Tóth Árpád (Arad, 1886. április 1.- Budapest/Várnegyed, 1928. november 7.) születésnapja alkalmából az Esti sugárkoszorú (1923) című versével tisztelgek a nagy költő, műfordító előtt. "A vers a Nyugat első nemzedéke által újra népszerűvé tett hitvesi költészet szép példája. A panteisztikus (az Istent a természettel/világgal azonosító filozófiai irányzat) látomás és az érzés egyszerűsége közti ellentét adja a mű feszültségét. „Ez a nagy líra: földről emelve, égre villantva, földre zuhanva, perc és örökkévalóság között kimondani a legtöbbet, amit ember embernek mondhat, a legegyszerűbbet, amit férfiember asszonyembernek mondhat: jó élni, mert szeretlek. Ezt zengik ki a nyolcsoros, telt, nagy strófák, ez zeng a zárt verslejtésben, ezt csendítik meg a telt, dús rímek.” (Bóka László)
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Előttünk már hamvassá vált az út
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Előttünk már hamvassá vált az út
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
Az ezüst érmét 2011. április 14-én bocsátották ki.
(Tervezője: Csikai Márta; súlya: 31,46 g )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése