A magyar kultúra napjára - január 22.

          Kölcsey Ferenc százkilencven éve, 1823. január 22-én szatmárcsekei birtokán  tisztázta le Hymnus című költeményét. Ennek emlékére 1989 óta január 22-e a magyar kultúra napja.

            Himnusznak az ókorban a vallásos jellegű, imaszerű énekeket hívták, melyek az istenek, a templomok és az istenként tisztelt uralkodók, hősök tiszteletére születtek. A kereszténységben minden vallásos (liturgikus, liturgián kívüli) lírai dalt így neveznek. A legrégebbiek bibliai eredetűek. A keresztényüldözés megszüntetésével a himnuszköltészet nagy lendületet vett, a kiemelkedő egyházatyák egész sora írt, például: Aranyszájú Szent János, Naziánzi Szent Gergely, Szent Ambrus, Nagy Szent Gergely, Aquinói Szent Tamás.

            Kölcsey idejében a kor szelleme meghatározó volt, hiszen a nemesi ellenállás egyre erőteljesebben bontakozott ki. Nyomtatásban először 1829-ben az Auróra című folyóiratban jelent meg "A magyar nép zivataros évszázadaiból" alcímmel. Erkel Ferenc egy pályázatra komponált hozzá zenét, a bíráló bizottságban ott volt Vörösmarty és Szigligeti Ede is. 1844. július 2-án mutatták be a pesti Nemzeti Színházban.

            Kölcsey e verse tulajdonképpen a nemzet történetének sajátos értelmezése, mely – mint magyar himnusz – a múlt század óta erős hatással van a nemzeti gondolkodásra. Könyörgéssel indul, Isten könyörületét kéri a bűnei miatt joggal bűnhődő nemzetnek. A rákövetkező négy strófa a múlt felidézése, előbb a régi dicsőségé, melyet Árpád és Mátyás neve fémjelez, azután a gyászos századoké, a tatás-, s törökdúlásé. Ezután felidézi a jelen állapotát. Nem lát kivezető utat, megelégszik egy újabb könyörgéssel: Isten segítségét várja a bűneiért már megfizetett magyarság felemeléséhez. Kölcsey e verse alapján pesszimistának tűnik, ugyanakkor országgyűlési beszédeiben és értekezéseiben főként önelemzésre és cselekvésre szólítja fel a nemzetet.
              A nemzet himnuszává csak a Habsburg-idők után válhatott, de különlegessége, hogy a világon ez az egyetlen ilyen mű, amit semmilyen állami dokumentum nem tett kötelezővé, a magyarság mégis himnuszának tekintett. 1989 óta szerepel az alkotmányban.

(Alapnak felhasználtam a Veszprémi 7 Napban, 1998. január 15-én megjelent írásomat.)

Petőfi születésnapjára - 1823. január 1.

Petőfi Sándor január 1-én született  Kiskőrösön. Előtte tisztelgek az egyik kedvelt versemmel. Petőfit szinte minden nyelvre lefordították, még eszperentére is. Ebből mutatok be egy példát.

            Petőfi: Falu végén kurta kocsma c. verse (1847. augusztus) életkép, egyes szám harmadik személy. A nép eszményített, ezzel politikai koncepciója (gazdasági és jogegyenlőség a jobbágyságban) jelenik meg (a kocsmában mulatozó legények nem hallgatnak az uraság parancsára, de a szegény lány egyszerű kérését teljesítik). Értékként jelenik meg az emberi együttérzés és az egyszerűség. Petőfinél a „népiesség” korszak az elején csak ösztönös, később tudatos. Pl. politikai szatíra: Pató Pál úr; mozgósító csatadalok. E műdalok jellemzője a zsáner, a páros rím, a hangsúlyos verselés. 19. sz. végéig élt ez a műfaj, de egyetlen jeles képviselője Petőfi. 

          Az újabb irodalomtörténeti kutatások alapján a "Kurta kocsma" valószínűleg a matolcsi oldalon, a Szamoson közlekedő komp mellett állt. Petőfi Sándor, Luby Zsigmond birtokos barátjaként járt Luby fülpösdaróci új kastélyában. Fülpösdarócra azonban csak a matolcsi révvel lehetett eljutni, és amíg a kompra vártak betérhettek a közeli kocsmába. Az élmény nyomán születhetett később a vers. (Dévényi Mariann honlapjáról.)

A kurtakocsma jelentése (Magyar Néprajzi Lexikon)

A kocsma a falu vagy a város belterületén lévő italkimérő hely. Kocsmát csak az tarthatott fenn, akinek kocsmajoga volt (kocsmálás). Egyéb elnevezése: korcsoma, korcsmaház, korcsomás ház. Voltak időszakos és állandó kocsmák. Időszakosak voltak a kántorkocsmák vagy fertálykocsmák, ahol Szent Mihály napjától karácsonyig, ill. újévig mértek bort. A bortermelő városok polgárainak saját házuknál fenntartott borkimérései (purger-kocsma) és a falvak vagy városok közös kocsmái, ahol fél, egy éven át árulták a borgazdák borait. Állandó kocsmák voltak a földesurat egész éven át megillető italmérési helyek pl. hidaknál, vámoknál és a városi vezetés által fenntartott bormérések. Tekintettel a bormérés nagy jövedelmezőségére az állandó kocsmák nagy részét mindenkor házi kezelésben tartották, ahol fizetett alkalmazott mérte a földesúr vagy a város borát. Az ilyen kocsmát csapnak, csapszéknek, csapháznak nevezték. A kevésbé jövedelmező vagy nehezebben ellenőrizhető kocsmákat bérlőknek adták ki. A kocsmabérlet összegét a várható forgalomnak megfelelőn állapították meg. A kocsmárosnak óvadékot kellett letennie, mivel gyakran nem tudtak elszámolni a bérlet leteltével. A kocsmák fő jellegzetessége a fogadókkal szemben, hogy eredetileg semmiféle ételt, még kenyeret sem volt szabad árusítani bennük. A kocsmák épületeiről, berendezéséről a korábbi századokból igen kevés adat maradt fenn. Az engedély nélkül működtetett kocsmákat, italmérő helyeket kurtakocsmának nevezték.

Képek:
Dagerrotípia, 1844
Orlai Petrich Soma festménye Petőfi Sándorról (1840-es évek)

Ady Endre: Őrizem a szemed

Heine és a magyarok – születésének évfordulójára, 1797. december 13.

         Christian Johann Heinrich Heine (eredeti nevén Harry Heine, Düsseldorf, 1797. december 13. – Párizs, 1856. február 17.) zsidószármazású német romantikus költő, író, újságíró. Egyszerre mondják a romantika utolsó költőjének és a romantikát meghaladó realista és modern költőnek. Műveiben a német köznyelv irodalmivá vált. Újságíróként, tudósítóként tárcáinak, utazási élményeinek eddig nem ismert irodalmi színt, elegáns légiességet adott, ezzel együtt pedig magának a német nyelvnek Kritikus, politikailag elkötelezett újságíróként, esszéistaként, szatirikusként, vitázóként egyaránt volt csodált és rettegett. Egyike a leggyakrabban fordított német nyelvű költőknek. Megítélése, s az életművéhez való viszony gyakran változott és változik a történelemfolyamán, napjainkban is. A romantika jegyében született és általa modernné és egyedivé formált lírája és az egész Európa gondjait látó és elemző publicista és esszéista a nagy triász harmadik tagja, Johann Wolfgang von Goethe, Friedrich Schiller és Heinrich Heine a három klasszikus óriás a német nép irodalmában. Heinrich Heine jelentősége a német irodalomban, Petőfi Sándoréhoz hasonlítható a magyar irodalomban.

          Heine dalait sok híres költő, író lefordította, témáit újra feldolgozták, köztük Petőfi, Lermontov, Babits Mihály, Szabó Lőrinc. Heine útirajzai hatással voltak Petőfi hasonló jellegű prózai írásaira.

(Wikipedia)

Első helyen állott nála. a szabadságeszmény. Vezérmotívuma ez később kibontakozó politikai költészetének, egyebek közt az 1849 októberében c. versének is, amelyben a magyar szabadságharc hőseiről emlékezik meg:

Ha e szót hallom, „magyarok”,

szűknek érzem német zekémet,

keblemben tenger kavarog,

és mintha trombiták köszöntenének!

(Forrás: Irodalom és művészetek birodalma)

Kosztolányi Dezső fordításában:

„Nem ölte meg horvát, orosz

Magyarországon, künn a csatatéren.

……….

Lehullt a végső bástya is

Magyarország vértől piros már –

……….

Ha hallom ezt a szót: magyar,

Szűk lesz a német plundra rajtam,

Zug és dörög a zivatar

És trombiták harsognak harci zajban!”

Vörösmarty Mihály születésnapjára - 1800. december 1.

          Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. - Pest, 1855. november 19.) Költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

          Egyik kedves versem első versszakával és egyik kedves szobrommal tisztelgek előtte:

Vörösmarty Mihály: A vén cigány
Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vízen?
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig így volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
(1854)

            A költő leghíresebb szobra Budapesten – a róla elnevezett téren – található. A carrarai márvány ülőszobrot Kallós Ede alkotta 1908-ban, a haraszti mészkő talpazat építésze Telcs Ede. A mellékalakok 275 cm-esek. 330 cm magas szobor felirata a Szózat első sora: "Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar". Körülötte a társadalom minden rétegének képviselői énekelnek, Vörösmarty hallgatja. A bal sarokban a Szózat megcsendülésére a munkás leteszi pörölyét, átöleli a feleségét és a kisfiát. Egy kislány bokrétát tart, baljával megfogja a füzért tartó nő kezét, mellette díszmagyarruhás férfi, akihez leányka simul. Jobboldalt nőalak karján csecsemővel, előtte iskolásfiú. Öreg paraszt botjára támaszkodik, mellette zászlótartó. Kisdiák énekel. A szélen földműves és parasztlány áll. Hátul ülő úrilány és felnőtt diák, mellettük pásztorfiú. A jobboldalon párja egy parasztlány, idős asszony unokájával.

Szerződés a szakállról - tanulságos angol monda

1530 táján élt Angliában, Canterbury (ejtése: "kenterböri") városában egy cipészmester, név szerint John, azaz János, akinek olyan szép fekete, hullámos szakálla volt, hogy mindenki csodájára járt. Amikor VIII. Henrik király egyszer a városba érkezett, megnézte a híres-nevezetes szakállt, elismerően bólogatott, és kijelentette, hogy ilyen szép férfidíszt még ő sem látott. Aztán megkérdezte a vargát, hogy nincs-e valami kívánsága, s ha van, csak bátran ki vele!

– Volna, felség! – felelte John mester. – Azt szeretném, hogy ha majd meghalok, olyan pompával temessenek el, mint egy nagyurat… A polgármester vezesse a menetet, húzzák a gyászindulót, s a virágokat három szekér hozza utánam.

– No, ez valóban fura kívánság – somolyodott el a király –, de azért azt hiszem, módomban áll teljesíteni.

A polgármesternek meg a tanácsuraknak ugyan nem volt ínyére a dolog, de nem mertek ellentmondani a királynak.

– Hát a végtisztességről már gondoskodtunk, a város mindent megtesz érted, de neked is tenned kell a városért valamit: mi lenne, ha majdan a városra hagyományoznád pompás fekete szakállad?

– Nagy megtiszteltetés ez rám nézve – sóhajtott fel a varga, s másnap annak rendje és módja szerint alá is írták a szerződést, mindkét pontot a király pecsétjével szentesítették.

Negyven év telt el azután. A király meghalt, Canterbury derék polgármestere sem volt már az élők sorában, mikor John, a híres varga is örök nyugovóra tért. Amíg élt, mindig lelkesedve emlegette a dísztemetést, és végrendeletében is figyelmeztette a rokonságát, hogy aztán betartassák ám a várossal a szerződést!

A hozzátartozók hát elővették a nagy papírost, s megjelentek az új polgármester előtt. A polgármester figyelmesen elolvasta, aztán így szólt:

– Itt az áll, valóban, hogy Canterbury tartozik gondoskodni a mester temetéséről, feltéve, hogy John a városra hagyományozza pompás fekete szakállát. Kérem, hozzák el nekem azt a fekete szakállat.

– Hát… – felelték a rokonok – az a szakáll már nem egészen fekete, inkább szürke már.

– Akkor, sajnálom, nem tehetek semmit – a szerződésben ugyanis ez volt kikötve.

Így történt, hogy John mester messze földön híres szakálla mégse került üvegszekrénybe, helyette csak a sárgult, különös szerződést őrizték meg a poros levéltárak.

Ady Endre születésnapjára - nov. 22.

          Ady Endre budapesti szobra három méter magas, több mint két méteres kőtalapzaton áll. Csorba Géza szobrász és Janaki István építész alkotása 1960-ból.

Ady Endre szülőhelyének eredeti neve Érmindszent. Később az Adyfalva nevet vette fel. A mai térképeken románul Ady Endre szerepel. 1877. november 22-én születet; Budapesten, Terézvárosban halt meg 1919. január 27-én. A 20. század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei. (Forrás: Wikipédia)

Születésnapja alkalmából egy jellemző Ady-verssel köszöntöm.

A magyar Ugaron

Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.

Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?

Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.

Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.

          „A magyar Ugaron”-ban a költő szemében a táj elátkozott föld, ahol minden és mindenki pusztulásra ítéltetett. Az 1905-ben írt vers nem “tájleírás”, a szimbólumba átváltó metafórák sora nem egy vizuálisan elképzelhető konkrét tájat ábrázol, sokkal inkább belső látásunkat ragadja meg riasztó látomásként. Feszítő, cselekvésre izgató ellentétek találhatók a költeményben: az elvadult táj, a vad mező szemben áll az ős, buja, szűzi földel, a szent humusszal: a szépséget jelképező illatával szerelmesen bódító virággal pedig a dudva, a muhar, az égig nyúló giz-gazok, a vad indák kerülnek szembe. A képek és a jelzők egyrészt a nagy lehetőségekre, a föld gazdag termékenységére utalnak, másrészt az elkeserítően kopár valóság, az eldurvult, műveletlen világ leverő élményét fejezik ki. 
(Forrás: Érettségi tételek elemzése)

Emléktábla avatása Brünnben Kazinczy emlékére - 1927. nov. 12.

          Kazinczy Ferenc a magyar jakobinus mozgalom egyik elítéltjeként került több társával együtt a Habsburg-birodalom egyik legrettegettebb börtönébe, a brünni (Brno; Csehország) Špilberkre. 1795. október 7-től az év végéig volt a Špilberkben, majd más rabokkal együtt átkerült Zábrdovice városrész fegyházába, ahonnan 1799. június 22-én szállították Kufsteinbe. Brünni börtönéveiről a Fogságom naplója c. művében emlékezik meg. Itt értette meg, hogy az adott körülmények között a forradalmi út járhatatlan, itt kristályosodott ki benne a gondolat a magyar nyelv újításának és a magyar nemzet kulturális fölemelésének szükségességéről. A fogságban Goethét, Lessinget, Shakespeare-t olvasott és behatóan foglalkozott a magyar nyelvtannal. Az első Csehszlovák Köztársaság idején a brünni német műegyetemen tanuló magyar diákok egyesülete, az 1921-ben alakult Corvinia Kazinczy brünni raboskodásának emlékére emléktáblát állított. Az emléktábát 1927. november 12-én leplezték le Kazinczy egykori börtöncellájának falán, majd egy későbbi felújítás során került mai helyére, a múzeumként szolgáló egykori várbörtön északi szárnyának folyosójára. A táblán látható Kazinczy-dombormű a híres pozsonyi szobrászművész, Riegele Alajos alkotása.

Az emléktábla felirata: Vándor, szent hová lépsz e hely. Menj s mondjad hazámnak Hogy törvényeidért kész vala veszni fia. Piae memoriae illustrissimi hungarorum scriptoris FRANCISCI KAZINCZY qui ab anno 1795 usque ad annum 1799 hic erat captivus Posuit a.d. 1927 Brunniensis "CORVINIA" (Magyarul: A magyarok híres írója, Kazinczy Ferenc áldott emlékének, aki 1795-tól 1799-ig itt raboskodott. Az Úr 1927. évében állította a brünni Corvinia.) Nem véletlen tehát, hogy a 60-as évek végén az itt tanuló magyar ajkú diákok Kazinczy Ferencről nevezték el brünni diákklubjukat, ezzel is mintegy szimbolizálva, hogy hagyományainkhoz való kötődés és azok ápolása klubunk egyik fontos feladata. Az egykor a várbörtönben raboskodó magyar hazafiaknak Kazinczy emléktábláján kívül még a külső várfalon 1964-ben elhelyezett emléktábla és a múzeumban található magyar jakobinusok emlékszobája állít

Dugonics András születésnapjára - 1740. október 17.

Dugonics András (horvátul Andrija Dugonić) (Szeged, 1740. október 17. – Szeged, 1818. július 25.), piarista szerzetes, író, egyetemi tanár.

Életútja

Dugonyi András szegedi városi kapitány és Imre Katalin fiaként látta meg a napvilágot. Szülei gondos és alapos neveltetésben részesítették. Olyannyira kiváló előmenetelt tanúsított iskoláiban, hogy magára vonta a szegedi kegyesrendiek figyelmét is. Iskoláit 1756-ban elvégezve – szülei ellenkezése dacára – maga is a rendbe lépett.

A szerzetesi próbaévek után Nagykárolyban bölcseletet, Nyitrán hittudományt tanult. Miséspappá szentelése után költészetet és szónoklattant tanított Erdélyben, Medgyesen.

Erdélyi tartózkodása meghatározó befolyással volt szellemi fejlődésére, a nemzeti mondavilágban sajátos romantikus színezetben feltűnő Erdély, római és dák, hun és magyar történeti hagyományaival a fiatal tanárban komoly érdeklődést ébresztett a történelem iránt. 1770-ben Nyitrára helyezték át, ahol a püspöki nevelőintézetben a bölcselet tanításával bízták meg, emellett azonban a költészettel is foglalkozott. Gyöngyösi István volt a példaképe, akit e korszakban az egyetlen klasszikus magyar költőnek tartottak.1773-ban Magyarországon eltörölték a jezsuita rendet, és Dugonicsot a nagyszombati egyetemre helyezték át matematikatanárnak. Működését 1774-ben kezdte meg, és akkor is folytatta, amikor 1777-ben az egyetemet Budára áthelyezték. 1788-ban egyetemi rektor lett. 1808-ban öreg kora és testi gyengesége miatt nyugalomba vonult rokonaihoz Szegedre, ahol tíz évre rá meghalt.

Karácsony Chrytostom Incze rendtársa eképp jellemzi Dugonicsot: „Termetére nézve magas, tömött, egyenes szálú ember volt. Szép s eleven képének különös díszére szolgált gyönyörű fodros haja. Édesen, de egyszersmind férfiasan hangzó szava, gyors lépése, könnyű mozdulása belső tűzre s nemes indulatra mutattak… Hízelkedésre, alacsonyságra soha nem hajlott. A sok beszédet kerülte, elmésen mulatni szeretett”.

Írói és tanári működése

Dugonics életműve leginkább irodalmi szempontok alapján ragadható meg, hiszen hagyatékának túlnyomó részét regények, színművek alkotják. Fő művének a kortársak által nagyra értékelt, ám az utókor által elfeledett Etelka tekinthető. (Külön bejegyzésben ismertetem.)

Gyimesi István levéltári és kézirattári források alapján bizonyítja, hogy Dugonics tanári készültsége és tevékenysége a kor színvonalán mozgott. Ha a korabeli európai normákkal hasonlítjuk össze a Dugonics által készített magyar nyelvű tankönyveket, akkor nincs szégyenkezni valónk. Gyimesi szerint: „ …Magyarországon nem volt annyira lemaradva a matematika oktatása, mint a tudomány művelése.” (Gyimesi, Dugonics András matematikai munkássága, 213.)

Dugonics András 1784-ben adta ki A tudákoságnak két könyvei, melyekben foglaltatik a Betővetés (algebra) és a Földmérés (geometria) című munkáját. 1798-ban a két könyv ismételt kiadása mellett megjelent két újabb munkája is: A tudákosságnak III. könyve: A három szögellések (trigonometria) és IV. könyve: a csúcsos szelésekről (de sectionibus conicis) – címen. Igazán értékessé ezeket a munkákat nem is a tartalmuk, hanem nyelvük teszi. Dugonics a nyelvújító mozgalom radikális alakja volt. Puristaként a végletekig kerülte a nem magyar szavak használatát, amit mi sem bizonyít inkább, mint az, hogy az egyetlen somma (összeg) szón kívül művében nincs idegen kifejezés. Szókincsét már meglevő magyar nyelvű matematikai írások, régi kódexek figyelembevételével, köznyelvi szavaknak a műnyelvbe vonásával és átértelmezésével, összetétellel, elvonással, képzéssel teremtette meg. Máig használatosak a matematikában a következő Dugonics által konstruált szavak: bizonyítani, csonka, egyenlet, gömb, gyök, háromszög, henger, jegyzet, sugár, húr, szelet, szög, természettudomány, természettörvény, véges, végtelen.

Általam ismert emlékezete

–Rendtársai 1847-ben márvány sírkővel jelölték meg hamvainak nyughelyét.

–Az 1830-as években arcképével díszítették a szegedi városháza nagytermét.

–1892 novemberében alakult meg Szegeden a Dugonics Társaság.

–Nevét viseli a szegedi piarista gimnázium és a budapesti Dugonics András Általános Iskola és Gimnázium

–Nevét több tér, utca őrzi (pl: Szeged, Pécs, Budapest, Kiskunhalas).

–Szegeden, a Dugonics téren áll a szobra (1876). Izsó Miklós kezdte el megalkotni, azonban elhatalmasodó tüdőbaja miatt korán elhunyt, ezért  tanítványa, Huszár Adolf fejezte be. (Forrás: Wikipedia)

Kelet-Kárpátalja nevezetességeiből - Tatár-hágó

A Rahótól északra fekvő Tatár (Jabloneci)–hágó (931 méter) a Vereckei-hágó után a második legfontosabb átkelési pont a Kárpátok északkeleti vonalán Belső-Ukrajna felé. 

• 895-1920 – Magyarország része
• 1919–Román megszállás
• 1920–1939 – Csehszlovákia része
• 1939–1944 – Magyarország része
• 1944–1945 – Szovjet megszállás
• 1945–1991 – Szovjetunió része (USZSZK)
• 1991-től – Ukrajna része

A honfoglaláskor a környék a magyarok fontos átvonulási helye volt. Az elkövetkező több mint ezer esztendőben nagy szerepet játszott a térség államainak kül- és belpolitikájában, különböző háborúkban. Magyar elnevezését is onnan kapta, hogy a belső-ázsiai és krími tatárok általában ezen az átjárón át támadtak.

A Tatár-hágó évszázadok óta könnyítette a menekülést Magyarországra kelet felől, nemegyszer igen népes csoportok számára is, amelyek rendszerint csak a puszta életüket tudták megmenteni a váratlan tatár támadások, betörések elől. 1241-ben Batu kán mongol-tatár hadseregének egyik ága itt hatolt be IV. Béla király Magyarországára. Az utolsó nagy tatárjárás a vidéken 1717-ben volt, ekkor a támadók itt átvonulva felprédálták Ugocsát, sok foglyot ejtettek.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében belső határnak számított Bukovina és Magyarország között.
A hágó egyik értéke stratégiai fontosságú fekvésében rejlett. Az első világégés éveiben az osztrák–magyar–német és az orosz hadsereg vívott itt egymással élethalálharcot.

Lengyelország német-szovjet-szlovák felosztása után (1939) a Magyar Királyság és a Szovjetunió határa a Tatár-hágónál is húzódott. Még képeslapot is kiadtak róla.

A második világháborúban, a Szovjetunió elleni hadba lépést követően (1941. június 27.), a Magyar Királyi Honvédség által elsőként bevetett Kárpát-csoport kötelékébe tartozó I. Megerősített Hegyidandár július 1-jén indította meg támadását Kőrösmezőről kiindulva, a Tatár-hágón át Jablonica irányába. 
A továbbiakban fontos utánpótlási vonalként funkcionált, majd a hadműveletek elhúzódásával, a front nyugatra húzódásával gyorsabb ütemben folytatódott az 1939-ben elkezdett Árpád-vonal nevű határvédelmi rendszer kiépítése, amely a folyóvölgyekben futó út- és vasútvonalakat zárta le. Műszakilag megerősített támpontok, fa-, föld- és betonerődök, a völgyekben út- és műszaki zárak alkották a védvonalat. Ezeket erődszázadok védelmezték, amelyek sikerrel verték vissza a szovjet egységek támadásait. Az Árpád-vonal fontosabb támaszpontjai voltak: a Tatár-hágó felől a Fekete-Tisza völgyében Kőrösmező, Tiszaborkút, Rahó; a Tarac folyó völgyében Királymező, majd erődítések a Tiszáig; a Toronyai-hágón át a Husztra vezető úton Ökörmező; a Vereckei-hágón át a Munkács felé vezető völgyben Volóc, az Uzsoki-hágó felől az Ung völgyében Fenyves-völgy. 
A szovjet csapatok csak 1944. szeptember 27-én foglalták el súlyos áldozatok árán, de nem frontális áttörés következtében. A magyar csapatok itt még rendületlenül védték állásaikat, mialatt a Vörös Hadsereg Románia átállása következtében már a magyar Alföldön Debrecent fenyegette, így a csapatok a bekerítés elkerülése végett parancsot kaptak a visszavonulásra.

Napjainkban a terület fontos tranzitállomás a szomszédos Ivano-Frankivszk megye felé. A hágóra fölérve rengeteg stand, kisebb kávézó és gépkocsikaraván fogad bennünket. A standokon a népi kézműipar remekeinek sokasága várakozik eladásra. Tekintve, hogy ez hegyvidék, ahol a juhtenyésztés dominál, nagy a kínálat gyapjútermékekből. A legnagyobb választék csergéből van, ami két-négy szélből összevarrt, vastag, hosszú szőrű gyapjútakaró. Széles a választék gyapjúmellényekből, gyapjúzokniból. Nagyon szép, kézzel készített bőrpapucsokat, cipőket lehet itt vásárolni, de rengeteg fából, ásványi anyagból készült használati és ajándéktárgy is kapható. Sok itt a német, szlovák, holland, orosz, lengyel és hazai turista, ami egyértelműen bizonyítja a hágó nemzetközi tranzitjellegét.

A hágót környező vidéken sokan építenek házat vagy nyaralót, ún. "dácsát." A sűrű fenyvesbe vezető egyik kis hegyi ösvényen eljutunk az egykori magyar állam történelmi határát bizonyító emlékekhez. Valaha itt húzódott a lengyel–magyar határ egyik szakasza, egy határkő még ma is látható. A másik emlék a tőle alig pár méternyire álló egykori osztrák–magyar határőrbódé. A második világháborút követően a szovjetek helyreállították és használták is, amint erre a téglákba belekarcolt nevekből, évszámokból következtetni lehet. Így maradt fenn ez az építmény, hogy magányos "őrszemként" jelezze az egykori magyar jelenlétet.

(Fő forrás: Fischer Zsolt)

Kis lépcsőn felmenve egy hosszúkás térre érünk. Itt is találunk sok érdekességeket:

 

(A képeket 2016-ban készítettem)

Jókai Mór a szerelemről - A lelki egészség világnapjára

          Dr. ásvai Jókai Móric (Komárom, 1825. február 18. – Budapest, Erzsébetváros, 1904. május 5.) regényíró, a „nagy magyar mesemondó”, országgyűlési képviselő, főrendiházi tag, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja, a Szent István-rend lovagja, a Kisfaludy Társaság tagja, a Pertőfi Társaság elnöke, a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagja.

            Jókai mindmáig a legolvasottabb magyar írók közé tartozik. Vele lett teljessé a magyar romantika. Életműve a száznál is több kötetben felidézi a nemzeti múlt egészének látomását, és tanúsítja azt az utat, amelyet a magyar társadalom a nemesi világtól a kibontakozó polgári világig megtett.

Jókai a szerelemről

Ő engem megölt. Ő sok olyant tett, amit férfinak, becsületes embernek nem szabad tenni – és én mégsem tudom őt gyűlölni. "Tegnap még szerettelek, holnap már gyűlölni foglak!" – Lehet azt mondani, lehet azt megtenni; de nem lehet azt – érzeni.

Pedig hiszen a pénz mindenható. Mennyi szerelmet lehetne kapni érte! Hamis, hazudott szerelmet, mosolygó arcok ragyogását, kik azt nem érzik; tiltott, bűnös szerelmet, kik azt titkolják; csak ennek az egynek a szerelmét nem, aki igazán, híven, boldogan szerethet.

És ha ő így szólna tefelőled, én azt mondanám neki, hogy te pedig nem veszítettél el, nem árultál el engem, hanem megszabadítottál; nem gyűlöltél, hanem szerettél; s szeretni fogsz ezután is, ahogy én szeretlek téged.

Jaj annak, ki beleszeret a könnyező szembe, ha azt a szemet egykor kacérul mosolyogni látja; az asszony olyan könnyen válik a férfi angyalából annak ördögévé, s az emberi szív legsötétebb titka az, hogy akit szeretett, mint angyalát, ábrándozva és tisztán, ugyanazt szereti, mint ördögét, őrjöngve és kétségbeesve.

Az egymásba néző szemek beszédében megértett kérdések és feleletek cserélődnek: vers az; a legszebb költemény: rím nélkül, asszonánc nélkül, metrum nélkül.

Én üdvömet találom-e vagy kárhozatomat, ha szívem dobogására hallgatok? Aztán hallgatott szíve dobogására.

Elfelejtheti valaki szerelmét, el bosszúját, elvesztett gazdagságát; de múzsáját soha! Visszatér az hozzá, akárhányszor elűzi s gyönyörökkel árasztja el szívét.

A Hit s a Remény összetörnek, meghalnak, de a Szerelem még akkor is megmarad, túléli a testvérnemtőket!

A nő szerelmét nem szokás koldulni, hanem meghódítani.

A szerelemre nem elég ok az, hogy van ok szeretni.

A szerelemnek még bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya.

Magyarok Nagyasszonya ünnepére - október 8.

          Nagyon sok nép ápol különleges kapcsolatot Szűz Máriával, de csak a magyaroknak van saját Mária-napja, amit mi Nagyboldogasszony napjának (Magyarok Nagyasszonya ünnepének) nevezünk. Erről emlékezem meg röviden, és mellette bemutatom az Ómagyar Mária-siralmat a Wikipedia anyagainak segítségével.

          Már az első keresztény hitre tért magyarok is mennyei fejedelemnőnek tisztelhették Máriát. Ezt erősítette meg I. (Szent) István király, amikor Szűz Mária oltalmába ajánlotta önmagát és a királyságát. 1693-ban I. Lipót király a török alóli felszabadulás örömére, hálája jeléül, megismételte az ország Szent István-i fölajánlását. Eleinte október második vasárnapján ünnepelték. X. (Szent) Pius pápa tette át október 8-ra. XIII. Leó pápa 1896-ban, a millennium alkalmával - az akkori esztergomi prímásérsek, Vaszary Kolos bíboros kérésére – külön magyar ünnepként engedélyezte.

          Az Ómagyar Mária-siralom egyike legkorábbi nyelvemlékeinknek, az első fennmaradt magyar nyelvű (és egyben az első fennmaradt finnugor) vers. A 13. században készült egy latin vers átköltéseként; a latin nyelvű Leuveni Kódex 134. lapjának hátulján maradt fenn. A költeményben Mária, a keresztre feszített Jézus anyja egyes szám első személyben szólal meg. A legnagyobb szenvedést átélő, a fia kínhalálát szemlélő asszony tehetetlen kétségbeesésben vergődik. Hol önmaga nyomorult állapotát zokogja el, hol pedig – váltakozva a keserű jajongással – fiát szólítja meg anyai becézéssel, illetve a halált kérleli – önmagát ajánlva fel neki gyermeke helyett –, majd pedig Jézus kínzóihoz könyörög kegyelemért. A vers befejezésében feltör a tébolyult anyai sikoly: ha már nem mentheti meg fiát, legalább osztozni akar vele a halálban.

Szövege

Mai átírás:	Mai magyar nyelven (Molnár Ferenc értelmezése)
Volék sirolm tudotlon. Sirolmol sepedik, Búol oszuk, epedek.	Valék siralom tudatlan, Most siralom sebez, Bú gyötör, epeszt.
Választ világumtuul – Zsidou, fiodumtuul Ézes ürümemtüül.	Választ világomtól Zsidó, fiamtól, Édes örömemtől.
Ó én ézes urodum, Eggyen igy fiodum! Sirou anyá teküncsed, Búábeleül kinyuhhad!	Ó, én édes Uram, Egyetlen egy fiam, Síró anyát tekintsed, bújából kivonjad!
Szemem künyüel árad, Én junhum buol fárad. Te vérüd hullottya Én junhom olélottya.	Szememből könny árad, Én jajom búval fárad, Te véred hullása, Én jajom alélása.
Világ világa, Virágnak virága! Keserüen kinzatul, Vos szegekkel veretül.	Világ világa, Virágnak virága, Keservesen kínzatol, Vas szegekkel veretel!
Uh nekem, én fiom, Ézes mézüül! Szegényül szépségüd, Vírüd hioll viezül.	óh nekem, én fiam, Édes, mézül, Szegényül szépséged, véred hull vízül!
Sirolmom, fuhászatum – Tertetik kiül Én junhumnok bel bua, Ki sumha nim hiül	Siralmam, fohászom megtörik kívül, Jajom belső búja Ki; soha nem enyhül.
Végy halál engümet, Eggyedüm íllyen, Maraggyun urodum, Kit világ féllyen!	Végy halál engemet, Egyetlenem éljen, Maradjon meg Uram, Kit a világ féljen!
Ó igoz Simeonnok Bezzeg szovo ére; Én érzem ez bútürűt, Kit níha egíre.	Ó, az igaz Simeonnak Biztos szava elért, Én érzem e bú-tőrt, Kit valaha ígért.
Tüüled válnum, De nüm valállal, Hul így kinzassál, Fiom, halállal.	Ne váljak el tőled, Életben maradva, Mikor így kínoznak Fiam, halálra!
Zsidou, mit tész, Türvéntelen, Fiom mert hol Biüntelen.	Zsidó, mit tész törvénytelen! Fiam mert hal, bűntelen!
Fugva, husztuzva, Üklelve, ketve Ülüd.	Fogva, húzkodva, Öklelve, kötve Ölöd !
Kegyüggyetük fiomnok, Ne légy kegyülm mogomnok, Ovogy halál kináal, Anyát ézes fiáal Egyembelű üllyétük!	Kegyelmezzetek fiamnak, Ne legyen kegyelem magamnak, Avagy halál kínjával, Anyát édes fiával Egy emberként öljétek

Domenico Brusacorci - Jézus a keresztfán: