabbal. Addig ismételjük, még az utolsó palacsinta a tetejére nem kerül.

            A maradék mogyorókrémet, keverjük össze egy kevés tejszínhabbal, majd azzal kenjük meg a palacsintatorta tetejét.

            A csokoládét olvasszuk fel gőzfürdő fölött, majd kevergetve hűtsük ki. Ezután ízlés szerint csorgassuk a torta tetejére.

            Tálalás előtt éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. (én az elkészült palacsintatortát betettem a hűtőbe, hogy kicsit megdermedjen a töltelék, így könnyebben tudtam szeletelni) (Forrás: Receptneked, KGizi)

Csúnya a sovány ember!

Élni tudni kell

Patyomkin herceg étkezési szokásai

Grigorij Patyomkin herceg 18. századi államférfi, hadvezér, II. Katalin cárnő kegyeltje. Sokan a „Patyomkin-falvakról” jegyezték meg a nevét.  Ugyanakkor a történészek szerint csak legenda az, hogy Patyomkin – aki az akkor a birodalomhoz csatolt Krím újjáépítésével foglalkozott – díszletekből állította volna össze a falvakat a cárnő érkezésére.

Ellentmondásos személyiségként tartják számon, aki lehetett bőkezű, de fösvény is, kedvelte az egyszerűséget, de legalább ennyire a fényűzést is. Ugyanakkor hiúsága és pazarlása nem ismert határokat. A cárnő – egy időben – legkedvesebb barátja olyan lakomákat adott, amelyek beleillettek az Ezeregyéjszaka meséibe. Ez persze, kihatott az étkezési szokásaira is. A herceg nem  ismerte a mérsékletet. Egyik kortársa beszámol arról, hogy a láztól reszkető, halálos beteg Patyomkin az ebéd során elfogyasztott egy nagy szelet sonkát, egy egész libát, néhány csirkét. Majd a dús ebédet hihetetlen mennyiségű kvásszal, mézzel és borral „öblítette le". Akkor mit is mondhatnánk azokról az időkről, amikor Patyomkin egészséges volt?

               Scserbatov herceg  „Az erkölcsök romlása Oroszországban” c. könyvében Patyomkinról írva külön kiemeli, hogy amikor az oroszok többsége még csak nem is kóstolta meg az ananászt, a banánról meg nem is hallottak, Patyomkin az elsők között alakított ki egy nagy ananász-üvegházat. A kortársak azt állították, hogy Patyomkin nagy mennyiségben fogyasztott ananászt, répát és uborkát. „ Néha úgy tűnt, hogy Patyomkin annyit evett, hogy már fel sem ébred többé. Ehhez képest nagyon is friss volt. Gyomra akár Oroszország, megemésztette Napóleont, megemészt mindent” – mondta róla Rosztopcsin gróf.

            Patyomkin az orosz konyha ételeit kedvelte a legjobban. Oroszország különböző vidékeiről hozták el küldöncei a termékeket: például Nyizsnyij Novgorodból a különleges sózott uborkát, kaviárt az Uralból, a halat Asztrahanyból. Kalugából azt a  tésztafélét ette szinte minden ebédkor, amit rizslisztből és édesgyökérből készítettek

Kedvelte a méhsört is, amely mézből és édesgyökérből készült. Patyomkin számára ezt rendkívül sűrűre főzték. Naponta olykor akár 15 üveggel is megivott, egyszerre italként és ételként is szolgált neki. A herceg meg volt győződve, hogy ez rendkívül gyógyhatású ital, amit aztán felvetetett a katonák étrendjébe is. (Oroszország hangja alapján)

Kedvenceink, a cicák

Puncs mignon

Annyira, de annyira finom, hogy képtelenség eleget készíteni belőle!

Hozzávalók:

• 4 tojás
• 10 deka porcukor
• 10 és fél deka liszt
• 1 és fél deci rum
• 1 citrom +
• 12 deka porcukor

Elkészítése:

A 4 tojás fehérjét kemény habbá verjük, 10 deka porcukrot a habbal elkeverünk,  kissé felverjük és hozzáadunk 4 tojás sárgáját. Azután összekeverjük 10 és fél deka liszttel, majd vajazott sütőlapon, melyre vajazott papirost tettünk, ujjnyi vastagon felkenjük a tésztát.

Közepesen meleg sütőben sütjük. Ha kisült, teljesen kihűtjük. Kétharmad részét levágjuk, megkenjük ribizli-ízzel és kettévágjuk. A fennmaradó egyharmad részt apró kockákra vágjuk, rummal, citromlével meglocsoljuk és 12 deka cukor és fél deci vízből nagyon sűrű szirupba keverjük. Ezzel a töltelékkel töltjük meg a kettévágott ribizli-ízes piskótalapokat. Tetszés szerinti formákra vágjuk, vagy pogácsaszaggatóval szúrjuk ki a mignonokat. A leesett darabokat, tehát hulladékot egy kis csokoládéöntettel, rummal vagy sziruppal összekeverjük és kúpokat vagy kis golyókat formálunk belőlük, melyeknek aljára kis piskótalapokat szúrunk megfelelő pogácsaszaggatóval.

Egy kicsit állni hagyjuk, majd rózsaszínűre festett cukorfondattal bevonjuk  a mignonokat.

Szent Flórián emléknapjára - május 4.

Szent Flórián tradicionális katonai családból származott. Cesiaban (a mai Felső-Ausztria területén) született a III. század második felében. Diocletianus császár uralkodása idején lépett be a római hadseregbe, ahol tehetsége, bátorsága révén gyorsan haladt előre a katonai pályán, rövidesen a Caecia erőd parancsnoka lett. A legenda szerint az erődben hatalmas tűzvész pusztított, amit Flórián – szinte kilátástalan helyzetből – megfékezett. Katonái, kiket a legszörnyűbb tűzhaláltól mentett meg, Flórián emberfeletti, isteni erejének tulajdonították a tűzvész elmúltát, s hírét szájról szájra adva, megszületett a Flórián-legenda.

          Diocletianus császár uralma alatt, 303-ban újra kitört az egyházüldözés, a keresztényüldözés. Flórián igazságérzete, emberségessége fellázadt a kegyetlenkedések ellen. Az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) a börtönben sínylődő 40 társa mellé állt. A városba érkezés előtt nyíltan megvallotta keresztény mivoltát, ezért elfogták, és bíróság elé állították. Egykori katonatársai vitték a bíró elé. Amikor megtagadta az áldozat bemutatását a római isteneknek, kegyetlenül megkorbácsolták, majd a császár parancsára 304. május 4-én kővel a nyakában az Enns-fo1yóba vetették.

          A ránk maradt írásos emlékek szerint holtteste fennakadt egy sziklán, ahol sas vigyázott rá, mígnem egy Valéria nevezetű keresztény asszony rátalált, kocsijába rejtve elvitte Lorchba, és tisztességgel eltemettette. Később sírja felett templomot építettek, amelyet a bencések, majd a lateráni kanonok gondozott. Sírja körül mára híres kegyhely épült ki. Tisztelete főként Bajorországban, Ausztriában, Krakkóban és Magyarországon terjedt el. Ereklyéi Bolognába is eljutottak.

Már szentté avatása után is több csodát feljegyeztek vele kapcsolatban. Például egy szénégetőt is megmentett a tűzhaláltól, akinek máglyája lángra lobbant. A kétségbe esett ember próbálta eloltani, azonban ő is a tűzbe esett, ekkor a vízbe fojtott Fróriánhoz fohászkodva vizet kért. Így menekült meg a tűztől.

          Árvizek és tűzvészek ellen védő szent. Mivel folyóban halt mártírhalált, a középkorban az árvizek elleni védszentként is tisztelték. A tűzvészek ellen védő Szent Flórián alakja a 15. század végén vált közismertté. Az egyik legfélelmetesebb elemi erőtől, a tűztől való rettegés keltette életre Flóriánnak, az "Isten tűzoltójá”-nak alakját.

Magyarországi ábrázolásainak kezdete is erre az időszakra tehető, főként a német ajkú területeken. A 17. században a nagyszámú osztrák és német bevándorlás hatására hazánkban csaknem mindenütt megelevenedett a Flórián-kultusz.

          Flórián napját – május 4-ét – a tűzoltók ma is a személye előtti főhajtással tartják nyilván. A tűzoltók számára Flórián a tűzoltó munka lényegét testesíti meg: az állhatatosságot, becsületet, embertársaik megsegítését.