A magyar kultúra napjára - január 22.

          Kölcsey Ferenc százkilencven éve, 1823. január 22-én szatmárcsekei birtokán  tisztázta le Hymnus című költeményét. Ennek emlékére 1989 óta január 22-e a magyar kultúra napja.

            Himnusznak az ókorban a vallásos jellegű, imaszerű énekeket hívták, melyek az istenek, a templomok és az istenként tisztelt uralkodók, hősök tiszteletére születtek. A kereszténységben minden vallásos (liturgikus, liturgián kívüli) lírai dalt így neveznek. A legrégebbiek bibliai eredetűek. A keresztényüldözés megszüntetésével a himnuszköltészet nagy lendületet vett, a kiemelkedő egyházatyák egész sora írt, például: Aranyszájú Szent János, Naziánzi Szent Gergely, Szent Ambrus, Nagy Szent Gergely, Aquinói Szent Tamás.

            Kölcsey idejében a kor szelleme meghatározó volt, hiszen a nemesi ellenállás egyre erőteljesebben bontakozott ki. Nyomtatásban először 1829-ben az Auróra című folyóiratban jelent meg "A magyar nép zivataros évszázadaiból" alcímmel. Erkel Ferenc egy pályázatra komponált hozzá zenét, a bíráló bizottságban ott volt Vörösmarty és Szigligeti Ede is. 1844. július 2-án mutatták be a pesti Nemzeti Színházban.

            Kölcsey e verse tulajdonképpen a nemzet történetének sajátos értelmezése, mely – mint magyar himnusz – a múlt század óta erős hatással van a nemzeti gondolkodásra. Könyörgéssel indul, Isten könyörületét kéri a bűnei miatt joggal bűnhődő nemzetnek. A rákövetkező négy strófa a múlt felidézése, előbb a régi dicsőségé, melyet Árpád és Mátyás neve fémjelez, azután a gyászos századoké, a tatás-, s törökdúlásé. Ezután felidézi a jelen állapotát. Nem lát kivezető utat, megelégszik egy újabb könyörgéssel: Isten segítségét várja a bűneiért már megfizetett magyarság felemeléséhez. Kölcsey e verse alapján pesszimistának tűnik, ugyanakkor országgyűlési beszédeiben és értekezéseiben főként önelemzésre és cselekvésre szólítja fel a nemzetet.
              A nemzet himnuszává csak a Habsburg-idők után válhatott, de különlegessége, hogy a világon ez az egyetlen ilyen mű, amit semmilyen állami dokumentum nem tett kötelezővé, a magyarság mégis himnuszának tekintett. 1989 óta szerepel az alkotmányban.

(Alapnak felhasználtam a Veszprémi 7 Napban, 1998. január 15-én megjelent írásomat.)

Petőfi születésnapjára - 1823. január 1.

Petőfi Sándor január 1-én született  Kiskőrösön. Előtte tisztelgek az egyik kedvelt versemmel. Petőfit szinte minden nyelvre lefordították, még eszperentére is. Ebből mutatok be egy példát.

            Petőfi: Falu végén kurta kocsma c. verse (1847. augusztus) életkép, egyes szám harmadik személy. A nép eszményített, ezzel politikai koncepciója (gazdasági és jogegyenlőség a jobbágyságban) jelenik meg (a kocsmában mulatozó legények nem hallgatnak az uraság parancsára, de a szegény lány egyszerű kérését teljesítik). Értékként jelenik meg az emberi együttérzés és az egyszerűség. Petőfinél a „népiesség” korszak az elején csak ösztönös, később tudatos. Pl. politikai szatíra: Pató Pál úr; mozgósító csatadalok. E műdalok jellemzője a zsáner, a páros rím, a hangsúlyos verselés. 19. sz. végéig élt ez a műfaj, de egyetlen jeles képviselője Petőfi. 

          Az újabb irodalomtörténeti kutatások alapján a "Kurta kocsma" valószínűleg a matolcsi oldalon, a Szamoson közlekedő komp mellett állt. Petőfi Sándor, Luby Zsigmond birtokos barátjaként járt Luby fülpösdaróci új kastélyában. Fülpösdarócra azonban csak a matolcsi révvel lehetett eljutni, és amíg a kompra vártak betérhettek a közeli kocsmába. Az élmény nyomán születhetett később a vers. (Dévényi Mariann honlapjáról.)

A kurtakocsma jelentése (Magyar Néprajzi Lexikon)

A kocsma a falu vagy a város belterületén lévő italkimérő hely. Kocsmát csak az tarthatott fenn, akinek kocsmajoga volt (kocsmálás). Egyéb elnevezése: korcsoma, korcsmaház, korcsomás ház. Voltak időszakos és állandó kocsmák. Időszakosak voltak a kántorkocsmák vagy fertálykocsmák, ahol Szent Mihály napjától karácsonyig, ill. újévig mértek bort. A bortermelő városok polgárainak saját házuknál fenntartott borkimérései (purger-kocsma) és a falvak vagy városok közös kocsmái, ahol fél, egy éven át árulták a borgazdák borait. Állandó kocsmák voltak a földesurat egész éven át megillető italmérési helyek pl. hidaknál, vámoknál és a városi vezetés által fenntartott bormérések. Tekintettel a bormérés nagy jövedelmezőségére az állandó kocsmák nagy részét mindenkor házi kezelésben tartották, ahol fizetett alkalmazott mérte a földesúr vagy a város borát. Az ilyen kocsmát csapnak, csapszéknek, csapháznak nevezték. A kevésbé jövedelmező vagy nehezebben ellenőrizhető kocsmákat bérlőknek adták ki. A kocsmabérlet összegét a várható forgalomnak megfelelőn állapították meg. A kocsmárosnak óvadékot kellett letennie, mivel gyakran nem tudtak elszámolni a bérlet leteltével. A kocsmák fő jellegzetessége a fogadókkal szemben, hogy eredetileg semmiféle ételt, még kenyeret sem volt szabad árusítani bennük. A kocsmák épületeiről, berendezéséről a korábbi századokból igen kevés adat maradt fenn. Az engedély nélkül működtetett kocsmákat, italmérő helyeket kurtakocsmának nevezték.

Képek:
Dagerrotípia, 1844
Orlai Petrich Soma festménye Petőfi Sándorról (1840-es évek)

Ady Endre: Őrizem a szemed

Vörösmarty Mihály születésnapjára - 1800. december 1.

          Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. - Pest, 1855. november 19.) Költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

          Egyik kedves versem első versszakával és egyik kedves szobrommal tisztelgek előtte:

Vörösmarty Mihály: A vén cigány
Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vízen?
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig így volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
(1854)

            A költő leghíresebb szobra Budapesten – a róla elnevezett téren – található. A carrarai márvány ülőszobrot Kallós Ede alkotta 1908-ban, a haraszti mészkő talpazat építésze Telcs Ede. A mellékalakok 275 cm-esek. 330 cm magas szobor felirata a Szózat első sora: "Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar". Körülötte a társadalom minden rétegének képviselői énekelnek, Vörösmarty hallgatja. A bal sarokban a Szózat megcsendülésére a munkás leteszi pörölyét, átöleli a feleségét és a kisfiát. Egy kislány bokrétát tart, baljával megfogja a füzért tartó nő kezét, mellette díszmagyarruhás férfi, akihez leányka simul. Jobboldalt nőalak karján csecsemővel, előtte iskolásfiú. Öreg paraszt botjára támaszkodik, mellette zászlótartó. Kisdiák énekel. A szélen földműves és parasztlány áll. Hátul ülő úrilány és felnőtt diák, mellettük pásztorfiú. A jobboldalon párja egy parasztlány, idős asszony unokájával.

Ady Endre születésnapjára - nov. 22.

          Ady Endre budapesti szobra három méter magas, több mint két méteres kőtalapzaton áll. Csorba Géza szobrász és Janaki István építész alkotása 1960-ból.

Ady Endre szülőhelyének eredeti neve Érmindszent. Később az Adyfalva nevet vette fel. A mai térképeken románul Ady Endre szerepel. 1877. november 22-én születet; Budapesten, Terézvárosban halt meg 1919. január 27-én. A 20. század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei. (Forrás: Wikipédia)

Születésnapja alkalmából egy jellemző Ady-verssel köszöntöm.

A magyar Ugaron

Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.

Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?

Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.

Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.

          „A magyar Ugaron”-ban a költő szemében a táj elátkozott föld, ahol minden és mindenki pusztulásra ítéltetett. Az 1905-ben írt vers nem “tájleírás”, a szimbólumba átváltó metafórák sora nem egy vizuálisan elképzelhető konkrét tájat ábrázol, sokkal inkább belső látásunkat ragadja meg riasztó látomásként. Feszítő, cselekvésre izgató ellentétek találhatók a költeményben: az elvadult táj, a vad mező szemben áll az ős, buja, szűzi földel, a szent humusszal: a szépséget jelképező illatával szerelmesen bódító virággal pedig a dudva, a muhar, az égig nyúló giz-gazok, a vad indák kerülnek szembe. A képek és a jelzők egyrészt a nagy lehetőségekre, a föld gazdag termékenységére utalnak, másrészt az elkeserítően kopár valóság, az eldurvult, műveletlen világ leverő élményét fejezik ki. 
(Forrás: Érettségi tételek elemzése)

Csokonai Vitéz Mihály: November (részletek)

Eljött már november didergő hónapja,
     Hideg szele a fák ágait megcsapja.
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
     Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
     A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,
     A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
     Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.
Jer, barátom, minden únalmat űzzünk el
     Az új boron vídám beszélgetésünkkel.
Van elég gesztenye, van elég noszpolya,
     Van dió; melyik kell? mind jó borkorcsolya.
Gazdagabbak leszünk akármely bárónál,
     Csendességben űlvén itt a kandallónál.
Az az óros kancsó megint jár közöttünk,

………………………………………..

Le kell a mord képet néha-néha tenni.
     S ha ennyi hívságra nem fogunk is menni:
Jer, legalább minden únalmat űzzünk el
     Az új boron vídám beszélgetésünkkel

A reformáció emléknapjára - A Gályarabok emlékműve Debrecenben

A történelemi protestáns felekezetek a REFORMÁCIÓ EMLÉKNAPJÁN emlékeznek meg az ellenreformáció áldozatairól, köztük a gályarabnak eladott magyar prédikátorokról.

          Ebben a részben magát az emlékművet ismertetem. Egy másik részben az emlékmű állításának okát járom körül De Ruyter holland admirális és a magyarság kapcsolatán keresztül.

           Ha valaki Debrecenben sétál, közvetlenül a Nagytemplom háta mögött, az Emlékkertben talál egy klasszikus stílusú – beton, műkő, bronz anyagú –, mintegy öt méter magas obeliszket. Tetején földgömb, oldalán bronzgálya. Felirata: „De Ruyter Mihály hollandi tengernagy, a szabadító. 1676. febr. 11. "

          A kinyitott Biblián Pál apostol híres sorai olvashatók: "Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam".

          Az emlékművet özvegy Hegyi Mihályné debreceni asszony költségén emelték 1895-ben, a protestánsok által "gyászévtizedként" emlegetett ellenreformációs üldözés idején, 1675-ben hitükért gályarabságra hurcolt protestáns lelkészek emlékére. Egyikük, Kocsi Csergő Bálint így emlékezett kiszabadulása után: "Negyvenegy személyeket indítottanak vala el, de csak harmincat vihetének el bennek Neapolisba; mert hatot Teatéban hagytanak vala betegen, három elszökött vala, kettő ismét meghalt vala".

II. János Pál pápa 1991-es debreceni látogatásakor a vallási megbékélés jegyében koszorút helyezett el az emlékoszlopnál.

Ez az obeliszk megihlette az egykor Debrecenben tanuló Szabó Lőrincet A gályarabok szobra c. versének megírására:

Mik vagyunk? Kutyák? Mért? Eretnekek?

Kis szobor állt a Nagytemplom megett:

a Gályarabok! – Hősök? Mennyi gyász!

És mintha a titkos nyomozás.

a távoli, az Inkvizíció,

az iszonyúnak hitt központi szó

engem vert volna őseim helyett

vasra, kínpadra, olyan rémület

markolt szívembe. Fürkész gondolat,

ott kezdtem álmodni álmaidat,

ott csatáztam veled (s mily naivan!),

fekete Róma! Gyanú s ami van

emberség bennem, minden abból fakadt,

hogy sirattam áldozataidat;

mert hiszek benned, jóság, türelem,

hiszek benned, isteni értelem, -

hiszek benned, szabadság szeretet,

s hiszem, hogy győztök, tiszta fegyverek.
(Luther Márton életéről és magyarországi hatásáról másik bejegyzésemben írok.)

Weöres Sándor: Galagonya

          Őszi éjjel

          izzik a galagonya

          izzik a galagonya

          ruhája.

          Zúg a tüske,

          szél szalad ide-oda,

          reszket a galagonya magába.

          Hogyha a Hold rá fátylat ereszt:

          lánnyá válik,

          sírni kezd.

          Őszi éjjel

          izzik a galagonya

          izzik a galagonya

          ruhája.

Kányádi Sándor: Még süt a nap...

Még süt a nap, még sütöget,
csak reggelente van hideg,
csak estelente kéldegél
újra és újra föl a szél.
Csak az éjszakák, csak azok
hűvösek, mint a csillagok.
Napközben meleg van, meleg.
Sütkéreznek a verebek.
Duruzsolnak a darazsak.

Napfényben fürdik a patak.
Gúnárok, gácsérok, tojók
élvezik még az úsztatót.
De a reggeli hideget
feledni többé nem lehet,
sem az esték, sem a sötét
éjszakák csillag-hűvösét;
tudják mindezt a levelek,
s a fáknak búcsút intenek.

Csetneki Juhász Balázs: Haiku

Hol volt, hol nem volt,                       

Egyszer lehet megfogni,

Kettőszázhúsz volt.                                  

                   ---

Hajdúböszörményben   

Bolha ül bő szőrmében

Egy bősz örményben.            

           ---

Ha a vágyra vágy                        

Űzi, hajtja a véred,                             

Szerelem a béred.              

                   ---

Az alom álom,                              

Vagy az álom alom?                                    

A kutya sorsa.

             ---

Vár a csúcson a vár,

Blúzodon nem nyílik a zár,

Kár, nagyon kár.

                 ---

Szétázik a papír kád,

A hatalom fütyül rád,

Hiába mutogatod a papírkád.

                 --

Rám hiába vársz,

Rád hiába várok,

Elillant a szerelmi mámor.

                ---

A halál

Ha nem talál,

Kivár.

                ---

Bazárom, hála

Vége a napnak,

Bezárom, batárom.

                ---

Virágzó hársfák illatát,

Zümmögő méhek szárnyai

Repítik tovább.

               ---

Nádasok zúgása,

Vizek csobbanása,

Szúnyogok románca.

               ---

A csend ölel,

Elakad a szavam,

Zavarba ejt.

             ---

Szól a nap: dolgozz!

Szól a sors: ölelj magadhoz

 A tied vagyok.

               ---

Fák levele hull,                    

Sietve távozik a nyár,                            

Elpattant egy húr.                     

               ---

Virágok szirma hullik,

A szerelem múlik,

A fájdalom bújik.

               ---

Tartalom és forma,

Nagyon csíp a torma,

Tartalom: ez győzelmi tor ma.

              ---       

Lehetsz goromba,

Százhúsz éves koromban,

Hideg a leves.

              ---

Kerül az álom,

A telihold a párom,

Csókodat várom.

         ---

Az én barátom

Tótágast állt a nyáron,

Ez ám haiku.

        ---

A szép tükrödbe

Ha álmodozva bámulsz,

Vágyadat látod.

      ---

Kihűlt csillagok,

Elűzött a Szahara,

Vár rám Alaszka.

       ---

Az élet kútja:

Lent hol a hölgyek féltőn

Őrzik a völgyet.

     ---

A bús plébánost

Úgy hívják az emberek:

A plébánatos.

Áprily Lajos emlékezete halálának évfordulóján - 1967. augusztus 6.

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó – Trianon után: Braşov, 1887. november 14.-Budapest, 1967. augusztus 6.) József Attila-díjas (1954) költő, műfordító.

Költészetének ihletője legtöbbször az emlékezés, a magány, egy inkább csak vágyott – vagy vágyaiban átélt – világ. (További idézeteket talál a november 14-i bejegyzésemben.)

Idézetek verseiből:

"Ó, hányszor hittem, szárnyamat kibontom,
ha hívó szél jön, messze tengeré,
és átrepülök túl a horizonton
távol derengő tengerek felé."

(Vadludak)

"Késő. Meddő csatán a szárny kifáradt,
tél jön, fojtó, didergető homály.
S a pince torkán édes illat árad:
sötét mámort kínáló muskotály."

(Vadludak)

"Olyan némán suhannak, mint az évek,
álmatlan évek végtelen vízen.
Bátran vágnak az ismeretlen éjnek
s ki hol kötnek, nem tudja senki sem."

(Utolsó tutaj)

"Ne félj, az óra meg nem áll,
szelek szűnnek, vizek apadnak.
Hiába hosszú, vége lesz
az éjszakai sivatagnak."

(Vigasztaló vers)

"Egy nap - megint egy nap, mely elveszett."

(Napló)

"Öreg leszek, vénebb a téli napnál,
kedvem sötét lesz és hajam fehér.
S mint a csitult patak a torkolatnál,
lankadt szívemben meglassul a vér."

(A finálé)

"Szédülni nem szabad,
zuhannod nem lehet:
szirten is rózsaág
vigyázza lelkedet."

(Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek)

"Szem mögött, szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis - ne remegj:
lélek van teveled,
nem maradsz egyedül."

(Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek)

""Valamikor így mértem: évek, évek,
egy idő óta így: napok, napok.
S tán nemsokára napokkal sem mérek,
azt mondom: percek és pillanatok."

(Fogyó idő, 1966. március 7.)

A segesvári csata emlékezete - 1849.

Petőfi Sándor
Ha férfi vagy, légy férfi

Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne hitvány gyönge báb,
Mit kény és kedv szerint lök
A sors idébb-odább.
Félénk eb a sors, csak csahol;
A bátraktól szalad,
Kik szembeszállanak vele
Azért ne hagyd magad!

Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne szád hirdesse ezt,
Minden Démoszthenésznél
Szebben beszél a tett.
Építs vagy ronts, mint a vihar,
S hallgass, ha műved kész,
Mint a vihar, ha megtevé
Munkáját, elenyész.

Ha férfi vagy, légy férfi,
Legyen elved, hited,
És ezt kimondd, ha mindjárt
Véreddel fizeted.
Százszorta inkább éltedet
Tagadd meg, mint magad;
Hadd vesszen el az élet, ha
A becsület marad.

Ha férfi vagy, légy férfi,
Függetlenségedet
A nagyvilág kincséért
Árúba ne ereszd.
Vesd meg kik egy jobb falatért
Eladják magokat.
Koldúsbot és függetlenség!
Ez légyen jelszavad.

Ha férfi vagy, légy férfi,
Erős, bátor, szilárd,
Akkor, hidd, hogy sem ember,
Sem sors könnyen nem árt.
Légy tölgyfa, mit a fergeteg
Ki képes dönteni,
De méltóságos derekát
Meg nem görbítheti !!

(1847. január)

Csetneki Juhász Balázs: Az utolsó látogató

             Az utolsó látogató

A kórterem elcsendesedett és  néma, kiürült,
A rokonok, barátok elmentek észrevétlenül,
Egy légy zümmögött csak, ablaküvegnek repült,
Kopogott, mint a kalapács ütött koporsó szögek,
Végül  zúgva kirepült a félig nyitott ablakon.

Ágy, mint mázsás súly, rámszakad, felfordul a kórterem,
Minden mozdulat gyötredelem, fájdalom és  csövek,
Csövek és infusió és semmi, semmi, se nővér,
Se orvos, sehol senki, mindenhol semmi, a semmi,

Lepergő lét, a gyötrő újraélés. Irgalom!
Menyi tévedés, rossz döntés, mennyi fájdalom,
Küzdelem, öröm és boldog percek és boldog napok,
Szeretet éhség, bűn és vétség, Istenhez könyörgés.

Évek rohannak, percek állnak, végül  egyedül,
Gyötrő, önző földrerántás a valóság, mely taglózva
Ölel, gyaláz, semmivé tesz, megaláz és halál,
Álmok és vágyak és  remények, jövőm lesz a múltam.

Egy pillanat, lebegés súlytalan és fájdalmatlan,
Jelentelen, időtlen, furcsa érzés, talán  a vég?
Lelkem  megbékélt a világgal, sorsom elfogadtam,
Már semmi se fáj,  nincs már harag, nincs rossz emlék,
Minden bánat súlytalan,  minden öröm határtalan,

Mozdulatlan áll az ágy végében egy ismeretlen,
Kegyelem! Fiam, jól kibeszélhettem  magam neked.
Kegyelem! Magányrettenet így maga alá mégse temetett,
Jöjj el máskor is! Nem tehetem uram, nem tehetem,
Én vagyok az  utolsó látogató, en vagyok a halál.

Tóth Árpád születésnapjára - - - - - - 1886. április 14.

 Tóth Árpád (Arad, 1886. április 1.- Budapest/Várnegyed, 1928. november 7.) születésnapja alkalmából az Esti sugárkoszorú (1923) című versével tisztelgek a nagy költő, műfordító előtt.  "A vers a Nyugat első nemzedéke által újra népszerűvé tett hitvesi költészet szép példája. A panteisztikus (az Istent a természettel/világgal azonosító filozófiai irányzat) látomás és az érzés egyszerűsége közti ellentét adja a mű feszültségét. „Ez a nagy líra: földről emelve, égre villantva, földre zuhanva, perc és örökkévalóság között kimondani a legtöbbet, amit ember embernek mondhat, a legegyszerűbbet, amit férfiember asszonyembernek mondhat: jó élni, mert szeretlek. Ezt zengik ki a nyolcsoros, telt, nagy strófák, ez zeng a zárt verslejtésben, ezt csendítik meg a telt, dús rímek.” (Bóka László)

És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Előttünk már hamvassá vált az út
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Az ezüst érmét 2011. április 14-én bocsátották ki.

(Tervezője: Csikai Márta; súlya: 31,46 g)

Csetneki Juhász Balázs: Berentei bányászok között

     Berentei bányászok között
       
Elhagyott tárnák mélyében az úr a csend,
Ott, hol holt bányászok lelke kereng,
Néha felnyög a föld és reccsen a támfa,
Ne gondolja múltra, csak a mára!

A napkelte és naplemente itt nem terem,
Csalitos sincs, nem csillan csiganyál,
Madár se szól, és nem látszik a hold se,
Nem vet árnyékot a meleg nyár.

Hideg, zúzmarás teleken
Kályhához húzódik felnőtt és gyerek,
S az izzó szén melege lelkükben lobog,
Testükbe folyik, vérükben zubog.

Így lettem lelki örököse, így lettem teste,
Akit betakar talán az utolsó este,
Minden napos leszállás, utolsó imádság,
Félelemre feszítve.

Nincs menekvés!
A tárnák hívó szava, varázsa,
Mint szirének hangja szól.

Itt dolgozni kell,
 Mint mikor hajcsár vadul,
Nem lehet lógni, mellé beszélni,
Itt a szó a  tett , ha nem jó :halál terem.

A bányába ezerszer leszálltunk,
Ezerszer feljöttünk: ez a múltunk,
De ha ma leszállunk, nem tudjuk
Hogy lesz-e majd holnapunk,
 Ezért a szó, amit ma mondunk végleges!
Mit holmi férgek, holnapi nyavalyák
Nem rághatják meg.

Ha bányász szól, szava mély, mint tárnák mélye,
Szén a  lángoló szava, hozzád húzódó,
Melege ölel, érted porladó,
Olvadó acél, szívedbe sajgó.

Ha a bányász szól, szava mély, mint a tárnák mélye,
Fájdalmas, hallottakhoz könyörgő, ha téged ölel
Öleli a csendet, izzadtság és porszagú,
Lelke örvénye tömjén illatú.

Füstös kocsmák mélyén
Pálinka és sör, ott kemény a szó,
De végül, mégis mindig haza találó.

Várnai Zseni: Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,

minden tavasz csodás megújhodás,

a fajta él, s örökre megmarad,

a föld őrzi az életmagvakat,

s a nap kikelti, minden újra él:

fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,

innám a fényt, ameddig rámragyog,

a nap felé fordítnám arcomat,

s feledném minden búmat, harcomat,

élném időmet, amíg élhetem,

hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,

hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,

s a holnapom? Azt meg kell érni még,

csillag mécsem ki tudja meddig ég?!

de most, de most e tündöklő sugár

még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,

hogy éreztessem, ahogy érezem

ez illatot, e fényt, e nagy zenét,

e tavaszi varázslat ihletét,

mely mindig új és mindig ugyanaz:

csodák csodája: létezés… tavasz!

Csetneki Juhász Balázs: Csönd

             Csönd

kibontották virág lobogóikat a fák
kezdődik valami féktelen rohanás
ez most már végleges a télnek vége lett
a kezdet kegyelme sodor a vég végzetébe
így lesz mindennek majd egyszer vége

kökörcsin szárán ébred az ármány
ellenem jött a szél is de hazavitt mégis
borongós éjjelen hozzám bújt a félelem
az életben mennyi mindenre vágytál
 remélem ha kell lesz majd egy ágytál

a lusta nyár után az ősz már sodorja
fonja kötelét ködhálóját teríti szét
nem moccan a nyúl se fészkébe lapul
a hó magányom téli templomára hull
mélyén a csönd a csöndre ráborul

Sándor, József, Benedek napjára

Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

Sándor napján megszakad a tél,

József napján eltűnik a szél,

Zsákban Benedek

hoz majd meleget,

nincs több fázás, boldog, aki él.

Már közhírré szétdoboltatik:

minden kislány férjhez adatik,

szőkék legelébb,

aztán feketék,

végül barnák és a maradék.

Március 18. Sándor nap
         Sándor napja, a néphit szerint az első meleghozó nap. " Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget." Bizonyos vidékeken a zab és árpa vetésére legalkalmasabb napnak tartották.

Március 19. József nap
         A második meleget hozó nap. Szent József, a názáreti ács, Jézus gondviselőjének, a famunkások védőszentjének a napja.
            Ehhez a naphoz szintén fűződnek időjárás-, termésjóslás és haláljóslás is.
Ha ezen a napon pl. szivárványt látható az égen, akkor jó búza- és bortermés ígérkezik. De ha rossz idő van, akkor sok lesz a halott. Azt tartják, amilyen az idő Józsefkor, olyan lesz nyáron a szénahordáskor is.

            Sok helyütt ezen a napon engedik ki először a méheket és a legelőkre a marhákat, valamint ezen a napon ültetik el a fokhagymát és a krumplit. A hagyomány szerint ezen a napon szólalnak meg először a madarak, mert Szent József kiosztotta nekik a sípot. És ekkor érkeznek meg az első fecskék: "Fecskét látok, szeplőt hányok!" De ezidőtájt várták vissza a gólyákat is, amelyek tollazatának tisztaságából jósoltak. Ha tiszta fehér volt a tolluk színe, akkor szűk esztendő várt rájuk, viszont, ha koszos volt, akkor bő termésre számíthattak. A Mura vidéken ezen a napon a marhákat is kihajtják a legelőre.

Március 21. Benedek nap:
         A harmadik meleget hozó nap a bencés rend alapítójának, nursiai Benedeknek a nevét viseli. A név a latin Benediktus szóból származik, aminek jelentése: áldott. Ez a nap a tavasz első napja, és a napéjegyenlőség idejének napja is egyben. Régen ezen a napon zsírt és fokhagymát szenteltek, amelynek később csodatevő, betegségűző erőt tulajdonítottak. A szentelt fokhagyma főzetével kenegették a tífuszos betegek fejét és hasát. Időjárásjósló nap is, mert ha ezen a napon dörög az ég, akkor száraz lesz a nyár.

            Népi megfigyelés: Ha Sándor, József és Benedek napokon süt a nap, akkor hosszú, meleg nyár várható, ha nem süt, akkor hosszú, lucskos ősz lesz.

Március 15-e tiszteletére - - - - - - - - - Arany János: Nemzetőr-dal

Borsos József: Nemzetőr (1848; olaj, vászon; 110,5x86,5 cm)

Süvegemen nemzetiszín rózsa,
Ajakamon édes babám csókja;
Ne félj, babám, nem megyek világra:
Nemzetemnek vagyok katonája.

Nem kerestek engem kötéllel;
Zászló alá magam csaptam én fel:
Szülőanyám, te szép Magyarország,
Hogyne lennék holtig igaz hozzád!

Nem is adtam a lelkemet bérbe;
Négy garajcár úgyse sokat érne;

Van nekem még öt-hat garajcárom...
Azt is, ha kell, hazámnak ajánlom.

Fölnyergelem szürke paripámat;
Fegyveremre senki se tart számot,
Senkié sem, igaz keresményem:
Azt vegye hát el valaki tőlem!

Olyan marsra lábam se billentem,
Hogy azt bántsam, aki nem bánt engem:
De a szabadságért, ha egy íznyi,
Talpon állok mindhalálig víni.

(1848 áprilisában írta a Nemzetőr-dalt, amit azon nyomban megzenésítettek. Arany 1848 novemberében két hétig táborba szállt a szalontai nemzetőrökkel Arad védelmében.)