H. Barbócz Ildikó: Balatoni tűnődések - 2014

Tájképek

Badacsony felől szürke borulás indult Tihany felé, az apátságtemplom tövéből kicsit vészjóslónak tűnt a felhőzet, de Füreden, leszállván a buszról már azt láttuk, hogy egyenletesen szétterült a tó fölött, haragossága enyhült, így a faházaknál megejtettük a halas-hagymakarikás vacsorát. Nem sokkal később a siófoki szállodasor rózsaszín-lilában tündökölt, egy szálloda mintha lángra lobbant volna, a lemenő nap fényei csillogó vérvörösre gyújtották az ablaküvegeket, a zsarátnok tompa árnyalatai hulltak a kékesszürke tó vizébe.

Nyárvégi, csöndes, napsütéses időre ébredtünk. Éppen ideális volt a badacsonyi kiránduláshoz. A vonat is lassan zötykölődött az északi parton, szinte ringatóan hatott. Vonattal igen-igen régen utaztam errefelé, talán főiskolás koromban, amikor táboroztatási gyakorlaton vettünk részt Balatongyörökön. Autóval már többször is jártunk ezen az útvonalon.

A partszakasz a szinte még érintetlen, ősi arcát mutatta a nádas-sásos növényzettel, a mocsaras talajt kedvelő nyírfákkal, bokrokkal, melyekre liánok milliónyi karja kúszott. Jellemzőek még az égig érő karcsú nyárfák, az ezüst törzsű jegenyék. A dió és mandula burkai repedezni kezdtek, készülődtek a barna kippkopp-táncra. Időnként a Balaton selymes fényű vize is megcsillant kéklőn a dús vegetációban, s mi jólesőn nézelődtünk kifelé a nyaralóvonat ablakán. A települések olyan sűrűn követték egymást, hogy a vonat igazán bele sem tudott húzni. Volt időm lejegyezni a megállókat:

Aszófő – egy kiszáradó völgy fejénél fekszik, s itt található a környék egyik legismertebb Fodor pincészete, melynek roséját a húgom elismerően emlegette.

Örvényes – a falun átfolyó Pécsely-patak neve már ismerősen cseng korábbi barangolásainkról.

Balatonudvari – az ablakból ugyan nem látni, de felidéződik bennem az országút szélén fekvő temető képe a védetté nyilvánított szív alakú sírkövekkel, melyeket egy kőfaragó család készített a 19. sz. első felében. A község nyugati határában még felfedezhetők az egykori Kiliántelep nyaralóházai.

Fövenyes—Balatonakali—Dörgicse: ez utóbbi Akalitól kb. 5 km-re északra terül el. Általunk tavaly felfedezett kisközség, mely három részből áll. Kisdörgicse nem jelentős, annál inkább a felső és az alsó település, mindkettő templomromjairól nevezetes. A Gernye-hegy lejtőjén álló impozáns oromzatúnak a legfőbb szépsége elhelyezkedése, ahonnan páratlan panoráma nyílik az egész nyugati medencére. Szeretem a falu nevét is, kemény hangzói ellenére kedvesen szól.

Zánkafürdő—Zánka—Köveskál: óhatatlanul az úttörőtábor letűnt korszaka jut eszünkbe, amikor is bizonyára felejthetetlen napokat töltöttek itt az arra kiérdemeltek. Nekem a szemközti oldalon Balatonszemes nyújtotta a felhőtlen pihenést és a vidám gyerekkort. Köveskálon valóban köves a talaj, ugyanis hajdanán ez a kiégett terület használhatatlan termőföld volt, csak a későbbiekben ültettek ide gyümölcsfákat és telepítettek szőlőket.

Balatonszepezd—Szepezdfürdő—Révfülöp: Itt megállván bőszen kutattuk Miklósék hajdani nyaralóját/présházát a domboldalon, de bármilyen lassan cammogott is a vonat, nem találtuk meg. Helyettük a gyermekekkel még együtt töltött, jóízű emlékek sorjáztak.

Balatonrendes: „Itt aztán rendesen viselkedjetek!” – hangzott egy tanárnő szájából az intés a szomszéd ülésen.

Ábrahámhegy: Vajon köze lehet Ábrahám és Izsák bibliai történetéhez? Ezt az útikönyvek nem taglalják, de azt igen, hogy ezzel befejeződik a Balaton-felvidék, és a bazalttal fedett hegyekkel egy új tájegység, a Tapolcai-medence bontakozik ki.

Badacsonyőrs—Badacsonytomaj—Badacsony: A településen szemmel láthatóan semmi sem változott az évek során: a büfék, a borkóstolók, a kirakodók a helyükön. A legtávolabbi ponttal kezdtük a túrát. felvitettük magunkat a Kisfaludy-házhoz. Innen még a köves ösvényen is botladoztunk egy darabon, hogy a Rózsakövön ülve megpihenhessünk és gyönyörködjünk a széles panorámában, a somogyi partban. A legenda szerint, ha egy leány és egy legény háttal a Balatonnak ráül erre a kőre, a szerelmesek soha el nem hagyják egymást. A tóból jókora szelet tárult elénk, a szemközti Fonyód felé sűrű volt a hajóforgalom.

A pára elmosta a túlparti kontúrokat. Egry József, a tó ihletett festője is gyakran láthatta így: „A Balaton párás fényében minden elveszti tárgyi valóját”— olvashattuk múzeummá átalakított házában a  műteremben. Szeretem a festő stílusát, mindig is szerettem nagy ívű ecsetkezelését, a vázlatosságot idéző sejtelmességét, amibe számtalan gondolat és érzés belefért, legfőképpen a Balaton egyes részleteinek elmosódott, látomásos ábrázolása, amely a művész tó iránti határtalan szeretetéből fakadt. Ebéd alkalmával még találkoztunk egy emléktáblával a jelenlegi Hársfa vendéglő falán: „1916 / tavaszán/ ebben a házban/ az akkori hadikórházban/ töltötte gyógyulása idejét/ Egry József…”Mi is évszázados hársfák alatt, melyek karéjban ölelték körül a hotel épületét, ebédeltünk. Fenséges volt a fogasfilé rántva/roston frissen kevert salátaágyon, mely felaprított uborka, paprika, paradicsom és salátalevél keverékéből állt öntettel ( balzsamecet, olívaolaj, mustár, só, cukor, bors). Mellé kihozott még a pincér fűszeres, héjában sült burgonyát. A hozzá kortyolgatott badacsonyi Szürkebarát nem volt az igazi számomra, nem úgy a Szegedy Róza házában ajánlott ürmös bor. Állítólag a ház asszonyának találmánya volt ez a felforralt mustágyra helyezett szőlőbogyó, kb. tízféle gyógy- és fűszernövénnyel megbolondítva, többek között fahéj, bazsalikom és természetesen a fehérüröm. Igen illatos és kellemes zamatú, nem túl erős nedű keveredett belőle. A hegy legszebb épületében minden a költő Kisfaludy Sándor és múzsája szerelméről, életéről regél. Csodálkozom, hogy nem rendeznek az ürmös bornak külön fesztivált, mert ebben a régióban, a vulkánok völgyében jó hangzású, csábító napok—hetek is zajlanak, mint pl. Szürkebarát túra májusban, Kéknyelű virágzás ünnepe júniusban, Rózsakő fesztivál augusztusban, a közeli Szigligeten szüreti vigadalom szeptemberben, süllőfesztivál októberben, Ábrahámhegyen pedig még murcifesztiválra is sor kerül. Ez csak természetesen egy kis ízelítő, a programoknak se szeri, se száma az egész Balaton körül. Szerintem a szervezők már átestek a ló túloldalára.

A badacsonyi vasútállomás épületében megállt az idő. A jegypénztár ablakai, a barnára festett fapadok a közelmúltat idézik, amikor még úttörőcsapatok is megfordultak a váróteremben. A melengető napsütést keresve inkább a peronon várakoztunk a Tapolca felől érkező vonatra, amely Balatonfüredig ringatott a tóparti élményekkel.       
(A felső képet is a szerző készítette.)