Szent Ivó halála napjára - 1303. május 19.

       Szent Ivó faszobra Abaújszántó határában a Sátorhegyre vezető út mellett egy terméskőből emelt házikóban található. (Alkotója: Frech Ottó; 2006.)

          Hélory Ivó a bretagne-i Kermartinban (Franciaország) született 1253. október 17-én. Édesapja korai halála után édesanyjára maradt a gyermekek nevelése.  Ivó vallásos nevelését jól mutatja édesanyjának ránk maradt intése: "Úgy élj, hogy szent lehess!" Filozófiát, teológiát és kánonjogot Párizsban, római jogot Orleans-ban tanult. Ivó figyelemre érdemes jogtudományi, elméleti munkásságot nem fejtett ki, de megszerzett tudását annál inkább kamatoztatta a gyakorlatban. Jogi felkészültségét a rászorulók, az elesettek megsegítésére használta. Tanulmányai befejeztével, 1280-ban, diakónussá szentelték, majd szülőföldjén, a rennes-i egyházmegyei bíróság bírája lett. Néhány év múlva azonban már a tréguier-i egyházmegyei bíróságon végez bírói szolgálatot. 1284-ben szentelték pappá. Plébánosi szolgálata mellett továbbra is segítette a szegényeket jogi ügyeik intézésében. A pereskedő felek megbékítésére törekedett, az ügyek intézésében igazságos és méltányos volt. A források kiváló hitszónokként is megemlékeznek róla, az erényes életre, a szentek példájának követésére buzdított. Sokat és elmélyülten imádkozott, szigorú önmegtagadásokat végzett. 1303. május 19-én halt meg. Ereklyéi a tréguier-i székesegyházban találhatók. Még életében is sok csodás eseményt kapcsoltak a nevéhez, de közbenjárására, halála után is történtek csodás gyógyulások, imameghallgatások. Tisztelete egész Európában elterjedt, jogász-társulatok és egyetemek jogi karai védőszentként tisztelték.

          VI. Kelemen pápa 1347. június 14-én avatta szentté. Részlet a szenttéavatási bulla szövegéből: "Hélory Ivó ... hívő ifjúságot élt, kegyelemmel cselekedett, tiszta lélekkel, őszinte szívvel kívánta Krisztus szolgálatát. A magáéból könyörületesen enni adott a szegényeknek, de saját vágyainak minden rezdülését az értelem erejével korlátozta ... Az igazságot, méltányosságot és a könyörületességet is tiszta szívből és igaz hittel szerette... Mint természettől fogva irgalmas ember bőkezűen segítette a nélkülözőket, minden vagyonát önként a szegényeknek adta, azok védelmezője lett, akik nem kaptak sehonnan segítséget, és Isten kezének erejével tartotta vissza a hatalmaskodókat, Krisztus nevében támogatta a rokkantakat, ruházta a ruhátlanokat, fogadta a zarándokokat és enni adott a szegényeknek. Mint a ragyogó reggel, úgy szórta fényét, arca igazságot sugárzott, és ez értékessé tette életét, csodálatot keltett. Már életében tündököltek kivételes tettei és csodái. Mégis akkor vált igazán fénnyé ... amikor a Mindenható megszabadította dicsőséges lelkét értékes porhüvelyétől és saját hatalmába vette. Mert azok, akik csatlakoznak Istenhez, olyan lelkek, akiknek akarata egy az Isten szándékával." 

             Tisztelete főleg a jezsuita barokk, vagy a Collegium Germanico-Hungaricum magyar növendékeinek közvetítésével hazánkba is eljutott, de szélesebb társadalmi körökben nem vált egyetemessé. A nagyszombati, majd pesti egyetem jogi karának ő volt a patrónusa. 1695-től kezdve ünnepélyesen ülte meg névünnepét: vagy valamelyik professzor, vagy egyik kiváló hallgató méltatta Ivó érdemeit. Így volt a XVIII. században is. Trencsénben színjátékkal is ünnepelték (1729).

            A kiscelli trinitárius templomnak az óbudai templomba került oltárképe Ivót úgy ábrázolja, hogy a szegények írásbafoglalt kérvényeit angyalnak nyújtja át, mintegy mennyei elintézés végett. Oltára állott a budavári Nagyboldogasszony templomban is, amely a XVIII. században tudvalevőleg a jezsuiták kezén volt.

Raguza nevezetességeiből - a Múzeumok Nemzetközi Napja alkalmából

           Raguzában (ma: Dubrovnik; Horvátország) 17 Szent Balázs-szoborral és sok festménnyel lehet találkozni. A hagyomány azt tartja: Balázs püspök – jónéhány évszázaddal halála után – álmában figyelmeztetett egy Stojka nevű helyi papot a velenceiek orvtámadására. A lakosság így felkészült, és sikerrel visszaverte a hódítókat. 972-ben Raguza védőszentje lett, és az erődítményekre, épületekre, a főtérre felkerült Szent Balázs óvó szobra, a pénzekre, zászlókra arcképe. A legnagyobb templomot is róla nevezték el.

            A világ egyik legkedvesebb, legpatinásabb városa 168 évig a Magyar Korona része volt. A fennhatóság elismerésének jeléül háború esetén harminc gálya kiállítására kötelezték magukat, valamint évi 500 aranyforintot fizettek a magyar királynak és a magyar király tiszteletére ünnepeket rendeztek.

         Óratorony (vagy Harangtorony – Gradski Zvorik): Karcsú, szabályos kövekből emelték. A 31 m magas, tetszetős harangtorony egybeépült a Sponza-palotával. Az 1480-ban átadott toronyban volt a figyelőhely, és a harangok zúgása jelezte a veszélyt (pl.: tűz, rablók), valamint a tanácsülések kezdetét. A földrengés után egyre jobban dőlt, ezért lebontották. Az 1929-es átadáskor visszanyerte 15. századi külsejét. A felújított torony vakító fehérségével – nem zavaróan – elüt az évszázadok alatt sárgás árnyalatot kapott környezetétől. Az 1506-ból származó harangot két – az időtől zöld bronzpatinát kapott – kalapácsos bronzemberke (Baro és Maro) kongatja. A torony érdekessége még a Napot jelképező óraszerkezet, amelynek egyik meghosszabbított sugara – végén a Földet ábrázoló kis koronggal – mutatja a pontos időt. Ezeket a Rab-szigetről származó harang- és ágyúöntő, Iván Rabljanin mester alkotta. A modern, digitális pontos időt mutató szerkezet az órát római, a percet arab számmal írja ki. (Szöveg és kép – Batár Zsolt Botond: Horvátország déli területei c. útikalauzomból)