2021. július 10., szombat

NOSZTALGIA - Endrődi-Jókai-Mihálkovics bableves muri, Alsóörs, 2014. július 5. ( 6/5.)

Az idén 15. alkalommal rendezték – a nyaralók örömére – Endrődi Sándor és Jókai Mór legendás barátságának tiszteletére a Jókai Mórról elnevezett bableves kóstolását. A program része a Jókai hajó ill. a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Társaság megérkezése az alsóörsi hajókikötőbe, majd Jókai, Endrődi és Dr. Mihálkovics Tivadar szobrainak megkoszorúzása, irodalmi megemlékezés, majd a Jókai bableves megkóstolása. 
            A koszorúzásokat követően az  Eötvös Károly Művelődési Házban folytatódott a program.
Sebő József, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei tagozatának elnökségi tagja, középiskolai tanár, író "Jókai és Endrődi a Balaton felfedezői" címmel hézagpótló témáról tartott előadást.

           Kanyár Erika, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozatának alelnöke nagy átéléssel adta elő Endrődi Sándor: A szeretetről c. versét.

A balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társasága a "Palotást" adta elő nagy sikerrel.

            A sötétedéskor kezdődő utcabál kellemes "szalonzené"-jét a Sa-Si Duo szolgáltatta. A résztvevők megtudták, hogy napfény van a jégen, hogy ma őrület lesz, hogy nyár van, hogy szerelmes vagyok beléd, hogy szerelem az életem, hogy eladó, kiadó a szívem. De hallottuk például a Karolinát, a Pici római lányt, a Petróleumlámpát, a Pálinkadalt. (2012. augusztus 18-i feljegyzésemben részletesen írtam róluk. (A képeket a rendezvényen készítettem.) 
(A beszámolót folytatom)

2021. július 9., péntek

NOSZTALGIA - Endrődi-Jókai-Mihálkovics bableves muri, Alsóörs, 2014. július 5. ( 6/4.)



 A Sirály parkból az Endrődi parkba vezetett az utunk
Az idén 15. alkalommal rendezték – a nyaralók örömére – Endrődi Sándor és Jókai Mór legendás barátságának tiszteletére a Jókai Mórról elnevezett bableves kóstolását. A program része a Jókai hajó ill. a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Társaság megérkezése az alsóörsi hajókikötőbe, majd Jókai, Endrődi és Dr. Mihálkovics Tivadar szobrainak megkoszorúzása, irodalmi megemlékezés, majd a Jókai bableves megkóstolása. 



            Az Endrődi parkot a költő, író, irodalomtörténész nyaralója helyén alakították ki. Endrődi Sándor vöröskőből faragott emlékoszlopát (rajta bronz arcképe) – többek között – megkoszorúzta Polgárdy Imre Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke, a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Társaság nevében Hanny Szabó Anikó és Mártis Márta, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság nevében Bárdy László és Kanyár Erika.


            Majd Dr. Mihálkovics Tivadarnak, az alsóörsi fürdőtelep megalapítójának permi vörös homokkőből készített szobrához vonultunk. Először unokája, Mihálkovics Tivadar, és rokonuk, Dr. Horváth Péter helyezte el koszorúját, de például koszorúzott még az Alsóörsi Polgári Nyugdíjas Egyesület nevében Kovács Judit és Csiszár Lászlóné is. (A képeket a rendezvényen készítettem)
(Folytatom)

2021. július 8., csütörtök

NOSZTALGIA - Endrődi-Jókai-Mihálkovics bableves muri, Alsóörs, 2014. július 5. ( 6/3.)

Az idén 15. alkalommal rendezték – a nyaralók örömére – Endrődi Sándor és Jókai Mór legendás barátságának tiszteletére a Jókai Mórról elnevezett bableves kóstolását. A program része a Jókai hajó ill. a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Társaság megérkezése az alsóörsi hajókikötőbe, majd Jókai, Endrődi és Dr. Mihálkovics Tivadar szobrainak megkoszorúzása, irodalmi megemlékezés, majd a Jókai bableves megkóstolása. 


            Jókai Mór szobrát - többek között - megkoszorúzta Hári Lenke Balatonfüred alpolgármestere,
          Kovács Judit és Csiszár Lászlóné az Alsóörsi Nyugdíjas Polgári Egyesület képviseletében.

            Tavaly írtam: "Tiszteletteljes javaslattal élek az alsóörsi Önkormányzat felé. Jókai szobrának koszorúzása kisebbfajta technikai nehézségekbe ütközött, mert a virágokat át kellett ugrani, hogy az ünneplők el tudják helyezni a koszorúikat. Azt javaslom, hogy a legközelebbi koszorúzásig vagy a fehér petúniák helyett egy bejárót készítsenek, vagy figyelmeztessék a koszorúzókat, hogy csak bő szoknyában jöjjenek koszorúzni."
          Javaslatomat senki nem fogadta meg: átjáró nem készült, Hári Lenke sem jött bővebb szoknyában, így az idén - jobb híján - átgázoltak a koszorúzók a virágokon.

2021. július 6., kedd

Búcsú Dósa István Barátomtól

Sajnos, vesegyulladásom miatt személyesen nem tudok jelen lenni ma Dósa István csepeli búcsúztatásán, de értelmetlen halála óta éjjel-nappal velem van. Halála hetében pénteken jött volna Nagykőrösre, hogy szombaton a Möggyfesztivál országos főzőversenyén a Teleki Sámuel Kulturális Egyesület csapatának főszakácsa legyen. A mi helyünk üresen maradt…

Már a megismerkedésünk is rendhagyó volt. Hét évvel ezelőtt az interneten panaszkodtam, hogy az ember idősebb korában már képtelen barátságokat kötni különböző okok miatt. Nekem is ott maradtak a barátaim Miskolc, Debrecen és Veszprém környékén és már egészen más a kapcsolatom velük, mint valaha volt.

Meglepetésemre jött egy írás Szegedről egy ismeretlen úrtól, hogy ajánl nekem barátnak egy művelt, korban is hozzám illő férfiembert, aki az én kispesti lakásomhoz nem is olyan messze lakik, Csepelen. „Igaz, személyesen még nem is találkoztunk, de a blogja és a levelezésünk egyértelműen bizonyítja, hogy pont az a hobbija, mint neked: a történelem és a bélyeggyűjtés. Az ismerkedés nehézségét azonban az okozza, hogy éppen kórházban fekszik, de lehet, hogy örülne egy kis szellemi felfrissülésnek.” És megadta a telefonszámát. István blogját olvasva egyből megvilágosodott, megvan az az ember, akit évek óta keresek.

Mióta az eszem tudom, a környezetemben mindig azt hallottam, hogy a trianoni diktátummal a magyarság teljes tönkretételét akarták elérni, és az csak a magyarság élet erejét bizonyítja, hogy még mindig talpon vagyunk. Nekem, mint történésznek kínálkozott a lehetőség, hogy Trianon aláírásának 100. évfordulójára a sok össze-vissza értelmezést félresöpörve, megírjam senkitől sem finanszírozva, befolyásolva Trianon objektív előzményét és máig tartó hatását. A három kötetes könyvem 750 oldalasra sikeredett, és a bélyeg-illusztrációjához nekem kevés anyagom volt. Kellett egy partner. István várakozásomon felüli lelkesedéssel fogadta a jelentkezésemet, és már másnapra kitűzte találkozásunk időpontját. 

Egy négyágyas, sebészeti kórteremben, infúzióra kötött, felpockolt lábbal, ágyban fekvő beteggel úgy beszélgetni egyetemi szinten történelmi és filatéliai témákról egy órán keresztül, hogy a másik három ágyon is beszélgetnek súlyos műtéten átesett, nehezen halló rokonokkal, miközben a szorgalmas nővérke egyszer a lázát, egyszer a vérnyomását is megmérte a kórterem összes lakójának megfelelő hangos kísérő szöveggel fűszerezve - a világon valaha történt legfurcsább eset lehetett. Nekünk mégis már az első találkozásunkkor sikerült egymásra hangolódnunk. Kiderült, Magyarország összes bélyegkereskedőjável, a nagyobb bélyeggyüjtőkörökkel, az összes kiállítóval kiváló a kapcsolata. Annak pedig már akkor külön örült, hogy megkapta tőlem az a végső lökést, ami régi dédelgetett álma volt: kiállítás formájában bemutatni a magyarság történetét a filatélia tükrében.

És így is történt: a trilógia bemutatásakor – szerte az országban – a falakon István magyarság történet c. kiállítása adta azt a különleges hátteret, amelyen keresztül több tízezer ember ismerkedhetett a történelem mellett a filatéliával is.

Most egy történelmi-gasztronómiai könyvet írunk, és István ehhez is sok filatéliai anyaggal járult hozzá, sőt a magyar részt nagyon hasznos gondolatokkal egészítette ki. A többi nemzet konyhája sajnos ezen túl nélkülözni fogja István mindenhez értő kiegészítéseit.

Négy évvel ezelőtt megüresedett a Teleki Sámuel Kulturális Egyesület ügyvezető elnöki funkciója. A betöltését örömmel elvállalta. Az Egyesület mai virágzása az ő kitartó, preciz, ötletekben gazdag munkájának is köszönhető.

A közös munka mellett a kirándulások, a főzögetések, a kártyázások, a viccmesélések, a bélyeggyűjtőkörök rendezvényeinek látogatásai tették teljessé a mi barátságunkat. Önzetlenül örültünk egymás sikereinek. Mindig tele volt a szívem, amikor az országos bélyegkiállításokon anyagai komoly díjakat nyertek.

Halála óta lelkileg is meg vagyok törve. Keresem Istvánt, mert az én életemben ő barátként és munkatársként egyaránt pótolhatatlan.

Nagykőrös, 2021. július 6.

Batár Zsolt Botond

István gulyáslevesét kóstolgatják Nagykőrösön a Teleki Sámuel Kulturális Egyesület székházának udvarán (2021. április 24.)

 

Bélyegvilág, 2020. október


 

2021. július 5., hétfő

H. Barbócz Ildikó: A lila virágok nyomában (Balatoni tűnődések (VII/5.)

         Az elhúzódó orvosi előadás után egy délután Dörgicse az úti cél. Autóbusszal pendlizünk, ami helyi lakosokat szállít. A térkép beszédes földrajzi neveket tár fel előttünk: Som-sarok, Kopasz-tető, Erdő alja, Irtás, Nemes-mező, Magyal. Balatonszőlősön már megfordultunk korábban, akkor erős szélben tettünk egy sétát a falu főutcáján, s emlékezetem szerint a Vadkörte kiskocsmában tájjellegű bort kóstoltam. Pécsely és Vászoly települések a térképről már ismerősnek tűntek. Dimbes-dombos vidéken kanyargott a busz, szemem a szőlőtáblákat mérte volna föl, de a Balaton-felvidék ezen részén a gondoltnál kevesebbet láttam. Pedig igazi, napsütötte, déli fekvésű szőlőtermő táj ez, egy dörgicsei ismertető tábla szerint már a római uralom idején szőlőt és bort termeltek itt. Alkalmi ismerősünk szerint az öregek kihaltak, a gyermekeik nem fognak ebbe a nehéz munkába, ami állandó odafigyelést követel, és a bor szeretetét, babusgatását jelenti. Természetesen errefelé is vannak híres pincészetek, pl. a Koczor, a Pántlika. A domboldalakon néhol feltűntek a jellegzetes présházak is. Dörgicse elbűvölő hely. Egy helybéli fiatalember azt javasolta, hogy a falu harmadik részén, Alsódörgicsén szálljunk le. Már messziről hívogatott egy templomrom. A hozzávezető dombot könnyeden s rövid idő alatt megmásztuk. Meglepetés volt a panoráma, mert ilyen széles, szinte a nyugati medencéig húzódó képre nem számítottunk. Ilyen borult időben is élvezettel néztünk körbe a XIX. századi rom tövében. A Badacsonyhoz közeli Szépkilátóhoz hasonló élményben volt itt részünk. A falu nádtetős, tornácos, meszelt falú, helyreállított parasztportái a múlt századokat idézték, melyek mára már a nyaralók szerepét töltik be. Alsó-, Felső- és Kisdörgicsét összevetve 7 templomtornyot számoltunk meg. Kevés ilyen településre bukkanhatunk a Balaton-felvidéken, de azt hiszem, még az országban is. Intenzív akác- és bodzaillat kísért minket a meredek kis utcákon, közökön bolyongva, a magaslaton a lekaszált fű illata és a fergeteges tücsökzene igazi falusi hangulatot árasztott. A faluvégen a csinos buszváró mellett a kocsmában láttam csak jobbára embereket, az utca közepére percekig bátran kiállhattam az alkonyati csöndben. Visszafelé ketten vártuk a buszt. Vászoly lankái közt felbukkant a Tihanyi-félsziget egy számunkra még ismeretlen fekvésben, aztán hamarosan leereszkedtünk a füredi házak közé. Egy hely, ahová napsütésben is el kell jönni, lassabban bolyongani, talán egy pohárka bort is megkóstolni, a dombtetőn a padon üldögélve hosszabb ideig gyönyörködni a Balaton panorámájában. Dörgicse visszavár!
Balatonfüred, 2013. május (Fotó: H. Barbócz Ildikó)