2023. szeptember 16., szombat

Gyümölcs fogyasztásával csökkenthető a cukorbetegség kockázata

            A kutatók több mint 187 ezer amerikai étrendjét vizsgálták meg - tudósított a BBC a British Medical Journalban frissen megjelent tanulmányról. Három különböző, nagy létszámú vizsgálat során ápolóktól és egészségügyi dolgozóktól felvett adatokat elemeztek brit, amerikai és szingapúri kutatók, hogy megnézzék, van-e kapcsolat a gyümölcsevés és a 2-es típusú cukorbetegség között.
            Ennél a betegségnél, amelyet inzulinrezisztenciának is neveznek, a szervezet sejtjei nem reagálnak megfelelően a hasnyálmirigy termelte inzulin hormonra, mely a vércukor szintjét szabályozza. Az is okozhatja, hogy a hasnyálmirigy nem bocsát ki megfelelő mennyiségű inzulint, ezért a vérben rendellenesen megnő a cukor mennyisége.
            A kutatás résztvevőinek 6,5 százalékánál, vagyis a 187 ezer 382 emberből 12 ezer 198-nál alakult ki 2-es típusú cukorbetegség. A vizsgálat kérdőíves kikérdezésen alapult, melyben a résztvevők négyévente beszámoltak arról, átlagosan milyen gyakran fogyasztottak az egyes gyümölcsökből egy-egy adagot. Rákérdeztek a szőlőre (mazsolára), az őszibarackra, a szilvára, a sárgabarackra, a banánra, a dinnyére, az almára, a körtére, a narancsra, a grépfrutra, az eperre és az áfonyára.  
            Azt az eredményt kapták, hogy heti három adag áfonya, szőlő vagy mazsola, alma és körte jelentősen csökkenti a cukorbetegség kockázatát. Ugyanez minden gyümölcsről elmondható, az utóbbiak azonban különösen hatékonynak bizonyultak.
            Amikor azonban a gyümölcslevek fogyasztását vizsgálták, azt találták, a 2-es típusú cukorbetegség kockázata némileg emelkedett. Úgy becsülték, ha a heti gyümölcslé-adagot teljes gyümölcsök evésével helyettesítenék, jótékonyan hatna az egészségre. Ha például áfonyára cserélnék a dzsúszt, a cukorbetegség esélye 33 százalékkal esne, ha szőlővel és mazsolával, akkor 19 százalékkal, ha almával és körtével, akkor 13 százalékkal. Ha bármilyen teljes gyümölcsöt, akár narancsot, őszibarackot, szilvát vagy kajszit fogyasztana az ember gyümölcslé helyett, az 7 százalékos kockázatcsökkenéssel járna. (Forrás: Richpoi Hírek)

VISSZATEKINTÉS - Kilencek Klubja fotókiállítás megnyitója Kispesten (3/3)

 Mezei-Novák Zita

Orvos-Csenki Ágnes

 Tornyi Ilona

Vinczek György

 A szépszámú közönség egy része

Nagyon finom volt az alkalomra készült torta

A tortának ugyan vége lett, de a kilenc kiállító munkáját látva szép jövőt jósolok azoknak, akik nem csak megkedvelték, hanem meg is szerették a fotózást.

2023. szeptember 15., péntek

Érdekességek















A gyógyító szőlő

            Az ősz közeledtével érdemes jobban odafigyelni egészségünkre. Az ember már ősszel is sokkal idegesebb, mint nyáron, ugyanis kevesebb vitamin jut a szervezetébe.
            A szőlő fogyasztása ősszel különösen ajánlott, mivel nagyon sokféle vitamint tartalmaz, összetevője egy flavonoid nevű növényi anyag is, amely jelentős fertőzésgátló, baktérium- és vírusölő hatású. A magja is értékes, az íze pedig egyszerűen mennyei.
            Ez a Bibliában is központi szerepet játszó és a leggazdagabb jelentéstartalommal felruházott gyümölcs eredetileg Szíriából származik. Onnan honosították meg Egyiptomban, majd később a kelták és a rómaiak Pannóniában (mai neve: Dunántúl) is művelték. Napjainkban ugyanolyan a jelentőségge, mint az időszámításunk utáni évszázadokban: élvezeti cikként, gyógyító növényként, valamint az úrvacsora átváltozást szimbolizáló növényeként szervezetünk, testünk, lelkünk tisztítására, megújítására szolgál. A hatszáz évet is kibíró és húszméteres mélységben földbe gyökeredző szőlőtőke ásványi anyagokban egyedülállóan gazdag nedűje nem véletlenül vált az emberiség életet adó, misztikus és kultikus italává.

A szőlő gyógyhatásai
            Szinte felsorolhatatlanok a szőlő gyógyhatóanyagai a sok C- és B-vitamintól kezdve akálium-, kalcium-, magnézium- és niacintartalmán át a bioflavonoidokig. A jelenlegi táplálkozástudomány a szív- és keringési betegségekben tartja leghatékonyabbnak a gyógyerejét. Miután tisztítja az erek falát, segít az érelmeszesedés és vérrögképződés megakadályozásában, a szívizmok rugalmas működésében is.
            A szőlő fogyasztása a májra és az epére is jótékony hatású, emellett a vesék és a hólyag működését is harmonizálja. A bizonyítottan vértisztító hatású szőlőlé az indiai ájurvédikus gyógyításban központi jelentőségű. A tüdő és a légutak tisztítása mellett a szervezet általános erősítője is. Az őszi hónapokban a fogyókúrázók és a tisztító gyógykúrát végzők egyik leghatásosabb gyümölcse, különösképpen, ha néhány napig mást nem is fogyasztunk. Az ősz beköszöntével hetekig, sőt hónapokig tisztulhatunk szőlővel és szőlőlével.

A szőlőmagról
            A többszörösen telítetlen zsírsavak egészségvédő és betegségeket megelőző hatása miatt már az iskolás gyermekeknek is ajánlják. A szőlő hidegen préselt magolaja bizonyítottan gazdag ezekben a szellemi frissességet is adó telítetlen zsírsavakban, amelyek az agy működését is pozitívan befolyásolják. Ma már a táplálék-kiegészítők között is megtaláljuk a szőlőmag-kapszulát, ami véd a vírusok és a baktériumok ellen, segít a daganatos betegségek megelőzésében, valamint a szív- és érrendszeri problémákban. A szőlőmagolaj a trombózis és a magas káros koleszterinszint természetes ellenszere. Érdemes gyümölcshúst és magot együtt fogyasztani és feldolgozni, hogy minden gyógyerő együtt legyen.
            A piros színű szőlő leve és a belőle készült vörösbor köztudottan jótékony hatású az egészségre, de nem csak az emésztés elősegítése miatt. A piros színű bogyós gyümölcsök – elsősorban a szőlő – tartalmaz egy flavonoid nevű növényi anyagot, amely jelentős antioxidáns (fertőzésgátló, baktérium- és vírusölő) hatású.
            Mivel a mag és a gyümölcs is tartalmaz gyógyanyagokat, együttes fogyasztásuk ajánlott szőlőlében és borban egyaránt. A jó minőségű vörösbor, mint minden gyógyszer, nagyobb mennyiségben kifejezetten ártalmas, rendszeres és mértékletes fogyasztása azonban véd a vírusok, baktériumok és a rákos megbetegedések ellen. Egy pohár vörösbor naponta mindenkinek ajánlott – a gyomorbetegek kivételével.

Fogkefe helyett szőlő?
     A szőlő természetesen nem pótolhatja a fogmosást, de a benne lévő polifenol nevű hatóanyag akadályozza a fogszuvasodást okozó baktériumok szaporodását. Ez a hatás a mazsolát is jellemzi. Cukor helyett tehát nemcsak a szőlő, hanem a magas gyümölcscukor-tartalmú mazsola is ajánlott, különösen gyermekeknek, nem utolsósorban fogkímélő hatása miatt. (Alapja: Richpoi Hírek) 

VISSZATEKINTÉS - Kilencek Klubja fotókiállítás megnyitója Kispesten (3/2)

  Színvonalas kiállítással mutatkozott be 2014. szeptember 12-én a Kilencek Klubja a Kispesti Művelődési Házban.

A Kispesti Művelődési Ház fotótanfolyamán végzett kilenc fő bemutatta tanulmányai eredményét. Bal oldalon a tanfolyamvezető, Horváth Péter, akinek innen is gratulálok a kiváló eredményhez.
Gábor Ilona, az intézmény igazgatója köszöntőjében külön kifejezte örömét, hogy saját tanfolyamuk résztvevőinek láthatjuk a képeit. Kincses Károly fotómuzeológus szellemes megnyitója a fényképezés műhelytitkaiba is beavatott bennünket. Hihettünk neki, hiszen hat éves kora óta mintegy egy millió exponálás áll a szavai mögött. Nekem külön szimpatikus volt, hogy felajánlotta a kiállítóknak, szívesen elmondja a személyes véleményét is a kiállított képeiről, ha valaki igényli.


Winczek György, Kispest alpolgármestere, mint tanuló mondta el - hasonlóan szellemes stílusban -  tapasztalatait a tanfolyamról. Kiemelte a hölgyek összetartó szerepét, és a tanfolyam vezetőjének a szakmai tudása melletti kiváló pedagógiai érzékét is.
Horváth Péter nagyon örült a külön ajándéknak, mellyel a "tanítványok" lepték meg szeretetük, megbecsülésük jeleként.
(Holnap folytatom)

2023. szeptember 14., csütörtök

Mai mondások 2/2.

21. Aki megházasodik, az megtudja mi a boldogság, de akkor már késő.
22. Mivel mindig az okos enged, már rég a hülyék uralkodnak...
23. Engedj a kísértésnek: nem biztos, hogy máskor is lesz rá alkalmad.

24. Soha ne becsüld le az ostobaság hatalmát!
25. Aki kérdez, öt percig buta, ám aki nem kérdez, örök életre buta marad.

26. A zsenialitásnak megvannak a maga határai. A hülyeség azonban  nincs ilyen határok közé szorítva.
27. A zseni okítás nélkül olyan, mint ezüst a bányában.

28. Ha könnyűnek találod azt, amit mások nehéznek, tehetséges vagy. Ha  meg tudod tenni, ami a tehetségesek számára lehetetlen, akkor zseni.
29. A karfiol nem más, mint káposzta, csak főiskolát végzett.

30. A döntésképtelenség legnagyobb akadálya túlságosan nagy tudás.
31. Csak azért, mert senki sem ért meg, még nem vagy művész.

32. Kedvelem Önt. Emlékeztet rá, milyen volt fiatalnak és hülyének lenni.
33. Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn!

34. Úriember az, aki nemi erőszak után hazakísér.
35. Üdvözlöm! Itt a Tűzoltóság üzenetrögzítője.

36. Ügyelj Budapest tisztaságára! Egyél meg naponta egy galambot!
37. Üldöz a munka, de én vagyok a gyorsabb.

38. Üzleti érzék: 95%-ban érteni az emberekhez, 5%-ban a gazdasághoz.
39. Igaz, hogy a kemény munka még nem ölt meg senkit, de hát miért kockáztasson az ember.

40. Az első kínos élményben a megszületésemkor volt részem. Egy nő  feküdt mellettem az ágyban.
41. Vegyen fel a gyárba igazgató úr. Meglátja milyen kevés munkával beérem...

42. Verés közben jön-megy a székláb.

VISSZATEKINTÉS - Kilencek Klubja fotókiállítás megnyitója Kispesten (3/1)

  Színvonalas kiállítással mutatkozott be 2014. szeptember 12-én a Kilencek Klubja a Kispesti Művelődési Házban.

A Kispesti Művelődési Ház fotótanfolyamán végzett kilenc fő bemutatta tanulmányai eredményét. Bal oldalon a tanfolyamvezető, Horváth Péter, akinek innen is gratulálok a kiváló eredményhez.
Gábor Ilona, az intézmény igazgatója köszöntőjében külön kifejezte örömét, hogy saját tanfolyamuk résztvevőinek láthatjuk a képeit. Kincses Károly fotómuzeológus szellemes megnyitója a fényképezés műhelytitkaiba is beavatott bennünket. Hihettünk neki, hiszen hat éves kora óta mintegy egy millió exponálás áll a szavai mögött. Nekem külön szimpatikus volt, hogy felajánlotta a kiállítóknak, szívesen elmondja a személyes véleményét is a kiállított képeiről, ha valaki igényli.


Winczek György, Kispest alpolgármestere, mint tanuló mondta el - hasonlóan szellemes stílusban -  tapasztalatait a tanfolyamról. Kiemelte a hölgyek összetartó szerepét, és a tanfolyam vezetőjének a szakmai tudása melletti kiváló pedagógiai érzékét is.
Horváth Péter nagyon örült a külön ajándéknak, mellyel a "tanítványok" lepték meg szeretetük, megbecsülésük jeleként.
(Holnap folytatom)

2023. szeptember 13., szerda

Mai mondások 2/1.

1.      Minket nem lehet elbocsátani!!! A rabszolgákat el szokták adni...
2.      A sikerhez vezető út karbantartás miatt zárva.
3.      A legveszélyesebb sütemény az esküvői torta.
4.      A mosoly még mindig a legelegánsabb módja annak, hogy kimutasd a  fogad fehérjét
5.      A nagyotmondás ellen a nagyothallás az egyetlen védelem.
6.      A főnök tekintete mindig nyílt és őszinte. Vagyis egyik szeméből a  nyílt gonoszság, a másikból az őszinte rosszindulat sugárzik.
7.      A hibáiból tanul az ember. Vannak azonban olyanok, akik sohasem hibáznak.
8.       A gödrök első számú törvénye: Ha benne vagy, ne áss tovább!
9.      A tiszta lelkiismeret általában a rossz emlékezet jele.
10.  A tapasztalat segít minket, hogy ugyanazt a hibát legközelebb  sokkal ravaszabban kövessük el.
11.  Annak ellenére, hogy az élet drága, még mindig elég népszerű.
12.  A pénz minden gonoszság gyökere... és az embernek szüksége van gyökerekre.
13.  A kritikus olyan nyomorék, aki futni tanít.
14.  A tapasztalat jó iskola, csak a tandíj magas.
15.  Budapesten két féle gyalogos van: kaszkadőr és kamikáze.
16.  Olyan vagy, mint a csésze. Aljas és nagyfülű.
17.  Jöttem, láttam, és most nem győzök bocsánatot kérni.
18.  Barátok jönnek, mennek... az ellenségek gyűlnek.
19.  Egyesek szerint a szó akkor hal meg, ha kimondják. Szerintem akkor  kezd el élni igazán.
20.  Az ideális nő olyan mind a Hold. Este jön, reggel megy.

Aranyszájú Szent János emléknapjára - szeptember 13.

Aranyszájú Szent János (görög betűkkel) ωάννης Χρυσόστομος, Jóannész Khrüszosztomosz, latinul Iohannes Chrysostomos) (Antiokheia, 344-347 között – Komana (Pontosz), 407. szeptember 14.) prédikátor, teológus, egyházatya, egyháztanító. Az ékesszólásáról híres Jánost halála után (néhány forrás szerint még életében) chrysostomos-nak, aranyszájúnak nevezték. A keleti katolikus egyházak és az ortodox kereszténység a három szent főpap közé sorolja Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely mellett.
János elhatárolódott az ariánusoktól és a Novatianus követőitől, nem foglalkozott a dogmatika apró részleteivel és teológiai vitákkal. A mindennapi életben tanúsított jámborság volt fontos számára és nem a dogmatikához ragaszkodó igazhitűség. János volt a korai egyház legnagyobb szónoka. Számos prédikációt tartott az Újszövetségről, főleg Szent Pál leveleiről és az Ószövetségről, különösen Mózes első könyvéről. 67 beszédet mondott Mózes első könyvéről, 59-et A zsoltárok könyvéről, 90-et Máté evangéliumáról, 88-at János evangéliumáról, 55-öt pedig Az apostolok cselekedeteiről. Beszédeit a hallgatóság jegyezte le és terjesztette. Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely mellett János is elítélte a szegények kizsákmányolásán keresztül létrehozott luxust és fényűzést. Rendkívül fontosnak tartotta az adakozást, de a szegények lelki, szellemi szükségleteivel is foglalkozott. „Nem az gazdag, aki sokat birtokol, hanem az, aki kevéssel is beéri. Nem az szegény, akinek szinte nincs semmije, hanem az, aki vagyonra vágyik” hirdette János. A korára jellemző társadalmi viszonyokat illetően János arra buzdított, hogy bánjanak emberségesen a rabszolgákkal, tanítsák és képezzék őket, hogy felszabadulásuk után képesek legyenek gondoskodni magukról. Szent Ambrushoz és Hippói Szent Ágostonhoz hasonlóan ő is arra szólította fel a hívőket, hogy Krisztus iránti engedelmességből szabadítsák fel felesleges rabszolgáikat.
Nagy súlyt helyezett a pogányok közötti misszionálásra. A gót Unilát János szentelte pappá, és elküldte a Krímbe, hogy térítse meg a gótokat. Trákia lakosságát is meg akarta téríteni, ezért felszólította a gyülekezet nagybirtokosait, hogy építsenek templomokat. A Perzsia keresztényeinek sorsát is szívén viselte. Személyes küldöttjén keresztül sikerült elérnie, hogy a keresztények iránt türelmesebbek lettek, és engedélyezték a templomok építését is. Igyekezett a régi kultuszokat felszámolni, a pogány szentélyeket bezárni. 401-ben lehetővé tette János, hogy Porfüroszt, Gáza püspökét kihallgatáson fogadja Eudoxia császárné. Ennek eredményeként Arcadius császár fegyveres csapatokat küldött Gázába, és lerombolták a pogány szentélyeket. (Forrás: Wikipedia)

VISSZAEMLÉKEZÉS - Autómodell börzén jártam - Budapest, 2014. szeptember 12.








 Rigó Endre maga készíti ezeket a szép buszmodelleket. Két évre előre tele a notesze, annyi megrendelése van. Innen is gratulálok neki!
         
 Mindig nevetve mesélgetem, hogy Magyarországon egyetlen hely van, a Bélyegszövetség székháza, ahol jóval több a férfi WC, mint a női (az öt emeletes épületben csak a földszinten, a büfé mellett van női!!!). Ma a fiammal elmentem a havonta megrendezett börzére. Ameddig a szem ellátott autómodell, komoly férfiak, csend és nyugalom! Minden férfitársamnak ajánlom kikapcsolódni, kellemes társaságban lenni. Összesen ennyi hölgyet láttam, ők lehetnek a legbéketűrőbb, legalkalmazkodóbb társak messze környéken!