Földrajz
Történelem
Galambóc vára
helyén egykor Columbaria római erőd állott. A várat a rácok
(későbbi szerbek) építették, 1334-ben Károly Róbert
hódította meg hadjárata során. 1387-ben Lázár szerb
fejedelem ostromolta. A török először 1391-ben foglalta el, de
ekkor még Perényi Péter visszafoglalta. A szerb várat 1427-ben szerződéssel
szerezte meg Zsigmond király,
de annak szerb kapitánya a töröknek adta át 12 000 aranyért. 1428-ban Zsigmond ostrom
alá vette, de a szultán serege felszabadította, és a király is alig menekült
meg. 1458-ban Mátyás serege
ostromolta, de a belharcok miatt kénytelen volt az ostromot félbeszakítani. 1481-ben Kinizsi Pál foglalta el, de nemsokára megint török
kézre került. 1688-ban Nándorfehérvár eleste után török őrsége feladta.
Festői romjai a Duna partján állnak Galambóc mellett.
Galambóc ostroma 1428 májusában zajlott, amikor a Zsigmond magyar király vezette magyar
haderő - litván és havasalföldi segédcsapatokkal megerősítve - ostrom alá vette
az 1427-ben török kézre
került várat. Az ostromban - a magyar történelemben elsőként - nagy szerepet
játszott a tüzérség,
amelynek segítségével szinte be is vették a várat, de időközben megérkezett II.
Murád szultán a vár felmentésére, ezzel eldöntve a csatát. A magyarok vereséget
szenvedtek, Zsigmond is alig menekült meg. A csata eredményeként a törökök
kezére került Szerbia és Bosznia nagy része.
Előzmények
Az Oszmán Birodalom
a 14. század végére elérte a Magyar Királyság déli határait, miután leigázta a Balkán-félsziget nagy részét. Szerbia területének jelentős része is oszmán
fennhatóság alá került, a megmaradt területek a Magyar Királyság és az Oszmán
Birodalom állandó nyomásának voltak kitéve. Az oszmán hódítást
megakadályozandó, Lazarevics István szerb despota szövetségre lépett Zsigmond magyar királlyal.
Zsigmond és Lázárevics
István 1426-ban szerződést
kötött, amelyben a szerb despota lemondott Nándorfehérvárról, Galambócról és még néhány kisebb várról a magyar
király javára, cserébe unokaöccsének, Brankovics Györgynek despotaként
való elismeréseként. Lázárevics István 1427. július 18-án
meghalt, Zsigmond pedig kérte Brankovicstól a szerződés betartását, az új
despota azonban megpróbált kibújni az egyezség alól, így Zsigmondnak fegyverhez
kellett folyamodnia és erővel foglalta el Nándorfehérvárt, mire a többi vár is
meghódolt, Galambóc kapitánya azonban egy, Lázárevics despotával kötött
szerződésre hivatkozva nem akarta átadni a várat, hanem követelte Zsigmondtól a
váltságdíj megfizetését, aki ezt megtagadta, így a kapitány II. Murád oszmán szultánhoz fordult, aki megfizette a kért 12 000
aranyat, így a vár a törökök kezére került.
Galambóc vára a Duna túloldaláról
Az ostrom:
Zsigmond
természetesen nem hagyta annyiban és hadjáratot tervezett a vár elfoglalására.
Még a tél folyamán felépíttette Galambóccal szemben Lászlóvárát, amely a magyar hadjárat kiindulópontjául
szolgált. Zsigmond 15-20 000 főnyi sereget toborzott össze, amelynek részét
képezték a Cserni Száva vezette litván segédcsapatok, valamint II. Dan havasalföldi fejedelem 6000 katonája. Brankovics azonban nem
volt hajlandó segítséget küldeni.
A vár ostroma 1428 április végén kezdődött. Ez volt első
olyan magyar seregek által végrehajtott ostrom, amelyben nagy szerepet kapott a
tüzérség. A magyarok hajókról bombázták a várat, valamint a szemben fekvő
Lászlóvár tornyáról is állandóan lőtték, rongálták a falakat. A törökök
keményen védekeztek, de a falak idővel annyira megrongálódtak, hogy már csak
nehezen tudták védeni. A magyar seregek már döntő rohamra készültek, amikor II.
Murád szultán nagy sereg élén megérkezett az ostromlott vár felmentésére, a
túlerő láttán pedig Zsigmond jobbnak látta inkább fegyverszünetet kötni. Az
egyezség értelmében Galambóc török kézen maradt, cserébe a magyar sereg szabad
elvonulásának biztosításáért.
A magyar csapatok
nemsokára megkezdték a Dunán való átkelést, de a törökök megszegték szavukat és
támadásba lendültek a még át nem kelt csapatok ellen, akik közt ott volt
Zsigmond is. A kialakult küzdelemben a király védelmét Rozgonyi István temesi főispán látta el, akinek a
felesége, Szentgyörgyi Cecilia (egyes források Rozgonyi Cicelle néven
is emlegetik) - aki részt vett az ostromban is - hajókkal érkezett a király és
férje segítségére, akiket sikerült is kimentenie. A visszavonuló magyarokat
Cserni Száva fedezte litván csapataival, akik mind egy szálig elestek, de a
magyar csapatok aránylag kevés veszteséget szenvedtek.
Következmények:
Az oszmán seregek Galambóc
felmentése után végigpusztították egész Szerbiát, Brankovics György csak a
magyar fennhatóság megtagadásával és évi adó fizetésével tudta a békét
megvásárolni. Ezt követően Murád szultán seregei Bosznia ellen fordultak, ahol
megverték II. Tvrtko bornyák király seregeit és több fontos várat
elfoglaltak.
Zsigmond egy
esetleges török támadásra felkészülve megerősítette az ország déli határán álló
várakat, főként Nándorfehérvárt, amelynek parancsnokául Tallóci Matkót nevezte ki, ezenkívül pedig a Szörényi bánság védelmére letelepítette a Német Lovagrendet.
Murád szultán
azonban végül is nem támadta meg Magyarországot, hanem inkább fegyverszünetet
kötött Zsigmonddal, ezzel néhány évre biztosítva a békét a két ország között.
Az esemény irodalmi feldolgozása:
Arany János 1852-ben (Nagykősösön) verset írt
Zsigmond király megmentőjének, Szentgyörgyi Cecíliának tiszteletére, Rozgonyiné címmel.
A fentebb látható képeket 2017-ben készítettem.
Az alább látható képet Técsy Zsolt készítette 2024. április 22-én este
