Tűzijátékhumor

Jópofa képek

 

Ősi lakhelyünk, a jurta

          Honfoglaló őseink a nomád állattartó népek közé tartoznak, állandó hajlékuk nem lévén, sátrakban laktak. Minden valószínűség szerint - a források nagy része ezt bizonyítja - a magyarság kör alaprajzú nemezsátrakban élt. Feltételezhetjük, hogy ősi nemezsátrunk a belső-ázsiai nomád török és mongol népek körében még ma is használatos jurtához hasonlított leginkább. E hajléktípus a szerkezet, az építeni tudás igen magas szintjét képviseli, joggal mondhatjuk, hogy a népi építészet csúcsteljesítményei közé tartozik.

          Milyen is volt a jurta? Gyorsan felállítható és szétszedhető, lóra felpakolható, könnyű szerkezetű kupolasátor. Vázépítménye két részből tevődik össze: oldalfalát falécekből álló récsszerkezet alkotja, amely hajlítható, széthúzható. Az ollós vázat bőrszíjak erősítik össze. Tetővázát gömbhéjszerűen álló, íves lécbordák alkotják, amelyek egy középső kerékabroncsba futnak össze. Felületére nemezborítás kerül, lószőrből font kötelékkel rögzítve.

          A jurta közepén tűz égett, a füst a tetőabroncs nyílásán távozott. A jurtasátor berendezését egyedül a szőnyegek, bőrök, ülőpárnák és evésre szolgáló alacsony asztalkák alkották. A földre terített gyékényszőnyeg - az ágy, a szék és az asztal szerepét töltötték be. A jurta belsejében szigorúan meg volt szabva, hogy nemek szerint kinek hol a helye: jobb oldalon a férfiak, bal oldalon a nők és a gyerekek foglaltak helyet. A bejárathoz közelebb eső - télen tehát hidegebb - részen kaptak helyet a szegények és a szolgák.

          A letelepedéssel a magyarság folyamatosan lemondott a sátorban lakásról, bár az állandó lakhelyül szolgáló épületek mellett - nyári szállásként - hosszú ideig igénybe vette a sátrakat. Valószínűleg a Kárpát-medence szláv népeitől vettük át a négyszögletes házformát.

Augusztus 20-a ünnepére

Magyarország nemzeti és állami ünnepe – I. István király temetésének és szentté avatásának évfordulója, Szent Ístván király ünnepe, az Új Kenyér ünnepe. 1949 és 1989 között aMagyar Népköztársaság Alkotmányának hivatalos állami ünnepe. Az Országgyűlés döntése értelmében 1991-től a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe is.

       István királyunk sírját 1038. augusztus 20-án – szentté avatásakor – nyitották fel a székesfehérvári bazilikában, s az egyház azóta is ezt a dátumot tartja ünnepként. Attól fogva, hogy 1818-ban Ferenc osztrák császár, magyar király megengedte Szent István Budán őrzött kézereklyéjének a budai Várhegyen történő ünnepélyes körülhordozását, messze földön híressé váltak a budai István-napok. Ez az esemény terebélyesedett a 18. század végén országos méretűvé. Ezeken az ünnepnapokon az ünnepi asztal ékessége volt az új lisztből készült kenyér, s az aratók mulatságát még inkább színesítette a nyáron névnapjukat tartó Istvánok ünnepe is!

I. (Szent) István törvényeivel a keresztény tanításokat az állam minden alattvalójára kötelezővé tette. Nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik, ezek élén érsek, illetve püspök állt. A keresztény tanítás a királyság legszilárdabb bázisává, a megtelepült társadalom mindennapi életének megtartó erejévé vált. A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű uralkodó 1038-ban ­a történészek becslése szerint ­63 éves korában hunyt el.

        45 esztendővel később VII. Gergely pápa Istvánt és fiát: Imre herceget, a szentek sorába iktatta. A magyar nép erre az időpontra ­1083. augusztus 20-ára ­évszázadok óta kegyelettel emlékezik.

Ajánlom utánozni

A Rudolf és a Stefánia tavak felfedezése

            A Teleki Sámuel által finanszírozott és vezetett expedíció már egy éve vándorolt a jórészt ismeretlen Afrikában, a mai Kenya területén. Az utazás célja a bennszülöttek által Fekete-tónak nevezett – európaiak számára csak hírből ismert – tó elérése, felfedezése. Egy Nyire hegyi bennszülött útközben figyelmeztette őket: „Mit fogtok a marháitokkal csinálni, hiszen a tó partján nincs egy szál fű sem” Elnézően mosolyogtak, hiszen ahol víz van, ott legelő is akad. A karaván tagjai 1888. március 6-án, kedden, örömujjongással üdvözölték a 300 kilométer hosszú és 50 km széles tavat, amit Teleki Rudolf-tónak nevezett el jó barátjáról, a magyar trónörökösről. Ám keserűen tapasztalták, hogy az útközben kapott híradás igaznak bizonyult. „A tó közvetlen környezetében nincs semmi vegetáció, úgyhogy sokáig nem is maradhattunk ott” – írta Teleki.

             A víz ihatatlanul sós volt, a környezete kő. Néhány napi pihenő után „…tovább folytattuk utunkat, és csak április 7-én érkeztünk északi végére”. Az ott élők elárulták, hogy kelet felé még egy másik tó is van. Ötnapi meneteléssel ezt is elérték. A jóval kisebb, két Balaton nagyságú tavat Teleki a trónörökös feleségéről Stefánia-tónak keresztelte el. Közben egy homokvihar is akadályozta őket. A szél ellen védekezésül sebtében felrakott kőfalak mögé bújtak. Éjszaka a hőmérő higanyszála +30 Celsius fokot jelzett, ami enyhülésnek számított a nappali, árnyékban mért 40 fok után. Vizük, élelmük elfogyott.

            Különös kettősség jellemezte ezekben a napokban Telekit, a sikerélmény keveredett az elkeseredéssel. Még a vereség közeli lehetősége is felrémlett benne, de – szerencsére – az a tudat, hogy kitűzött céljának legnehezebb részét teljesítette, átsegítette őt a mélyponton.

Jávorka Ádámra, az igaz hazafira emlékezem halála napján - 1747. augusztus 19.

Jávorka Ádám (Nagykosztolány, 1683 v. 1684 – Jaroszló, Galícia, 1747. augusztus 19.) kuruc hadnagy, francia alezredes, lengyel ezredes.

A Nagyszombati Egyetem hallgatójaként csatlakozott Rákóczihoz 1704-ben. 1708-ban hadnagynak nevezik ki, Ocskay László, majd Géczy Gábor lovasezredében szolgál. Nevéhez fűződik 1710-ben az árulóvá lett Ocskay László elfogása. 1711 őszén, a szatmári béke után Lengyelországból titokban hazajött, hogy újabb felkelést szervezzen. Elfogták, de 1712-ben ben megszökött a börtönből, és visszatért Lengyelországba.

1713-ban orosz katonai szolgálatba állt, majd 1716-ban Rodostóba ment. 1721-ben mint őrnagy lépett be Bercsényi László francia huszárezredébe, és hamarosan alezredessé léptették elő. 1724-ben visszatért Rodostóba, és Rákóczi főlovászmestere lett. 1724–25-ben diplomáciai küldetésben Sobieski herceghez és I. Péter cárhoz küldte a fejedelem. 1735-től Lesczynski Szaniszló lengyel trónkövetelő hadseregében ezredes, majd Czartoryski Ádám herceg jószágkormányzója Galíciában.

Ilyvóban megtalálta a gróf Forgách Simon és Zsigmond halála óta eltűnt Rákóczi-levéltárat. Ezt 1747. február 1-jén Skolie határszéli (galíciai) városban a gróf Forgách-család küldötteinek átadtak, és így az utókor számára megmentette.(Forrás: Wikipedia)

Kevés emlékéről tudok, mindössze egy utcáról Budapest 14. kerületében. Pedig ez a nagy hazafi sokkal többet érdemelne!