Tehetséges, ügyes ember morálja egyetlen lehető: tisztelni a törvényt, ameddig ésszerű, és fölrúgni, ahol ostoba!
A legősibb női fogás a lankadó szerelmes fölbizgatására, kikezdeni a vetélytársával. Pláne, ha kimutatja, hogy a barátságot előbbre helyezi a gyöngédségnél. (...) Az pedig lehetetlen, hogy egy másik férfi ne pukkadozzon a méregtől, ha azt kell végignéznie, hogy alázatos rabnőjét a semmibe vett vágytársa babusgatja.
Aki nagyon tetszik a nőknek, attól természetszerűleg nem egy futó pásztorórát akarnak, az előtt a nők többek akarnak lenni, mint élvezeti cikkek, ezért annak nehezebben is engedik át magukat.
A kísérleti ember az örök szükséglet a teremtésben. Ő a félbolond, ha nincs helyén, vagy a lángelme, ha helyére kerül.
Hát istenem, az ember nem élhet úgy, hogy megvesse magát.
A fordítottját csináltam annak, amit gyermekkoromban. Akkor egész nap lebzseltem, és este sunyi, jámbor pofával somfordáltam szüleim elé. Itt meg a művészek között adtam a ledér, javíthatatlan szoknyavadászt és borisszát: de otthon, a négy fal között kétségbeesett komolysággal ültem a papír elé, és összeszorított fogakkal küzdöttem a kifejezéssel. … Olyat akartam írni, amilyet senki még. Nem volt mintám, nem volt esztétikám, mindent magamból merítettem, a legnagyobb küszködéssel és a legszentebb írói áhítattal.
Nagy Endre egy helyütt leírja könyvében a nagyérdemű közönséget úgy, hogy ki is mondja rá a szentenciát: ha emberek tömegben vannak, akkor csőcselékké válnak, akár selyem ingmell és brilliáns butón legyen rajtok, akár condra. Mindegy! – (A kabaré regényéről; 1935.)
Aki tisztában van azzal, milyen keveset kaphat valaki ettől az élettől, ha csak azért éli, hogy élje éppen, nem egy egészséges ábrándjától, de egy hóbortjától is kegyetlenség megfosztani valakit.
Vad riadót ver a szívem
A szádra, válladra, kebeledre, csípődre
A szemem farkaséhes.
Semmit nem ígérek:
Máma szeretni foglak,
Holnap talán már rád se nézek
És soha többé.
(Forrás: Citátum)
