Megjelenése előtt első számú bestseller lett egy nemzetközi hírű idegsebész könyve, amelyben halálközeli állapotban a túlvilágon megtett utazását írja le. Dr. Eben Alexander történetét az különbözteti meg a számos hasonló beszámolótól, hogy a professzor, aki egy ritka típusú, akut lefolyású agyhártyagyulladás miatt egy hetet töltött mély kómában, úgy élte át ezt a modern dantei utazást, hogy közben a kórházi műszerek semmiféle tudati aktivitást nem mértek nála.
Dr. Eben Alexander 2008. november 10-én hajnalban erős hát- és fejfájásra ébredt. A negyvenes évei végén járó férfi kitűnő fizikai állapotban volt: fiával együtt éppen Dél-Amerikába készült, hogy együtt másszanak meg egy hatezer méteres hegycsúcsot. A nemzetközi hírű idegsebész azonban azt tapasztalta, hogy állapota riasztó gyorsasággal, percről percre romlik. Mielőtt elveszítette volna az eszméletét, utolsó emléke az volt, hogy felesége a mentőket riasztja. Dr. Alexander a kóma hetedik napján egyszer csak kinyitotta a szemét, és néhány órával később már kommunikálni tudott környezetével.
Örömzene
„Az élmény erőteljesebb volt bármi másnál, amit az életemben addig megtapasztaltam. … Az utazásom elején a felhők között találtam magam. Ezek a felhők nagy, habos, rózsaszín-fehér színűek voltak, és élesen elváltak az ég kékesfekete hátterétől. Messze–messze a felhők felett átlátszó, csillogó lények cikáztak az égen, akik hosszú, sodródó csíkokat hagytak maguk mögött. A lények ismerősnek tűntek, de különböztek a földi élőlényektől. Fejlettebbek voltak nálunk, az élet magasabb formáját képviselték. Fentről lefelé dicsőséges zene hangjai áramlottak. Úgy tűnt, mintha a dallamok a szárnyas lényektől származnának. Az örömteli hangok úgy áramlottak a bensőjükből, ahogy mozogtak, mintha nem tudták volna magukban tartani. Ez a hang anyagszerűnek tűnt, mint amikor az ember érzi a bőrén az esőt, de mégsem lesz tőle vizes.”
Alexander elismeri, hogy a tudaton kívüli, spirituális érzékelés rendkívül intenzív, mindent átjáró élményét nagyon nehéz szavakkal és fogalmakkal visszaadni. „A látás és a hallás nem különült el ebben a világban: minden érzékszervemmel átéltem, amint ezek az ezüstös, csillogó lények örömtől eltelve énekeltek. Úgy tűnt, hogy itt senki nem lehet külső megfigyelő vagy zenehallgató: az ember valamilyen rejtélyes módon mindenképpen részévé vált ennek a valóságnak. Én is magam mögött hagytam a földi testem és tudatom, és részévé váltam ennek az univerzumnak. Az egyes elemek – a felhők, a szárnyas lények – megkülönböztethetőek voltak, mégis minden mindennek a része volt, mint egy gazdagon díszített perzsaszőnyeg vagy a pillangó szárnyának a mintázata.”
Szavakon túli üzenet
Az idegsebész nem egyedül bolyongott ebben a multidimenziós, természetfeletti világban. Utazása elején csatlakozott hozzá egy csodálatosan szép arcú, aranybarna hajú és sötétkék szemű fiatal nő, aki egyszerű szabású, de nagyon élénk színű ruhát viselt. „Amikor találkoztunk, egy bonyolult mintázatú talajon álltunk, amiről hamarosan észrevettem, hogy egy gigantikus pillangó szárnya. Körülnézve azt láttam, hogy milliószámra repkednek körülöttünk hasonló hatalmas, lepkeszerű lények. A fiatal nő káprázatos színű – kék, lila, halványnarancs – ruhája, csakúgy, mint minden ebben a világban, valamilyen átható, elsöprő életerőt sugárzott. Olyan tekintettel nézett rám, hogy azonnal azt éreztem, érdemes élni, bármi is történt addig az életemben. Nem romantikus tekintet volt, nem is baráti. A Földön ismert szereteten túli tekintet volt, ám annak minden dimenzióját egyidejűleg magában hordozta” – írja beszámolójában az orvos, aki szavak nélkül kommunikált kísérőjével.
„Az üzenet szélként járt át, és azonnal felfogtam az értelmét és igazságát. Ez az üzenet ugyanúgy valóságos volt, mint ahogy a körülöttem lévő világról is azonnal tudtam, hogy nem a képzelet játéka, hanem realitás, amiben nincsen semmi mulandóság és ingatagság. Az üzenet három részből állt, és ha földi szavakkal kellene visszaadnom, valahogy így szólna: »Mélyen szeretett és értékes lény vagy örökre. Semmitől sem kell félned. Semmit nem ronthatsz el.« Ez az üzenet csodálatos élményként árasztott el, és teljes, örömteli megnyugvást hozott a bensőmben. Úgy éreztem, hogy most értettem meg mindazt, amit addig tudatlanul átéltem”, akivel kísérője szavak nélkül azt is tudatta, hogy sok mindent fog látni utazása során, „de végül vissza kell mennie”.
A következő pillanatban egy meleg, lágy széláramlat érte el őket. Ez a kiáradó érzés még intenzívebb volt, és isteni jelenlét fogta körül az orvost, ami mintha még magasabb rezgésű tartományokból áradt volna. Alexander szavak nélküli kérdéseket tett fel a „szélnek”: „Mi ez a hely? Hol vagyok? Miért vagyok itt?”
A kérdésekre szavakon túli válasz érkezett, miközben az orvost a fény, a színek, a szépség és a feltétlen szeretet hatalmas erejű áramlása töltötte be. „A felelet nem volt homályos, megfoghatatlan vagy elvont: nagyon is tömör és nyilvánvaló érzést adtak, amit a tűznél forróbban és a víznél nedvesebben érzékeltem. Egy pillanat alatt többet értettem meg, mint amire sokéves tanulás árán földi életemben eljutottam.”
Ezeket a válaszokat – ügyes marketingfogással – a Newsweek beszámolója meghagyja a könyv olvasói számára. Annyit azért az orvos hozzátesz, hogy egy fényes, gömbszerű szerkezet egyfajta „tolmácsként” segített neki megérteni és felfogni a felülről áradó ismeretet. (A teljes szöveg: Hetek / Morvay Péter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése