2023. január 12., csütörtök

Érdekességek száztíz évvel ezelőttről - Kiváló hivatalnokok, bemeszelt végrehajtó

            Cholnoky Viktor veszprémi születésű író, újságíró, műfordító 1898-ban Balaton hírlap címmel közgazdasági és társadalmi hetilapot indított Veszprémben. Kukkantsunk be a második évfolyam első negyedévi számaiba.

            Abban az időben is kiváló emberek látták el a közhivatalokat. Kolossváry József alispán Veszprém város összes hivatalánál vizsgálatot végzett. „Konstatáljuk, hogy a gyökeres vizsgálat során minden rendben találtatott, semmi hiba nem volt felfedezhető.” De ugyanígy járt Lipcsey András csendőrhadnagy, keszthelyi szakaszparancsnok, aki január 13-án tartott hivatalos vizsgálatot a balatonfüredi csendőrőrs felett. „A vizsgálatnál minden a legnagyobb rendben találtatott” – olvashatták megnyugodva a korabeli polgárok.

            Deutsch G. Sándor veszprémi borkereskedő cége a Zala megyei Bazsi községbeli gazdáktól borokat kívánt vásárolni. Névtelen levélben figyelmeztették, hogy a borok hamisak. Deutsch mintákat vétetett, majd Budapesten elemeztette. Kiderült, hogy tényleg hamisak, mire a sümegi szolgabíróságnál feljelentést tett a hamisítók ellen.

            A belügyminiszter körrendeletben figyelmeztette a törvényhatóságokat, hogy amikor a honvédség a tartalékosokat behívja gyakorlatra, a hivatalnokok helyettesítéséről kellő időben gondoskodjanak. Évről évre növekedik ugyanis a kérelmezők száma, hogy nélkülözhetetlenek a hivatalban. Ezt a továbbiakban nem hiszi el, és csak „különös méltányolást érdemlő esetekben” ad helyet a kéréseknek.

            Néhány diák a 115 évvel ezelőtti utazási lehetőséggel, lovas kocsival igyekeztek haza Veszprémbe karácsonyi vakációra. Fejér megye déli részén, a Balatontól légvonalban 8 km-re fekvő Enyingen a Szarvas-féle kocsma udvarán december 23-án a ruháikat tartalmazó zsákot ellopták.

            Az egyik Balaton-parti községben 115 évvel ezelőtt megjelent egy bírósági végrehajtó, és az egyik parasztgazdát akarta „ekzekválni”. Azonban meglepetés várta. A községnek minden harcra kész hölgye szokatlan fegyverrel, meszelőkkel fogadta és mielőtt hozzákezdhetett volna „hivatalos működéséhez, a szó szoros értelmében tetőtől talpig bemeszelték”. Erre a végrehajtó megugrott, de az amazonokat feljelentette a törvényszéken hatóság elleni erőszakért.

            Cholnoky Viktor egyik írásában nagyon rossz jósnak bizonyult néhány évvel Trianon előtt. „Szertetekintve… önkéntelenül ajkunkra száll a kérdés, vajon lesz-e hazánk dicső múltjához méltó jövendője?” A történelem válasza szerinte: lesz. El fog érkezni az idő, midőn e haza minden másfajú népe nyelvre, szokásokra és érzületre bele fog olvadni a magyar fajba. Mert nincs a világon nép, amelyben annyi áthasonító erő volna, mint a magyarban van.

            Szinte hihetetlen, de 115 évvel ezelőtt Veszprémben a bőséges források annyi vizet szolgáltattak, hogy sem a lakosságnak, sem a hatóságnak nem jutott eszébe takarékoskodni a vízzel. A nemrég megépült vízvezetéknek egyesek úgy örülnek, hogy a konyhákban éjszakákon keresztül nyitva hagyták a csapot, a WC-kagylókban mértéktelen, túlságos öblögetéssel rengeteg vizet elfolyattak, „hogy a közkutaknál micsoda pazarlás történik, az meg szinte hihetetlen”. Az oktalan fecsérlésnek nincs korlátja – olvashatjuk –, mert a hatóság nem félvén a vízhiánytól, nem lépett közbe, sőt a közegészségre nézve egyenesen hasznosnak tartván a túlságos tisztálkodást.

Három korabeli vicc:
–Hallotta a kis Hubermannt hegedülni? Igazi csodagyerek!
–Én is ismerek csodagyereket, amikor született, az atyja már 75 éves volt.

No, hogy mulattatok a Miska lakodalmán?
–Nagyszerűen! Még a menyasszony is verekedett.

–Állítása, hogy a húsevés ártalmas, nevetséges. Őseim évszázadokon keresztül húson éltek.
–Vegetáriánus kérdése: És mi lett belőlük?
–Mind meghaltak.

2023. január 10., kedd

Csetneki Juhász Balázs: Téli este

      
A téli táj lomha testét
A hó és az este betemették.
Hideg, jeges szelek jöttek, ajtók
És ablakok  résein át beköszöntek.
A kandalló fényében, a kutyám szemében,
Vörös bor ízében, tested melegében lobog a nyár.

2023. január 9., hétfő

Veszprémi kalandom

           Tegnap a jó sorsom Veszprémbe vezényelt, hogy megerősödjön az emberekbe vetett bizalmam. Betértem a fenti vendéglátóhelyre. Amint eszegetem a fagylaltomat, és Fekete János régi barátommal beszélgetek a z együtt végzett tevékenységről, a szép napokról, amikor még fiatalok voltunk, megjelent előttem a képen látható Tremmel Netta, és kedvesen kérdezte: "Ön Batár Zsolt Botond"? Nagyon meglepődtem. Az nem szokatlan, hogy sokan felismernek, megszólítanak Veszprémben még ma is, pedig már 11 éve elköltöztem, ugyanis a népművelői, tanári és újságírói munkám miatt nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba a 30 év alatt, de az ilyen kellemes, fiatal lányok már nemigen szólítanak név szerint.
          Miután jeleztem, hogy én vagyok, elővette a háta mögül az autóstáskámat, és átadta, hogy a pult mellett találta egy betérő, és leadta nekik iratokkal, pénzzel együtt. Engem arcképes igazolványom alapján találtak meg a vendégek között. A nemzetközi felmérések szerint a magyar emberek a legpesszimistábbak a világon, még az afgánok is optimistábbak az évtizedek óta tartó háború ellenére is. De ez a gesztus engem egycsapásra optimistává tett, bízni kell az emberekbe!!! (2014-ben írtam.)