Ilyen a szombat-vasárnap

Ilyen a péntek!!

A keresztesek nagy veresége Hattinnál - 1187. július 4-én.

A Hattini csata az egyik legismertebb és legnagyobb csata volt a Keresztes háborúk folyamán. A keresztényeket Guido jeruzsálemi király vezette, a muzulmánokat pedig Szaladin egyiptomi szultán, a muzulmánok egyik legnagyobb vezére.

A csata előzményei

A II. keresztes hadjárat után a muszlimok nagy erőkkel kezdték támadni a Szentföldön elhelyezkedő keresztény államokat. A legnagyobb sikereket Szaladin egyiptomi szultán érte el, aki sok kárt okozott a keresztesek számára. Nem sokkal hatalomra kerülése után elfoglalta Damaszkuszt és két másik várost, amelyik nem hódolt be előtte. A Szaladdin ellen felállított sereg parancsnoka Guido jeruzsálemi király, egy gyenge kezű despota, aki udvaroncai befolyása alatt állt, és meg kellett küzdenie a trónért harcoló trónkövetelőkkel. Szaladin a keresztény sereget félre vezetve, hagyta, hogy a keresztesek azt gondolják, hogy Szaffurija vára ellen vonult, de az igazi célja a Galileai-tenger partján található Tiberias városa volt. Terve bevált, Tiberia várura, III. Rajmund tripoli gróf azonnal Szaffurija felé vette az irányt, hogy egyesüljön az ott gyülekező keresztény hadakkal. Viszont a keresztesek ekkor tapasztalták, hogy nem Szaffurija ellen, hanem Tiberias ellen vonulnak a muszlim hadak, amelyet védtelenül hagytak, ezen felül még Rajmund felesége is ott maradt, aki hírnököt menesztett a seregekhez, hogy siessenek a város védelmére. Szaladin erre számított. Esze ágában sem volt a várost ostromolni, ezzel a csellel csak az volt a terve, hogy a keresztény sereget, nyílt, a muzulmánoknak kedvező terepre csalja. Guido először nem akarta egy nő miatt kockára tenni Jeruzsálem feletti uralmat, mert könnyen lehet, hogy ha odaveszik a sereg, vége van Jeruzsálemnek is. De döntését megváltoztatta, mert a lovagrendek nagymesterei (Templomos lovagrend, Máltai lovagrend, Szent Lázár lovagrend) azzal fenyegették, hogy ha nem támadnak, akkor elhagyják seregeikkel Guidot, aki ezt nem kockáztathatta meg.

A csata

A keresztesek 1187. július 3-án napfelkelte előtt indultak el. Döntésük fő oka az volt, hogy minél nagyobb távot tudjanak megtenni mielőtt a nap "gyilkos" sugarai elérnék őket. De ez sem segített, mert nem hoztak magukkal elegendő vizet, ezért teljesen kimerültek. Erre a pillanatra várt Szaladin. Serege ekkor előbukkant a hegyek takarásából és megtámadta a keresztényeket. Bár a keresztények nem számítottak támadásra, az első rohamot visszaverték, főleg íjpuskásaiknak köszönhetően. Ekkor egy közeli forrás felé vették az irányt, de ezt Szaladin látta és egy kisebb csapatot küldött a keresztesek és a víz közé, bár Guidónak az javasolták, hogy támadja meg az előtte lévő sereget, mindenki megdöbbenésére, Guido táborverésre adta ki a parancsot. Ennek is megvoltak az okai, mert a gyalogosok már alig tudtak mozogni a fáradságtól. Így az estét a skorpióktól és kígyóktól hemzsegő völgyben töltötték, Szaladin viszont nem támadott, csak reggel. Hajnalra a keresztény sereg fegyelme már olyan rossz volt, hogy a felbomlás küszöbén álltak. A gyalogosok nagy része (a lovát vesztett lovagokkal együtt) szétszóródtak víz után kutatva, mások a szomj haláltól félve átálltak az ellenség oldalára. A szenvedéseket tetőzte, hogy Szaladin parancsára a szaracén (a keresztények nevezték így őket) katonák felgyújtották körülöttük a bozótokat, így a füst csípte a katonák szemét. Rajmund gróf ekkor úgy határozott, hogy katonáival kiválik a királyi hadseregből, és megpróbál kitörni Hattin felé. A kitörés sok áldozattal járt, de sikeres volt, viszont az így meggyengült királyi had sorsa megpecsételődött, mert gyalogos védelem nélkül nem maradt esélyük a győzelemre. Először a szaracénok nyílzáport zúdítottak rájuk, majd kézitusában felmorzsolták a megmaradt kereszteseket. Guido, Gérard de Rideford templomos nagymester, Châtillon-i Rajnald Antiochiai fejedelem és több főnemes is fogságba esett.

A csata következményei

Guidot és Rajnald-ot Szaladin elé vezették. Guido szomjúságra panaszkodott, Szaladin ekkor adott neki egy pohár rózsavizet. Guido ivott belőle, majd átadta Rajnaldnak, de ekkor Szaladin kifakadt és kirúgta Rajnald kezéből a kelyhet. Rajnald ugyan is több muzulmán karavánt kirabolt, fosztogatott és gyilkolt le, ezzel elnyerve a muzulmánok gyűlöletét. Ekkor Szaladin kihúzta kardját és lecsapta Rajnald fejét. Guido azt hitte, hogy ő lesz a következő, de Szaladin megnyugtatta: "Királyok, nem ölnek királyokat, Rajnald gonosz ember volt, megérdemelte halálát".

         Szaladin így nem ölte meg Guidót, de sokáig fogságban sínylődött, több főnemessel együtt. A csata egyértelmű muzulmán győzelemmel végződöt

         A szaracénok még a szent keresztet is megszerezték (ennek a keresztnek a közepére egy szilánkot építettek be abból a keresztből, amin Jézus Krisztust megfeszítették). A győzelem után a muzulmánok gyorsan megszerezték a Szentföld majdnem egészét, végül még Jeruzsálemet is, mert nem maradt katona a várak védéséhez.

(Forrás: Wikipedia)

A trianoni diktátum aláírásának napja - 2020. június 4.

Néhány nyilatkozat:

Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt – késsel a torkán – egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás" - Théophile Delcassé, volt francia külügyminiszter.

"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje... hallatlan béke, rabló béke... ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak" - Vlagyimir Iljics Lenin a Szovjetunió vezetője (a Szovjetunió mellett az USA sem írta alá a diktátumot, Lengyelország pedig nem ratifikálta. Mi nem tehettünk mást késsel a torkunkon!!!!).

          Már készen volt a diktátum szövege a harmadára csonkolt országról, a hadisarcról, a környező - lelkiismertük háborgása miatt a magyarokra - acsarkodó országokról, a  szétdarabolt nemzeti vagyon miatt is életképtelen országról. Ekkor a győztesek - kirakatintézkedésként - meghallgatták Apponyi Albertet, aki három világnyelven is elmondta szívszorító, legendás védőbeszédét az ezeréves határért. Ebből egy részlet: "Érzem a felelősség roppant súlyát, amely rám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket illetően az első szót ejtem. Nem tétovázom azonban, és nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek úgy, amint Önök szívesek voltak nekünk átnyújtani, lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azonban a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene a béke elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék".

          Ha ma körülnézünk, jóformán csak az akkor Magyarországra vonatkozó határok maradtak. Északon Csehszlovákia helyett Szlovákia, északkeleten ugyancsak Csehszlovákia helyett Ukrajna került fel a térképre. Románia ugyan visszaszerezte Észak-Erdélyt, de keleti területeiből Ukrajna és Bulgária kapott részeket, és megalakult a független Moldávia. Délen Jugoszlávia helyett Szerbiát, Horvátországot és Szlovéniát találjuk. Magyarország testéből Fiumét és környékét Olaszország szerezte meg Trianon után, ma ez is Horvátország része. Igazából csak a bennünket háborúba rángató, majd velünk együtt vereséget szenvedett Ausztriának maradt meg azóta is háborítatlanul a tőlünk hozzácsatolt Őrvidék (Burgenlandnak nevezik). Ez a sors legérdekesebb, legfurcsább, legtisztességtelenebb fintora!

Magyar specialitás, hogy a bajból is tud humort csinálni, pl:

A horgászat örömei - görbe tükörben

Gimis osztálytársaimmal (Csetneki Juhász Balázs, Tóth Géza) Sárospatak környékén horgásztam 2014-ben a Bodrogban. Eszembe jutott, ezért a blogom látogatóinak is örömet akarok szerezni egy kis humorral:

NOSZTALGIA - Tétényi Éva csodálatos kiállítása Budapesten, 2015.

„Azt kevesen tudják a hazai közélet egyik legismertebb asszonyáról, hogy a magyar katolikus egyház fővárosában, Esztergomban, nagyon vallásos családban nevelkedett. Édesanyja a mai napig a beteggondozó kamilliánus rend egyik legodaadóbb segítője, és számos jótékonysági akció előrevivője; bérmakeresztanyja pedig harmadrendi kármelita apáca volt. Így már gyermekkorában nemcsak a templomban, hanem otthon is szentek képei vették körül. A közelmúltban oly sok viszályban helytálló Tétényi Éva kitartásával és erejével példát mutatott, és a küzdelmeiről szóló könyv bár esztergomi Jeanne d’Arc-ként emlegeti, ő ezt túlzásnak tartja, de meggyőződése, hogy a hite nélkül nem lett volna képes helytállni, kitartani annyi viharban. Tisztaságra, egyszerűen megfogalmazott szépségre, jóságra vágyott, amikor hozzálátott, hogy édesanyja unszolására ikonokat fessen.”

A vernisszázson közreműködött Maros Éva, Liszt Ferenc-díjas zeneművész hárfán és 

Geiger György, Kossuth-díjas érdemes művész trombitán:

Ha valaki csodálatosan szép, kifejező és értékes kiállítást akar látni - meleg szívvel ajánlom.