Bukarestben a központi hatalmak (Németország, Osztrák–Magyar
Monarchia, Bulgária, Oszmán Birodalom) békét kötöttek
Romániával. Az Osztrák–Magyar Monarchia javára a gyéren lakott
Kárpátok vonalán ugyan területet vesztett Románia (5636 km²,
ebből Magyarországé lett 3772 km²,
Bukovinához csatoltak 1864 km²-t),
Bulgáriának
pedig át kellett adnia Dobrudzsát a Duna-deltáig, de ennek fejében
elismerték jogát az addig a Románia szövetségeséhez, az Orosz
Birodalomhoz tartozó, sűrűn lakott, jó termőföldű, nagy
területű Bazarábföld/Besszarábia (kb. 40 000 km²)
bekebelezésére.
A
békeszerződés
8 fejezete
határozta
meg Románia további helyzetét. A hadsereget 10 hadosztályra
korlátozták (32
000 fő),
ebből csupán a besszarábiai kettő maradhatott teljes harci
létszámon, a Moldvában lévő nyolcnak békelétszámot írtak
elő. A hadiflotta teljes készültségben maradhatott. A szerződés
értelmében minden vallási felekezet egyenrangúvá vált, így
elméletileg a zsidók
helyzete
is rendeződött. Románia azonban megszállás alatt maradt, amelyet
a központi hatalmak hat hadosztálya látott el. A békeszerződés
azonban gazdasági kérdésekben
bizonyult
súlyos tehernek, például a teljes román kőolajtermelést
német
cégek kezébe adta volna, illetve kötelezte Romániát, hogy pár
éven keresztül adja át élelemfeleslegét a központi hatalmaknak,
és több háborús üzem bérbeadására is sor került.
A
bukaresti békét június 4-én a német Bundesrat
(Felsőház),
június 28-án a román Képviselőház, július 3-án a német
Reichstag
(Alsóház),
július 4-én pedig a román szenátus is jóváhagyta. I. Ferdinánd
román király azonban nem írta alá a szerződést, így az nem is
került becikkelyezésre.
A
románok a hadsereg leszerelését előíró rendelkezést sem
tartották be, húzták az időt, így a nyugati front német
vereségének idejében még mindig 175 000 román katona állt
fegyverben.
A
békeszerződést a német fegyverletétel után a
breszt–litovszki
békével együttesen
semmisnek nyilvánították, és Románia az antantnak tett ígérete
megszegése ellenére is a győztes oldalon fejezhette be a háborút.
Előzménye:
Az
első
világháború megindulása után
a
központi
hatalmak
Oroszország
megtámadására szólították fel Romániát a szövetségi
szerződésre hivatkozva. I. Károly királyt a koronatanács
elutasította, Románia deklarálta semlegességét. A háborús
felek igyekeztek maguk mellé állítani Romániát.
Károly utóda, Ferdinánd az antant mellé állt, és 1916.
augusztus 17-én Románia aláírta a bukaresti szerződést az
antant képviselőivel.
Ebben elismerték a román területi követeléseket, de kikötötték,
hogy Románia különbékét nem köthet. Az augusztus 28-án
megindult román támadás azonban hamarosan kifulladt a román
hadsereg gyenge felszereltsége, gyenge kiképzettsége és a
hadműveleteket alaposan lassító fosztogatások, rablások miatt. A
magyar csapatok Európa-szerte a frontokon harcoltak, így a kis
létszám miatt
csak
lassítani tudták
a románok előrehaladását. A
németek segítsége azonban megfordította a harc állását, és
december 6-án még Bukarestet is elfoglalták. Orosz segítséggel
azonban Moldva északi részén meg tudták vetni a lábukat. Az
1917-es októberi szocialista forradalom, majd a breszt–litovszki
béke után a románok magukra maradtak, és a december7-én
Foksányban kezdődött fegyverszüneti tárgyalások eredményeként
9-én aláírták a fegyverszüneti kérelmüket. A román vezetés
azonban még bízott abban, hogy a frissel alakult Ukrajna további
segítséget ad nekik, de 1918. február 9-én az ukránok is békét
kötöttek. Erre a románok már másnap, február 10-én végső
békét kértek.
1918.
február
24-én a német kormány megbízottjai átadták a békeszerződés
főbb pontjait tartalmazó dokumentumokat, majd március 5-én a
központi
hatalmak és Román Királyság
előzetes békét kötött a Bukarest melletti Bufteában.
A román csapatok ezután a
központi hatalmak hallgatólagos beleegyezésével megszállták
a saját
szövetségesük
az
Oroszországhoz
tartozó Bazarábföldet (Besszarábia),
és az általuk megalakított
bábkormány és
az általuk szervezett népgyűlés
1918.
április
9-én kimondta a Romániához történő örökös csatlakozást. A
németek sem tétlenkedtek Romániában, 1918. március
18-án a németbarát
Alexandru Marghiloman (élt:
1854. július 4.–1925. május 10.)
alakított
kormányt,
és 1918.
május
7-én a bukaresti Cotroceni-kastélyban megkötötte a békét a
központi hatalmakkal.