Feleség és férj a humor tükrében

Séta Szolnokon

Egy elfeledett fővezér - Ludwig von Welden császári főparancsnok 1849. április 15.-május 30. között

           Báró Ludwig von Welden teljes nevén Franz Ludwig Freiherr von Welden (Laupheim, Württemberg, 1780. június 16. – Graz, 1853. augusztus 7.) császári és királyi táborszernagy, utásztiszt, szállásmester, szabadidejében botanikával is foglalkozott.

            A Katonai Országleíró Iroda igazgatója, 1848 és 1851 között Bécs polgári és katonai kormányzója, a 20. gyalogezred tulajdonosa. 1849. április 12. és május 30. között az Itálián kívüli császári seregek főparancsnoka. Utána jelentős szerepet játszott az orosz intervenciós seregek Magyarországra történő behívásában. A hadsereghez kapcsolódó újításokat is végzett, főleg az utász és szállásmesteri területet érintően. Számos kitüntetést kapott, a Katonai Mária Terézia-rend tagja, a Lipót-rend lovagja, a Katonai Konstantin és a Szent Móric, valamint a Lázár-rend tiszti keresztjének birtokosa.

            Művelt, több nyelvet beszélő osztrák császári tisztként a hadsereg meghatározó személyisége volt 1801-től 1851-ig. Kiválóan beszélt németül, angolul, olaszul és latinul, de kisebb segítséggel értette a magyart is. Mint szenvedélyes botanikus, az első években – amikor Zárában tartózkodott – tanulmányozta majdnem egész Dalmácia és Montenegró növényrendszertanát. Felfedezett néhány új növényfajt, és sokat írt német folyóiratoknak a botanikai kutatásokról, valamint a parkokról, az angol tájképi kertekről. Nevéhez köthető a grazi Schlossberg parkjának létrehozása.

            Magyarországi szereplése április 15-én, hajnali 2 órakor kezdődött. Ekkor érkezett a futár Pozsonyba Weldenhez egy Bécsből hozott levéllel. Schwarzenberg miniszterelnök – aki Ferenc József engedélyével – leváltotta Windisch-Grätzet, Weldent nevezte ki az Itálián kívüli császári hadsereg főparancsnokává. Welden először nem akarta elvállalni a tisztséget, de amikor megtudta, hogy Bécs veszélyben forog, elvállalta. Azonnal Bicskére utazott Windisch-Grätz főparancsnoki irodájába. Mire odaért, az előző parancsnoknak hűlt helyét találta, de nem bánta, hiszen azonnal beköltözhetett.

            Nagy dicsőség nem várt rá a fővezérsége rövid ideje alatt, mert ekkoriban egymás után érték a vereségek a Habsburg csapatokat.

(Szöveg a Wikipedia segítségével; A litográfia Eduard Kaiser munkája)

Állatok nélkül szürke lenne az életünk

Csetneki Juhász Balázs: Emlékezés

Halottak ülnek körém csendesen,

Most hogy nézegetem a régi képeket,

Csak nézzük egymást szótlanul,

Ez a legbeszédesebb.

Néznek rám réveteg, szemükben az

Idő mikor meghaltak megrekedt.

A régi fénykép lassan elkopik,

De csak nézem, nézem a múlt emlékeit,

Csak én tudom, miért van

 Egyiküknek béke az arcán,

Szemükben miért van derű, vagy félelem,

Másiknak tekintete miért komor, és milyen

Volt szőke dús haja, csókja, mosolya,

Milyen volt az illata- a képről nem

Tudhatod - de csak én tudom milyen volt

Az a fülledt nyári éjszaka.

Halottak ülnek körém csendesen,

És nézzük, csak nézzük a régi fényképeket.

A sárguló, homályos képeken

Az arcukat kémlelem, hová lett a fiúk

Arcának férfias éle, szemük pimasz fénye,

Hová lett a szép asszonyok szép szava,

Hová lett a viccek zuhataga?

„Az igazságot csak én tudom”, és elmondta

S arcára ült a nagy megmondók fölényes diadala,

Az örök bölcsességet hogyan dúdolta

A nyári éjszaka, mikor minket betemetett

 A jókedv és elbágyasztott a bőséges vacsora,

A feledés a feledés!

És majd kinek mondjuk el

Hogy milyen volt az ilyen réges rég?

Most halottak ülnek körém,

Ahogy lapozom a képes albumot,

S nézzük egymást csendesen,

Szavak nélkül ez a legbeszédesebb.

A képeken dalra fakadnak a tompuló színek,

A szemek mély homályában áriák zengenek,

S hallgatnak a rejtőzködő, fájó szívek,

Ha majd ha a halottak szólnak hozzám,

Az lesz az én utolsó sóhajom

És ez lesz az én utolsó órám.
(Balázzsal egy osztályban jártunk a Földesbe, Miskolcon. Az elhúnyt osztálytársainknak ajánlotta ezt a verset 2018-ban az érettségi találkozónkon.)

Húsvéti szimbólumok - a bárány, a sonka

          A bárány, mint a termékenyítőerő, a születés és újjászületés, általánosságban az újrakezdés szimbóluma már a kereszténység előtt több kultúrában megtalálható. A kos az ókori Egyiptomban jelent meg úgy, mint vallásuk egyik jelképe. Kosfejű emberalakként ábrázolták az újjászületés istenét. Hasonlóan fontos szerepet kapott a régi indiaiaknál és a görögöknél. Hallás lakóinál csakúgy áldozati állat volt, mint a zsidóságnál. Ez is magyarázza, hogy megjelent a kereszténység születésekor is a bárány, mint jelkép. A fehér bárányt az ártatlan jóság tulajdonságaival is felruházták. Jézus Krisztus a pászka ünnepére ment virágvasárnapkor Jeruzsálembe, amikor a zsidóság arra emlékezett, hogy megszabadult az egyiptomi fogságból. Ekkor bárányt ettek, mivel az egyiptomi tíz csapás idején egyéves, hibátlan bárány vérével az ajtókra festett kereszt mentette meg a zsidó családokat a Halál Angyalától.

            A kereszténység nevezi Jézus Isten bárányának, mint olyan áldozatnak, akit Isten elfogad. Ez is magyarázza, hogy a bárány a húsvéti jelzőt kapta. A húsvéti bárány mint jelkép éppen úgy kapcsolatba hozható azzal, hogy a bárányok tavasszal jönnek a világra, mint azzal a máig közismert vallási tétellel, miszerint Jézus Krisztus áldozati bárányként halt kereszthalált az emberiség megváltásáért. Ezért nevezik őt a mai napig Isten bárányának.

            A keresztény teológia az ószövetségi kinyilatkoztatás csúcsaként, Jézus Krisztus szenvedésének és megváltó tettének tipológiai előképeként értelmezi az Izajás könyvében olvasható, az Úr szolgájáról szóló negyedik éneket. Ebben a Szolga szenvedése engesztelő áldozat az emberek bűneiért: „Megkínozták, s ő alázattal elviselte, […] Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy mint a bárány elnémul […] bűneink miatt halállal sújtották”. A nyugati kereszténységben az Agnus Dei (Isten báránya) a legkorábbi Krisztus-szimbólum, amelynek bibliai megalapozását Keresztelő Szent Jánostól eredeztetik: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit”.

            A húsvéti bárány rituális szerepe Magyarországon az utóbbi időben jelentősen csökkent, de ábrázolásokon, képeslapokon még mindig sűrűn találkozni vele. Hazánkban a bárányhús fogyasztása egyre ritkább, bár a múlt század első felében juhtartó vidékeken még gyakori volt a húsvéti tejes (szopós) bárány fogyasztása, amelyet napjainkra szinte teljesen kiszorított a sonka. Mediterrán vidékeken főleg Görögországban és Olaszországban viszont az ünnepi asztal elmaradhatatlan része a sült bárány.

Lincoln halálának napjára - 1865. április 15. Lincoln életútja

            Abraham Lincoln (Hodgenville mellett, Kentucky, 1809. február 12. – Washington, 1865. április 15.) 1861-től 1865-ig az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke, az első republikánus elnök.  

            Megválasztása előtt ügyvédként, Illinois állami tisztviselőként, kongresszusi képviselőként dolgozott, valamint kétszer jelöltette magát sikertelenül szenátornak. A rabszolgaság eltörléséért agitáló kiváló szónokként 1860-ban elnyerte a Republikánus Párt elnökjelöltségét, és még abban az évben megválasztották elnöknek. Programja ismeretében sikertelen kompromisszumkeresési folyamat után hét déli állam kilépett az Unióból. Lincoln ezt nem volt hajlandó tudomásul venni, pedig több állam népszavazás útján döntött a kiválásról. Katonai erővel akadályozta meg az immár 11 konföderációba tömörült állam kiválását az Amerikai Egyesült Államokból, ezzel kirobbant az amerikai polgárháború.

            Lincoln sok területen tartotta kézben a háború vezetését. Az Amerikai Egyesült Államok főparancsnokaként maga választotta ki a hadműveleteket irányító olyan tábornokokat, mint például Ulysses S. Grant. A Republikánus Párt belügyeit is jól kezelte, pártja hangadóit bevonta háborús kabinetjébe és kompromisszumos együttműködésre késztette őket. Vezetése alatt a háború kezdetén az Unió irányítása alá kerültek a rabszolgatartó határállamok (Delaware, Kentucky, Maryland, Missouri és Nyugat-Virginia).

            Elnöksége idejére esett a 13. alkotmány-kiegészítés és az 1863-as emancipációs kiáltvány. Sokan kritizálták, főleg a Republikánus Párt radikális szárnya, hogy milyen lassan halad a rabszolgaság betiltása felé. Ezeken a kritikákon retorikai tehetségét kihasználó beszédeivel sikerült a nemzetet túllendíteni. 1863-as gettysburgi beszéde az egyik legszebb amerikai szónoklat lett, lelket öntött a nemzetbe. Az 1864-es elnökválasztáson ismét neki szavaztak bizalmat. A polgárháborúban Északot győzelemre vezette és törvényileg eltörölte a rabszolgaságot. Hat nappal azután, hogy a déliek katonai főparancsnoka, Robert Edward Lee letette a fegyvert, Lincolnnal egy merénylő golyója végzett. Ez volt az első eset hogy amerikai elnök merénylet áldozatává vált.

Húsvéti szimbólumok - a tojás és a barkaág

            A tojás ősi termékenység szimbólum, szinte minden népnél fellelhető. A születés, a teremtés (l.: Kalevala), a megújhodás jelképe. A kereszténységben a feltámadás szimbóluma lett. A tojás szimbolikáját még a baromfitartással nem foglalkozó északi népeknél is felleljük, ők a madarak tojásait gyűjtötték az erdőn. Magyarország területén már az avarkori sírokban is találtak díszített tojásokat. A bukovinai székelyek a nagyhéten felállított jelképes Krisztus-sírba is tesznek díszes tojást

         Magyarországon a barkaág, melyet a templomban is megszenteltetnek. Ennek eredete a virágvasárnap ünnepléséhez nyúlik vissza. A mediterrán országokban ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek, a hagyomány szerint ugyanis Jézus jeruzsálemi bevonulásakor az emberek a béke jelképét, pálmaágat tartottak a kezükben. A mi éghajlati viszonyaik közepette természetesen a pálmaág nem áll rendelkezésre, ezért itthon a barka vette át ennek szerepét. Északi országokban, ahol a barka sem nyílik ki Húsvétra, valamilyen éppen rügyező ágat vagy száraz virágokat visznek a templomba virágvasárna

Lincoln meglövésének napjára - 1865. április 14. A merénylet története

Lincoln meggyilkolásának korabeli ábrázolása

            Lincoln, Abraham (Hodgenville mellett, Kentucky, 1809. február 12. – Washington, 1865. április 15.) 1861-től 1865-ig az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke, az első republikánus elnök

            A halál a második terminusa alatt érte: a Washingtoni Ford színház előadását néző elnököt hátulról fejbe lőtte John Wilkes Booth, a Konföderációval szimpatizáló színész.

          Miután Lincolnt lelőtte, kiugrott az elnöki páholyból, a színpadra zuhant és megsérült. Majd ezt mondta "Sic Semper Tyrannis" („Mindig így járjanak a zsarnokok”). Mindenki láthatta, ki a merénylő. Az elnök felesége eleinte föl sem fogta, mi történt, azt hitte, Abe szunyókál. Miután kiderült, mi történt, az egész Ford színház (a merénylet helyszíne) kétségbeesett, és egy bizonyos Dr. Charles Leale néhány társával együtt, azon nyomban megvizsgálta az elnököt. Megállapították, hogy a golyó a bal füle és a koponyája között hatolt be, és a seb halálos. Négy katona átszállította az elnököt a színházzal szemben lévő épületbe, Petersonhoz, aki mellesleg katona volt, csak akkor nem teljesített szolgálatot. Fél 11-kor megkezdődött a virrasztás a haldokló felett, aki 1865. április 15-én belehalt sérülésébe.

            Az akkor huszonhét éves merénylő, a volt konföderációs hatóságok tudta nélkül hajtotta végre a merényletet, amely azonban nem egyéni akció volt: cinkosai ugyanabban az időpontban sebesítették meg életveszélyesen William Henry Sewardot, valamint próbálták megölni az alelnököt, Andrew Johnsont is. Both a merénylet közben megsérült (eltört a lába). Három nappal később végezte be egy virginiai ültetvényen, ahol egy – dohány tárolására használt – csűrbe behúzódva halálos sebet kapott a katonákkal szemben kialakult tűzharc folyamán. Cinkosait kötél általi halálra ítélték, majd felakasztották.

            Lincoln szerénysége, becsületessége, humora, embersége miatt, az Unió megvédelmezése, a rabszolgák felszabadítása, a demokratikus kormányzáshoz való ragaszkodása következtében, valamint drámai halálára való tekintettel az amerikai politikai kultúra egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő, legendás személyiségévé vált. (Forrás: Wikipedia)

Esendő emberek vagyunk!