Különleges pörkölt

(Forrás: Téma, 2014. május 7.)

H. Barbócz Ildikó: Balatoni tűnődések

A kúra utolsó hetén eljutottam arra a gondolatra, hogy – amennyi időt csak lehet — a Balaton partján kell töltenem. Mert azt a tengernyi szépséget, amit a tó és környéke áraszt felém, amit a helytörténetben a füredi halhatatlanok tollából olvastam, mind magamba kellene szívnom, mind meg kellene tapasztalnom. Lehetetlen vágy, tudom, de teljesíthetetlenségében is izgalmas küldetésnek ígérkezik. Azt sem nagyon bánom, hogy hajnalban fülrepesztő repülőgépzúgással szúnyogot irtanak, hogy az édes álomból ébredve a kezelőben kell megjelennem. Utána minden más csak kárpótlás: a naponkénti víz-, levegő-, nap-, szél- és savanyúvízkúra. A madarak hajnali zsibongással ébresztenek, de egész álló nap a lombok közt láthatatlanul is jelen vannak csivitelésükkel, jóízű fecsegésükkel. Endrődi Sándorral vallom, hogy a madarak és én nagyon jól érezzük itt magunkat.

Ülök a híres sétányon egy padon. A víz színe a nap és a felhők játékos kedve szerint hirtelen szeszélyességgel változik: most a tompa szürkébe üde türkiz mosódik, és egy láthatatlan kéz világos sávokra osztja a víztükröt. A Jókai és a Klára hajók vidáman fordulnak ki a kikötőből, őket a sárga tetejű Balaton követi. A kis Róza –Jókai felesége, Laborfalvi Róza után elnevezve — még aznapi küldetésére vár.

A hattyúk – hófehér madárcsodák — vízszintes légvonalat húzva repülnek a tó fölött, majd hatalmas szárnyaikat szétterítve landolnak. A vadkacsák sebesen követik őket.

A Tihanyi-félsziget párás öbléből előbukkan egy hajó. Talán a Csongor. Vagy a Lelle? A hajók is hiánytalanul befészkelik magukat három hét után a tudatunkba.

„Jó volna, ha mint az őskor egy bogara az ámbraszagú gyantába, belefagyhatnék ebbe a pillanatba, csönd és fény szimbiotikus borostyánkövébe — Déry Tibor kívánta ezt magának az arácsi Tamás-hegy oldalában sütkérezve, magasan a Balaton fölött, 1974 októberében. És ki mindenki még? Jó érzés olvasni és tudni, hogy kimondhatatlan súlyú szellemi örökség ül a városon, rakódott le évszázadokról évszázadokra, mint a helyi Lóczy-barlang triász mészkő erősen megdőlt rétegei. A füredi Panteonban emléktábla hirdeti nevüket, tevékenységüket, a Gyógy tér parkjában fák állnak őrséget emlékezetükre. Praznovszky Mihály, helybéli irodalomtörténész, akivel könyvügyben sikerült is néhány szót váltanom, áldozatos munkával gyűjtötte össze a füredi halhatatlanok huszonöt legkiemelkedőbb alakját Ady Endrétől kezdve Cholnoky Jenőn, Blaha Lujzán, Keresztury Dezsőn át Kisfaludy Sándorig, Jókai Mórig. Lipták Gábor Aranyhíd c. gyűjteményében a Balaton körül kerengő mondavilágot dolgozta föl. Ebből tudhatjuk meg többek között, hogy a Sió a tó tündére volt.

 Egy élvezetes olvasmány részletével zárnám e gondolatmenetet Jalsovics Aladár, bencés rendi apát és tanár tollából, aki 1878-ban adta ki „ A balatonfüredi gyógyhely és kirándulási helyei” c. művét. Ezt az első füredi útikönyvként tartják számon. „ A Balaton lecsapolása által nyert terület 1865 és 1866-ban díszes sétánnyá alakíttatott, mely a Balaton partján a gőzhajó kikötőjével szemben, 500 közönséges lépésnyi hosszúságban elterülve a vendégek legkedvesebb sétahelye, különösen az esti órákban. E sétatér Deák Ferenc nevét viseli. 1866-ban méretett föl a fürdőhely egy része házhelyekül, s ezután kezdettek nyaralókat építeni.”(Balatonfüred, 2008. június)