2022. augusztus 6., szombat

A Székely Hadosztály története ----- (1918-1819)

         Székely Hadosztály volt a neve annak a katonai egységnek, amelyet 1918december 1. után, az Erdélybe betört román csapatok elleni védekezésként hoztak létre Kolozsváron, Lukács Béla nyugalmazott altábornagy kezdeményezésére, a Kolozsvári Hadosztály együtt maradt törzséből (38. magyar hadosztály székely katonáiból).
          A románok a területi követelésüket 1918. végén katonai bevonulással is nyomatékosították. Az 1916-os román megszállás rendkívül negatív tapasztalataiból kiindulva a székelyek fegyverrel kívántak szembeszállni a betolakodókkal. A Kolozsváron tartózkodó székely tartalékos tisztek november végén toborzó útra indultak, és 1918. december elsején már ki is gördült az első páncélvonat az ágostonfalvi állomásról, amely a székely önkénteseket vitte Kolozsvárra. Ezt a dátumot tekintik a hadosztály születésnapjának. Mellettük a demarkációs vonalon túlról visszavonuló nemzetőrök, csendőrök, hadapród-iskolások, tiszti különítmények, a korábban bevonultak képezték az újonnan alakuló 38. hadosztály magvát.
          A hadosztály parancsnoka Kratochvil Károly, Erdély katonai parancsnoka, vezérkari főnöke Siménfalvy Károly vezérkari őrnagy lett. 1918. december közepén az 1700 katona mindössze csak 600 lőfegyverrel rendelkezett. Később a létszám meghaladta a 12 000 főt.
          A helyzet tragikus volt: „A Kratochvil által Budapestre küldött Lukács Béla vezérkari őrnagy és Stomm Marcel tájékoztatták Böhm hadügyminisztert az erdélyi katonai helyzetről és arról a körülményről, hogy amennyiben a székely hadosztály a magyar kormány részéről a szükséges támogatást nem kapja meg, akkor a román csapatok elfoglalják Budapestet.” Pogány József kormánybiztos gyanakvóan, ellenségesen viszonyult a székely hadosztályhoz, abban ellenforradalmi alakulatot látott, bár a katonatanácsok ott is megalakultak. Pogány a magyarok önvédelmi harcával nem értett egyet, parancsára a Székely Nemzeti Tanács követelése után, a szállításra előkészített ágyúkról – az éj leple alatt – leszerelték az irányzékokat, így az ágyúkkal nem lehetett normálisan lőni. (Micsoda hazafias emberek kerültek vezető pozícióba!)
          A hiányos felszerelés ellenére a székely hadosztály számos katonai küldetést sikeresen teljesített. Kezdetben Brassóban értékmentési feladatokat láttak el, majd tömegbiztosítás címén Tövisre és Gyulafehérvárra küldték őket a Fox Aurél által irányított páncélvonaton. December 18-án a székelykocsárdi Maros-híd székely őrsége nem volt hajlandó a híd önkéntes feladására, mert mint mondták, „inkább itt halunk meg, de nem adjukk át Erdélyt”. A probléma megoldására Fényes László belügyminisztert rendelték ki, aki, miután a románok engedélyt kaptak a hídon való átvonulásra az antanttól, ezekkel a szavakkal adta át a hidat: „Úgy a magyar kormány, mint az egész magyar nemzet nevében kijelentem, hogy a magyar nemzet soha sem a Maroson túli földről, ahonnan önök most jönnek, sem arról a földről ahová önök most mennek lemondani nem fog!” December 24-én Kolozsvárt is megszállták a román csapatok, miután a székely hadosztály egységeit visszavonták.
          1918. december 30-án Kolozsvárra érkezett Henri Berthelot francia tábornok, aki Kelet-Magyarország főkormánybiztosával, Apáthy Istvánnal arról tárgyalt, hogyan lehetne megakadályozni a magyar és román csapatok közötti fegyveres konfliktust. 1919. január 3-án abban állapodtak meg, hogy a magyar csapatok kiürítik a DévaKolozsvárNagybánya demarkációs vonaltól délre és keletre eső területeket, és a demarkációs vonal két oldalán 15 km széles semleges övezet jön létre.
          Az alakulat 1919 januárjában kapta a Székely Hadosztály elnevezést.
A hadosztály parancsnoksága először Bánffyhunyadon (1919. január 710.), majd Nagyváradon (1919. január 1017.) működött. Nagyváradot védve a SzinérváraljaCsucsa–Belényes vonalat foglalta el, és előretolt egységük (VI. hadosztály: 13 zászlóalj, összesen 8 ezer fő) Bánffyhunyad, Nagyalmás, Sebesvár, Hódosfalva térségében foglalt el állásokat a XVIII. román hadosztállyal szemben. A csucsai harcok során (1919. január közepe után) a 21. gyalogezred alakulatai, együtt harcoltak a kolozsvári Verbőczy-féle nemzetőr-zászlóaljjal egységeivel. Az Erdélybe behatoló románok itt találkoztak az első komolyabb ellenállással. Az első összecsapás január 5-én zajlott Egeresnél, miután egy három szakaszból álló székely század Derecskéről kiindulva egészen Egeresig vonult előre, hogy az ottani magyarság élet- és vagyonbiztonságát próbálja megőrizni..
          A Székely Hadosztály harcaival párhuzamosan a székelyföldi Sóvidék székely lakossága 1919. március 29-én fellázadt az elnyomó és betolakodó idegen hadsereg ellen, és néhány napra, április 6-ig visszaállította a magyar közigazgatást.
          Az április 16-án három hadosztállyal megindult román offenzívával szemben mindössze tizenkétezer ember állt egy csak tábori őrsökkel megszállt védelmi vonalon Máramarosszigettől Csucsáig. A katonai vereség elkerülhetetlen volt, ennek ellenére Győrtelek, Kocsord, Mátészalka térségében a románokkal szemben sikeres védekező ütközeteket vállaltak.
          A román megszállás mind több atrocitással járt Erdélyben. De közülük is a legszörnyűbb az 1919. április 19-ei köröstárkányi mészárlás volt, ahol a Székely Hadosztály ellenállásán felbőszült románok a templom elé összeterelt lakosságot, és még 91 embert lemészároltak. 204 árva maradt a meggyilkolt emberek után. A román hatalom később a sírkövekről levésette az április 19-i dátumot, nehogy valakinek feltűnjék az azonos napon elhunyt sok áldozat. (A román történetírás tudathasadására jellemző, hogy a számtalan rablásról, gyilkosságról, botozásról, erőszakosságról hivatalosan ma sem tud.)
       A Székely Hadosztály helyzetét nehezítette az, hogy a Tanácsköztársaság alakulatai ellenségként tekintettek rá, sőt, számos csetepaté is volt a két fegyveres erő között.
          Hónapokon keresztül becsülettel szolgáltak hiányos fegyverzetben, szegényes felszereléssel az aktuális demarkációs vonalon, most azonban a Nyírségbe összevont – két tűz közé került – központi erők helyzetét a tisztikar kilátástalannak látta. Megkezdődtek a fegyverletételi tárgyalások. A megállapodást Nyírbaktán írták alá április 26-án, a fegyverletételre Demecserben került sor.
          A tiszteket és a legénységet Brassóba internálták, majd többségüket hazaengedték. Kratochvilt és néhány tiszttársát az internálás után a román állam közbiztonsága és védőképessége ellen elkövetett bűntett miatt haditörvényszék elé állították, és a legszigorúbb szamosújvári börtönben tartották fogva. Hosszú procedúra után, éppen csak elkerülték a halálbüntetést.
          A többség, a fő seregtől elszakított részek tovább harcoltak, egyesek a Tanácsköztársaság hadseregében példát mutatva fegyelemből és a hősiességből, felszabadítva a Felvidéket Eperjesig. Mások nyugaton harcoltak az ún. Rongyos Gárda soraiban, és az osztrák csapatok ellen védték Magyarországot, és alakították meg a Lajta bánságot.
          A Székely Hadosztály egykori tagjai a teljes megszállás után is tartották a kapcsolatot egymással, és létrehozták a Székely Hadosztály Egyesületet, melynek célja a Hadosztály emlékének ápolása, az egykori harcosok erkölcsi–anyagi támogatása mellett, a revízió ügyének előrelendítése volt. Méltó emlékművet csak 2016-ban sikerült felállítani Csíksomlyón, a Somlyó-patak partján, a Kegytemplom és a Szent Péter-templom között, a főút mellett, a Fodor-ház előtti téren. A sepsibükszádi andezitből készült szoborcsoportot a marossárpataki Miholcsa József szobrász tervei alapján Zavaczky Walter Levente székelyudvarhelyi szobrász faragta ki.

2022. augusztus 5., péntek

Havas Boldogasszony ünnepe - augusztus 5.

Augusztus 5-e a római katolikus naptárban Havas Boldogasszony ünnepe, egy római legendára alapozzák eredetét. Közép-Európában először Szegeden ünnepelték ezt a ferencesek – a XVII. században.
          Havas Boldogasszony ünnepe tulajdonképpen a római Santa Maria Maggiore felszentelésének emléknapja: 1568-ban V. Piusz pápa vette fel a Római Kalendáriumba ünnepként. Az ünnephez kapcsolódó legenda: a IV. században, Liberius pápaságának az idején egy gazdag patrícius, akit Jánosnak hívtak és a felesége felajánlotta a család vagyonát Szűz Máriának – Mária pedig megjelent az álmukban, és felszólította őket, hogy azon a helyen, ahol másnap, az év egyik legforróbb napjának reggelén, augusztus 5-én hó lesz, a tiszteletére építtessenek templomot. Az álmot állítólag Liberius pápa is látta.
            A bazilikában a főoltár alatt, kristályurnában őrzik a jászolereklyét, az újszülött Jézus betlehemi jászolának egyes részeit. A jászolereklye okán a bazilikát az ad Praesepe, vagyis a Jászolhoz melléknévvel is szokták illetni, ismert még a Római Betlehem elnevezés is. A bazilikában a XIII. század óta egy régi Mária-kép látható, amely a karjában a gyermek Jézust tartó Szűzanyát bizánci köpenyben ábrázolja. A hagyomány szerint ezt maga Lukács evangélista festette és az egyik Jeruzsálembe zarándokoló bizánci császárnő, Szent Ilona küldte a rokonának Bizáncba, ahol több másolatot is készítettek a képről.

        A kultusz legkorábbi, közép-európai hagyománya egyes feltevések szerint a szegedi alsóvárosi templomban gyökeredzik. Minden évben megrendezik Szegeden, az Alsóvárosban a Havas Boldogasszony nagybúcsút, amely a XVII. században, a török hódoltság időszakában alakult ki.
            A gótikus templom elődje a Szent Péter Árpád-kori ispotálytemplom. A Havas Boldogasszony templomot 15. század második felében kezdték el építeni. A templom több periódusban épült fel. Az építést 1503-ban fejezték be, amelyet a hajó főpárkánya alatt mindkét oldalon egy-egy kőtáblás felirat jelzi. 1509. augusztus 5-én szentelték fel a – római Santa Maria Maggiore nyomán – Havas Boldogasszony tiszteletére. Ekkor van a templom búcsúnapja.

NOSZTALGIA - Török világ Alsóörsön (2/2. rész) - A Pálffy kompánia hadtörténeti bemutatója - 2013. augusztus 2.

         A tatai hagyományőrzők kellemes délutáni órát nyújtottak a strandolók érdeklődő részének. A Rezeda zászlóforgató csoport az utánpótlást biztosítja. Bemutatták a Pálffy-zászlót, majd Kara Musztafa nagyvezír Bécs alatt hagyott zászlaját. A rab lányok hastánccal szabadultak a török martalócok fogságából, a fiúkat pedig a hős végvári vitézek szabadították ki. A fegyverek bemutatatója a tűzfegyverek kialakulásának történetével, a hajdúk életével, a törökkori hadviselés és öltözet ismertetésével ötvöződött.




2022. augusztus 1., hétfő

A felvidéki magyarok jogfosztása - 1945. augusztus 2.

Kassán megkoszorúzom II. Rákóczi Ferenc szobrát

A sokat emlegetett Beneš-dekrétumok

Beneš-dekrétumok tágabb értelemben a második világháború utáni csehszlovák államiságot megalapozó, 143 elnöki rendelet. Gyakrabban csak azt a 13 jogszabályt nevezik így, amelyek a csehszlovák nemzetállam megteremtése érdekében az ország területén élő németek és magyarok kollektív bűnösségét rögzítették. Az e dekrétumok alapján a német és magyar kisebbséggel szemben alkalmazott bánásmód összeegyeztethetetlen volt az emberi jogokkal, ellentétes volt a nemzetközi jog általános elveivel, a diszkrimináció és a kényszermunka tilalmával, továbbá a tulajdon sérthetetlenségének elvével. A dekrétumokat az egykori Csehszlovákia mindkét utódállama, Csehország és Szlovákia is jogrendje részének tekinti. A dekrétumok összeegyeztethetetlenek az Európai Unió Alapjogi Chartájával, a szlovák parlament 2007-ben mégis megerősítette azok sérthetetlenségét.
Az 1945. április 5-én kiadott kassai kormányprogram megvalósulását a következő időszakban kiadott elnöki rendeletek és a Szlovák Nemzeti Tanács által kibocsátott törvények biztosították (ez utóbbiak nem egyszer megelőzték a prágai intézkedést). Edvard Beneš rendelkezései elsősorban a németeket sújtották, azonban a magyarokról sem feledkezett meg. 1945. május 14. és október 27. között 143 dekrétum született, melyek közül 13 közvetlenül, körülbelül 20 közvetve érintette a két kollektívan bűnösnek tekintett etnikumot.
Ezek közül valószínűleg Beneš államelnök 1945. augusztus 2-án kiadott 33. elnöki dekrétuma járt a szlovákiai magyarság számára a legsúlyosabb következményekkel. A rendelet – híven a kassai programban megfogalmazottakhoz – automatikusan megfosztotta őket állampolgárságuktól, ami a nyugdíj és más állami járadékok megvonását, az állami alkalmazásból való elbocsátást is maga után vonta. A magyar nemzetiségű magánalkalmazottak elbocsátását egy júniusban kiadott rendelet írta elő. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, kizárták a magyar hallgatókat az egyetemekről, feloszlatták a magyar kulturális egyesületeket, befagyasztották a magyarok bankbetétjeit. Lehetővé tették, és szabályozták a németek és magyarok földjeinek elkobzását, melyekre cseheket és szlovákokat telepítettek.

A Beneš-dekrétumok utóélete

1946. március 28-án az új csehszlovák országgyűlés visszamenőleges hatállyal törvényerőre emelte az elnöki rendelkezéseket. A Klement Gottwald vezette kommunisták 1948-as hatalomátvételével a kisebbségeket sújtó intézkedéssorozat lendülete megtört – már csak moszkvai utasításra is, mivel a keleti blokkban a Szovjetunió nem akart széthúzást. Már 1948. október 25-én biztosították a magyaroknak az állampolgárság visszajuttatását hűségeskü fejében. 1949-ben megszületett a megegyezés a csehszlovák és a magyar kormány között, miszerint Prága elengedte a 30 millió dolláros jóvátétel még ki nem fizetett maradékát a már államosított szlovákiai magyar vagyon fejében. A reszlovakizációs nyilatkozatokat csak 1954-ben érvénytelenítették.
Csehszlovákia 1992. december 31-én bekövetkező felbomlása után két utódállama, Csehország és Szlovákia elutasítja a jogfosztó rendeletek hatálytalanítását, elítélését és bárminemű kárpótlás kifizetését a meghurcoltak részére. Emiatt már az Európai Unió tagjaiként is többször keverednek vitákba, nézeteltérésekbe.
A Krivánszky Miklós elnökletével működő Deportálások Áldozatainak és Leszármazottainak Szövetsége 2004. június 10-én tüntetést szervezett a szlovák kormányhivatal épülete előtt, követelve a deportáltak kárpótlását. Követeléseiket azonban elutasították.
2007. szeptember 20-án a szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Párt kezdeményezésére a szlovák parlament összes pártja (kivéve a Magyar Koalíció Pártja) megszavazta a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségéről szóló 1487/2007 számú határozatát. E tény tiltakozást váltott ki német, osztrák és magyar részről. A parlamenti szavazást rendkívül indulatos, magyarellenes felszólalások előzték meg.
A dekrétumok miatt sokáig Liechtenstein volt az egyetlen állam, amelyik nem fogadta el sem Csehország sem Szlovákia függetlenségének kikiáltását. A hercegség 1945-től egészen 2009-ig ragaszkodott álláspontjához (nehézségeket gördítve ezzel többek között Szlovákia 2003-as Európai Gazdasági Térséghez való csatlakozása elé is). 2009-ben viszont Liechtenstein mindkét országot elismerte.
Juhász Imre az ELTE jogi karának tanára és Hahn-Seidl Alida a németországi Hunnia Baráti Kör képviselője 2012. január 12-én magánszemélyként petíciót adott át Brüsszelben az Európai Parlament illetékes bizottságának, a Benes-dekrétumokat fenntartó szlovákiai jogszabály ellen tiltakozva. Petíciójuk elsősorban arra hívja fel az Európai Unió képviselőinek figyelmét, hogy egyik tagországában, Szlovákiában még mindig érvényben lehetnek a kollektív bűnösség elvére épülő dekrétumok.
(Forrás: Wikipedia)

Csehszlovákia szétesése 1938-39-ben


2022. július 31., vasárnap

Aktuális problémák

Bevándorlás









Vasárnapi nyitvatartás


A mai fiatalok


Orosz-amerikai viszony


Családok állapota


Megszűnt a korrupció

Horvátországi nosztalgia

A sétány a tengerparton
Horvátországot a második hazámnak is tekinthetem, majdnem minden települését, várát, szigetét, természeti értékét, épített örökségét bejártam. Kétkötetes útikalauzomat a szakma és az utazók a világ egyik legjobban megírt útikönyvének tartják.

Nagyon sokszor jártam ott, és megszerettem az országot, a horvát népet. Történészként huszonöt évig gyűjtöttem a magyar emlékeket. Azt szoktam mondani, hogyha még ma is egy hazában élnénk a horvátokkal, akkor én nyaranta Spalatóban laknék, Horvátország második legnagyobb lakosságú városában (Split).
A város kellős közepén található egy csodálatos homokos partú tengeri strand. Mellette a városközpont felé egy kellemes park, majd utána 5–6 egyáltalán nem különös négyemeletes bérház. Roppant kicsi igényemet (és fantáziámat) jelzi, hogy ezek egyikében élnék júniustól szeptember végéig. A vállamra dobnék egy törülközőt, úsznék, pancsolnék egyet a kellemes vizű öbölben, majd hazamennék a légkondis lakásba, és érdekes bejegyzéseket írnék a blogomba. És ha elfáradna az agyam, újra vállamra dobnék egy törülközőt, és újra leballagnék a strandra. Este 11-ig még hatalmas reflektorokkal ki is világítják a vizet, hogy éjszaka is lehessen labdázni, fürdeni.
Esténként sétálgatnék a képen látható pálmafás tengerparti sétányon, vagy ücsörögnék az újonnan kialakított modern, elegáns sétányon, vagy lökdösődnék a minden üdülőhelyen megtalálható butiksoron. De ha történelmi levegőt akarnék szívni, akkor elmennék a szintén a városközpontban lévő Diocletianus-palotába. Kevés ilyen csoda található szerte a világban.

Színházi előadások, koncertek, táncszínházak, népi műsorok, hajóutak bő kínálatából is válogathatnék. De mivel a trianoni békediktátum szétszabdalta a csodálatos Kárpát-medencét, én – jobb híján – az alsóörsi strandon egy platánfa alatt írtam ezt a feljegyzésemet 2014-ben. 

2017-ben készült: