2020. június 12., péntek

H. Barbócz Ildikó: Nagyrédei eper

A szerző által készített dzsem 2020-ban
     Nem is gondoltam, hogy a címben említett helyhez más is fűződik, mint bor. Pingponglabda nagyságú eperszemeket szüreteltek azon a vidéken. Ha nem veszek a kezembe néhány sárral szennyezett, földes darabot, azt hihettem volna, fóliasátor alatt termett. Azért fekete fólia volt bizonyára a bölcsője, ahol a nap kedvére cirógathatta, pirítgathatta. Érlelte is mélypirossá, bordóvá a szemeket: kis tűzgolyóbisok a kék kosárban.
      Az idei árvíz, a három hétig tartó kiadós esőzuhatag alaposan lecsökkentette a tavaszi gyümölcshozamot. A piacon hiába kerestem a cseresznyét, az epret, mintha nem is június elejét írtunk volna. Az egyik kofa kérdésemre sajnálkozva megjegyezte: az már zölden a fán megrepedt. A külföldről behozott sárga- és görögdinnyét kínálták helyette, szinte erőszakosan. Ezek a mai fruska zöldségesek nem is tehetnek róla, ők már abba szoktak bele, hogy az év minden napján szinte minden kapható: szőlőt akár januárban is vehetnék. De nem veszek. És nem tudják igazán, nem is alakul ki bennük, hogy mikor van az ideje a cseresznyének, mikor van a dinnyeszezon.
     Az epret júniusban keresi, szedi az ember. Én is kerestem egy megadott helyen. A lépcsőn araszoltam fölfelé a hőségben, amikor a pillanatnyi enyhet adó szél az orromba hozta az eper illatát. Az örömtől önkéntelenül is elmosolyodtam, és megszaporáztam a lépteimet. Ez az öröm annak szólt, hogy nemhiába jöttem, másrészt hogy az érzés még nem veszett ki belőlem: lehet örülni egy illatnak is! Minden évben alig várom, hogy az első rózsát megszagolhassam, hogy a mézvirág az ablakomban elbódítson, hogy az ágyban fekve is beszippanthassam az ablak alatt burjánzó bukszus eső utáni illatát. Az ázott avar illata az erdőben felemelően kesernyés, a füvek, rétek, virágok a perzselő nyárban balzsamos illatot árasztanak. Gyerekkoromban élvezettel, kitágult orrcimpával léptem be a pékségbe, a tejboltba, a cipőboltba. Manapság már ezeket a boltokat is keresni kell. Tanítványaimat olykor úgy is megpróbálom olvasásra bírni, hogy szagoljanak bele az új könyvbe, gyors lapozással szívják magukba a nyomdafesték illatát. Az ember természetesen a kellemes illatok után kutat, a kellemetleneket kerüli. Erre a magyar nyelv szinonimát használ: a büdös már a szag kategóriájába tartozik.
     Az eper illatát megérezve a lépcsőn akaratlanul is eszembe jutott Kertész Imre Sorstalanság c. írása, melyben a fiút a koncentrációs táborban jószerivel különös, de hihető módon a répaleves illata menti meg a biztos haláltól. Amikor az agyonkínzott, elcsigázott testben egy illat éleszti föl az életösztönt. Az író regényében drámai hatásúak a sorok a könnyeden vezetett stílus ellenére: „… valamerről ismerős csörömpölés szállt fel hozzám puhán, mint a harangszó álmainkban, s keresgélő tekintetem ott alant rá is bukkant a cipekedő menetre, a vállra vetett rudak, a rudakon meg a párolgó kondérok súlyától roskadozva, s a fanyar szagú levegőben a távolból, semmi kétség, répaleves illatára ösmertem. Kár volt, mert ez a látvány, ez az illat indíthatta el, pedig már zsibbadt mellemből azt az érzést, melynek növekvő hulláma még kiszáradt szememből is pár melegebb cseppet volt képes az arcomat áztató hideg nedvesség közé préselni. S hiába minden megfontolás, ész, belátás, józan értelem, mégse ismerhettem magamban félre valami halk vágyakozásféle lopott, mintegy az esztelenségétől szégyenkező s mégiscsak egyre makacskodó szavát. Szeretnék kicsit még élni ebben a szép koncentrációs táborban.” Néhány oldallal később jönnek az újabb csodák: „… csak amúgy, meztélláb, ingem fölött a pokrócomba burkolózva, s a csípős levegőben a sok ismerős szag közt valami új árnyalatot is fölfedeztem: a bontakozó tavaszét minden bizonnyal, ha a telő-múló időt fontolóra vettem.”
     Az eperből még aznap frissen dzsemet főztem. Amikor az összezúzott, fortyogó masszába – mely már kezdett inkább dühös lávára hasonlítani – csak úgy találomra belezúdítottam a cukrot és a citromsavat, festői színt kaptam: égő vöröset, mint mezőn a pipacs, lágy fénycsíkokkal a felszínen. A gőzölgő anyagot, a nyárelő csalhatatlan ízét kicsi üvegekbe zártam, és egy keveset még gyönyörködtem a munkámban.
     Aztán már a következő gyümölcsre, a cseresznyére gondoltam, amelyről nemrég tudtam meg, hogy Itáliából származik. De ez olyan régen volt, hogy azóta teljesen magyar gyümölccsé  érlelte, azaz nőtte ki magát, és az egyik kedvencem lett. Áprily Lajos Tavaszi pillanat c. költeményében így bukkan elő:

Új rügy s új fű, és újra mondhatom,
És örvendezve mondhatom, hogy élek.
Kékes vihar-fekete alapon
A cseresznyefa-gömbök habfehérek.

     S hogy az illatok és az ízek milyen mélyen, megbabonázóan hatnak az emberre, álljon itt egy szlovák költő, Ján Smrek néhány verssora a Cseresznyevirágok balladája című alkotásából:

Ha kivirít a cseresznyefa,
szeszély vezényli titkos létünk.
Vakító fáklya ifjúságunk,
nem engedi, hogy bölcsen éljünk.

Holnap a lengő gallyak húsán
A szirmok helyén sebek nyílnak.
Szívem virága, ne szomorkodj,
s ne haragudj, hogy leszakítlak.
(2010. június)

Oroszország napja - június 12


Az Orosz Föderáció nemzeti ünnepe, Oroszország napja

          Az orosz parlament 1990. június 12-én kinyilvánította az ország szuverenitását, a Szovjetuniótól való elszakadást.
Az orosz államiság alapjait a keleti szláv törzsek összefogása teremtette meg a VII-IX. század folyamán. A novgorodi dinasztiaalapító varég zsoldosvezér, Rurik egyik utóda, Oleg 882-ben elfoglalta Kijevet is, s az ún. Kijevi Rusz (melyből az ország későbbi elnevezése is származik) kelet-európai nagyhatalommá lett. A kereszténységet Vlagyimir nagyfejedelem vette fel 988-ban. A XII. század közepétől a feudális széttagoltság és a külső hódítások időszaka (tatárjárás) következett. Kijevvel szemben az északibbMoszkva került centrális helyzetbe: a XV. századtól innen indult ki az új központi hatalom megteremtése. 
III. Iván beházasodott a bizánci császári családba, használni kezdte a cári címet, s a "harmadik Róma" uralkodójaként minden ortodox védelmezőjének tekintette magát. 1598-ban kihalt a Rurik-dinasztia, majd 1613-tól bő 300 évre a Romanovok következtek: politikai cselszövéssel, háborúkkal, hódításokkal és szerződésekkel ők építették ki azt a hatalmas birodalmat, amely nagyságából fakadó erejénél fogva világpolitikai tényező lett, az egyes területek közti óriási fejlettségbeli különbségek, s az időnként fellángoló modernizálódási törekvések kudarca ellenére. 
1917-ben véget ért a cárok uralma, az Oroszország vezette birodalom fennmaradt, gyarapodott is és egy új ideológia, a szocializmus-kommunizmus jegyében, amely újabb, áldozatokat követelt létrehozta 1922. december 27-én a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét.
E szövetség, a Szovjetunió 1991 decemberére, 70 év után látványosan szétesett. Ennek előzménye, hogy: az orosz parlament 1990. június 12-én kinyilvánította az ország szuverenitását, majd 1991. december 8-án a Független Államok Közösségének megalakításával, a Szovjetunió de facto megszűntével Oroszország önálló állammá vált. Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaságról Orosz(országi) Föderációra változtatták hivatalos elnevezését.