A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Horoszkóp. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Horoszkóp. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. január 14., szerda

Ilyen anya vagy? - horoszkóp

Rák
Imádja a gyerekeit, mintha csak anyaságra teremtették volna. Egyszerűen tökéletes erre a „szerepre”. Rendkívül lelkiismeretesen gondozza a gyereket, odafigyel rá, nagyon empatikus. Mindig rendelkezésre áll, hiszen ő azért van a világon, hogy anya legyen, s gyermekének éljen. Élethivatásának tekinti az anyaságot, igyekszik minél igényesebben tanítani a kicsit. Ám igaz, hogy túlságosan félti a gyereket, nehezen engedi, hogy önállósodjon. A Rák anyuka még felnőtt korában is nagy szerepet játszik gyermeke életében.
Bika
A Bika anyuka nem ismer lehetetlent, lelkiismeretes a gyermekgondozásban, tökéletesen biztosítja azokat a feltételeket, amelyek a gyermek fejlődését a legjobban szolgálják, ezért azok jó eséllyel indulnak az életben. Emellett szilárd, megbízható alapot kínál a gyermeknek, mindig lehet rá számítani, mindig minden körülmények között gondoskodik róluk. Ám igaz, hogy nagyon erőteljesen magához köti őt. Fontos, hogy a túlféltés ne jelenjen meg a kapcsolatban, hiszen a gyereknek szüksége van az önállóságra is!
Vízöntő
Talán róla hinnék el a legkevésbé, hogy jó anya, pedig… Különleges ember, nyitott a különböző kultúrákra, emiatt Vízöntő anyuka gyermekéből is széles látókörű, érdeklődő felnőtt válhat. Ez a szemléletmód arra ösztönzi a gyereket, hogy ő maga is rengeteg kapcsolatot kössön. A Vízöntő anyuka egyenrangúként kezeli a gyermeket, kikéri a véleményét, és a döntési helyzetekben meghallgatja őt. Nagyon nagy pozitívuma, hogy sok szabadságot ad a gyereknek és hagyja őket kibontakozni. Figyelnie kell azonban arra, hogy a határokat is be tudja tartatni a gyerekkel.
Kos
A Kos anyuka eléggé energikus ember, képes arra, hogy egész nap szórakoztassa gyermekét. Jó programokat talál ki számára, és partner a játékban. A „kisfiús” játékok sem idegenek tőle, mint a focizás vagy önvédelmi sportok. Gyakran közös sportot művel gyermekével, így sporttársak is lehetnek egyben. Akkortól teljesedik ki igazán a Kos anyuka, amikor a gyerek három-négy éves lesz, s már partnernek tekinthető a szabadidős tevékenységekben.
Ikrek
Az Ikrek anyuka jó beszélgetőpartner, bár tudása néha felületes lehet. A gyerek a gondjait mindig meg tudja beszélni vele. Elegendő szabadságot és mozgásteret enged neki, így megfelelően tud fejlődni, és megtapasztalhatja önállóságát. Remek partner a szabadidős tevékenységekben, szívesen megy a gyerekkel kiállításra, színházba, moziba. Figyelme néha szétszórt, így megtörténhet, hogy pont akkor nem számíthat rá csemetéje, amikor valóban szükség lenne a problémák megbeszélésére. Ha arra van szükség, képes szigorú lenni – általában jól váltogatja a gyengéd és szigorú nevelési elveket.
Oroszlán
Az Oroszlán anyuka mindig meg tudta őrizni gyermeki énjét, partner lehet a közös játékban. Nagylelkű, mindent megad a szeretteinek. Inkább magának nem vesz semmit, de a kicsinek biztos, hogy a legjobb ruhákat és játékokat szerzi meg. Olyan, mint az anyatigris: ha valaki csúnyán néz a gyerekre, megnézheti magát! Általában megvannak a maga szórakozásai, élete, társasága, így nem „telepszik rá” a gyermekére.
Szűz
A Szűz anyuka lelkiismeretesen gondozza a gyermekét, de néha túl fáradt ahhoz, hogy valóban ráhangolódjon. Számára fontos a napirend, a szokások, amitől nem lehet eltérni. Elemi igénye a tisztaság, de a gyermekek szeretik magukat összekoszolni. Ezeket a „koszos” játékokat a Szűz anyuka nem szereti. De igaz, hogy a gyerek mindig építhet rá. Kötelességtudata olyan példakép, amely a gyermek számára követendő lehet.
Mérleg
Barátságos, rengeteg kapcsolattal rendelkezik, amelyek a gyereket is szórakoztathatják. Szeret a gyermekével beszélgetni, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy igényesen nevelje. Életvezetési mintát ad a kicsinek, akinek felnőtt korában is jól jöhet ez a tudás. Családja nagyon büszke lehet rá, hiszen megjelenése elsőrangú, nagyon szép anyuka.
Skorpió
Lelkiismeretes a gyermeknevelésben, „erős nő”, akire a gyerek mindig támaszkodhat. Általában közösen találnak a gondokra megoldást. Annyira elszánt, hogy bármi áron megvédi a gyermekét, nem számít, hogy mit kell ezért megtennie. Nemcsak az emberekkel képes szembeszállni, ha nem az egyéb, külső körülményekkel is: rengeteg munkával, de megteremti az áhított életkörülményeket, nívósan neveli fel.
Nyilas
A Nyilas anyuka nagyon vidám, derűlátóan áll az élet kérdéseihez. Szórakozás, játék vele az élet a gyermek számára. Arra neveli a kicsit, hogy kialakítsa saját elképzelését, magasabb tanulmányokat folytasson, egyetemre, főiskolára járjon. Ő maga is művelt, ami előnyös a gyereknek, hiszen mindig lesz kitől tanácsot kérnie. Figyelnie kell arra, nehogy rákényszerítse a gyerekre a saját véleményét!
Bak
A Bak anyuka komoly ember, s a gyermeknevelést élethivatásnak tartja. Ennek megfelelően lelkiismeretesen műveli, mindig lehet számítani a segítségére. Felelősségtudata óriási, felnőtt gyermekei is számíthatnak arra, hogy nincsenek egyedül a világban. Általában az anyagi kérdésekkel nincs is baj, hiszen a Bak anyuka jó anyagi körülményeket teremt.
Halak
Érzelmi ember, szinte együtt lélegzik a gyerekkel. Pontosan ráérez arra, hogy milyen kívánságai vannak a kicsinek, s azokat igyekszik is teljesíteni. A gyerek gondjait komolyan veszi, nem neveti ki. Jószívű, de gyakran túlontúl lágyszívű is. Engedékeny a nevelési kérdésekben, pedig a következetességre óhatatlanul szüksége van a kicsinek. Megtörténhet, hogy nehezen osztja be az idejét, így nem tudja ellenőrizni a gyerek iskolatáskáját, leckéjét.

2025. november 23., vasárnap

A nyilas jegy általános jellemzői - november 23-december 21.

 Horoszkóppal vannak tele az újságok, az internet. Most kezdődik a legjobb, a legkellemesebb, a legirigyeltebb  jegy, a nyilas. Mindenkinek van ilyen jegyben született rokona, ismerőse. (Ha véletlenül nincs, nem tudja, mit veszitett!!!) Lehet tanulmányozni, hogyan kedveskedjünk ebben a pazar jegyben született embereknek!

A nyilas jellem:
Optimista, szabadságra és függetlenségre vágyó, aki állandóan új tapasztalatokat és célokat keres. Ha nem hisz valamiben, akkor képtelen bármit is tenni az ügy érdekében. Nagyvonalú és joviális, nehezen viseli a hétköznapok rutinját, a "földi" korlátokat. Gyakran filozofikus természetű, foglalkoztatja az élet értelme, a vallás, az ezotéria. Nagyon szórakoztató tud lenni, nem csak kitűnő humora miatt, hanem azért is, mert született színész. Olykor fanatikus, türelmetlen és rebellis, de sosem haragtartó. Előfordul vele, hogy túllő a célon, és "le kell hozni" a valóság szintjére. Barátságos, szeret társalkodni.

A nyilas a szerelemben:
Nem túlzottan romantikus jegy. A társának elsősorban energikus, ösztönző barátnak kell lennie. A szexualitás számára nem feltétlenül jár együtt erős érzelmi szálak kialakulásával. Gyakran próbálja elkerülni a felelősségteljes helyzeteket, és nem szereti, ha korlátozzák a szabadságát. Vele lehet a legjobb hajnalig tartó beszélgetéseket megélni.
A nyilas és a vacsora: Az aromás-fűszeres ízeket kedveli, egy indiai fűszerezésű ízletes vacsorát valószínűleg nem tudna visszautasítani.
A nyilas színei: bíborszín, ibolyakék
A nyilas testrészei: csípő, comb
A nyilas otthona: nagy terek, sok zölddel, kerttel, kényelmes bútorokkal.
A nyilas jelmondata: "Minden problémára létezik megoldás, és minden helyzetben van egy mondat, amely ott és akkor a legmegfelelőbb."
(Forrás: Velvet)

2025. szeptember 26., péntek

Mérleg (Libra) jegy jellemzői 3/3. - szeptember 24 - október 23.

A szerelemben

   Meglehetősen romantikus. Vonzó személyisége varázsával magához vonzza a másik nemet. Mint minden másban, itt is kiegyensúlyozottságra törekszik. A Mérleg-nő azt szereti, ha kedveskednek neki, körüludvarolják. Nem szereti, ha erőszakoskodnak vele, lerohanják és ajtóstul rohannak a házba. Partnerével szemben vannak elvárásai. Szereti, ha az együttlétnek, találkozásnak megadják a módját. Számára a szerelem legizgalmasabb része az udvarlás. Ahhoz, hogy feloldódjon a szerelemben és együtt érezhessen partnerével, szükséges számára a csábító környezet, színház, zene, álmodozóvá tévő bor, s ez jobban felmelegíti, mint bármilyen tüzes ostrom. Egy-egy idejében elhelyezett kedvesség, bók, dicséret, szeretet-megnyilvánulás sokat jelent neki, s mivel úgy érzi, hogy ebből a sok is kevés, ha teheti, hódításai számát növeli.
            Egy odavetett fátyol százszor több izgalmat, rejtélyt takar, mint a mezítelenség.
            Házassága akkor marad harmonikus, ha házastársa minden megszokottat, köznapit ügyesen kikerül. Szépérzékét bántó, kényelmét megzavaró realitásokkal nem szívesen néz szembe. Házasságában főként a pajtási viszony dominál. Ritkán veszekszik, mert az "felkavarná" az egyensúlyt.

Szabadidő-tevékenység

            Minden kényelmes és kellemes elfoglaltság, mely kapcsolódik a szépséghez, a művészethez, kapcsolatokhoz, megfelelő számára, pl. festés, írás, szép dolgok, ruhák készítése, kiállításokra-, színházba járás, zenehallhatás, tánc, csevegés egy jó baráttal, olvasás kényelmes körülmények között. Szívesen jár "bohém" művészi körökbe. A sport is kedvelt időtöltése, de sportágak közül inkább az ügyességet, szépséget, szellemet igénylők nem pedig a teti erőt megkövetelők.

A Mérleg-tulajdonságok eltúlzottsága vagy torzulása

            Azt jelentheti, hogy elégedetlenné válik a valóságos élettel szemben, ami természeténél fogva nem mindig harmonikus. Döntéshelyzetekben a mindkét oldal állandó megértésének vágya határozatlansághoz, habozáshoz vezethet. Nehezen tud "nem"-et mondani, és azután szenved miatta. (Ez abban gyökerezhet, hogy nagyon fontos számára, hogy szeressék, figyeljenek rá, és úgy érzi, ha nemet mond, nem fogják szeretni.)
            Megpróbál minden embernek a kedvében járni, s mivel ez eleve nem sikerülhet, ez elkedvetleníti. A szeretet iránti erős igény motiválja önközpontúságát is, s ha nem kapta meg az elégséges figyelmet, akkor elsősorban a saját kényelmével kezd törődni. Házasságában a kényelemszeretet azt a veszélyt rejti magában, hogy nem figyel a másik igényeire, ha az az ő kényelmének rovására megy. A túlzott kiegyezés utáni vágy félúton megállíthatja.
            Mint ahogy minden erő fordítható jóra és rosszra, ugyanígy a jegyek alaptulajdonságaiból is kihozhatjuk a jót, de a rosszat is. Az erő a változtatáshoz bennünk van, de ehhez az első lépés, hogy tükörbe nézzünk.

2025. szeptember 25., csütörtök

Mérleg (Libra) jegy jellemzői 3/2. - szeptember 24-október 23.

A Mérleg, mint gyermek:

            Mindenki szereti, ha figyelnek rá, de a Mérleg jegyű gyereknek ez fokozottan fontos, mert nagy a szeretet iránti igénye. Minél több szóbeli, s testi megerősítést kap, annál harmonikusabb a fejlődése. Ebből következik, hogy megértő, kedves szóra – amiből érzi a szeretetet – jobban hajlik, mint a szigorra, verésre. A kiabálás kizökkenti lelki egyensúlyából. Már kiskorban kitűnik milyen fontos számára az otthon harmóniája, szülők egymás közti jó kapcsolata.
            Igényli a személyével való sok törődést, foglalkozást, dicséretet, de a szülőknek meg kell találniuk a helyes arányokat, mert hajlamos az önközpontúságra. A többi gyerekkel általában jó a kapcsolata, mert lényéből fakadóan kedves és szeretetreméltó. Hajlamos a "színészkedésre"- egy kicsit másnak mutatni magát, mint ami valójában.

A Méreg, mint szülő:

            A Mérleg szülő számára a gyereknevelés kedvtelés, egy kellemes szórakozás. Ritkán alakít ki valamilyen koncepciót, így a gyerek azt csinálhatja, amihez kedve van.
            A levegő-jegyek alapvető tulajdonsága, hogy szeretnek jönni-menni, s ha szülőként ezt nem képes egyensúlyban tartani, akkor gyermekére nem sok ideje marad, nem tud vele eleget foglalkozni.

A Mérleg és a munka:

            A Mérleg-ember olyan munkaterületen érzi jól magát, ahol szépérzéke, művészi hajlamai kielégítést nyerhetnek. Ha a kereskedelemben vagy iparban dolgozik, fontos számára, hogy a tárgyak, amelyeket készít vagy árul, szépek, ízlésesek legyenek. A művészet sokféle ága kielégíti hajlamait. Vonzódik az irodalomhoz, az írás művészetéhez. Az ékszerek fénye nemcsak elbűvöli, hanem készítésükben is szívesen vesz részt. Született hajlamainak nagyon megfelel a színjátszás, mivel az életben is ugyancsak szeret "szerepet játszani". Tapintata jó diplomatává teszi. Jellemében a jog- és igazságszeretete, a becsület és mások megbecsülése lép előtérbe, ezért a jog és igazságszolgáltatás terén végzett hivatás is megfelelő számára.

Egészsége:

            Rendszerint egészséges, de hajlamos a fejfájásra. A Mérleg-ember érzékeny szerve: a vese.
            Természetes hajlamainak korlátozását okozza, ha magányosan kell élnie, ha csúnya, nem esztétikus környezetbe kényszerül, ha változatosság iránti igényét nem veszik figyelembe, ha személyi szabadsága kiélésében erőszakosan korlátozzák, ha túl sok körülötte a veszekedés, a vita.

2025. szeptember 24., szerda

Mérleg (Libra) jegy jellemzői 3/1. - szeptember 24 - október 23.

Jellemzése

            A Nap szeptember 24–október 23. között halad keresztül a Mérleg jegyen. A jegy uralkodó bolygója a Vénusz: a harmónia, béke, szeretet, remény, szépség, kényelem jelképe. A mitológiában Vénusz volt a szépség és a szerelem istennője. Kiindulva ebből a hasonlatból a Mérleg-ember különösen vonzódik a szép dolgokhoz, a művészetekhez. A harmónia megteremtésére törekszik, mert érzi, hogy a boldogsághoz így tud közel kerülni. A Vénusz vonzó bájt ad szülötteinek, és jó ízlést. Életélvezete finom, lehalkított és gyengéd. Személyisége kibontakoztatásához szükségét érzi egy "másik ember"-nek, legyen az akár barát, akár szerelmi társ. Ösztönző vágyat érez a kapcsolatteremtésre, és azon belül az egyetértésre.
Jelleg: Levegő 
Harmonikus szín: világoszöld, indigó kék, világos, levegős színek.

Szerencsenap: péntek 
Drágakő: Opál, gyémánt, fényes és mutatós ékszerek 
Szerencseszám: 5 és 6 
Virág: Orchidea, orgona, gyöngyvirág 
Uralkodó bolygó: Vénusz 
Jó szerelmi partner: Vízöntő, Ikrek, Szűz

            A levegő-jegyeknél megmutatkozó kapcsolatteremtési képesség tehát még hangsúlyozottabb lesz. A többi levegő-tulajdonság: a közlékenység és értelem magyarázza, hogy fontos számára a beszélgetés, hogy gondolatait kicserélhesse másokkal.
            Mint pozitív töltésű, kardinális minőségű jegynél, nála is észrevehető a kifelé irányuló tevékenység és az önkifejezésre való törekvés. Szeret a saját maga útján járni és nehezen tűr maga fölött bárkit. Ha szimbólumát, a mérleget vizsgáljuk, különböző analógiákat fedezhetünk fel. Miként a mérleg egy finom műszer, mely egyensúlyban van addig, míg akár a legkisebb tollpihe ki nem billenti szintjéből, ugyanígy a Mérleg-ember is tökéletes lelki egyensúlyra törekszik. A dolgok egyensúlyba hozásának vágyából fakad, hogy hajlik az együttműködésre. S ez egy igen értékes tulajdonsága, mert az emberi együttélés egy békés, hajlékony társsal sokkal kellemesebb, mint mondjuk egy erőszakossal.
            Igazságérzete rendkívül fejlett. A Mérleg-ember a dolgokat több oldalról vizsgálja. Mivel törekvése a béke megteremtése és fenntartása, ezért az igazságot is, ha az békétlenségeket eredményezne vagy sértene valakit, csak elfátyolozottan mondja ki, de ha örömöt tud okozni vele, akkor nyíltan beszél.

Személyisége

            Könnyű együtt lenni vele, mert ő maga is akarja a társaságot, és kellemes légkört akar teremteni. Szépen berendezett otthonra vágyik. A szépség alatt azonban nem a kínos rendet és a pedáns tisztaságot érti, mert ez fáradságos munkát igényelne, és ez nem lenne számára kellemes. Ne lepődjünk meg, ha egy szépen berendezett hálószobában, amelyben ízléses tárgyak láthatók, a fotel alatt egy zoknit látunk, az öltözőasztalon "művészi" rendetlenséget, a fiókokban némi zűrzavart. A Mérleg-ember szívesen halasztja elintéznivalóit holnapra, ha azok kényelmetlenséggel járnak. Úgy gondolja, majd az idő megoldja a dolgokat és kiegyensúlyozza.
            Meggyőződése, hogy egy szerencsés tárgyalás, vagy kiegyezés százszorta jobb, mint a harccal kivívott győzelem.
            A Mérleg cselekedeteit inkább az érzelem, mint az értelem vezérli, ezért kedélyállapot-hullámzásai is erősek: hol telve van reménnyel, hol meg letörten egy helyben topog. Általában képes felfedezni mindennek a jó oldalát, mégis hajlamos a szomorúságra is, de mivel törekszik a kiegyensúlyozottságra, ez hamar elmúlik. A változatosság utáni vágy is erős benne, ezért szívesen kezd új foglalkozásba. Személyes szabadságára nagy súlyt fektet, és hevesen tiltakozik minden kötöttség ellen, mert az kényelmetlenséggel járna.
            Erős vonzást érez a könnyű élethez. Nem szeret szembesülni önmagával, nem szeret a dolgok mélyére nézni, mert ott konfliktusok lehetnek. Nyilvánosság utáni vágya és közéleti szerelési kedve hangsúlyozott.
            A dolgokat több oldalukról, több szempontból is megvizsgálja és igyekszik többféle szempontot, véleményt összhangba hozni, de a béke érdekét szolgáló engedékenysége sok hibának is a forrásává válhat. Rendszerint diplomatikusan és tapintatosan bánik másokkal. A művészi érzék adja, hogy a zenében teljesen fel tud oldódni. Kitűnő táncos. A valóban kecsesen táncolók többsége a Mérleg-típusból kerül ki. Kézügyessége is igen jó. Akármilyen semmiségből csínosat és szépet hoz ki, és bár munkájában valószínűleg lesz egy kis felületesség, azért a szemnek kellemes látványt fog nyújtani. Megjelenése, fellépése kellemes és szeretetre méltó.

2025. július 27., vasárnap

Feleségek humoros rangsora horoszkópjuk szerint

 12. hely: Skorpió
Varázslatosan szép, hihetetlenül vonzó, bámulatosan okos. Ez a Skorpió, a legrosszabb feleség. Hiszen az a férfi, aki egy ilyen tüneményes teremtést feleségül vesz, önként hajtja fejét rabigába. Bár kétségtelen, hogy egy ilyen hölgyet méltó és megtisztelő szolgálni, de mire a férfi kitanulja nehéz jellemének csínját-bínját, már valószínűleg megőszült, de talán meg is kopaszodott, impotenssé vált és már biztos régen nyugdíjas.


11. hely: Halak
Egy Halat feleségül venni olyan, mintha az ember egy kiscicát fogadna örökbe. Haszna aztán nem sok. A Halak igencsak tüneményesek és szórakoztatóak. Amennyiben az ebben az állatövi jegyben született feleségünknek éppen jó kedve van, valóban egy szeretnivaló, szeretetreméltó kiscica. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag az erősebb nem képviselői képesek a legfanatikusabban függeni a Halaktól. Még abban az esetben is, ha valaki veszi a bátorságot és szakít a Halakkal, annak az élete egy ilyen kapcsolat után értelmetlennek és merő pusztaságnak tűnik.
10. hely: Oroszlán
Csak a legbátrabbak kezdenek ki egy Oroszlánnal. Az Oroszlán-feleségek valóságos mozgó kirakatok, övék a legszebb ékszerek, a legjobb gépkocsik, mindenből a legeslegjobb. Minden csak és kizárólag a ragadozó étvágyuktól függ. Tisztán elméletileg lehetséges a tőlük való elválás, de a gyakorlat szerint a válás után már minden nő végtelenül unalmasnak és fakónak tűnik az előzőhöz képest. Csak hát egy újabb Oroszlánhölgyet anyagilag bírni, nos, ez az, ami már nem megy!
9. hely: Nyilas
Maga a Sátán! Minden és csak az, amit Ő akar. Ő a te halhatatlan lelked. Ahogy és amit Ő mond, az, és csak az lesz. Mindig és mindenkor. És, hajj, csak egyszer próbálj nem engedelmeskedni! A pokol tüzei nyaldossák talpad, életed végéig.
8. hely: Ikrek
A legveszélyesebb feleség-fajta! Ha valaki, ő aztán tudja, kiféle, miféle a férje valójában. Előtte semmi sem marad rejtve, jobban teszed, ha nem is próbálkozol. Éles látásával mindent észrevesz, úgy hog gyorsan tedd csak vissza azt a sütit, elég dagi vagy már így is!
7. hely: Kos
Nagyon érdekes feleség-típus. Ő a legjobb, ami egy férfi életében történhet; és erről a Kos-feleség 100%-ig meg van győződve! Az utolsókig képes küzdeni, de a férj fog hozzá alkalmazkodni és nem fordítva. Igaz, ez utóbbi javára történik mindez.
6. hely: Mérleg
Kiváló szakács, nagyon szép és jó szerető, ez a Mérleg. Egy álom, ugye? Igen ám, de csak azokon a napokon, amikor Őfelsége kegyes, jóságos és gyöngéd. Mert a többi időt eltölti vitával, veszekedéssel, hisztis, és egyszerűen ez ember agyára megy.
5. hely: Szűz
A Szűz-feleség nagyszerű társ, a legjobb barát és bajtárs. Meggyőződése, hogy a párkapcsolatnak abba az irányba kell elmozdulnia, ahová ő gondolja. És a vezéralak is nyilván ő lesz. Formálisan természetesen te leszel, de amikor felelős döntést kell hozni, ő lép a színre és dönt. Ő, a Szűz, az anyaoroszlán. És ha a leánykéréskor netalántán azt a választ kapod, hogy „Gondolkozom.”, akkor futás, pajtás.
4. hely: Bika
Egy ilyen hölgyet feleségül venni csak akkor éri meg, ha gazdag és kellően vicces vagy. Addig fel nem hagy tevékenységével, amíg belőled sikeres férfit nem farag. Igaz, közben a boldogság is elröppen belőled. Viszont, ha kellően kitartó vagy és viccesen állsz a dolgokhoz, akkor nincs más hátra: hajrá!
3. hely: Bak
Csak ideális férfi lehet egy ideális nő társa, ez teljesen magától értetődő. A Bak partnerválasztásánál a fő szempont a haszonelvűség és a használhatóság és nem valamiféle szerelem. És ha egy Bak téged egyszer kiválasztott, akkor megütötted a főnyereményt: életed végéig szerencsés leszel. Kivéve, persze, ha bakot lőttél…
2. hely: Vízöntő
Összeállításunkban a Vízöntő került a második helyre. Ő egy örök-fiatal, életvidám légies és nagyon finom teremtés, minden férfi álma. Azonban ezt az álmot beteljesíteni nem egyszerű, nem kevés állhatatosságra lesz szükséged hozzá, ugyanis egy Vízöntőt oltár elé vezetni, nos, nem a legegyszerűbb feladatok egyike.
1. hely: Rák
Egy Rák számára a család a legfontosabb. Erre a feleségre nem lehet panasz. Egyszerre szép, okos és kellően házias, sőt, még a férj családját is imádja. Már-már álomszerű. És hogy miért nem teljesen? Számára a család a fő. Amennyiben elfelejted a családi kötelezettségeidet, azért nagyon megbűnhődsz! És nem éri meg sajnálkozni, hogy miért nem egy Szűz-feleségem van. Tilos!
Ez a horoszkóp-összeállítás inkább vicces, mint komoly, tehát senki se vegye a szívére. De az is igaz, hogy minden viccben van valami igazság is, nemde?

2025. június 19., csütörtök

Horoszkópok - röviden

VÍZÖNTŐ - A szerelmes
Derűlátó és becsületes. Kedves személyiség. Nagyon független. Találékony és intelligens. Barátságos és kitartó. Nem tűnhet túl lelkesnek. Kissé lázadó típus. Nagyon makacs, de eredeti és különleges. Kívül-belül vonzó. Különc személyiség.

SZŰZ - A maximalista
Partnerkapcsolatban domináns. Konzervatív. Mindig azt akarja, hogy övé legyen az utolsó szó. Logikusan érvelő. Aggódó. Nagyon talpraesett. Nem bírja a ricsajt és a rendetlenséget. Buzgó. Dolgos. Hűséges, megértő. Szép/gyönyörű. Beszédes. Nehéz a kedvében járni. Szigorú. Gyakorlatias és nagyon akadékoskodó. Gyakran félénk. Borúlátó.

SKORPIÓ - A komoly
Nagyon energikus. Intelligens. Féltékeny és/vagy birtokolni vágyó. Dolgos. Nagyszerűen csókol. Rögeszméssé vagy titokzatossá válhat. Sokáig neheztel. Vonzó. Határozott. Tartós partnerkapcsolatot szereti. Beszédes. Romantikus. Időnként énközpontú. Szenvedélyes és lobbanékony.

MÉRLEG - Az egyensúlyra törekvő
Mindenkivel kedves, akivel találkozik. Nem tudja feladni az elveit. Sajátos, egyedülálló vonzereje van. Kreatív, enrgikus és nagyon társas. Utál egyedül lenni. Nyugodt, nagylelkű. Kedves és gyönyörű. Flörtölő típus. Túl könnyen beadja a derekát. Halogató. Nagyon hiszékeny.

KOS - A vakmerő
Energikus. Vállalkozó szellemű és természetes. Magabiztos és lelkes. Vicces. Szereti a kihívást. NAGYON türelmetlen. Néha önző. Lobbanékony (könnyű felmérgesíteni). Lendületes, szenvedélyes és éleseszű. Társaságkedvelő. Hamar elveszti az érdeklődését - könnyen unatkozik. Egoista. Bátor és rámenős. Lehet belőle tornász vagy atléta.

IKREK - A dumagép
Talpraesett és szellemes. Társaságkedvelő, nagyon beszédes. Lendületes, energikus. Alkalmazkodók, de szükségük van az önkifejezésre. Vitatkozó és szókimondó. Szereti a változatosságot. Sokoldalú. Elfoglalt, néha ideges és feszült. Pletykafészek. Felszínesnek vagy logikátlannak tűnhet, de csupán változékony Testileg és szellemileg is elragadó.

OROSZLÁN - A főnök
Nagyon rendszerezett. Az életében szabályokra van szüksége – mintha ellenőrzés alatt lenne. Szereti a korlátokat. Hajlamos mindent magára vállalni. Főnökösködő. Szeret másokon segíteni. Társas és társaságkedvelő. Jókedélyű. Nagylelkű, melegszívű. Érzékeny. Kreatív.
El van telve magával. Szerelmes típus. Az Oroszlán számára fontos, hogy mindent jól csináljon. Vonzó.

RÁK - Az oltalmazó
Szeszélyes, lobbanékony. Néha félénk. Nagyon szerelmes és törődő típus. Csinos/jóképű. Egy életre kiváló partner. Leleményes és nagy képzelőerővel bír. Óvatos. Érzékeny típus. Szüksége van mások szeretetére. Könnyű megbántani, de együttérző.

HALAK - Az álmodozó
Nagylelkű, kedves és figyelmes. Nagyon kreatív és nagy képzelőerővel bír. Titokzatossá és bizonytalanná válhat. Érzékeny. Nem kedveli a részleteket. Álmodozó és nem a valóságban él.  Együttérző és szerelmes típus. Kedves. Önzetlen. Jól csókol . Szép/gyönyörű.

BAK - Az akarnok
Türelmes és megfontolt. Gyakorlatias és durva. Törtető. Hajlamos arra, hogy jól nézzen ki. Humoros és vicces. Lehet egy kissé félénk és tartózkodó.Gyakran borúlátó. A bakok hajlamosak előbb cselekedni és aztán gondolkodni és ezzel egyidőben barátságtalanok is lehetnek. Sokáig neheztel. Szereti a kihívást. Megszerzi, amit akar.

BIKA - A kitartó
Sármos, de aggresszív. Úgy tűnhet, hogy unalmas, pedig nem. Dolgos. Melegszívű. Erős, van kitartása. Szilárd, stabil jellem és biztos a dolgában. Nem keresi a legrövidebb utat.  Szépségükre büszkék. Türelmes és megbízható. Nagyszerű barátok és jó tanácsokat tudnak adni. Szerető és kedves. Keményen, szenvedélyesen szeret. Érzelmileg fejezik ki magukat. Hajlamosak vad, hisztérikás természetre. Határozottak. Gyakran túl sokat törődnek magukkal. Nagyon nagylelkűek.

NYILAS - A laza
Jó természettel megáldott, derűlátó. Nem akar felnőni (Peter Pan szindróma). Önmagával törődik. Hencegő. Szereti a luxust és a szerencsejátékot. Társas és társaságkedvelő. Nem szereti a felelősséget. Gyakran fantáziál. Türelmetlen. Mindent viccesnek talál. Nagyon sok barátja van. Flörtölő típus. Nem szereti a szabályokat. Néha képmutató. Nem szereti a bezártságot, a szűk helyeket vagy ruhákat. Nem szeret kétségek közt vergődni. Kívül-belül gyönyörű.

2025. március 22., szombat

A Kos jegy szülötte és az utazás - március 21.-április 20.

          Az asztrológia szerint viselkedésünket, életvezetésünket befolyásolják a csillagok, különösen az, hogy melyik jegyben születtünk. Nincs ez másképp akkor sem, ha útra kelünk. Más elképzelései vannak a vakáció eltöltéséről egy Kosnak, mint egy Bikának vagy egy Ráknak.
            A tüzes jegyben született Kosokat a forró, napos vidékek vonzzák. A szervezett társasutazások kötöttségeihez azonban túlságosan önfejű és szabadságvágyó, így nekik elsősorban az egyéni utakat javasoljuk, de természetesen nem egyedül, hanem maga választotta társasággal. Úttörő hajlamait akár egy hátizsákos túrán is kiélheti. Egy vérbeli Kos a szabadsága alatt is mindig "akcióban" van. Energikus alkat, nem képes nyugton maradni. Minden alkalmat megragad a mozgásra, legyen az gyalogtúra, hegymászás, kerékpártúra, kirándulás vagy bármiféle sportolás. Ritkán marad egy helyben hosszabb ideig, mindig új úticélok bűvöletében él. Ha útitársad Kos, jobb ha felkészülsz arra, hogy néhány nap alatt éveket kell fiatalodnod, hogy felvedd az ő tempóját. Sőt este a táncparkettem is ő a legkitartóbb. Szereti diktálni az iramot és az irányt is, ráadásul megerőltető lehet igazodni hirtelen ötleteihez. Erőssége a lazaság, a spontaneitás, a határozottság és a vakmerőség. Arra is mérget vehetsz, hogy mellette nem lesz unalmas a nyaralás.
            A Kos jegyhez tartozó országok: Németország, Anglia, Dánia, Franciaország, Szíria, Palesztina, Japán, Jordánia, Bali, Mexikó, Hongkong
            A Kos jegyhez tartozó városok: Nápoly, Verona, Firenze, Velence, Padova, Marseille, Krakkó, Utrecht, Birmingham, Amszterdam, Rio de Janeiro (astronet.hu )
Firenze - Santa Maria del Fiore

2025. március 21., péntek

A Zoodiákus jegyei. A Kos mitológiai magyarázata





           Zoodiákus
Ősidők óta az összes csillagkép közül azok vonják magukra leginkább a figyelmet, amelyek a Föld Nap körüli mozgásának síkja mentén fekszenek. Ezek az állatövi csillagképek. A bolygók helyzetének pontosabb meghatározása céljából mintegy 2000 évvel ezelőtt ezt a síkot 12 egyenlő, egyenként 30 –os részre osztották, és ezeket jelzi a 12 állatövi jegy. Az első jegy ott kezdődik, ahol ez a sík metszi az égi egyenlítőt. A Nap általában március 21-én van itt. Ekkor kezdődik az északi féltekén a tavasz.
0-30 fok között: Kos - Aries
30-60 fok között: Bika - Taurus
60-90 fok között: Ikrek - Gemini
90-120 fok között: Rák - Cancer
120-150 fok között: Oroszlán - Leo
150-180 fok között: Szűz - Virgo
180-210 fok között: Mérleg - Libra
210-240 fok között: Skorpió - Scorpius
240-270 fok között: Nyilas – Sagittarius
270-300 fok között: Bak – Capricornus
300-330 fok között: Vízöntő – Aquarius
330-360 fok között: Halak – Pisces

  A Kos jegy nevének mitológiai magyarázata
               
            A görög mitológia hagyományában az Aphroditénak szentelt állatok közé tartozott. A kosról szóló, ismert legendák közül minden bizonnyal az aranygyapjas történet a legszebb, amely az ókori Görögországból származik. Élt ezen a területen egy király, Athamasz. A „Felhő” asszony, Nephelé volt a felesége. Volt két gyermekük is: egy lányuk, akit Hellének hívtak, és egy fiúk, Phrixosz. Sokáig éltek boldogságban, de egy napon Athamasz elűzte feleségét, és Inóval lépett frigyre. Nephelé visszasétált az égbe, és ott azt a parancsot adta a többi felhőnek, hogy egy csepp esőt se küldjenek a görög király földjére. Így hát hiába szántottak-vetettek, szárazság és éhínség köszöntött az országra. A király követeket küldött Delphoiba, hogy tanácsot kérjen Apollón szent jósnőjétől, Püthiától. Hogy mit mondott a jósnő, azt Athamasz sosem tudta meg, mert a hazatérőket a város határában Inó fogadta, és mézes szavakkal, drága ajándékokkal megvesztegette őket. Így a zarándokok Apollón jóslata helyett azt jelentették a királynak, hogy mindaddig nem fog esni az eső, amíg a Felhő asszony két gyermekét fel nem áldozzák Zeusz oltárán. A két gyermek, Phrixosz és Hellén ez alatt a réten legeltették a nyájat, mivel gonosz mostohájuk Inó miatt már nem volt maradásuk a palotában. A pásztorok és az állatok között éltek. Különösen egy szép, szelíd kossal játszottak sokat, mert ennek a gyapja mind egy szálig aranyból volt. Egyszer, amikor senki sem figyelt rájuk, ez a kos, akit egyébként Hermész isten küldött, emberi hangon megszólalt és elmesélte nekik, hogy milyen veszély fenyegeti őket. Azt javasolta, hogy üljenek fel a hátára, és a gyerekek hallgattak a szóra. A kos belevetette magát a tengerbe, és az ázsiai partok felé úszott. A kis Hellén azonban bátyja nyakába kapaszkodott, az út közepén nagyon elfáradt, és hiába bíztatták, elgyengült, lecsúszott a kos hátáról, és a tengerbe fulladt. Ezt a tengert, a mai Dardanellák helyén, Hellén tengerének nevezik. Phrixosz, a megmenekült fiú hálaáldozat gyanánt feláldozta a kost Árész oltárán. A kos jótettéért jutalmából az égboltra került Kos csillagképként. A Kos hónapnak Árész, a Háború istene az ura. Római nevén ő Mars, innen ered a március elnevezés. A tavasz beköszönte nem csak békés mezőgazdasági munkák kezdetét jelentette, hanem a hadi vállalkozások megkezdésére is jelt adott. Ez a magyarázata, miért épp egy harcias isten lett a március patrónusa.
(A kos jegy tulajdonságaival két holnapi bejegyzésemben is foglalkozom.)

2025. február 20., csütörtök

Halak jegy neves szülöttei - február 20-március 20.

Halak jegyről röviden
            A Halak jegy szülötte általában empatikus, segítőkész, kifinomult lelki életet élő, mély érzésű ember. Sokan mozognak közülük a művészvilágban, mivel érzékenységüket egyedi és igen kreatív módon jelenítik meg a színpadon, zenében, a festővásznon stb.
            A Halak jegyének szimbóluma két ellentétes irányba úszó hal, melyeket egy fonal köt össze. Ez nagyszerűen jellemzi a Halakat, mint kettős és határozatlan jegyet. A jegy szülötte gyakran érzi úgy, mintha két különböző irányba löknék egyszerre, és ez a kettős erő határozatlanságot, bizonytalanságot eredményezhet nála.

Halak országok, városok
Portugália, Normandia, Galícia tartomány (Spanyolországban), Egyiptom északi része.
Sevilla, Alexandria, Calabria (Szicíliában).
(Lynx)



Híres halak:
Honthy Hanna Kossuth-díjas színésznő, énekesnő, operettprimadonna
Ita Wegman holland orvosnő, az antropozófiai gyógyászat megalapítója
Kozák András színművész, filmszínész, művészeti vezető
Jászai Mari színésznő
Dobó Kata színésznő
Victor Hugo francia író, drámaíró
Rudolf Steiner osztrák filozófus, az antropozófiai szellemtudomány atyja
Kazal László színész, énekes, komikus
Fodor András költő, esszéíró
Elizabet Taylor amerikai színésznő
Alfonzó (Markos József) magyar színész, artista
Frédéric Chopin lengyel zeneszerző
Arany János magyar költő, műfordító
Mihail Gorbacsov a Szovjetunió egykori elnöke
Csernus Imre Dr. pszichiáter, író, showman
Csortos Gyula színművész
Hidegkuti Nándor válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja
Antonio Vivaldi itáliai zeneszerző
Salamon Béla magyar színész, komikus, kabaréigazgató
Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök
Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező
Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író
Arisztotelész athéni filozófus
Maurice Ravel francia zeneszerző
Koncz Zsuzsa énekesnő
Romhányi József író, a magyar nyelv művésze
Jurij Gagarin szovjet repülőtiszt, a világ első űrhajósa
Venczel Vera Jászai-díjas színésznő
Sharon Stone amerikai színésznő
Szondi Lipót magyar származású svájci pszichiáter
Bánhidi László magyar színész („Matula bácsi”)
Lukáts Andor magyar színész, rendező
Kiss Manyi Kossuth- és Jászai-díjas színésznő
Moldova György magyar író, újságíró
Liza Minnelli amerikai színésznő
Fenyő Miklós magyar rock and roll énekes, zenekarvezető, gitáros, a Hungária együttes alapítója
Kodolányi János író, újságíró
Malek Andrea magyar színésznő, énekesnő
Bem József lengyel katonatiszt, az 184849-es szabadságharc tábornoka (Budapesti szobra)
id. Johann Strauss osztrák hegedűművész, zeneszerző, karmester, zenekarvezető
Albert Einstein német születésű amerikai fizikus, Nobel-díjas, a relativitáselmélet kidolgozója
László Gyula történész, régész
Michael Caine angol színész
Aba-Novák Vilmos festőművész
Balázs Péter színész, színigazgató
Bernardo Bertolucci olasz filmrendező, író
Kaszás Attila színész
Nat King Cole amerikai jazz-zenész, énekes, zongorista
Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov orosz zeneszerző, az "Ötök" egyike
Rudolf Diesel német mérnök, a Diesel-motor feltalálója
Pécsi Sándor Kossuth-díjas színművész, érdemes művész
Sinkó László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész
Luc Besson francia filmrendező
Vámbéry Ármin nyelvtudós, utazó, a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapítója
Kabos Gyula színész
Szécsi Pál táncdalénekes
Henrik Ibsen norvég író
Szvjatoszlav Richter német-orosz zongoraművész
Avar István színművész, a Nemzet Színésze
Kristóf Tibor színművész
Gyulai István sportriporter, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára
(Nádas Galéria)

2024. október 24., csütörtök

Skorpió jegy jellemzői - október 24. - november 22.

Legjellemzőbb tulajdonságai: óriási az önbizalma, rendkívül kitartó, szeret a dolgok mélyére nézni, belelát mások lelkébe. Izgalmas, titokzatos egyéniség. Lebilincselő társalgó. Nagyon határozott ízléssel rendelkezik. Magnetikus egyénisége van, csinos, gyakran veszedelmesen hipnotikus a megjelenése. Mindenki észreveszi átható tekintetét. Az emberek vonzódnak hozzá, mert felismerik milyen nagy rejtett tartalékokkal rendelkezik. Mindig képes megújulni. Ez a képessége önmagában is elég ahhoz, hogy felkeltse mások irigységét. Akadnak Skorpiók, akik túlságosan kritikusak, támadóak, sőt még ijesztőek is, de ez ritka. Akár szeretik, akár gyűlölik, annyi bizonyos, hogy nem tudnak nem tudomást venni a személyéről. Intellektuális területen nagyszerű sikereket képes elérni, de bármilyen poszton megállja a helyét, mert mindent el tud sajátítani. Akaratereje legyőzhetetlen. Ebből fakad, hogy olyan munkát is elvállal, ami látszólag erejét meghaladja, és aztán sikeresen elvégzi, környezete nagy csodálkozására. Egyébként is alaptermészetéhez tartozik, hogy imádja a kihívásokat. Szeret vitatkozni, imád kritizálni, és általában győztesként kerül ki a szópárbajból. Bár lelke mélyén magánzó, voltaképpen családra vágyik, mert nem tud igazán egyedül élni. Feleségként meglehetősen összeférhetetlen, házsártos, kötekedő - ha valami nem úgy történik, ahogyan szeretné. Ő viseli a kalapot, és aligha tűri, hogy a férje vegye kézbe az irányítást. Egyébként szenvedélyes szerető, ösztönei rendkívül jól működnek, mindig megérzi, mikor hogyan kell bánnia partnerével. Szerelmi életét nem elégíti ki az otthoni biztonságos szeretet. Külön utakra, izzó szenvedélyre vágyik. Miközben párjától teljes odaadást követel, ő bizony gyakran ki-kiruccan egy kis kalandra a családi tűzhely mellől. Valahányszor félrelép, szenved a lelke mélyén, de képtelen ellenállni a kísértésnek.


Kompromisszumot nem ismer – legalább is nehezen köt, kitart az elvei mellett és gyakran makacs is ebből kifolyólag.  A skorpiót kívül páncél védi, de belül egy nagyon érzékeny, sérülékeny lélek van, aki depresszióra hajlamos lehet. Sajnos lehet cinikus, önfejű esetleg érzéketlen. Másokat – a másikat – uralma alatt tarthatja és akár manipulálhat is. Nehezen tud megbocsátani és elengedni. Nehezen nyílik meg a másiknak, de akit egyszer közel enged magához, annak akár a legféltettebb titkait is elmeséli. Nagyon mélyérzésű, hűséges barát és nagyon jó, kitartó társ, jó szülő válhat belőle, aki a gyermekéért mindent megtesz, arra azonban ügyelni kell, hogy ne fojtsa meg gyermekét szeretetével és ne legyen zsarnoki sem, hiszen képes a másikat lelkileg zsarolni, ez azonban nem csak szülői mivoltára igaz, hanem egyéb kapcsolataira is. 

Munkában
Bármit dolgozzon is, nagyon precíz, odafigyel és szeret hibátlan munkát végezni. Mivel önfeláldozó típus, ezért akár reggeltől estig is dolgozik, igaz a kompromisszumokat nehezen viseli, de ha a munka úgy kívánja, akkor nagyon rugalmas tud lenni. Vezetőnek nem mindig alkalmas, mert vajszívű a beosztottakkal, pedig ez nem mindig célravezető. Mindig barátként akar velük viselkedni, és ezzel nem egyszer visszaélnek. Lehet viszont olyan vezető, aki nem tűr semmi ellentmondást vagy lazsálást és az embert csak addig értékeli, amíg teljesít, ha a teljesítmény bármi oknál fogva – ha nem is a dolgozó miatt – csökken, akkor már nem foglalkozik a másikkal.

Ajánlott foglalkozásai
Gyógyító, grafológus, pszichiáter, tetoválóművész

A Skorpió gyengéi
A Skorpió megrögzött elképzelései miatt érzékeny, sebezhető lélek, aki mindenki felett teljes irányítást szeretne birtokolni. Csípése halálos, emellett rendkívül mazochista. A külső kemény páncél mögött nagyon érzékeny, sérülékeny lélek van. Szenvedélyesen szeret vagy szenvedélyesen gyűlöl.

A Skorpió erősségei 
A szívós Skorpió hatalmas lendülettel és állóképességgel rendelkezik. Nagyon precíz és lényegre törő, megbízható és remek barát.  Éles elméje az emberek veséjébe is képes belelátni, intuitív, nehezen félrevezethető. Szeretteiért bármire hajlandó.

A Skorpió karmikus feladata 
E személyiségtípus karmája a hatalommal való élés és visszaélés köré szerveződik. A Skorpió karmikus küldetése az, hogy felfedezze a múlt traumatikus eseményeiben rejlő kincseket. A folytonos kérdései, mi miért, és az örökös boncolgatása  elvezet a titkok feltárásához és megértéséshez, még akkor is, ha az nme mindenkinek van ínyére. Túlélési ösztöne és a kihívásoktól megedződött erős személyisége is része ennek a kincsnek

Híres Skorpiók
Alain Delon, Jodie Foster, Meg Ryan,  József Attila, Psotha Irén, Marie Curie, Julia Roberts, Goldie Hawn,  Göte, Margeret Tacher, Ciccolina, Alföldi Róbert, Whopie Goldberg, Danny DeVito, Fábry Sándor, Sváby András, Kulka János, Bódy Magdi, Cseregi Éva, Kovács Kati, Demy Moore, Nagy Bandó András, Arnold Schwarzenegger,  Deák „Bill” Gyula, Bud Spencer, Kútvölgyi Erzsébet, Pataki Zita, Jane Fonda, Heller Tamás, Somló Tamás, Habsburg Ottó, Boris Becker, Szacsvay László, Bill Gates, Kertész Imre Nobel-díjas

Színe. Vérvörös, fekete, méregzöld
Ásványa: feketeszén, plutúnium
Növényei: orchidea, krizantém, hagymafélék
Állatai: skorpió, denevér, cápa, krokodil
Országai: Afganisztán, Japán, Algéria
Városai: Washington, Pompei
Uralkodó bolygója: Mars és a Plutó
Tulajdonságai: hideg és nedves
Sportjai: küzdő sportok, kitartást igénylő sportok pl. triatlon, rali