A Szent Jobb körmenet története

●Az ország első királyának halálát követő trónviszály miatt az exhumált holttest mumifikálódott jobb keze, mint ereklye a kincstár őrének a későbbi Partium területén lévő birtokára került. (A település neve: Szentjobb.) A zarándokhellyé vált birtokról Fehérvárra, később Boszniába jutott az ereklye, majd közel 200 évre nyoma veszett. Magyarországra ismét csak a 18. század végére került. Az akkori tengeri kereskedelem egyik központjában, az Adria parti Raguzában (ma: Dubrovnik, Horvátország) találtak rá.

●Mária Terézia hosszadalmas diplomáciai tárgyalások után Raguzából visszaszerezte a Szent Jobbot. Nagy pompával Budára szállították és az Angolkisasszonyok gondjaira bízta a királynő, ezzel együtt elrendelte Szent István napjának, augusztus 20-ának megünneplését. Az 1800-as évek elejétől a budavári palota Zsigmond-kápolnájában az udvari vár plébános gondjaira volt bízva, ahol 1944-ig volt látható. (1960-61-ben elbontották)

A Bach korszaktól 1944-ig minden év augusztus 20-án a Budavári Palota Udvari Vár plébániájától a Nagyboldogasszony-templomig haladt a menet.

A II. világháború után az Amerikai Katonai Misszió három tagja hozta vissza Magyarországra, az 1945. augusztus 20-i körmenetre.  

Ekkor a pesti Ferences templomtól a Bazilikáig vonult a több százezres körmenet. (1950-ig az angolkisasszonyok zárdájába került, majd ez után érkezett meg jelenlegi helyére, a Szent István Bazilikába.)

Ezt követően még kétszer tartottak körmenetet Budapest utcáin Mindszenty József bíboros hercegprímás vezetésével, majd 1948-tól negyven éves kényszerű szünet következett.

Az 1980-as évek végéig páncélszekrényben őrzött Szent Jobb 1987-ben már méltó helyére, a bazilika önálló kápolnájába került,

1989-től ismét évről évre elindul Szent István napján a könyörgő körmenet.

(A forrás alapja: A Szent István Bazilika honlapja) 

Sámsonra utaló régészeti bizonyítékokat találtak?

            Izraeli kutatók bejelentették: valószínűleg Sámson, a bibliai filiszteusok legfőbb ellenségének első régészeti bizonyítékai kerültek elő. A Jeruzsálemtől nyugatra lévő Bét-Semes városának dombjai között találták meg azt az ősi kőből készült pecsétet, amely az Ószövetségben szereplő Sámson és az oroszlán közötti harcot ábrázolja.

            A mintegy két és fél centiméter átmérőjű pecsét egy macskaszerű farokkal ábrázolt állatot jelenít meg, amint egy emberre támad. A pecsétet abban az ásatási rétegben találták meg, amely hozzávetőlegesen az i. e. 11. századig nyúlik vissza, amikor az izraelita törzsek Kánaán meghódítását követően erre a területre érkeztek. Abban az időben járunk, amikor a zsidó népet a bírák vezették (Bírák kora).

            A lelet helyszíne a Sórek-folyóhoz igen közel található, amely az izraeliták és filiszteus ellenségeik közötti határt jelképezte. Az izraeli szakemberek szerint ez is azt jelzi, hogy a pecsét Sámsonhoz köthető. Alternatív megoldásként az az elképzelés is felmerülhet, hogy a bírák korában több hősről szóló történetben is szerepelt az oroszlánnal való harc, és ez épülhetett be a Sámsonról szóló elbeszélésekbe. Így lehet, hogy egy másik oroszlánnal harcoló ősi történetre utal a lelet.

            Az Ószövetség egyik legismertebb karaktere erejét akkor fedezte fel, amikor puszta kézzel megölt egy oroszlánt. Az egyik legismertebb bibliai jelenetben Sámson, a filiszteusok legnagyobb ellensége egy szamárállkapoccsal ezer filiszteust küldött a másvilágra.

            Legendás erejét a hajának köszönhette. Ezt a titkot sokáig őrizte, azonban szeretője, Delila kiszedte belőle, majd alvás közben leborotválta a haját, a meggyengült és lekötözött Sámsont pedig átadta a filiszteusoknak, akik Gázába vitették. Megvakították és börtönbe vetették, ám a Biblia szerint Isten megsegítette harcosát, hogy egy utolsó bosszút álljon a gyűlölt népen. A fogságban újra kinőtt Sámson haja, a filiszteusok kivezették a vak izraelit tömlöcéből, hogy szórakoztassa őket áldozatbemutatásuk közben. A lakoma közben az épület oszlopait kidöntve magára és az ott lévő több száz filiszteusra omlasztotta Dágon istenség templomát. (2012/Múlt-kor)

TÍZ ÉVE ÍRTAM - Balatonfüred nevezetességeiből - Faültetés hagyománya alulnézetben

         Már évek óta eljárogatok a Balatonfüredi Bornapokra. A finom borok mellett kiváló kulturális programok is csalogatják az embereket. Szokásomhoz híven tavaly augusztusban is nézelődtem a Tagore sétányon is. Ennek nyomán több bejegyzésem született, közte az alábbi (amit teljes egészében közlök). Az idén is meglátogattam a Borheteket. Ennek kapcsán született  a Brassdance együttes műsorásól írt augusztus 17-i bejegyzésem. Külön kíváncsi voltam, hogy a tavalyi bejegyzésemnek lett-e foganatja, ugyanis akkor felhívtam rá az önkormányzat figyelmét is. Vagy e miatt, vagy más miatt, de a pótlás megtörtént, amit a kép is bizonyít.

A TAVALYI BEJEGYZÉSEM:
          Balatonfüred egyik különlegessége, hogy az itt megfordult híres személyiségek fát ültetnek a parkban. Az elsőt Rabindranath Tagore Nobel-díjas indiai költő ültette 1926-ban. Példáját először indiai politikusok követték, majd néhány év alatt hagyománnyá vált a faültetés, idővel személyek mellett eseményeket is megörökítettek

          A hindu hagyomány szerint, aki idős korában hársfát ültet, az megéri a fa kilombosodását. Tagore - idős kora ellenére - még tizennégy esztendőt élt. A fája szépen lombosodik a sok-sok sétáló örömére. És a többi nagyszámú fa is él, növekszik. Egy kivételével. A sétány vége felé található a Zöld zóna-fa, melyet az előtte elhelyezett ismertető tábla szerint a környezet megóvásának szándékával ültettek 2001-ben. Nem lombosodott ki, ezek szerint a környezet megóvásával még problémák vannak szép hazánkban. (Ez azonban nem vonatkozik egyik kedvenc városomra, Balatonfüredre, hiszen az egyre szebb, elegánsabb, és ahol óvják a természetet, a környezetet is!)

EGY ÉV MÚLVA EZT TALÁLTAM, HATOTT A BEJEGYZÉSEM:

HA VALAKI AZ IDÉN ARRA JÁR, LEGYEN SZÍVES EGY KÉPET KÜLDENI RÓLA