2022. március 5., szombat
Sztálin halála napján (Eörsi István cikk-cakkos életútja) - március 5.
A totális diktatúrákról már több bejegyzésem megjelent a blogomban, célom az elrugaszkodott önkény bemutatása, nehogy még egyszer megismétlődjön.
Most egy olyan embert mutatok be Sztálin halálának ürügyén, aki teljesen megváltozott élete folyamán. Sokan vallják, hogy az ember nem változtathatja meg a véleményét, a világnézetét, legfeljebb taktikai vagy létfenntartási okból. De van egy határa a taktikának is, az nem szokott nyolc év börtönnel járni. Eörsi István a legjobb példa, hogy valaki meghasonul, és tökéletesen megváltozik. Ugyanabban a rendszerben 21 éves korában már megkapta a József Attila-díjat, ami fényes karrier kezdetét jelentette. 25 éves korában pedig már börtönben ült, ami az élete további részének teljes reménytelenségét vetítette előre.
Eörsi István, eredeti nevén Schleiffer Ede (Budapest, 1931. június 16. – Budapest, 2005. október 13.) író, költő, műfordító, publicista. Fiatalon sztálinista nézeteket vallott, s Sztálin halála alkalmából dicsőítő verset is írt. 1953-tól már reformer gondolkodású lett, Nagy Imre követője volt. Az 1956-os forradalomban aktívan részt vett, főként újságírói tevékenységével. 1956 decemberében nyolc év börtönre ítélték, de 1960. augusztus 20-án amnesztiát kapott. 1967-ig főképp fordításokból élt, ám ekkortól az Élet és Irodalomnál szerződést kapott. 1977–1982-ig a kaposvári Csiky Gergely Színház dramaturgjaként dolgozott, de ellenzéki magatartása miatt elbocsátották. Attól kezdve szabad foglalkozású író volt. 1983–1986 között Nyugat-Berlinben élt. 1989-ben visszatért Kaposvárra. A rendszerváltást követően az SZDSZ tagja lett 2004-ig, amikor a párt politikája elleni tiltakozásból kilépett. Az Élet és Irodalom, a Beszélő és a Magyar Narancs című újságok rendszeres szerzőjeként tevékenykedett.
(Wikipedia felhasználásával).
Elismerései
- 1952: József Attila-díj
- 1983: Frankfurter Autorenstiftung-díj
- 1988: osztrák műfordítói díj
- 1989: Déry Tibor-díj
- 1990: Színikritikusok Díja
- 1991: a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Díszített Csillagrendje
- 1993: Parnasszus-különdíj
- 1993: Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának (IBBY) különdíja
- 1996: Soros Alapítvány életmű-díj
- 2005: Kossuth-díj
Eörsi István:
Sztálin
Sztálin
A Betegség Híre. Az volt a legiszonyúbb,
Hogy elvesztette a szót és öntudatát,
ki a világon a legtöbb igazságot beszélte,
arra borul a némaság,
ki a világról legtöbbet tud, most önmagát
sem ismeri --- fekszik mozdulatlanul.
Remény az agya, remény száll feléje
s egyszerre az is a semmibe hull...
Kés Hasít így a húsba, a rádió szinte üvöltött,
vagy csak én hallottam úgy? nem, hisz
az éter megtelt a torlódó fájdalom nehezével
gyásszal teli drótok jajszava nyöszörgött,
zörgött s a csupasz fa ága a szélben,
de a sok hang és zörej,
nem akart szóvá összeállni mégsem, a hírt
akarata ellen jajongva cipelte mind...
a házakra leszálltak a fekete vásznak,
tépett madarak szárnyai, verődve verődtek,
alattuk emberek jártak, amott egy idősebb
férfi rángó arcai közt tévedezve, nehezen
gurult a könnycsepp...
nem hunytam le a szemem,
bennem is fénylő csillám remegett,
egymás felé tartott tükrök az arcok,
melyekben magára ismert a kínlódó szeretet...
Egyszerre agyamba nyomult a képe fekete
keretben, arca minden vonását ismerem,
de így mégis az egész annyira ismeretlen,
hogy elszorul a szó, nem is tudom, hogy
ezerszeresen megnő a szeretet a gyász lencséjén
keresztül... csak most, hogy nézem az arcát,
mely sohasem rezdül aztán mosolyra száját,
mely nem nyílik szóra, nem szívja pipáját...
és mégis régi kép ez... újra látom,
kisüt a keretből, szinte már kilép.
Ő maradt az élet, érzem tekintetét, arcomra száll,
majd végighullámzik az elárvult világon...
Mindent vesztettünk örökre el...
gyár volt az agya jelen és jövő számára
szakadatlan termelő --- többé ez a gyár
nem munkál soha már --- mert elmosta a vér,
lerombolta a halál...
De termékeit nem rontja az idő, vésd mind az
eszedbe, szívd a szívedbe, hordozza véred,
s ahogy lángra lobog, világítson legbensőbb
rejtekeidbe, hogy még azt is megértsed,
amit Ő már nem alkotott...
A gondot , a munkát sose hűlt hitét, harcát,
hagyta reád, világ, dolgos ezernyi nép,
az Ö biztató szavát őrzi és adja gyászában is
a Párt tovább...sebek verdeső lobogók, feketék,
könnycsepp, mely vöröslő szemekben ég,
gyásznapok, halálig felejthetetlenek, de mind
nem elég --- nőnünk kell emberiség, hogy közösen
betölthessük helyét, az égbemerendő rettenetes
űrt, hogy jól használjuk, izmainkba gyűlt,
ölelő, sújtó roppant erejét...
2022. március 4., péntek
Mocsári hibiszkusz (mocsári mályva vagy óriás hibiszkusz)
Érdekességek a diktatúra jellemrajzához - Berija 2/2.
A vezetők között a kapcsolatok szövevényes rendszere épült ki. Még a leghétköznapibb tevékenységnek is lehetett politikai jelentősége, amennyiben az udvaroncot közelebb vitte a Gazdához. A fiatal Lavrentyij Berija – Grúzia kiskirálya – egy közösen eltöltött kiránduláson felajánlotta Sztálinnak, hogy segít kigyomlálni a kertjét: az övébe tűzött egy baltát, és közölte Sztálinnal, hogy nincs az a fa, amit ne tudna kivágni. Sztálin értette a célzást. Nemsokára ő lett a Szovjetunió főhóhéra.
Amikor Sztálin 1938-ban Beriját kinevezte az NKVD élére, és Moszkvába helyezte át, maga választott számára lakhelyet, egy pazar nemesi palotát. (Ma a tunéziai nagykövetség épülete.) Felesége és fia az épület egyik szárnyába lakott, Berijának pedig a másik oldalon voltak a szobái és irodái. Itt több női áldozatát megerőszakolta. Amikor egyikük elutasította Beríja közeledését, de az őr véletlenül mégis odaadta neki a szokásos virágcsokrot, Berija állítólag ezt kiabálta: „Ez nem csokor, hanem koszorú!”.
0
Sztálin a privilégiumok feletti őrködés jogát magának tartotta fenn. Minden vezetőnek ő választott autót, például Berija egy páncélozott Packardot, valamint egy ZiSZ-t és egy Mercedest kapott.
A humor szemszögéből:
A képen Sztálin udvarának két legelvetemültebb szörnye látható 1934-ben. A XVII. Kongresszuson csatlakoztak a vezetőséghez (csak később jutottak a hatalom csúcsára). Berija és Jezsov, a Központi Bizottság emelkedőben lévő tisztviselői a kongresszus alkalomból pózol a fényképezőgép előtt. Jezsov ambiciózus, fanatikus, jó természetű, ám betegségekre hajlamos, biszexuális törpe volt. Mindenki szerette egészen 1936-ig, amikor kinevezték a politikai rendőrség (NKVD) élére, és Sztálin legádázabb gyilkosává lépett elő. Beriját gátlástalansága miatt helyezték át 1938-ban Moszkvába, hogy elpusztítsa Jezsovot. Meg is tette, sőt személyesen felügyelte kivégzését!
A szovjet vezetők nagyon szerettek fényképezkedni. Az 1930-as években készült képen a két mukatárs, Bagirov (x) és Berija (xx) látható. Sztálin halála után mindkettőt kivégezték.
Források:
Kun Miklós: Az ismeretlen Sztálin
Simon Montefiore: Sztálin. A Vörös Cár udvara.
Kun Miklós: Oroszország válaszúton
A humor szemszögéből:
Sztálin nagy beszédet tart, amikor a harmadik sorban valakire nagyon rájön a köhöghetnék. Hosszasan köhög, Sztálin vészjóslóan félbeszakítja beszédét és megkérdezi:
-Elvtársak, ki zavarja köhögésével a beszédemet?
Senki nem jelentkezik, mire Sztálin Berijához, a politikai rendőrség főnökéhez fordul: –Berija elvtárs, kísérje ki az első sort!
Az első sorban ülőket kiviszik, lövések hangja szűrődik be..
Pár perc múlva a köhögési jelenet megismétlődik, a harmadik sorban ülő elvtárs ismét nem jelentkezik. -Berija elvtárs, kísérje ki a második sort!
Berija teljesíti az utasítást, újabb lövöldözés hallatszik.
A göthös elvtársra újból rájön a köhögés, s mivel most már a harmadik sor következik, hogy a sorában ülő társait megmente, Sztálin kérdésére elhaló hangon jeletkezik.
Mire Sztálin így fordul Berijához: –Berija elvtárs, az én kocsimmal vitesse el ezt a szegény, beteg elvtársat a Kreml ügyeletes orvosához, mert mindenki jól jegyezze meg, a szocializmusban a legfőbb érték az ember!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)