Tragikus fiatal élete
Vasvári Pál (eredeti nevén Fejér Pál; Bűd, 1826. július 14. – Havasnagyfalu, 1849. július 5.) történész, filozófus, forradalmár, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja.
Édesapja, Fejér Pál görög katolikus pap volt. Vasvári tanulmányait a nagykárolyi piarista gimnáziumban kezdte meg. 1843-ban beiratkozott a pesti egyetemre, ahol történelmet és természettant hallgatott, de idővel teljesen a történelemnek szentelte magát. Mint egyetemi hallgató, vezérszerepet vitt az ifjúság körében. 1847-ben, a Teleki Blanka által alapított nevelőintézetbe került tanárnak. Az 1848. márciusi események során Vasvári is ott volt a vezetők között. A 12 pont megalkotásában, majd a népgyűlés elé terjesztésében főszerepet vállalt. A március 16-án megalakult közcsendbizottmány tagja. Ott volt március 18-án a petíciót vivő küldöttségben is. Az április 11-én megérkező minisztereket ő üdvözölte, majd mint titkár nyert alkalmazást a pénzügyminiszter mellett.
Kossuth Lajos többször megbízta polgári futárként Jellasics inváziója alatt. 1849 elején Bihat, Szatmár és Szabolcs vármegyékben szabadcsapatot verbuvált, s annak vezére lett. Az Erdélyi Szigethegységben harcolt, mint őrnagy. Futyinell (románul: Fântânele) mellett a gyalui havason az Avram Iancu vezette román csapatok megölték, halála pontos dátumát illetően mind a mai napig eltérőek a vélemények.
Daday János kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy Vasvárinak akkor tulajdonképpen nem kellett volna harcolnia és meghalnia. Akkorára már Kossuth és a felkelt mócok vezére, Janku Ábrahám megegyeztek, és békét kötöttek. Csupán a komunikáció hiánya, az általános zűrzavar, az alkalmi futárok megbízhatatlansága, vagy pusztán a véletlennek tudható be, hogy a megbékélés híre időben nem jutott el sem Vasvári 600 főre tehető csapatához, sem a Futyinell környéki móc felkelőkhöz.
Július 18-án Kossuth Nagyváradon személyesen találkozik Bem tábornokkal, a szabadságharc fenegyerekével, majd Kolozsvárra utazik Június 21-én innen küldi parancsát Keménynek, hogy nyomuljon a havasok közé, és egyben a Gyalun tartózkodó Szépszögi őrnagyot és Bánffyhunyadról Vasvári Pál őrnagyot a támogatására rendelte. Vasvári csapatával Bánffyhunyadról meg is érkezik Futyinell község környékére, és várja, hogy megérkezzenek a gyalui egységek. Hiábavaló várakozás után – élelmük is fogytán – visszaindulnak a sziklás, meredek hegyoldalon, a csúszós szurdokokban, a mindenfelé rejtőzködő ellenséges túlerő között. A tetejében még sűrű köd is borítja a környéket. Pivány Ignác főhadnagy jelentése szerint: „Székelyeim az ütközet alatt férfiasan viselték magukat. De fegyvereink mindinkább kezdték szolgálatukat megtagadni: tüzük mindinkább gyengébb és gyengébb lett, de ennek dacára csatárláncunk rendje meglehetősen hosszú időn át meg nem bomlott. Midőn tüzünk már úgyszólván elalvó félben volt, akkor nekibátorodtak a románok … Fejsze és lándzsa ellenében a puskatus nem elegendő védőszer, sorunk megbomlott…”. A szűk, hosszú katlanba szorult magyarokat válogatás nélkül, tömegesen irthatták a mócok, felülről még mázsás kövek is zuhogtak alá. „A rémület általánossá vált. Így jutottunk el a szoros-út mintegy közepéig.” Itt „egyik ágyúnk volt felállítva…” Az ágyú körül iszonyatos küzdelem keletkezett. „Vasvári és néhány tiszt őrülten védték.”
Vasvár haláláról több verzió terjedt el. Pivány beszámolója szerint Vasvári kezébe ragadta csapatának lobogóját, s az ellenség közé rohant. Más források szerint golyók terítették le, megint mások szerint fejszével verték szét a fejét, de Korkes Miklós, a román csapatok vezetője szerint Vasvárinak „egy fejszés elállotta útját, fejszével főbe ütötte, s levágta a fejét”
Csak Buzgó László százados a csapat romjaival vágja keresztül magát a gyűrűn, és viszi el a szomorú hírt.
(Források: Wikipedia, Daday János, Nagyvárad írása, Magyar Hírlap július 6-i cikke)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése