2025. január 11., szombat

Feledékenység - humorosan

Feledékenység
Egy férfi épp kocog a parkban, amikor meglát egy száz éves körüli öregurat, amint ül az egyik padon és zokog. Közelebb megy hozzá, hadd lássa, mi a baj. Az öreg reszkető hangon azt mondja neki:
- Az élet nem is lehetne szebb. Egy 19 éves nimfomániás lánnyal élek együtt! Reggel, alighogy felébredünk, szex. Azután ágyba hozza a reggelimet. Miután elfogyasztottam azt, ismét szex, majd visszafeküdhetek aludni egy kicsit. Általában a városban ebédelünk, egy kedves kis vendéglőben, aztán haza és ledőlhetek sziesztázni. Aztán szex, majd egész délután sportközvetítéseket és régi filmeket nézhetek a tévében, míg elkészül a vacsorával. Ah,' azt elfelejtettem mondani, hogy ő foglalkozására nézve szakácsnő. No, aztán vacsora után még egy kis szex, majd végre lefeküdhetek aludni egy ilyen megerőltető nap után.
A férfi meglepetten kiált fel:
- De hát ez a tökéletes életforma, amire mindig is vágytam! Akkor meg mi a fenének üldögél és pityereg itt, a parkban?
Mire az öregúr, könnyek közt:
- Nem jut eszembe, hol lakom ...

Párizs 1947-ben

Sokak kedvence - a cica





Jóból nem árt meg a sok?









2025. január 10., péntek

Csetneki Juhász Balázs: Téli este


                  
A téli táj lomha testét
A hó és az este betemették.
Hideg, jeges szelek jöttek, ajtók
És ablakok  résein át beköszöntek.
A kandalló fényében, a kutyám szemében,
Vörös bor ízében, tested melegében lobog a nyár.

A sítalp történetéből

Nálunk alig száz esztendeje ismerik, de fenn, északon a norvégek, svédek, finnek már ezer esztendővel ezelőtt sítalpakon járták a hómezőket, behavazott rengetegeket, lejtőket.        Csakhogy ott annak idején nem mulatságnak, sportszernek találták fel, hanem az éghajlat, a hosszabb telek, s bőséges havazások elleni küzdelemből született meg a sí. Tüzelőt, élelmet kellett szállítani, a települések közt néha minden kommunikációt lehetetlenné tett a hatalmas hó. ,,Úttalan utakon” – mondja a régi beszédfordulat; a hó egész felülete ilyen úttalan út, csak közlekedési eszköz kell hozzá. Megfigyelték valaha, hogy a rénszarvas soha nem süpped be annyira a hóba. Az eszesebb megfigyelők rájöttek, hogy az állat talpa, mikor lép, egészen szétterpeszkedik, olyanszerűvé válik, mint a lapát, s így nagyobb felületre osztja el a testsúlyát. Nos erre „rénszarvas lábat” készítettek maguknak is: könnyű faháncsból, vesszőkből font szerkentyűvel megnövelték a talp felületét. Tulajdonképpen ez volt a sítalpak felé megtett első lépés. Persze ezzel a készséggel, melyet szó szerint hócipőnek is neveznek arrafelé, még csak cammogni lehetett, siklani aligha.
Ám valakik addig mesterkedtek, amíg ezt is megoldották – a talpaknak hosszirányban kell elnyúlnia, és simának kell lennie. Egy norvég szólásmondás szerint a sí a hómezők hajója, miképp egy legenda szerint a hajót „a tenger síjének” nevezik. A legjobb sítalp nyírfából készül ott északon. Nehéz kifaragni, mert egyike a legkeményebb, legtömörebb fáknak, de nem is törik olyan könnyen, mint más fajták.
Az északi népek történelmében a harcosok sem lóháton, hanem sítalpon indultak a csatába. Norvégia fővárosában létezik símúzeum is, ahol a sí történetét szemléltető legrégebbi síféléket, sí-emlékeket állították ki.
(Forrás: Lászlóffy Aladár: Régi rejtély – Új talány)

2025. január 9., csütörtök

Az utolsó német katona 1919. januárjában tette le a fegyvert az első világháborúban

          Kabarékban időnként elsütik, hogy a Budai Várban található Történelmi Múzeum egyik kiállítótermében még mindig látható egy harcoló német alakulat. De tény, hogy fegyveres, lerongyolódott, harcra kész japán egységeket találtak évekkel a második világháború befejezése után is egyes félreeső szigeteken. Egy csemegére bukkantam a BBC History 2012/5. számában, ahol megírták, hogy az I. világháborúban az európai fegyverszünet megkötése után is harcolt még német gerillacsapat Új-Guineában.

A menny létezik - állítja a híres idegsebész, aki megjárta a túlvilágot

            Megjelenése előtt első számú bestseller lett egy nemzetközi hírű idegsebész könyve, amelyben halálközeli állapotban a túlvilágon megtett utazását írja le. Dr. Eben Alexander történetét az különbözteti meg a számos hasonló beszámolótól, hogy a professzor, aki egy ritka típusú, akut lefolyású agyhártyagyulladás miatt egy hetet töltött mély kómában, úgy élte át ezt a modern dantei utazást, hogy közben a kórházi műszerek semmiféle tudati aktivitást nem mértek nála.
Dr. Eben Alexander 2008. november 10-én hajnalban erős hát- és fejfájásra ébredt. A negyvenes évei végén járó férfi kitűnő fizikai állapotban volt: fiával együtt éppen Dél-Amerikába készült, hogy együtt másszanak meg egy hatezer méteres hegycsúcsot. A nemzetközi hírű idegsebész azonban azt tapasztalta, hogy állapota riasztó gyorsasággal, percről percre romlik. Mielőtt elveszítette volna az eszméletét, utolsó emléke az volt, hogy felesége a mentőket riasztja. Dr. Alexander a kóma hetedik napján egyszer csak kinyitotta a szemét, és néhány órával később már kommunikálni tudott környezetével.
Örömzene
„Az élmény erőteljesebb volt bármi másnál, amit az életemben addig megtapasztaltam. … Az utazásom elején a felhők között találtam magam. Ezek a felhők nagy, habos, rózsaszín-fehér színűek voltak, és élesen elváltak az ég kékesfekete hátterétől. Messze–messze a felhők felett átlátszó, csillogó lények cikáztak az égen, akik hosszú, sodródó csíkokat hagytak maguk mögött. A lények ismerősnek tűntek, de különböztek a földi élőlényektől. Fejlettebbek voltak nálunk, az élet magasabb formáját képviselték. Fentről lefelé dicsőséges zene hangjai áramlottak. Úgy tűnt, mintha a dallamok a szárnyas lényektől származnának. Az örömteli hangok úgy áramlottak a bensőjükből, ahogy mozogtak, mintha nem tudták volna magukban tartani. Ez a hang anyagszerűnek tűnt, mint amikor az ember érzi a bőrén az esőt, de mégsem lesz tőle vizes.”
Alexander elismeri, hogy a tudaton kívüli, spirituális érzékelés rendkívül intenzív, mindent átjáró élményét nagyon nehéz szavakkal és fogalmakkal visszaadni. „A látás és a hallás nem különült el ebben a világban: minden érzékszervemmel átéltem, amint ezek az ezüstös, csillogó lények örömtől eltelve énekeltek. Úgy tűnt, hogy itt senki nem lehet külső megfigyelő vagy zenehallgató: az ember valamilyen rejtélyes módon mindenképpen részévé vált ennek a valóságnak. Én is magam mögött hagytam a földi testem és tudatom, és részévé váltam ennek az univerzumnak. Az egyes elemek – a felhők, a szárnyas lények – megkülönböztethetőek voltak, mégis minden mindennek a része volt, mint egy gazdagon díszített perzsaszőnyeg vagy a pillangó szárnyának a mintázata.”
Szavakon túli üzenet
Az idegsebész nem egyedül bolyongott ebben a multidimenziós, természetfeletti világban. Utazása elején csatlakozott hozzá egy csodálatosan szép arcú, aranybarna hajú és sötétkék szemű fiatal nő, aki egyszerű szabású, de nagyon élénk színű ruhát viselt. „Amikor találkoztunk, egy bonyolult mintázatú talajon álltunk, amiről hamarosan észrevettem, hogy egy gigantikus pillangó szárnya. Körülnézve azt láttam, hogy milliószámra repkednek körülöttünk hasonló hatalmas, lepkeszerű lények. A fiatal nő káprázatos színű – kék, lila, halványnarancs – ruhája, csakúgy, mint minden ebben a világban, valamilyen átható, elsöprő életerőt sugárzott. Olyan tekintettel nézett rám, hogy azonnal azt éreztem, érdemes élni, bármi is történt addig az életemben. Nem romantikus tekintet volt, nem is baráti. A Földön ismert szereteten túli tekintet volt, ám annak minden dimenzióját egyidejűleg magában hordozta” – írja beszámolójában az orvos, aki szavak nélkül kommunikált kísérőjével.
 „Az üzenet szélként járt át, és azonnal felfogtam az értelmét és igazságát. Ez az üzenet ugyanúgy valóságos volt, mint ahogy a körülöttem lévő világról is azonnal tudtam, hogy nem a képzelet játéka, hanem realitás, amiben nincsen semmi mulandóság és ingatagság. Az üzenet három részből állt, és ha földi szavakkal kellene visszaadnom, valahogy így szólna: »Mélyen szeretett és értékes lény vagy örökre. Semmitől sem kell félned. Semmit nem ronthatsz el.« Ez az üzenet csodálatos élményként árasztott el, és teljes, örömteli megnyugvást hozott a bensőmben. Úgy éreztem, hogy most értettem meg mindazt, amit addig tudatlanul átéltem”, akivel kísérője szavak nélkül azt is tudatta, hogy sok mindent fog látni utazása során, „de végül vissza kell mennie”.
A következő pillanatban egy meleg, lágy széláramlat érte el őket. Ez a kiáradó érzés még intenzívebb volt, és isteni jelenlét fogta körül az orvost, ami mintha még magasabb rezgésű tartományokból áradt volna. Alexander szavak nélküli kérdéseket tett fel a „szélnek”: „Mi ez a hely? Hol vagyok? Miért vagyok itt?”
A kérdésekre szavakon túli válasz érkezett, miközben az orvost a fény, a színek, a szépség és a feltétlen szeretet hatalmas erejű áramlása töltötte be. „A felelet nem volt homályos, megfoghatatlan vagy elvont: nagyon is tömör és nyilvánvaló érzést adtak, amit a tűznél forróbban és a víznél nedvesebben érzékeltem. Egy pillanat alatt többet értettem meg, mint amire sok­éves tanulás árán földi életemben eljutottam.”
Ezeket a válaszokat – ügyes marketingfogással – a Newsweek beszámolója meghagyja a könyv olvasói számára. Annyit azért az orvos hozzátesz, hogy egy fényes, gömbszerű szerkezet egyfajta „tolmácsként” segített neki megérteni és felfogni a felülről áradó ismeretet.  (A teljes szöveg: Hetek / Morvay Péter)

2025. január 6., hétfő

Csetneki-Juhász Balázs: Örök szerelem

         
Messzi erdő lágy ölén ring a méla csend,
Az úton jössz felém, szemedben béke,
Homlokodon a végtelen,
Szívedben szerelem, szerelem.
Nyár van, fák levele meg se rezzen,
Valahol a távolban egy fakopács veri
A tam-tamot, múlik a nyár, múlik a szerelem,
Vissza fogni nem tudod, majd jönnek az őszi ködök,
Jönnek a tél hidegek, minden emléked elsorvad,
Szétmállik, mintha nem lett volna soha sem,
De te akkor is jössz felém az úton,
Homlokodon a végtelen,
Szívedben szerelem, szerelem.
Messzi erdő csalitosának titkot rejtő
Sűrűjében egy tavaszi reggelen
Boldog kismadár énekli
Szerelem, szerelem,
Örök szerelem.

Vízkereszt napjára - január 6.

            Orlai Petrics Soma: Krisztus megkeresztelése (1859; olaj, vászon; 106x72 cm; Békés, római katolikus templomban)
            A vízkereszt – más néven háromkirályok vagy epifánia – a „karácsonyi tizenketted” (tizenkét napos ünneplés) utolsó napja, és a farsangi időszak kezdete. Az egyik legrégibb egyházi örömnap, a 4. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték. Magyar neve a görög Hagiasmos nevet fordítja le, míg a katolikus népek általában az Epiphania vagy a háromkirályok napja elnevezések nemzeti formáját használják. Az epifánia a görög epiphaneia, επιφάνεια szóból ered, amelynek jelentése „megjelenés” (a φάινω „megjelenni, feltűnni” igéből).
            Három eseményt ünneplünk ezen a napon: a napkeleti bölcsek, vagy a hagyomány szerint a háromkirályok (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) látogatását a gyermek Jézusnál. A névnapjuk is január 6-ára esik. E napra teszik Jézusnak a Jordán-folyóban Keresztelő Szent János általi megkeresztelését, valamint a Jézus általa véghezvitt első csodát is a kánai menyegzőn.
            A magyar vízkereszt kifejezés a víz és tömjén megszenteléséből, megkereszteléséből ered. A szentelt víz a templomokban is megtalálható, de a hívek vittek belőle otthonukba is. Széthintették a szobában, az istállóban, a földeken, hogy egészségesek legyenek, illetve a bő termés reményében, és hogy áldás legyen a házon. Öntöttek belőle a csecsemő fürdővizébe, vagy éppen meghintették vele az ifjú párt. Betegeknek általában a halántékát kenegették vele, és behintették a halottakat is. A keleti egyházban a folyók megszentelése is szokásban volt, körmenetben vonultak a hívek a folyóhoz, ahol faragott keresztet vetettek a vízbe. Ebből a szokásból alakult ki a házszentelés vagy más szóval koledálás szokása. Általában a pap és a kántor elment a hívek házához, megáldotta azt, elbeszélgetett velük. Fáradozásaiért a háziaktól sonkát, tojást, szalonnát és lélekpénzt kapott. Egyes protestáns vidékeken ezt a szokást az egyház tiltotta.
           
„Háromkirályt jártak” sok helyütt a fiúgyermekek. A házaknál a dramatikus játékkal a bibliai történetet mesélték el, amikor a napkeleti bölcsek felkeresik a kis Jézust. A szereplők fehér, bő ingbe és díszes süvegbe öltöztek, valószínűleg legnépszerűbb Boldizsár, a szerecsenkirály szerepe volt, amihez az arcot jól össze kellett kormozni
            A csillagozás és a csillagének éneklése a 16. század óta dokumentált szokás volt. Egyes vidékeken a mai napig is járnak gyermekek a csillaggal háromkirályok képében köszönteni. A csillagéneket vagy a párbeszédes vízkereszti játékot néha leányok adják elő.
            Időjóslás is kapcsolódik ehhez a naphoz: „Ha Vízkeresztkor megcsillan a víz a kerékvágásban, nem lesz hosszú a tél.” Vízkereszt napja utat nyit a sok vidámsággal, muzsikával járó farsang időszakának is.
            A karácsonyfát is ezen a napon bontjuk le.

NOSZTALGIA - Megyek Floridába (2016-ban)

Egy hónapig kevesebbet foguk találkozni az interneten, mert Floridába megyek kipihenni a tavalyi év fáradalmait. De gondolni fogok Rátok! Néhány kép:
Itt is fogok sétáln: utcarészlet, parkrészlet

Itt fogok lakni, írogatni (kertrészlet):

Utcarészlet:

Sokfelé fogok menni, pl: tengerpartra, aranyásók falujába, a képen látható botanikus kertbe:

Itt fogok eszegetni:

Itt fogok pancsolni, úszkálni (a tenger most hideg):

Megyek Floridába

Más is jönne:

2025. január 5., vasárnap

Mindig az az alkohol!












A magyar Szent Korona hányattatott történetéből 4/1.


    III. István és Imre királyunk koronázásának ábrázolása a Képes Krónikában.

           










Szent Korona 55 magyar király fejét érintette. Csak két király nem volt megkoronázva, II. János Zsigmond ellenkirály, valamint II. József, a "kalapos király", aki elvből nem koronáztatta meg magát.
            1000 húsvétján III. Ottó megtalálta Nagy Károly sírját, és benne a koronát, amit Károly Nagy Tudum avar kagántól kapott 796-ban. Ottó a koronát elvitte II. Szilveszter pápának (akiről 2013. december 31-i blogbejegyzésemben részletesen írtam), aki ezt küldte I. (Szent) Istvánnak. Ezzel koronázták meg őt és utódait, Pétert és Aba Sámuelt. Péter a Koronát az uralkodói lándzsával együtt 1045 húsvétján átadta III. Henrik császárnak, aki Rómába küldte. Rómából I. András csak hosszas tárgyalásokkal tudta visszaszerezni, majd ezzel koronázták meg 1049 decemberében Székesfehérváron, s utána valamennyi magyar királyt.
            A Korona a magyar trónviszályok idején 1161 és 1166 között Bizáncba került, s ekkor kicserélték a hátsó három képet Dukász Mihály, Konsztantinosz és I. Géza képére. A tatárjárás idején IV. Béla király menekítette ki az országból. Spalató (ma: Split, Horvátország) városából került vissza a székesfehérvári kincstárba. IV. Béla halála után (1270), leánya Anna hercegnő révén II. Ottokár cseh királyhoz került. Az Árpádok utolsó fiúági sarjának halála után, IV. Béla leányági leszármazottját, a cseh Vencelt, 1301. augusztus 27-én Székesfehérváron koronázták meg. 1305. októberben Vencel lemondott a magyar trónról és Ottó bajor hercegnek (IV. Béla unokájának) adta át a koronázási jelvényeket.
Ottót 1307-ben László erdélyi vajda elfogatta, és megszerezte tőle a koronázási jelvényeket. László vajdát végül is egyházi kiközösítés fenyegetésével kényszerítették a koronázási jelvények átadására. Így 1310. augusztus 20-án Székesfehérváron megkoronázták Károly Róbertet. Szent Koronánk következő eltulajdonítása 1401-ben történt. Károly Róbertet fia, Nagy Lajos (1342–1382), őt leánya Mária, majd férje, Luxemburgi Zsigmond, magyar és cseh király, valamint német-római császár követte a trónon (1387–1437). Őt a magyar főurak és főpapok 1401-ben fogságba vetették. A Szent Koronát magukhoz vették, és az országot a Szent Korona joghatósága alatt kormányozták három hónapig. Végül az uralkodóval kiegyeztek, és szabadon engedték.
            A Szent Korona Budára került, majd Esztergomba, ahol az érsekre bízták. Tőle vette át a királyi jelvényeket történelmünkben az első Habsburg, Albert magyar király, német-római császár, Zsigmond király veje. Ő vitette azután az újabb őrzőhelyre, a visegrádi királyi várba. Innen történt meg a Szent Korona leggondosabban kitervelt eltulajdonítása. Albert király özvegye csecsemő fiát, V. Lászlót az ellopott Szent Koronával Székesfehérváron megkoronáztatta. Közben a magyar rendek nagyobbik része a lengyel Ulászlót választotta királlyá, egy régi szükségkoronával koronázván meg. Erzsébet királyné elhunyt férje végrendeletét követve, fiát a Szent Koronával együtt Frigyes osztrák hercegnek adta át, mint a kijelölt gyámnak. A Szent Korona középkori történetének ez volt a leghosszabb fogsága, 23 évig tartott.