Claudius császár születésnapjára - - - -I. e. 10. augusztus 1.

Claudius életéből

Tiberius Claudius Caesar Augustus Germanicus római császár (uralkodott 41. január 24. – 54. október 13.), a Iulius–Claudius-dinasztia negyedik uralkodója trónra lépése után a principátus egyik legtehetségesebb vezetőjének bizonyult, aki törvényhozóként, hódítóként és mecénásként is maradandót alkotott a császárság hajnalán.

Claudius – korábbi nevén Tiberius Claudius Drusus Nero Germanicus – a galliai Lugdunumban (a mai Lyonban – Franciaország) született. Apja Nero Claudius Drusos, anyja Antonia Minor volt. Claudius lett az első római császár, aki Irtálián kívül született.

Sohasem tartották valószínűnek, hogy Claudius egyszer császár lesz. Rokkant volt és 37-es konzullá választásáig (a másik konzul unokaöccse, Caligula lett) semmilyen hivatalt sem töltött be. Talán testi fogyatékossága mentette meg attól, hogy Tiberius és Caligula tisztogatásainak célpontja legyen. Caligula meggyilkolása után azért választották császárrá, mert ő volt a család egyetlen felnőtt férfi tagja. Annak ellenére, hogy nem volt járatos a politikában, sikeresen irányította a birodalmat, és több fontos építkezést indított el. Uralkodása idején a Római Birodalom újabb területeket szerzett; ezek közül a legfontosabb Britannia meghódítása volt 43-ban. Érdeklődött a jog és törvényhozás iránt, bírósági tárgyalásokon elnökölt, naponta húsz rendeletet hozott. Ennek ellenére a nemesség gyenge uralkodónak tartotta; azért, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét, Claudius több szenátort is kivégeztetett. Ezek miatt az ókori történetírók körében nem volt népszerű, ám a későbbi korok írói már tárgyilagosabban értékelték. Magánéletében több csapás is érte, az egyik végül a meggyilkolásához vezetett.

Házasságai és magánélete

Első jegyese Aemilia Lepida Augustus dédunokája volt, akit még az esküvő előtt elhagyott. Második jegyese Livia Medullina azaz Camilla (a nagy diktátor Camillus leszármazottja) volt, aki az esküvő előtt titokzatos körülmények között elhunyt.

Ez után vette feleségül Plautia Urgulanillat, aki kicsapongó életmóddal keserítette meg életét, ráadásul gyilkosság alapos gyanújába is keveredett. Fiuk Drusus egy gyorsan bekapott és véletlenül a torkába akadt gyümölcs miatt kiskorában meghalt, míg lányuk, Claudia éhhalálra ítéltetett, miután kiderült, hogy anyja házasságtörő kapcsolatának köszönhette fogantatását. Claudius elvált.

Következő feleségen Aelia Paetina. Claudius azonban előző házassága miatt ekkorra bizalmatlanná vált a nőkkel szemben, így ez a házassága is válással végződött.

Caligula császár közbenjárásával ez után vette el rokonát, Valeria Messalinát, akitől Octavia nevű lánya és Britannicus nevű fia született. Messalina a férjénél jóval fiatalabb, heves vérű asszony volt, tehát nem éppen ideális partner az öregedő Claudius számára. Gyermekei megszületése után már inkább idegen férfiakkal népesítette be az ágyát. 48-ban – Claudius távollétét kihasználva – Messalina odáig merészkedett, hogy szabályos házassági szertartás keretében férjhez ment egy Caius Silius nevű előkelőhöz, a római aranyifjúság egy közismert alakjához. Claudius egy napra katonai teljhatalommal ruházta fel az őt felvilágosító Narcissust, aki azonnal kivégeztette a párt, sőt még több más, az ügyben érintett személyt is.

Pallas rábeszélésére eltűrte unokahúga, Agrippina közeledését. Agrippina özvegyasszony volt, előző házasságából Lucius (Nero) nevű fia született. Claudius megkörnyékezésével az volt a célja, hogy fia számára megszerezze a trónt. 49-ben feleségül vette Agrippinát, majd 50-ben adoptálta gyermekét. S végül mindezt megtetézve Luciust (Nero) jelölte meg örököséül a trónon, háttérbe szorítva saját fiát, Britannicust, aki azonban köztudottan beteges, fizikailag gyakorlatilag alkalmatlan volt az uralkodásra. Agrippina – miután elérte célját – megmérgezte Claudiust, aki 54. október 13-án meghalt.

A császár számos erénye és eredménye ellenére ugyanakkor magánéletében igen szerencsétlennek bizonyult: négyszer házasodott, de első asszonya meghalt, második feleségétől elvált, az uralkodása alatt elvett Messalina pedig kicsapongó életmódja és titokban kötött második házassága után a vesztőhelyen végezte. Claudiust ezután sodorta a végzete ifjabb Agrippinához, Nero (uralkodott 54–68) anyjához, aki intrikái révén nem csak a császárt, de annak környezetét is befolyása alá vonta, és elérte, hogy az uralkodó ne vér szerinti fiát, Britannicust, hanem adoptált gyermekét, Nerót jelölje utódjának. A mendemonda szerint, miután a hatalomra éhes asszony elérte célját, 54 októberében – mérges gombával – a túlvilágra segítette az idős Claudiust, akinek nyugodt időszakát Nero hírhedt császársága követte.

A balatonfüredi Anna-bál tiszteletére

A romantikus Anna-bálok

Az első balatonfüredi Anna-bált 1825. július 26-án rendezte Szentgyörgyi-Horváth József, lánya, Anna Krisztina kisasszony tiszteletére. A 74 szobás fogadót kicsinosították, és meghívták rá a Füreden üdülő előkelőségeket.

A Hortváth-ház ekkor már 29 éve állt, Szentgyörgyi-Horváth Zsigmond császári kamarás, belső titkos tanácsos, Békés megye főispánja és a Szent István-rend nagykeresztjének tulajdonosa építtette szálloda céljára. Akkor még nem gondolhatta, hogy negyedszülött fia teszi ismertté az épületet, és hogy a család neve nem a „kiváló férfiak” tetteiért, hanem egy alig felserdült leányunoka révén kerül be a történelembe.

Az első bál várakozáson felül sikerült, mert amellett, hogy a vendégek jól érezték magukat – Anna is elkelt. Mint ahogy a mesében szokott lenni, első látásra egymásba szeretett egy huszártiszttel, melyet hamarosan esküvő követett. A család keresve sem találhatott volna különb férjet leányuknak, mint amit az Anna-báli véletlen hozott, hiszen eleméri és ittebei Kiss Ernő egy egyenes ívű nagy karrier előtt álló, csinos, jóképű, dúsgazdag családból származó főhadnagy volt. A szabadságharc kitörésekor már huszárezredes és ezredparancsnok, több magas kitüntetés birtokosa, tábornoki kinevezés előtt állt a császári hadseregben. Hazaszeretetét bizonyítja, hogy 1848-ban nagy tömegű ezüstöt ajánlott fel a hazának, melyből egy huszárezredet lehetett felállítani. A forradalmi hadseregben altábornagy és országos főparancsnok volt, a perlaszi győzelemért érdemrendet kapott. Az aradi tizenhárom tagjaként a sors fintora lett, hogy katonatársa és kártyabarátja, Haynau táborszernagy hagyta jóvá golyó általi halálra szóló ítéletét.

Az első bált követte a többi, s rövid időn belül rangos társasági eseménynek számított. 1836-bana a Rajzolatokban ezt olvashatjuk: „Az Anna-bál fényes volt, jeles vendégkoszorú gyűlt össze annak szebbítésére a szomszéd megyékből is, köztük nem egy érdekes személy lelki és testi szépség tekintetéből.”

Egy esztendővel később egy angol utazó Londonban kiadott könyvében elsőként ír magáról a bál lefolyásáról. Meglepte, hogy nálunk a bálban részt vevő hölgyeket bármely jelen lévő férfi elviheti táncolni, nem csak az ismerősei. A nem táncoló dámák a teremben körben ülnek, míg az urak a terem közepén állnak.

Évről évre nőtt a bál népszerűsége. 1846-ban a Jókai és Petőfi szerkesztette Életképek azon méltatlankodott, hogy „…aki egy népes Anna-bál előestéjén érezik Füredre, nem kap lakást”. A szabadságharcot a túlerő leverte, a nemzet némaságba burkolódzott. A fagyos csendet 1850-ben a jótékonysági céllal, egyszerű táncos összejövetelnek hirdetett füredi Anna-bál törte meg. Ezen az estén csak palotást, csárdást és verbunkost táncoltak. A tombolán sok nyeremény volt, de egyforma. Emléktárgynak szánták: egyszerű, piros üvegből fújt pohár, alig láthatóan bekarcolva a magyar címer és a felirat: Éljen a magyar hon! Ez volt az ún. honvédpohár, melynek ára hadiözvegyek és –árvák életét segítette.

A Bach-korszakban az Anna-bálokon az ifjúság magyar ruhában reggelig ropta a csárdást, mellyel magyarsága mellett tüntetett. Ezekben az években nem választottak bálkirálynőt sem, a király szó mindenféle összefüggésben rosszul csengett.

A bált társadalmi események színhelyéül is választották, például 1865-ben itt jegyezte el Vörösmarty Ilonát, a költő leányát Széll Kálmán szolgabíró, a későbbi magyar miniszterelnök. Rendszeresen megjelentek neves személyek is, emelve a bál fényét, például Blaha Lujza, Jókai Mór, Deák Ferenc, Klapka György. 1945 és 1954 között ideiglenesen szünetelt a Anna-bálok rendezése, de azóta újra hazánk első báljainak egyikeként emlegetik. Az idén lesz bálkirálynő-választás is, és remélhetőleg most is szövődnek romantikus szerelmek.
(Forrás – Batár Zsolt Botond cikke a Veszprémi 7 Napban, 1998. július 16.)

Liszt Ferenc halálának évfordulójára - 1886. július 31.

Liszt Ferenc: Doborján (Sopron vármegye, Trianon után: Raiding, Ausztria), 1811. október 22. – Bayreuth (Németország), 1886. július 31.; a 19. századi romantika egyik legjelentősebb zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze. (Életéről, valamint nemzeti hovatartozásáról az október 22-i két feljegyzésemben, a pozsonyi sikereiről, valamint a tőle származó idézetekről a november 26-ai feljegyzésemben írtam.)

Általam eddig megismert emlékezete

• A Lisztről szóló irodalom rendkívül gazdag, művei a világ koncerttermeinek műsorain állandóan szerepelnek.
• Egész alakos szobra a budapesti Operaház épületének homlokzatán Stróbl Alajos alkotása.
• Egész alakos szobra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főhomlokzatán Stróbl Alajos alkotása.
• Egész alakos szobra Pécsett Varga Imre alkotása.
• Egész alakos szobra a budapesti Liszt Ferenc téren. Az 1986-ban felállított emlékmű, Marton László szobrászművész, Finta József építész és ifj. Szlávics László iparművész alkotása.
• Egész alakos szobra Esztergomban, a Víziváros bejáratánál Marosits István (1986) alkotása.
• Mellszobra Szegeden a Nemzeti Emlékcsarnokban, a Dóm tér nyugati oldalán, az árkádok alatt Stróbl Alajos alkotása. (másfélszeres életnagyságú, 1930. október 25., carrarai márvány)
• Szobra Weimarban a Park an der Ilm-ben található.
• Mellszobra Győrújbaráton a Liszt Ferenc utcában Csapó Irén alkotása. (2011. bronz, gránit)
• Mellszobra Pozsonyban a Rudnay téren, a Szent Márton-dóm előtt áll.  (1911. Tilgner Viktor). Vaskorlátján a Koronázási mise kottájából részlet látható.
• Liszt-emlékmű az ún. Liszt-dombon Hradec na Moravicíben (Cseh-Morvaország; 2011. május 31; Lubomir Dostál)
• Mellszobra látható a soproni zeneiskola koncerttermében (2009). Alkotója: ifj. Szlávics László.

• Első hangversenyének helyszínét, Sopronban, az akkori Városi Kaszinó falán (ma általános iskola) domborműves emléktábla jelzi (Szakál Ernő, 1936. bronz, márvány).
• Emléktábla látható a Bihar megyei Berettyóújfalu város református templomának falán. A templom orgonája – részben – Liszt Ferenc zeneszerző hangszere volt.
• Emléktábla látható weimari lakóházának falán, ami ma Liszt Múzeum, és ahol 1869-tól 1886-ig élt.
• Emléktábla az esztergomi bazilikában, ahol 1856-ban ő vezényelte az esztergomi misét.
• Emléktábla a kőszegi Bálház falán, az 1846. szeptember 27-én tartott koncert és díszpolgársága emlékére.
• Szerény emléktábla őrzi a helyet, ahol imádkozni szokott a pesti ferencesek templomában (Ferenciek tere), a jobb padsor legelső padjának szélén.
• 2011-re a GYSEV Zrt. Liszt Ferenc 200. évfordulója alkalmából, készítette az 503-6-os pályaszámú Taurus mozdonyra Liszt Ferenc werbokját, mely Liszt Ferenc Második magyar rapszódiáját játssza.
• Arcvonásait több festő is megörökítette, pl.: Barabás, Kaulbach, Lenbach, Munkácsy.
• 2011 márciusától a Ferihegyi Repülőtér hivatalos neve Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.
• Nevét viseli több intézmény (pl. egyetem, múzeum), számos közterület (pl. budapesti tér, győri utca), kitüntetés, zenei verseny, valamint egy kisbolygó (3910 Liszt) és a Mwerkúr bolygón található egyik kráter.
• Pozsonyban 2012. augusztus 1-étől a vasútállomás előtti tér a „Námesti Franza Liszta” nevet viseli. Pozsonyban – az egyik kedves városában – a trianoni diktátumig volt utca elnevezve róla, de azóta ez azóta a Čajkovského ulica névre hallgat.

Lisztről mondták például

• Liszt olyannak írta meg a cigányzenészeket, amilyennek romantikus álmodozásai közben önmagát is látni óhajtotta. – Sárosi Bálint.

(v.ö.: A cigányokról és a cigány zenéről Magyarországon (Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie, Párizs, 1859, Pest, 1861).

• Aki nem hallotta Lisztet, az a témához nem szólhat hozzá. Ő az első azután jó ideig senki. Zongorajátéka egyedi, összehasonlíthatatlan és utánozhatatlan

Brahms 1890-ben írt levele (In. Óvári)

• Hogy milyen példátlan vonzerőt gyakorolt Liszt a nőkre, gyakran borzongva láttam. És ez öregségére sem hagyott alább... Lovagiassága volt az egyik tulajdonsága, ami a női nemet hozzá vonzotta – s egyben bizonyíték volt nemes jellemére... Sajnos túl gyakran láttam, hogy zaklatták a nők, az ember azt gondolhatta volna, felcserélődtek a szerepek.

Adelheid Schorn: Zwei Menschenalter, Berlin 1901, pp. 249.

Bandholtz amerikai tábornok megmentette a Nemzeti Múzeum kincseit a románok rablásától - - - - - 1919. október 5.

1919. október 5. Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok a szövetséges katonai misszió aznapi elnökeként, csupán lovaglópálcájával felszerelkezve (melyet később Huszár Károly akkori miniszterelnök kérésére a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott) megakadályozta, hogy egy csapatnyi román katona a Nemzeti Múzeum kiállítási tárgyait elrabolja. A Nemzeti Múzeum elé már felvonultak a megrakásra váró román teherautók; csakis az mentette meg a kifosztástól a múzeumot, hogy onnan Bandholtz a román katonákat kizavarta, a múzeum ajtóit pedig a szövetségesek nevében lepecsételtette.

A tábornok naplójában így emlékezik a múzeumi eseményekre:

„1919. október 6. Tegnap este alighogy felálltunk azon kitűnő lakomák egyike után, amelyekkel Gore százados táplál bennünket, bejelentkezett Horowitz ezredes és elmondta, hogy a románok egy egész konvojnyi teherautóval a Nemzeti Múzeumnál és készülnek elvinni számos művészeti alkotást. A Katonai Misszió október 1-jei találkozóján döntés született arról, hogy bár a románok azt állítják, számos, a Nemzeti Múzeumban található tárgy őket illeti meg, mivelhogy jelenleg ők Erdély urai, ne kapjanak egyet sem közülük, mielőtt azt jóvá nem hagyja bizottságunk, amelynek elnöke Shafroth amerikai százados. Még aznap tájékoztattuk döntésünkről a román főparancsnokot. Loree ezredes és egy amerikai katona társaságában visszakísértem Horowitz ezredest a Múzeumhoz, amelyet szoros román őrség vett körül. Az egyik férfi megpróbált megállítani bennünket, de nem szereztünk neki nagy örömöt, mi pedig bementünk az épületbe, s végül előkerítettük az igazgatót.

Úgy körülbelül délután 6 órakor Serbescu tábornok, tisztek és civilek egy csoportja kíséretében megjelent a Múzeum előtt egy tizennégy kamionnyi konvojjal és egy különítmény katonával. Kijelentette, hogy Mardarescu tábornoktól és Diamandi főbiztostól felhatalmazást kapott arra, hogy átvegye az Erdélyből származó tárgyakat és követelte a kulcsokat. Az igazgató tájékoztatta őt arról, hogy a Szövetséges Katonai Bizottság vette át a Múzeum felügyeletét, és hogy nem adja ki a kulcsokat. Serbescu tábornok ezt követően elmondta neki, hogy reggel visszajönnek és amennyiben a kulcsokat nem kerítik elő, erőszakkal viszik el a műtárgyakat. Mindezért elkértem az igazgatótól a raktár kulcsát és egy darab papírt hagytam ott a következő szöveggel: „Annak, akit megillet – Mivel a Szövetséges Katonai Bizottság felelős a Budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban található valamennyi tárgyért, a kulcsot a soros elnök, Bandholtz tábornok, az amerikai képviselő vette magához.”

Mindezt aláírásom követte. Ezt követően Loree ezredessel lepecsételtettem valamennyi ajtót, amelyekre a következőket írattam ki: „Ezt az ajtót a Szövetséges Katonai Bizottság parancsára pecsételték le.

H. H. Bandholtz, soros elnök

1919. október 5.”

Harry Hill Bandholtz (élt: Constantine, Michigan, 1864. december 18.–Constantine, Michigan, 1925. május 11.) édesapja német bevándorló volt. 1917 júniusától harcolt Franciaországban, szeptember 27-én léptették elő tábornokká. 1920 februárjában vezényelték haza, az USA-ba.

Magyarországi megbízatását 1919. augusztus 6-án kapta, augusztus 7-én Párizsból indult útnak gépkocsival, Prágából pedig vonattal utazott tovább. Budapestre augusztus 11-én reggel érkezett meg.

Magyarország román megszállása a Nemzetek Szövetségének Legfelsőbb Tanácsa utasításai ellenére történt meg. Ezért Clemenceau francia miniszterelnök, a Legfelsőbb Tanács elnöke (logikusan!) a magyarokat szólította fel a fegyverszünet betartására, amit Romanelli olasz alezredes továbbított Budapestre: „Magyarország tegyen eleget a fegyverszünet előírásainak és tartsa tiszteletben a Legfelsőbb Tanács által rögzített határokat, és mi megvédjük Önöket a románoktól, akik nem kaptak tőlünk semmilyen felhatalmazást. Azonnali hatállyal küldünk egy szövetséges katonai missziót, amelynek feladata a leszerelés felügyelete, valamint gondoskodni arról, hogy a román csapatok kivonuljanak.”.

A négyhatalmi tábornoki kar tagjai lettek, akik a Szövetséges Katonai Misszió vezetését napi rotációban osztották fel egymás között:

– Harry Hill Bandholtz, Amerikai Egyesült Államok hadserege;

– Reginalúd Gorton, Nagy-Britannia hadserege;

– Juan César Graziani, Franciaország hadserege;

– Ernster Mombelli, Olaszország hadserege részéről.

Bandholtz augusztus 10-én, Bécsben ebédjét Sir Ernest T. Troubridge tengernagy társaságában töltötte, akitől informálódott a magyar helyzetről. Bécsből táviratozott Halsey E. Yares ezredesnek, a román hadsereghez akkreditált katonai attasénak, hogy másnap reggeli érkezésétől kezdve a román parancsnokságtól elvárja a teljes körű együttműködést.

Bandholtz tábornokot már magyarországi tartózkodásának első napja délutánján felkereste Habsburg József főherceg, aki az akkor kézhez vett, rövid határidejű román ultimátumot mutatta meg neki. Az irat szerint Magyarországnak teljesíteni kell minden román követelést, feladni minden hadianyagát és hadi készletét, támogatnia kell Romániát a Bánát megszerzésében, sőt politikai uniót kell létrehoznia, amelyben a korábbi Osztrák–Magyar Monarchiához hasonlóan I. Ferdinánd román király lenne Magyarország uralkodója is. Bandholtz ezt a tájékoztatást adta József főhercegnek: „Figyelembe véve azt a tényt, hogy mivel nem a román teljhatalmú megbízott adta át (ti. az ultimátumot), nyugodtan megüzenheti a küldőnek, hogy menjen egyenest a pokolba.”

Constantine Diamandival, Románia magyarországi teljhatalmú megbízottjával csak másnap találkozott, és csak augusztus 13-án kapta meg a román kormány nyilatkozatát, amelyben a Szövetséges Katonai Misszió kompetenciáját elismerték.

Augusztus 16-án Mardarescu román tábornok kézhez kapta a Misszió első instrukcióit:

– Azonnal szüntessék be bármilyen készlet vagy tulajdon rekvirálását vagy eltulajdonítását, akármilyen természetű legyen is az, kivéve az ezen Misszió által erre a célra engedélyezett övezeteket, és akkor is csak olyan készleteket, amelyek a román hadsereg számára szükségesek és a Misszió kapjon tájékoztatást azokról a készletekről, amelyeket szükségesnek tekintenek.

– A román főparancsnok késedelem nélkül adjon át egy térképet, amelyen világosan kimutatja a rekvirálási övezeteket, és amely csapatai elhelyezkedését is mutatja.

– Azonnal szolgáltassák vissza tulajdonosának az összes, jelenleg román kézben lévő magántulajdont, mint például személygépkocsik, lovak, hintók, amelyek magánszemélyek tulajdonában vannak.

– Szervezzék meg a vasúti, postai és távíróvonalak fokozatos visszaszolgáltatását a magyar kormánynak.

– Ne rekviráljanak további épületeket, raktárakat és ingatlanokat és a lehető leggyorsabban evakuáljanak minden iskolát, kollégiumot és más hasonló jellegű épületet.

– Azonnal hagyjanak fel a gördülő eszközök, vagy bármilyen magyar tulajdon hajón Romániába, vagy arrafelé történő szállításával, állítsanak meg és vigyenek vissza Budapestre minden úton lévő vagy külső állomásokon hagyott gördülő eszközt vagy magyar tulajdont.

– Korlátozzák a köz- és magánügyek felügyeletét a városban arra a szinte, amelyet a Misszió hagyott jóvá.

– A román kormány legkésőbb augusztus 23-ig bezárólag szolgáltasson teljes listát valamennyi hadi-, vasúti és mezőgazdasági anyagról, élőállat-állományról vagy bármiféle tulajdonról, amelyet a román erők eltulajdonítottak Magyarországról.

Augusztus 21-én a Szövetséges Katonai Misszió közölte József főherceggel, hogy a 20-án bevezetett statáriumot fel kell oldania, valamint a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa nem lát szívesen egy Habsburgot Magyarország élén. József főherceg 23-án lemondott.

Bandholtzot két kiemelkedő cselekedete tette nevezetesség: A rekvirálási és rablási tilalom ellenére 1919. augusztus 25-én az Állami Vasúti Üzemben 135 megrakott teherautó és 25 rakodó teherautónyi elszállításra várt felszerelést rakatott vissza, majd 1919. október 5-én a Nemzeti Múzeum kincseit mentette meg.

Magyarországi tapasztalatait később An Undiplomatic Diary by the American Member of the Inter-Allied Military Mission to Hungary, 1919–1920 című írásában foglalta össze.

Tettéért személyét a Horthy-korszakban jelentős tisztelet övezte. Szobrát – Ligeti Miklós alkotását – hosszas diplomáciai huzavona után 1936-ban avatták fel. A korszak kormányai ugyanis támogatták a románok fosztogatására emlékeztető szobor elkészültét, amit viszont a románok elfogadhatatlannak tartottak, különösen, hogy a szobor kezében a Magyar Nemzeti Múzeum előtti kínos eseményekre emlékeztető lovaglópálca is megjelent volna. Végül kompromisszumként a szobor alakja a megalázó lovaglópálcát a háta mögött tartja.

Bandholtz tábornok – 150 cm-es haraszti mészkő talpazaton, kb. 220 cm magas álló bronz – szobrát 1936. augusztus 23-án délelőtt 11 órakor a Szabadság téren avatták fel. Horthy kormányzó és több magas rangú személyiség magán emberként vett részt rajta. Az Egyesült Államok követsége részéről James B. Stewart, a követség munkatársa és felesége, valamint Garret G. Ackerson Jr. követségi titkár volt jelen. (A nagykövetet diplomatikusa erre az időre a külügyminisztérium Washingtonba rendelte, mivel a román diplomácia mindent megtett, hogy az amerikaiak ne képviseltessék magukat a szobor avatásán. Azonban az sértő lett volna a magyarokkal szemben is, meg a saját hadseregükkel szemben is, hogyha egy amerikai tábornok szobrának leleplezésekor nincsenek jelen. Így kompromisszum született.) A fő beszédet Perényi báró (a szobor felállításával foglalkozó bizottság elnöke, koronaőr) tartotta, a szobrot a főváros nevében Szendy Károly polgármester vette át rövid beszéd kíséretében. A szoborra az első koszorút Shvoy István tábornok helyezte el, ezután Stewart koszorúzott, és rövid beszédet mondott: „Megtiszteltetésnek tekintem, hogy elhelyezhetem a koszorút e szobor előtt, amely a magyar népnek egy honfitársam iránti tiszteletét és kegyeletét fejezi ki. Bandholtz tábornok bátor katona volt és egész hosszú pályája tiszteletre méltóan alakult. Mint fiatalember, az USA katonai akadémiáját végezte el, majd néhány évvel később vezető szerepet játszott a Fülöp szigeteki felkeléssel kapcsolatos akcióban először mint katona, később mint kormányzó. A háborút követő időszakban érkezett ide, tartózkodott itt, s vált szeretett baráttá.” Többen is koszorúztak, pl: Lázár Andor igazságügy-miniszter, Hóman Bálint közoktatása és kulturális miniszter (a szobor felállításával foglalkozó bizottság társelnöke). Az ünnepség elején a magyar, a végén az amerikai himnuszt játszotta a zenekar. Az amerikai követség jelentése megállapította: „Az ünnepség rendkívül nagy hatású és méltóságteljes volt, legalább kétezer ember vett részt rajta.”

A második világháborúban hivatalosan hadat viseltünk az Egyesült Államok ellen, a szobor azonban a helyén maradt, az angol nyelvű felirattal: „I simply carried out the instructions of my Government, as I understood them, as an officer and a gentleman of the United States Army”. („Csupán a kormányom instrukcióinak megfelelően cselekedtem, ahogy azokat úriemberként és az amerikai hadsereg tisztjeként értelmeztem.”

A szobrot a háború után, a szovjet megszállás idején, az 1940-es évek vége felé restaurálás ürügyén eltávolították, és egészen az 1980-as évek végéig egy szobortemetőben hevert. Ekkor Salgo nagykövet kérésére a zugligeti nagyköveti rezidencia kertjében állították fel. Eredeti helyére, a Szabadság térre 1989 júliusában került, csupán pár nappal Bush amerikai elnök történelmi látogatása előtt. A talpazat hátán azonban új szöveg olvasható: „Harry Hill Bandholtz tábornok, az amerikai katonai misszió vezetője 1919. október 5-én megakadályozta, hogy a Nemzeti Múzeum kincseit Romániába szállítsák”.

Bandholtz születése évfordulóján az amerikai katonai attasé a szobrot minden évben megkoszorúzza.

Vasvári Pál születésnapjára - 1826. július 14.

Tragikus fiatal élete

Vasvári Pál (eredeti nevén Fejér Pál; Bűd, 1826. július 14. – Havasnagyfalu, 1849. július 5.) történész, filozófus, forradalmár, a "márciusi ifjak" egyik vezéralakja.

Édesapja, Fejér Pál görög katolikus pap volt. Vasvári tanulmányait a nagykárolyi piarista  gimnáziumban kezdte meg. 1843-ban beiratkozott a pesti egyetemre, ahol történelmet és természettant hallgatott, de idővel teljesen a történelemnek szentelte magát. Mint egyetemi hallgató, vezérszerepet vitt az ifjúság körében. 1847-ben, a Teleki Blanka által alapított nevelőintézetbe került tanárnak. Az 1848. márciusi események során Vasvári is ott volt a vezetők között. A 12 pont megalkotásában, majd a népgyűlés elé terjesztésében főszerepet vállalt. A március 16-án megalakult közcsendbizottmány tagja. Ott volt március 18-án a petíciót vivő küldöttségben is. Az április 11-én megérkező minisztereket ő üdvözölte, majd mint titkár nyert alkalmazást a pénzügyminiszter mellett.

Kossuth Lajos többször megbízta polgári futárként Jellasics inváziója alatt. 1849 elején Bihar, Szatmár és Szabolcs vármegyékben szabadcsapatot verbuvált, s annak vezére lett. Az Erdélyi Szigethegységben harcolt, mint őrnagy. Futyinell (románul: Fântânele) mellett a gyalui havason az Avram Iancu  vezette román csapatok megölték, halála pontos dátumát illetően mind a mai napig eltérőek a vélemények.

Daday János kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy Vasvárinak akkor tulajdonképpen nem kellett volna harcolnia és meghalnia. Akkorára már Kossuth és a felkelt mócok vezére, Janku Ábrahám megegyeztek, és békét kötöttek. Csupán a komunikáció hiánya, az általános zűrzavar, az alkalmi futárok megbízhatatlansága, vagy pusztán a véletlennek tudható be, hogy a megbékélés híre időben nem jutott el sem Vasvári 600 főre tehető csapatához, sem a Futyinell környéki móc felkelőkhöz.

Július 18-án Kossuth Nagyváradon személyesen találkozik Bem tábornokkal, a szabadságharc fenegyerekével, majd Kolozsvárra utazik Június 21-én innen küldi parancsát Keménynek, hogy nyomuljon a havasok közé, és egyben a Gyalun tartózkodó Szépszögi őrnagyot és Bánffyhunyadról Vasvári Pál őrnagyot a támogatására rendelte. Vasvári csapatával Bánffyhunyadról meg is érkezik Futyinell község környékére, és várja, hogy megérkezzenek a gyalui egységek. Hiábavaló várakozás után – élelmük is fogytán – visszaindulnak a sziklás, meredek hegyoldalon, a csúszós szurdokokban, a mindenfelé rejtőzködő ellenséges túlerő között. A tetejében még sűrű köd is borítja a környéket. Pivány Ignác főhadnagy jelentése szerint: „Székelyeim az ütközet alatt férfiasan viselték magukat. De fegyvereink mindinkább kezdték szolgálatukat megtagadni: tüzük mindinkább gyengébb és gyengébb lett, de ennek dacára csatárláncunk rendje meglehetősen hosszú időn át meg nem bomlott. Midőn tüzünk már úgyszólván elalvó félben volt, akkor nekibátorodtak a románok … Fejsze és lándzsa ellenében a puskatus nem elegendő védőszer, sorunk megbomlott…”. A szűk, hosszú katlanba szorult magyarokat válogatás nélkül, tömegesen irthatták a mócok, felülről még mázsás kövek is zuhogtak alá. „A rémület általánossá vált. Így jutottunk el a szoros-út mintegy közepéig.” Itt „egyik ágyúnk volt felállítva…” Az ágyú körül iszonyatos küzdelem keletkezett. „Vasvári és néhány tiszt őrülten védték.”

Vasvár haláláról több verzió terjedt el. Pivány beszámolója szerint Vasvári kezébe ragadta csapatának lobogóját, s az ellenség közé rohant. Más források szerint golyók terítették le, megint mások szerint fejszével verték szét a fejét, de Korkes Miklós, a román csapatok vezetője szerint Vasvárinak „egy fejszés elállotta útját, fejszével főbe ütötte, s levágta a fejét”

Csak Buzgó László százados a csapat romjaival vágta keresztül magát a gyűrűn, és vitte el a szomorú hírt.

 (Források: Wikipedia, Daday  János, Nagyvárad írása, Magyar Hírlap július 6-i cikke)

A "piramisok csatája" - 1798. július 13.

A Napoleon vezette hajóhad miután elhagyta Máltát, 1798. július 1-jén Alexandria előtt vetett horgonyt, melyet a franciák rövid harc után, július  2-án el is foglaltak. Ezt követően egy arab nyelvű proklamációban kihirdette, hogy a lakosságot a mamelukok uralma alól fölszabadítja, valamint vallásukat és erkölcseiket senki nem fogja bántani, már csak azért sem, mivel maguk a franciák is igazhívő muzulmánok. Az egyiptomi nép mindezeket közömbösen nézte és tétlen maradt.

Bonaparte erre Alexandriából a Nilus mentén Kairó  felé nyomult, ami nagy nehézséggel járt. Július 13-án Chébreisse mellett Murad, a mamlukok fejedelmének lovas hadával találkozott. Nagy hatású szónoklattal buzdította fáradt csapatait, pl. ekkor hangzott el az azóta számtalanszor idézett mondta: "Katonák! Egy évezred néz le rátok." Négyszög alakzatban állította fel a  csapatokat, a tudósokat és a teherhordó szamarakat a négyszög közepére parancsolva. A "piramisok csatájában" a szuronyoknak rontó mameluk lovasságot sortűzzel letiporta és szétverte, ezt követően pedig a piramisok szomszédságában lévő törököktől a védett táborukat foglalta el (július 21.). Ekkor a franciák mérhetetlen kincsekre tettek szert, mivel a mamelukok, szokásuk szerint, arannyal és ékszerekkel díszítve vonultak a csatába. Ezt követően Napóleon bevonult Kairóba, ahol azt a hírt kapta, hogy Nelson a francia hajóhadat az Abukiri-öbölben (Nílusi csata, 1798. augusztus 1.) teljesen megsemmisítette. Ez a váratlan esemény sem zavarta meg Bonapartét terveiben, sőt, erőteljesebb tevékenységre serkentette. Desíix tábornok Szediman mellett kivívott győzelme (1798. október 7.) Felső-Egyiptomot is megnyitotta a franciák számára. (Kép: Francois Luuis Joseph Watteau)

Kiválóan sikerült Németh Nyiba Sándor előadása Nagykőrösön - 2026. július 5-én

A Mester 22 órakor ment el - olyan jól érezte magát. Mi is.

Batárné Szigeti Márta  bevezette a fergeteges estet

A páholyban ülők

Bertalan Lajosra emlékezünk a születésnapján - 1838. június 30.

Emléktáblája Budapesten, a Bertalan Lajos u. 28 sz. ház falán

Bertalan Lajos (Beremend, 1838. június 30. - Budapest, 1901. július 30.)  mérnök, az Országos Vízépítési Igazgatóság tiszai osztályának vezetője.

A bécsi műegyetemen tanult, majd 1858 és 1861 között részben magánmérnökként, részben mint Temes vármegye, később pedig a Sebes-Körös Szabályozási Társulat főmérnökeként tevékenykedett. 1881-től dolgozott a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumnál. 1887-ben műszaki tanácsossá nevezték ki. 1889-ben a földművelésügyi minisztériumhoz kerültek át a vízügyek, ekkor a dunai osztály, 1890-ben pedig a tiszai osztály vezetőjeként dolgozott. Bertalan Lajos volt a 19. század legjelentősebb magyar vízépítési munkájának, a Tisza szabályozás befejezésének irányítója.

Emlékezete

• Emlékére 1903-ban a Tisza-völgyi társulatok Szegeden, a Tisza töltésén hatalmas obeliszket állítottak.
• Budapest XI. kerületében utca és emléktábla őrzi emlékét.
• (Forrás: Wikipedia)

Baktay Ervin születésnapjára - 1890. június 24.

A Pest megyei Dunaharasztiban 2006-ban felállított bronz szobra Érden is látható (Domonkos Béla).

Erdőbaktai Baktay Ervin (sz. Gottesmann Ervin; Dunaharaszti, 1890. június 24. – Budapest, 1963. május 7.) festőművész, művészettörténész, orientalista, asztrológus, író, műfordító.

A Képzőművészeti Akadémián, majd Münchenben tanult festészetet, Hollósy Simonnál. Az első világháborúban a fronton szolgált. Az 1920-as évek elején fordítások, könyvek írása, népszerűsítése útján igyekezett megismertetni az indiai kultúrát. 1926–1929 között Indiában tanulmányozta az indiai vallásokat és a kultúrát. 1928-ban felkutatta Kőrösi Csoma Sándor egykori tartózkodási helyeit és emlékeit. 1929-ben maláriás betegen tért haza. 1930–1944 között A Földgömb című lap egyik szerkesztője volt. 1933-ban a Debreceni Egyetemen bölcsészdoktorrá avatták. 1946-tól 1958-ig a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum igazgató-helyettese, az ELTE megbízott előadója volt. 1956–57-ben az indiai kormány meghívására újabb tanulmányutat tett Indiában. 1956-ban egyike volt annak a tizenhét nem buddhista személynek, akit meghívtak a Buddha születésének 2500. évfordulójára rendezett nagyszabású ünnepségsorozatra. 1959-ben részt vett az Iparművészeti Múzeumban rendezett Ázsia művészete című kiállítás előkészítésében. Nyugdíjba vonulása után számos külföldi országban (Anglia, Svédország) tartott előadást India művészetéről. Baktay Ervin sírja a budapesti Farkasréti temetőben található.

Emlékezete

Emléktáblája egykori lakóhelye (Budapest, XI. kerület Eszék utca 16/a. számú ház) falán, szobra (Domokos Béla műve) Dunaharaszti főterén és Érden a Magyar Földrajzi Múzeum parkjában látható.

Nevét vették fel az alábbi szervezetek:

• Baktay Ervin Asztrológiai Egyesület
• Baktay Ervin Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskola, Dunaharaszti
• Baktay Ervin Alapítvány

...“Az ind felfogás nem vezet tétlenségre: csak azt a tevékenységet szünteti meg, amelyet mi, nyugatiak úgy látszik, egyedüli tevékenységnek tartunk: az anyagi, elkönyvelhető, eredményt hozó érdekektől szított mindig valami, vagy valaki ellen irányuló tevékenységet.” (Baktay,1922)'...

            Az észak-amerikai indiánkultúra ismertetése terén kifejtett munkássága nemcsak belföldön, hanem egész Európában, sőt a tengerentúlon is ismertté tette. Így szerzett tudomást Heverő Bölényről 1937-ben az Amerikai Indián Szövetség, mely tagjai közé választotta, és tevékenységét a szacsem (főnök) címmel honorálta.'...
            Egyes források Baktayt (álnéven) F. W. Bain angol íróval azonosítják. (Forrás:Wikipedia)