Balázsok köszöntése

Édesség minden mennyiségben, minden formában

Egyél sok édességet, nehogy így járj!! Ő nem szereti a sütit.

Szent Balázs emléknapjára - február 3. Raguza nevezetességeiből 2/1.

          Raguzában (ma: Dubrovnik; Horvátország) 17 Szent Balázs-szoborral és sok festménnyel lehet találkozni. A hagyomány azt tartja: Balázs püspök – jónéhány évszázaddal halála után – álmában figyelmeztetett egy Stojka nevű helyi papot a velenceiek orvtámadására. A lakosság így felkészült, és sikerrel visszaverte a hódítókat. 972-ben Raguza védőszentje lett, és az erődítményekre, épületekre, a főtérre felkerült Szent Balázs óvó szobra, a pénzekre, zászlókra arcképe. A legnagyobb templomot is róla nevezték el.

            Szent Balázs emléknapja alkalmából néhány napon keresztül kis morzsákat mutatok be a világ egyik legkedvesebb, legpatinásabb városból, amelyik 168 évig a Magyar Korona része volt. A fennhatóság elismerésének jeléül háború esetén harminc gálya kiállítására kötelezték magukat, valamint évi 500 aranyforintot fizettek a magyar királynak és a magyar király tiszteletére ünnepeket rendeztek.

          A teljes épségben fennmaradt, vagy tökéletesen helyreállított világi és egyházi épületekkel, történelmi és művészettörténeti emlékkel rendelkező Óváros (Stari Grad) az elsők között nyerte el a „világörökség” kitüntető címet. Múzeumaival, kiállításaival, rendezvényeivel ma is folytatja a kulturális és történelmi hagyományokat.

          Dubrovnik a szabadság példaképe Horvátországban. Vezetői – ügyes diplomáciai érzékkel – évszázadokon keresztül olyan hatalmasságokkal tudtak szót érteni, és biztosították függetlenségüket, mint a török szultán vagy a velencei dózse, noha mindkét nagyhatalom a kis, hadsereg nélküli városállam határáig terjeszkedett.

          Raguza (ill. Ragusa) volt évszázadokon keresztül a hivatalos neve, csak a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (SHS) 1918-as megalakítása után nevezték el az új birtokosok Dubrovniknak egy külvárosról.

            Ősi címere: fehér alapon három sáv. Egyesek szerint Árpád-házi királyainktól kapták, mások a Zsigmond magyar királlyal kialakult kiváló kapcsolattal magyarázzák. (Az ezüst szín idővel kékre változott!)

A középkori városok minden jellemzőjét egyben kapja meg a látogató: vastag falak, erős bástyák, jól védett kikötő, paloták, halpiac. A román, gót, reneszánsz, barokk stílus összes eleme megtalálható itt.

Az UNESCO műemlékké, az ENSZ pedig a Világörökség részévé nyilvánította.

Minčeta-bástya (Tvrdava Minčeta): A monumentális, kétszintes bástyát 1461-ben reneszánsz stílusban tervezte Michelozzo Michelozzi neves firenzei építész. A félköríves tornyot egy lőrésekkel kiépített második torony koronáz meg. Építését Michelozzi kezdte, de Juraj Dalmatinac, a kor legnevesebb dalmát építésze fejezte be 1464-ben. A bástyán lehet ismerkedni a város legnagyobb ágyújával. Kairóban készült, 7,6 tonnás, a 170 kg-os golyót 4 km-re tudta ellőni.

(Szöveg és kép - Batár Zsolt Botond: Horvátország déli területei c. útikalauzomból)

A savanyúság jótékony hatása az egészségre

            A téli időszak ínyencségei többet jelentenek, mint plusz ízt a konyhában, az asztalon. A savanyúságoknak ugyanis jótékony hatásuk van a szervezetre. Éppen ezért egyre több táplálkozási szakértő tanácsolja őket – viszont nem mindegyiket!

            A szakértők szerint, a savanyúságban rengeteg a probiotikum. Ezek olyan egészséges baktériumok, amelyek megtalálhatók például a savanyú káposztában, a joghurtban, borban, kenyérben, szójaszószban és a sörben. A probiotikumok képesek megnyugtatni az immunrendszert, csökkenteni a gyulladásokat, enyhíteni az allergiás tüneteket és a megfázást, megelőzni a hasmenés és bélérzékenység kialakulását, növelni az immunrendszer reagáló képességét, és még bizonyos ráktípusok ellen is védelmet nyújtanak.

            A joghurt és az otthon elkészített savanyúság kivételével, a szakértők nem tanácsolják azokat az élő baktérium-forrásokat, amelyek például a ketchupban, a feldolgozott (kereskedelemben kapható) savanyúságokban találhatók, vagy amelyek pasztőrözés által elpusztultak.

            Stephen O’Keefe, a Pittsburghi Egyetem tudósa úgy nyilatkozott, a nyugati étkezés nagy problémája, hogy nem táplálja a bélflórát, csupán a felszínen aktiválja az emésztőrendszert. Valamennyi élelmiszert úgy állítanak elő, hogy az könnyen lebontható legyen, semmit nem hagyva a mélyebben elhelyezkedő emésztőrétegnek. Így felborul az emésztőrendszer mikrobiológiai egyensúlya, és jönnek a panaszok.

            A rostok hiánya „éhezteti” a bélflórát, ezáltal gyengítve a testünk védekezőképességét. Ebből kiindulva O’Keefe-nek és tudós társainak meggyőződése, hogy az utóbbi időben egyre elterjedtebb bélbántalmak a nyugati étkezés számlájára róhatók.

A tökéletes savanyúság öt titka

1. Használj mindig friss zöldségeket!

            A zöldségek akkor a legjobb minőségűek, amikor épp leszedték őket. Amennyiben savanyúságnak szánod őket, ezeket részesítsd előnyben. Minél frissebbek, annál ízletesebbek és ropogósabbak lesznek, még ha hónapokon át is állnak a kamra polcain.

2. Vágd le az uborkák szárait!

            Ez a tanács kizárólag az uborkára vonatkozik, és nagyon fontos! Ha mosáskor eltávolítod a zöldség száracskáját, az uborka frissebben, keményebben marad meg az üvegekben.

3. Figyelj oda a zöldségek méretére!

            Minél apróbbak a zöldségek, annál hamarabb megpuhulnak a savanyú lében. Így hát, ahelyett hogy felszelnéd őket vagy félbe vágnád, tedd őket egészben az üvegekbe.

4. Légy tekintettel az időre!

            Amikor savanyúságot készítesz, fel kell lobbantanod a megtöltött üvegeket azért, hogy azok tartalmából elpusztuljanak a később gondot okozó baktériumok. Ugyanennyire fontos az is, hogy jól zárd le az üvegeket. Azonban vigyázz, ne főzd sokat! A hosszasabb forralás maga után vonja a zöldségek ellágyulását.

5. Próbáld ki a hideg-savanyúságot!

            Amennyiben nincs ínyedre a forralás, teljesen átugorhatod a forralt vízzel való eltevést. Csak tedd a feltöltött üvegeket a hűtőbe. Ezek nem állnak el szobahőmérsékleten, viszont ha hidegben tartod, tökéletesek lesznek! 

(Forrás: Richpoi Hírek)

Saját paprikám az erkélyemen

Kitaibel Pál születésnapjára - - - 1757. február 3.

            Kitaibel Pál Nagymarton (Trianon óta: Mattersburg; Ausztria), 1757. február 3. - Pest, 1817. december 13. botanikus és kémikus. Összegyűjtötte és leírta Magyarország növényeit, kőzeteit és ásványvizeit. Kora természettudományainak szinte minden ágában dolgozott. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Kit.”.

Emlékezete

              Nagymartonban (Őrvidék, Trianon óta Burgenland, Ausztria) emlékét utcanév őrzi (Kitaibelgasse).

            Postabélyeget adott ki az osztrák posta 1992-ben négy „osztrák” természettudósról, köztük Kitaibelről.

            Szülőháza a városfejlesztés áldozata lett, 1957-ben avatott emléktáblája a múzeum raktárába került.

            Útinaplóit Gombocz Endre rendezte sajtó alá. Gombocz Endrével és Kárpáti Zoltánnal közös emlékkiállítása a soproni Károly-kilátóban tekinthető meg.

           Magyarországon három településen (Budapest, Sopron, Mátraszentimre) van Kitaibel Pál utca. Harkányban iskola őrzi a nevét, melynek parkjában áll a tudós mellszobra. Emlékét országos iskolai biológiai tanulmányverseny is őrzi. Szobra van még Keszthelyen és Budapesten a 8. kerületben, a Pálmaház bal szárnya előtt, a bemutatóházhoz vezető útnál.

            1987-ben Kitaibel emlékének adózva, az ELTE Ásványtani Tanszékén egy újonnan kidolgozott, a vulkáni tevékenységet utánzó eljárással szilikát kőzetet megolvasztva öntötték ki Kitaibel mellszobrának másolatát, és azt a Füvészkertben helyezték el.

            Molnár V. Attila „Kitaibel Pál élete és öröksége” című monográfiáját 2007-ben adta ki a biatorbágyi Kitaibel Kiadó.

            A Balaton északi partján, Vonyarcvashegy község mellett, a 225 méter magas Vas-hegyen található a Kitaibel Pál kilátó. A három szintes fa építményt 2002-ben építette a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a helyi Önkormányzat segítségével és a Környezetvédelmi Minisztérium pályázati támogatásával.

Tiszteletére elnevezett élőlények

Kitaibela vitifolia – Kitaibel-mályva (Cziglényi Ádám tervezte a postabélyeget)

Knautia kitaibelii – Kitaibel-varfű

Aquilegia kitaibelii – Kitaibel-harangláb

Ablepharus kitaibelii – Pannon gyík

Csetneki Juhász Balázs: A holt Tisza partján

Holdapálykor, mikor sírnak a csillagok,

Igricek ősi dallamait susogják

Holt tiszai nádasok.

Csobban a víz, s a csend

Puha szárnyakon tovaszáll,

Feldübörögnek a mélyből

Szilaj, szittya ló paták,

Felnyerítenek borzolt sörényű,

Sötét hegyek.

A Kárpátok mélyén, egy kis faluban

Felsír egy újszülött.

Fáradt, hűvös szelek terelnek

Elbotorkáló ködfelleget,

A csönd ismét palástja alá rejti az eget,

De bennünk tovább menetelnek őseink

Győzedelmes és legyőzhetetlen,

Vert hada,

S csendes nyári éjszakákon

Felgyújtják emléküket a szálldogáló

Szentjánosbogarak.

Jeltelen sírjukat az idő humusszá rágta,

S ők – legyőzöttek és győzők –

Várják a feltámadásuk', mert az

Isten ujja jelt tett rájuk.

Csak az árulók, besúgók lelke

Kering

A gyötrelmek, megbocsátások, átkok

És sikolyok kráterében

Mindörökké, reménytelen'.

Holdapálykor, mikor sírnak a csillagok,

Igricek ősi dallamait susogják

Holt tiszai nádasok.

Csobban a víz s a csend

Puha szárnyakon tovaszáll.

Jópofa képek

 

A 950 évig állt magyar-lengyel határról (4/3)

 Határvita Lengyelország és Csehszlovákia között az első világháború befejezése után

 

A térkép felső részén, a két kis sötétebb folt azt a területet ábrázolja, amit a lengyelek kaptak az első világháború után

"Miért igazságtalan a trianoni (1920) és a párizsi (1947) békediktátum" címmel trilógiát írtam. Egy szeletét most megosztom a magyarság története után érdeklődőkkel. A hosszúsága miatt több részletben olvashatjátok.

A Tátrában futó határ körüli vita előtérbe került az I. világháború után, amikor 1918 novemberében Lengyelország visszanyerte függetlenségét. A II. Lengyel Köztársaság (1918–1939) és Csehszlovákia között – amely csak a Habsburg Monarchia bukása után jelent meg Európa térképén – viták robbantak ki Árva, Szepes, valamint a velük szomszédos Tátra hegylánca körül is.
           Már 1918. decemberében ismert volt, hogy a vesztes Magyarországnak nem lesz lehetősége, hogy továbbra is ellenőrzése alatt tartsa a Kárpátok déli odalát. A lengyel hadsereg Łysza Połanánál átlépte a határt, majd Javorinán keresztül egészen Késmárkig menetelt, ahol nagy csatát vívott az újonnan megalakult csehszlovák hadsereggel. A cseh és szlovák parancsnokok a lengyelek katonai fölényének engedve hajlandóak voltak elhagyni a II. Köztársaság által igényelt területet, a Magas-Tátra főgerincének egy töredékével, a Hátsó-Gerlachfalvi-csúccsal, a Lengyel-nyereggel és a Jég-völgyi-csúccsal együtt. De a cseh diplomácia nem adta fel olyan könnyen a Történeti-Magyarország területének feladását, és meggyőzte az antant döntéshozóit, hogy Lengyelország túlzóan délre akarja meghúzni a határt a tátrai régióban. 1919 januárjában a szövetségesek elrendelték, hogy a lengyel csapatok vonuljanak vissza a Łysza Połanától délre fekvő területekről. A lengyeleket úgy tájékoztatták, hogy ezt a parancsot a francia Ferdinand Foch marsall adta, aki az I. világháború idején a nyugati fronton a szövetséges erők főparancsnoka volt, és akit Józef Piłsudski Lengyelország barátjának nevezett. A parancsnokok ezért elfogadták, hogy ellenállás nélkül teljesítsék a parancsot. Az már csak a szövetségesek jegyzőkönyveinek utólagos vizsgálata során derült ki, hogy a parancsot valóban Ferdinand adta ki, de nem Foch, hanem Vix… Vix ezredes, az antant budapesti missziójának vezetője, aki ezzel a kialakuló Cseh-Szlovákiának akart kedvezni. A lengyelek ekkor tiltakoztak a parancs ellen, de már túl késő volt, a katonák ekkor már visszatértek a Tátra lengyel oldalára. 1919-ben a lengyelek még egyszer átlépték a határt Łysza Połanánál, amikor Budapesten kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot (1919. márciustól augusztusig létezett). A magyarországi kommunista fordulat a Felvidéken is zavart okozott. A lengyel vezetés élt a lehetőséggel, és ismét elfoglalta a korábban már felügyelete alá vont magyar területeket. De annak hírére, hogy a magyar Vörös Hadsereg győztesen a Tátra felé menetel, maga előtt tolva a hátráló cseh légionáriusokat, valamint az ezzel egy időben kitört lengyel–orosz háború a közös határ kedvező kialakításáért, ismét visszavonulásra késztette a lengyeleket a magyar–lengyel közös határ északi, lengyel oldalára.    Az antant hatalmak egyetértettek abban, hogy – a vegyes lakosság (lengyel, német, szlovák) miatt – ezen a területen népszavazást kell tartani, bár a szepesi és árvai góralok inkább Lengyelországhoz akartak tartozni, mint Csehszlovákiához. A vitatott területen megkezdték a felkészülést a népszavazásra, melynek során nemzetiségi hovatartozástól függően különböző atrocitásokra is sor került, például egy népszavazási aktivista a magyar–lengyel határt évszázadokig kijelölő Dunajecbe fulladt.

          A trianoni békediktátumban (1920. június 4.) eldőlt, hogy a Felvidék elkerült Csonka-Magyarországtól. A lengyeleket azonban ebben az időben elsősorban a lengyel–szovjet háború kimenetele érdekelte, mivel 1920 nyarán a Mihail Tuhacsevszkij által vezetett támadó Vörös Hadsereg már Varsó alatt harcolt. A lengyel kormány azzal a lehetőséggel is számolt, hogy elveszíti a fővárosért folytatott csatát, de remélte, hogy ebben az esetben számíthat az antant támogatására. A nyugati hatalmak azonban ennek fejében feltételeket szabtak: Lengyelországnak el kellett fogadnia, hogy déli határait az akkor alakulgató Cseh-Szlovák Állam igényei szerint állapítsák meg. Ezután a belgiumi Spaban megtartott konferencián elvetették a Szepességben és Árvában tervezett népszavazás ötletét, és a vitatott területeket Prága fennhatósága alá rendelték. Józef Piłsudski marsall vezetésével a lengyelek – a Magyarországtól kapott fegyverek és lőszer segítségével – a varsói csatában, majd utána, visszaszorították a szovjet Vörös Hadsereget, de Árva és a Szepesség nagyobb része – ezzel együtt a Magas-Tátra főgerince, a Gerlach tömbje, a Lengyel-nyereg és a Jég-völgyi-csúcs – az új határ cseh-szlovák oldalán maradt.

A térkép egy részlete Lisza Polanával, Javorinával, Késmárkkal, a Halas-tóval (Tervezte: Batár Zsolt Botond, kivitelezte: Batár Emese.)

Honnan ered? - Farkasordító hideg van

ferke

Lopakodó farkas (matyikogaleria)

          A meteorológiában a tél kezdetét az első jelentősebb havazás napjától szokás számítani, amikor a hó nem olvad el azonnal, hanem megmarad a felszínen. A tájképnek ez a fehér színbe borulása november végén, december elején szokott esedékes lenni. Ebben az időben azonban nemcsak a hó keseríti meg az életünket, hanem az alacsony hőmérséklet is. Sokszor mondják az idősebbek: hej, milyen farkasordító hideg reggelre ébredtünk! Ez sajátosan magyar nyelvi kifejezés.

            Amikor már mindent vastag hótakaró borít, az állatok az erdőben és a hegyekben nem jutnak élelemhez. A természet pusztulásra ítéli őket. Az élelmesebbje azonban nem nyugszik ebbe bele, fölkeresni az emberlakta helyeket, a tanyákat, a falvakat, sőt olykor a városszéleket is, hogy élelemhez jusson. Így tett valaha a farkas is. Többnyire csordákba verődve, de olykor egyedül is élelem után indult. Ilyenkor fülsiketítő ordítása verte fel a csendet. Nos, innen ered a farkasordító elnevezés.

            (Wikipediából): A farkas vagy szürke farkas (Canis lupus) a ragadozók családjába tartozó, kutyaféle állat. Belőle háziasították a kutyát (Canis familiaris). Tágabb értelemben farkasnak neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül több más fajt is: ezek a prérifarkas (Canis latrans), a vörös farkas vagy rőt farkas (Canis rufus) és a sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus).

Gréczi Margit: Farkas (21x28 cm)

Figyelemreméltó gondolatok