Tájképek
Badacsony
felől szürke borulás indult Tihany felé, az apátságtemplom tövéből kicsit
vészjóslónak tűnt a felhőzet, de Füreden, leszállván a buszról már azt láttuk,
hogy egyenletesen szétterült a tó fölött, haragossága enyhült, így a faházaknál
megejtettük a halas-hagymakarikás vacsorát. Nem sokkal később a siófoki
szállodasor rózsaszín-lilában tündökölt, egy szálloda mintha lángra lobbant
volna, a lemenő nap fényei csillogó vérvörösre gyújtották az ablaküvegeket, a
zsarátnok tompa árnyalatai hulltak a kékesszürke tó vizébe.
Nyárvégi,
csöndes, napsütéses időre ébredtünk. Éppen ideális volt a badacsonyi
kiránduláshoz. A vonat is lassan zötykölődött az északi parton, szinte
ringatóan hatott. Vonattal igen-igen régen utaztam errefelé, talán főiskolás
koromban, amikor táboroztatási gyakorlaton vettünk részt Balatongyörökön.
Autóval már többször is jártunk ezen az útvonalon.
A partszakasz a szinte még
érintetlen, ősi arcát mutatta a nádas-sásos növényzettel, a mocsaras talajt
kedvelő nyírfákkal, bokrokkal, melyekre liánok milliónyi karja kúszott.
Jellemzőek még az égig érő karcsú nyárfák, az ezüst törzsű jegenyék. A dió és
mandula burkai repedezni kezdtek, készülődtek a barna kippkopp-táncra. Időnként
a Balaton selymes fényű vize is megcsillant kéklőn a dús vegetációban, s mi
jólesőn nézelődtünk kifelé a nyaralóvonat ablakán. A települések olyan sűrűn
követték egymást, hogy a vonat igazán bele sem tudott húzni. Volt időm
lejegyezni a megállókat:
Aszófő – egy kiszáradó völgy
fejénél fekszik, s itt található a környék egyik legismertebb Fodor pincészete,
melynek roséját a húgom elismerően emlegette.
Örvényes – a falun átfolyó
Pécsely-patak neve már ismerősen cseng korábbi barangolásainkról.
Balatonudvari – az ablakból
ugyan nem látni, de felidéződik bennem az országút szélén fekvő temető képe a
védetté nyilvánított szív alakú sírkövekkel, melyeket egy kőfaragó család
készített a 19. sz. első felében. A község nyugati határában még felfedezhetők
az egykori Kiliántelep nyaralóházai.
Fövenyes—Balatonakali—Dörgicse:
ez utóbbi Akalitól kb. 5 km-re északra terül el. Általunk tavaly felfedezett
kisközség, mely három részből áll. Kisdörgicse nem jelentős, annál inkább a
felső és az alsó település, mindkettő templomromjairól nevezetes. A Gernye-hegy
lejtőjén álló impozáns oromzatúnak a legfőbb szépsége elhelyezkedése, ahonnan
páratlan panoráma nyílik az egész nyugati medencére. Szeretem a falu nevét is,
kemény hangzói ellenére kedvesen szól.
Zánkafürdő—Zánka—Köveskál:
óhatatlanul az úttörőtábor letűnt korszaka jut eszünkbe, amikor is bizonyára
felejthetetlen napokat töltöttek itt az arra kiérdemeltek. Nekem a szemközti
oldalon Balatonszemes nyújtotta a felhőtlen pihenést és a vidám gyerekkort.
Köveskálon valóban köves a talaj, ugyanis hajdanán ez a kiégett terület
használhatatlan termőföld volt, csak a későbbiekben ültettek ide gyümölcsfákat
és telepítettek szőlőket.
Balatonszepezd—Szepezdfürdő—Révfülöp:
Itt megállván bőszen kutattuk Miklósék hajdani nyaralóját/présházát a
domboldalon, de bármilyen lassan cammogott is a vonat, nem találtuk meg.
Helyettük a gyermekekkel még együtt töltött, jóízű emlékek sorjáztak.
Balatonrendes: „Itt aztán
rendesen viselkedjetek!” – hangzott egy tanárnő szájából az intés a szomszéd
ülésen.
Ábrahámhegy: Vajon köze lehet
Ábrahám és Izsák bibliai történetéhez? Ezt az útikönyvek nem taglalják, de azt
igen, hogy ezzel befejeződik a Balaton-felvidék, és a bazalttal fedett
hegyekkel egy új tájegység, a Tapolcai-medence bontakozik ki.
Badacsonyőrs—Badacsonytomaj—Badacsony:
A településen szemmel láthatóan semmi sem változott az évek során: a büfék, a
borkóstolók, a kirakodók a helyükön. A legtávolabbi ponttal kezdtük a túrát.
felvitettük magunkat a Kisfaludy-házhoz. Innen még a köves ösvényen is
botladoztunk egy darabon, hogy a Rózsakövön ülve megpihenhessünk és
gyönyörködjünk a széles panorámában, a somogyi partban. A legenda szerint, ha
egy leány és egy legény háttal a Balatonnak ráül erre a kőre, a szerelmesek
soha el nem hagyják egymást. A tóból jókora szelet tárult elénk, a szemközti
Fonyód felé sűrű volt a hajóforgalom.
A pára elmosta a túlparti
kontúrokat. Egry József, a tó ihletett festője is gyakran láthatta így: „A
Balaton párás fényében minden elveszti tárgyi valóját”— olvashattuk múzeummá
átalakított házában a műteremben.
Szeretem a festő stílusát, mindig is szerettem nagy ívű ecsetkezelését, a
vázlatosságot idéző sejtelmességét, amibe számtalan gondolat és érzés belefért,
legfőképpen a Balaton egyes részleteinek elmosódott, látomásos ábrázolása,
amely a művész tó iránti határtalan szeretetéből fakadt. Ebéd alkalmával még
találkoztunk egy emléktáblával a jelenlegi Hársfa vendéglő falán: „1916 /
tavaszán/ ebben a házban/ az akkori hadikórházban/ töltötte gyógyulása idejét/
Egry József…”Mi is évszázados hársfák alatt, melyek karéjban ölelték körül a
hotel épületét, ebédeltünk. Fenséges volt a fogasfilé rántva/roston frissen
kevert salátaágyon, mely felaprított uborka, paprika, paradicsom és salátalevél
keverékéből állt öntettel ( balzsamecet, olívaolaj, mustár, só, cukor, bors).
Mellé kihozott még a pincér fűszeres, héjában sült burgonyát. A hozzá
kortyolgatott badacsonyi Szürkebarát nem volt az igazi számomra, nem úgy a
Szegedy Róza házában ajánlott ürmös bor. Állítólag a ház asszonyának találmánya
volt ez a felforralt mustágyra helyezett szőlőbogyó, kb. tízféle gyógy- és
fűszernövénnyel megbolondítva, többek között fahéj, bazsalikom és természetesen
a fehérüröm. Igen illatos és kellemes zamatú, nem túl erős nedű keveredett
belőle. A hegy legszebb épületében minden a költő Kisfaludy Sándor és múzsája
szerelméről, életéről regél. Csodálkozom, hogy nem rendeznek az ürmös bornak
külön fesztivált, mert ebben a régióban, a vulkánok völgyében jó hangzású,
csábító napok—hetek is zajlanak, mint pl. Szürkebarát túra májusban, Kéknyelű
virágzás ünnepe júniusban, Rózsakő fesztivál augusztusban, a közeli Szigligeten
szüreti vigadalom szeptemberben, süllőfesztivál októberben, Ábrahámhegyen pedig
még murcifesztiválra is sor kerül. Ez csak természetesen egy kis ízelítő, a
programoknak se szeri, se száma az egész Balaton körül. Szerintem a szervezők
már átestek a ló túloldalára.
A
badacsonyi vasútállomás épületében megállt az idő. A jegypénztár ablakai, a
barnára festett fapadok a közelmúltat idézik, amikor még úttörőcsapatok is
megfordultak a váróteremben. A melengető napsütést keresve inkább a peronon
várakoztunk a Tapolca felől érkező vonatra, amely Balatonfüredig ringatott a
tóparti élményekkel.
(A felső képet is a szerző készítette.)
(A felső képet is a szerző készítette.)