Jelki András születésnapjára - 1738. április 20. Kalandos élete

          Jelky András szobra szülővárosában. A szobor Medgyessy Ferenc, a földgömb Miskolczy Ferenc alkotása. Készült: 1936-ban. Bronz, mészkő – Időközben Baja egyik jelképévé vált

            Jelky András (Baja, 1738. április 20. – Buda, 1783. december 6.) édesapja kiszolgált császári katonaként Baján szabóként dolgozott. Fiát – hasonlóképp annak bátyjához, aki a bécsi császári ruhatárnál szabóskodott – szintén szabónak szánta. András fia azonban nem ezt a nyugalmas életutat választotta.

           1754. március 13-án ándorútra kelt, és Prágán, Lipcsén, Nürnbergen át Erlangenbe érkezett, ahol mintegy két hónapig tartózkodott. Innét továbbutazott Franciaországba, azonban az egyik útjába eső városban, Aschaffenburgban éppen katonaállítás volt: a hadrafogható fiatalembereket – tekintet nélkül azok származására – erőszakkal besorozták katonának. Hogy a katonáskodást elkerülje, egy menyecske a puttonyában az eladó gyümölcs alá rejtve kicsempészte a városból. Innen továbbutazott Hanauba, azonban megérkezésekor a város kapujában eltépték az útlevelét, és a kaszárnyába hurcolták. Néhány napos fogság után sorstársaival együtt átszállították Hannoverbe, hogy hajóval a tengerentúlra küldjék. A hajó azonban megtelt emberekkel, s amíg a másik hajóra vártak, Jelky megszökött, és Nijmegenbe ment. Itt azonban kelepcébe került, több némettel és hollanddal együtt. Ezúttal nem kerülhette el sorsát: 1755. október 30-án elindult vele a hajó Holland-Kelet-India felé.

            A hajóba az úton villám csapott, és elsüllyedt. Jelky egy fadarabba kapaszkodva tartotta fenn magát, míg halászok kimentették. Ezután egy holland hajóskapitány alkalmazta, hogy a legénység ruháit javítgassa. Suriname-be utazott, onnét 1756-ban ért vissza, Lisszabonba. Innét egy máltai hajóval utazott tovább, de kalózok fogságába esett, s azok rabszolgának eladták egy töröknek.

            Jelky új gazdájának egyik emberével – a rabszolgák felvigyázójával – kievezett egy szigetre, de közben azt kilökte a csónakból, s megszökött. Hét napig barangolt a tengeren, amíg egy portugál kereskedő felvette őt a hajójára. 1757 májusában Makaóba érkezett, innen továbbvitorlázott Kantonba

           Kantonban Hollandia katonai szolgálatába állt, és Batáviába (ma: Dzsakarta) utazott, ahová 1758 januárjában érkezett meg, s itt még hét hónapig katonáskodott. Leszerelése után Albert Parra – a kelet-indiai kereskedelmi társaság elnöke – mint szabót a házához fogadta, s beírták a városi polgárok közé is. Még ez évben feleségül vette egy angol haszonbérlőnek a leányát.

            Egy véletlen szerencsétlenség és félreértés folytán magára vonta munkaadójának haragját, aki elűzte a házától, és a katonasághoz küldte. 1760-ban elhagyta Batáviát, feleségét atyjának gondjaira bízta.

            Ceylon szigetére utazott, ahol három hónapig táborozott. Amikor az egyik szomszédos szigetre ment társaival fát vágni, emberevők támadták meg őket: több társát levágták, néhányukat elfogták. Jelky egy előkelő főnök tulajdonába került, aki ketrecben tartotta, hogy később valamelyik bálványuknak áldozatul megsüsse. Fogságából gazdájának leánya mentette meg, akivel két bennszülött társaságában elmenekült.

            A megszabadítója 13 hónap múlva meghalt; Jelkyt egy öt nap múlva arra vitorlázó hajó vette fel, és Batáviába szállította. Parra – aki közben helytartó lett – megbocsátott neki, és kegyeivel halmozta el, felesége is tárt karokkal fogadta. Tiszti ranggal egy árvaház igazgatója lett, emellett komoly vagyont szerzett, és 1767-ben egy 1400 házból álló ültetvényt vett meg. 1770-ben a polgári őrség kapitányává nevezték ki, a holland követség titkos tanácsosa lett, többször járt követségben Japánban és Jáván.

            1772-ben meghalt a felesége, 1775. december 28-án pedig jótevője, Parra. Jelky búskomorságba esett, s hazájába kívánkozott. Jelky lemondott az állásáról, és 1776. október 25-én Európába utazott. 1777. augusztus 30-án érkezett meg Amszterdamba, október 2-án Bécsbe, ahol bátyját még életben találta. Bécsben nagy feltűnést keltett érkezésével, november 28-án bemutatták Mária Teréziának is.

            1778-ban Budán telepedett le. Ismét megnősült, s egy fia született. 45 évesen tüdővészben halt meg. (Forrás: Wikipedia)

Érdekes képek - emberek és állatok

Zöldséges céklaleves

Bölcsességek

VISSZAEMLÉKEZÉS -A koronavírus ellen humorral harcoltam

Eszterházy Károly Főiskola, Eger - - - - A Nemzetközi Műemléki Nap alkalmából - április 18.

            Az UNESCO ICOMOS Szervezetének javaslatára nyilvánították április 18-át Nemzetközi Műemléki Nappá. Először 1984-ben ünnepelték. Magyarország már a meghirdetés évében csatlakozott a kezdeményezéshez. E napon elsősorban azokra a műemlékekre hívják fel a figyelmet, amelyek veszélyben vannak. Én most kivételt teszek. Egy olyan épületet mutatok be, amelyiknek a felújítása 2012-ben fejeződött be.
           Az Eszterházy Károly Főiskola (korábban: Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, egy időben Ho Si Minh Főiskola) 1774-ben nyílt. 1989-ben felvette az építtető, Eszterházy Károly püspök nevét.

            Első tervezőjétől, Gerl Mátyástól Eszterházy megbízására Fellner Jakab vette át a feladatot. A főhomlokzaton a barokk stílusjegyek mellett a copf stílus díszítő elemei is megtalálhatók.

            Négy fakultásos egyetem működtetésére alkalmas, minden feltételt biztosító, korszerű oktatási épület készült el, de a Mária Terézia által kibocsátott 1777-es Ratio Educationis 14. paragrafusa azonban kimondta, hogy Magyarországon csak egy egyetem működhet, mégpedig a budai. Eszterházy II. Józsefnél is tett kísérletet az egyetemi rang megszerzésére, de hiába. Működött itt teológia, tanítóképző, jogakadémia és rajziskola. A II. világháború után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Főiskolai Karát telepítették ide 1949-ben, amely a következő évben önállósult, és tanárképző főiskolaként vált ismertté.

            A hatalmas épület szabályos négyszög alaprajzú, nagy belső udvart keretez.

            A főbejárat felett található a díszterem az épület belsejének legszebb része. A mennyezeti freskón Franz Sigrist osztrák festő a négy tervezett egyetemi fakultás szimbolizált bemutatását készítette el, ezek: jogtudomány, teológia, orvosképzés, természettudományok.

            Az épület északi oldalán található kápolna mennyezetét Franz Anton Maulbertsch „Az üdvözültek” című freskója díszíti.

            A Főegyházmegyei Könyvtárat Eszterházy püspök egyetemi könyvtárnak szánta. Több európai nagyvárosban voltak megbízottai, akik számára könyveket vásároltak. A könyvtárat 1793-ban nyitották meg 20.000 kötettel. Őriznek itt ősnyomtatványokat, kódexeket, sok eredeti levelet, pl. Gárdonyitól és Mikes Kelemen eredeti leveit is.

A nagysallói csata évfordulójára - 1849. április 18.

     Ludwig von Welden 1849. április 18-án délután érkezett Kéméndre és egy református pap lakásán rendezkedett be. Átlátván a helyzetet azt írta Wohlgemuthnak, hogy a magyar sereget támadja meg esetleg akkor is, ha az a Nyitrához ért. A főparancsnok úr, aki még két nappal ezelőtt „Görgey kísértetről” és hordákról beszélt, 19-én reggel lelkére kötötte Wohlgemuthnak, hogy el ne felejtse, miszerint az ellenség erős. Egy olyan ellenség áll előttünk, mely gyorsan manőverez, vitézül harcol, azonban egyszer verve sem egyesülni, sem pozíciót foglalni nem képes.

            Wohlgemuth április 19-én reggel a Strastil-dandárt küldte Nagysalló megszállására. A többi hadosztály Nagymálasról rögtön utána indult, hasonlóképpen Herzinger hadosztálya Csekéről. Welden e szavakkal búcsúzott a paptól reggeli után: Na, páter, ma fogsz látni magyart futni. Ezután a táborszernagy felült a lovára és kíséretével együtt elvágtatott. Nagysalló mögött egy dombon veretett magának sátrat, amelyben Wohlgemuthal tanácskozott. Köztudott volt, hogy Welden szerette az ünnepélyes külsőségeket, ezért az ütközetet is úgy rendezte meg, mint egy operaelőadást szokták. Először a zenekart szólaltatta meg. Az egész tiszti kar és az összes katona elénekelte a „Gott erhalte” kezdetű himnuszt. Welden Istenhez fohászkodott a Császár nevében, de Isten nem hallgatta meg, mivel Weldent szörnyű köhögési roham fogta el, és haladéktalanul Esztergomba szállították. (Ekkor már 69 éves volt, ami akkoriban magas kornak számított.!) Esztergom felé Welden kíséretével áthaladt Kéménden is, ahol a pap szerencséjére megkérdezhette tőle, hogy mikor láthat már magyart futni.

            Klapka Alsópélről Nagysalló ellen indult és Damjanich hadtestével együtt egy óra lefolyása alatt bevették a falut. A környező magaslatokra visszavonult ellenséget Klapka, Damjanich és a Dipod-Bobics dandárokat vezető Guyon Richárd, valamint a Garamon a harc végén átkelt Pöltenberg teljesen szétverte. Hanyatt-homlok futott a megvert császári sereg Érsekújvár és Párkány felé. Wohlgemuth a vereség okát a Heriznger-dandár lekésésének, a magyar sereg gyorsabb kifejlésének, tüzérsége túlerejének tulajdonította, azonkívül annak, hogy az osztrák ütegek munícióját idő előtt ellődözték, és a faluból hátráltakat nem lehetett többé rohamra vezetni.

            A csata 10 órától 2 óráig tartott, az üldözés alatti visszavonulás 5 óráig. Este 11 órakor futott be Perbetére Wohlgemuth altábornagy, aki itt fogalmazta meg relációját a csatáról. Serege szétzüllve, szétszórva, fáradtan és demoralizáltan futott előtte és mögötte. Nem használtak az Esztergomban türelmetlenkedő Welden tanácsai, aki már jobban volt, és a csata napján délután 3 órakor azt írja mit sem sejtve a már Perbetére menekülő altábornagyának, hogy ne lövöldöztessen sokat, hanem használja a szuronyt, mert fogytán van a muníció.

            A csata után Wohlgemuth arra kényszerült, hogy seregével ne Komárom, hanem Érsekújvár felé vonuljon vissza. Ez volt a tavaszi hadjárat legszebb győzelme. Az új cs. kir. fővezér, a Windisch-Grätzet felváltó Welden szerint a cs. kir. csapatok vesztesége 8-900 fő lehetett, Wohlgemuth hivatalos veszteséglistája 112 halottat, 195 sebesültet és 1243 eltűntet és 87 lovat mutatott ki. A magyar hadijelentések szerint csak fogolyból 1200 fő került magyar kézre. A VII. hadtest jelentése szerint egyedül ez a hadtest 5 tisztet, egy főorvost és több mint 500 legénységi állományú foglyot ejtett, míg saját vesztesége 5 sebesült, 3 halott és 3 agyonlőtt ló volt. "Táborunk szelleme kitűnőleg jó. A győzelem lelkesíti s élteti a hazának minden védnökét, kik példátlan kitűréssel szenvedik a háborúnak minden viszontagságait és nehézségeit, s vidor kedvvel néznek a jövő események elébe" - írta Görgei az ütközet után.
            Másnap, április 20-án a VII. hadtest Kéméndnél megverte és Párkányig űzte a cs. kir. II. hadtest Csorich-hadosztályának Franz Wyss vezérőrnagy vezette dandárát. A Wyss-dandár átkelt a Dunán és visszavonult Esztergomba. A Poeltenberg-hadosztály négy Sándor-huszára 22-én éjszaka 10 órakor a helyi parasztok segítségével leégette a Párkányt Esztergommal összekötő hidat, s ezzel megakadályozta, hogy az Esztergomba visszavonult cs. kir. csapatok esetleg újabb támadásba kezdjenek.