2020. szeptember 19., szombat

VISSZAEMLÉKEZÉS - Badacsonyi szüreti fesztiválról (tizedik rész) - - 2012. szeptember 9.

Postás Józsi koncertjéről

 
           „1975. július 26-án születtem Tapolcán. A jelenlegi foglalkozásom postai kézbesítő. Tapolcán saját körzetem van, ahol nap mint nap hordom a leveleket és a nyugdíjat. … A zenével több mint 10 éve vagyok kapcsolatban.” (Honlapjáról)
            Mintegy két órás késéssel postás ruhában megjelent a színpadon egy vidám úr, és megköszönte, hogy sokadszor lehet itt. Miután tisztázta, hogy ő valódi postás, megindult a mindent elsöpreni akaró zene.
Mi mással is kezdhette volna, mint a Postás dallal:
„Reggel hatkor friss ébredés
Irány a posta, munkakezdés, Nem számít, ha rossz is az idő,
Télen és nyáron a posta a nyerő.
………..
Meg van rakva a postástáska,
Benne a sorsjegy, a nyugdíj, a számla,
A családi pótlék, meg a segély,
Ebből a postás vígan él.”

            A második száma, az Angelika, igazi „veretes mondanivalót” rejt. Idézem végig, amit ott számtalanszor ismételt:
„Követem lépteidet, érted majd meghalok,
Néha úgy hiányzol, úgy érzem, belehalok.
Hogyha enyém leszel, mindenem neked adom,
Mert nálad nélkül csak a szívem fáj nagyon.

És a refrén:
Angelika ne menj el / Angelika elmenet
Angelika ne menj el / Angelika elmenet
Angelika, maradj velem és szárítsd fel érted hulló könyeimet.

            Majd jöttek az újabb nagy mondanivalók: Akinek nótája nincs, annak szíves sincs, Nehéz a postás élete, Polgármester adjon segélyt, had tudjak a kocsmába menni, Miattad nem alszom át az éjszakát, Táncolj cigány lány és még két szám, majd búcsúzott a hallgatóságtól. Egyébként kiváló kapcsolatot alakított ki a közönség egy részével, és szemmel láthatóan ragyogóan érezte magát. A postás ruhát pedig hol levette, hol visszavette.
            Természetesen nem fejezte be, pedig már az utána következett Fonográf Emlékzenekar koncertjének is vége lett volna, hanem folytatta, hiszen – nekem utólag úgy tűnt – a kedvenc dalai még ezután következtek: Nyújtsd ide édes, a kezed!, majd a saját száma, a Kisfröccs nóta:
„Jajj de nehéz az élet, hogy ha egyedül élek.
Nincsen társam búban, és betegségben.
Borba fojtom bánatom, nem vár haza az asszony,
Itt egy kocsma, még az éjjel betérek.

Kitöltöm a kisfröccsöm egy pohárba,
Bánatomat sírom el a kocsmába.
Kocsmárosné fizetek, Még egy fröccsöt rendelek.
Tele van az én szívem betegséggel.”

            Az óra 18.35-öt mutatott, már a program szerint vége van fél órája a Fonográf Emlékzenekar koncertjének (ami lehet, hogy a Magyar dal napjához jobban illet volna), és a Szüreti búfelejtő című nosztalgia diszkó megy. De Postás Józsinak még van mondanivalója:
„Bocsássa meg nekem a világ, szeretem a hegedű szavát,
Bocsássa meg nekem a világ, szeretem a magyar muzsikát.

Húzd hát öreg cigány, a fülembe húzd,
Magyarázd el nekem, hogy a szívem mégsem fáj!

Volt egy nagy szerelmem, úgy ott hagyott, erre én sem találok hasonlatot,
Búban jártam sokáig, most itt vagyok, ennyi szépet nem felejtek sokáig,
Főleg hogyha nem is akarok.
Csak azért is bocsássa meg nekem a világ, megsiratom a romantikát.
Tiszteltetem az elektronikát, a művirág nem igazi virág.

Húzd hát öreg cigány, a fülembe húzd,
Magyarázd el nekem, hogy a szívem mégsem fáj!”

          Kicsit érthetetlen volt ez a dal, mivel a színpadon olyan hangos volt a dobgép, hogy sokszor nem lehetett érteni a szöveget, amire ráillett: a művirág nem igazi virág! De még ez a ráadás sem volt elég a lelki világának, azt teljesen meg kellett gyógyítani - természetesen - lakodalmas stílusban: „Gyógyítsd meg kislány a szívemet!”. Miután ez is megtörtént, felszabadultan elbúcsúzott a közönségtől, és az is tőle.
(Folytatom)

2020. szeptember 18., péntek

Csetneki Juhász Balázs: Haiku


Hol volt, hol nem volt,                       
Egyszer lehet megfogni,
Kettőszázhúsz volt.                                  
                   ---
Hajdúböszörményben   
Bolha ül bő szőrmében
Egy bősz örményben.            
           ---
Ha a vágyra vágy                        
Űzi, hajtja a véred,                             
Szerelem a béred.              
                   ---
Az alom álom,                              
Vagy az álom alom?                                    
A kutya sorsa.
             ---
Vár a csúcson a vár,
Blúzodon nem nyílik a zár,
Kár, nagyon kár.
                 ---
Szétázik a papír kád,
A hatalom fütyül rád,
Hiába mutogatod a papírkád.
                 --
Rám hiába vársz,
Rád hiába várok,
Elillant a szerelmi mámor.
                ---
A halál
Ha nem talál,
Kivár.
                ---
Bazárom, hála
Vége a napnak,
Bezárom, batárom.
                ---
Virágzó hársfák illatát,
Zümmögő méhek szárnyai
Repítik tovább.
               ---
Nádasok zúgása,
Vizek csobbanása,
Szúnyogok románca.
               ---
A csend ölel,
Elakad a szavam,
Zavarba ejt.
             ---
Szól a nap: dolgozz!
Szól a sors: ölelj magadhoz
 A tied vagyok.
               ---
Fák levele hull,                    
Sietve távozik a nyár,                            
Elpattant egy húr.                     
               ---
Virágok szirma hullik,
A szerelem múlik,
A fájdalom bújik.
               ---
Tartalom és forma,
Nagyon csíp a torma,
Tartalom: ez győzelmi tor ma.
              ---       
Lehetsz goromba,
Százhúsz éves koromban,
Hideg a leves.
              ---
Kerül az álom,
A telihold a párom,
Csókodat várom.
         ---
Az én barátom
Tótágast állt a nyáron,
Ez ám haiku.
        ---
A szép tükrödbe
Ha álmodozva bámulsz,
Vágyadat látod.
      ---
Kihűlt csillagok,
Elűzött a Szahara,
Vár rám Alaszka.
       ---
Az élet kútja:
Lent hol a hölgyek féltőn
Őrzik a völgyet.
     ---
A bús plébánost
Úgy hívják az emberek:
A plébánatos.


2020. szeptember 17., csütörtök

H. Barbócz Ildikó: A tenger Rimininél

Szobánk a Hotel New Primula 3. emeletén. Nappali nagyságú terasz tartozik hozzá (a miénk a legnagyobb a szállodában), az üde zöld színű pineák teteje karnyújtásnyi távolságra, jobbra a távolban kb. 150 méternyire a tenger, balra az Appenninek sziklás csúcsai látszanak. Két tűz közötti állapot, könnyen el tudom most képzelni helyzetünket a „csizma” szárában.
Szegény tenger! Nemcsak a szállodák sűrű sora, de a homokra épített, kitelepült bárok tömkelege, a napernyők és napozóágyak erdeje lepi el és be a partot, a tengernek szinte nincs is kifutása, tere, az emberi civilizáció próbálja meg bekebelezni, a kiépített kék—fehér járda a habokig húzódik. Igaz, hogy aztán esténként ezen lesétálva gyönyörködtünk az éjszakai fodrozódásokban. Szerencsére a tenger sem hagyja magát, állandó támadásban él. És mindez a kiépítettség 17 km-en keresztül Rimini partjainál!
Az első reggel haragos szürke színben ébredt. Széles parti sávban olyan volt, mintha kormot mostak volna benne, feketeségét bizonyára az összetöredezett fekete kagylók és algák egyvelege adta, de nem tudni pontosan. Az állandó szél és a hullámzás a homokot is fölverte, zöld algamezők csúfították a partot, úgyhogy egyáltalán nem volt gusztusom ez alkalommal a vízben megmártózni. Én, aki imádom a tengert, én, aki imádok úszni! Most ez a csúfság esett meg velem 20 év óta először! A vize pedig langyosnak tűnt, miközben salvataggiótól  salvataggióig (parti őrség) sétáltunk mezítláb benne. Erről  sperlongai tapicskolások jutottak eszembe leginkább. Különben mindenhol a piros zászló volt felhúzva, nem is fürdött a tengerben az egész szakaszon csak három ember. Ittlétünk alatt azért adódott alkalom a fürdésre. Jó pár métert gyalogolni lehetett benne, visítozva, önfeledten fogadtuk a hűvös habokat, míg testünk hozzá nem szokott a hőmérsékletéhez. Mindez percek alatt lezajlott.  Ha nyakig merültünk a tengerben, már élvezhettük is a sós víz csapkodásait, amint feltornyosulva közeledtek felénk, majd erejükből veszítve s testünk által megtöretve szelídültek tova. Fekete és szív alakú kagylók, tarisznyarákok, csigák fuldokoltak partra vetetten, miközben én boldogan lubickoltam a vízben, imbolyogtam a barázdákon, kikerülve az éles kagylóhéjakat. Szememmel sokáig  kutattam érdekesnek, szépnek tűnő osztrigavázak után a gyűjteményembe, aztán a hullámok kifutásába szédültem bele, a hullámlovagok siklását követtem a távolban, ernyőikkel színes félholdakat rajzolva a tenger kékje fölé. A bőség zavara állt elő, szinte nem is tudtam, melyik látványt részesítsem előnyben. A koncentrált figyelem, a messzeségbe pásztázás, a végtelenség élménye mégsem fárasztott, sőt egyenesen oldta a feszültséget, kisimította az idegeket. Sehogy sem akaródzott a vízi sétát abbahagyni. Még! Még! -- súgta a lelkem, erősködött a testem, s marasztott a tenger. Nem csupán legenda, miszerint a nagy kékségben való megmerítkezés majdnem olyan jót tesz, mint a magzatvízben való lubickolás. A tengervíz különleges hatásának, csodálatos erejének köszönhetően úgy éreztem, mintha megfiatalodtam volna. Megköszöntem állandó adakozó természetét, felbecsülhetetlen értékű kincseit, amelyekkel találkozásainkkor minduntalan elhalmoz. S azzal a szokványos gondolattal búcsúztam el tőle, hogy nélkülem is folytatja majd örökmozgó munkáját, s remélem, még visszavár!
Milyen volt a tenger?—kérdezte a húgom. Szép. Hullámzott. Szépen hullámzott. Biztosan ezt akarta hallani. Valójában önmaga volt: színe—és alakjaváltozó, amely a galambszürkétől a kékes feketéig terjedt, napszaktól, széltől, esőtől, a napsugárzástól, a felhőktől függően, s talán kedve szerint is.  Álmos szemmel is mást lát az ember a teraszról, meg mikor úszik benne. Az algazöld a felvert homok színével keveredik, viharos szélben haragos kékben tombol fehér csipkeszegélyekkel, esti fényben az éjszaka feketéjében borong, mint szétnyílt kagyló egyik lemeze.
A vele való találkozások során Riminiben mindig hullámzott, olyannyira is, hogy pillanatokra el-eltűntek a bóják piros gömbjei szem elől. Ritmikus mozgásnak, a tenger táncának voltunk szem- és fültanúi, merthogy a látványhoz hanghatások is társultak természetesen. Elképzeltem egy vak embert, aki csak a morajlást, a csobogást, az üvöltést, a sistergést hallja, s egy süketet, aki csak a hullámok taraját, partra görgését látja. De van, amit közösen érzékelünk: a víz sós ízét, jóleső langyosságát, selymes simogatását, lebegtető játszadozását, netán kemény ütését, vonzó és taszító erejét, a tengerfenék hullámos barázdáit, a sekély víz biztonságát és a mélység mámorító szépségét, melybe olykor félelem is vegyül. A tengerről nem lehet csak feketén vagy csak fehéren írni, mert percenként változik. Ez a lételeme. A követhetetlen, a megfoghatatlan, a felfoghatatlan benne a szép. És az, hogy ezt állandóan keresni kell benne, felismerni, de csalóka igazság, mert sohasem fogjuk megtalálni. Kiismerhetetlen. És zenghetünk hozzá ódákat, írhatunk róla végtelen esszéket, mind kevés. A tengert látni kell!
Egy kubai énekesnő így vallott kedvenc időtöltéséről: „Klasszikus zenét hallgatok otthon, és nézem a tengert a szobám ablakából…Hihetetlen élmény a tenger látványa, nem adnám oda semmiért.”
A nyári turista a szelíd arcát, azúrkék színét, tiszta fehér fodrait keresi, s legtöbbször meg is találja. Az ember dicséri is ilyenkor, mint egy gyereket, és hálás is neki. Ha már befizetett egy tengerparti nyaralásra. Én most legfőképpen azért voltam hálás neki, mert a közelében lehettem, s ebben a közelségben újra a természet gyermekének érezhettem magam, amit az ember ebben a modern korban már ritkán mondhat magáénak. Lassan el is felejti ezt a szerepét. Én, a kicsi ember, s a tenger, a hatalmas őserő ott voltunk, ott éltünk egymás mellett, egymás társaságában hét napig – mint a mesében—felejthetetlenül. (Fotó: H. Barbócz Ildikó)

2020. szeptember 15., kedd

HÉT ÉVE TÖRTÉNT - Krimi a szlovák Parlamentben

            Alojz Hlina független honatya bántalmazta Anton Martvont, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselőjét, miután Martvon beszédében azt állította, hogy a Hlina tulajdonában lévő egyik vendéglőben kiskorúaknak szolgáltak fel alkoholt.


            A kijelentés elhangzása után a láthatóan feldühödött Hlina felkelt a helyéről, odafutott Martvonhoz, torkon ragadta, s azt kiabálta, hogy a Smer képviselője nézzen a szemébe. "Meglökött, a székek közé estem, és fenyegetőzött" – írta le a történteket Martvon a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek. Martvon, aki a támadást nem viszonozta, később újságírókkal közölte, hogy az ügyben a parlament mandátumvizsgáló és mentelmi bizottságához fordul jogorvoslatért. (Forrás: HVG)
          És mi nem vagyunk megelégedve a magyar parlament hangnemével!!!! Akkor mit mondhatnak Pozsonyban (Trianon óta: Bratislava, ami szláv testvériséget jelent)?
          Egy érdekes mondás: KI A SZLOVÁK? Az a cseh, aki tud magyarul!

VISSZAEMLÉKEZÉS - Badacsonyi szüreti fesztiválról (hatodik rész) - 2012. szeptember 9.

A szüreti menet 4. rész

A Badacsonyi Bor Tricikli Francival minden évben igazi siker – mondta a hangosbemondó. Sajnos többet nem tudhattunk meg róla, pedig megérdemelné.

Balatontördemic Badacsonytomaj és Szigliget között fekszik; lakosainak száma: 835 fő. Területe már a bronzkorban is lakott volt. Régi elnevezése: Nemestördemic, 1950 óta viseli mai nevét. A Tördemic Táncegyüttes 2009-ben alakult; a meleg ellenére is alaposan felöltöztek. Játékos előadásuk még fokozhatta a melegség érzését, de szépen helyt álltak.

A Sipos Borház nevéhez, múltjához méltóan többszáz liter borral érkezett (mint hallottuk a hangosban). De ogy mennyit osztottak szét a kiváló fehér borból, arról hallgatott a fáma. A családban a szőlő- és borkultúra apáról fiúra szállt. A dédapa kezdte herceg Eszterházy badacsonyi vincelléreként. Ma 10 hektáron gazdálkodnak. Az idők folyamán sok turistát és nevezetes személyt láttak vendégül. Leghíresebb Nagy Imre volt, aki az utolsó békés polgári napját itt töltötte egy szüret alkalmából 1956. október 22-én.
A menet következő egységeként egy ősi magyar életkép szerepelt, a lovak orra alatti karikás ostor csattogtatása igazi bravúr volt a betyárnak és a lovasnak egyaránt.

Dunaszerdahely (ma Szlovákiában: Dunajská Sreda) a Csallóköz kulturális, közigazgatási, gazdasági központja. Már a bronzkorban is lakott volt. Ma a 22.500 főből 16.500 magyar nemzetiségű. Felvonulásuk a magyarság összetartozását jelképezte.

Nemesgulács a Tapolcai-medence déli részén, a Balatontól kb. 5 km-re fekszik. Neve az ómagyar Gula névből származik. A hagyomány szerint Eőry Miklós birtokosnál szolgált Répa Rozi, Sobra Jóska híres betyár szeretője. A római időktől fogva virágzó szőlőtermelés színhelye, a világhírű badacsonyi borok egy jelentős részét a környékén termelik. Ez meglátszott a nemesgulácsi lovasfogaton ülőkön is, akik igen nagy jókedvvel érkeztek meg Badacsonyba. A mellettünk álló asszony felkiabált: „Szállj le Béla, mert megyünk ebédelni!”. A Bélának eddig tartott a Világ dicsősége!
A nemesgulácsi felvonulókat a Badacsonyörsi Érdekvédelmi Egyesület (székhelye Badacsonytomajban található) kistraktorral húzott borkínáló kocsija követte. A badacsonyi nyugdíjasokat szállító vonat is kínálta a finom bort, a nagy igyekezetben még egy kancsó is halálát lelte az aszfalton. (Folytatom)

2020. szeptember 14., hétfő

H. Barbócz Ildikó: A szőlő mint boldog növény (4/4)

Történelmileg nézve elmondható, hogy a kereszténységet közvetítő francia és olasz szerzetesek tudására, szakértelmére alapozva alakult ki a minőségi szőlőtermesztés és a borkészítés. Most is hosszú az út a szőlő nyitásától, metszésétől a borkészítésig. Ennek a februártól novemberig tartó munkafolyamatnak a részletes leírása könyvtárnyi szakirodalmat tesz ki. Elmondható, hogy fáradhatatlan szeretetet, kitartást és türelmet kívánó foglalatosság. A szőlőben és a pincében is elsődleges szempont a régi ízvilág megőrzése mellett a jelenlegi legmodernebb technikák ötvözése a hagyományossal. A szőlősgazdák szerint mindig minden műveletet az ideális, megfelelő pillanatban kell elvégezni, nem számít, hogy fáradt az ember vagy nem. Sokszor adódik úgy, hogy az adott munka nem várhat másnap reggelig sem. Ez a szüntelen kötelesség vagy elveszi a kedvét az embernek a szőlőtől, vagy egy életre szóló házasságot köt a borászkodással. Igazi tehetség, szaktudás és szüntelen szorgalom, a szőlő iránti boldog elkötelezettség, a természet imádata szükséges hozzá, mint bármi máshoz az élet minden területén. És aki erre teszi fel az életét, az valahol boldog ember lehet. Feltétlenül ide kívánkozik ifj. Gál Tibor ars poeticája a természet tiszteletéről és a borról: „A szőlőmunka a természetért való munkát jelenti számunkra. A boraink egyre inkább tükrözik „származásukat”. A borászkodás megfontolt döntések sorozata —, aminek a végén létrejön a harmónia. Megszületik a vágyott bor… A meghökkentés erejében hiszek. Pontosan ezért szeretem a borkészítést, mert minden elképzelésemet, gondolatomat kifejezhetem, szabadon.” Milyen nagyszerű érzés a pince előtti nagy diófa vagy cseresznyefa árnyékában, egy szőlőlugasban vagy a teraszon lócán üldögélve egy saját készítésű pohár borral a kézben, barátok társaságában vagy a család körében, olykor egyedül is! Aztán ha ehhez hozzájön még a csopaki panoráma a Balaton széles medencéje felé, nos…
A határt járva, a domboldalakon bolyongva, ismerősök elmondásai alapján is szomorúan állapíthatjuk meg, hogy egyre csökken az országban a művelt, a rendezett szőlők, a szőlőskertek száma, egyre többen hagynak fel a szőlőműveléssel. Kidőlt karók, égbe nyúló venyigék, kétségbeesetten kapaszkodó kacsok veszik át az uralmat a táj felett. De nemcsak a szőlők maradnak fenn a tőkéken: a meggy, a cseresznye, a mandula, a dió, a szilva, a csipkebogyó sem kell senkinek. Nem becsülik a munkát. Az értékek, a kincsnek számító gyümölcsök a mezőkön, az erdőben, az elhagyott kertekben veszendőbe mennek. Ember, gazda sehol. A boldog embert keresnénk pedig, akit a boldog szőlő tett gazdaggá, aki pontosan tudja, hogy sok minden máshoz hasonlóan a szőlő is Isten ajándéka. Nem véletlenül állnak őrt a hálából emelt pléh vagy kő Krisztus-szobrok a birtok szélein és a rózsabokrok a szőlősorok végében. Így fonódik össze a maga módján a szőlősgazda és a borász kapcsolata Istennel. Bennünket, egyszerű embereket pedig nem a boldog szőlő, hanem maga a szőlő mint finom gyümölcs és a belőle készült értékes bor tesz boldoggá.
„A bor spirituális olajtartalmú ital. Minden borban kis angyal lakik, aki, ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Az érkezőt a már bennlévők énekszóval és virágesővel várják. A tündérke el van bűvölve, és az örömtől majd meggyullad. Az emberben ez az örömláng árad el, és őt is elragadja, ez ellen nem lehet védekezni.
Azt mondom tehát, bort igyatok! Aztán majd kedvet kaptok a csókolózásra, a virágszedésre, a barátságra, a jó, mély alvásra, a nevetésre, és újság helyett reggel költőket fogtok olvasni.” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)  (2020. július)

NOSZTALGIA - HÉT ÉVE ÍRTAM Elmélkedés a TeSzedd! alkalmából

          Az M1 déli hírei nagy boldogan jelentik, hogy a TeSzedd! - idén harmadszor meghirdetett - országos szemétgyűjtő akcióján az ez évi országos központban, Karcagon - ahol maga a miniszter, a fővédnök nyitotta meg az országos mozgalmat - mintegy 300 fő jelent meg, és szedte a szemetet. Nagy öröm ez - hallom - mert ott nem esett az eső, így mindenki el tudott menni, aki akart. 
          Én ezt nagyon kevésnek találom, hiszen a közmédiában napok óta halljuk a felhívást, mivel a másik védnök maga a nagyhatalmú közmédia az egész napos rendszeres tudósításaival, ahol még szerepelni is lehet!
          Büszkeséggel tölt el, hogy ötletem alapján és vezetésemmel már 1998-ban szerveztünk környezetvédelmi akciót. Az egyik veszprémi lakótelepen az általam alapított Gizella Baráti Kör Egyesület tagjaival a kulturális rendezvények, a májusfa, karácsonyfa állítás, az ismeretterjesztés, a kirándulások, a nyári történelmi, nyelvi, környezetvédelmi táborok, a gyermekrajz pályázatok, a szociális segélyakciók  mellett  nagy hangsúlyt helyeztünk a közvetlen környezetünk védelmére is. Ez utóbbiról szól a Veszprém megyei Napló 2001-ben megjelent egyik írása:

VISSZAEMLÉKEZÉS - Badacsonyi szüreti fesztiválról (ötödik rész) - 2012. szeptember 9.

Szüreti menet 3. rész

Mihályháza összlakossága mintegy 800 fő. Dicséretes, hogy 2012. márciusában megalakították a Rezeda Néptáncegyüttest. A fiatal, kecses lányok a kék-fehér ruháikban mozgalmas tánccal csábították a nézőket a délutáni gálára. Ott azt is példaértékűen bemutatták, hogy a lányok is képesek látványos produkcióra. Verték a talpukat, dübörgött a színpad, sikoltoztak, ömlött a jókedv a magasból a közönség felé.
A Mihályházi Asszonykórus hét tagjának nagyszerű hangja van, jó műsorral is készültek. Én csak azt hiányoltam, hogy nem mosolyogtak. (Talán a meleg miatt?)
Badacsonytomaj a Badacsony-hegytől keletre fekszik. A Tatay Sándor Általános Iskola tanulói sem ijedtek meg a nagy melegtől. A 160 gyerek 8 tanulócsoportban tanul.  Kellemes színfolt volt jelenlétük.
Ábrahámhegy a Balaton északi partján terül el. Már a római korban is éltek itt. A lakosság számát nem sikerült az internetről megtudni, csak azt, hogy a népsűrűsége 30,65 fő/km2. Ebből is látszik, hogy néhányan biztosan lakják, és abból is, hogy kiváló fogattal érkezett a küldöttségük.

Zalaszentgróton minden korosztály táncolhat. Nagyon ügyesen megoldották az utánpótlást. A felnőtt, a Szentgrót tánccsoport 1982-ben alakult, azóta több díjat is nyert. Külföldön is népszerűsítik a magyar kultúrát, például egy hete jöttek haza Macedóniából. A 30 éve működő együttes szép ruhái jól mutattak a színpadon, páros táncai is a magas színvonalról árulkodtak. De az igazi látványt (és a sikert) a férfitáncok és a férfi szólótáncok nyújtották. A Stimmös Népzenei Együttes igazi partnerük. Az Arvisulában táncol az ifjúsági, a Cinegében a gyermek korosztály.

A zalaszentgróti Garabonciás Színpad: Az ellopott kakas c. vásári komédiája igazi harsány darab. Kiválóan, senkitől sem zavartatva adták elő. Az sem befolyásolta őket, hogy a sátorban ülők a színpad előtt bemutatott, erősítés nélküli darabból alig láttak, hallottak valamit. Még a lányok látványos verekedésére sem csökkent a beszélgetés zaja. Ha már mindenképpen be kellett mutatni ezt a darabot, akkor ezzel kellett volna kezdeni, mert a kiváló szereplők több figyelmet érdemeltek volna.

Darvastó Veszprém megyében Sümegtől 10, Tapolcától 20, Ajkától 25 km-re fekszik. Közigazgatásilag Csabrendek nagyközséghez tartozik. Kedves küldöttséggel vettek részt az ünnepi menetben.

2020. szeptember 13., vasárnap

Schubert dalest - Kecskemét, 2020. szeptember 12.



A magas koronavírus fertőzés ellenére szépen megtöltötte a zeneszerető és zeneértő közönség – az egészségügyi szabályok szigorú megtartásával – a Kecskeméti Református Újkollégium reprezentatív dísztermét szeptember 12-én, szombaton délután Beremendi-Schultz Henrik Schubert ,, A szép molnárlány” dalciklus előadásán. A megjelenteket az előadóművész barátja, Batár Zsolt Botond történész, köszöntötte, néhány kedves mondattal a közönség figyelmébe ajánlva a fiatalon elhunyt nagy német zeneszerző kiemelkedő alkotását, és a Magyarországon született, itt gyermekeskedő Beremendi-Schultz Henrik előadóművészt, aki a Németországban töltött évtizedek után visszatelepült Magyarországra, és a Kecskeméthez közeli Ágasegyházán él.
A gyönyörű bariton hangú énekes eredeti német nyelven adta elő a 20 dalból álló dalciklust, a szép molnárlány és a tragikus halállal halt molnárlegény történetét. Hangjából vígan csendült fel a molnárlegény reménnyel teli utazása, a csermely csörgedezése, a malom zúgása, a boldog szerelem hangja, majd a vakmerő vadász feltűnésének riadalma, a vadak ijedt menekülése, a virágszirmok hervadása, a természet csendes elhalása és a molnárlegény testét befogadó patak hűs ágya.
A fizikailag is nagy erőt kívánó előadást csak egyetlen rövid szünettel szakította meg a kiváló művész, akinek méltó párja volt csodálatos játékával zongorakísérője, a bájos Riko Hosomi japán zongoraművész, akinek a kedvéért japán vendégek is helyet foglaltak a nézőtéren.
A ciklust az egyes dalok után a közönség nem szakította meg tapssal, bár az egyes dalok önmagukban is megállják a helyüket, hiszen nem kapcsolódnak szervesen egymáshoz, de hangulatilag mégis egységes egészet alkotnak. A befejezés után azonban hatalmas elismerő taps csattant fel.
Befejezésként Batár Zsolt Botond elismerő szavakkal köszönte meg a fellépő művészek gazdag élményt nyújtó  előadását,  a késő nyári szép délutánt.
Reméljük Beremendi-Schultz Henrik kiváló baritonjában, átélt, kifejező előadásában sokszor gyönyörködhetünk még.

Szigeti Márta

A Kecskeméti Lapok is megemlékezett róla:

2020.09.12. 20:20

 Beremendi-Schultz Henrik énekes-előadóművész és kísérője, Riko Hosomi japán zongoraművész adott Schubertiáda dalestet szombat délután a Kecskeméti Református Újkollégium dísztermében.  

Különleges Schubertiáda dalestet adott Beremendi-Schultz Henrik énekes-előadóművész és kísérője, Riko Hosomi japán zongoraművész. Az est folyamán Schubert, fiatal korában írt ciklusából hallhatja a közönség a ’Die schöne Müllerin’ vagyis ’A szép molnárlány’ című dalciklust. A dalciklust Wilhelm Müller verseire írták.

A dalest 20 műből áll. Az előadóművész elmondta, hogy a nincs közvetlen közük egymáshoz a daloknak, de az alaphangulata által egy egybefüggő művet alkot.

Batár Zsolt Botond az előadás elején kiemelte, hogy nagyon nagy öröm, hogy abban a teremben koncertezhetnek a tehetséges művészek, amelyben anno Bartók, Kodály is koncertezett.  

A Schubertiáda sorozat ugyanezen a helyszínen november 14-én folytatódik.  



H. Barbócz Ildikó: A szőlő mint boldog növény (4/3)


A miskolci családi ház kertjében még apai nagypapám ültette a vesszőket, erre határozottan emlékszem a gyerekkoromból. Hordtam neki a barna vizeskannában a vizet, mely segítségért bőr aktatáskát kaptam tőle másodikos koromban. A sötétbarna, rücskös felületű táskába nem sok minden fért, felsős koromra másikat kaptam. A szőlőművelést igazából aztán évtizedeken át apám végezte. Mindig a legmelegebb déli órákban kötözte a szőlőt — ezt sohasem értettem igazán —, a levágott zöld hajtásokat a húgommal gyűjtöttük össze. Sokszor permetezett a szőlő betegségei ellen. Szüret is volt, később a gyerekeink is segítettek, vödrökbe szedtük a fürtöket. Bogyózás, préselés, mustkóstolás — minden mozzanat megvolt a szüreti munkában. Éveken keresztül még bor is érlelődött a hordóban, pince híján az udvari kamrában. Az igazság az, hogy kevésbé szerettem a miskolci szőlőt, mert mindig érződött rajta az utolsó permetezés íze, a szemeken is ott voltak a kékes színű foltok. Egyszer megkértem apámat, mesélne részletesen a szőlőhöz kapcsolódó munkáiról, a meglátásairól, az élményeiről, de kelletlenül és értetlenül állt hozzá, nem megtiszteltetésnek vette, hanem valami másnak. Az őszinte, jóízű beszélgetés, a visszaemlékezés így elmaradt, pedig már akkor szerettem volna írni a szőlőről.
Emlékszem egy-két régi putnoki szüretre is a Pál-völgyében a meredek domboldalon. Akkoriban még a puttony is járta, a rokonság vidám hangulatban dolgozott. A delavári rozé bor igazi ínyencségnek számított a szememben. Ez idő tájt fedeztem fel magamnak a bort mint nemes nedűt, már kezdtem érezni és élvezni a bor színét, illatát, zamatát és ízét. Hasonlót évekkel később Székelyudvarhelyen ittam, S. Mózsi kolléga hozott be az iskolába kóstolót a vendégül látásunkhoz.
A legrégebbi szüreti emlékem egy fotóhoz köthető, amelyen ötéves forma kislány áll az egyik napsütötte egri szőlődombon (talán Egerszólát felé) egy csacsi húzta szekér előtt. Rajta mackónadrág, fekete kötény, hajában piros masni, feje babos kendővel bekötve. Fúj a szél, a fák ágai is hajladoznak. A szekéren nagyobbfajta hordó tornyosul, ennek rögzítését végzi a kalapos, mellényes ember. Háttérben a csúcsos Vár-hegy halvány körvonalai látszanak, balra egy templomtorony fehérlik. Már senki nincs, aki erről a szüretről mesélni tudna. …Talán mégis felidézhető a régi hangulatú szüret egy másik ember szemszögéből nézve. Tóth Katalin, az egri Tóth Ferenc borász lánya, a borászat minden területére kiterjedő ügyvezetője egy alkalommal így mesélt: „Szerintem már ekkor eldőlt a kapcsolatom a szőlővel, és onnantól az egész életem körülötte forgott. Már a nagyszüleimnek is volt szőlője, és mindig kijártunk hozzájuk segíteni. Ez a mostani Pajados-dűlő területén helyezkedett el. A szüret már gyermekként is izgalmas élmény volt számomra. Akkor még vegyesen voltak fehér és vörös szőlőültetvények, kádba szüreteltek és benne is taposták. A szőlő a ház és a pince között terült el, és én gyakran belopóztam Nagyapám után a pincébe, mikor ment kóstolni. Emlékszem, még nem volt világítás, így hosszú gyertyák lógtak be, és azok adták az egyedüli, meleg fényt.”   

VISSZAEMLÉKEZÉS - Badacsonyi szüreti fesztiválról (negyedik rész) - 2012. szeptember 9.

A szüreti menet 2. rész

A Veszprémtől nem messze található Litér táncosainak utcai bemutatója előre vetítette a délutáni gálán látható magas színvonalat. A fiatalabbak, a Zöldág csoport már 53 éve folyamatosan működik. Az abszolút profizmus meglátszott a kezdésen is, a férfiak verték a csizmát, dübörgött a színpad, a látványosság kritériuma tökéletesen ki lett szolgálva. Közben meg hol ez, hol az szólózott, hiba nélküli koreográfia, a közönségnek csillogott a szeme. Az idősebbekből alakult Szárazág szintén nagyot alakított. Itt is megvoltak a látványos férfiszólók, a térkihasználásuk is tökéletes volt, de összességében – természetesen – a ritmus lassabbra, a dübörgés kisebbre kerekedett. A Tegnap zenekar kiváló kísérete is hozzájárult a nagy sikerhez.

A Fresco Bello Zászlóforgató és Zászlódobáló Csoport mintegy 15 évvel ezelőtt alakult Győrben. A hangos dobszó, a látványos lobogók virtuóz pörgetése, dobálása, a díszes jelmezek a reneszánsz kor ügyességi játékait, a lovagi tornák hangulatát idézték. A hangosban külön kiemelték, hogy jövőre is várják őket. (Én is így gondoltam!) Kár, hogy a délutáni gálán nem léptek fel.

           Monostorapáti Veszprém és Tapolca között húzódó út mentén fekszik. Jól felszerelt ekhós kocsijukon ülők nedűt is kínált a nézelődőknek. A minőséget és a közönséggel együttgondolkozást jól jellemezte, hogy mire Badacsonyba értek, már ugyancsak laposakat pillantottak a legények a kocsi tetejéről.

Látrány Balatonlellétől 5 kilométerre, délre található. A Koppány nemzetsége által alapított – valamikor vitéz napokat megélt – községet mindössze 1350 fő lakja. Ezért külön dicséretes, hogy néptánccsoport is működik itt, akik szívesen mennek fesztiválokra, rendezvényekre. A Jázmin együttes tagjai a felvonuláson mosolyukkal, gyors táncukkal, látványos ugrásaikkal hamar közel kerültek a közönség szívéhez. Ez csak fokozódott a színpadi produkciójuk alatt. A ruha, a lüktető zene, a férfitáncosok kiváló szólója, a söprű továbbadogatása, a csizma verése mind a közönség megnyerésének kedvelt eszközei. Éltek is vele a közönség örömére.

A badacsonytomaji Pipitér óvodásai dalokat énekelve, több kilométert gyalogolva a tűző napon minden dicséretet megérdemelnek. Bemutatták, nem igaz, hogy a mai fiatalok nem eléggé edzettek! (De lehet, hogy csak a badacsonyiak ilyen strammok?)