Az utóbbi idők egyik legjobb válogatása 2/1. rész

Most nem tudom, hogy az élet azért szar, mert rövid,... vagy azért rövid, mert szar?

Kezdetben vala a semmi. Majd az Úr mondá: "Legyen világosság!" - s továbbra is vala a semmi, de már látni is lehetett azt.

A munka élteti az embert, de a pihenés sem ölt még meg senkit!

A legbiztosabb jele annak, hogy létezik intelligens élet a Földön kívül az az, hogy még nem próbáltak kapcsolatba lépni velünk.

Az elmélet és a gyakorlat között elméletileg nincs különbség, de gyakorlatilag viszont van!

Élj lazán, ne dolgozz túl sokat, mert egyszer csak azt veszed észre, hogy vasárnap a templomban mindenki énekel, csak te fekszel a hátadon...

A pesszimista olyan ember, akinek mindig igaza van, de sosincs öröme benne.

A hisztéria alattomos betegség! A nő kapja meg és a férfi hal bele!

Az italt elhagyni jó dolog... sokkal rosszabb viszont, ha már nem emlékszel, hol hagytad el.

A Földön élni drága mulatság, de a csomag legalább tartalmaz évente egy ingyenes Nap-körüli utat.

Bonyolult kérdésre mindig akad egy egyszerű, könnyen érthető, téves válasz.

Ne vedd túl komolyan az életet! Úgyse kerülsz ki belőle élve.

A munka azoknak való, akik nem tudnak horgászni.

A Föld IQ szintje állandó, csak egyre többen vagyunk hozzá.

Kétféle ember létezik: az egyik mindig megmondja, mit gondol, a másiknak vannak barátai.

A tudatlanság nem végleges állapot, a hülyeség igen.

Van a tér-idő kontinuumnak egy olyan pontja, amely magába szippantja a kulcscsomókat és a fél pár zoknikat.

Egy tökéletes férfi hajlandó órákon át várni, míg a barátnője két perc alatt elkészül.

Múlt éjszaka, ahogy feküdtem az ágyban és bámultam a csillagokat, arra gondoltam, hova a fenébe tűnhetett a mennyezet meg a tető?

Aki golyóálló mellényt visel, ne lepődjön meg, ha seggbe lövik.

A számítógépek sohasem fogják az emberi hülyeséget pótolni.

Kelet-Kárpátalja nevezetességeiből - Feketetisza település

Feketetisza (ukránul: Чорна Тиса / Csorna Tisza) községet a kőrösmezői medencében, a Fekete-Tisza forrásvidékén található, a névadó központi településsel szinte egybeépülve.

• 895-1920 – Magyarország része
• 1920-1939 – Csehszlovákia része
• 1939-1944 – Magyarország része
• 1944-1945 – Csehszlovákia része és szovjet megszállás
• 1945-1991 – Szovjetunió része (Ukrán SZoc. SZöv. Köz.)
• 1991-től – Ukrajna része

Látnivalók

 Emlékoszlop a világháborúkban elestek emlékére (33 név).

Ortodox templom

(Fotó: sajátom, 2016. szeptember)

A soproni népszavazás kierőszakolása (a velencei egyezmény) - 1921. okt. 13.

Ezen a nevezetes napon Ausztria, Magyarország és Olaszország képviselője aláírta az úgynevezett „velencei egyezményt”. A magyar kormány kötelezettséget vállalt, hogy az Őrvidéket (osztrák neve: Burgenland - várak földje) megtisztítja a szabadcsapatoktól, és átadja Ausztriának - Sopron és a környező nyolc község kivételével, ahol népszavazás fog dönteni a hovatartozásról.

Előzmények:

Az első világháborúban győztes antant az Ausztriával aláíratott saint-germaini, valamint a Magyarországgal aláíratott trianoni békében Ausztriának ítélte az ezer éven át a Magyar Királysághoz tartozott Moson, Sopron és Vas vármegyék egy részét (4312 négyzetkilométert). Az 1919. június 2-i osztrák békeszerződés-tervezet még a történelmi osztrák–magyar határ megtartásával számolt.

A megváltoztatott döntés tiltakozást váltott ki az addigra már agyoncsonkított Magyarországon, különösen az átcsatolásra ítélt területeken. Sopronban a munkás- és katonatanács 1919. június 20-án határozatot hozott, miszerint a nyugati országhatárt fegyverrel is megvédi. Az utolsó napjait élő Tanácsköztársaság kormánya úgy döntött, hogy az önrendelkezés jogát hangsúlyozza, és egyelőre nem ad át területet. A népszavazás fölvetésével időt kívánt nyerni, a terület átengedését az ausztriai politika megváltozásától tette függővé, várva, hogy Ausztria is bolsevizálódik!

A Bethlen-kormány megalakulásáig (1921. április) egymást váltó kormányok igyekeztek a Nyugat-Magyarországra vonatkozó párizsi döntés módosítását elérni, míg az osztrák kormányzatok célja az Ausztriának ítélt terület tényleges megszerzése volt.
A Simonyi-Semadam-kormány küldöttei 1920. június 4-én a Nagy-Trianon-palotában aláírták a békediktátumot: Magyarország elveszítette területe 67,3 százalékát (190 263 négyzetkilométert), közte Nyugat-Magyarországot is. Párizsban 1921. július 26-án ratifikálták a trianoni szerződést. Így nem lehetett halasztgatni a megjelölt határvonalak elfoglalását az érdekelt államok részéről. Cseh-Szlovákiával és Romániával ez nem jelentett újabb határvitákat, mivel a két állam már korábban birtokba vette az 1919. július 13-i Clemenceau-jegyzékben megjelölt – lényegében Trianonban véglegesített – határvonalat. A Szerb–Horvát–Szlovén Királyság és Ausztria esetében azonban más volt a helyzet. A trianoni okmány Magyarországnak ítélte a „baranyai háromszöget”, amelyet (5677 négyzetkilométer, 404 465 lakos) a szerb–horvát–szlovén állam a belgrádi fegyverszünet óta (1918. november 13.) megszállva tartott. Nyugat-Magyarország pedig 1921 júliusáig Magyarországhoz tartozott.
Trianon jóváhagyásával elodázhatatlanná vált a „baranyai háromszög” magyar átvétele, illetve Nyugat-Magyarország átadása. A magyar és a délszláv fél egyaránt a terület megtartására törekedett. 1921. augusztus 14-én Pécsett – szerb ösztönzésre – kikiáltották a „Baranya–Bajai Szerb–Magyar Köztársaságot”. A nagygyűlés az „új államot” – a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság protektorátusaként – az antant védelme alá helyezte.
Gróf Bethlen István és külügyminisztere, Bánffy Miklós sikere, hogy a párizsi nagyköveti konferencia elfogadta a „baranyai háromszög”, illetve Nyugat-Magyarország kiürítésének összekapcsolását. Úgy határoztak, hogy Baranya kiürítése negyvennyolc órával előzze meg Nyugat-Magyarország átadását. A szerbek 1921. augusztus 18-án megkezdték a kivonulást Baranyából. Két nap múltán a magyar kormány is hozzálátott Nyugat-Magyarország kiürítéséhez. (A belgrádi kormány Újszeged környékén néhány négyzetkilométernyi területről nem vonult ki „biztosítékul”, hogy a magyarok kivonuljanak Nyugat-Magyarországról.) A Szövetségközi Tábornoki Bizottság magyar, német és horvát nyelvű kiáltványa adta tudtul Nyugat-Magyarország polgárainak, hogy a terület felségjogát Magyarország az antantnak, az pedig Ausztriának 1921. augusztus 29-én 16 órakor adja át Sopronban.
Az augusztus 28-án a történelmi osztrák–magyar határt átlépő osztrák csendőröket magyar felkelők megtámadták, mire a magyar kormány beszüntette a kiürítést az úgynevezett „A zóna” vonalán. Történt, hogy 1921 augusztusában szabadcsapatok jelentek meg Nyugat-Magyarországon – mintegy háromezer–háromezer-ötszáz fő –, és sikeres gerillaháborút kezdtek a bevonuló osztrákok ellen.

A Bethlen-kormány azzal a szándékkal támogatta titokban a szabadcsapatokat, hogy az osztrákoknak átadandó terület legalább egy részén népszavazást erőszakoljon ki, amint ez az osztrákoknak is sikerült Karintiában a délszláv állammal szemben. 1921. augusztus végétől október 13-ig (a velencei megállapodásig) bonyolult diplomáciai huzavona a jellemző, míg végül a nagykövetek tanácsa tudomásul vette a két ország egyezkedését a nyugat-magyarországi viszályban.

1921. október 11-én Velencében tárgyalások kezdődtek az osztrák és a magyar fél között. Ausztriát Schober szövetségi kancellár és külügyminiszter, Magyarországot Bethlen miniszterelnök és Bánffy képviselte, míg a közvetítő olasz kormány nevében Torretta külügyminiszter elnökölt.

 Azonban a győztesek nagykövetek tanácsa abból nem engedett, hogy a megadott határidőig (október 3.) a magyar kormánynak ki kell ürítenie a még megszállva tartott területet, az úgynevezett „B zónát”. A fölkelők azonban a kiürítést követően – Sopron és környéke kivételével – megszállták a „B zónát”, és ismételten megakadályozták az osztrák csendőrség bevonulását, sőt „önálló államot” alapítottak. (Prónay Pál október 4-én Felsőőrött kikiáltotta Lajtabánság „független államot”).

1921. október 13-án aláírt „velencei egyezmény” tette lehetővé, hogy a trianoni diktátum módosuljon, és Sopron, valamint nyolc község visszatérjen Magyarországhoz.

Osztrák plakát

A nap viccei

–Mondja hölgyem, van már partnere a következő tánchoz?

–Még nincsen.

Akkor legyen szíves, vigyázzon a sörömre, amíg visszajövök!

"Én valahogy úgy vagyok a nőkkel, mint a zsiráfokkal,

tetszik, tetszik, de otthonra azért nem kéne..."

Gombapaprikás

Húspótlóként jöhet a gomba is, nokedlivel, tésztával nagyszerű

hozzávalók 4 adag

§                                 20 dkg gomba

§                                 1 közepes fej vöröshagyma

§                                 3 gerezd fokhagyma

§                                 1 közepes db paprika

§                                 1 db paradicsom (vagy lecsó)

§                                 2 dl tejföl

§                                 50 dkg tészta

§                                 2 ek napraforgó olaj

§                                 fűszerprika ízlés szerint

§                                 só ízlés szerint

§                                 bors ízlés szerint

§                                 köménymag ízlés szerint

elkészítése

1.                              Az olajon megfonnyasztjuk a vöröshagymát, mellédobjuk a fokhagymát is. Fűszerpaprikával meghintjük, kevés vizet hozzáöntve pároljuk.

2.                              Hozzáadjuk az apróra vágott paprikát és paradicsomot (esetleg 3 kanál lecsót). 10 perc párolás után adjuk hozzá a szintén apróra vágott gombát, a sót, borsot. Lefedjük és hagyjuk rotyogni.

3.                              Kb. 30 perc főzés elteltével egy tálban kevés vízzel, vagy tejjel kikeverjük a tejfölt, és hozzáöntjük a gombához. Egy-két rottyantás után kész.

4.                              Kifőzzük a tésztát hozzá, és tálaljuk. Jó étvágyat!

§(Forrás: Iluska receptje)

Fogyózóknak, cukrosoknak

Gombaleves (4 adag)

Elkészítési idő: 20 perc

150 gramm vöröshagyma, nyers

20 gramm búzaliszt

2 evőkanál napraforgó-olaj

1 dl tejföl, sovány 12%

1 késhegynyi pirospaprika, őrölt, édes-nemes

1 késhegynyi konyhasó

1 késhegynyi fehérbors, őrölt, szárított

1 adag friss petrezselyem

A finomra vágott hagymát olajban aranysárgára pirítjuk, hozzáadjuk a jól megmosott és vékony szeletekre vágott gombát. Sózzuk, pirospaprikáét, borsot szórunk rá. Vízzel felengedjük és puhára főzzük. Tejfölből, lisztből habarást készítünk és behabarjuk. Még egyszer felforraljuk, tálalás előtt vágott petrezselyemmel megszórjuk. 

Gulyásleves (4 adag)

Elkészítési idő: 40 perc

1 darab vöröshagyma, nyers

1 evőkanál konyhasó

1 teáskanál köménymag, egész, szárított
1 késhegynyi pirospaprika, őrölt, édes-nemes

2 evőkanál napraforgó-olaj
50 gramm lecsó
200 gramm burgonya, nyers

200 gramm marha lapocka

Az olajban megpirítjuk a hagymát, beletesszük a pirospaprikát, a kockára vágott marhahúst, a köménymagot, a lecsót. Megsózzuk, vízzel felöntjük és nem egészen puhára pároljuk. Hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát, annyi vizet öntünk rá, hogy a burgonyát és a húst ellepje (személyenként 4 dl vizet) és megfőzzük. 

Zöldbableves

Az összevágott zöldbabot feltesszük főni, megsózzuk. Olajból, lisztből, finomra vágott vöröshagymával, zöldpetrezselyemmel, fokhagymával, paprikával rántást készítünk, kevés hideg vízzel felöntjük. A levesbe keverjük, és 5 percig forraljuk. Tálalás előtt belekeverjük a tejfölt. A tejföl kihagyásával 137 kalóriát megspórolhatunk. 

Zöldséges marhatokány (4 adag)

Elkészítési idő: 50 perc

10 gramm babérlevél, szárított

1 evőkanál mustár

1 késhegynyi konyhasó

1 teáskanál pirospaprika, őrölt, édes-nemes

1 teáskanál feketebors, egész

3 evőkanál napraforgó-olaj

300 gramm paradicsom, darabolt

100 gramm zöldpaprika, édes, fagyasztott

70 gramm petrezselyemgyökér, nyers

150 gramm sárgarépa, nyers

150 gramm vöröshagyma, nyers

400 gramm marhahús, felső hátszín

A marhahúst vékony csíkokra vágjuk és az olajjal összekeverve, hideg helyen egy napig állni hagyjuk. Ezután lábasba tesszük és a fedő alatt pároljuk. majd a karikára vágott hagymát, répát, gyökeret, zöldpaprikát, paradicsomot ráhalmozzuk, sóval, borssal, pirospaprikával meghintjük. Hozzáadjuk a babérlevelet, pici mustárt és puhára pároljuk. 

Ipolyság visszatért - 1938. október 11.

         Az Ipolyság visszatért – 1938. október 11. a korabeli magyar sajtóban. (Minden településen hasonlóképpen zajlott a magyar katonák fogadtatása, ez kiváló példa.)

         

         Húsz év után bekövetkezett a történelmi pillanat, amely visszahozta hozzánk Hont vármegye székhelyét, a színmagyar lakosságú Ipolyságot. A cseh határhoz közel fekvő Nagyoroszi, Drégelypalánk, Ipolyhont községek lakossága már a kora reggeli órákban megindult Ipolyság felé, hogy együtt örüljön a város lakosságával felszabadulása ünnepén. Délelőtt 11 órakor érkezett meg a magyar sajtó társasgépkocsija a határra. A határnál a váci kerékpároszászlóalj várakozott deli 12 óráig, a formai átadás pillanatáig. Az egybegyűlt határszéli magyarok mámoros lelkesedéssel ünnepelték a magyar katonákat és elkeseredésük, húszéves sanyargattatásuk fájdalma a cseh címert viselő határsorompó felé fordult. A határsorompó pillanatok alatt kizuhant beton-ágyából és az útszéli árokba fordult, a rajta levő cseh állami címer pozdorjává zúzódott.

          Lassan elérkezett déli 12 óra. Vitéz Szombathy Pál alezredes, a váci "Damjanich János" 1. honvéd kerékpáros zászlóalj parancsnoka, segédtisztje, Bitay István százados kíséretében odalépett a cseh részen szolgalatot teljesítő századoshoz, aki ekkor átadta a határvonalat, majd gépkocsiba ülve elrobogott. A kerékpáros-zászlóalj nyomban megindult az Ipolyság felé vezető országúton, ahol végeláthatatlan tömegekben éljenzett, lelkesedett a környékbeli falvak és Ipolyság felszabadított népe. Az újságírók gépkocsijáról a nemzetszínű kokárdák ezreit szórtak a lelkesedés örömében síró férfiak és nők közé, akik boldogan tűzték ki a kokárdákat. Szüntelen éljenzés, Vissza, vissza, mindent vissza! Pozsonyt vissza, Kassát vissza" kiáltások és szakadatlan ünneplés között érkezett a kerékpáros-zászlóalj Ipolyság főterére, amelyet a cseh uralom alatt Masaryk térnek hívtak. Itt tolongott, éljenzett, lelkesedett az egész város lakossága. Minden házon magyar zászló lengett, magyar színek voltak az ablakokon és virág mindenfelé. A város bejáratánál hatalmas diadalkapu fogadta a bevonuló csapatokat, amelyeket az ipolysági nők zöld fenyőgallyakkal borítottak, piros és fehér élő virágokkal halmoztak el. A kerékpáros zászlóalj kemény magyar katonái és kerékpárjai alig látszottak a sok virágcsokortól s az utat is virágszőnyeg borította.

          Ipolyság főtere felejthetetlen színes képet nyújtott. Magyar ruhás asszonyok, leányok, a tanulóifjúság határtalan lelkesedése és örömujjongása egyre fokozódott, amint a csapatok egymásután megérkezve kemény, dübörgő lépésekkel elhelyezkedtek a város főterén. A lelkesedés és ünneplés az extázisig fokozódott akkor, amikor fél 2-kor megérkezett vitéz Paduschitzky Alfréd ezredes, a budapesti "Mária Terézia" 1. honvéd gyalogezred parancsnoka, hogy átvegye a várost. Néhány perc múlva vitéz nagybaconi Nagy Vilmos altábornagy, a budapesti vegyesdandár parancsnoka érkezett meg. A bevonuló gyalogezred csapatai élén a budapesti honvédzenekar haladt Figedy Sándor karnagy vezetésével, s az egyik tüzes katonanóta a másikat követte. Amikor a csapatok elhelyezkedtek, a zenekarban felhangzott a magyar Hiszekegy, majd utána a Himnusz, amelyet a több, mint 15.000 főnyi tömeg sírva, zokogva énekelte, elfeledve húsz esztendő minden keserűségét. Amikor a Himnusz utolsó akkordjai elhangzottak, újból leírhatatlan lelkes tombolásban tört ki az ujjongó tömeg. Éljen a hadsereg! Éljen Horthy Miklós! Éljen Kánya Kálmán! Duce, Duce, Duce! Éljen Hitler! Majd. ütemesen: vissza, vissza, mindent vissza, Pozsonyt vissza, Kassát vissza kiáltotta a tömeg. Padusitzky ezredes lováról szállva, tisztjei kíséretében felment a városháza zászlódíszben álló erkélyére és fogadta vitéz Szombathy alezredes jelentését.

           Ezután dr. Salkovszky Jenő volt cseh tartománygyűlési képviselő mondott beszédet és az ezredes felé fordulva a következőket mondotta: – Vitéz ezredes úr! Dicső magyar katonák! Szeretett magyar testvéreim!  Örömtől kicsorduló szívvel, meleg szeretettel köszöntöm a felsőmagyarországi Magyar Nemzeti Tanács és a felsőmagyarországi magyar pártok nevében a közénk bevonuló dicső magyar katonaságot. A mi városunknak jutott az a szerencse, hogy első azok között, ameIy felszabadult az idegen járom alól. Túlárad a szívünk az örömtől, mert beteljesedve látjuk húszesztendős vágyunkat és reménységünket. Húsz esztendővel ezelőtt a csehek átvették a Kollonich-jelszót és azt az elvet vallották, hogy a magyar nemzetet először szegénnyé, azután csehszlovákká kell tenni. Megindult az elnemzetietlenítő munka, megindult az adóprés, vagyondézsma. Minden jogot az idegenek kaptak. Elszegényedett a magyar iparos, kihullott a szerszám a magyar munkás kezéből. Megindult a lélekvásárlás és megindult ígéretekkel és fenyegetésekkel az elnemzetlenitő munka. Meghamisították a történelmet a magyar iskolákban és olyan nemzedéket akartak nevelni, amely nyelvében még magyar, de érzésében csehszlovák. És mi, az árva magyar nép, álltuk a rohamot, dacos elszántsággal, szívós akarattal ős kitartással. A magyarságnak mindig szenvedés volt a sorsa. Annyi emlékünk van a magyarság vérzivataros századaiból. És ha összejöttünk egymással, jól esett hallani egymás szájából a biztatást, hogyha kibírtuk a török és kibírtuk a tatár megszállást, a cseh megszállást is kibírjuk. A bizalom és a remény mindig élt a szívünkben. Bíztunk a magyarok Istenében. Bíztunk a magyar nép igazságában és feltámadásában. Ebben az ünnepélyes órában elfogódottá válunk, hatalmába kerít az elérzékenyedés, olyanok vagyunk, mint a gyermek, aki hosszú távollét után haza tér. Szeretnénk magunkhoz ölelni minden magyart. Ez a húsz esztendő azonban legyen tanulság mindnyájunknak. A széthúzás, osztálygőg és a félrevetett munkásság között az osztályharc tette tönkre a régi Nagymagyarországot. Ennek meg kell szűnnie. Nem ismerek különbséget magyar és magyar között, csak abban a vonatkozásban, hogy ki dolgozik többet a hazának és hazáért. Ki kell építeni az osztályok feletti társadalmat, mert csak ez ad igazi jogot és kenyeret. Ezredes úr! Dicső honvédsereg! A 48-as honvédek, Bem apó és a vörös-sapkások utódai szeretettel köszöntöm az ipolyságiak nevében. Isten hozott mindnyájatokat. Isten éltesse a szép Nagymagyarországot!

          Ezután Zanoletti József, a város bírája beszélt. Nehezen jön ajkamra a szó – mondotta – a húsz év utáni viszontlátás öröme összeszorítja a torkomat. Hányszor álltunk a kétségbeesés szélén, hány álmatlan éjszakán gondoltunk arra, hogy hol fogunk megpihenni, hol fogunk meghalni, idegenben-e, vagy pedig magyar földön? Nagy hitünk nem volt hiábavaló. Az Isten visszavezetett oda ahonnan húsz esztendővel ezelőtt durva kézzel letéptek bennünket: áldott magyar hazánk meleg, puha kebelére. Az első felszabadított magyar város nevében igaz szívvel köszöntöm a magyar királyi honvédséget és oltalmába ajánlom ezt a várost. Az Isten éltessen valamennyiteket!

          Borovens István a felvidéki magyar munkáspárt nevében üdvözölte a honvédséget .Megígérte, hogy a nemzeti érzésű munkásság mindig azért fog dolgozni,hogy nagyobb és boldogabb legyen Magyarország! A marxista propaganda – mondotta többek között – húsz esztendeig nem tudta kiirtani belőlünk. hogy magyarok legyünk. Kérjük a honvédséget és mindenkit. aki a csonka hazából jött át, hogy fogadják szeretettel az itt élő nemzeti érzésű magyar munkásságot.

Hornyai: Ágnes a magyar ifjúság nevében beszélt. Hálásak vagyunk szüleinknek – mondotta – hogy a húsz évi elnyomatás alatt csak magyaroknak neveltek, utána Okolicsányi Annával együtt szép virágcsokrot nyújtott át az ezredesnek.

          Ezután Salkovszky Jenő a következőket mondotta: –Ebben az ünnepélyes pillanatban első gondolatunk Magyarország kormányzója, /hosszantartó, lelkes éljenzés/, nagybányai vitéz Horthy Miklós úr felé száll, aki atyai gondviseléssel, bölcs előrelátásával és dicső katonai tehetséggel megszerezte nekünk ezt a földet. Indítványozom, hogy az alábbi táviratokat küldjük el:

          Főméltóságú vitéz nagybányai Horthy Miklós úrnak. Budapest.

Ebben a magasztos pillanatban, amelyet igazán csak mi, két hosszú évtized elnyomottai tudunk átérezni, boldogságtól mámoros lélekkel üdvözöljük Magyarország kormányzóját és Isten áldását kérjük országépítő munkájához.

          Vitéz Imrédy Béla m. kir. miniszterelnök úrnak, Budapest.

Ipolyság város lakossága határtalan lelkesedéssel élvezi azt a történelmi pillanatot. amikor húsz esztendős szenvedés után visszakerült az anyaállamhoz, amelytől a kegyetlen trianoni békeparancs két évtizeddel ezelőtt elszakította. Ebből az alkalomból az ipolysági Magyar Nemzeti Tanács boldog örömmel üdvözli miniszterelnök urat.

          Kánya Kálmán m.kir. külügyminiszter úrnak, Komárom,

Ipolyság város lakossága a két évtizedes szörnyű nyomás alól felszabadult. Hálatelt szívvel üdvözöljük a külügyminiszter urat, hogy fáradhatatlan tevékenysége révén éppen városunk került abba a szerencsés helyzetbe, hogy a komáromi tárgyalások első eredményeként Szent István koronájának védőszárnyai alá visszakerült.

          Jaross Andor nemzetgyűlési képviselő úrnak, Komárom.

Ipolyság város Magyar Nemzeti Tanácsa ezekben a történelmi órákban, amikor "Az igazság győz" elve /legalább is városunkra vonatkoztatva/ érvényesült, hálás szívvel köszönti a felvidéki magyarság fáradhatatlan vezérét azért a nemzetmentő munkájáért, amelyet hosszú éveken át értünk is kifejtett.

          Ezután vitéz nagybaconi Nagy Vilmos altábornagy, a budapesti vegyesdandár parancsnoka válaszolt  az üdvözlésekre.

–Szeretettel üdvözlöm ebben a városban élő magyar testvéremet – mondotta. –Kérem,  fogadják ezeket a magyar harcosokat azzal a szeretettel, amilyen lelkesedéssel vonultak be ide erre a földre, amely ezer év óta mindig: a miénk volt. Azzal a fogadalommal és azzal a bizalommal folytatjuk itt a munkát, hogy nemsokára elérkezik az a pillanat, amikor ott állunk azon a földön is, amely ezer év óta minket megillet és miénk volt .

          Az altábornagy ezután arra kért mindenkit, hogy a közigazgatás folyamatának megindulásáig a legnagyobb szeretettel és bizalommal forduljanak panaszaikkal és bajaikkal a katonai hatósághoz.

Az altábornagy beszéde után újra felhangzott a Himnusz és az óriási tömeg sírva énekelte el a magyar nemzeti imádságot.