Raguza (ma: Dubrovnik; Horvátország) a világ egyik legkedvesebb, legpatinásabb városa, amelyik 168 évig a Magyar Korona része volt. A fennhatóság elismerésének jeléül háború esetén harminc gálya kiállítására kötelezték magukat, valamint évi 500 aranyforintot fizettek a magyar királynak és a magyar király tiszteletére ünnepeket rendeztek.
Az idegenvezetők nemzetközi napja (International Tourist Guide Day). 1985 óta számos országban megünneplik február utolsó vasárnapján, oly módon, hogy az idegenvezetők elsősorban saját honfitársaiknak mutatják be városukat ellenszolgáltatás nélkül, hogy azok a városuk érdekességeit jobban megismerjék. Némely európai fővárosban egy hétig tartó ünneppé fejlődött ez a megmozdulás.
Én most Raguza egy kiemelkedő nevezetességével köszöntöm kollegáimat és blogom látogatóit.
Sponza-palota (Palača Sponza) – Levéltár: A 14. századi épületet 1516–25 között átépítették gótikus és reneszánsz stílusban. Vámhivatalnak, pénzverdének, kincstárnak, banknak, gabonaraktárnak, de még kulturális központnak, tudóstársasági székhelynek, sőt pincéjét még fogdának is használták az idők folyamán. Napjainkban a Dubrovniki Állami Levéltárnak (Državni Arhiv u Dubrovniku) és nyári koncerteknek ad helyszínt. A Paskoje Miličevič vezetésével dolgozó korčulai kőfaragók a kor két stílusát ötvözték: az elegánsan faragott, kiugró árkádsor és a második emelet négy ablaka a reneszánsz, az első szint gyönyörű, velencei hármas osztatú, valamint két csipkézett, szimpla ablaka a gótika elvárásai szerint készült. A felső szinten található Szent Balázs (Vlaho)-szobor 14. századi. Az udvar bejáratával szemben, az árkádsor fölötti latin feliratot érdemes megfogadni: „A csalás és a súlyok meghamisítása tilos. Az áruk mérése közben Isten engem is megmér.” Középkori öltözetet viselő polgár – némi ellenszolgáltatás fejében – díszes oklevelet állít ki a megbízónak, hogy ő tisztes raguzai polgár.
A levéltár a 13. sz. és a köztársaság bukása közti 600 év anyagát őrzi. Ezekből a felbecsülhetetlen értékű dokumentumokból, tárgyakból látható egy válogatott kiállítás, de az 1991–95-ös háború mártírjai is kaptak két termet.
(Szöveg és kép – Batár Zsolt Botond: Horvátország déli területei c. útikalauzomból)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése