Emberi hülyeségek - hülye emberek

A Székely Hadosztály története ----- (1918-1819)

         Székely Hadosztály volt a neve annak a katonai egységnek, amelyet 1918. december 1. után, az Erdélybe betört román csapatok elleni védekezésként hoztak létre Kolozsváron, Lukács Béla nyugalmazott altábornagy kezdeményezésére, a Kolozsvári Hadosztály együtt maradt törzséből (38. magyar hadosztály székely katonáiból).

          A románok a területi követelésüket 1918. végén katonai bevonulással is nyomatékosították. Az 1916-os román megszállás rendkívül negatív tapasztalataiból kiindulva a székelyek fegyverrel kívántak szembeszállni a betolakodókkal. A Kolozsváron tartózkodó székely tartalékos tisztek november végén toborzó útra indultak, és 1918. december elsején már ki is gördült az első páncélvonat az ágostonfalvi állomásról, amely a székely önkénteseket vitte Kolozsvárra. Ezt a dátumot tekintik a hadosztály születésnapjának. Mellettük a demarkációs vonalon túlról visszavonuló nemzetőrök, csendőrök, hadapród-iskolások, tiszti különítmények, a korábban bevonultak képezték az újonnan alakuló 38. hadosztály magvát.

          A hadosztály parancsnoka Kratochvil Károly, Erdély katonai parancsnoka, vezérkari főnöke Siménfalvy Károly vezérkari őrnagy lett. 1918. december közepén az 1700 katona mindössze csak 600 lőfegyverrel rendelkezett. Később a létszám meghaladta a 12 000 főt.

          A helyzet tragikus volt: „A Kratochvil által Budapestre küldött Lukács Béla vezérkari őrnagy és Stomm Marcel tájékoztatták Böhm hadügyminisztert az erdélyi katonai helyzetről és arról a körülményről, hogy amennyiben a székely hadosztály a magyar kormány részéről a szükséges támogatást nem kapja meg, akkor a román csapatok elfoglalják Budapestet.” Pogány József kormánybiztos gyanakvóan, ellenségesen viszonyult a székely hadosztályhoz, abban ellenforradalmi alakulatot látott, bár a katonatanácsok ott is megalakultak. Pogány a magyarok önvédelmi harcával nem értett egyet, parancsára a Székely Nemzeti Tanács követelése után, a szállításra előkészített ágyúkról – az éj leple alatt – leszerelték az irányzékokat, így az ágyúkkal nem lehetett normálisan lőni. (Micsoda hazafias emberek kerültek vezető pozícióba!)

          A hiányos felszerelés ellenére a székely hadosztály számos katonai küldetést sikeresen teljesített. Kezdetben Brassóban értékmentési feladatokat láttak el, majd tömegbiztosítás címén Tövisre és Gyulafehérvárra küldték őket a Fox Aurél által irányított páncélvonaton. December 18-án a székelykocsárdi Maros-híd székely őrsége nem volt hajlandó a híd önkéntes feladására, mert mint mondták, „inkább itt halunk meg, de nem adjukk át Erdélyt”. A probléma megoldására Fényes László belügyminisztert rendelték ki, aki, miután a románok engedélyt kaptak a hídon való átvonulásra az antanttól, ezekkel a szavakkal adta át a hidat: „Úgy a magyar kormány, mint az egész magyar nemzet nevében kijelentem, hogy a magyar nemzet soha sem a Maroson túli földről, ahonnan önök most jönnek, sem arról a földről ahová önök most mennek lemondani nem fog!” December 24-én Kolozsvárt is megszállták a román csapatok, miután a székely hadosztály egységeit visszavonták.

          1918. december 30-án Kolozsvárra érkezett Henri Berthelot francia tábornok, aki Kelet-Magyarország főkormánybiztosával, Apáthy Istvánnal arról tárgyalt, hogyan lehetne megakadályozni a magyar és román csapatok közötti fegyveres konfliktust. 1919. január 3-án abban állapodtak meg, hogy a magyar csapatok kiürítik a Déva–Kolozsvár–Nagybánya demarkációs vonaltól délre és keletre eső területeket, és a demarkációs vonal két oldalán 15 km széles semleges övezet jön létre.

          Az alakulat 1919 januárjában kapta a Székely Hadosztály elnevezést.

A hadosztály parancsnoksága először Bánffyhunyadon (1919. január 7–10.), majd Nagyváradon (1919. január 10–17.) működött. Nagyváradot védve a Szinérváralja–Csucsa–Belényes vonalat foglalta el, és előretolt egységük (VI. hadosztály: 13 zászlóalj, összesen 8 ezer fő) Bánffyhunyad, Nagyalmás, Sebesvár, Hódosfalva térségében foglalt el állásokat a XVIII. román hadosztállyal szemben. A csucsai harcok során (1919. január közepe után) a 21. gyalogezred alakulatai, együtt harcoltak a kolozsvári Verbőczy-féle nemzetőr-zászlóaljjal egységeivel. Az Erdélybe behatoló románok itt találkoztak az első komolyabb ellenállással. Az első összecsapás január 5-én zajlott Egeresnél, miután egy három szakaszból álló székely század Derecskéről kiindulva egészen Egeresig vonult előre, hogy az ottani magyarság élet- és vagyonbiztonságát próbálja megőrizni..

          A Székely Hadosztály harcaival párhuzamosan a székelyföldi Sóvidék székely lakossága 1919. március 29-én fellázadt az elnyomó és betolakodó idegen hadsereg ellen, és néhány napra, április 6-ig visszaállította a magyar közigazgatást.

          Az április 16-án három hadosztállyal megindult román offenzívával szemben mindössze tizenkétezer ember állt – egy csak tábori őrsökkel megszállt védelmi vonalon – Máramarosszigettől Csucsáig. A katonai vereség elkerülhetetlen volt, ennek ellenére Győrtelek, Kocsord, Mátészalka térségében a románokkal szemben sikeres védekező ütközeteket vállaltak.

          A román megszállás mind több atrocitással járt Erdélyben. De közülük is a legszörnyűbb az 1919. április 19-ei köröstárkányi mészárlás volt, ahol a Székely Hadosztály ellenállásán felbőszült románok a templom elé összeterelt lakosságot, és még 91 embert lemészároltak. 204 árva maradt a meggyilkolt emberek után. A román hatalom később a sírkövekről levésette az április 19-i dátumot, nehogy valakinek feltűnjék az azonos napon elhunyt sok áldozat. (A román történetírás tudathasadására jellemző, hogy a számtalan rablásról, gyilkosságról, botozásról, erőszakosságról hivatalosan ma sem tud.)

       A Székely Hadosztály helyzetét nehezítette az, hogy a Tanácsköztársaság alakulatai ellenségként tekintettek rá, sőt, számos csetepaté is volt a két fegyveres erő között.

          Hónapokon keresztül becsülettel szolgáltak hiányos fegyverzetben, szegényes felszereléssel az aktuális demarkációs vonalon, most azonban a Nyírségbe összevont – két tűz közé került – központi erők helyzetét a tisztikar kilátástalannak látta. Megkezdődtek a fegyverletételi tárgyalások. A megállapodást Nyírbaktán írták alá április 26-án, a fegyverletételre Demecserben került sor.

          A tiszteket és a legénységet Brassóba internálták, majd többségüket hazaengedték. Kratochvilt és néhány tiszttársát az internálás után a román állam közbiztonsága és védőképessége ellen elkövetett bűntett miatt haditörvényszék elé állították, és a legszigorúbb szamosújvári börtönben tartották fogva. Hosszú procedúra után, éppen csak elkerülték a halálbüntetést.

          A többség, a fő seregtől elszakított részek tovább harcoltak, egyesek a Tanácsköztársaság hadseregében példát mutatva fegyelemből és a hősiességből, felszabadítva a Felvidéket Eperjesig. Mások nyugaton harcoltak az ún. Rongyos Gárda soraiban, és az osztrák csapatok ellen védték Magyarországot, és alakították meg a Lajta bánságot.

          A Székely Hadosztály egykori tagjai a teljes megszállás után is tartották a kapcsolatot egymással, és létrehozták a Székely Hadosztály Egyesületet, melynek célja a Hadosztály emlékének ápolása, az egykori harcosok erkölcsi–anyagi támogatása mellett, a revízió ügyének előrelendítése volt. Méltó emlékművet csak 2016-ban sikerült felállítani Csíksomlyón, a Somlyó-patak partján, a Kegytemplom és a Szent Péter-templom között, a főút mellett, a Fodor-ház előtti téren. A sepsibükszádi andezitből készült szoborcsoportot a marossárpataki Miholcsa József szobrász tervei alapján Zavaczky Walter Levente székelyudvarhelyi szobrász faragta ki.

Hirdetések a Móricka 488. számából

Havas Boldogasszony ünnepe - augusztus 5.

Augusztus 5-e a római katolikus naptárban Havas Boldogasszony ünnepe, egy római legendára alapozzák eredetét. Közép-Európában először Szegeden ünnepelték ezt a ferencesek – a XVII. században.

          Havas Boldogasszony ünnepe tulajdonképpen a római Santa Maria Maggiore felszentelésének emléknapja: 1568-ban V. Piusz pápa vette fel a Római Kalendáriumba ünnepként. Az ünnephez kapcsolódó legenda: a IV. században, Liberius pápaságának az idején egy gazdag patrícius, akit Jánosnak hívtak és a felesége felajánlotta a család vagyonát Szűz Máriának – Mária pedig megjelent az álmukban, és felszólította őket, hogy azon a helyen, ahol másnap, az év egyik legforróbb napjának reggelén, augusztus 5-én hó lesz, a tiszteletére építtessenek templomot. Az álmot állítólag Liberius pápa is látta.
            A bazilikában a főoltár alatt, kristályurnában őrzik a jászolereklyét, az újszülött Jézus betlehemi jászolának egyes részeit. A jászolereklye okán a bazilikát az ad Praesepe, vagyis a Jászolhoz melléknévvel is szokták illetni, ismert még a Római Betlehem elnevezés is. A bazilikában a XIII. század óta egy régi Mária-kép látható, amely a karjában a gyermek Jézust tartó Szűzanyát bizánci köpenyben ábrázolja. A hagyomány szerint ezt maga Lukács evangélista festette és az egyik Jeruzsálembe zarándokoló bizánci császárnő, Szent Ilona küldte a rokonának Bizáncba, ahol több másolatot is készítettek a képről.

        A kultusz legkorábbi, közép-európai hagyománya egyes feltevések szerint a szegedi alsóvárosi templomban gyökeredzik. Minden évben megrendezik Szegeden, az Alsóvárosban a Havas Boldogasszony nagybúcsút, amely a XVII. században, a török hódoltság időszakában alakult ki.

            A gótikus templom elődje a Szent Péter Árpád-kori ispotálytemplom. A Havas Boldogasszony templomot 15. század második felében kezdték el építeni. A templom több periódusban épült fel. Az építést 1503-ban fejezték be, amelyet a hajó főpárkánya alatt mindkét oldalon egy-egy kőtáblás felirat jelzi. 1509. augusztus 5-én szentelték fel a – római Santa Maria Maggiore nyomán – Havas Boldogasszony tiszteletére. Ekkor van a templom búcsúnapja.

NOSZTALGIA - Török világ Alsóörsön (2/2. rész) - A Pálffy kompánia hadtörténeti bemutatója - 2013. augusztus 2.

         A tatai hagyományőrzők kellemes délutáni órát nyújtottak a strandolók érdeklődő részének. A Rezeda zászlóforgató csoport az utánpótlást biztosítja. Bemutatták a Pálffy-zászlót, majd Kara Musztafa nagyvezír Bécs alatt hagyott zászlaját. A rab lányok hastánccal szabadultak a török martalócok fogságából, a fiúkat pedig a hős végvári vitézek szabadították ki. A fegyverek bemutatatója a tűzfegyverek kialakulásának történetével, a hajdúk életével, a törökkori hadviselés és öltözet ismertetésével ötvöződött.

Fekete humor

Louis Amstrong születésnapjára - 1901. augusztus 4.

Louis Daniel Armstrong (becenevén Satchmo; New Orleans, 1901. augusztus 4. – New York, 1971. július 6.) amerikai dzsessztrombitás, énekes, zenekarvezető, a dzsessztörténet egyik legnagyobb és legismertebb alakja. Miles Davis mondta róla: „Még soha senki sem játszott olyat azon a kürtön, amit Satchmo már rég le ne játszott volna”. Nemcsak dzsesszmuzsikus volt, hanem szórakoztatóművész is, és a dzsessz elterjedése, valamint a fekete bőrű muzsikusok elfogadása nagy mértékben köszönhető munkásságának.

Szülővárosa szegénynegyedében nőtt fel édesanyjával és húgával. Hagyományos értelemben vett iskolába keveset járt, az utcán nevelkedett, és hamar megtanulta, hogyan kell elképzeléseit érvényesítve pénzhez jutni. Gyerekként egy kisegyüttessel énekelt, majd a színes bőrű gyerekek javítóintézetébe került egy 1912-es „balhéja” miatt. Az intézetben tanult meg trombitálni és ütőhangszereken játszani, s itt az akkoriban dzsessznek nevezett muzsikától eltérő zenei stílust próbált ki: a díszítések és a személyes előadásmód volt az, amit az intézet utáni időszakban többletként tudott hozzátenni az akkori New Orleans-i dzsesszmuzsikához.

Felnőttként nemcsak dzsesszmuzsikus volt, hanem szórakoztatóművész is, és a dzsessz elterjedése, valamint a fekete bőrű muzsikusok elfogadása nagymértékben köszönhető munkásságának. Magyarországon a Népstadionban adott koncertet mintegy 80 ezer ember előtt. (Ez volt élete második legnagyobb nézőszám előtti fellépése.) (Forrás: Wikipedia)

NOSZTALGIA - AMSTRONGRÓL: Louis Armstrong Emlékzenekar koncertje Alsóörsön - 2013. aug. 16.

Jó visszaemlékezni erre a nagyszerű estére

       Az alsóörsi Nyárbúcsúztató Vendégmarasztaló Fesztivál nyitónapján az esti szórakozást e jó nevű veszprémi társaság nyújtotta.  Ízelítőt adtak New Orleans, New York, Chichago, sőt egész Amerika 20.-ik század 20-as, 30-as, 40-es évekbeli zenei hangulatából. Ez volt a swing, a dzsessz, a dixiland aranykora! Ha pedig dzsessz és dixiland, akkor: Louis Armstrong! Ő volt a meghatározó alakja, zenésze, énekese ennek a korszaknak. Miles Davis mondta róla: „Még soha senki sem játszott olyat azon a kürtön, amit Satchmo már rég le ne játszott volna”. Nemcsak dzsesszmuzsikus és zenekarvezető volt, hanem szórakoztatóművész is, és a dzsessz elterjedése, valamint a fekete bőrű muzsikusok elfogadása nagy mértékben köszönhető munkásságának.

          Ezt a hangulatot varázsolta ide pár órára Dervalics Róbert vezette Emlékzenekar. A népszerű dallamok, a kiváló hangszertudás, Armstrong rekedt, teljesen egyedi hangjának a tökéletes utánzása, a jó összekötő szöveg sokszor késztette önfeledt tapsra a közönséget.

            A világhírű Benkó Sándor öt számmal, Németh Kyra, a magyar Ella Fitgerald pedig (a képen Csipszer Dániel dobossal) hosszú időn át színesítette a műsort.

 Armstrong életének kezdetéből: Daniel Armstrong néven 1901. augusztus 4-én született New Orleansban. Szülővárosa szegénynegyedében nőtt fel édesanyjával és húgával. Hagyományos értelemben vett iskolába keveset járt, az utcán nevelkedett, és hamar megtanulta, hogyan kell elképzeléseit érvényesítve pénzhez jutni. Gyerekként egy kisegyüttessel énekelt, majd a színes bőrű gyerekek javítóintézetébe került egy 1912-es „balhéja” miatt. Az intézetben tanult meg kornettezni és ütőhangszereken játszani, s itt az akkoriban dzsessznek nevezett muzsikától eltérő zenei hagyományt tapasztalt meg: a díszítések és a személyes előadásmód volt az, amit az intézet utáni időszakban többletként tudott hozzátenni az akkori New Orleans-i dzsesszmuzsikához. 

A lakás hűvösen tartásához néhány ötlet

 Ne engedjük be a forróságot!

            Ne utólag gondolkodjunk, hogyan szoríthatnánk ki lakásunkból a meleget, hanem előzzük meg, hogy bejöjjön!

            Még kora reggel tárjuk ki az ablakokat: ilyenkor frissebb és hűvösebb az idő, jó a levegő. Szellőztessük át jól otthonunkat, kereszthuzatot is nyithatunk. Majd ha már jön a meleg, csukjuk be az ablakokat és konzerváljuk a hűs levegőt!

            Ha van zsalu, redőny, reluxa az ablakon, nyert ügyünk van. Amint közelednek a napsugarak, húzzuk le a redőnyt és tartsuk is úgy, amíg odatűz a nap. Ha nincs redőny, kerüljön az ablakokra sötétítő függöny, de akár egy pléd is megteszi!

            Szereltethetünk az ablakok fölé kihúzható védőernyőket, napellenzőket is, ilyenek vannak például a boltok bejáratai előtt, a kávézók teraszán vannak. Felfogják a napsugarakat és megakadályozzák, hogy sok jusson belőlük a helyiségekbe. Használjunk álló ventillátort, vagy akár több kisebb méretűt a helyiségekben. Szereltessünk fel a plafonra is egyet.

            Kertes ház esetében sok hőt felfog, ha vannak kúszónövények a falon, takarják a ház egy részét a tövébe ültetett növények, magasabb fák. Otthonunk köré ültessünk gyorsan növő fákat, hogy mielőbb hűsítő árnyékot nyújtsanak! Itt lehetőség van este jó alaposan fellocsolni, ami kellően lehűti a levegőt és enyhülést ad a növényeknek is.

És mi magunk se csináljunk!

            Ha kívülről nem jön be hő, ne csináljunk! Minél kevesebb ideig használjuk a tűzhelyet, a villanyt, a vasalót, és így tovább. Valamennyi igencsak okádja a hőt, és jóformán rosszul leszünk a közelükben.

            Cseréljük energiatakarékosra az izzókat, és lehetőség szerint ne tartsuk bekapcsolva a háztartási gépeket, ha nem muszáj.

            Az ablakokat este érdemes újra kinyitni, amikor már hűl az idő és ismét a friss levegőt tudjuk beengedni a lakásba!

Figyelem!!! A nagy melegben mindenki fogyasszon több folyadékot, 11 és 15 óra között lehetőleg ne tartózkodjanak a tűző napon, és védjék bőrüket a leégés ellen.

Forrás: Életmód.hu

Gárdonyi Géza születésnapjára - - - - 1863. augusztus 3.

Élete, emlékezete, emlékhelyei

Gárdonyi Géza (eredetileg Ziegler Géza; Gárdony-Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenetet képez a 19. századi romantikus, anekdotikus történetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziós, naturalista-szimbolista stíluseszménye között.

A pályafutását 1881-ben népiskolai tanítóként kezdő, majd 1885 után újságíróként folytató Gárdonyi 1897 után vidéki visszavonultságban alkotott („az egri remete”), szépírói munkásságának szentelve életét. Pályáját folyamatos útkeresés, tematikai és formai kalandozás jellemezte.

Prózaírói életműve három korszakra osztható. Az 1890-es években írt népies hangvételű novellái és elbeszélései hozták meg számára a kortársak elismerését (Az én falum, 1898), de az utókor elsősorban a századfordulót követő évtizedben keletkezett történelmi regényei révén ismeri (Egri csillagok, 1901; A láthatatlan ember, 1902; Isten rabjai, 1908), illetve a magyar lélektani regény korai darabjainak szerzőjét tiszteli személyében (Szunyoghy miatyánkja, 1913; Ida regénye, 1920). Bár költői és drámaírói munkássága kevésbé bizonyult maradandónak, szintén jelentős. Az 1900-as években a szórakoztató célú népszínművek kliséin túllépve lélekábrázoló jellegű népies történeteket dramatizált színpadra (A bor, 1901).

Pályája során számos álnevet használt, főként újságírói tevékenysége kapcsán, illetve pályája korai szakaszában írt röpiratai és ponyvái címlapján, később pedig gyermekmeséi fejlécén. Ezek betűrendben: Balatoni, Black William dr., Don Vigole, Egy katholikus, Egy katholikus pap, Figurás Feri, Figurás Géza, g.g., gh.t., Garabonciás diák, Gárdonyi bácsi, Géza bácsi, Göre, Göre Gábor, Ista Pista, Katufrék Fekete Géza Pétör, Mindentudó Gergely bácsi, Mummery Róbert, Nagyapó, Nemeskéry Sándor, Paprika János, Répa Matyi, Somogyi lantos, Tamásffy dr., Yang A. dr., Yang O. I. dr., -yi.

Emlékezete

Életéről, személyéről és művészetéről már életében születtek írások, a halálát követő évtizedben megjelenő Gárdonyi-monográfiák és ‑elemzések száma pedig tucatnyira rúgott. Gárdonyi halálát követően fia, Gárdonyi József vette kezébe apja irodalmi hagyatékának rendezését, emellett Az élő Gárdonyi címen könyvet is írt apjáról (1934), valamint németre fordította A láthatatlan ember című regényét (1941). Részben szervezőmunkájának köszönhetően 1923-ban létrejött az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság, amely 1924 és 1938 között a Dante Könyvkiadóval összefogva hatvan kötetben jelentette meg az író teljes életművét. Számos elbeszélése, regénye, színműve és gyermekmeséje csak ekkor – posztumusz – jutott el az olvasóközönséghez. A Szépirodalmi Könyvkiadó 1962 és 1966 között tizenegy kötetben újra kiadta összegyűjtött műveit.
          Még életében, 1912-ben róla nevezték el az egri utcát, amelyben lakott, 1932-ben pedig az egyik szomszédos utca Egri csillagok útja lett. A halálát követő évben, 1923-ban alakult meg a városban az 1945-ig működő Gárdonyi Társaság, amelynek egyik kiemelt célja az író emlékének ápolása volt. Eger 1955-ben megnyílt, állandó társulattal rendelkező színháza megalakulásakor felvette Gárdonyi Géza nevét. Arcképével bélyeget is kiadott a Magyar Posta 1963-ban.

Emlékhelyei

Míg az író József nevű fia a szellemi hagyaték gondozásával foglalkozott, elsőszülött fia, Gárdonyi Sándor az egri ház emlékhellyé alakításán fáradozott. Megőrizte apja dolgozószobáját, a második világháború során óvta könyvtárát és bútorait. Ennek köszönhetően 1952-ben az egri hóhér-dombi házban hivatalosan is megnyílhatott a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum. Az emlékhelyen közel eredeti állapotában megtekinthető az író dolgozó- és hálószobája, a vitrinekbe kézirataiból, jegyzeteiből, titkosírásos naplójából, leveleiből, hivatalos okmányaiból és tárgyaiból válogattak a kiállítás-rendezők.

1926-ban helyezték el Sájban (Borsod megye) a népiskola falán emléktábláját. Agárdpusztai szülőházában 1988-ban alakították ki a Gárdonyi Géza Emlékházat, ahol a látogató a kiállított dokumentumokon és relikviákon keresztül ismerheti meg Gárdonyi életét és munkásságát.

Az országban számos Gárdonyi-szobor, -dombormű található. A halálát követő évtizedben állították fel első köztéri szobrait, 1928-ban Zászlós István bronz emlékművét Győrben, 1932-ben pedig Horvay János alkotását Budapest XI. kerületében. Szülőfalujában, a Gárdonyhoz tartozó Agárdon két köztéri emlékműve is található: a Petőfi Sándor utcában mellszobra, a Gárdonyi Géza Általános Iskolánál pedig Petri Lajos domborműve (mészkő, 1963). 1959-ben Kaposvár kapott köztéri Gárdonyi-szobrot (Varga Miklós, bronz). Több alkotás Somogyi Árpád nevéhez fűződik: így a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán található Gárdonyi-szobor (kő, 1960), valamint az egri ház kertjében elhelyezett ülő Gárdonyi (bronz, 1965). Ugyancsak Egerben, a Gárdonyi Géza Színház előcsarnokában kapott helyet a névadó mellszobra, Ohmann Béla alkotása (márvány, 1964). 1973 óta a devecseri (veszprém megye) Gárdonyi Géza Általános Iskolánál áll kőportréja, Konyorcsik János szobra, 1987-ben pedig Dunaújvárosban, a szintén az íróról elnevezett általános iskolánál állították fel bronz mellszobrát, Palotás József művét. 2004-ben kántortanítóskodása helyszíne, Dabrony gazdagodott egy köztéri Gárdonyi-mellszoborral (Ferenczy Imre, bronz). Az egri Érsekkertben 2004–2005-ben állították fel az írópáros Bródy Sándor és Gárdonyi Géza szobrát, Varga Imre alkotását. (Forrás: Wikipedia)