2024. július 27., szombat
Nők, férfiak görbe tükörben
Címkék:
Humor
Megalakult a Magyar Revíziós Liga - 1927. július 27.
A Magyar Revíziós Liga az irredenta tevékenység
szervezésére, összehangolására szerveződött. Társadalmi
szervezetként arra törekedett, hogy a világ fontosabb országaiban
felhívja a figyelmet a trianoni béke igazságtalanságaira, s ezzel
elősegítse a revízió sikerét. A nagyon óvatos hivatalos
külpolitikai területi revíziós politika 1927-ben erőteljesebb
hangra váltott, mivel
Magyarország olasz nagyhatalmi támogatást szerzett a területi
revízió megvalósításához, ugyanekkor jelentős nyilvánosságot
is kapott a világsajtóban Lord Rothermere jóvoltából.
Ezek
hatására megélénkültek a Trianon-ellenes szervezetek is,
mivel nagyobb lehetőséget éreztek a magyar revíziós
propagandában. Egy új, tagegyesületeket tömörítő
ernyőszervezetre (liga) lett szükség, mely majd
a „félhivatalos” külpolitikai propagandát szervezi. Július
második felében Herczeg Ferenc író, valamint a nagy gazdasági
érdekvédelmi szervezetek: a Gyáriparosok Országos Szövetsége, a
Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete, az
Országos Magyar Gazdasági Egyesület és az Országos Mezőgazdasági
Kamara képviselői elhatározták a Magyar Revíziós Liga
megalakítását. Herczeg Ferenc a Liga 1927. július 27-én
lezajlott alakuló ülésen leszögezte, hogy „az úgynevezett
Rothermere-vonal nem magyar javaslat”, mivel „a magyar nemzet nem
adja föl jogát a maga ezredéves […] államterületéhez”.
Augusztus
11-én,
a liga végleges alakuló ülésén 35 nagy taglétszámú társadalmi
szervezet lépett be alapítóként. (A tagegyesületek száma
1929-ben már meghaladta az ötszázat.)
Herczeg
Ferencet választották elnökké. Herczeg a Szerbiához
csatolt bánsági Versecen született 1863. szeptember 22-én.
(Trianon előtt Temes vármegye Verseczi járásának székhelye,
1910-ben 27 370 lakossal, amiből csak 8602 volt szerb nemzetiségű.).
Az „írófejedelem” több menekültsegélyező egyesület elnöke,
revíziós témájú cikkek és publicisztikák tucatjait írta,
országgyűlési képviselő, a felsőház újonnan kinevezett tagja.
Ügyvezető igazgató Fall Endre lett. (Fall a kereskedelmi iskola
tanára volt Temesvárott, majd 1919-ben Magyarországra menekült,
ahol sorstársai ügyeivel foglalkozott a Herczeg vezetése alatt
álló szervezetekben.) 1928-ban Eckhardt Tibor (élt:
1888–1972)
kisgazdapárti politikus, országgyűlési képviselő
került az ügyvezető alelnöki posztra, és ezzel kialakult
az a vezetőség, amely lényegében a liga egész fennállása alatt
irányította annak tevékenységét.
1927.
október 1-jén a liga bemutatkozó előadás-sorozatot indított
a régi Országház nagytermében, majd a hónap közepén az
Auguszta-telepen a liga vezetőinek részvételével felavatták a
Menekültek Lord Rothermere díszkertjét. Novemberben a liga
küldöttsége Londonban átadta Rothermere-nek azt a huszonhat
díszes bőrkötésű albumot, amelyben több mint egymillió
„mindenféle vallású, életsorsú és világfelfogású” magyar
fejezte ki a „nemzet háláját és hódolatát”, s köszönte
meg aláírásával, hogy Rothermere „a brit nemzet dicsőséges
hagyományaihoz híven nemes bátorsággal síkraszállott idegen
uralom alá kényszerített és jogaitól megfosztott testvéreink
millióiért”.
A
Magyar Revíziós Liga a világközvélemény – elsősorban a
vezető nagyhatalomként tisztelt Nagy-Britannia – felvilágosítását
tartotta fő feladatának. Mivel itthon az a nézet terjedt el, hogy
a Történeti-Magyarország felosztása a szomszéd államok
félrevezető propagandájának a bűne, kialakult az a kissé naiv
elgondolás, hogy a Magyarország történelméről és jelen
helyzetéről szóló hiteles információk terjesztése a
nagyhatalmakat rábírja majd arra, hogy tévedésüket helyrehozzák.
A liga tehát a békeszerződés remélt felülvizsgálatát
szándékozott előkészíteni propagandájával. Gyűjtötte a
magyar kisebbségek sérelmeiről szóló jelentéseket, valamint a
revíziós témájú hazai és külföldi publikációkat, s maga is
rendszeresen közölt revíziópárti cikkeket a hazai sajtóban és
Rothermere lapjaiban. Az őszi hónapokban napvilágot láttak A
Magyar Revíziós Liga Kiadványai címet viselő, angol, francia,
olasz, német és magyar nyelven megjelenő sorozat első
propagandafüzetei. A nagyhatalmak politikai és sajtókörei számára
megküldött gyengécske, ügyetlenül fordított röpiratok azonban
hatástalanok maradtak.
A
Revíziós Liga 1928 tavaszától egyre sűrűbben közölhette
írásait a Magyar Külpolitika című folyóiratban, amely 1929-től
a liga hivatalos lapja lett. A címlapon ettől kezdve ott állt a
liga jelvénye is: zöld mezőben kalász és három kezdőbetű –
MRL. Megkezdődött az országos szervezeti hálózat kiépítése
is. E mozgalom keretében vármegyék, városok és községek,
valamint a legkülönbözőbb apró társadalmi egyesületek –
kaszinók, önképzőkörök, baráti társaságok – csatlakoztak a
ligához. Ezenkívül magánszemélyek egyénileg is beléphettek. A
taglétszám 1930-ra elérte a kétmilliót.
A
liga eközben külföldön is terjeszkedett. A nagyhatalmak
fővárosaiban irodákat állított fel, melyek a követségeket
tehermentesítve propagandát folytattak, bizalmas összeköttetéseket
szerveztek, s cikkeket helyeztek el a sajtóban, ellátták a
magyarbarát társaságok tagjait anyagokkal. A Revíziós Liga
külföldi titkárságai kétségkívül nagy munkát végeztek, még
ha ez nem eredményezte is a fogadó ország közvéleményének
megnyerését. Olaszországban megalakult az Amici dell’Ungheria
(Magyarország Barátai) nevű egyesület, illetve annak ifjúsági
szervezete, melyek rendszeresen szerveztek barátsági
rendezvényeket, revíziós témájú előadásokat és
csereutazásokat. Franciaországban több politikus és újságíró
is felszólalt a magyar revízió érdekében. A harmincas években
olasz, angol, francia és német képviselőcsoportok tettek
látogatást Magyarországon – rendszerint a liga szervezésében.
A liga londoni titkársága segédkezett Bethlen István 1933. végi
angliai előadásainak előkészítésében is. (A volt
miniszterelnök 1932 májusában a liga díszelnöke lett.)
A
Magyar Revíziós Liga 1940 szeptemberéig összesen 270 könyvet
jelentetett meg. Ezekben, lényegében válogatás nélkül, minden
történeti, néprajzi, biztonságpolitikai, gazdasági, jogi,
földrajzi, katonapolitikai érvet hadrendbe állított, amelyet
alkalmasnak talált a magyarság iránti rokonszenv fokozására vagy
a trianoni békeszerződés bírálatára.
A
revíziós propaganda három közismert szimbólumot is segítségül
hívott: a krisztusi passió jeleneteit (hamis bírák,
kálváriajárás, keresztre feszíttetés, feltámadás), az
1848–49-es szabadságharc eszmei hagyományát (jogos önvédelmi
harc az idegen agresszió ellen, egységes nemzeti mozgalom, kiváló
külföldiek a haladó magyar ügy pártján, hősies bukás után
méltányos kiegyezés) és a honfoglaló-honvédő történeti
tradíciót (a haza földjét meghódító hős, a haza és a nyugati
kereszténység védelme rablóhordákkal és pogányokkal szemben).
A
Magyar Revíziós Liga propagandájának aktivitása, valamint a
revízió iránt tanúsított nemzetközi érdeklődés aggodalmat
keltett a kisantant államaiban. Csehszlovákiában, Romániában és
Jugoszláviában 1931-ben létrejöttek az első antirevizionista
szervezetek, sőt egy francia publicista kezdeményezésére
központot állítottak fel Párizsban. 1934 elején megalakult a
Román Revízióellenes Liga, amely körlevélben szólította fel a
közalkalmazottakat és az állami vállalatok dolgozóit a
csatlakozásra. A magyar nemzetiségűek számára ugyan nem volt
kötelező a belépés, de a tagdíjat az ő fizetésükből is
levonták.
A
Magyar Revíziós Liga feladatköre 1941 után megváltozott,
Magyarország diplomáciai kapcsolatai az angolszász hatalmakkal
megszakadtak, a hivatalos viszony helyreállítására nem volt
remény. A magyar kormány azonban megkísérelte újrakötni az
elszakadt szálakat, de ez semmilyen eredményt
sem hozott.
1944
elején a németek tudomást szereztek a fegyverszüneti és
kiugrási tárgyalásokról, amelyet a Liga tagjai végeztek, s a
katonai megszállás veszélye fenyegetett. Az irattárból el
kellett tüntetni a béketapogatózásokra vonatkozó bizalmas
dokumentumokat. A semleges országokban tartózkodó képviselők
biztonságban voltak, a budapesti központban dolgozókra viszont
komoly veszély leselkedett. A liga Zrínyi utcai irodájában
többször tartottak házkutatást, alkalmazottai ellen körözést
adtak ki, s bár annak nincs nyoma, hogy bárkit is letartóztattak
volna, a Magyar Revíziós Liga hamarosan széthullott.
2024. július 26., péntek
Elmélkedés a női egyenjogúságról - A humor szemszögéből
A férje temetése előtt az idős özvegyasszonytól megkérdezi a temetkezési vállalkozó: - Hány éves volt a férje, asszonyom?
- 98. Két évvel idősebb nálam.
- Akkor ön most 96?
- Igen. Arra céloz, hogy talán nem is érdemes már hazamennem?
Egy idős néni sétálgat az utcán, egyszer csak meglát egy jósdát. Gondolja, ő még szeretne élni, kíváncsi, milyen lesz a jövő, így hát betér oda. Leül a jósnővel szemben.
- Azt szeretném tudni, hogy mi lesz velem 20 év múlva – mondja a néni.
A jósnő ránéz, kicsit csodálkozik, hiszen látja, hogy elég öreg, de azért elkéri a tenyerét és elkezdi olvasni a jövőt.
- Látok egy pasast New York-ban – mondja meglepetten a jósnő.
- Ohhh – mosolyodik el a néni.
- Látok egy fiatalembert Párizsban is.
- Húúú!
- És egy jóképű férfit Chichagóban.
A néni hangosan kacarászik, a jósnő nem hisz a saját szemének, de aztán egyszer csak megszólal: – Jaj, megvan! Maga a jövő héten felajánlja a szerveit.
–Halló, elmegyógyintézet? Nem szabadult ki maguktól mostanában egy őrült?
–Nem. Miért?
–Mert valaki ma megszöktette a feleségemet.
A nyomozó kérdi a csinos titkárnőt:
– Hölgyem, nincs valami ötlete, miért ugrott ki a főnöke az ablakon?
– Sajnos nincs. Pedig olyan kedves ember volt. A múlt hónapban vett nekem egy igazi szőrmebundát, a múlt héten egy igazi sportkocsit, ma pedig egy igazi gyémántgyűrűt. Aztán mondta, hogy szeretne lefeküdni velem, mit kérek cserébe?
– És mit mondott neki?
– Azt, hogy az irodában mindenki 50 dollárt szokott adni.
- Apuci, miért kukorékolnak a kakasok már kora hajnalban?
- Tudod fiam – válaszol az apa –, sietniük kell, ha valami mondanivalójuk van, mert aztán felébrednek a tyúkok is!
– Hölgyem, nincs valami ötlete, miért ugrott ki a főnöke az ablakon?
– Sajnos nincs. Pedig olyan kedves ember volt. A múlt hónapban vett nekem egy igazi szőrmebundát, a múlt héten egy igazi sportkocsit, ma pedig egy igazi gyémántgyűrűt. Aztán mondta, hogy szeretne lefeküdni velem, mit kérek cserébe?
– És mit mondott neki?
– Azt, hogy az irodában mindenki 50 dollárt szokott adni.
- Apuci, miért kukorékolnak a kakasok már kora hajnalban?
- Tudod fiam – válaszol az apa –, sietniük kell, ha valami mondanivalójuk van, mert aztán felébrednek a tyúkok is!
A férj hazatáviratozik, hogy üzleti útjáról egy nappal hamarabb tér vissza. Amint belép, a hálószobából kéjes nyöszörgéseket hall, az ágyban felesége egy idegen pasassal ölelkezik. Felordít fájdalmában, és kirohan az éjszakába. A szomszéd sarkon az anyósába ütközik.
–Még ma reggel beadom a válópert – kiáltja fenyegetően
Az anyós csillapítja: –Adj egy esélyt a lányomnak, hogy rendbe hozza a dolgot!
A férj rááll; bemegy a klubjába, ott hívja fel egy óra múlva az anyósa: –Minden rendben! A feleségednek tökéletes mentsége van, máris tiztázta magát. A postaközpont hivatalos papírjával bizonyíthatja, hogy nem kapta meg a táviratodat!
A vezérigazgató szokott stílusában levelet diktál gyönyörű, fiatal felesége csábítójának: –Uram! Felhívták a fegyelmemet arra, hogy Ön egy ideje szerelmi viszonyt folytat a feleségemmel. Hogy ezt a kérdést rendezzük, kérem, keressen fel irodámban pénteken délután három órakor.
A csábító válasza: –Tisztelt Uram! Megkaptam körlevelét. Meghívását a péntek délutáni tömeggyűlésre köszönettel elfogadom.
Az egresről amit érdemes tudni
Egres, köszméte, piszke, pöszméte, tüskeszőlő… vidékenként változik az
elnevezése ennek a savanykás, fanyar ízű növénynek. Mint minden gyümölcsnek,
ennek a fogyasztása is támogatja egészségünket.
Ez a szőlőhöz hasonló, de attól nagyobb szemű gyümölcsnek van piros és zöld változata is, mindkettő csíkos.
A teljes éréskor alakul ki benne az íz-és zamatanyag.
Energiatartalma csekély, 10 dkg-ban mindössze 44 kcal van.
Található benne
A-, C-, B3- és D-vitamin, valamint nyomelemek. Ásványi anyagok közül kalciumot, káliumot és foszfort tartalmaz. Fogyasztása rendkívül értékes a
szervezetünk számára. Nagyban segíti az emésztést, fogyasztása kedvezően
hat a belső elválasztású mirigyekre. Köszvény ellen is hatásos, valamint
hólyagbántalmakra. De hozzájárul a szív, a vese és a máj egészségéhez is. Mivel
pektint tartalmaz, s az a bélbe jutva az ott jelenlévő baktériumok hatására egy védőréteget képez a nyálkahártyán, így
székrekedés ellen is kiváló, rendezi a székletet. A leghatékonyabb nyersen
fogyasztani.
A konyhában is sokoldalú
a felhasználása. Készíthetünk belőle levest, szószt, kompótot. Belesüthetjük
süteményekbe is, de remek dzsem és lekvár is készülhet belőle.
Címkék:
Egészség
2024. július 25., csütörtök
NEMZETEK KONYHÁJA - Spanyolokról nemzeti ünnepükön - július 25.
Képek Spanyolországból
Cordoba
Az Escorialnál 2017 májusában
Estorilban (Portugália) 2017. májusában
Címkék:
Nemzetek konyhája,
Recept,
Spanyolország
Ki az igazi barát?
Címkék:
Gondolatok
Balatoni halak napja - július utolsó szombatja
Szokatlan dolog, hogy egy folyó- vagy állóvíz halainak ünnepnapja legyen. Magyarországon július végén ünneplik a balatoni halak napját. Az ünnepnap létesítésének célja hazánk legnagyobb tavának népszerűsítése.
Hazánk – és Közép-Európa – legnagyobb tavára, a Balatonra, valamint a benne élő halakra kívánja felhívni a figyelmet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kezdeményezése: 2004 óta minden év július 31-e (más adatok szerit július utolsó szombatja, az idén július 28-a) a Balatoni Halak Napja.
Az igazi balatoni hungarikum a keszeg (dévér és vörös szárnyú), a fogas (süllő), a csuka, harcsa és a balin. A legkedveltebb balatoni halunk a ponty, dacára annak, hogy a Balaton eredetileg nem is pontyos víz.
Az ízletes balatoni halak helyett az emberek inkább a hekk halat fogyasztják a tó partján, mivel az abban van a legkevesebb szálka. A helyzet odáig fajult, hogy az Argentínában honos halat sokan már balatoninak hiszik. A Balatoni Halak Napja többek között erre az anomáliára is rá kívánja irányítani a figyelmet
A hal nemcsak fehérjékben és vitaminokban (D, B2, B12) gazdag, jelentős ásványianyag- és nyomelemforrás (jód, szelén, fluor) is egyben. A benne rejlő omega-3 zsírsavnak köszönhetően a gyakori halfogyasztás jótékony hatással van az egész testre. Csökkenti az időskori szem-megbetegedéseket, a mellrák-, az infarktus-, az érelmeszesedés- és az agyvérzés kockázatát és hatékony segítséget nyújt a depresszió ellen is.
Várpalota mellett található egy kedves település, Csór. Van ennek egy híres-neves fogadója: Csóri Csuka Csárda. Sokan nem tudják, honnan ere a neve. Íme a monda nagyon röviden:
Mátyás király egy ízben a csóri fogadóban szállt meg. Mivel böjti idő volt, halat rendelt. Jókora csukát kapott, de hiányolta a máját. A fogadós azt mondta: nincsen neki. A felséges úr méregbe gurult, és megparancsolta szolgáinak, vesszőzzék meg a kapzsi fogadós kezét... A király a "piros kesztyűhöz" ezt a kommentárt fűzte: ha a csóri csukának nincsen mája, a palotai pálcának meg nincsen száma!
Címkék:
Állatvilág,
Balaton,
Érdekességek,
Nevezetes nap
2024. július 24., szerda
Fincsi szelet - sütés nélkül készíthető
Hozzávalók:
60 dkg háztartási keksz
10 dkg porcukor
10 dkg cukrozatlan kakaópor
1 ek rum
50 dkg túró
25 dkg mascarpone
10 dkg porcukor
1 csomag zselatinfix
20 dkg csokoládé
Elkészítése:
A
kekszet ledaráljuk és hozzáadjuk a porcukrot, a kakaóport, a tejet és a rumot.
Jól összedolgozzuk és egy közepes tepsi aljába nyomkodjuk a kezünkkel.
A
túrót áttörjük a mascarponéval, cukorral és a zselatinnal, jól kikeverjük és a
barna tésztára kenjük vizes lapáttal.
Tetejét
csokimázzal bevonjuk, 3 óra hosszára hűtőbe tesszük és szeletelhető is.
(Forrás: Salamon Csilla receptje)
(Forrás: Salamon Csilla receptje)
Címkék:
Recept
Tatán gyulladtak ki a világon elsőként utcai acetilénlámpák - 1897. július 24.
Az acetilén telítetlen szénhidrogén, amely igen labilis és reakcióképes, a levegő-acetilén keverék nyomás vagy cseppfolyósítás hatására robban, ekkor széndioxid és víz keletkezik. 1836-ban a brit Edmund Davy fedezte fel, tiszta állapotban a francia Berthollet, majd szintetikus úton a német Friedrich Wöller állította elő, nagyüzemi gyártását Moissan és Wilson dolgozta ki 1894-ben, az Egyesült Államokban. Egy kilogramm karbidból elméletileg 347 liter acetilén fejleszthető, a gyakorlatban 200-300 liter gáz jöhet létre, amely a vegyipar jelentős alapanyaga volt a 20. század közepéig. Az acetilénláng azonos fényerővel kevesebb hőt és égésterméket fejlesztett, tehát kevésbé rontotta a levegőt, mint a gyertya, a petróleum vagy a világítógáz lángja, ezért nagy jövőt jósoltak neki a közvilágításban.
A világelső Tatán 1897-ben készült el a tóvárosi gázfejlesztő telep és csőhálózat, a legtöbb gondot a hálózat üzemeltetése, az öntöttvas csövek illesztése és tömítése okozta. Az acetilénégők 1897. július 24-én este fél kilenckor 21 helyen gyulladtak fel. A hálózatot szeptember elején kibővítették, mivel Ferenc József egy hadgyakorlat alkalmából II. Vilmos német császárral találkozott a városban. Az 500 Auer-égőt (a gázvilágítás hatásfokát megnövelő izzóharisnyás lámpát) kiszolgáló berendezés a budapesti Acetiléngáz Rt.-nél készült, Berdenich Győző mérnök, feltaláló és gyártulajdonos tervei szerint. Berdenich 1906-ban Egyesült Acetylénvilágítási Részvénytársaságot is alapított újabb városi telepek létesítése és karbidgyár építésére.
Ebben a korban azonban létezett már villamos világítás is, Edison 1879-es szénszálas izzólámpa szabadalma nyomán. Kisvárosban az egykori gazdasági számítások a karbidvilágítást vélték a leggazdaságosabbnak, ám ez nem csak hogy a reményeket nem váltotta be, de az acetilén miatt veszélyesebbnek is bizonyult. Tatán 1912-ben tértek át a villanyvilágításra, a gázvilágítás 15 éve így csak technikatörténeti érdekesség maradt.
A acetilén igen alkalmas volt mozgó fényforrások céljaira, kerékpárok lámpáinál az égőben, karbidból állították elő. Kisebb méretű karbidlámpákat a bányászatban, barlangászatban, hintókon és autókon alkalmaztak s részben ma is alkalmaznak. Acetilénnel történik az autogénhegesztés, a palackban szállított változatát dissous-gáznak nevezik.
(Forrás: MTI | <!--[if !vml]-->
<!--[endif]--> STOP)
(Forrás: MTI |

Címkék:
Technika,
Települések nevezetességei,
Tudomány
Mátyás visszavásárolta a Szent Koronát - 1463. július 24.
1463. július 24-én vásárolta vissza a Szent
Koronát Hunyadi Mátyás III. Frigyes német-római császártól.
Albert király halála után 1440-ben a Szent Koronát
az özvegy királyné ellopta és Komáromba vitte. Ezzel lehetővé tette V. László
megkoronázását, a korona Frigyes császár kezére jutását és meghiúsította I.
Ulászló megkoronázását. Emiatt 1440. július 17-én I. Ulászló királyt egy
alkalmi koronával koronázták meg, amelyet I. István székesfehérvári
ereklyetartójáról szereltek le. A két király miatt az országban polgárháború
tört ki, amelyből I. Ulászló került ki győztesen, de ő 1444-ben életét
vesztette a Várna melletti ütközetben. Halála után a nemesek a Rákosmezőn
tartott országgyűlésen V. Lászlót fogadták el uralkodónak, azonban III. Frigyes
nem volt hajlandó kiadni sem a Szent Koronát, sem V. Lászlót. A rigómezei csata
elvesztése után 1452-ben Hunyadi János feladta kormányzói tisztségét, de sem a
Szent Koronát, sem V. László ügyét nem feledte. Nemeseket gyűjtött maga mellé
és végül erős katonai nyomásra III. Frigyest arra kényszerítette, hogy
hazaengedje V. Lászlót, de a Szent Koronát magánál tartotta. 1458-ban Hunyadi
Mátyást választották az ország uralkodójává, aki 1463. július 24-én 80 ezer
aranyért visszavásárolta a Koronát. A tárgyalást Vitéz János váradi püspök
vezette. Az ünnepélyes hazaszállítást követően Sopronban közszemlére tetté,
ahova az ország népe elzarándokolva lerótta tiszteletét.
Címkék:
Magyarság történetéből
2024. július 23., kedd
Férj-feleség a humor tükrében
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)