Mustár készítése tartósítószer nélkül

          Aki szereti a mustárt, annak érdemes megpróbálnia saját kezűleg elkészíteni. Egyedi íz, igazi gasztroélmény és tartósítószer sem kerül a finomságba.

Hozzávalók (30 dkg mustárhoz)

10 dkg mustármag, 1,5 dl ecet (6%-os), 1 dl víz, 1 teáskanál őrölt fehérbors, 2 teáskanál őrölt koriander, 1 teáskanál őrölt római kömény, 1 teáskanál cukor (nyers nád), 1 mokkáskanál só (természetes, nem finomított).

Elkészítése

1. Őröljük meg kávédarálón a mustármagot.

2. Keverjük hozzá az ecetet, fedjük le a tálat és tegyük egy napra a hűtőbe.

3. Másnap adjuk hozzá a többi fűszert és a vizet, majd keverjük össze alaposan.

4. Lefedve hagyjuk a hűtőben „pihenni” néhány napot, amíg összeérnek az ízek.

Praktikák

1. Az egy napos pihentetésnek az a magyarázata, hogy ennyi idő alatt a darált mustármag alaposan megszívja magát a nedvességgel, jól besűrűsödik az elegy, ez jó kiindulási alap az általunk elvárt sűrűség beállításához (amit a hozzáadott víz mennyiségével szabályozhatunk)
2. Ha valaki a sárgásabb mustárt kedveli, adjon a fűszerekhez fél teáskanál kurkumát, ettől gyönyörű sárga lesz.

3. Merészebbek kipróbálhatják mézzel vagy chilivel/cayenne borssal is, vagy a saját kedvenc fűszerrel.
4. Eddigi tapasztalataink szerint ezzel a recepttel - hozzáadott tartósító nélkül is - 2 hónapig eltartható hűtőben (lehet, hogy tovább is, de ennyi idő alatt mindig elfogyott ez az adag).

Mire jó a mustár?

      Költői kérdés, mindenki tudja, mire jó a mustár. Virslihez, hurkához, kolbászhoz, debrecenihez lehetőleg dupla adagban tunkolni. S legyen az asztalra készítve grillezéskor, amikor már serceg a zsír a tarjából. Ennyi? Ami azt illeti, ettől még nem lenne a világ egyik legismertebb fűszere. Pácokhoz, mártásokhoz, ecetekhez és salátákhoz, de még pástétomokhoz is számtalan felhasználási módja létezik. Emellett a mustár még napjainkban is sokféle betegség, bántalom ellen alkalmazott természetes háziszer, tessék csak például a mustártapaszra gondolni.

      A mustármagnak az évezredek során olyan sokféle gyógyhatást tulajdonítottak, hogy felsorolni is alig lehetne. Már említi a Biblia, a görögök és a rómaiak is használták felfúvódás, emésztési bántalmak ellen, a 16. század német füvésze, Mathiolus pedig egyenesen „mindent gyógyító panaceanak” mondja. A halászoknak a fáma szerint az alábbi recipe biztosította a gazdag zsákmányt: „Végy egy bukéta rózsát, maroknyi mustármagot és egy menyétlábat, csomagold be erősen és helyezd a hálódba, s meglátod, hogy milyen sok halat fogsz!” Gyógyító hatása és a babonás hiedelmek mellett már régtől kezdve becsülték a mustármagot, mint fűszert is.

       Apicius feljegyzéseiből tudjuk, hogy a mi asztali mustárunkhoz hasonló ízesítőt szívesen és gyakorta használtak a római konyhákon. A fűszerkönyv szerint a mustár „enyhén csípős ízű magvukért termesztett, a keresztesek (Brassicaceae) családjának szűkebb értelemben vett mustár (Sinapis) és káposzta (Brassica) nemzetségébe tartozó fajok gyűjtőneve, illetve a magjukból készült fűszer. Levelüket és megvastagodott levélnyelüket zöldségként, ízesítésre használják. A két legelterjedtebb mustárfaj a Földközi-tenger térségében őshonos fehér vagy angol mustár (Sinapis alba), illetve a himalájai eredetű szareptai mustár (Brassica juncea)”. (Forrás: Richpoi Hírek)

Mustárfajták

         A mustár három különféle módon kerül forgalomba:

Magként – ezt savanyúságok eltevéséhez, marinált halakhoz, különféle pácokhoz, szószokhoz és kolbászok ízesítésére használják.

Szárított porként – a mustárlisztet közvetlenül fogyasztás előtt készítik el víz hozzáadásával, de használják pácokhoz, húsok bedörzsöléséhez és szószokhoz is, ebben 200 éve az angol Colman’s a leghíresebb márka.

Mustárkrémként a legelterjedtebb formája – készítéséhez a mustármagot olajától részben megfosztják, és a magot lisztté őrölve, ecettel, sóval, különféle fűszerekkel összekeverik. A kezelés módja és a fűszerezés sokféle, országonként és gyártmányonként is változik, ez adja a mustárok hihetetlen sokszínűségét. Igen, mert nem csak az ízek és a zamatok változatosak, de a felhasznált fehér és fekte mustármagok aránya és típusa is különféle színű mustárokat eredményez.

            Az egyik leghíresebb fajta mustár a dijoni, ennek receptje háromszáz éves múltra tekint vissza, az eredeti jellegzetessége, hogy ecet helyett egykor savanyú mustban áztatták – ma már ehhez is ecetet használnak.

            A mustárok között az is különbséget eredményez, hogy van ahol bor-, de van, ahol almaecettel készül. Az adalékanyagok is igen sokfélék, ilyen a bordeaux-ihoz adott vörösbor, vagy az ír különlegesség, melynek jellegzetes zamatát a whiskey adja, míg az élénksárga yellow mustard színét a kurkumának köszönheti. S a változatosságot a különféle fűszernövények, bogyós gyümölcsök, sőt az ízesítésre használt pezsgő és sherry is tovább fokozza. Sokáig az itthoni választékban csak két fajta volt kapható: a csípős és csemege mustár. A különbség csak annyi volt, hogy az utóbbi készítéséhez több cukrot használtak.

            Az igazi különlegességek még ma is főleg importból származnak. Ilyen például a szemes mustár, mely durvára őrőlt vagy egész magvakat is tartalmaz; a champagne-i mustár, melyet pezsgővel kevernek, vagy a provence-i, amit paradicsommal, fokhagymával, hagymával, rozmaringgal és kakukkfűvel ízesítenek. Az orosz mustár fekete mustármagból készül, rendkívül csípős, barna színű, míg a német inkább édeskés, gyógy-és fűszernövényekkel ízesített mustár, amit előszeretettel fogyasztanak a kedvelt fehér kolbászokhoz (weiss wurst). S a felsorolást oldalakon keresztül folytathatnánk.

            A mustárkrémet – azaz a hétköznapi értelemben vett mustárt – szokás asztali mustárnak is nevezni. Az elnevezés eredete, hogy régebben az éttermekben létjogosultsága volt az asztali patikában. Azt a fűszertartót nevezték így, amiben a só, bors paprika, vagy az ecet és olaj mellett a mustár is az asztalon várta, hogy a felszolgált ételeket ízesíthessék vele. A mustárt leggyakrabban a „tányér szélén” kínálják, ekkor a különféle hentesárukat – kolbászokat, virsliket – mártogatják bele, de a főtt marhahús – a Tafelspitz – és a csülök mellől sem maradhat el. Ugyancsak gyakran használják húsok pácolásához, és nagyon finom mártások elmaradhatatlan alkotóeleme. 

          Ott a helye a majonézben vagy zöld majonézben (petrezselymes, csemegeuborkás), aioli mártásban, fűszeres paradicsommártásban, tojásmártásban; kikeverhetjük máj- vagy húspástétomokba stb. A mustár esetében is igaz a mondás: ahány ház, annyiféle. Régen ez különösen igaz volt, mert dédanyáink még többnyire saját recept alapján készítették el. A korabeli szakácskönyvek szerint az édes mustárt fehér édes mustból, őrölt mustármagból kevés tört borssal, szegfűborssal kell főzni, ami aztán légmentesen lezárt üvegekben korlátlan ideig eltartható. (Forrás: Richpoi Hírek)

Nagy Lajos író születésnapjára - 1883. február 5.

            Nagy Lajos (Apostag, 1883. február 5. – Budapest, 1954. október 28.) író, publicista. Legnagyobb sikereit novelláival aratta.

            Házasságon kívüli gyermekként született, édesanyja Nagy Júlia cselédlány volt. Iskolás koráig nagyszülei nevelték. 1901-ben érettségizett; eredetileg matematika-fizika szakos tanárnak készült, mégis jogot tanult. Az egyetem mellett ügyvédi irodákban és házitanítóként dolgozott. 1906-ban rövid ideig szolgabíró lett, bár a jogi diplomát sosem szerezte meg.

            1907-ben jelent meg első novellája, 1911-ben első kötete. 1915-ben besorozták, de frontszolgálatra nem került és két év múlva ideggyengeségre hivatkozva felmentették a szolgálat alól.

            1918-tól a Bolond Istók című szatirikus lap szerkesztője, 1922 és 1929 között a Nyugat főmunkatársa. Ennek ellenére, bár kora szerint is ennek a nemzedéknek a tagja, sosem tartozott igazán a nyugatosok közé. A későbbiek során munkatársa volt az Esti Kurir, az Együtt, a 100% és a Forrás című lapoknak, és 1945 után a Szabad Népnél is dolgozott.

            1940-ben könyvesboltot nyitott, miután az írói munkássáságért kapott pénzből nem tudott megélni. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, és az egyik legfontosabb szocialista írónak tekintették; az 1950-es évek elején mégis háttérbe szorult.

            Három alkalommal (1932, 1935 és 1938) kapott Baumgarten-díjat és egyike lett az első Kossuth-díjasoknak, 1948-ban.

Idézetek Nagy Lajos: Képtelen természetrajz c. művéből

            Azt a kis sárga motort, amelyet egy kalitkába helyeznek el, s amelyet naponta cukorral és sárgarépával töltenek meg, amelyet kora reggel a nap első sugara húz föl, hogy azután egész nap, amíg csak ki nem fogy belőle a cukor és a sárgarépa, ugráljon, billegjen, és benzinmotor berregésénél is rettenetesebben csiripeljen – kanárinak nevezik.

            A disznó igen lusta állat, fekvésen és evésen kívül semmit nem csinál, legfeljebb egy kicsit turkálja az orrával a földet, s ezt a műveletet kedélyes röfögéssel kíséri. Ezenkívül semmit sem csinál. Az úgynevezett disznóságokat nem ő, hanem az ember követi el. Megjegyezzük itt, hogy ez nemcsak a disznóságokkal van így, hanem a szamárságokkal és a marhaságokkal is.

            A macska kicsiny állat, ami az ember egocentrizmusára vall, mert a bolha szerint a macska óriási nagy állat, legalábbis akkora, mint egy ökörnek egy százholdas legelő.

Lengyelország Kárpátok-menti határa az utolsó száz évben (5/2) - Újabb területekkel növekedett a Történeti-Magyarország területéből 1938-ban

2. Lengyelország újabb területekkel növekedett a Történeti-Magyarország területéből (1938)

1938. szeptember 21. Lengyelország jegyzékben követelte Csehszlovákiától az 1920-ban Csehszlovákiának juttatott tescheni terület („Olzán túli terület”) átengedését.

1938. szeptember 23. Szovjet figyelmeztetés érkezett Lengyelországnak: amennyiben megsérti Csehszlovákia határait, a Szovjetunió felmondja az 1932-es megnemtámadási szerződést.

1938. szeptember 29–30. Müncheni konferencia. Az olasz közvetítésű négyhatalmi (Hitler német birodalmi kancellár, Mussolini olasz kormányfő, Chamberlain angol miniszterelnök, Daladier francia miniszterelnök) szerződés a németek által lakott területeket – népszavazás nélkül – Németországnak ítélte. Ekkor Csehországtól Németországhoz került 29,1 km² és 3408,0 ezer lakos, melynek 79,3%-a német volt.

            A müncheni egyezmény 2. számú függeléke kimondta: „A négy hatalom kormányfői kijelentik, hogy a csehszlovákiai lengyel és magyar kisebbségek kérdése, amennyiben azt a következő három hónapon belül az érdekelt kormányok közötti megegyezés útján nem rendezik, a négy hatalom itt jelenlévő kormányfői újabb összejövetelének tárgya lesz.”

1938. október 1. Lengyelország azonban nem várt tárgyalásokra, ultimátumot intézett Prágához, amelyben Teschen és más területek átadását követelte október elsején déli 1 óráig. Prága másnap meghajolt a lengyel követelések előtt.

1938. október 2–3.  Lengyelország bekebelezte (okkupálta) a Tescheni-Sziléziából (Olsa) Olza-területet Oderberg/Bohuminnal (0,9 ezer km2, 231,8 ezer fő), a tescheni pályaudvart. A Történeti-Magyarország területén Árvában (szlovákul: Oravában) elfoglalta az 1924-ben területcsere folytán önként átadott Ladóka (Hladovka) és Aszúliget (Szuhahora) településeket, valamint még az 1924-ben területcsere folytán megkapott Alsólipmica mellett két apró területet is Lengyelországhoz csatolt. Ezeken felül okkupálta a Szepesben (szlovákul: Spišben) a már 1920–24-ben is követelt javorinai körzetet, valamint a szintén 1921–23-ben is követelt, de akkor az antant által meg nem adott Sziklaszoros- és a Jablankai (Jablunkovsky priesmyk)-hágót ellenőrző Sziklaszoros (szlovákul: Skalité)–Csaca (szlovákul: Čadca) sávot, melyben a Galícia és Szilézia közötti vasúti összeköttetés másodlagos biztosítását szolgáló vasúti pálya található (a kettő: 0,2 ezer km²).

(Érdekesség: A lengyel katonaság előzetes egyeztetés nélkül Oderbergbe (Bohumin) is be akart vonult. Ez fontos vasúti csomópont lévén (a kassai vasútvonal fejállomása), nagy katonai jelentőséggel bírt, és a németek szintén birtokba akarták venni. Hitler azonban akkor még nem látta elérkezettnek az időt a Lengyelországgal való konfrontálódásra, és az ott lévő csapatait visszaparancsolta, a lengyelek pedig nagy ünnepség közepette bevonultak.)

            Lengyelország 0,8%-kal részesedett 1938-ban a felosztott Csehszlovákiából; kb. 1000 km², 250 ezer lakossal.

Cicás képek az internetről

Galamb József születésnapjára - - - 1881. február 3.

            Galamb József (Makó, 1881. február 3. – Detroit (USA), 1955. december 4.) konstruktőr, a Ford Motor Company tervezője, a Ford T-modell egyik megalkotója.

            A Ford T-modelljét – kisebb módosításokkal – közel húsz esztendőn keresztül gyártották. Amikor 1927-ben leállították a gyártást, már 15 milliónál is jóval több futott belőle Amerika és a világ útjain. Ez az autó "tette kerékre Amerikát", sorozatnagyságát csupán a Volkswagen Bogár és a Toyota Corolla tudta túlszárnyalni, de már csak egy későbbi korban, amikor az autózás tömegjelenséggé vált. A maga idejében a Ford T-modell felülmúlhatatlan volt, és a típus bevonult a XX. század történelmébe. A sikerautó születését a zseniális szervező, autógyáros Henry Ford, és az elgondolásait megvalósító fiatal magyar műszaki tehetség, Galamb József találkozása tette lehetővé.

Emlékezete

• 1981-ben emléktáblával jelölték meg a makói Ford-lerakat épületét.
• A makói ipari szakmunkásképző és szakközépiskola 1990. december 1-jén felvette a Galamb József Szakképző Iskola nevet. 2007. augusztus 1-je óta az intézmény jogutódja a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium, amelynek ezentúl egyik tagintézménye viseli a konstruktőr nevét.

• 2000-ben Makó városa posztumusz díszpolgári címet adományozott Galamb Józsefnek.

Lengyelország Kárpátok-menti határa az utolsó száz évben (5/1) - A Történeti-Magyarországból is kapott területet

           Elméletem szerint a trianoni békediktátum igazságosságát és létjogosultságát legjobban az kérdőjelezi meg, hogy az itt élők feje felett eldöntött határok egyáltalán nem bizonyultak tartósnak. A Kárpát-medencében a nagyméretű és szinte folyamatos államhatár-változás és a határok két oldalán új és új országok felbukkanása, eltűnése ilyen rövid történelmi időszak alatt a világon is egyedülálló.

           Az 1920-as párizs-környéki békék utáni száz évben Magyarország kivételével az összes többi ország mohósága határtalan volt, minél nagyobb területet akartak bekebelezni a másik országtól. Üde kivételként egyedül Magyarország nem akart senki történeti területéből elvenni, és a magáéból is csak a magyar többségű területeket akarta visszaszerezni.

         A fentebb leírt gondolatot részletesen kifejtem a most készülő „Miért igazságtalan a trianoni (1920) és a párizsi (1947) békediktátumok?” c. három kötetes könyvemben. Ebből nyújtok most egy kis ízelítőt az egészhez képest egy kicsi határszakaszon – Lengyelország szemszögéből nézve. Képzeljék el, mennyi lesz a Történeti-Magyarország, a visszakapott területek és Csonka-Magyarország határainak feldolgozásával. És mindez a trianoni békediktátumnak köszönhetően. És mennyi kínt, keservet, csalódást, bánatot okozott ez a sok határváltozás a Kárpát-medencében lakóknak.

1. Lengyelország visszakerült a térképre, a Történeti-Magyarországból is kapott területet (1920-24)

            1918. április 8. A Monarchia szétdarabolására irányuló programokat, a túlzó területi követeléseket az antant nagyhatalmai hosszú időn át elutasították. Ezt összefogással akarták ellensúlyozni az „Elnyomott Népek Kongresszusá”-val Rómában. Az olasz, „jugoszláv”, lengyel, román, „csehszlovák”, angol, francia küldöttel elfogadták a „Nyilatkozat Ausztria–Magyarország ügyében a nemzetek szabadságáért”. Ebben kimondták, nem akarnak tovább a Birodalom keretében élni, az Osztrák–Magyar Monarchiát fel kell darabolni, és független államokat kívánnak alapítani.

1920. június 4. A versailles-i kastélykert Nagy-Trianon palotájában aláírt békediktátum kimondta Magyarország függetlenségét, de területét felosztotta.

A trianoni békediktátumban ez is szerepel:

75. cikk: „Magyarország már most kijelenti, hogy elismeri és elfogadja Ausztria, Bulgária, Görögország, Lengyelország, Románia, a Szerb–Horvát–Szlovén Állam és a Cseh-Szlovák Állam határait úgy, amint ezeket a határokat a Szövetséges és Társult Főhatalmak megállapítják.”

          A ceremóniát Alexandre Millerand francia miniszterelnök vezényelte le. Aláíró országok: Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Japán, Belgium, Kína, Kuba, Görögország, Nicaragua, Panama, Lengyelország, Portugália, Románia, Szerb–Horvát–Szlovén Állam, Sziám, Cseh-Szlovákország.

            Lengyelország is aláírta a Nagy-Trianoni Palotában a Magyarországra kényszerített békét, mivel a győztesek eddig az időpontig nem véglegesítették a lengyel-csehszlovák határt. Lengyelország követelése nagyjából az etnikai határt követte jelentős német lakossággal az 1412–1772 közötti fennhatóságra hivatkozva. A csehszlovák fél az egész megyét egyben ajánlotta népszavazásra, mivel a déli részen jelentős számú szlovák etnikum élt, így abban reménykedtek, hogy minden az övék lesz.

            De mivel az antant nem teljesítette a lengyelek követelését a Történeti-Magyarország általuk elképzelt területe egy részének a bekebelezésére, a trianoni rendelkezéseket már nem ratifikálták (azaz nem erősítette meg a lengyel Parlament).  

            Így két állam teljes egészében nem ismerte el a trianoni rendelkezéseket: a Szovjetunió és Lengyelország. Az USA sem írt alá a Nagy-Trianon palotában, de Magyarországgal 1921. augusztus 29-én külön békét kötött Budapesten, amelyben nem szerepelt Magyarország új határa. Tehát Csonka-Magyarország határait Lengyelország, a Szovjetunió és az USA nem ismerte el.

A Történeti-Magyarország területéből a végleges elcsatolások kialakulása (1925) után 6 ország kapott: Román Királyság 31,7%-ot, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 19,4%-ot, Cseh-Szlovákország 18,9%-ot, Ausztria 3 965 km²-t, 1,22%; Lengyelország 0,6 ezer km²-t, 0,18%; Fiume Szabad Város (melyet 1923. szeptember 16-án Olaszország annektált) 21 km²-t, 0,000065%.

1920. július 11. A spai konferencia elvetette a népszavazást a Cseh-Szlovákország és Lengyelország területi vitájában. A nagyhatalmi döntés előzetesen megosztotta a valamikori Osztrák Császársághoz tartozott tescheni területet, valamint a Magyar Királysághoz tartozott Árva és Szepes megyéket Lengyelország és Cseh-Szlovákország között.

1920. július 28. A nagykövetek tanácsa végleges döntésével megosztotta Árva és Szepes vármegyéket Cseh-Szlovákország és Lengyelország között. Lengyelország Árva megyében a 389 km²-es északkeleti jablonkai háromszöget kapta (16 ezer lakos) a vasútvonal érintése nélkül, Szepesből egy 195 km²-es északnyugati háromszöget (8,7 ezer lakos). Ettől keletre néhány apróbb ponton hajtottak végre határmódosítást.

Lengyelország azonban igényelte ezután is – többek között – a Javorinai sávot, melyet csehszlovák részről felajánlottak népszavazásra, de 1923. december 6-án ezt visszavonták..

1923. december 6. A Hágai Nemzetközi Bíróság elutasította a trianoni békediktátumban Csehszlovákiához csatolt javorinai sávra vonatkozó lengyel területi követelést.

1924. Az addig Lengyelországhoz tarozó Ladóka (lengyelül: Glodówka, szlovákul: Hladovka) és Aszúliget (lengyelül: Sucha Góra, szlovákul: Suchá Hora) települések átkerültek Csehszlovákiához, cserébe megkapták Alsólipnicát és környékét (lengyelül: Lipnica Wielka).

            Érdekesség: A Történeti-Magyarország településeinek fenti csereberélésével alakult ki az önálló Lengyelország I. világháború utáni határa.

            Az I. világháborúval Lengyelország nyert a legtöbbet Már az, hogy visszakerült a térképre, az nyeresége volt. De egyből hatalmas ország is lett. Területeket kapott Ausztriától (Nyugat- és Kelet-Galícia), Magyarországtól (Árva megye egy része, a Szepesség egy darabja), Csehországtól (Teschen egy része, Olsa menti terület), Oroszországtól (Ukrajna és Belorusszia egy része, Polesia, Volhinia), Litvániától (Vilna és környéke), Németországtól (Nyugat-Poroszország, Poznan, Felső-Szilézia). Lengyelország 31 915,8 lakosából 68,9% lengyel. A 31,1% kisebbségből orosz, ukrán, rutén, belorusz 17,5%-ot, zsidó 8,6 %-ot, német 2,3%-ot tett ki.

Szent Veronika emléknapjára - - - február 4.

 Készült: 1400 körül (München, Alte Pinakothek)

            Veronika (moldvai csángó-magyar alakjában Viron) legendabeli asszonyalak, aki a középkori jámbor néphagyomány, majd nyomában a keresztúti ájtatosság hatodik állomása szerint kendőjét nyújtja a kereszthordozástól verejtékező Jézusnak: a kendőn rajtamaradt az Üdvözítő képmása.

            A kései legenda a vérfolyásos asszonnyal (Máté 9, 20), nyugaton néha Mártával, keleten pedig a Nikodémus apokrif evangéliumában feltűnő Kananeus Berenikével azonosítja, amelyből a verum ikon (= hiteles képmás) szóval való összecsengése következtében a Veronika név alakult ki. A legenda még azt is tudni véli, hegy a nagybeteg Tiberius római császár hall egy júdeai csodatevőről, Jézusról, és már csak tőle vár gyógyulást. Ezért követet küld Jeruzsálembe, aki azonban már csak akkor érkezik meg a szent városba, amikor Jézust keresztre feszítik. Megismerkedik Veronikával, aki egy kendőn Jézus képmását őrzi. Meg akarja vásárolni. Veronika nem válik meg tőle, de kész arra, hogy a császárt fölkeresse. Tiberius a kép láttára meggyógyul, erre a kincset drága foglalattal látja el.

            A legenda más változata szerint a Tiberiust meglátogató Veronika Péter és Pál római környezetébe került. Halálos ágyán a később Veronika kendője néven híressé vált képmást Péter utódára, Kelemen pápára hagyta.

 (Forrás: Jeles Napok)

            A Veronika a régebbi évszázadokban nagyon kedvelt név volt, már a 16. században szerepelt a magyar névadásban. Legnépszerűbb az 1980-as években volt, napjainkban a magyar nők közül mintegy 44 ezren viselik ezt a nevet.

            A németek a magyarral megegyező alakban: Veronika, az angolok, olaszok, románok Veronica, a franciák Véronique alakban viselik.

A savanyúság jótékony hatása az egészségre

            A téli időszak ínyencségei többet jelentenek, mint plusz ízt a konyhában, az asztalon. A savanyúságoknak ugyanis jótékony hatásuk van a szervezetre. Éppen ezért egyre több táplálkozási szakértő tanácsolja őket – viszont nem mindegyiket!

            A szakértők szerint, a savanyúságban rengeteg a probiotikum. Ezek olyan egészséges baktériumok, amelyek megtalálhatók például a savanyú káposztában, a joghurtban, borban, kenyérben, szójaszószban és a sörben. A probiotikumok képesek megnyugtatni az immunrendszert, csökkenteni a gyulladásokat, enyhíteni az allergiás tüneteket és a megfázást, megelőzni a hasmenés és bélérzékenység kialakulását, növelni az immunrendszer reagáló képességét, és még bizonyos ráktípusok ellen is védelmet nyújtanak.

            A joghurt és az otthon elkészített savanyúság kivételével, a szakértők nem tanácsolják azokat az élő baktérium-forrásokat, amelyek például a ketchupban, a feldolgozott (kereskedelemben kapható) savanyúságokban találhatók, vagy amelyek pasztőrözés által elpusztultak.

            Stephen O’Keefe, a Pittsburghi Egyetem tudósa úgy nyilatkozott, a nyugati étkezés nagy problémája, hogy nem táplálja a bélflórát, csupán a felszínen aktiválja az emésztőrendszert. Valamennyi élelmiszert úgy állítanak elő, hogy az könnyen lebontható legyen, semmit nem hagyva a mélyebben elhelyezkedő emésztőrétegnek. Így felborul az emésztőrendszer mikrobiológiai egyensúlya, és jönnek a panaszok.

            A rostok hiánya „éhezteti” a bélflórát, ezáltal gyengítve a testünk védekezőképességét. Ebből kiindulva O’Keefe-nek és tudós társainak meggyőződése, hogy az utóbbi időben egyre elterjedtebb bélbántalmak a nyugati étkezés számlájára róhatók.

A tökéletes savanyúság öt titka

1. Használj mindig friss zöldségeket!

            A zöldségek akkor a legjobb minőségűek, amikor épp leszedték őket. Amennyiben savanyúságnak szánod őket, ezeket részesítsd előnyben. Minél frissebbek, annál ízletesebbek és ropogósabbak lesznek, még ha hónapokon át is állnak a kamra polcain.

2. Vágd le az uborkák szárait!

            Ez a tanács kizárólag az uborkára vonatkozik, és nagyon fontos! Ha mosáskor eltávolítod a zöldség száracskáját, az uborka frissebben, keményebben marad meg az üvegekben.

3. Figyelj oda a zöldségek méretére!

            Minél apróbbak a zöldségek, annál hamarabb megpuhulnak a savanyú lében. Így hát, ahelyett hogy felszelnéd őket vagy félbe vágnád, tedd őket egészben az üvegekbe.

4. Légy tekintettel az időre!

            Amikor savanyúságot készítesz, fel kell lobbantanod a megtöltött üvegeket azért, hogy azok tartalmából elpusztuljanak a később gondot okozó baktériumok. Ugyanennyire fontos az is, hogy jól zárd le az üvegeket. Azonban vigyázz, ne főzd sokat! A hosszasabb forralás maga után vonja a zöldségek ellágyulását.

5. Próbáld ki a hideg-savanyúságot!

            Amennyiben nincs ínyedre a forralás, teljesen átugorhatod a forralt vízzel való eltevést. Csak tedd a feltöltött üvegeket a hűtőbe. Ezek nem állnak el szobahőmérsékleten, viszont ha hidegben tartod, tökéletesek lesznek! 

(Forrás: Richpoi Hírek)

Saját paprikám az erkélyemen

Szent Balázs tiszteletére - február 3. Hiedelmek, szokások

                        Az ún. balázsolás nyomait Németországban és Csehországban már a középkorban felleljük: A pap két, András-kereszt módjára összeillesztett gyertyát tart a hívők álla alá és megáldja őket e szavak kíséretében: "Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására szabadítson meg téged az Isten a torokbajtól és minden más bajtól". Keleten a 6. szátadtól, Nyugaton a 9. századtól terjedt el a tisztelete. A 14. század közepén dühöngő rettenetes himlő- és pestisjárvány nagymértékben hozzájárult Szent Balázs tiszteletének általánossá válásához. Ez a szörnyű betegség ugyanis legtöbbször torokfájással és fulladási rohamokkal kezdődött. Akár ember, akár állat betegedett meg, gyertyát áldoztak tiszteletére. Az orvosok, a gyertyaöntők, a posztókereskedők, a fúvószenészek, az énekesek védőszentje.    
      A Balázs-napi adománygyűjtő, köszöntő szokással a 17. sz.-tól a tanító javadalmának felsorolásában gyakran találkozni. Kezdetben a Balázs-járás alkalmával a tanító tanítványaival járta sorra a falut, majd később már csak a fiúk jártak házról házra, elmondták éneküket, ezután ajándékot kaptak, ez a tanítót illette. A Balázs-járáskor mondott ének legrégibb szövege 1650 tájáról való, amelyet a gyöngyösi Ferenc-rendi kolostor könyvtára egyik kötetének tábla melletti védőlapján találtak. Az 1711-ből származó feljegyzés a „tót mester uraimék által behozatott” Balázs-napi ugrálást említi. Legtovább a Dunántúlon és az északi területeken gyakorolták. Az Ipoly mentén az iskolában gyülekeztek a fiúgyermekek, onnan indultak és minden házba betértek, ahonnan gyermek járt iskolába. Hosszú vasnyársat is vittek magukkal, amelyet a padlásba szúrtak, majd a nyársvivő körül járva énekelték a gyöngyösi szöveg töredékes változatát. A tanító részére szalonnát, babot, kolbászt, lisztet stb. kaptak. A tanító néhány nap múlva a gyermekeket megvendégelte, ezután dudára táncoltak. Sümegen a balázsjárók hatan voltak: a generális, a püspök, a kapitány, a mester, a diák és a paraszt, s napszálltakor indultak útnak. A Somló vidékén a Balázs-járás az újonc iskolás gyermekek összegyűjtését célozta. Három-négy 10–14 éves fiú – az első püspöki süveggel a fején, a másik csákóval és fakarddal vagy nyárssal, a harmadik kosárral a kapott ajándékok számára – az iskolaköteles gyermekek családjaihoz látogattak. Verset mondtak, majd ajándékot kaptak.

            Ezen a napon történik a Balázs-áldás, másként balázsolás. Jászladányon torkoskodás, Dunántúl egyes helyein toroknyomás, Sükösdön gudurázás. Balázst ugyanis ősidőktől fogva tiszteli a nép mint a torokbajok csodálatos orvosát. Az áldásnak sajátos népi fejleménye, hogy Apátfalván akiket a templomban megbalázsoltak, azoknak is megsimogatják a torkát, akik otthon maradtak, hogy nekik se fájjon. Honti gyerekek nekivetkőzve, bent a szobában a Balázs táncát járták. Hercegszántó sokác asszonyai Balázs napján gyermekeik nyakába több színes, összesodrott szálat kötnek, a szentelt gyertya viaszával is megdörgölik. Torokgyík ellen szokták viselni egészen az első tavaszi égzengésig. Amikor meghallották, meghemperegtek a füvön, majd leszakították és most már nem hordták tovább.          

            Hazai fejlemény a Balázs-napi almaszentelés. A balázsolás alkalmával a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölték, hogy ezzel enyhítsék a fájdalmat, betegséget és elűzzék a gonoszt (pl: Zalabaksán, Parádon)

Szentsimon, valamint Somodifaluban is megvan a szentelés: az alma egy-egy szeletét itt is torokfájásról nyelik. Csutkáját, magját tűzbe vetik. A balázsalma kedvelt szentelmény Mezőkövesden, Bélapátfalván is. Nemcsak a család tagjainak, de a jószágnak is jut belőle.
            A borszentelésre  csak a szombathelyi egyházmegyéhez tartozó Vásárosmiske népe emlékezik.

            Balázs parancsol az ég madarainak is. Ebből érthető, hogy Algyő (Csongrád) öreg szőlősgazdái szőlejük négy sarkából egy-egy vesszőt szoktak metszeni Balázs napjának hajnalán, majd a négy szál vesszővel a birtokot körüljárják. Úgy vélik, hogy ezzel Balázs megvédi termésüket a madaraktól. A göcseji Valkonya faluban Balázs hajnalán a szőlőnek négy sarkában szintén megmetszenek egy-egy tőkét, hogy ősszel majd a madarak a fürtöket ne bántsák. Akinek szőleje szélről van, ezen a napon megkerüli, hogy éréskor a madarak rá ne essenek. Állítólag ezeket a vesszőket hajdanában még a Balázs vizével áldották meg, és úgy vitték ki a szőlőkbe.

           A Balázs-nap regulája: Ha ezen a napon esik, akkor jég veri el nyáron a termést. (Fő forrás – Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium)

Kitaibel Pál tiszteletére - Floridai botanikuskerti látogatásom emléke - 2013. január 31.

 Eredeti táj és növényzet

Ebben a környezetben nagyon szerettem csavarogni

(A képeket 2013. január 31-én készítettem.)

Kitaibel Pál születésnapjára - - - 1757. február 3.

            Kitaibel Pál Nagymarton (Trianon óta: Mattersburg; Ausztria), 1757. február 3. - Pest, 1817. december 13. botanikus és kémikus. Összegyűjtötte és leírta Magyarország növényeit, kőzeteit és ásványvizeit. Kora természettudományainak szinte minden ágában dolgozott. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Kit.”.

Emlékezete

              Nagymartonban (Őrvidék, Trianon óta Burgenland, Ausztria) emlékét utcanév őrzi (Kitaibelgasse).

            Postabélyeget adott ki az osztrák posta 1992-ben négy „osztrák” természettudósról, köztük Kitaibelről.

            Szülőháza a városfejlesztés áldozata lett, 1957-ben avatott emléktáblája a múzeum raktárába került.

            Útinaplóit Gombocz Endre rendezte sajtó alá. Gombocz Endrével és Kárpáti Zoltánnal közös emlékkiállítása a soproni Károly-kilátóban tekinthető meg.

           Magyarországon három településen (Budapest, Sopron, Mátraszentimre) van Kitaibel Pál utca. Harkányban iskola őrzi a nevét, melynek parkjában áll a tudós mellszobra. Emlékét országos iskolai biológiai tanulmányverseny is őrzi. Szobra van még Keszthelyen és Budapesten a 8. kerületben, a Pálmaház bal szárnya előtt, a bemutatóházhoz vezető útnál.

            1987-ben Kitaibel emlékének adózva, az ELTE Ásványtani Tanszékén egy újonnan kidolgozott, a vulkáni tevékenységet utánzó eljárással szilikát kőzetet megolvasztva öntötték ki Kitaibel mellszobrának másolatát, és azt a Füvészkertben helyezték el.

            Molnár V. Attila „Kitaibel Pál élete és öröksége” című monográfiáját 2007-ben adta ki a biatorbágyi Kitaibel Kiadó.

            A Balaton északi partján, Vonyarcvashegy község mellett, a 225 méter magas Vas-hegyen található a Kitaibel Pál kilátó. A három szintes fa építményt 2002-ben építette a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a helyi Önkormányzat segítségével és a Környezetvédelmi Minisztérium pályázati támogatásával.

Tiszteletére elnevezett élőlények

Kitaibela vitifolia – Kitaibel-mályva (Cziglényi Ádám tervezte a postabélyeget)

Knautia kitaibelii – Kitaibel-varfű

Aquilegia kitaibelii – Kitaibel-harangláb

Ablepharus kitaibelii – Pannon gyík

A sztálingrádi csata befejezésének évfordulójára - 1943. február 2.

            A Vörös Hadsereg hátrálását Sztálin hírhedté vált 1942. július 28-án kibocsátott 227. sz. parancsa - az „Egy lépést sem hátrálni” - szigorította. Azt, aki megadta magát, ettől kezdve a „szülőföld ájulójának” kellett tekinteni. A „gyávaság leküzdésére” minden hadseregnek három-öt jól felfegyverzett különítményt kellett szerveznie, hogy második vonalként haladva a támadás első hulláma mögött minden tétovázó katonát lelőjenek. „A pánikkeltőket és a gyávákat helyben el kell pusztítani.”

            1942. november 19-én, csütörtök reggel zárult be a gyűrű Sztálingrád körül. A szovjeteknek eleinte fogalmuk sem volt, tulajdonképpen hány németet zártak harapófogóba. A vezérkar mintegy 10 hadosztállyal számolt, szűk 90 000 emberrel. Utóbb kiderült, hogy kis híján az egész 6. hadsereg és még néhány tízezer szövetséges olasz és román katona, összesen tehát csaknem 300 000 ember rekedt a katlanban.

            A németek csak Rattenkriegnek, patkányháborúnak nevezték ezt a városi küzdelmet. A szovjetek 6–8 főd rohamosztagokat vetettek be, melynek tagjai a félautomata puskán kívül késsel és élesre fent ásóval is fel voltak fegyverkezve, hogy hangtalanul ölhessenek.

            A Volga-parton állt egy raktárként használt nagy téglaépület, ahová bevették magukat a németek és az oroszok is: Minden szinten más ellenség, akár egy emeletes „lakodalmi torta” lapjai.

            Az oroszok fagyott hullákat tornyoztak fel homokzsákok gyanánt, ezekkel fedezve lövészgödreiket. Odalent, a csatornákban lángszóróval vívták csatájukat az osztagok. A szovjetek iskolás lányokat állítottak be kórházi szolgálatra, akiknek rendszeresen előre kellett kúszniuk az első vonalakig, hogy az erős tűzben elvonszolják onnan a sebesülteket. Felállítottak egy teljes női bombázórajt, melynek élén az ifjú és csodaszép Marina Raszkova állt.
          Érdekes adat a szemben álló felek gyártási kapacitására: 1941-ben a Szovjetunió naponta 50 harckocsit gyártott, míg Németország havonta kétszázat!! A Német Birodalom 90 millió lakosával szemben a Szovjet Birodalom 160 millió embert számlált.

            Sztálingrádban és környékén 1942 augusztusa és 1943 februárja között mintegy háromnegyed millió ember pusztult el. A Vörös Hadsereg becslések szerint több mint 1 000 0000 embert veszített, akinek a közel fele elesett. Paulus tábornaggyal együtt körülbelül 108 000 német egyenruhában harcoló hadifoglyot ejtettek. Tavaszra ezeknek csaknem fele éhen halt vagy belehalt a nélkülözésbe. Mintegy 180 000 német egyenruhás katona eltűnt. A 6. hadsereg 300 000 emberéből végül alig 6000 tért vissza Németországba. (A "német egyenruhás katoná"-t azért írom, mert a sztálingrádi "német" sereg egyharmada szovjet önkéntesekből - civilekből, hadifoglyokból jelentkezettekből - állt!!!!!! Ezeket elfogásuk után a szovjetek megkínozták, kivégezték! Ezért is szerepel olyan sok eltűnt a veszteséglistán!)
          A történészek nem szoktak azon elmélkedni, hogy mi lett volna, ha... De én most elmerengek ezen. A sztálingrádi csata német főszereplője - Friedrich Paulus - kinevezése előtt a német hadsereg főszállásmestere, a Wehrmacht harmadik legfontosabb embere volt. A 6. hadsereget Hitler egyik kedvence, a nácizmus mellett hangosan kiálló, és a fronton sikeresen harcoló Walter von Reichenau vezette. 58 éves kora ellenére aktívan sportolt. Ez lett a tragédiája is, mínusz 40 fokban futóedzés következtében gutaütést kapott! Vajon ő bement volna-e a katlanba (mivel a nyílt csaták szakértője volt), vagy menetben átkelt volna a Volgán, körbezárva hagyva Sztálingrádot? És ha mégis bement volna élelmiszer tartalék nélkül, mint tette Paulus, neki Hitler engedélyezte volna-e időben a kitörést, mivel 1942 novemberében már meg sem tudták tenni a német csapatok, ugyanis 40 km-re volt a tankoknak üzemanyaga, míg a megteendő távolság 55 kilométert tett ki. És sok egyéb kérdésre sem kaphatunk választ. (Mellékesen megjegyzem, ha ez a sport-tragédia nem történik, Paulusról azt sem tudnánk, hogy valaha a világon volt-e, ugyanis az elképzelhetetlen lett volna, hogy Hitler ezt a feltétlen hívét és kiváló tábornokát győztes előnyomulás közben leváltsa!.)

            A második világháború a Vörös Hadseregnek 8–9 millió halottjába és 18 000 000 sebesültjébe került. Ezen kívül – becslések szerint – 16–19 000 000 szovjet polgár is életét veszette a háborúban. A II. világháború szovjet halottainak számát 25 000 000-ra becsülik, ami ötszöröse a német áldozatok számának.
A részleteket elsősorban Geert Mak: Európa – XX. Századi utazások (Akadémia Kiadó, 2005.) c. könyvéből vettem.

Mesterlövészek a sztálingrádi csatában

Már a csata idején elindult a legendagyártás a sztálingrádi ütközettel kapcsolatban, a háború után pedig írók, filmrendezők, és nemegyszer történészek is átvettek olyan propagandisztikus elemeket, mint a mesterlövészek kultusza, a hírhedt „orosz tél” hangsúlyozása, vagy az az elterjedt szemlélet, amely a németek háborús vereségét egyedül a sztálingrádi csatára egyszerűsíti le.

Az 1942. augusztus 21. – 1943. február 2. között zajló ütközet végén a tengelyhatalmak oldalán közel 740 000 katona esett el vagy sebesült meg, 100 000 ember pedig fogságba került. A szovjet veszteségek még súlyosabbak voltak: a Vörös Hadsereg 478 741 katonát veszett, 651 000-en megsebesültek. A civil áldozatok számát pedig csak megbecsülni lehet. A szovjetek mégis megerősödve kerültek ki a harcból, és a következő évben gyors ütemben szorították ki az országból az addig rendületlenül előrenyomuló németeket.

A világtörténelem legtöbb áldozatot követelő ütközetéről számos legenda látott napvilágot, amelyek egy része későbbi kitaláció, vagy ferdítés, mások viszont a korabeli háborús propaganda állításait elevenítik fel. A hvg.hu ezekről a tévhitekről kérdezte Antony Beevor angol történészt, a Sztálingrád című monográfia szerzőjét, valamint Jochen Hellbeck német kutatót, a hamarosan Magyarországon is megjelenő Die Stalingrad-Protokolle című könyv íróját. A hosszabb anyagból én most csak a mesterlövészekkel foglalkozom.

A szovjet propaganda már a csata alatt igyekezett hőst faragni a mesterlövészekből, akik a városi harcokban valóban komoly veszélyt jelentettek az ellenségre. A leghíresebb mesterlövész, Vaszilij Zajcev szovjet források szerint 225 német katonával és tiszttel végzett, amiért megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést, puskáját pedig később kiállították a Sztálingrádi Hadtörténeti Múzeumban. A 2001-es Ellenség a kapuknál című film (amely részben Zajcev emlékiratain alapult) állított neki emléket, a nyugati közönséggel is megismertette a szovjet mesterlövészek legendáját.

A korabeli háborús propagandának természetesen hősökre volt szüksége, erre a szerepre pedig ideálisak voltak a magányosan dolgozó mesterlövészek, azonban ennek a fegyvernemnek kevés valódi szerepe volt például a tüzérséghez vagy a légierőhöz képest. A sztálingrádi mesterlövészek közül egyébként nem is Zajcev, hanem egy Anatolij Csekov nevű fiatal katona volt a legsikeresebb (a szovjet sajtó szerint 256 ellenséges katonával végzett), aki még a csata vége előtt elesett. A világháború legsikeresebbnek mesterlövésze pedig nem az orosz, hanem a finn hadseregben szolgált: Simo Häyhä a finn téli háború alatt 505 szovjet katonát ölt meg.

Zajcev érdemeinek kidomoborítására a propaganda hajlandó volt eltúlozni a szerepét. Jó példa erre Erwin König őrnagy, a „legjobb német mesterlövész”, akit állítólag Zajcev ölt meg. „Königet ma sokan valós személynek tekintik, annak ellenére, hogy a német iratokban, sajtóban utalás sincs ilyen nevű mesterlövészre.” – mondta Jochen Hellbeck. „Az őrnagyot valószínűleg csak a szovjet propaganda alkotta meg, hogy méltó ellenfelet találjanak ki Zajcevnek, és hogy hangsúlyozzák, hogy Sztálingrádnál a legjobb német csapatokat győzték le, kidomborítva a Vörös Hadsereg teljesítményét.” Bár Zajcev emlékirataiban tényleg szerepel egy utalás egy „Koning” nevű német mesterlövészre, aki a berlini mesterlövész-iskola vezetője volt, azonban a német források nem tudnak ilyen nevű tisztről.

A figura egyébként az Ellenség a kapuknál című filmben is megjelenik: Königet egy bajor arisztokrataként ábrázolják, akit kifejezetten Zajcev ellen küldtek. David Robbins Patkányháború című regényében Zajcev ellenfele pedig egy Heinz Thorvald nevű SS-ezredes, azonban ekkoriban az SS-nél nem szolgált ilyen rangban mesterlövész.

(A részletek eredeti szerzője: Zubor Zalán)

A 950 évig állt magyar-lengyel határról (4/4)

Lengyelország 1938-ban újabb területeket foglalt el a Történeti-Magyarországból

"Miért igazságtalan a trianoni (1920) és a párizsi (1947) békediktátum" címmel trilógiát írtam. Egy szeletét most megosztom a magyarság története után érdeklődőkkel. A hosszúsága miatt több részletben olvashatjátok.

Az első világháború befejezése után az akkor létrehozott Csehszlovákiával kialakult területi vitában a lengyelek - az antant támogatásával - alulmaradtak.  Nem maradt más lehetőségük, mint várni a megfelelő történelmi pillanatra, amikor a Történeti-Magyarország, valamint a Történeti-Csehország északi terülteiből az általuk jogosnak vélt további részeket magukhoz csatolhatják. Ez be is következett 13 év múlva. Az 1938. szeptember 30-i müncheni egyezmény nem teljesítette Magyarország és Lengyelország Csehszlovákiával kapcsolatos területi kérelmét, bár ezt Mussolini, olasz miniszterelnök nagyon támogatta. Amíg Németország esetében a megítélt terület azonnali átadása mellett döntöttek a nyugati nagyhatalmak vezetői, a magyar és a lengyel kormányt arra szólították fel, hogy kezdjék meg a közvetlen tárgyalásokat Csehszlovákiával a vitás kérdések rendezése céljából. A lengyel kormány mélyen meg volt sértve, hogy őket, mint nagyhatalmat meg sem hívták a müncheni konferenciára, s nélküle döntöttek. A négyhatalmi határozatot nem vette figyelembe, kihasználva a zavaros helyzetet, már 1938. szeptember 30-án ultimátumszerűen követelte Prágától az I. világháború utáni vitás területek azonnali átadását. A csehszlovák kormány engedett az erőszaknak, és október 1-én válaszjegyzékben tudatta "kész azonnal megkezdeni a terület átadásának lebonyolítására vonatkozó megbeszéléseket". A lengyelek azonban tárgyalásokba nem voltak hajlandóak belemenni, a lengyel katonák másnap (október 2-án) átlépték lengyel–csehszlovák – a valamikori antant által kijelölt – határt, és elfoglalták az általuk eredetileg követelt területeket a Történeti-Magyarországból és a Történeti-Csehországból. Ezzel Lengyelország elérte az 1772 utáni időszak legnagyobb kiterjedését.

Nemsokára Magyarország is visszakapta a Felvidék déli, magyarok által lakott sávját, majd 1939-ben Kárpátalját is.

Varsás Miklós őrmester kezet fogott egy lengyel katonával az új magyar-lengyel határon 1939-ben. A háttérben a múltat jelentő - csehszlovák címeres - határoszlop látható.