Visszatért a Délvidék - Magyarkanizsa (OHT 66 útvonalon)

     Délen - a Bácska, Dél-Baranya/Drávaszög, Muraköz, Mura-vidék területének - 1941-es visszarendeződése után Magyarország határa teljesen a vizek mentén alakult ki: Dráva, Duna, Tisza. 

       Most egy délvidéki települést ismerhettek meg.

Magyarkanizsa (korábban Kanizsa, szerbül Кањижа / Kanjiža) kisváros és járás Szerbiában, a Vajdaság északkeleti részén, az Észak-bánsági körzetben.

Fekvése

A szerb-magyar határtól délre, a Tisza jobb partján terül el a Bácskában.

Nevének eredete

Írásos emlékek először 1093-ban említik Cnesa (ejtsd: knesa) néven. Még a következő formákban fordult elő: Kenesna, Neu Canisa, villa Canysa, Földvár, Ókanizsa, Magyarkanizsa, Stara Kanjiža. Kanizsa neve valószínűleg szláveredetű. A knez, knezsev szavakból vezethető le. Arról nincs adat, hogy elsődlegesen mire vonatkozhatott: vízfolyást, például patakot, birtokot, esetleg a knez, kenéz, vagyis az ispán székhelyét-e.

Története

Kedvező fekvésének köszönhetően, a vidéket már az őskorban is lakták. A mai városmag helyén korábban földvár állt. A népvándorlás korában, a Marostól délre, Kanizsánál volt az első rév a Tiszán. A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a Tiszaparton, a mai Halász-tér környékén már a bronzkorban létezett település. Az emberi lakhely kialakulását a Tisza közelsége és az átkelőhely illetve az utak kereszteződése tette indokolttá.

A rómaiak idejében, a népvándorlás korában egy őrhely állt ezen a magaslaton, azaz erődítmény (földvár), amely a Kanizsa-patak torkolatát őrizte. Anonymus, III. Béla névtelen jegyzője, azt írta krónikájában, hogy 896-ban Zuárd, Kadocsa és Bajta vezérek Kanizsánál keltek át a Tiszán, a folyón túli területek meghódítására. A középkori okiratos források szerint Kanizsa királyi birtok volt, 1093-ban pedig a Pannonhalmi Benedek-rendi Apátsághoz került a Miroth nevű halastóval egyetemben. Ekkor a mai Budzsák városrész helyén egy másik település is létezett Szatmár néven, amely a Száva-Szentdemeteri Apátság (a mai Szávaszentdemeter, Sremska Mitrovica) birtoka volt. A tatárjárás előtt az 1240. évi összeírás a településnek 27 háznépe, vagyis kb. 135 lakosa volt. Foglalkozásukra nézve lovas jobbágyok, halászok, szekeresek. A tatárjárás, majd a törökdúlás idején A település teljesen elpusztult, helyette a korabeli források is csak Feuldvárat, azaz Földvárat említik. Azentai csata idején Marsigli osztrák térképész tábornok is bejárta a környéket, és elkészítette Földvár térképét, amelynek másolata a Halász-téri emléktáblán is látható.

1686-ban a keresztény hadak (köztük magyarok és szerbek) ezen a napon egyesült erővel kiűzték a törökök megszállókat Szeged és Zenta térségéből. A török uralom felszámolásával Kanizsa is a határőrvidék része lett. Ennek feloszlatása után 1751-ben pedig a Tiszai Korona (Kamara)-kerülethez csatolták. Ebben az időben hagyta el nagyszámú szerb lakosság, és települt át Bánátba, és Oroszországba. Helyükbe a Kamara 1753-tól magyar lakosságot telepít át az északi megyékből. Jogállását az1773. évi rendeletek a szerbek jogaival teszik egyenlővé. A település ezután Bács-Bodrog vármegye szerves részévé válik.Mezővárosi és révjogot is nyert.

Az elkövetkező másfél évszázad meghatározó volt a város fejlődésében. Hatékonnyá vált a mezőgazdaság, benépesültek a kanizsai közigazgatás alá tartozó puszták: Adorján, a mai Oromhegyes, Völgyes, Orom és Tóthfalu környéke, először szórványtanyák, majd tanyacsoportok formájában. Ekkor már vásártartás és a heti piac is megillette Mária Terézia kiváltságlevele alapján. Erőteljes fejlődésnek indult az ipar, szakmák és céhek honosodtak meg. Ezt a fejlődést a magyar forradalom és szabadságharc évei akadályozták meg. A város 1849. folyamán kétszer is leégett, elpusztult, csak 110 ház maradt. A 20. század második felében aztán minden újjáépült. Kialakultak a kerületek a Körös utca tájéka, a Központ, a Tópart, a Tiszapart, az Újváros végül a Falu, a mai I. kerület a Körösön túl.

A város 19. századi történetében a nagygazdák, gazdag vállalkozók, kereskedők, iparosok játszották a vezető szerepet. Megalakult a Gazdakör, az Úrikaszinó, az Ipartestület. Beindultak az olvasókörök, szakszervezeti körök. Megépült a Vigadó, kialakult az Erzsébet liget, más néven Népkert. Gőzmalmok létesültek az "Első gőz- tégla- és cserépgyár" (Grünfeld Herman alapította 1903-ban) a fűrésztelep, és ily módon álláshoz jutott a mezőgazdasági munkaerőfelesleg. Már ekkor hírnevet szerzett a kanizsai építőipar. A kőművesek, az ácsok, a kubikosok Közép-Európában dolgoztak. A 20. század első évtizedeiben még nagyobb fejlődést hoztak. 1908-ban rendezett tanácsú várossá lesz. 1912-ben megépült az új városháza,

 a gyógyfürdő. Az új Szent Pál-templom a 17. században épült, a nagytemplom is ekkor bővült. Az 1700-as években emelt ortodox templom is akkor kapta mai formáját.

Az első világháború utáni trianoni békediktátummal (1920. június 4.) került a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. A néhai városi közlegelő területére a kormány délszláv lakosságot telepített, így alakult ki Velebit és a későbbi Vojvoda Zimonjić, de más településkezdemények is kialakulóban voltak. Nagy, dinamikus változásokat hozott a második világháború, hiszen a település visszatért Magyarországhoz, de a város gazdasági, népességi szerkezete lényegében változatlan maradt egészen az 1960-as évekig.

Etnikai összetétel

Nemzetiség	Szám	%
Magyarok	8825	86,51
Szerbek	865	8,48
Jugoszlávok	99	0,97
Cigányok	86	0,84
Montenegróiak	41	0,40
Horvátok	32	0,31
Bunyevácok	12	0,11
Albánok	7	0,06
Oroszok	4	0,03
Ruszinok	3	0,02
Románok	3	0,02
Macedónok	3	0,02
Ukránok	2	0,01
Szlovákok	2	0,01
Németek	2	0,01
Muzulmánok	2	0,01
Bosnyákok	1	0,00

Nevezetes emberek

Itt születtek

·                    1787. február 13-án Beszédes József (1787-1852) vízépítő mérnök, az MTA levelező tagja

·                    1898. június 27-én Harsányi Tibor zeneszerző, a Párizsi iskola (École de Paris) tagja

·                    1934. Dan Reisinger Izraelben élő grafikus, képzőművész, tervező.

·                    1940. július 5-én Tolnai Ottó Kossuth-díjas író, költő

·                    1958. május 21-én Bicskei Zoltán filmrendező, grafikus.

Elszármazott személyiségek

·                    Árok Ferenc sportújságíró, az ausztrál labdarúgó-válogatott volt edzője

·                    Miloš Dimitrijević (1824-1896), a Matica Srpska egykori elnöke

·                    Dobó Tihamér neves festő volt

·                    Kanizsai (Csuka) Ferenc író

·                    Koncz István költő

·                    Koncz István színművész, rendező

·                    Csikós Tibor festő- és grafikusművész, rajztanár.

·                    Nagy József mozgásművész, Orléansban a Jel Színházat vezette (visszatelepült Magyarkanizsára)

·                    Szeles Mónika teniszcsillag anyai ágon származik innen

·                    Lékó Péter sakkvilágbajnok-jelölt, apja tóthfalusi születésű

·                    Tobijaš Ninčić írói nevén Ozoray Árpád

·                    Baráth Ferenc grafikus

Testvérvárosai

^·                      Budaörs, Magyarország

^·                      Ferencváros (Budapest IX. kerülete), Magyarország

^·                      Kiskunhalas, Magyarország

^·                      Nagykanizsa, Magyarország

^·                      Királyhelmec, Felvidék, Szlovákia

^·                      Röszke, Magyarország

(Elsődleges forrás: Wikipedia)

Túra az Al-Dunán (OHT 66 útvonal mentén)

Hatalmas élmény a magyar emlékek, a szép tájak meglátogatása. Odafelé a Duna román oldalán érdemes haladni: Fehértemplom, Lászlóvára, Vaskapu, Kazán-szoros, Orsova, Herkulesfürdő, Szörényvár (románul: Turnu Severin), látogatás Bulgáriába: Bodony (bolgárul: Vidin). Visszafelé a Duna szerb oldalán is nagyszerű látnivalók sokasága található, pl.: Kazán-szoros, Galambóc, Ráma, Szendrő, Karlóca, Szalánkemén, Nándorfehérvár.  

Mi az Országhatártúra keretében tettük meg ezt a körutat. Ez Trianonig Magyarország határa volt. (A térképen a 66. szakasz).

Galambóc vára

Herkulesfürdő

A karlócai békekötés helyszíne, a békeokmány török nyelvű példánya, a béke eredménye

Lászlóvára

 Orsovai római katolikus templom

Ráma vára

Szalánkemén és a Duna látképe a várból

Kazán-szoros, Széchenyi út, Baross-tábla

Kis-Kazán-szoros

Galambóc vára az Al-Duna mentén (a Vaskapuban)

Galambóc (szerbül: Голубац/Golubac, németül: Taubenberg, törökül: Gögerdsinlik) falu és járás Szerbiában.

Földrajz

Újmoldovával átellenben, közvetlenül a Duna jobb partján, a Vaskapu-szorosnál fekszik. Galambóc járáshoz 24 falu tartozik.

Történelem

Galambóc vára helyén egykor Columbaria római erőd állott. A várat a rácok (későbbi szerbek) építették, 1334-ben Károly Róbert hódította meg hadjárata során. 1387-ben Lázár szerb fejedelem ostromolta. A török először 1391-ben foglalta el, de ekkor még Perényi Péter visszafoglalta. A szerb várat 1427-ben szerződéssel szerezte meg Zsigmond király, de annak szerb kapitánya a töröknek adta át 12 000 aranyért. 1428-ban Zsigmond ostrom alá vette, de a szultán serege felszabadította, és a király is alig menekült meg. 1458-ban Mátyás serege ostromolta, de a belharcok miatt kénytelen volt az ostromot félbeszakítani. 1481-ben Kinizsi Pál foglalta el, de nemsokára megint török kézre került. 1688-ban Nándorfehérvár eleste után török őrsége feladta. Festői romjai a Duna partján állnak Galambóc mellett.

Galambóc ostroma

Galambóc ostroma 1428 májusában zajlott, amikor a Zsigmond magyar király vezette magyar haderő - litván és havasalföldi segédcsapatokkal megerősítve - ostrom alá vette az 1427-ben török kézre került várat. Az ostromban - a magyar történelemben elsőként - nagy szerepet játszott a tüzérség, amelynek segítségével szinte be is vették a várat, de időközben megérkezett II. Murád szultán a vár felmentésére, ezzel eldöntve a csatát. A magyarok vereséget szenvedtek, Zsigmond is alig menekült meg. A csata eredményeként a törökök kezére került Szerbia és Bosznia nagy része.

Előzmények

Az Oszmán Birodalom a 14. század végére elérte a Magyar Királyság déli határait, miután leigázta a Balkán-félsziget nagy részét. Szerbia területének jelentős része is oszmán fennhatóság alá került, a megmaradt területek a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom állandó nyomásának voltak kitéve. Az oszmán hódítást megakadályozandó, Lazarevics István szerb despota szövetségre lépett Zsigmond magyar királlyal.

Zsigmond és Lázárevics István 1426-ban szerződést kötött, amelyben a szerb despota lemondott Nándorfehérvárról, Galambócról és még néhány kisebb várról a magyar király javára, cserébe unokaöccsének, Brankovics Györgynek despotaként való elismeréseként. Lázárevics István 1427. július 18-án meghalt, Zsigmond pedig kérte Brankovicstól a szerződés betartását, az új despota azonban megpróbált kibújni az egyezség alól, így Zsigmondnak fegyverhez kellett folyamodnia és erővel foglalta el Nándorfehérvárt, mire a többi vár is meghódolt, Galambóc kapitánya azonban egy, Lázárevics despotával kötött szerződésre hivatkozva nem akarta átadni a várat, hanem követelte Zsigmondtól a váltságdíj megfizetését, aki ezt megtagadta, így a kapitány II. Murád oszmán szultánhoz fordult, aki megfizette a kért 12 000 aranyat, így a vár a törökök kezére került.

Galambóc vára a Duna túloldaláról

Az ostrom:

Zsigmond természetesen nem hagyta annyiban és hadjáratot tervezett a vár elfoglalására. Még a tél folyamán felépíttette Galambóccal szemben Lászlóvárát, amely a magyar hadjárat kiindulópontjául szolgált. Zsigmond 15-20 000 főnyi sereget toborzott össze, amelynek részét képezték a Cserni Száva vezette litván segédcsapatok, valamint II. Dan havasalföldi fejedelem 6000 katonája. Brankovics azonban nem volt hajlandó segítséget küldeni.

A vár ostroma 1428 április végén kezdődött. Ez volt első olyan magyar seregek által végrehajtott ostrom, amelyben nagy szerepet kapott a tüzérség. A magyarok hajókról bombázták a várat, valamint a szemben fekvő Lászlóvár tornyáról is állandóan lőtték, rongálták a falakat. A törökök keményen védekeztek, de a falak idővel annyira megrongálódtak, hogy már csak nehezen tudták védeni. A magyar seregek már döntő rohamra készültek, amikor II. Murád szultán nagy sereg élén megérkezett az ostromlott vár felmentésére, a túlerő láttán pedig Zsigmond jobbnak látta inkább fegyverszünetet kötni. Az egyezség értelmében Galambóc török kézen maradt, cserébe a magyar sereg szabad elvonulásának biztosításáért.

A magyar csapatok nemsokára megkezdték a Dunán való átkelést, de a törökök megszegték szavukat és támadásba lendültek a még át nem kelt csapatok ellen, akik közt ott volt Zsigmond is. A kialakult küzdelemben a király védelmét Rozgonyi István temesi főispán látta el, akinek a felesége, Szentgyörgyi Cecilia (egyes források Rozgonyi Cicelle néven is emlegetik) - aki részt vett az ostromban is - hajókkal érkezett a király és férje segítségére, akiket sikerült is kimentenie. A visszavonuló magyarokat Cserni Száva fedezte litván csapataival, akik mind egy szálig elestek, de a magyar csapatok aránylag kevés veszteséget szenvedtek.

Következmények:

Az oszmán seregek Galambóc felmentése után végigpusztították egész Szerbiát, Brankovics György csak a magyar fennhatóság megtagadásával és évi adó fizetésével tudta a békét megvásárolni. Ezt követően Murád szultán seregei Bosznia ellen fordultak, ahol megverték II. Tvrtko bornyák király seregeit és több fontos várat elfoglaltak.

Zsigmond egy esetleges török támadásra felkészülve megerősítette az ország déli határán álló várakat, főként Nándorfehérvárt, amelynek parancsnokául Tallóci Matkót nevezte ki, ezenkívül pedig a Szörényi bánság védelmére letelepítette a Német Lovagrendet. 

Murád szultán azonban végül is nem támadta meg Magyarországot, hanem inkább fegyverszünetet kötött Zsigmonddal, ezzel néhány évre biztosítva a békét a két ország között.

Az esemény irodalmi feldolgozása:

Arany János 1852-ben (Nagykősösön) verset írt Zsigmond király megmentőjének, Szentgyörgyi Cecíliának tiszteletére, Rozgonyiné címmel.

A fentebb látható képeket 2017-ben készítettem.

Az alább látható képet Técsy Zsolt készítette 2024. április 22-én este