2024. július 13., szombat
Horgászhumor
Címkék:
Humor
A nap viccei
Óvodások készülnek az udvarra. Az egyik sehogy se boldogul a cipővel. Erre odament neki segíteni az óvónéni. Bizony nagyon megizzadt, amire a kisfiú lábára felráncigálta a csizmát, ám alighogy letörölte a homlokáról a verejtéket, a kissrác azt mondja: –Óvónéni, fordítva van a lábamon a csizma.
A nő látta, hogy a gyereknek igaza van, hát gyorsan lehúzta róla, és ismét nagy kínlódások közepette, most már rendesen felcibálta a kissrác lábára. Ekkor a kisfiú megint csak megszólal:
–Ez nem is az én csizmám!
Az óvónő egyre idegesebb lett, őrült tempóban lerángatta a gyerek lábáról a csizmát, miközben az folytatta a mondókáját: – ... hanem a bátyámé, csak ő már kinőtte, és ma reggel ezt adta rám az anyukám.
Az óvónő már lilát látott, de uralkodott magán. Ismét ráadta a kisfiú lábára a csizmát, pedig még mindig nagyon sok tuszkolást igényelt a művelet.
Na, végre, gondolta az óvónő, majd megkérdezte a gyereket: –Pistike, hol a sapkád?
Mire a gyerek: –A csizmámban!
Amit a mai nők szépségápolás címén magukkal művelnek, azért egy használtautó-kereskedőt lesittelnének!
Megérkezik a fáradt utazó, leszáll a vonatról, kérdezi az állomásfőnököt:
–Mondja, hol van itt a falu?
–Ezen a bekötőúton elindul, és három kilométer múlva ott lesz.
–Nem tudták volna egy kicsit közelebb tenni az állomást a faluhoz?
–Tehettük volna, de akkor messze lenne a sínektől.
Címkék:
Humor
Visszatért a Délvidék - Magyarkanizsa (OHT 66 útvonalon)
Délen
- a Bácska, Dél-Baranya/Drávaszög, Muraköz, Mura-vidék
területének - 1941-es visszarendeződése után Magyarország
határa teljesen a vizek mentén alakult ki: Dráva, Duna, Tisza.
Magyarkanizsa (korábban Kanizsa, szerbül Кањижа / Kanjiža) kisváros és
járás Szerbiában, a Vajdaság északkeleti részén, az Észak-bánsági körzetben.
Fekvése
Nevének eredete
Története
Etnikai összetétel
Nevezetes emberek
A Teleki Sámuel Kulturális Egyesület – kezdeményezésemre – a trianoni békediktátum 105. éves évfordulójára (2025. június 4.) megjelenteti az Országhatártúra útikalauzt. Információ: www.orszaghatartura.hu Most egy délvidéki települést ismerhettek meg.
Fekvése
Nevének eredete
Írásos emlékek
először 1093-ban említik Cnesa (ejtsd: knesa) néven. Még a következő
formákban fordult elő: Kenesna,
Neu Canisa, villa Canysa, Földvár, Ókanizsa, Magyarkanizsa, Stara Kanjiža.
Kanizsa neve valószínűleg szláveredetű. A knez, knezsev szavakból vezethető le. Arról nincs
adat, hogy elsődlegesen mire vonatkozhatott: vízfolyást,
például patakot, birtokot, esetleg a knez, kenéz, vagyis az ispán székhelyét-e.
Története
Kedvező fekvésének
köszönhetően, a vidéket már az őskorban is lakták. A mai városmag helyén
korábban földvár állt. A népvándorlás korában, a Marostól délre, Kanizsánál volt az első rév a Tiszán. A régészeti leletek arról
tanúskodnak, hogy a Tiszaparton, a mai Halász-tér környékén már a bronzkorban létezett település. Az emberi lakhely
kialakulását a Tisza közelsége és az
átkelőhely illetve az utak kereszteződése tette indokolttá.
A rómaiak idejében, a népvándorlás korában egy
őrhely állt ezen a magaslaton, azaz erődítmény (földvár), amely a Kanizsa-patak
torkolatát őrizte. Anonymus, III. Béla névtelen jegyzője, azt írta
krónikájában, hogy 896-ban Zuárd, Kadocsa és
Bajta vezérek Kanizsánál keltek át a Tiszán, a folyón túli területek
meghódítására. A középkori okiratos források szerint Kanizsa
királyi birtok volt, 1093-ban pedig a
Pannonhalmi Benedek-rendi Apátsághoz került a Miroth nevű halastóval
egyetemben. Ekkor a mai Budzsák városrész helyén egy másik település is
létezett Szatmár néven, amely a Száva-Szentdemeteri Apátság (a mai Szávaszentdemeter, Sremska Mitrovica) birtoka
volt. A tatárjárás előtt az 1240. évi összeírás a
településnek 27 háznépe, vagyis kb. 135 lakosa volt. Foglalkozásukra nézve
lovas jobbágyok, halászok, szekeresek. A tatárjárás, majd a törökdúlás idején A
település teljesen elpusztult, helyette a korabeli források is csak Feuldvárat,
azaz Földvárat említik. Azentai csata idején Marsigli osztrák térképész
tábornok is bejárta a környéket, és elkészítette Földvár térképét, amelynek
másolata a Halász-téri emléktáblán is látható.
1686-ban a keresztény
hadak (köztük magyarok és szerbek) ezen a napon egyesült erővel kiűzték a
törökök megszállókat Szeged és Zenta térségéből. A török uralom
felszámolásával Kanizsa is a határőrvidék része lett. Ennek feloszlatása után 1751-ben pedig a Tiszai
Korona (Kamara)-kerülethez csatolták. Ebben az időben hagyta el nagyszámú szerb
lakosság, és települt át Bánátba,
és Oroszországba. Helyükbe a
Kamara 1753-tól magyar lakosságot
telepít át az északi megyékből. Jogállását az1773. évi rendeletek a
szerbek jogaival teszik egyenlővé. A település ezután Bács-Bodrog
vármegye szerves
részévé válik.Mezővárosi és révjogot is nyert.
Az elkövetkező
másfél évszázad meghatározó volt a város fejlődésében. Hatékonnyá vált a
mezőgazdaság, benépesültek a kanizsai közigazgatás alá tartozó puszták: Adorján, a mai Oromhegyes, Völgyes, Orom és Tóthfalu környéke, először szórványtanyák, majd
tanyacsoportok formájában. Ekkor már vásártartás és a heti piac is megillette Mária Terézia
kiváltságlevele alapján. Erőteljes fejlődésnek indult az ipar, szakmák és céhek honosodtak meg. Ezt a fejlődést a
magyar forradalom és szabadságharc évei akadályozták meg. A város 1849. folyamán kétszer is
leégett, elpusztult, csak 110 ház maradt. A 20. század második felében aztán minden
újjáépült. Kialakultak a kerületek a Körös utca tájéka, a Központ, a Tópart, a
Tiszapart, az Újváros végül a Falu, a mai I. kerület a Körösön túl.
A város 19. századi történetében a nagygazdák, gazdag
vállalkozók, kereskedők, iparosok játszották a vezető szerepet. Megalakult a
Gazdakör, az Úrikaszinó, az Ipartestület. Beindultak az olvasókörök,
szakszervezeti körök. Megépült a Vigadó, kialakult az Erzsébet liget, más néven
Népkert. Gőzmalmok létesültek az "Első gőz- tégla-
és cserépgyár" (Grünfeld Herman alapította 1903-ban) a fűrésztelep, és ily
módon álláshoz jutott a mezőgazdasági munkaerőfelesleg. Már ekkor hírnevet
szerzett a kanizsai építőipar. A kőművesek, az
ácsok, a kubikosok Közép-Európában dolgoztak. A 20. század első évtizedeiben még nagyobb
fejlődést hoztak. 1908-ban rendezett tanácsú
várossá lesz. 1912-ben megépült az új
városháza,
a gyógyfürdő. Az új Szent
Pál-templom a 17. században épült, a nagytemplom is ekkor bővült.
Az 1700-as években emelt ortodox templom is akkor kapta
mai formáját.
Az első világháború utáni trianoni békediktátummal (1920. június 4.) került
a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. A néhai városi közlegelő területére a kormány délszláv
lakosságot telepített, így alakult ki Velebit
és a későbbi Vojvoda Zimonjić, de
más településkezdemények is kialakulóban voltak. Nagy, dinamikus változásokat
hozott a második világháború, hiszen a település visszatért Magyarországhoz, de a város gazdasági, népességi szerkezete lényegében
változatlan maradt egészen az 1960-as évekig.
Etnikai összetétel
Nemzetiség
|
Szám
|
%
|
8825
|
86,51
|
|
865
|
8,48
|
|
99
|
0,97
|
|
86
|
0,84
|
|
41
|
0,40
|
|
32
|
0,31
|
|
12
|
0,11
|
|
7
|
0,06
|
|
4
|
0,03
|
|
3
|
0,02
|
|
3
|
0,02
|
|
3
|
0,02
|
|
2
|
0,01
|
|
2
|
0,01
|
|
2
|
0,01
|
|
2
|
0,01
|
|
1
|
0,00
|
Nevezetes emberek
Itt születtek
Elszármazott személyiségek
Testvérvárosai
(Elsődleges forrás: Wikipedia)
Címkék:
Délvidék,
Elcsatolt területekről,
Magyarság történetéből,
Országhatártúra,
Országokról,
Teleki Egyesület,
Török-magyar kapcsolat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)